3. Természetfotó

Mi a szösz ez?
Boróka gombalelése

Egy meseképet látunk, ahol egy erdei gombát néz a kislány, és én azt mondom, hogy ez egy jól komponálódott úti képek stílusát idéző albumkép, nagyon jó kis enteriőr, egy nagyon jó kis megfigyelés még akkor is, ha ez egy beállított helyzet, nagyon remélem, hogy nem az, hanem egy meghitt, intim belső helyzet, ahol a kisgyermekeket, amikor megfigyeljük rengeteg megejtő és nagyon izgalmas szituációt láthatunk, ahol a gyermekek figyelik a természet különleges játékait, fantasztikus geometriáját. Egy játékos 60-as, 70-es éveket idéző cím van választva a képhez. Nem akar sem többet, sem kevesebbet Csongor, minthogy ezt a dokumentációt elkészítse. Én úgy gondolom, hogy az ősz kategóriájára ez a kép megfelelő, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy lehet, hogy mindaz az állapot és közvetítés amit a családon keresztül én láttam igényelné talán a Falusi Csongor valódibb, bátrabb jelenlétét ezekben a történésekben. Ha nem érthető eléggé, akkor azt mondom, hogy igen ezt a képet el tudom fogadni, de eléggé szégyenlős, eléggé zárkózottak ezek az üzenetek Csongor szempontjából. Tehát ő azon kívül, hogy édesapaként, vagy túravezetőként ott van és rácsodálkozik egy helyzetre, nem érzem mindazt a minőséget, ami a 19-es leckének jellemzője, tehát nem az első, nem a második vagy harmadik lecke amiről beszélünk, kell, hogy a fotós mint olyan átivódjon. Mondok erre egy példát: Robert Capa képe A milicista halála, amely egy világhírű kép, és tulajdonképpen semmi mást nem látunk, még azt is mondhatnánk nem egy különleges kép, semmi mást nem látunk, mint hanyatt esik egy spanyol katona. Dokumentumfotó. És még azt is vitatják, hogy vajon eredeti, vagy beállított helyzet, nem tudom, nem lényeges ebben az egészben. Az lényeges, hogy amikor a képet az ember mint néző megtekinti, akkor fölvetődik benne a háború, a háború képlete és mindaz, hogy a dokumentumot készítő újságíró, vagy a dokumentumot készítő fotós, az jelen van ezekben a szituációkban, tehát felelősséget vállal abban a félelmetes szituációban, amiről a kép mesél. Ez azt jelenti tehát, hogy közvetett módon nagyon is rajta van a fotós nyoma, nagyon is érzékelhető a helyzetkiválasztáson keresztül, hogy ő ennek a képnek részese. Itt pedig ha megnézzük, akkor tulajdonképpen nem is biztos, hogy guggoló, hanem lehet, hogy ilyen félig álló pozícióban készül a kép, nyilván innen szép maga ez a beállítás, de mégis azt mondom, hogy valahogy a fotós ebből kiszűrődik ebből a házi feladatból. Tehát azt kérném, hogy legyen ez intenzívebb. (szőke)
értékelés:

Sorvadás

Szeretem ezt a képet és nagyon remélem, hogy a cím és minden az az ősz megfogalmazásával és az ősz elemzésével foglalkozik, és ezt én ezt nem is vagyok hajlandó elhinni, hogy talán valami mással. Ez a kép egy három disznós kép. Azt hiszem, hogy Blossfeldt aki ilyen kacsokkal meg indákkal foglalkozott a fotográfiában a századfordulón, vagy talán még előtte. Fantasztikusan szépeket csinált és ez nagyon hasonló ahhoz, tehát nagyon jó ez a meglátás. A képnek a legnagyobb ereje az a középponti rész, ahol ezek az ívek összefonódnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az Arany-tó kincse
Fejhangon visít sirályok falka
Övék a tó, míg meg nem telik balga
Kiránduló néppel, siserehaddal,
Kik újra támadnak jövő tavasszal,
Addig magányosan parázslik az alkony
Aztán újra "Apartman mit Balkony"...

Mivel én a gépen nézem ezt a képet, nekem az jutott eszembe, hogy a Karl May történetei (Az Ezüst-tó kincse) valahogy ezen a tükröződéses, akvarellszerű képen, aztán közelebb mentem és láttam, hogy ezek nem argentin tűzlegyek, amik nekem szétcsípték a lábamat, hanem madarak, de messzebbről egy kicsit olyan, mintha az arany-tó kincse hullana az égből, fentről, bele az arany tóba, mint szurokeső, azt akarom ebből kihozni, hogy nagyon érdekes az, ahogyan ezekkel a pici kis pöttyökkel dolgozol, és én értem, hogy itt tulajdonképpen egy esti, demerungos hangulat van, ahol a középtérrel, a madarak repülésével játszottál. Viszont az a finom foltrendszer, ami a háttér, ebben a furcsa, ködös színvilágban megjelenik, az, hát, zavarja a madaraknak a foltrendszerét. Nem érezni a teret, egy kicsit olyan, mintha az optikára ráestek volna koszok, és attól ilyen furcsa lenne a kép. Ha létezik ezen a gépen vario, vagy közelebb kellett volna menni, hogy a madarak valahogy nagyobb hangsúlyt kapjanak, vagy pedig még tágabban kellett volna ezt közvetíteni, ezt az őrületes csendet közvetítő tó, amin ezek a madarak megjelennek megpihennek. Úgyhogy én örülök ennek a képnek, de az ősz leckére visszaadnám ismétlésnek. (szőke)

Zimmer Frei

Az ősz leckére jött már az előző lecke is, és ott azt mondtuk, hogy meg kellene találni valami olyan pózt, helyzetet ami kompozícióban is jobban ábrázolja ezt a kis madáretetőt, és erre küldte a Camilla ezt a javítást. Én ezt jónak tartom, csak most meg a döntésképtelenséget érzem, hogy most akkor melyik az, ami. Mert az biztos, hogy nem ennyi kép az a történet. Ha meg egy képsort rakok össze, akkor nem árt benne valami történetiség is. Ha meg azért küldött a Camilla ennyi képet, hogy mi döntsünk, hogy melyik a legjobb, akkor azt mondom, hogy hát Camilla, ezt a döntést neked kell meghoznod, mert mindig az alkotó az, aki magában sűríti a történetet. Ha ez nem történik meg, akkor válik a kép pontatlanná, koszossá, a vizualitása romlik el az egésznek. Az alkotó találta meg magát a témát, neki kell eldöntenie, hogy melyik kép a jó. Nem egy következő interpretátornak, mert az nem az alkotó üzenete lesz. Miközben jók a képek, le kell sűríteni, hogy mi az a három vagy kettő, vagy egy, amire az ember azt mondja, hogy igen, ezért én vállalom a felelősséget, különben szétcsúsznak a dolgok. Ez pedig itt most több, mint amennyit be kellett volna küldeni. Itt most nincs disznó, tessék eldönteni, hogy melyik az a kép, vagy kettő kép, ami kell. (szőke)

Balatoni emlék
Köszönettel Mácsai Ferinek, aki Zoltai Péter A szurkolók című képéhez írt.

Az amerikai fotóművészet, elsősorban a 60-as, 70-es, 80-as években divatos tengerparti fotóin, és tulajdonképpen ilyen utazási fotóiban lehet sokat látni ezt a fajta beszédmodort. Alapvetően egy higgadt, nyugodt elrendezésben, távolságtartó elrendezésben, hiszen a jelenségek a pad, a víztükör, a sétáló felület, az elhaladó ember, ez mind kicsit távolságtartással van kezelve. Tehát az egésznek van valami furcsa távolságtartása. Ebben a kategóriában, tehát amit mondom ez az amerikai stílus annak idején képviselt, arra egy ujjgyakorlat, végül is azt kell, hogy mondjuk, hogy ez a kép teljesíti. A nyár kategóriában megvan a három disznó. - Viszont azt én hozzáteszem – veti közbe Zsolt -, hogy ez a fajta távolságtartás rá tudja fókuszálni erre a fickóra a figyelmet, aki kifelé halad a képből, innen pedig egy lépés rádöbbenni, hogy ez az ember valószínűleg mozgáskorlátozott, és így már az egész nyugalmas, éteri, kicsit talán dekadens, kicsit talán unalmasnak is mondható lassúság beindul és a történet izgalmassá válik, és ezt a történetet a néző fejezi be. Tehát pont ettől a távolságtartástól nagyon jó mikrorezgések, vagy mikromozgások indulnak el. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bárányok
Ők igazi barátok.

Egy nagyon szép, nagyon furcsa, szinte filmszalagszerű képet látunk, ahol a kerítés két állata háttérben lévő vöröses nádas nagyon jó ritmusként működik. Én azt kockáztatnám meg, hogy ezt az ősz kategóriára áttenném, mert Viktória én úgy gondolom, pont az eddigi képedből, amit küldtél, hogy sokkal mélyebb és sokkal személyre szabottabb a benned zajló rendszer, amelynél természetesen, hiszen a tehetséged megvan hozzá, könnyedén tudtál beküldeni most egy ilyen alkotást, ami nagyon szép, de én azt hiszem, hogy a barátom kategóriában tudsz mélyebb értelmű dolgokat is nekünk mesélni, úgyhogy én visszaadnám a barátom leckét ismétlésre, ezt pedig esetleg az ősz kategóriájánál egy két disznós képnek pontoznám. (szőke)
értékelés:

UFO-felhő az Alföldön valahol Békéscsaba és Debrecen között.

Jóóó, én azt tudom mondani, hogy UFO ide, UFO oda, oké, nézem, biztos ott van, nem tudom... én Dumaszínházba járok, tehát nem nagyon tudok ehhez hozzászólni, de azt a magam módján látom, hogy az a fajta érzelmi ragaszkodás, amely ugye más alkotóknál is látszik, hogy mennyire rabul ejtő a természeti jelenségek kapcsán, ennek hódol, ennek az állapotnak hódol itt a Gimesi féle fénykép is, hogy milyen csodálatos vizes élményt jelenthet a felhők fantasztikus, megismételhetetlen mozgása, játékai, páratartalma. Egy gyönyörű szép tájképet látunk itt, egy gyönyörű szép izgalmas tanulmányt látunk a felhőkről, és mint ilyen én úgy gondolom, nem is kéne, hogy többet akarjon, hanem ezt a feladatot kéne végrehajtania. Amennyiben pedig, felteszem van bátorságunk hozzá kimondani, azt hogy igen, mi erről szeretnénk beszélni, vagyunk elég bátrak hozzá, hogy nem akarunk ennél többet én úgy gondolom, hogy abban a pillanatban tisztázódnának a formák. Ez alatt pedig azt értem, hogy ez nagyon izgalmas tájkép, nagyon-nagyon jó, hogy magából az Alföld fogalmából ilyen parányit hagy a kép alsó felületén, mert ettől az óriási, monumentális nagy jelenséget ami az égen zajlik azt erősíti föl a kép. Talán annyi lenne a kérdésem vagy kérésem, hogy miközben ez egy panorámaszerű óriás látvány a baloldali részen véleményem szerint jó helyen vágódik, a jobb oldali függőlegessel viszont picit az a bajom, hogy szerintem ott a kép folytatódna éppen azért, mert ez az összetett felhőrendszer nagyon is kívánja azt, hogy ezeket a különleges, barokkos fodrokat még tovább nézhessem. Nem tudom, hogy mi volt látható ott a valóságban és esetleg bővíthető a kép még számítógéppel, ha nem, akkor azt mondom, hogy esetlegesen a kompozíciós kérdés, amit elmondtam az előbb, ez talán ha elfogadható, értékelésként, akkor azt is jelenti, hogy akkor ott kellett volna pontosítani exponáláskor az üzenetet. Ha természetesen nem így gondolja az alkotó, én azt is el tudom fogadni, de szeretem a képet, három disznó. (szőke)
értékelés:

Nagy koppanás volt, aztán láttam a madarat a párkányon, megmentettem Berci elől, aztán kitettem a madáretetőbe... lett volna vége is, ha el nem repül, amíg a telefonnal bütyköltem. (Hogy miért ilyen a színe, nem tudom, mondjuk sonyericsson-színű film.)

Jónak tartom az ősz kategóriára ezt a kisfilmet, nagyon furcsa és meglepő, azaz van dramaturgiája az egésznek, mert én végig azt gondoltam, hogy ez egy ilyen kitömött madár, mert ez a szerencsétlen kis madár meg se mozdult, apámnak is voltak ilyen kitömött madarai. Talán csak a szeme utal a madárnál arra, hogy mégiscsak hallgatja az alkotót, annyira erős és erőteljes az egésznek megint a vallomásjellege, én tényleg végig azt hittem, hogy egy kitömött madárral manipulál itt az alkotó. De a madár ebben a történetben egy eszköz, ugyanolyan eszköz, mint a más filmeknél a vallomást, az öndefiniálást elősegítő eszköz. Ugyanis ha meghallgatjuk ennek a filmnek a monológjait, hiszen a madár nem szól vissza, bár az alkotó végig úgy beszélget vele, mintha egy partner lenne, tehát állandóan mondja a válaszokat a madárnak, miközben sejthetően a kérdéseket is ő teszi fel magának. Tehát a monológ alapján nagyon sok mindent megismerhetünk egy létállapotból; megint egy identitásközvetítést látunk, annyi lenne a megjegyzésem, hogy érdemes lenne később megnézni ezt a filmet, mert kiderülne, hogy vágható, mert semmi baj nincs azzal, ha a képet képre vágjuk, és a szöveg alapján megfigyelve egy picit szűkítünk. Talán ennél a filmnél egy picit kevesebb több lenne, de ettől függetlenül az ősz leckére megfelelő. (szőke) értékelés:

Részlet

Azt fontos elmondani, hogy a Mariann elkezdett belső történeteket, ilyen kis belső zongorafutamokat készíteni, ez az ő saját magával elindult egy önmegismerés, önelszámoltatás és önértelmezés. Ebbe a belső világba, ebbe a belső keresésben tartozik bele ez is. Meri vállalni, hogy ezt a képet az ősz kategóriájába beküldi, noha látszólag elég kevés információ látható rajta, nincsenek rajta az őszi levelek, szénásszekér ami a kis tanyához odamegy, hanem csak egy egyszerű közelkép egy fatörzsről, ahol ha az előtér-középtér-háttér kategóriával ha próbálunk dolgozni, de nincsenek rajta ezek, olyan erős mélységélességgel dolgozik az alkotó, hogy csak a szuperközelit, a makrót látjuk, egészen közel hozzánk, ahol ez a törött, mohás, pikkelyes fatörzs, ami azért tele van élettel, megjelenik, és szinte leválasztja ezt a vulkánszerű hátteret, ami már az absztrakt felé hajlik, és szinte vízszintes vonalszerűen alul leválik ez a makrófelület. Nagyon érdekes, hogy a Mariann elkezd puritán eszközökkel, helyzetek felé elmozdulni. Úgyhogy én ezt jónak tartom, és fontosnak azt, hogy a címe részlet. De akár próbálkozás vagy kísérlet is lehetne a cím, mert elindult vele egy úton, és jó ez az irány, amit ő keres, ugyanakkor nyilván az első lépések még bizonytalanok, és a kép azért nem tud erősebb lenni, mert valami pici még hiányzik, és nem formailag, nem egy másik felületét kellene megkeresni ennek a fatörzsnek, hanem valami információ hiányzik még innen. Egy szarvasbogár vagy hőscincér, nem tudom, mert a Mariann történetei alakulnak itt ki, én nem akarok ebbe beleszólni, mert nem az a helyzet, hogy nem tudja még, hogy mit akar mesélni, hanem a szemérmességéből adódik, hogy itt akár egy női kéz, egy ruhadarab, nem akarom beleerőltetni a magam gondolatait, de valami pici még hiányzik ebből. És ez szerintem csak annyi, hogy ahogy a Mariann lépked előre úgy meglesznek majd ezek a kis dramaturgiai lépések. Azaz az ősz kategóriájában ha kérhetem pont azért, mert lehet ezt az indulást érezni, a képet visszaadom, megvan rá a két disznó, de az őszre a további önmagán átszűrt képeket küldje a Mariann. (szőke)
értékelés:

Tánc

Nagyon jónak tartom ezt a képet is, nagyon izgalmas, és akár a még fel nem adott akt leckénél is el tudnám fogadni. Merthogy nagyon szépek azok az ívek és formák, amik itt létrejönnek, és kell ott hátul az a valós tér, az értelmezi, az hozza kontextusba, az teszi térbe hogy miről is beszélünk. Ha levágjuk ott felül azt, ami most lezárja ezt a kompozíciót, akkor látunk egy avarfelületet, amin nagyon szép, lírai formákat látunk, és nem több. Azok a valós fatörzsek ott azok, amik ezt az egészet visszahozzák, amik ott hátul adnak egy szigorú, figyelő pozíciót, tehát szerintem nagyon fontos részei a kompozíciónak. Nagyon örülök, hogy a Bara megtalálta ezt a pillanatot, hogy észrevette ezt, és három disznó. (szőke)
értékelés:

Almafa

Már annyiszor mondtam Vera Hityilova Játék az almákkal c. filmjéről, hogy nem is merem már, de olyan jó lenne, ha ez megszerezhető lenne valahogyan és közösen megnézhetnénk, mert úgy sejtem az alkotók ezt nem ismerik, de olyan szinten van benne az élet bujasága és rejtelmei és érettsége, és a paradicsomi fák gyümölcsei, olyan szinten vannak benne ezek a női történetek, hogy szóhoz se jutok. Az ősz leckére ez a kép három disznó. Eszköztelen, keresetlen, pimaszul egyszerűnek tűnő kép. (szőke)
értékelés:

Az első hóval búcsúzik az ősz... Egy-két kései levél fogadja az első hópelyheket, ám majd szép lassan átadják helyüket mindannyian a téli hótakarónak... (ma délután készült)

Éppen azért kedvenc nekem ez a kép, mert az András-féle megvalósítási rendszerek nagyon sokszor trükkök, látszik, hogy sokat fordít arra, hogy kimódoljon, megvalósítson valamit, és én szeretem azokat a fotókat is; de itt végre kezd olyasmi is előtűnni belőle, az a fajta finomság, nőies attitűd, amit egyrészt mer vállalni, és amiből kiderül, hogy mennyire érzékeny és sérülékeny, és szenzitív ember. Aki mer egészen egyszerű eszközöket használni, hópelyheket, néhány fonnyadt piros felületet, gallyakat, és a mögüle vészjósló-sötéten áttörő sötét türkizkéket. Ami azt jelenti, hogy nem akar most konkrét, kimondható verbális kézjegyeket elhelyezni a képen, hanem megelégszik azzal, sőt biztos is abban, hogy ez a kép festői módon képviseli, a foltjaival, a ritmikáival el tudja azt mondani, amihez más formajegyeket kellene keresnem spiritualizmusra, a valóságfelettire, holott a valóságban ott van, megvan a valóságfeletti is. Ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Capricho

Egy képhármast látunk, és fentről lefelé nézve a képeket az alkotó azt a trükköt alkalmazta, hogy a színeket átfordítva negatívba, egy ilyen szürreális helyzetbe, az ősz közhelyes üzenetét, hogy sárgulnak a levelek és lehullanak, és új színek jelennek meg, azt ő mintegy idézőjelbe teszi, és megbolondítja azzal, hogy azt mondja nekünk, hogy na mi van akkor, ha én ezt az egészet kékben, zöldben és lilában ábrázolom? Utána ezt az egészet átteszi egy monokrómnak nevezhető kékes-szürkés helyzetbe, ahol már egyértelmű, hogy ebből a játékból egy konkrét megfogalmazás felé haladunk, mert itt már azt mondja, hogy ha te, a néző belementél ebbe a játékba, és elfogadtad ezt az utat, akkor lásd, hogy a formákkal milyen dinamikát tudok létrehozni. Utalhatnék még Pollock munkáira, ahol a csorgatott festékkel egy ilyen dinamikus látomásszerű helyzetet hoz létre. Ezek a faformák pontosan attól hogy színben transzponálva vannak, elveszítik a konkrétságukat, és a formai jegyeikkel üzennek nekünk, és ez a dinamikus megfogalmazás az, ami a kép erejét hordozza. És a harmadik kép ezt az egész játékot befejezi, ahol azt mondja, hogy még jobban leegyszerűsít, és már a színeket is elveszi, fekete-fehérbe fordítjuk a képet, de megtartva negatívban. Annyit itt megjegyeznék, hogy ha ezt az egészet elfogadjuk, akkor a harmadik kép drámája az a képkivágás miatt egy picit billeg. Ezen a képen a kép harmada, az alsó rész egy zajként felfogható rendszer, és a felső 2/3-adnál kezdenek megjelenni izgalmas jelzések. Tehát talán – bár a harmadik kép egy drámai összefoglalása akar lenni ennek az útnak – de mégis, a kivágás miatt ez egy kicsit kikönnyült. Az ötletet, és ezt a fajta fricskát nagyon jónak tartom, hogy mintegy idézőjelbe teszi ennek a leckének a szentimentalizmusát, és eltörli ezt a megközelítést, de a harmadik képpel még kellett volna egy kicsit foglalkozni, hogy egyfajta pontként lezárja ezt a ritmust - a fekete-fehér transzpozíció itt ennél a képhármasnál érezhető legjobban, hogy sokkal nehezebb feladatot ró a fotósra kompozícióban, a színeshez képest sokkal kevésbé enged mellébeszélni. Úgyhogy én két disznót adok rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszi üzenet
ki tudja, merre viszi a víz?
vajon, hányszor tépte már a szél?
csak egy elsárgult falevél,
de hallgasd csak, Neked mesél...

Fekvő formátumú képet látunk az ősz kategóriájában, ami mondhatni az alapképleteket tekintve egyértelmű utalásokat tesz az ősz szimbólumrendszerére. A képen a főszereplő egy sárga levél és értelmezésképpen szerepel mögötte háttérként több más levélforma is. Mindez valamilyen vízfelületen tükröztetve is megjelenik, és ez a vízfelület az, ami izgalmassá teszi ezt a képet, mert a fényektől ezt az olajos, izgalmas fényjátékokat megjelenítő struktúráját tulajdonképpen nagyon jól kontrasztba állítja a főszereplő levéllel. A függőleges osztata a képnek szintén jól osztott kompozíció, mert az alsó részen megjelenő zöldes alap vagy bázispont az, ami ezt a vízfelületet szintén mozgásba hozza vagy dinamikai helyzetbe hozza. Ha ezt nézem, egy nagyon jól komponált képet látok, nagyon tetszenek azok a körformák, amelyek mintha energiamezők lennének, fizikaórán mágnessel és vasreszelékkel játszottunk el hasonlót. Egyetlen egy megjegyzésem van, hogy ezeknél a képeknél a fotósnak kutya kötelessége a kompozíciót leellenőriznie exponálás előtt, és a zavaró momentumokat, a kompozícióba vagy a tónusrendbe nem illő dolgokat rendbe kell tenni. Itt a főszereplő levél jobb felső részéből mintegy kinő egy más növény hosszúkás levele, és ez az íves forma ezt a fajta kapcsolódási rendszert, ami itt van megbontja, és nem illik bele sem színében, sem formájában, sem a víz és a levél közötti kapcsolatrendszerbe nem illik bele. Nagyon éles is ez a forma, nagyon konkrét árnyékot is vet, azt ott rendezni kellett volna expozíció előtt. Úgyhogy én azt mondom, hogy három disznó megvan, de azért arra kérnélek, hogy legközelebb ezekre figyeljél, mert ha én ezt a képet a falra akarom tenni, és nézni, akkor én szeretném ha az üzenetrendszer nem esne szét egy ilyen aprónak tűnő, de mégis fontos formai hiba miatt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az ősz
Az ősz
Az ősz

Azt fontos megemlíteni, hogy szerintem ez a képsor egy manipulált, tehát egy színpadi játék, ami jó lehet, és az jó, hogy a Pista nem a fényképezőgéppel manipulálja a valóságot, hanem úgymond belsőépítészetileg, a valóság és az épített környezettel, és ezek amilyen térbeli faragott felület amivel dolgozik. Azaz itt egy térbe, egy parkba helyezi el a faragott, közeliben női anyókának kinéző, de közben erőteljesen idős embert ábrázoló faragott szobrot, ami közben elég erőteljesen egy termékenységi, fallikus szimbólum is. Tehát ezzel dolgozik a három képen, kihelyezi ezt a külvilágba, ezt a szimbolikus üzenetet. A szobor sötétjei, naiv megmukálása egy sűrítés, mint egy felkiáltójel van jelen egy őszi tájban, egy szürkés, pasztellekből építkező háttérben. Ugyanakkor ez a sötét, fallikus szimbólum ahogy megjelenik a természetben, a termőföldön, ehhez képest kevés az a jelszimbolika, amit a beton virágtál, a tégla szoborpihenő, az ülőpad, ami talán túl közel van letéve, ahol a háttérben a buszmegálló látszik, vagy a fák, azaz talán túl sok minden van a szobor környezetében, miközben nagyon jó az a ritmikai játék, ami a három képben az István által megszólal – csak eltotyorogja, elzavarja annyi minden kerül rá mg a képre, hogy nem biztos, hogy az a néző, aki először találkozik az alkotó filozófiájával, az elsőre meg tudja érteni, hogy miről szeretne ez a kép szólni. Miközben nagyon jó az indítás, amit ő el szeretne mondani a szobor és a környezet viszonyával, de rendetlen és zavaros attól, hogy a képbe belógnak és ottmaradnak mindenféle rekvizítumok. Pl. az utolsó képen mit keres az a büdöskékkel beültetett beton virágtál, amiben már a büdöske nem is virágzik? Arrébb kellene menni egy kicsit vagy arrébb rakni mert nem kapcsolódik sehogyan sem a kép mondanivalójához. És ha már arrébb megyek, azt az öntöttvas padot azt így kell fényképezni, hogy a szobor szoknyájába belelógjon a karfája? A buszmegálló sárgája a néni fejéből kell, hogy kiinduljon? Ha már a szimbólum a néni az utolsó képen kell nekem, és a háttérben jó az a két nyárfa, talán nem kellene egy kicsit jobbra mozdulnom, hogy a néni feje a két fa közé kerüljön? Pista! Nem lehetne a második képnél kicsit jobban legugolni, hogy a néni ne felső gépállásból legyen fényképezve? Itt is ott van az a betonkád is, úgyhogy én nagyon szeretném ezt a képet, ha ezeket a pontatlanságokat kijavítanád. Egy disznó. Ismétlés. (szőke)
értékelés: