3. Természetfotó

séta a Margit szigeten...

Ez egy képsor, egy képüzenet, a szerelem üzenete. A szerelem üzenetének az egyik vizuális jele a fölső képen a gyönyörű rózsaszínű nagy boholy vattacukor, bocsánat, cukker, amely színben rezonál a „Monday” feliratos mellette lévő textíliával, amely szintén egy összetett forma. Én azért ezt a vattacukker formát, ezt a rózsaszínt, ezt teljes boholyában igyekeztem volna meghagyni. De nagyon jó, ahogy itt, ebben a képben besuhan, mint egy ilyen eltévedt Mikulás szakáll és nagyon jó üzeneteket közvetít. Abszolút egy erotikus és érzéki képsor, egy modern Krúdy történet. Azért örülök például a középső képnek, a szürke harisnyának és a kiscipőnek, vagy nem tudom, hogy kell hívni az ilyen cipőt, mert érdekes, ahogy a Sanyi ebben az egész üzenetközvetítéssel dolgozik, a fos színű szív, ami itt egy tulajdonképpen víztócsa, hogy minden játékosság ellenére, és minden úgymond ilyen vagány viccesség ellenére tele van érzelemmel ez a képsor. Tele van tavaszvárással, szerelemmel és tele van érettséggel. Nekem egy kicsit Vera Chytilova: Egy faun megkésett délutánja című filmje jut az eszembe, ahol ugye, hát enyhén szólva nem fiatal a főszereplő férfiú és ott hölgy szívekkel hadakozik Prága területén, még talán ott van egy szekrényjelenet is, ahol talán valaki éppen oda beszorul, amikor azt hiszem, hogy Jiri Menzel véletlenül, mint orvos hazajön, de én ezt már nem tudom, mert már nagyon rég volt. Szóval ezt a sorozatot én nagyon szeretem a tavasz házi feladatra és én három disznóra értékelem.
   Egyetlenegy mondatot mondok hozzá- mondja Zsolt – a középső képhez. Ugye azt mondjuk, hogy a fotós a rendező. Még akkor is, hogyha esetlegesnek, vagy impulzívnak akarja mutatni magát és az eredményt, akkor is a fotós a rendező. És addig amíg az alsó képnél nem zavaró az a sok szemét és vacak a szív mellett, mert az teszi reálissá, addig ennél a képnél az a csikk fölvehető lett volna. Mert mindent értek, de az a csikk, az ott engem zavar. (szőke-hegyi)
értékelés:

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Rég láttalak. Remélem nem zavarok.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy hova lehetne máshova elhelyezni a képet, portrét, nem tudom én, bármilyen más helyzetet, és fejet kellett hajtanom, hogy Ádámnak igaza van, ez a tizenkettes lecke tavasz. Annyira meglepő, annyira ironikus az, hogy alsó gépállásból a fényt nézve ezt a pozíciót választja, ami tulajdonképpen a kép esendősége miatt lenyom mindenfajta más választást. Nagyon szerethető ez a kép. Nagyon dédelgetnivaló, és remélem, hogy a többiek is ugyanilyen örömmel fogadják, hogy Ádám megérkezett ide körünkbe. Tudom, hogy nem ezt kéne mondani, de szinte egy korai Badár-kép sejlik itt előttem, ahogy vagy drum-and-bass, vagy valamilyen bossa nova, vagy valamilyen szalonjazz szólhat abban a fülhallgatóban. Mindenféleképp egy nagyon bátor vállaltozásnak gondolom. Kérlek, Ádám, hogyha ilyen képeket küldesz, akkor zavarj folyamatosan bennünket, mert ez egy nagyon őszinte kis üzenet minden technikai hiányossága ellenére. Hajrá! Három disznó. (szőke)
értékelés:

sajnos mindig hideg

Orosz Sanyi képe az előtérben lévő talán tölgyfa felülettel és annak a mély sötétjeivel ritmusba, térbe hozza a háttérben kicsit ködbe süllyedő ugyanolyan fatesteket. Ez adja az egésznek a térbeliségét. Ugyanebben a háttér szürke tónusban mennek el a kirándulók ezen a hegyi úton. Ez a kép nagyon szép téli tájkép. Nagyon nyugodtan működnek ezek a hosszú élőlények, ahogy nézik a pici embereket. Amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni, az pedig az előtérben lévő fán található legsötétebb érték, ami ritmusba hozza a kép egészét. Ez a legsötétebb fekete, ha még egy kicsit körbenézünk itt a weboldalon, akkor megtalálható ebben a fekete gyászkeretben. Véleményem szerint ez a keret csak azért van elhelyezve a kép körül – természetesen hatásos ez, és kiemelkedik egyből a weboldalról ez a kép -, mert az alkotó nem bízik eléggé abban, hogy az a csoda, ami ebben a téglalapszerkezetben látható, az keret nélkül is megállja a helyét. Ugyanakkor a feketére visszatérve, a keret feketéje azonos tónusban megtalálható a képen belüli fa felületében, és ezáltal azt a belső teret, amely a kép egészét jelenti, a köré húzott fekete forma, kontúr, zavarja. Valójában folyamatosan belevillog ebbe a képbe ez a vékony körbeszegélyezett rész, és nem tud azt ember kellőképpen ebbe a pasztelles, puha, melankolikus történetbe belekerülni, mert egy durva keret folyamatosan vibrációt hoz létre. Tehát én a három disznót megadnám, de kérném, hogyha az alkotó meg tudja beszélni a pedellussal, hogy esetleg ez a keret tűnjön el a képről. Ha beleegyezik. Ha nem, akkor természetesen elfogadom. (szőke)
értékelés:

majd nyáron...

A képnek nagyon jót tesz az, amit ha esetleg egy másik alkotásnál látnánk, esetleg kérdésként merülne föl, hogy kiégett a háttérfelület. Itt viszont, ennél a képnél, van dramaturgiai funkciója, mert azt a ritmikai játékot, amelyet a vasoszlop, a láncok, és az odatapadt, fagyott jégfelület ad, azzal, hogy a kiégéssel elveszítjük a háttér részleteit, kiemeli, fontos ritmussá képezi ez jelenség. A háttér ilyenformán szintén egy ritmikai elemmé válik, gondolva itt a bal fölső sarokban lévő talán fák foltfelületére, és akár itt a jobb függőleges keretrésznél látható talán belógó fa vagy fal zöldes felületére. Ez az egy, amit esetleg a kép kapcsán javasolnánk, hogy az a belógó vékony zöld folt kicsit ezt a jó zene ritmust megzavarja, és azt hiszem talán itt nem Isten ellen való vétek azt mondani, hogy érdemes lenne valamilyen grafikai eszközzel kifehéríteni, eltüntetni ezt a kis zöld függőleges foltocskát. Abban a pillanatban a kép teljes egészében egy tökéletes ritmusú alkotássá válhat. Ez a kép ennek ellenére is, pont merthogy a Gergő megtalálta ezt az eseményt, megérezte ebben a ritmust, megtette ezt a megfigyelést, egy háromdisznós kép, és csak egy pici igazítás kell hozzá, hogy tökéletes kiállítási munkává váljon az alkotás. Köszönjük szépen. (szőke)
értékelés:

Pesovár Annának és Tisza Sándornak, tisztelettel és köszönettel az indiánokról küldött hang és képanyagaiért!

Azt most előre jegyezném, hogy függetlenül attól, hogy a képe jó, a Béla kap három disznót és azért mert figyel, figyel a többiekre, figyel a környezetre, és nagyon örülök annak, hogy képekkel beszélve, kommunikál az Estiskolán lévő többi társsal is. Nyilvánvalóan az Annáék azért tudnak velünk kevesebbet beszélni, jelen lenni a rádióban, mert több mint 8 óra eltérés van egy másik országban, egy másik világban, ahol az Anna olyankor tanít, gyerekekkel foglalkozik és a Sándor ugyanúgy dolgozik, és ők archívból tudják a rádióműsorokat is meghallgatni. Ettől függetlenül azt kell tudnotok, hogy Pesovár Anna és Tisza Sándor is folyamatosan nézi az oldalt, folyamatosan jelen van velünk. Tehát én azért örülök annak, hogy a Béla elküldte ezt a fotót, mert nem csak az önmaga működése, értékelése, képzőművészeti munkája miatt készített el egy szép alkotást, hanem ezt az örömet megosztja másokkal. A képről azért nem fogok nagyon sokat beszélni, mert Bélánál nincs értelme ezekről a képekről azon az elemzés szintjén folyamatosan monológot működtetni, ahogyan gondolnánk, hiszen az egyértelmű, hogy a Bélának van képzőművészeti beállítottsága, az egyértelmű, hogy a Béla egy pillanat alatt a körülötte lévő valóságból tud egy-egy apró beállítás elmozdításával képverset, szimbólumokat létrehozni. Itt is ilyen történik. Egy talán iszapos, jeges felületen egy másik képdarabka, mint egy emberi testen elhelyezett másik felület nagyon szépen ritmizál, nagyon szépen harmonizál, tehát ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés: