2. Építészet, enteriőr

Lenntartható fejlődés
Vad hétvégék szép emléke lengi még be e helyet, s most építenek valami csicsásat ehelyett.... Semmi sem a régi... (in memoriam málnázoo/piggy pub)

A környezetvédelemnek a fenntartható fejlődés fontos jelszó, a környezetvédelemben van egy ilyen jelszó és ennek egy ilyen szójátékát látjuk. Érdekes, hogy egymás után került ez a két kép az oldalra, és nem volt ebben semmilyen manipuláció, vagy semmilyen előre átgondolás, hanem így érkeztek be. Mégpedig azért, mert szintén egy pusztuló környezetet látunk, igaz, hogy ez az állomás még néhány megállóval előbb van mint az előző kép, de nagyon fontos az, hogy meglátunk ilyen formákat és én nagyon jónak tartom azt a fajta személyességét ennek a képnek, hogy létrejön egy másik történet az üvegen túl. És érdekesen szabja ez a teret is. Tehát én nagyon szeretem ezt a képet, pontosan azért, mert nem akar többet, nem akar túlbeszélni egy történetet, hanem egyszerűen fogalmaz, egyszerű eszközöket használ. Ugyanakkor lehet, hogy ennél a képnél azért azt meg kéne jegyeznem, hogy valami az előtérben nekem egy picit itt az ártáblánál hiányzik - középtér, háttér van és nincs előtér - tehát nincsen meg a hármasosztás.Tehát miközben elindít egy belső történetet azzal, hogy átlátunk ezen az üvegajtón és mögötte van egy egészen furcsa történet, ugye fényviszonyaiban is nyilvánvaló hogy egy házon belül, nem egy másik létrát, meg egy lebontott helyzetet várunk, de valami hiányzik a történethez nekem a kép előteréből. Ugyanakkor azt mondom, hogy hát ez is egy olyan út, vagy egy olyan feladat, amit, amit az ember gyakorlással tud kialakítani, tehát én ezt nagyon fontosnak tartom. Én erre is megadom azért a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kilátás

Bara amióta ő először tisztelt meg bennünket azzal, hogy ellátogatott hozzánk és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy rendszeresen küldi az üzeneteit az ő életéből, tulajdonképpen számvetéseket készít. Ha valaki veszi a fáradtságot és a Medvegy-féle képeket végignézi, akkor jól láthatóan egy olyan fejlődési pályát lát, amely a mai világban, ha nagyon lazán és vidáman fogalmaznánk, akkor a most elfogadott oktatási módszerekben nyilvánvalóan nem lenne jól mérhető pedagógiai megközelítésben. Mégis azt kell mondanom, hogy tökéletesen jól látható egy felfelé ívelő szellemi folyamat, de ez a szellemi folyamat és ez a felfelé ívelés nem a mai mércével mért belső tanulás, hanem egy olyan, inkább a személyiség legrejtettebb, legindividuálisabb tereibe vezet el bennünket, amelynél tulajdonképpen, bár nincs itt az idő, azt is kellene mondani, hogy valójában a Medvegy Bara képei aktok. Sokszor beszélgettünk a fórum rovaton arról és sok kérdés elhangzott, sokszor harcias mondatokkal is, hogy vajon mi az akt fogalma. Hiszen az akthoz a test fogalmát, a test megmutatásának fogalmát kapcsoljuk és a test az európai ember számára tabuként kezelt létezését is kapcsolja. És azt is, hogy az emberi test tabuként való megjelenítése mindig valami olyan rejtett mezsgyére vezet el az alkotó által, amibe az átlagos, mindennapi, távolságtartó helyzetünkben nem juthatunk el. Ha kellően könnyedén és nyugodt időszakban tekintjük meg a Bara képeit, akkor pedig azt látjuk, hogy ezek a vallomások nagyon is kitárulkozóak, nagyon is beszédesek. És ezek azért kapcsolódnak az akt fogalmához, mert egy olyan intimitás tárul fel, egy olyan szemérmesség is, amely szemérmességben mindig benne van egy emberi kapcsolatban a következő lépésként, hogy azokat a fedőrétegeket, idézőjelben ruhákat, maszkokat az ember egy másik számára, egy másik ember számára, aki közel van, leveti. És ez a legvédettebb falakon belüli szituációkban történik meg, amelyből a világ, az a világ, ami kint zakatol, nem részesülhet. Márpedig azok a képek, amelyeket mostanában Bara küld, azzal a szemérmességgel, amely tulajdonképpen csak a képkereteket jelenti, a képei kereteit, azon belül használt képi jelzések, azon belül használt motívumok összeolvasva, annak a képnek az eredeti nyelvezetében nagyon is meglepő dolgokról üzennek nekünk. És ha ezeket az összeolvasásokat megtesszük, tulajdonképpen nem is olyan rejtjelezettek. Az itt látható kép címe Kilátás. De ha az ember kellően fáradtan nézi meg ezt a weboldalt, este, vagy éjszaka, akár kiáltásnak is olvashatná mindazt, ami pedig hát elég jól láthatóan egy jövőképet, egy valós helyzetet mutat. Az ablak, ez a forma is, amely itt elég egyértelműen van elhelyezve, az elhelyezés alatt természetesen azt is értem, hogy nyilván a fotós választotta ki az elhelyezést, nem feltétlenül azt értem én ezalatt, hogy ő odatett egy zárt ablaktokot, hanem megtalálta ezt a pozíciót, vagy kompozíciót amit itt látunk és a hozzánk kapcsolódó szokásaink, a hozzánk kapcsolódó tudásunk az mindig az otthont, a házat, a családot és az otthon védelméből való kitekintést is jelenti ebben az esetben. Kell, hogy ez a kódolás akár egy Németországban élő, vagy akár egy innen távoli országban, Ausztráliában, Amerikában, Kanadában élő embernek is valami hasonlót jelentsen. Az ablak mindenütt, mindenkinek ugyanazt jelenti. A falon egy kilátás, vagy a falon egy betekintési lehetőség valahova. Ez az ablak vak. Pont azért mert a kiválasztási helyzet, ahonnan fényképezett a Bara, akkor is hogyha grafikailag ebbe valamilyen módon beleavatkozott, egy vak ablakot mutat. Egy olyan ablakot mutat, ahonnan nem látunk ki sehova és nem látunk át sehova. És még akkor sem látunk át egy másfajta álmot látva, ha ezen az ablakon keresztül a mezőn át egy települést, annak a házait vehetnénk észre. Talán, talán nem baj itt újra megemlíteni René Magritte-et, akiről már többször szó volt az oldalon és az Estiklopédiában. Talán, talán nem szemtelenség a tükör által homályosan kifejezést is használni ennek a képnek kapcsán. Nagyon fontos az, amit összegez egy tájképnél, egy manipulált tájképnél a Bara. A manipuláció alatt azt értem, hogy nem elégszik meg így sem egy egyszerű tájleíró formavilággal, pedig akkor is azt kellene mondani, hogy ez a kép nagyon szép pillanat, hanem odateszi a kézjegyet, odateszi a létállapotának a kézjegyét, a szignóját azzal, hogy szürreálissá változtatja a múltat, a leromboltat jelző formával, az ablakformával, egy zárt formával, amely ma már sehova nem fog nyílni, vagy legalábbis nem az eredeti létállapotának megfelelően fog nyílni ez az ablak, hanem valamit, ami eltörlődött, azt húzza sokszorosan alá. Épp ezért, a személyessége miatt és a „megyvegybaraiság” miatt gondolom, hogy a 13-as lecke épített környezetre jó választás, amit a Bara küldött. És mindezeket, amiket itt elmondtam ezért érzem helyénvalónak, hogy erre a leckére küldte be, merthogy azt sejtem, hogy nagyon is átgondolta, nagyon is súlypontozta a dramaturgiáját a képi üzenetnek, és csak a reményem az, hogy Bara belső útjával, a saját önkép keresésében, ezek a látszólag nevetséges kis házi feladataink segíthetnek. Mindezeket csak azért mondtam el, mert hiszem azt, hogy egyrészt talán a Bara életének is segítenek ezek az állomások és hiszem azt, hogy az ő bizalma felénk, hogy magát és a létállapotait megmutatja nekünk, az pedig ugyanígy gyógyíthat minket is, akik itt nézhetjük mindannyian. Itt attól, hogy én vagy a Zsolt beszélünk a képekről és esetleg a többiek megnézik, ugyanabban a pozícióban vagyunk a Bara szempontjából, mi mindannyian azt láthatjuk, hogy ő mit mesél nekünk és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen képekkel van köztünk és remélem, hogy folytatni fogja ezt a munkáját. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

Belátás

Jópofa az a humor, ahogy a tükröződésekkel mostanában, abban a közegben, ahol Mariann gondolom él, az épületeket, ezeket a lakótelepi épületeket megfigyeli. Erre egy jó kis csehes gesztuskép ez, amit látunk - mondja Szőke.
- Örülök, hogy a Mariannak van humora, és itt ez megcsillan. És én ezt fontosnak tartom, és most én mondom azt, amit András szokott mondani nekem, hogy nem kell mindig borongani, hanem így lehet ezt a humort is mutatni, lehet örülni és én ennek ezért örülök ennek a képnek, mert ezt érzem benne. Három disznó, hát ezért három disznó. Egyébként nagyon könnyű kis darab, mint egy ilyen kis futam a zongorán, de nagyon örülök neki, hogy Mariann ezt is fölfedezi. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kilátás

Egy, az Estiskolán sokszor, szívesen és szeretettel használt technika a tükröződés a témája a 13-as leckének Mariann fotóján és ezt nagyon jól és jópofán használja. Sejtésem szerint konyhai belső térben, egy konyhaszekrény tükröződésében látunk ki valószínűleg Budapestre, vagy valahova nagyvárosba, ahol nagyon fontos szerepük van ezeknek a rácsoknak, ablakrács vagy nem tudom én mi védi, ki ne essen valaki. Mert hogy ezek a rácsok függőleges és majdnem hogy vízszintes irányban is hasonlóan osztanak, osztódnak, mint ahogy a képkeretünk működik, ez ad egy teljesen új belső ritmust, ad egy formanyelvi ritmikai játékot is ebben a belső térben, és miközben hozzánk az előtérben közelebb van a tükröződést létrehozó szekrényfelület, talán ott az a mikrohullámú sütő, polcok, stb, stb, mégsem ők a főszereplők, hanem a tükröződésre állított élességen keresztül az a bizonyos távolabbi táj, ami azért fontos mert ennek a képnek elsődlegesen pont a rácsok szerepe miatt is a rabság a lényege. Bármilyen furcsa, egy olyan abszurd üzenete van a képnek amelyben, hát véleményem szerint, nem 100 százalékosan szívderítő látvány az itt pozitív módon van megfogalmazva. Tehát a szabadság, ami itt jelen van az, tulajdonképpen mégis csak be van rácsozva, az a szabadság az ugyanúgy a börtönt is jelenti a közeljövőben, és csak a távlatokban ott messze, messze látszik talán valamilyen hegy ott az épületek mögött. Szóval nagyon furcsa a logikai játéka ennek a képnek. Azért is gondolom, hogy, hogy érdemes efelé elmozdulni a megfejtésekben és talán ezt elfogadni, mert ha megnézzük a környezetet, akkor nagyon sötét tónusokkal van jelen az előtér. Nagyon, nem drámai, hanem nagyon fád, nagyon kilátástalan mindaz, ami az előtérben van jelen. Ezt egy őszinte képnek tartom, nem biztos az, hogy az Estiskolán mindig folyamatosan minden képnek örömtelinek kell lennie. Úgyhogy én ezt a képet, 13-as lecke épített környezetre három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Lépcső
Ezen a lépcsőn fellépkedve jutunk el abba az utcába ahol felnőttem. Először a gyermekkor kategóriába gondoltam, mert amikor megszülettem apukám itt landolt fenéken a jeges fokokon amikor rohant, mert megtudta megszülettem, itt találkoztunk suli után a barátokkal, nagyokat beszélgettünk... de ez csak nekem mesél ilyen meséket. Hát így lett épített környezet.

Egy nagyon izgalmas kompozíciót kaptunk, mert ez a lépcsőforma, mint egy villám vágja tulajdonképpen kétfelé a képet és ez nagyon jót tesz ennek a képnek és nagyon izgalmas helyzetet hoz. Két meglátásunk lenne a képpel kapcsolatban. Az egyik a világítás. Hogyha az alkotó valami olyan időpontot választana az exponáláshoz, mondjuk a hajnalt, amikor épp pirkad, vagy a lemenő napot, vagy a lemenő fényeket, a délutánt, estét, akkor lehet, hogy a struktúrájában még jobban kiemelődne, vagy még drámaibbá, vagy még erősebbé tudna válni ez a fajta fényjáték, ami már most is jelen van a korláttal, de mégsem olyan erős mint amilyen erős lehetne. A másik az pedig a személyes jelenlét. Itt a leiratban a szerző utal arra, hogy miért fontos neki ez a hely. És én azt értem, hogy ez egy emlék, még azt is eltudom fogadni, hogy ez akár átkerülhetne a gyerekkorba, de ahhoz kellene valamilyen személyes jelenlét. Akár egy lépcsőn lepattogó labda, nem akarok ötleteket adni, de valami olyan, ami utal arra, hogy itt emberek szoktak ülni, vagy ez valakiknek ez fontos ez a hely, és nem csak egy elhagyott elfeledett lépcső az erdőben, mert ez nagyon izgalmas dolog, hogy olyan mintha egy erdőben vezetne ez a lépcső. Meg kéne ismételni a feladatot, pontosan azért, mert nagyon fontos emlék ez az alkotónak, tehát megérdemel akkor annyit a helyszín. Tehát, hogy tiszteljük meg annyival a munkát, épp azért, hogyha érdekli őt, akkor szerintem lehet evvel még foglalkozni. (szőke-hegyi)

Formajáték
Formajáték
Formajáték

Én azt gondolom, hogy nagyon szép a sorozat, amit elküldtél és érdekes, ahogy jobbra, balra dőlve ezt a furcsa S alakot a három kép egymásután nézve létrehozza, én mégis szigorú vagyok és azt mondom, hogy kellene dönteni a három képből. Ez egy stúdium és a három képből el kell tudni dönteni, hogy melyik az, amelyikre azt mondjuk, hogy na ez a kép képviseli az épített környezetben a formajáték feladatot. Véleményem szerint a három kép azért érkezett be együtt, mert nincs ez a döntés meghozva és így a három kép együtt kell, hogy értelmeződjön itt jelen pillanatban. Ugyanis folyamatosan azt csinálom amíg próbálok neked válaszolni erre a képre, hogy ide-oda húzogatom a kis keresőnek a meghajtó gombját, hogy lássam egyszerre a három képet, mert hogy nyilvánvalóan mindegyik képnél van valami hiány, amit megtalálok a következőben, meg az azután következő képben. Viszont nem látok kronológiát, nem látok egy triptichon rendszert, hanem a három képet együtt tudom értelmezni. Ugyanakkor pedig a formarendszere a három képnek mégiscsak azt kell hogy mondajam, hogy nem egy, hanem három különálló kép. Ezért én azt mondom, hogy annyi lehet itt a probléma, hogy miközben a formajáték egy nagyon jó szakmai stúdium, el kell tudnod azt érni, hogy saját magaddal szemben is legyél egy picit, hogy úgy mondjam határozottabb és megtudd azokat a döntéseket hozni, hogy ez, és ez a kép az amibe a formákat összerendezem. Véleményem szerint itt nem azért van három kép, mert három különböző lépcsőt láthatunk, hanem azért, mert a következő kép máshogy tudja ugyanazt amit az első, az azután következő máshogy tudja mint a másik kettő, de ebből nem biztos, hogy az következik, hogy a három kép együttesen erős, hanem az következik, hogy a három, az én sejtésem szerint, hogy a három képnek együttesen kéne sűrítődnie, de ez nem történik meg. Én ezért erre igazából kettő disznót tudok adni. (szőke)
értékelés:

Ami körülvesz
néhány dolog, ami az én kis környezetemet alkotja.

Egy olyan anzixot, egy olyan mozaikot látunk egy emberi térből, ahol a formák is, a számítógépes segítség is képeslap formákat hoz létre. Ezek pici kis képeslapok, képeslap gyűjtemény. És mint ilyenek, egymásra rakódnak. Lehet beszélgetni, hogy a képeslapokon mit látunk, emlékképeket Párizsról, egy pici kis formával, néger babát, cd lejátszót, rajzokat, radiátor formát, a teásbögrét, kismalacokat. Mégis én azt mondanám, hogy összességében az egész, hiszen a keret kerettől keretig tart, képeslap gyűjteményt mutat. Egy ember képeslapjait. Szokott is ilyen lenni, amikor valahova vidékre lemegyünk, vagy valahol valakinek, nagynéninek, valakinek a házát ki kell takarítanunk, akkor ilyen dobozokban megmaradnak karácsonyi üdvözletek, húsvéti jókívánságok és mindenfajta ilyen lapok, képeslapok, amiből valamennyire fölsejlik, előtűnik egy emberi sors. És itt is valami hasonlót látunk. Talán csak annyi történik, hogy miközben az előbb említett megközelítésnél ezek sokszor egészen kaotikusan, cipős dobozokból ömlenek ki ezek a képeslapok, és ezekből mi teljesen spontán módon ki-kiemelünk egy-egy képet és megnézzük, hogy az Irénkéék hogy néztek ki ’53-ban Balatonszepezden, addig itt ezen a képen, miközben látjuk ezt a számadást nagyon szépen, nagyon iskolásan, nagyon szalonképesen, rendbe rakva, korrektül, szépen, az egyes, a kettes, a hármas, a négyes kép, minden idevan elénk rakva. Még a takarások is úgy vannak megoldva, hogy éppen annyit és épp úgy, ahogy annak lennie kell. Tehát valahogy az egészből az a fajta extázis hiányzik, amely Mikolics Mariannak a talán nem olyan régen készült önportréján, ahol azt hiszem az arca látszik és a szeme néz felénk olyan revelatívan és olyan energikusan, és mindenfajta bizonytalanság nélkül, szinte sokkolóan ott volt. Itt pedig mindaz a világ, amelyben ezek a kis porcelánmalackák, gyöngyök és mikro környezet egy belső térbe, ami talán nem lehet több 4 x 5 méternél, vagy 3 x 4 méternél, az egész világ megbújik, mégis úgy érzem, hogy olyan rendezett. A 13-as lecke épített környezetben azt gondolom, hogy a Mariann át tudja ezt szűrni, áttudja ezt préselni magán ugyanúgy, ahogy annál a portrénál megtette, ugyanolyan vadul, ugyanolyan extatikusan, ugyanolyan bátran és át tud lépni abból a fajta elszámolásból, abból a fajta recept formából amit ez a kép most sugall. Nem az a problémám evvel a képpel, hogy ez most olyan mintha egy kötelező feladat lenne, hanem az a problémám, hogy olyan mintha vissza lenne fogva valami, vissza lenne fojtva valami, és ezért adnám vissza ezt a házi feladatot Mariannak, hogy majd próbáljon ismételni. (szőke)

bontott környezet

Ádámnál

A dokumentum jellegű átépítésben emlékképként rögzített fénykép ritmusokkal is foglalkozik, és inkább ezt kell elsődlegesen értelmeznünk, azért mert nincsenek olyan retro vagy szoció tárgyak, WU2 sampon vagy bármi más, aminél azt mondhatjuk, hogy igen, egy emberi létet jelző halott környezetet mutatunk be. Itt egyértelműen valamilyen építkezésnek a nyomait látjuk és ebből fakadóan színfoltok, felületek textúrák játékával dolgozik az alkotó. Háromszöges szerkezetben a sötétebb színek vannak a fölső harmadában a képnek, a két csempézett fal bontott felületei, amelyek ilyen zöldes-szürke árnyalatban vannak jelen és egy rozsdás, talán valamilyen korrodeált vas felület középen fönt megjelenő fekete foltja, és erre ráválaszolva a kép legalsó szakaszában a kád túlfolyó formájának kör alakú formájának sötétje. Ez a két legsötétebb pontja a képnek és minden más az ritmuselemként a két fal fölött a zöldjeivel, szürkéivel és az alsó részben eredetileg kád forma, de egy nagy fehér felület, ezek ritmusjátékai, amelyek uralják a felületet és ezt kell értelmeznünk, mert elsősorban tehát nem egy realisztikus, hanem egy ritmikai képet az, amit a Balázs fölrak. Ebben a ritmikai képletben pedig a bal alsó sarok az igazából nem megoldott. Ez a fehér nem tartja, hanem billenti a képet, mozog az egész, miközben a bal alsó sarokban ebbe a fehérbe valami kívánkozik, nem tudom megmondani, hogy mi, mert csak a hiányt látom, ugyanerre rá kellene rímelnie a jobb fölső sarokban valamilyen más eseménynek. Nem is a mi dolgunk eldönteni, hogy mit kellene odarakni. Azért nem, merthogy az alkotás az alkotóhoz kapcsolódik. Az biztos, hogy érzékelhető ebben a munkában, hogy a Balázs valamilyen módon vonzódik ehhez a fajta struktúravilághoz és ehhez a fajta furcsa szocióhoz, de én azt gondolom, hogy ezt képes átszűrni magán, képes átemelni. Én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot, miközben azt mondom, hogy az absztrakt felé való indulása, keresése az egy nagyon jó út, csak még pontosabban kellene fogalmazni. (szőke)

Spaghettihadsereg

Annyit jegyeznék meg, hogy megint csak egy jó látvány az, amit az alkotó kicsíp a valóságból. Természetesen ez a geometria ez az építészetben mát ott van, tehát valaki ezeket a formákat, mint képzőművészeti formákat már megalkotta még ha ezek szellőzőcsövek is. Azt akarom egyszerűbben mondani, hogy egy képzőművészeti helyzetet fotóz le a fotós, és véleményem szerint, ami izgalmas ezekben a kígyókban az az állólámpa és a jobboldalon lévő három kígyó kapcsolata. A kép ugyanakkor nem arra súlypontoz, hanem erre a hétfejű sárkányra fej nélkül. Ahhoz pedig nem eléggé absztrakt, amit a Camilla eredetileg legkorábban beküldött képeinél különböző szolarizációkat és ilyen szűréseket láttunk. Én azt gondolom, hogy itt ennél a képnél igenis lehetett volna használni egy ilyenfajta részletgazdagságot elvonó manipulációt, mert hogy túl naturális a háttérrel együtt mindaz, amit itt látunk. Vagy pedig a másik megoldás az lett volna, hogy várni a fényviszonyokkal vagy világítani és még naturálisabbá tenni ezt az igazából ilyen lakótelepi képzőművészetet idéző formát. Tehát én azt mondom, hogy ebben az ötlet az jó, de a megvalósítás az nem 100 százalékos én erre pont a Camilla viszonylatában egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:

Szép Új Világ

Én ezt a képet nagyon szeretem és abban a pillanatban látszik, még így is, hogy elmozdult, bemozdult a kép, hogy amikor Camilla valamit élvez, valami impulzust hoz létre benne, akkor nagyon gyorsan és könnyedén, mint egy Sztálin-orgona, azonnal tud eredményeket produkálni, mint egy ilyen gyorstüzelésű hadtest. Ezt amúgy különben egy emberi arcnak sejtem én, ha én lennék Mesevirág, a két szemével és a vörös orrával, amely ordítja, hogy – pénzt nekem ide, kardot és mindent és mindent létrehozok! – ez egy jó és úgy gondolom, hogy ironikus gesztuskép az épített környezet 13-as leckére, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Vasarely
Arany és kék

Victor Vasarely, tehát Vásárhelyi Győző aki ugye magyar származású és az op-art képzőművészeti formák egyik atyja, Franciaországban élt, az ő munkásságát dicséri ez a kép. Nagyon jó főhajtás Gábor részéről a Vasarely-féle ritmikai rendszer. Ugye itt egy épületben látja meg a tükröződéseket és egy jó kompozíciós forma mindaz amit itt látunk. Talán annyi, amit ugye a Gábor nem szeret és tudja, hogy erre az ember sokszor az ő képeinél visszatér, és akkor ugyanakkor utána később ő kvázi dühből csinál egy olyan képet, hogy - na tessék itt vagyok - , hogy evvel a képpel semmi más bajom nincs csak az, hogy Gerlei nincs benne. Azért nem akarom részletesebben elmondani, hogy mi az amit elvárok a Gábortól, mert ő ezt nagyon jól tudja. Tehát a kép önmagában jó, mivel abban állapodtunk meg, hogy mindenkit megpróbálunk magához képest nézni, értékelni, ezért azt mondanám, hogy Gábor erre megvan két disznó, de ismétlés, mert Gerlei nincs benne. Ne kérd, hogy megmondjam, hogy hogy, úgyis tudod, hogy mi az amiről beszélek és szerintem megmaradt az a szabadság, hogy ezt te döntsd el, hogy hogyan gerleisedhet a tisztelet Vasarelynek című kép. A meglátás zseniális, a személyesség a következő lépés, hogy belekerüljön az, amitől ez a kép mások számára megismételhetetlenné válik. (szőke)
értékelés:

Mell

Hát Bara, mikor láttam a képet és mondjuk megkérdezték volna tőlem, hogy na akkor ki küldte be a házi feladatot, nem biztos, hogy talált volna a saccolásom, mert csak saccolni tudtam volna, de hogy épített környezetre érkezik meg a mell egy olyan alkotótól akinek nagyon szeretem a képeit és nagyon is egy nőies személynek gondolom, hát megint csak nekem egy elég meglepő állapot ez, mert azt látom, hogy nem is kevés iróniája van a Barának, ráadásul én nem tudom, melyik szobrász építette ezt a mellet itt a képen, de, szóval nagyon sok mindent fölvet...
   Sőt én láttam az András arcát akkor, amikor ezzel a helyzettel először szembesült – nevet Zsolt.
   …úgyhogy, hát nem nagyon tudok vitatkozni, mert hát figyelj, ez van, ez van. Hát három disznó…
   - Te, a Laci mennyit simogathatta ezt, hogy mikor kész volt, hogy hmmm, hmmm, cici.
   - Na jó, úgyis levakoltatom… (szőke-hegyi)
értékelés:

London
Panoráma

Jó az, ahogy a Gábor megtalálta ezt a régi holmit idéző helyzetet, amiket így pörgettünk, korai fotográfiai eljárást, amikor még nincs mozgókép és hogy ilyen kis darabkákra van így szétszedve a tükröződés miatt a látvány. Ez egy mozi, ez egy színház, ez egy anzix, és mint ilyen pontosan azért, mert Londont megfogalmazni így bátor vállalkozás, én ezt jónak tartom és a színháziasság az pont a síkra redukáltság miatt jön létre. Én ezt egy jó munkának tartom, ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Konnektor

Azt hittem, a Domján Péter küldte be ezt a képet, ezt nagyon komolyan mondom, amikor megláttam. De ez tök jó! - mondja András – hogy Bara péteresedik. Igen, kipróbáljátok egymás munkáját, tehát ez nagyon tetszik - mondja Hegyi. - Mariann camillásodik… - mosolyog András. De, hát ez azt jelenti, hogy a Barának is van humora!! - örvend András – Hát őrületes humora van!!
Nem csak ezt jelenti – állapítja meg Zsolt – Tudod mi volt az érdekes? Az volt az érdekes, amikor az első estiskolás kiállítás volt a Művészetek Völgyében és akik nézték a kiállítást, nem értették, hogy ez most egy alkotónak többféle képe, több alkotó, de hogyhogy egyformát csinál? Na persze, de lecke van, de mégiscsak van valami közös vonal és ez az érdekes, hogy egymás gondolatait továbbfűzve, azért ez a kép mégiscsak barás, ahhoz képest, hogy mondhatnánk, azt hogy Domján Péter is ilyet csinál, meg a Berecz Pista is csinált ilyet, stencilezett arcokról képeket, de mindegyik más. A Domján Péter Domján Péter-es, a Berecz bereczes ez meg medvegyes és én ennek nagyon örülök, hogy ugyanazokkal a dolgokkal el tudtok kezdeni játszani, olyan ez kicsit mint amikor az énekkarban egyszer csak az egyik szólista mond el egy dalt, egyszer csak a másik.
Lalalalala-lalalalala - teszi át András hangi megjelenítésbe Zsolt vizuálását. Három disznó (szőke–hegyi)
értékelés:

istálló
Alul-felül exponálás után, majd egybegyúrva sikerült elérni (HDR), hogy a külső fények se égtek ki, s a belső tér is kellően világos. Az istállót így üresen már nem sokáig tudjátok megtekinteni a Sziráki kastély kertjében, mert hamarosan érkeznek a lakók.

Hát köszöntünk Balázs az oldalunkon, mint új beiratkozott tanulónkat, aki, hát ugye kevesen tudják, vagy nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy aki a kezdetektől velünk van, merthogy ő csinálja az oldalnak a technikai dolgait - na jó, de Balázs, azt tudod, hogy ez nem jogosít fel, hogy ezért fogod kapni a három disznót erre a képre, azt tudja most mindenki azt szeretném elmondani itt még egyszer, ha Balázs nincs, akkor ennek az oldalnak sem a tipográfiája, sem a formája, sem a rendszere, sem a mozgásai nem működnének – vág Szőke osztályfőnök Zsolt szavába. - De ettől még írhattok bármit a képhez, nem csak azt, hogy köszönjük Balázs. - Hát persze, hogyne!
   Visszatérve a képelemzéséhez, még mielőtt nekifognék, annyit mondok, hogy Balázs, ha már ezt beküldted, akkor én azt mondom, hogy várjuk majd az első leckét, meg a másodikat, meg a harmadikat is, menjünk ezen a sorrenden az elején végig. Ennél a képnél pedig azt tartom érdekesnek és azt tartom fontosnak, hogy egy olyan helyzetet mutatsz meg nekünk, amelyik helyzetet nem csak a leiratból, hanem magából a képből is sugárzik, hogy amilyen helyzetet ritkán, hogy úgy mondjam csak beavatottak láthatnak, tehát, hogy nem egy akciódús helyzet van, ahol lófejek és mit tudom én, kismacskák látszanak a képen és közben jön a lovászfiú és hozza a szalmát, meg megy a gazdaasszony és viszi a tejet, aztán jön a lovászfiú és a gazdasszony... hanem egy nagyon nyugodt és csendes helyzetet mutatsz egy olyan környezetről, ami egyébként hát nem szokványos, nem ezt a hangulatot szokta hordozni. Ez olyan, mint egy nyitány, vagy mint egy bevezető egy filmnél, vagy akár egy westernfilmnek lehetne ez a bevezető képsora. Tehát én nagyon örülök ennek a képnek és a 13-as leckére egy abszolút adekvát és jó munkának tartom, úgyhogy három disznó megvan. Várjuk a további képeidet. (szőke-hegyi)
értékelés: