A marosvásárhelyi líceum
Az a megközelítés, hogy az ősz házi feladatra nem valami természeti jelenséget küldök be, amit a fotográfusok nagy többsége oly szeretettel szokott ábrázolni, hanem egy épületbelsőt mutatok, ez egy nagyon jó megközelítés és ennek én nagyon örülök, hogy egy picit továbbgondoljuk ezt a történetet, mint ami egyébként adódna ebből a leckéből, merthogy ez volt feladásakor vele a célunk. Ezt nagyon határozottan le is írtuk, bár viszonylag azt kell, hogy mondjam, hogy nem mindenki olvasta el, vagy értelmezte a leckéket úgy, ahogy mi azt szerettük volna feladni. Ez valószínűleg azért a mi hibánk is ezek szerint, merthogy nem voltunk elég határozottak. De ha ezt a megközelítést elfogadom és azt mondom, hogy rendben, Gábornak ez most egy őszi helyzet és egy ilyen szép épületbelsőt mutatok, akkor itt megint azt mondom, hogy az idő, amit eltöltök azzal, hogy ezt a fotográfiát elkészítsem, az nagyon fontos. Ahogy én most látom, az alkotó centrális kompozícióval szeretett volna dolgozni, tehát a kép alapvetően középre komponált. És mégsem. Merthogy nem a folyosó közepén állt meg, ettől perspektívában is egy kicsit dől, a horizont is egy picit dől. Ha nem, hogyha valaki nem hiszi, járjon utána, húzzon be segédvonalakat, én nem tettem, de ezt lehet érzékelni. Tehát meghoztam egy döntést, hogy középre komponálok, de nem középre álltam. Ettől, hát egy picit bizonytalan ez a történet. Az első döntés határozottsága gyengül ki ettől. Másrészt az oké, én elfogadom, hogy ez az ősz lecke és az őszi fényekkel dolgozik az alkotó. Abban nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy akár 10 perccel ezelőtt, akár 10 perc múlva nem lettek volna még határozottabbak ezek a színek és fények. Ezt a Gábor tudja, hogy optimális időpontban exponált-e. De az biztos, hogy egy olyan helyzetet látunk, ami érettségi találkozókon szokott létrejönni, hogy az ember visszamegy a régi iskolájába, ott meghatódik és akkor azt mondja, hogy – jaj Istenem, itt voltam a kémia órán, ezen a folyosón húztam meg a Marinak a haját először – tehát jönnek vissza az élmények. És aztán utána amikor lecseng az első öröm, akkor egy melankolikus helyzet lesz az emberen úrrá. Ennek tulajdonképpen egy bemutatása, ezt akár még a gyermekkor leckében is el tudtam volna képzelni, de hogyha elfogadjuk ezt a megközelítést, akkor azt mondom, hogy itt most látunk egy képet, ami egy nagyon szép perspektívajátékkal dolgozik, szépek rajta a színek, szépek rajta a fények, de valamiért ez a kép áll. Tehát látok egy nyitott ajtót, de nem elég határozottan van nyitva az az ajtó itt a kép jobboldalán. Ott valamennyi fény kijön, ha ezt az ajtót egy picit még jobban kinyitom, talán még több fény jön ki, izgalmasabbá teszi a kompozíciót. Ha azt veszem, hogy ez egy iskola és egy iskola folyosóján vagyok, akkor azt gondolom, hogy az iskolának azért van egy jellegzetessége, főleg az iskolai folyosóknak, mégpedig az, hogy akár általános iskoláról beszélünk, akár középiskoláról beszélünk, ezekben az iskolákban a szünetet a gyerekek itt töltik. Legalábbis az én időmben a folyosón töltöttük a szünetet, ritkán engedtek minket ki az udvarra és az osztályteremből meg ki kellett menni, ez volt az elmebaja az akkori oktatásnak, hogy nem maradhatsz a teremben. Ha ezt a megközelítést is el tudjuk fogadni, akkor ott valami történt. Oké, mondhatjuk azt, hogy időben pont ezt a távolságtartást szeretném megfogni, de hát már nem vagyok gyerek és én oda visszamentem, mint egy megfigyelő, de ahogy nem ábrázoljuk a káoszt káosszal, ebben a nyugalmi helyzetben, amit az alkotó szeretne ábrázolni ebben az embernélküli helyzetben, mégiscsak azt mondom, hogy valamilyen tárgynak, valamilyen dinamikának kéne szerepelnie. Most én itt nem ötleteket szeretnék adni, csak hogy érthető legyen, amiről beszélek, mondok egy-két példát. Egy nagy pöttyös labdát az exponálás előtt elkezdek odadobni a folyosóra, és az ott pattog, és én közben exponálok, mondjuk egy viszonylag hosszabb expozíciót. Avagy, mondjuk egy kis háromkerekű kerékpárt tolok el ugyanígy. Meglendítem, és közben exponálok, és az ott megy a folyosón magától úgy, hogy nincs rajta ember. Tehát kvázi, hogyha valami tárgyat, ami emberhez köthető és funkcióhoz köthető elhelyezek ebben a helyzetben, de nem helyezem el magát az embert, akkor ugyanezt az érzést, amiről beszélhetünk itt ennél a képnél felerősítem és dinamizálom ezt a történetet. Most ez a dinamizálás nem történik meg. Tehát nem konkrét embereket szeretnék látni én ezen a folyosón, vagy nem azt gondolom, hogy az lenne a jó megoldás, de az biztos, hogy valamilyen mozgást, valamilyen dinamikát, valamilyen továbblépést, valamilyen gondolati továbblépést érdemes lenne adni. Úgyhogy én két disznóra értékelem ezt a munkát. Ha Gábor vissza tud ide menni, csak egy próbából, lehet, hogy érdemes ezt megtenni. És legközelebb, hogyha egy ilyen kompozíciót választ, akkor azért – most nem vonok le disznót, de a legközelebbinél már igen, merthogy azért a Gábor egy rutinos fotós, tehát ezzel, hogy mondjam, ezzel a bakival kéne valamit kezdenem, hogy azért álljunk már középre, mert ott látszik azért elég rendesen, hogy csámpul az egész kép. (szőke-hegyi)
értékelés:
Kedvenc fám őszi ruhában.
Egy nagyon szép iskolafeladat, ami itt látható és ezekre is szükség van véleményem szerint. Egy jó arányjáték, egy tájkép, a tájképformával dolgozva és egy indítás. Egy olyan indítás, amibe tulajdonképp, ha ez egy film lenne, akkor most következhetne az a pillanat, amikor beszalad a barokk ruhába öltözött főhős, vagy elszáguldanak a lovasok, tehát amikor az esemény elkezdődik. Egy kicsit az az érzésem, hogy mint klasszikus kép feladatat természetesen szép és jó, de ha az Eszternek az ezt megelőző sorozatát megnézzük, ahol nagyon is vérbőn ott van az „eszteri” szemlélet, hozzáállás, egy picit azt érzem, hogy ez a kéznyom hiányzik ebből a képből. Tehát szép háttér ez a kép, de kérném hogy Eszter ismételje meg ezt a házi feladatot, kevésbé távolságtartón, mert ha valami kedvenc, ahogy a leiratban olvashatjuk, akkor ott igen erős személyes kapcsolatnak is lennie kell. (szőke)
A Barának a térben táncoló árnyékokkal nagyon sok csodálatos megfigyelése, képe volt már látható és itt is megint egy zseniális helyzetfelismerést látunk. A kis porcelántáncosnő a zenegépben, ahogy ezt a régi dalt elindítja az ember a kis verklivel, megmozdul, és táncra perdül. Ez nagyon szépen és nagyon érdekesen látható itt az előtérben. És én ezt tartom kulcsfontosságúnak a kép szempontjából. Egy picit úgy érzem, hogy a kép fölső harmadában történő események, árnyékok, játszótér felületek, azok elkezdik kitágítani és másfelé elmozdítani a kép teljes üzenetét. Nagyon szeretem ezt a képet. A koncentráltsága miatt mondanám, hogy ez most két disznó. És újra csak azt kérném a Barától, hogy nagyon jók a ráérzései és a gondolatok kimondása, az elképzelések kimondása önmagunk számára sokat segítene abban, hogy precízebb és pontosabb legyen a képszerkesztési mód, ha ez elfogadható. (szőke)
értékelés:
Talán ha jól sejtem, mert nem bírom itt a monitoron kivenni, talán egy kis hajó van a nádasban, de ezt szinte csak sejteni lehet. Érdemes lett volna egy zsebtükörrel, vagy valamivel azért egy picit rásegíteni erre a történetre, mert pont, ami a kép legfontosabb része, amellett, hogy egy tájképet látunk, egy természeti képet, nem nagyon rajzolódik ki nekem a táj főszereplője. És emiatt igazából ez a nádasos hangulat az, ami megmarad, hovatovább, mintegy szobabelsőnél egy óriás poszter, ami háttérként szolgál a családnak a szobában történő eseményekhez, meg az előtte lévő bútorokhoz. Nem kerül rá egy olyan plusz adalék az állóformátumú képre, amitől egy nagyon jó kezdés, helyrekerülhetne. Úgyhogy mivel a Gergőnek nagyon fontos és nagyon komoly munkái voltak, vannak, én drukkolva, de épp azért, hogy munkára serkentsem, én egy disznót adnék erre a képre. (szőke)
értékelés:
Én nagyon szeretem a hajókat, a vitorlásokat, a tükröződéseket, bár nem járok a Balatonra, csak elsősorban télen, de akkor nem így tükröződnek a hajók. Tehát én szeretem ezeket a geometriákat, rombuszokat, Renault jeleket és egyéb dolgokat, amiket létrehoz a világ, a természet. Ilyenformán, bár valós megfigyelés, valós tárgyi környezet az, amit a fekete-fehér kép mutat, én azt mondanám inkább, hogy ezeken a geometriai jelzéseken keresztül kellene elindulni, és én akár képes volnék rosszalkodni, képes volnék még teljesen a feje tetejére is állítani ezt a képet, ha a geometriát venném itt alapul üzenetként, mert talán akkor biztonságosabban állna a talpán ez a történet. Hiszen a kép legfölső sarkában ott az a vasbeton, zsaluzott vasbetonfelület, vagy nem tudom, ahova ki vannak kötve ezek a hajók, az ott egy picit belóg a kép szélén. Az kérdéses talán, hogy jó-e annyira, jobban kellene, hogy belógjon, de ott van ő és mutatja, hogy a vízhez képest ott az a valami az ott lezárja azt a felületet. Minden a kép középső harmadába középre mutat, az árbocok, az élek és minden - de ott nincs semmi. Ez az egy kérdésem van, hogy vajon mit kellene ott értékelnem, ami miatt az összes geometriai jelzés középre föl a kettőharmad, a középponti rész kettőharmad magasságába vezeti a szemet? Mert ott csak egy bokor árnyékát látom én. Úgyhogy ezek így nyitva maradnak bennem ezek a kérdések, ezért mondanám azt, hogy ez egy egydisznós kép, ha szabad ezt mondanom és várom természetesen ugyanezeket a megfigyeléseket, mert ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Gergely jó úton, jó úton megy, halad ezekkel a munkákkal. (szőke)
értékelés:
Gyülekező, itt az ősz!
Egy internetes oldali portálnak az egyik beharangozóját is elképzelhetné az ember ennek a képnek a kapcsán, mert nagyon sokszor a ringatóbaba.hu vagy a babamamamasszázs.hu oldalakon lehet látni, hogy Székesfehérvárott vagy Gárdonyban a nem tudom milyen terápiás intézetben ilyen környezetben tudnak a gyerekek ezekből madzagokra fölfűzve nagyon szép játékokat létrehozni. Ezt nem bántóan szeretném most mondani, hanem azon túl, hogy egy tárgyfotózás olyan fényviszonyokban, ahol nagy árnyékokkal, de nem kellően nagy árnyékokkal a gesztenyék megjelennek, egy tárgyfotózást látunk itt, egy sematikus földfelületen, ahol ennyi és nem több a kép üzenete. A képpel nincsen baj, az a kérdés azért bennem fölvetődik, hogy vajon a képkeret az ekkora, kisebb, vagy nagyobb, mert hogy nincs semmi ami indokolná, hogy meddig terjednek az avarszerű levelek, gesztenyegolyócskák. Valami hiányzik a képből amitől tulajdonképpen komponált rendszernek kéne tekintenünk. Olyan mintha valami nagy egészből ki lenne ragadva egy kisebb felület. Úgyhogy én ezt egy disznóra értékelném és továbbra is várnám, hogy - mert hogy tudom, hogy az András jókat tud csinálni -, hogy a 19-es leckére esetleg még próbálkozzon. (szőke)
értékelés:
Ezeket a kis virágokat nagyon szeretem. Taliándörögd, amely a Bakonyban található kis település, itt is a környékünkön vannak hasonló kis virágocskák, nem biztos, hogy pont ilyen színűek, a nevét nem fogom tudni megmondani, de akár Fábián Gyulával vagy Kelemen Imrével, vagy Rádli Robival, amikor jártuk az erdőket akkor én láttam ilyen virágokat. Nagyon örülök, hogy a természet ilyen formán rögzítve van. És egy klasszikus – bocsánat a kifejezésért –képeslap formátumban tulajdonképpen bárhol árusítható képeslapot látunk egy tájról. És ez azt is jelenti, hogy az Ágnes elérkezett arra a pontra, hogy ő mint falusi vagy városi fotográfus tulajdonképpen dolgozhatna ilyen helyeken, és akkor ezekből egész jól meg lehetne élni, hogy ilyen képeket elkészítsünk. Jó fotós és szépen, korrekt módon el tud készíteni házi feladatokat. Mivel azonban látható az ágnesi világban folyamatosan az ő sajátos és megismételhetetlen íze, nagyon sokszor öniróniája, iróniája, meglepő megfigyelései, ez az, amit egy picit ennél a képnél hiányolok, hogy úgy csuklóból elkészült. És támadhatatlan az itt látható alkotás, csak nincs benne a bartosos hangulat. Technikailag talán a kép felső részéből le lehetne vágni annyit, hogy ne legyen a fény ennyire centrális. Ennyi csak, amiért azt mondanám, hogy a 19-es lecke ősz házi feladat számomra is nagyon szép, csak emiatt két disznó. (szőke)
értékelés:
Egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy vajon a kereteknek, amikor így beküldjük a képeinket, mennyire van fontos szerepe, kell-e, esetlegesen nem. Itt az Ágnessel azért nem tudok vitatkozni, mert megkeresi a szegmenst, megkeresi a jelenlétet az adott térben. Ugye itt valamilyen tócsa, pocsolya, talán egy átlátás ablakkereten, amely tükröződésként jelenik meg szervül, ugyanabban a tónus világban jelenik meg, mint az alkotó és alkotó mögött megjelenő fák kis levelei. Tisztelettel adózva érdemes megemlíteni a híres filmet Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák, azt hiszem az a címe a filmnek, abban van egy híres jelenet Iglódi Istvánnal, ahol, vagy akár Andrzej Wajda Nyírfaliget filmjét megemlítendő, ezek nagyon hálás játékok. Jól és biztonsággal, a Bartos Ágnesre jellemző humorral mutatja mindazt, ami most körülötte zajlik. Azt nem tudom, hogy a legjobb megoldás-e a négyzetformájú közlése ennek a képnek, így egy kicsit olyan Duna tv-s hatása van, nyilván kellett ezt tenni, hiszen a belső tükröződés is valamilyen négyzetszerű szerkezetet adott. Talán erőteljesebb lenne akár egy fekvő vagy egy álló formátumban megpróbálkozni, ezekkel a türköződésekkel, de a kép nagyon szimpatikus, bár az elgondolkodtató, hogy ritmikájában a nagyobb fény információkat, ezek a fadarabkák és levélkék felül a kép tetején kapják meg és az alkotó ezzel a tükröződés és szürke lazúrral beleolvad a háttérbe, tehát mindenfélekép térben a kép tetején elhelyezett levelek érzékelhetőek és így a kép folyamatosan föntről lefelé mozog, pulzál, liheg, olyan mintha ezek a levelek állandóan le akarnának ide elénk zuhanni. Ez egy szabadon hagyott kérdés, ami lehet talán vitatkoznunk. (szőke)
értékelés:
Két szempontból is örülök ennek a játéknak, megfigyelésnek. Egyrészt a színvilág, amelyet a levél, a poloskák és ezek a gyümölcsformák adnak, másrészről pedig a formajáték, elsősorban a levél és a vörös termésformák és a két kapcsolódó poloska formája amit adnak. Nagyon jó, hogy az árnyékoknak itt ezen a levélen a kis állatkáknak az árnyékai is jelen vannak. 100 százalékosan kimondható, hogy mindez egy színpadi térként jelenik itt meg egy előtérben. Különösképpen a levél teszi azt, ami idetolja a kamera elé nekünk ezt a jelenséget, ezt a párkapcsolati helyzetet, ezt a mesét. És a háttérben valamilyen szinten megjelenik a természet. Nagyon jó, hogy ez leválik ebből az előtérből. Ami talán ugyanakkor egy picit megzavarja mindezt, ez a vadszőlő inda, vagy valamilyen növényág, amely belóg a kép jobb fölső sarkában. Egyrészt azért, mert nincs olyan fényérték rajta, ami azt a szerepet szolgálná, hogy visszabillentse a balra súlypontozódó képet. Nem kap egy külön olyan megvilágítást, tükröződést, amitől azt mondjuk, hogy ez az indaforma, ez a középteret jeleníti meg ebben a hármas tagozódásban. Tónusában, színtónusában pedig beleolvad ebbe a háttérrendszerbe, viszont nem a háttérhez tartozik. Ez az egy, amit én javaslok, ha ezen az úton, vagy evvel a kérdéskörrel a Mariann szeretne tovább foglalkozni, márpedig javaslom, mert nagyon szép és nagyon izgalmas, az amit elkészített, ezekre a ritmizálásokra a természet megfigyelésekben kellene egy picit odafigyelni. Lehet, hogy azt a gallyat, vagy indát ellehetett volna húzni, vagy valamit még avval ugyanígy játszani, mint ahogy itt az előtérben a zöld, a vörös és a zöldessárgával létre tudott hozni. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a kép egy háromdisznós kép, csak ezeket a következő munkákban, akár még az ősz kategóriájában is ki lehetne javítani. (szőke)
értékelés:
Kedves Ágnes! A ledrótozott nádpalló valamilyen nyaralóhelyen a kép tetején belógva és a két fehér madár nagyon érdekes ritmusjáték. Azt úgy teljesen nem értem, hogy mitől misztérium, nem is tudok ehhez igazából közelebb kerülni. Azért azt finoman mondanám, hogy láttam tőled már erősebb kézjegyeket is. Egy kicsit most úgy érzem, hogy bár a kép nem olyan rossz, de történt egy kattintás, amihez aztán szerkesztettünk gyorsan egy címet és gyorsan bedobtuk a 18-as lecke nyár kategóriájába, hogy ne maradjunk le ebből a házi feladatból csak kettő, vagy három megoldással. Én ezt azért visszaadnám javításra neked. (szőke)
Áginak egy nagyon jó megfigyelési rendszerét látjuk itt a gólyafészkekkel, de megmondom őszintén, amikor én ezt a képet megláttam, és megláttam a léckerítéses kis megfestett filagória kertet a kis cserepekkel, amik belógnak, meg itt ez a láncos petúnia, számomra először nem is vettem észre, hogy a gólyafészkek a póznák tetején, az jelenti a Gólya Land-et, hanem valami Disneyland-szerű virágrengeteg és ezek a szinte ilyen olajfestményszerű, vurstlikban kapható színvilág, ez az, amit én gondoltam a cím kapcsolódásához. Ebből az is következik, hogy azt kell, hogy mondjam, hogy a két gólyafészek, ami nagyon izgalmas lenne egy belső település rendszerében, az valójában ebben szinte csak másodlagos, vagy harmadlagos. Nem kapja meg azt a fontos szerepet, vagy azt a fontosságot, amit megérdemelne. És ezt én egy képként, egy olajfestményképként mint megfigyelést el tudom fogadni nyár kategóriájában is, de azért reménykedem, hogy a cím azért került ide, azért választotta az alkotó, mert az a két párhuzam, a két gólyafészek az egy érdekes motívuma volt ennek a látványnak. Viszont ez a kép ilyen értelemben nem tudja ezt teljesíteni, úgyhogy én erre egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:
Kokojza, alias fekete áfonya.
Az Estiskolának most már vannak lázadó és avantgard riporterei is. Egy ilyen és dacos és rockos stílusú fotó riportot, fotósorozatot lehet itt látni a 18-as lecke nyár kategóriájában Ágnestől. Természetesen korrekt módon földolgozva, bemutatva az erdőt, bemutatva magukat a hordozó tégelyeket, amibe ezeket a gyümölcsöket összeszedjük és a gyümölcs funkcionális feladatait is, talán ha jól számolom a harmadik képen, ahol Ágnes meg is mutatja nekünk ennek a növénynek a színező készségét. És még egyszer nyomatékosítva az utolsó képen még erőteljesebben egy gyönyörű erdei látképet kitakarva egy erősen megfestett tenyeret látunk itt. Lehet természetesen vitatkozni és lehet azt mondani, hogy a képek önmagukban sok helyen dekomponáltak, kicsit zavarosak, de az üzenet, így a kép-csokor mégis azt mondom, hogy kellően szeretetteljes, kellően fiatalosan lázadó és tulajdonképpen azt a feladatát, amely egy emlék, egy élmény rögzítése, annak naplóvá érlelése, azt ez a történetsor megteszi. És talán ha a harmadik és a negyedik kép nem lenne jelen ebben a képsorozatban, azt mondanám, hogy igazából nem nagyon hordoz személyes és játékos és szubjektív ízeket, de így a két utolsó kép gesztusrendszerében elrendezi mindazt ami így a nyár kategóriára olyan „bartoságisan” elfogadható, úgyhogy én azt gondolom, hogy megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:
Az a nagyon fontos Ágnes mostani képeiben, hogy folyamatosan keresi a nézőpontokat. Keresi az anyaggal, a felületekkel, a helyzetekkel, az emberi szituációkkal kapcsolatban a nézőpontokat. Ennek a képnek is az az erénye, hogy – ha jól látom gyermekláncfű, meg talán hereföld, vagy valamilyen ilyen növény rengeteg – lebújik a kamerájával, a kamera szinte beleszimatol itt a növényekbe és ebből az egész földközeli alsó gépállásból fényképez. Ettől őserdőnek tűnik az előtérben lévő növényrengeteg és ha egy picit mozdítva van még a kamera talán jobbra, akkor a háttérben lévő erdei felület, hegy is még kompozícióban is a helyére ugrik. De. Talán ez egy kirándulás elkapott képe, pillanata, amelyben nem biztos, hogy 100 százalékosan megfelelőek az előtérre vonatkozó fényviszonyok. Ugyanis ebben az erős napsütésben fölülről megvilágítva ezek a kis növénykék nem válnak el egymástól, hanem egy ilyen maszattá állnak össze, egy zöld festékfelületté, pedig ha az ember folyamatosan sandít, akkor látja, hogy mennyiféle különböző izgalmas levélforma, lándzsás útifű és sok minden más kandikál itt ki. Ha mindez egy surlófényben, hajnal vagy este, vagy délután és az este közötti időpontban lenne fényképezve – az esti időszakot demerungnak hívjuk, amikor naplemente van – ezek olyan megvilágítást kapnak, ezek a kis növények, amitől a háttér és a közvetlen közelünkben lévő előtér még jobban térbe kerül. És talán akkor egy pontos élesség beállítással valamelyik virágszirmon, levélkén pedig létrejöhet mindaz, ami most ennél a képnél első ránézésre hiányzik, hogy valami katicabogár, vagy Sokol rádió vagy én nem tudom én mi, valami itt a mostani képen nincs jelen. Lehet ez egy bekandikáló láb, vagy bármi, de nincs jelen ezen a képen. Abban reménykedem, hogyha egy másik időszakban, másik fényviszonyban fényképeznéd mindezt, akkor a tárgyakon megjelenő fényfoltok, csíkok, azok megoldhatják azt a hiányt ami ezen a képen nincs jelen. Szeretem ezt a képet, de a fölsoroltak miatt csak egy disznót tudok rá adni. (szőke)
értékelés:
Tulajdonképpen amilyen címe van ennek a képnek – egyrészt akár egy XIX. századi valamilyen bárói költeménynek is tekinthetnénk ezt - Teleki gróf és Teleki Virág szerelme, akik a Badacsonyban a Szegedi Róza ház mellett találkoztak. Tehát akár még egy ilyen kis történetre gondolhatnánk, minthogy természetesen a teleki virág azt jelzi, ahova gondolom a család lejár és a tavasz kezdetével vagy a nyárral ezek a nagyon jó, izgalmas megfigyelések megtörténhetnek, amely a városi környezetben jóval kevésbé. Azért is szeretem ezt a képet, mert ugyanúgy, ha ez a házi kedvenc kategóriában érkezne meg, tehát Lajos, a légy vagy hasonló címmel, ugyanúgy működhetnének. Tényleg bizonytalanul mondom, ez nem méhecske szerintem, hanem egy ilyen nagy zizzgésű légynek tűnik nekem ez. Állattartó helyeken is sokszor van ilyen, más színű a háta. De ezt majd a Gyufa megmondja, hogy a főszereplő az méhecske vagy légy, de nem is ez a lényeges, hanem az a mikrokörnyezet amiben ezek a finom kis szálacskák a virág körül és maga ez a kis röpködő szerkezet együtt van. Ez egy nagyon jó kis anziksz, vagy nagyon jó kis mozaik szem, és mint ilyenben tartja magát ehhez a kategóriához ez a kép. Talán, ha egy pici Viktória benne lenne, hiszen ez a teleki virág, a Viktóriáék telkéről való virág, a Viktória álombirodalmából egy kis szelet, tehát ha ő egy picit jobban bele lenne szerkesztve, talán még erősebb lenne ez a kép. (szőke)
értékelés:
Jó a felvetés, Ági lába, Ági szandija és a forrás kiömlés, de valahogy minden egy kicsit tényleg útiképes, kicsit rendezetlen. A szandinak lemarad egy kis sarka, az Ági combja csak egy picit látszik, pedig azért jó lenne ott az a kis tér, az a kiömlő kaphatna egy kis reflexet, mert gyönyörű az, ahogy a víz jelen van a természeti képben és egy pici kis csillogás nagyon jó lenne oda. Iszonyatosan jó a képriport megválasztása innen a szandál szemszögéből, de egy kicsit kattintódott el ez a fényképezőgép. És azt szeretném csak mondani, hogyha komolyan vesszük a feladatainkat, akkor ezek az ún. úti képek ugyanolyan alázatot, koncentrációt igényelnek, hiszen megéri, mert jó ami itt történt, minthogyha egy modellt, vagy egy csoportos beállítást vagy egy épített környezetet szeretnénk ábrázolni. Tehát a tizennyolcas lecke nyár kép számomra nagyon fontos, mert az irány, amiből letapogatást végez Bartos Ágnes, nagyon jó, csak egy picit több önfegyelem kellene. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…