3. Természetfotó

Lakó-tavasz

Felvállalom a felelősséget és azt mondom, hogy ugyan egy képsort kaptam, és a képsorban ezek a bíborba hajló, vöröses bíborok nagyon érdekesek, olyan az egész mintha egy régi Eastmancolor film maradékait látnánk… szóval én fölvállalom a nehéz döntést, és én azt mondom, hogy ezt a 12-es lecke tavasz házi feladat-sort én önhatalmúlag egy képként fogom értékelni. Teszem ezt azért, mert abban reménykedem, hogy esetleg Viktória az érvelésemet is elfogadja. Az én érvem pedig a következő: az első kép, amelyen látjuk ezt a fát, és mögötte látjuk a szocializmus büszke maradványait, emberi életterekkel, redőnybeépítésekkel, ugyanolyan ablakokkal, tehát a kettő, az élő növényzet ritmusa és az ember által épített metrikus rendszer kettő kapcsolata nagyon szépen van jelen ezen az első egyes képen legfölül. Úgy gondolom, hogy mindent, amit a második és harmadik kép szeretne elmesélni, megtalálunk ebben az első képben. Még ha nem is pont olyan színűek, még ha nem is úgy látom a leveleket, még ha nem is látom ilyen közelben a virágokat. Ezért én azt mondanám a három képpel kapcsolatban, hogy a fotósnak kell, hogy bizonyossága legyen a munkáival, történeteivel, ebből következően bátorsága kell, hogy legyen, hogy néha meghozza a döntést, hogy a kevesebb az több. És a több nem biztos, hogy még többet hoz. Az én döntésem szerint, amit nem kötelező elfogadni, az első kép tartalmaz mindent, ami a hármas képsorban megtalálható. Tehát az első kép az egy három disznós kép abban az esetben, hogyha a Viktória is elfogadja, hogy a másik két kép az nem tartozik ehhez a képsorhoz. De ehhez az kell, hogy a további munkáiban is mindig pontosítson. Mindig először gondolja át, hogy mit miért tesz, mielőtt fényképezne. (szőke)
értékelés:

virágzás
Szeretem a cseresznye virágot!

Csongor képénél a gyümölcsfák képzőművészet által mindig is nagyon kedvelt ritmusait látjuk. Tehát, amit sokszor elmondtunk itt az oldalon az elemzéseknél a virágrengeteg, amelynek itt egészen jól a bibéket is érzékelve előtér, középtér és háttér kategóriájában egy kompozíciós rendet hozunk létre, nagyon jó játéklehetősége van. Ami miatt nem tudok képzőművészeti szempontból teljességgel egyetérteni a kép üzenetével az az, hogy Csongor részéről az eufórikus örömön túl - én is nagyon, nagyon szeretem ezeket a virágzó fákat -, nem történt gondolati pontosítás. Ezalatt azt értem, hogy jelen pillanatban az élesség az valahol középtájékon, a középtérben található a talán ötszirmú kis virágnál, vagy a levelek környékén. De itt az előtérben van egy elég különleges, a bal alsó sarokban egy elég különleges oldalról fényképezett másik virágforma. Most a képen egy virágtömeget látunk. Ránk van zúdítva az egész. Egy nagy lavórba és nincs az egésznek egy iránya meghatározva, hogy mi az, ami a sokból kiemelődik, az egész élmény egyszerre zuhan rá az alkotóra, ebből nem szűr, nem irányít, és így a néző számára is az egész egy fehér virágtömb sor lesz. Lehet azt mondani, hogy ez volt a cél, de akkor pedig azt mondom, hogyha a poentilizmust nézzük meg, azt a festészeti stílust, amely a XIX. század közepén Párizsban használja ezeket az elemeket, éppen a kis darabokból összeálló ecsetvonásokkal, akkor ott pedig a háttér kékje és az előtér fehérje festészeti viszonylatával kellett volna foglalkozni. Vagy úgy, hogy teljesen életlenben hagyja az ember, vagy úgy, hogy még bővebben ezt a két ritmust, a héttér kék és az előtér fehérek, zöldek ritmikáját még jobban fölerősíti festői szinten. Most véleményem szerint nem történt meg egy döntés, pont az élességválasztással esetlegesen ez helyrerántható lett volna úgy, hogy a hozzánk legközelebb lévő virágszirom és a bibéje kapná az élességet és nem a középtér. Most olyan mint hogyha a fényképezőgép önmagától, az automatikája kiválasztotta volna ezt a középkategóriát, csak így eltűnik a kompozíciós rend. Egy zavar keletkezik. Úgyhogy én ezt ismétlésre visszaadom. (szőke)

vattacukker és pocsolyaszív

séta a Margit szigeten...

Ez egy képsor, egy képüzenet, a szerelem üzenete. A szerelem üzenetének az egyik vizuális jele a fölső képen a gyönyörű rózsaszínű nagy boholy vattacukor, bocsánat, cukker, amely színben rezonál a „Monday” feliratos mellette lévő textíliával, amely szintén egy összetett forma. Én azért ezt a vattacukker formát, ezt a rózsaszínt, ezt teljes boholyában igyekeztem volna meghagyni. De nagyon jó, ahogy itt, ebben a képben besuhan, mint egy ilyen eltévedt Mikulás szakáll és nagyon jó üzeneteket közvetít. Abszolút egy erotikus és érzéki képsor, egy modern Krúdy történet. Azért örülök például a középső képnek, a szürke harisnyának és a kiscipőnek, vagy nem tudom, hogy kell hívni az ilyen cipőt, mert érdekes, ahogy a Sanyi ebben az egész üzenetközvetítéssel dolgozik, a fos színű szív, ami itt egy tulajdonképpen víztócsa, hogy minden játékosság ellenére, és minden úgymond ilyen vagány viccesség ellenére tele van érzelemmel ez a képsor. Tele van tavaszvárással, szerelemmel és tele van érettséggel. Nekem egy kicsit Vera Chytilova: Egy faun megkésett délutánja című filmje jut az eszembe, ahol ugye, hát enyhén szólva nem fiatal a főszereplő férfiú és ott hölgy szívekkel hadakozik Prága területén, még talán ott van egy szekrényjelenet is, ahol talán valaki éppen oda beszorul, amikor azt hiszem, hogy Jiri Menzel véletlenül, mint orvos hazajön, de én ezt már nem tudom, mert már nagyon rég volt. Szóval ezt a sorozatot én nagyon szeretem a tavasz házi feladatra és én három disznóra értékelem.
Egyetlenegy mondatot mondok hozzá- mondja Zsolt – a középső képhez. Ugye azt mondjuk, hogy a fotós a rendező. Még akkor is, hogyha esetlegesnek, vagy impulzívnak akarja mutatni magát és az eredményt, akkor is a fotós a rendező. És addig amíg az alsó képnél nem zavaró az a sok szemét és vacak a szív mellett, mert az teszi reálissá, addig ennél a képnél az a csikk fölvehető lett volna. Mert mindent értek, de az a csikk, az ott engem zavar. (szőke-hegyi)
értékelés:

Rajta nem múlik...

A mostani időszakban beszéltünk már a sziluettről, tehát hogy a fotózott formák, tárgyak mögötti erőteljes fény egy sziluettes rendszert hoz létre. Itt ezzel a fajta gondolatrendszerrel dolgozik az alkotó, ugye a villanypózna, a drótok, és a lámpatest tetején álló gólya formája. Ez a ritmikai játék és a háttér festői fodrozódó felhők görgetegei, ennek a kettőnek a párjátékát látjuk itt a képen. Valami miatt ugyanakkor ezek a cikkelyek, amiket a drótok kivágnak az alsó felületből, vibrálásra késztetik a képet. Középpontra van komponálva maga a gólya és az ebből a nézőpontból kicsit aszimmetrikusra elhajló lámpavas, mégis, ettől függetlenül, hogy a tartórúd középen mint egy obeliszk, mint egy ilyen férfi attribútum az ott jelen van a kép alsó szakaszában, mégis a többi vonalforma, hálózati zsinórok valahogy billentik ennek a képnek a forgásirányát, és valami még ebből hiányzik. Nem tisztem javaslatokat tenni, és nyilván nem vagyunk villanyszerelők, hogy ezt így megoldhattuk volna, hogy ezeknek a cikkelyeknek valószínűleg a fölső harmadban is kellene mozogniuk ahhoz, hogy az itteni képértelmezéssel, hiszen ez küldődött be tavasz leckére, ez működjön ritmikailag. Most valamitől billen a kép.
Én itt, ennél a képnél is azt látom – folytatja Hegyi-, ami egynémely képnél előjön, az idő kérdését. Azt, hogy mennyi időt szánunk egy ilyen feladat megoldására. Biztos vagyok benne, hogyha a Gabriellának van ideje arra, hogy itt eltöltsön akár tíz perccel többet, de lehet, hogy egy fél nappal többet kell eltölteni, akkor ez a gólya, mert valószínű ez nem egy kacsa, ez a gólya ez egyszer csak majd olyan állapotba kerül, hogy nyitja a csőrét, vagy billent egyet a szárnyán, valamit létre tud hozni. Ha ezt az időt nem spórolom meg, akkor ezek a történetek megvalósulnak, és közben meg tudom figyelni azt, hogy lehet, hogy közelebb megyek, lehet, hogy távolabb megyek, lehet, hogy alámegyek az oszlopnak, elkezdek ott ezzel egy kicsit játszani. Lehet, hogy a környezetem hülyének fog nézni, de ez nem baj, ezt meg kell, hogy szokjuk, hogy aki fotóz vagy filmez, azt a külső szemlélő néha elmebetegnek tartja, ugyanakkor ezek megérik ezt a befektetést. (szőke-hegyi)

Csendtörő

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Dunapart

A kép egyik érdekessége, hogy az innenső part az nincs jelen ugye ezen a nagyon szép tájképen. Azt is mondhatnánk, ami mostanában sokszor el szokott hangzani, hogy úgymond az előtér, középtér, háttér viszonylatából a legközelebbi előtér az hiányzik. Nem tudjuk, hogy az milyen. Nem tudjuk, hogy milyen színvilágú, nem tudjuk, hogy milyen formavilág van benne, ha ez egy szűkebbre vágott kompozíció, amit itt látunk. De elképzelhető, hogy most ennél a képnél talán felülírható is ez, mert a kép ötös, ritmusában, vízszintes ritmusában, ahol mintegy, szinte egy ilyen fali szőttes, vagy mint egy ilyen szőnyeg, vízszintes ritmusok váltják egymást nagyon szép, finom fényárnyalatokkal. Így a kép elsődlegesen e felé a dinamika felé mozdul el és nem is igényli azt, hogy az előtér, amely esetleg egy másik színvilággal, vagy kultúrszemlélettel, vagy tárgyakkal megbontaná ezt az impresszionisztikus hatást. Attól, hogy a kép alsó szakaszában a víz egy picit tükröződő vöröses, szürkés, barna árnyalatban, mint egy ilyen akvarell folt jelen van és ugyanez érvényesen ezen a rőt-vörös, egészen érzéki, szinte nem is fáknak, hanem valami korall, vagy valami ilyen cserge szőrme formában jelenő, vékony szakaszként jelentkezik ugye a túlparton lévő erdő és mögötte aztán ugyanilyen finoman ezek a mozgó felhők, amelyekben szintén megtalálható a kevert színarányaiban a rózsaszín, egy picit a vörös. Ezek a kékek attól ilyen pasztelesek, az egész színvilágára ez a szürke, kék és vöröses harmonizálás jellemző. Ebből az következik, hogy tulajdonképpen itt egy színskála játék és egy ritmus, egy formaritmus játék jön létre, amelyet a kép alsó részén jól nyugtat és jól ural, jól súlyoz lefelé ez a vöröses-barnás folyam, ez az erdő felület. Én ezt a képet egy nagyon jó megfigyelésnek tartom és egy nagyon szép tájkép. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Szia
Rég láttalak. Remélem nem zavarok.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy hova lehetne máshova elhelyezni a képet, portrét, nem tudom én, bármilyen más helyzetet, és fejet kellett hajtanom, hogy Ádámnak igaza van, ez a tizenkettes lecke tavasz. Annyira meglepő, annyira ironikus az, hogy alsó gépállásból a fényt nézve ezt a pozíciót választja, ami tulajdonképpen a kép esendősége miatt lenyom mindenfajta más választást. Nagyon szerethető ez a kép. Nagyon dédelgetnivaló, és remélem, hogy a többiek is ugyanilyen örömmel fogadják, hogy Ádám megérkezett ide körünkbe. Tudom, hogy nem ezt kéne mondani, de szinte egy korai Badár-kép sejlik itt előttem, ahogy vagy drum-and-bass, vagy valamilyen bossa nova, vagy valamilyen szalonjazz szólhat abban a fülhallgatóban. Mindenféleképp egy nagyon bátor vállaltozásnak gondolom. Kérlek, Ádám, hogyha ilyen képeket küldesz, akkor zavarj folyamatosan bennünket, mert ez egy nagyon őszinte kis üzenet minden technikai hiányossága ellenére. Hajrá! Három disznó. (szőke)
értékelés:

A Tavasz keresése
Március idusa a Hargitán

Hosszan, fekve elnyújtott, nagyon-nagyon szép ritmusú téli tájképet látunk. Messze ott a fehér foltokban sejlik két emberi alak az úton. Mintha egy régi irodalmi anyag egy részét, akár egy Nagy Lajos történetet látnánk. A mostani időszakban valószínűleg, én nem tudom megmondani, hogy miért, de sokszor a japán, vagy a keleti festészeti stílusokat kell itt említeni, így ennél a képnél is. Hogy ezt a tél időszaka hozza-e, hogy nagyon jól sűrítetek, nagyon jól emeltek ki, azt nem tudom, de az biztos, hogy ez a fajta higgadt visszafogottság, egyszerű ritmuskezelés, ami ennél a képnél véleményem szerint a nagy titok, a bal oldali óriási fenyő forma részlete, ez az, ami ezt a messze lévő, szürkében csak fátyolosan jelentkező fenyőerdőt, és a picit tőlünk távolabb a jobb oldalon bekandikáló sötét fenyő felületet térbe, ritmusba helyezi. Nagyon jónak érzem a tömegelhelyezést, és egy szép és nem lázadó, hanem elmélkedő képet látunk itt. Véleményem szerint ez egy háromdisznós kép, és nagyon köszönöm a Bartos Áginak. (szőke)
értékelés:

köd
sajnos mindig hideg

Orosz Sanyi képe az előtérben lévő talán tölgyfa felülettel és annak a mély sötétjeivel ritmusba, térbe hozza a háttérben kicsit ködbe süllyedő ugyanolyan fatesteket. Ez adja az egésznek a térbeliségét. Ugyanebben a háttér szürke tónusban mennek el a kirándulók ezen a hegyi úton. Ez a kép nagyon szép téli tájkép. Nagyon nyugodtan működnek ezek a hosszú élőlények, ahogy nézik a pici embereket. Amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni, az pedig az előtérben lévő fán található legsötétebb érték, ami ritmusba hozza a kép egészét. Ez a legsötétebb fekete, ha még egy kicsit körbenézünk itt a weboldalon, akkor megtalálható ebben a fekete gyászkeretben. Véleményem szerint ez a keret csak azért van elhelyezve a kép körül – természetesen hatásos ez, és kiemelkedik egyből a weboldalról ez a kép -, mert az alkotó nem bízik eléggé abban, hogy az a csoda, ami ebben a téglalapszerkezetben látható, az keret nélkül is megállja a helyét. Ugyanakkor a feketére visszatérve, a keret feketéje azonos tónusban megtalálható a képen belüli fa felületében, és ezáltal azt a belső teret, amely a kép egészét jelenti, a köré húzott fekete forma, kontúr, zavarja. Valójában folyamatosan belevillog ebbe a képbe ez a vékony körbeszegélyezett rész, és nem tud azt ember kellőképpen ebbe a pasztelles, puha, melankolikus történetbe belekerülni, mert egy durva keret folyamatosan vibrációt hoz létre. Tehát én a három disznót megadnám, de kérném, hogyha az alkotó meg tudja beszélni a pedellussal, hogy esetleg ez a keret tűnjön el a képről. Ha beleegyezik. Ha nem, akkor természetesen elfogadom. (szőke)
értékelés:

Hamis Tél
Infravörös Szűrővel készült fotó. Az infravörös szűrő, nevéhez híven, csak az infravörös fényeket, valamint a látható tartomány, felső, mélyvörös részét teszi láthatóvá. S mivel a klorofil, ami a növények zöldjét adja láthatatlan az infra tartományban, ezért a sejtmagról visszaverődö fényeket látjuk. A sejtmag pedig fehér. Ezért van télies hatása a képnek.

Van egy hosszú leirat, egy fotográfiai eljárásról, egy szűrőzésről, és ez nagyon jó, hogy a többiek is, akik ilyesmit akarnak kipróbálni, itt a szakleírást megkapják. De ennek ellenére ez a kép nem ez szerint a leírás szerint működik, hanem aszerint, amit lehet rajta érzékelni. Az öntöttvas kandeláber, a fehér levélfelületek, sötét ágak, és a hasonlóan sötét türkizkék háttér, amelynek a színvilágának a keverékei megtalálhatóak az oszlopon is. Az egész képre a fehér, törtfehér mellett ez a türkizkékes, szürkébe hajló hangulat érvényes, és ilyen festői helyzetként érdemes elemezni. Annak ellenére, hogy ugye itt van egy olyan fototechnikai trükk, amit a Tamás föltár nekünk, ezt talán most készítette valamikor, vagy ősszel, a kép mint festői jelenség nagyon szépen működik. Maguk a kevert, tört kék és szürkébe hajló színek hozzák a huszonkilences lecke tél érzetét, és egy jó stílusgyakorlat, amelyben ezzel a döntött lámpaoszloppal egy picit a klasszikus téli képek beállításától eltér ez a kis karcolat. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Zárva
majd nyáron...

A képnek nagyon jót tesz az, amit ha esetleg egy másik alkotásnál látnánk, esetleg kérdésként merülne föl, hogy kiégett a háttérfelület. Itt viszont, ennél a képnél, van dramaturgiai funkciója, mert azt a ritmikai játékot, amelyet a vasoszlop, a láncok, és az odatapadt, fagyott jégfelület ad, azzal, hogy a kiégéssel elveszítjük a háttér részleteit, kiemeli, fontos ritmussá képezi ez jelenség. A háttér ilyenformán szintén egy ritmikai elemmé válik, gondolva itt a bal fölső sarokban lévő talán fák foltfelületére, és akár itt a jobb függőleges keretrésznél látható talán belógó fa vagy fal zöldes felületére. Ez az egy, amit esetleg a kép kapcsán javasolnánk, hogy az a belógó vékony zöld folt kicsit ezt a jó zene ritmust megzavarja, és azt hiszem talán itt nem Isten ellen való vétek azt mondani, hogy érdemes lenne valamilyen grafikai eszközzel kifehéríteni, eltüntetni ezt a kis zöld függőleges foltocskát. Abban a pillanatban a kép teljes egészében egy tökéletes ritmusú alkotássá válhat. Ez a kép ennek ellenére is, pont merthogy a Gergő megtalálta ezt az eseményt, megérezte ebben a ritmust, megtette ezt a megfigyelést, egy háromdisznós kép, és csak egy pici igazítás kell hozzá, hogy tökéletes kiállítási munkává váljon az alkotás. Köszönjük szépen. (szőke)
értékelés:

Lenne egy javaslatom a címre. A céges drót című filmet látjuk itt. Aki esetleg mozgófilmmel foglalkozott már, kisfilmmel, az itt láthatja, hogy látszólag egy kis etűdöt néztünk. De nagyon, nagyon sok trükk van benne és nem elektronikus értelemben, hanem gondolati játék. Nagyon nagy munka a vágása, az összerakása egy teljesen egyszerű történetnek. Hólapátolás, gallykikötés és a lakás megmutatása. Bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel. Maga a bevezető rész is nagyon izgalmas, mert belső narrációk, monológok vannak, a szokásos akciófilmekre jellemző szubjektív kamerákkal. Kamera elhelyezve a kormány mellett, szépen, jó ritmusban vágva. Önmagában az első pici bemutatórész is, a Mátra bemutatása, amiből természetesen az ember, mint általános iskolai tanuló, aki a nyilván földrajzzal nem foglalkozott igazából, az is megdöbben, hogy csak ekkora a Mátra? Egyetlenegy svenk? És ugyanakkor mégis már ebben ott van egy nagyfokú szeretet és természetesen irónia. A film egyik erénye az, hogy a vágás során benne maradnak a különböző kis bakik, amelyek ezt az öniróniát erősítik. Lásd a középső részben, a legizgalmasabb részben ugye a sapka leesés. Nagyon ötletesen, nagyon jól használja a Tamás a szubjektív kamerát. Az egyik ilyen az a hólapátolás, amely valószínűleg nagy kivetítő vásznon bizonyos nézőkben akár emésztési problémákat is tudna okozni, mert folyamatosan a tér változik azzal, ahogy a lapát felemelkedik, és természetesen vele együtt a kamera is. A film alá, ahol összefoglalásokat, összehúzásokat szeretne a Tamás létrehozni, zenéket használ. Ez a zene jól kapcsolódik ezekkel az apró pixillációkkal, vagy ilyen kisebb vágásokkal. A film legvégén van ez a kis záró képsor, szintén egy kamera szubjektív, ahogy látjuk, hogy ezek a talán mátrafüredi fák sorjáznak a kamera látóterében. Itt érdemes megemlíteni Zolnay Pál híres filmjét a Hogy szaladnak a fák címűt, Kiss Manyi és Iglódi István szereplésével van egy ilyen híres képsor. Az egész munkát, amely, ha jól látom 6 perc, 41 másodperc, tulajdonképpen már egy új kategóriába kell helyeznünk, mert már nem a pici 3 perces filmek stílusában készül el itt a Téli örömök, hanem ez igazából egy nagyon jó hangulatú, vidám, lendületes kisjátékfilm. Tulajdonképpen azt kell mondani, hogy a film főszereplője is teljesen egzakt módon kapcsolódik a történetbe, jó a színészvezetés. Nyilván ez kérdéses, hogy miért mondom, hiszen maga a rendező az, aki színészként is játszik, nem is akárhogyan - a klasszikus velencei hétvégi ház feelingben, egy 60 éves kisnyugdíjas örömeit valósítja itt meg. Ami természetesen nem tartozik a filmhez, de asszociációban ilyenkor nyilván a negyven fölötti korosztálynál megjelenik az a kérdésfeltevés a jövőt illetően, hogy vajon ez az eufórikus öröm az egész kerttel, házzal, majd később, hiszen az ember nem magányosan él, hanem mindig ott van mellette egy társ, majd a 6 éves élettársi viszony után, vajon még ugyanilyen biztonságot fog-e adni, ezek a bokrok, ezek a történések ugyanígy fognak-e működni. Úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogy 2015-ben, majd amikor Tamás az őszi örömöket elkészíti ugyanezen a helyszínen, vajon akkor mik lesznek az aláfestő mondatok. Én azt gondolom, hogy ez a film egy öt disznós film. Lehet egy olyan kérésünk szerinted a Tamás irányába, hogy minden évben, ezen a napon csináljon egy felvételt a tél örömeire? – kérdezi Zsolt. (szőke-hegyi) értékelés:

Totem
Pesovár Annának és Tisza Sándornak, tisztelettel és köszönettel az indiánokról küldött hang és képanyagaiért!

Azt most előre jegyezném, hogy függetlenül attól, hogy a képe jó, a Béla kap három disznót és azért mert figyel, figyel a többiekre, figyel a környezetre, és nagyon örülök annak, hogy képekkel beszélve, kommunikál az Estiskolán lévő többi társsal is. Nyilvánvalóan az Annáék azért tudnak velünk kevesebbet beszélni, jelen lenni a rádióban, mert több mint 8 óra eltérés van egy másik országban, egy másik világban, ahol az Anna olyankor tanít, gyerekekkel foglalkozik és a Sándor ugyanúgy dolgozik, és ők archívból tudják a rádióműsorokat is meghallgatni. Ettől függetlenül azt kell tudnotok, hogy Pesovár Anna és Tisza Sándor is folyamatosan nézi az oldalt, folyamatosan jelen van velünk. Tehát én azért örülök annak, hogy a Béla elküldte ezt a fotót, mert nem csak az önmaga működése, értékelése, képzőművészeti munkája miatt készített el egy szép alkotást, hanem ezt az örömet megosztja másokkal. A képről azért nem fogok nagyon sokat beszélni, mert Bélánál nincs értelme ezekről a képekről azon az elemzés szintjén folyamatosan monológot működtetni, ahogyan gondolnánk, hiszen az egyértelmű, hogy a Bélának van képzőművészeti beállítottsága, az egyértelmű, hogy a Béla egy pillanat alatt a körülötte lévő valóságból tud egy-egy apró beállítás elmozdításával képverset, szimbólumokat létrehozni. Itt is ilyen történik. Egy talán iszapos, jeges felületen egy másik képdarabka, mint egy emberi testen elhelyezett másik felület nagyon szépen ritmizál, nagyon szépen harmonizál, tehát ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés:

Egyszer télen
Kint maradt a nagykabátom!

Érdekes megfigyelések sorozatába illeszkedik ez a kép. Az Estiskolán több, a pop-artra rácsodálkozó megfigyelés van, és itt is ugye valamilyen virágcserép lehet ez a kerámia farmer, amit ugye belepett a hó, de azért mégis látjuk itt ezt a formát. Valami mégis hiányzik magáról a képről, mert ugyanolyan értékű most jelen pillanatban a kerti öntöttvas szék karfa, a háttérben lévő oszloprudak, valahogy nem különül el ettől a két kis virágtartó forma, maga a vöröses színű cserép és ez a szürreális szerkezet. Valami pici még hiányzik abból, hogy ne csak egyszerűen az történjen, hogy látok körülöttem valami furcsaságot – bár ez is fontos –, hanem még utána kellene az alkotónak dolgozni mindezzel, hogy teljesen és megismételhetetlenül csak az ő képének tekinthessük. (szőke)
értékelés:

Dunapart

Amíg az előző képnél azt mondtam, hogy de jó ez a megfigyelés és milyen jókat vesz észre a Bara, itt, hát, hogyha lelöktök itt a Duna-partra, akkor se biztos hogy tudom, hogy mi történik. Tehát igazándiból abban sem vagyok biztos, hogy a telet jól érzem ezen a képen, abban sem, hogy a Dunát, abban meg aztán egészen biztos vagyok, hogy a Barát aztán tényleg nem érzem, tehát nem tudom, hogy mi történt, vagy hogy most mi van. Nem értem. Szeretnék a Barától valamilyen magyarázatot kapni erre a képre, ha lehet ilyet kérni. Én erre nem tudok adni disznót, de szeretném érteni, mert lehet, hogy belőlem hiányzik valami olyan receptor, ami ahhoz kell, hogy ezt a képet átérezzem. (szőke-hegyi)