3. Természetfotó

Csodálat

Egy olyan hosszú út munkáját lehet itt látni, ahol az alkotó módszeresen ugyanazzal a modellel dolgozva nagyon sok és szép munkát küld be hozzánk. Ez azt is bizonyítja, hogy bármilyen kategóriában rendszerben a jó képzőművészek akár folyamatosan ugyanazt a történetet feldolgozva mégis nagyon sokféleképpen képesek elmondani. Bara is a kislányát használja modellként a különböző feladataihoz, és egyrészt nagyon professzionális az ő kapcsolatuk, a modell nagyon jól dolgozik együtt vele, és ez visszafelé is igaz, hogy az alkotó mivel szoros a kapcsolat, könnyen tudja azokat a pillanatokat elkapni, meglesni, kicsippenteni az ő kettejük történetéből, amelyek aztán képként meg tudnak itt jelenni. Itt egy előtér-háttér -középsőtér játékkal dolgozik, ahol a cirkusz porondján a táncosnő, a fellépő, az akrobata az maga a modell, akin a varázslást végrehajtja, a feldobott levelekkel. A háttér ilyen értelemben csak egy zárójel az ősz színeihez, valamilyen parkban lehet talán, a középtér nagyon fontos, ami ezt a mesét, verset közvetíti nekünk, Hanna, aki felfelé tekint és majdnem fejportrét látunk a kis dzsekivel, de mégis a felfelé tekintő arcra koncentrál és ehhez kapcsolódik az egészen közeli előtér, ahol mint elsuhanó nagy pihék, ezek a vöröses levelek hullanak a fáról, és ezek a vöröses színek uralják az előteret. Nagyon nehéz helyzet az, amit az alkotó megpróbál itt preparálni nekünk, mert a háttér és a középtér egy viszonylag nyugodt, beállított rendszerben van, míg az előtérben gyorsan mozgó tárgyak kapcsolódnak a kompozíciós rendhez, de mint olyanok, nehezen kiszámítható, hogy ezek az elsuhanó levelek mit takarnak ki és hogyan használhatóak folthatásként. Ezért most az arcot takaró levélfoltok esetlegesek, és sajnos ha pl. egy sorozatfotó készült itt, akkor nem biztos, hogy az alkotó a legjobb fotót választotta ki, mert a modell szemét, az arcát is kicsit esetlegesen takarják ki a foltok – miközben az ötlet és a helyzetgyakorlat nagyon jó irányba mozog, de ha ilyenkor lehet sorozatot készíteni, akkor érdemes ebben gondolkodni, mert ez most talán nem a legjobb pillanatban lett lefényképezve, hiszen a fellépőnek a tekintete, arca fontos lenne ezen a képen, és ha ezt valami eltakarja, akkor nem a szépség, hanem az esetlegesség lesz az elsődleges. Én ezt a képet ismételném. (szőke)

Délidőben
Érzem ahogy szembejön velem a tél. Várom. Örülök neki. A telet érzem, értem. Az őszt még nem.

A leirat nagyon érdekes, mert úgy tűnik, hogy egy európai ember lábjegyzetét olvashatjuk ennél a képnél. Amikor most kint voltam Argentínában, valami hasonlón gondolkoztam a pocsolyában és esett az eső, hogy mindenki arról beszélt körülöttem, hogy milyen jó, hogy szép idő van, jó idő van, lehet napozni, és én mint egy rossz tanuló azon gondolkoztam, hogy én európai vagyok, és elmúlt a nyár, és noha az ember mindig kínlódik a nedves ősztől a szürkés melankóliától, de én már majd megőrülök a melankóliáért, mert én így éltem, így nőttem fel, ez az én otthonom, a ritmusom, hogy találkozzak az ősszel, a sárral, a hideggel, a hóval. Ez a megjegyzésre vonatkozó üzenetem. Másrészt ennek semmi köze a képhez, hanem ez a kettőnk egymásra vonatkozó, zárójeles üzenete, a Danié is, meg az enyém is. Abban a szempontból fontos a lábjegyzet a képhez, hogy segít bepillantást nyerni abba, hogy mitől tud egy tájkép egy kvázi képeslap más minőséget adni. Ugyanis a lábjegyzet az egy érzelmi megközelítés, az estiskola szakmai szempontból, a műhelymunka szempontjából ez azért fontos, mert itt egy alkotói attitűdöt fel lehet fedezni, amiről beszélnünk kell. Mégpedig azt az attitűdöt, hogy ha nekem a látvány kapcsán egy erős érzelmi viszony jön létre, ez lehet gyűlölet, vágy, szerelem, csodálat, de a vágyon keresztül a tiszteleten keresztül, tehát az érzelmi kapcsolódáson keresztül eljuthatok egy olyan minőségbe, ahol nem csak egyszerűen a valóság rögzítése történik, nem dokumentálás, hanem átkerül abba a szintbe a megalkotott kép minősége, ahol akár képzőművészetként, akár mestermunkaként, akár alkotásként tekinthetjük mindazt, ami látszólag csak pár zászlórúd, húsz kiló korlátvas, párszáz tonna beton és ezer darab vöröstégla. Mindez abban a pillanatban ha megvan az érzelmi kapcsolódásom, képpé hoz létre magam miatt, a szeretet varázsa miatt amiért szeretem azt a jelenséget, amit az ábrázol. Ez egy perspektivikus kép, azzal játszik, ahogy ez a csatorna, ami nem tudom hol van, ennek a tekeredése, kanyarodása, és a lezúduló vízmennyiség, a mellette lévő árnyékfolt és a háromemeletes téglaépület kanyarai teszik ezt ilyen meseszerűvé, kicsit dickensi a hangulata, ugye a baloldalon ez a három vagy négy zászlópózna átalakít, mert igazából ha azt fotoshoppal kiemelnénk ezt a négy póznát, akkor egy nagyon furcsa történet alakulna ki mert a folyó kanyarulata és ez a vöröstéglás épület, minden a bal hátsó térben lévő kis sapkatetős házhoz tekeredne minden. Oda vezetne minden, és ez az agresszív négy pózna visszalök és visszapofoz ide mindent. Nagyon izgalmas tájkép. Mondanám még, hogy bár légies, mintha nem lenne kiterjedése a tér egyik irányába sem, mégis egyenértékű a másik oldalon lévő nagy épülettel ez a négy pózna. Olyan mintha egy zenei részben a basszusgitár mellett valami halk énekhang és vonósok szólnának, és közben az egyik pillanatban egy trombita, vagy ritmusos hangszer ebbe belelépne. Tehát az a négy pózna az nagyon más vizuális jel, mint a kép összes többi pontja. Az egész kép egy ilyen furcsa fátyolszerű fád hangulatot ad, és ez a négy pózna nagyon érdekesen töri ezt meg. (szőke)
értékelés:

Barátok

Egyre jobban örülök azoknak a képeknek, amiket a Camilla a valóság megfigyeléseként küld, mert úgy érzem, hogy tudunk beszélni konkrétabban a formanyelvek miatt. Jó ezeket a ritmusokat felfedezni, mint a lehullott levelek és a zöldes színű talaj kapcsolata, egészen festői háttér, vagy a házikó oldalfala, ahol kis szoknyák vannak bevágva a régi deszkákba amitől megintcsak egy jó ritmust kap a kép jobb felső sarka, ami kiemeli a kisgyermek rózsaszínes ruháját, csizmáját. És az altalajjal kapcsolatban egy másik szereplő is megjelenik a képen, a kutyus, és a két szereplőt, valamint az épületet is az köti össze, hogy valójában inkognitóban maradnak, nem azonosíthatóak egyikük sem, csak a fotós számára tudott, hogy kik a szereplők, és így folyamatosan csak egy fekete csizmára koncentrálunk. Ez az út egy jó döntés, egy jó választás, de megint azt érzem, hogy nincs egy határozott döntés hozva ebben a radikális kompozíciós választásban. Le vannak vágva az élőlények fejei, ami nem egy megszokott döntés, maradjunk annyiban, de én azt mondom, hogy ha meglépünk egy ilyent, akkor lépjük meg határozottan. Én itt most azt érzem, hogy ez a kocka egy olyan exponált kocka, amit előszeretettel a rontott kép, vagy a talált képek kategóriájába sorolunk. Ezzel nekem nincs semmi bajom, ha az alkotó ezt a stílusvilágot akarja követni, de szerintem inkább megérezte annak az ízét, hogy ez a fajta kompozíciós munka a talált képek munkája mitől bájos és izgalmas, mitől hoz egy új ritmust – de egyenlőre ezeket a lépéseket még csak gyakorolgatná. Egy bizonytalan lépés történt, és én bátorítanám, hogy lépje meg ezt határozottan, és a kép kompozíciós rendje is rendbejön. Most igazából egy köztes állapotot érzek, ahol keresni kell, amit mondani akar vele. Bennem még az a kérdés is felmerül, hogy vajon ez a kép tényleg ebben a formában készült el, vagy egy utólagos vágás eredménye. Akkor is ez az érvényes, amit mondtam; akkor nem jól van vágva. Tehát ha az a cél, hogy ne legyen felismerhető az ember vagy a környezet, akkor ezt stílusjegyeiben is fel kell erősíteni, vagy pontosítani. Mert attól, hogy elvágtam a fejeket még nem lesz dekomponált a kép, ettől még csak vágva van. Nagyon sok mindent mond ez a kép, csak el kell dönteni, hogy pl. miért a fekete csizma a középpontja, mert akkor nem a barátok, hanem a fekete csizma történetét látjuk, a barátok helyzet akkor lenne izgalmas, ha a kutyán is lenne egy fekete cipő vagy valami. És erre nem kapunk választ sem a címben, sem a képben. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az alkotónak az volt a célja, hogy a néző folyamatosan büntetve legyen - van ilyen technika is, pl. a dadaizmus – de itt nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Szeretem a képet, de lehet, hogy ezt is ismételni kellene ebben a kategóriában. (szőke)

Zimmer Frei

Szoba kiadó a magyar megfelelője a címnek, ugye itt egy őszi dokumentumfotót látunk, aminek azért örülök a Camillától, mert küldött egy ilyen képet, ami már valóságos, a realitást értelmezve jött létre mert nagyon sok absztrakt, letisztított munkát küldött mostanában, és érdekes látni, hogy akkor mit kezd a valós látványelemekkel, amelyek nincsenek absztrahálva. A diófával, az egyik ágába beleékelt, náddarabokból összeállított kis madáretetővel, ez akár az épített környezetbe is beleillő leckemegoldás, ami valós, térbeli elemekkel dolgozik. Innentől egy picit könnyebb helyzetben vagyunk, a hármas, ill. négyes tagolásban a hozzánk közel lévő előtér, a magát az abszurditást létrehozó középtér a madáretető, és a másik ék, ami tartja ezt a madáretetőt a harmadik képsík, és egy negyedik mögötte a az életlenben tartott őszi erdő motívumai rétegződnek négy különböző szakaszba. Ebből az is következik, hogy kérdéses, hogy egy ilyen kis gally, ami tartja ezt a madáretetőt, ez keresztbeszeli magát a képet, a madáretetőt, hogy hová helyezem az élességet, ez egy nagyon fontos döntés. Logikusnak tűnik, hogy a madáretetőre, mint a főszereplőre helyezzem ezt, csakhogy ezt keresztbevágtam egy rúddal, egy gallyal, egy ferde tengellyel, így igazából nem tud megnyugodni a szem, mert egy félbevágott történetet az életlenben hagyott első tengely lezárja, széttöri; miközben nem kap súlypontot az a furcsa támaszték, az a keresztszerű forma sem, ami a fa törzsénél van, és emiatt tűnik egy kicsit zavarosnak ez a kép, mert ezek a gallyak ilyen V alakban, háromszögformában lefelé tartanak. Nem attól billeg a kép, hogy maga a madáretető nincs középen, hanem úgy tűnik, hogy a rengeteg motívum, mert ez a rengeteg gally, ami körülöleli ezt a madárházikót egyrészt sem a fénytani helyzet – ez egy napközbeni, szórt fényű helyzet, tehát a fényviszonyok sem segítenek hozzá, hogy ez a furcsa káosz letisztázódjon, de a formák sem segítenek. Tehát az lenne a javaslatom, hogy érdemes lenne ezt a madáretetőt körbejárni, és egy másik pozíciót keresni, tengelyben jobbra vagy balra. Ugyanúgy megtartható ennek a helyzetnek az abszurditása, de lehet, hogy máshonnan jobb pozícióból lehetne fényképezni. A másik, hogy nyilván fontos az alkotónak az, hogy ez a gally keresztbevágjon mindent, a madárházat, az életünket, a történetet, és akkor meg ide kellene súlypontozni a mostani kompozíciót, azaz nincs pontosítva az alkotó számára az üzenet, és ezért csúszkál, billeg a fogalmi üzenet is. Én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Csipkebogyó
a zöld már múlóban, a botyók lángokban

Nem is értem, hogy miért ez a címe a képnek, hogy csipkebogyó… :-D Azért az, hogy a képnek alapvetően a háttere, tehát ahogy a növény a természetben megjelenik ezen a színes képen, az egy szürkés tónus, és ezen a tónuson valamiféle zöldebb kevéske levél látható, a forma, de alapjában véve a kép központi részén lévő zöldek is szürkészöldek. Azt is talán említettük már az estiklopédiában, hogy a szürkés szín, felület a vörössel kapcsolatba hozva folyamatosan dinamikát, feszültséget, vibrációt hoz létre. Tehát miközben hordoz leírható, verbális információt, kvázi egy tájképet, egy kirándulásról, mégis túllép ez a kép, és amit előzőekben mondtunk a Margitnak, hogy a dokumentálásból lépjünk át, és a személyest erősítsük fel, és itt itt van a személyes, a háttér szürkészöldje és a vörös nagyon jól dinamizál, és ha elvonatkoztatunk a látványtól, akkor akár az az impresszió is lehetne, hogy ez egy gyöngysor vagy akár egy női ruha, amin ezek a pici kis ékek megjelennek, abszolút egy festői kiemelést láthatunk itt. Örülök is ennek, mert ez azt is jelenti, hogy a Margit megérezte, hogy a fényképezőgépet nem fényképezőgépnek kezelem, nem félek tőle, mint technikától, hanem elkezdem a gép keresőjén keresztül a világot vizuális élményként, festőként is nézni. Végre élményként kezeli a látványt. (szőke)
értékelés:

A természet őszi "lakásfelújításakor" minden évben pompásabbnál pompásabb szőnyegeket terít a lábunk alá.

Kedves Margit! Leveledet, amiben írtad, hogy a kolbászt elküldtétek, nem kaptuk meg. Nagyon örülünk a képnek, amit küldtetek, nagyon szép az az elképzelés, ahogy mondod itt a levélben, hogy a nagyszobában a szőnyeg ilyen lesz. Egyetértek, nagyon drukkolok, hogy a gobelin elkészüljön, a vázlat nagyon jó. Aláírás, puszi, Bandi.
Na most. Ezt így félretéve, azt sejtem, hogy a Margit a 19. lecke ősz kategóriára szerintem nagyon jól közelíti meg, jó a témaválasztása, a vizuális élmény is az, amit a cím sejtet – és ez egy három citromdisznós kép, és kész. Nem lehet vele mit keverni, ez egy jó kép. És nálunk a kertben is tudsz majd ilyent fényképezni, és hozhatod a gereblyét is, mert ahogy lefotóztad, utána össze kellene húzni is - mondja Hegyi. :-) (szőke-hegyi)
értékelés:

Tavasz 2

Mondhatjátok, hogy a Hegyi feje mindig egy irányba jár, akt lecke, akt lecke, akt a tájban - de nézzétek meg, hogy még a fűszálak is a Panni motívumra erősítenek rá, mint egy széttett láb fentről, szóval ott van az, csak bele kéne fotózni. Lesz akt lecke, szerintem érdemes lenne ezt abban majd ismételni. (hegyi)

Tavasz
Egy nagy ugrással íme a tizenkettedik lecke. Úgyis itt a hideg, én meg megkaptam a leszúrást, hogy lusta vagyok:-) Most pont a verősfényes napsütésben úszó kép kell a hangulatunknak. Az enyémnek legalábbis... Egy kis emlék, 2008 tavaszáról, Taliándörögdön.

Örülök, hogy Noémi újra köztünk van, remélem, nem csak pillanatnyi fellángolás, hogy ezeket a tavaszi leckéket beküldte, előre szólok, hogy várjuk a képeit, főleg, hogy a táborban tett villámlátogatása a többiekben is nyomot hagyott, szóval hajrá Noémi! Ez a kép jó ötlet, szeretem, annyit mondanék, hogy ha már meghozunk egy döntést, hogy egy ennyire erősen torzító objektívet használunk, akkor nem biztos, hogy ennyire statikusra kell komponálni a képet, mert akkor minek ez az objektív? Ott van a két képszél, legurulhatna egy tehén, vagy egy Tamás, vagy egy traktor, ami rendelkezésre áll, szóval ezt a teret nem elég az objektívvel megbolondítani, hanem ezt akkor következetesen tovább kell vinni, és ha már bolondozás, akkor legyen valóban az. (hegyi)
értékelés:

Őszi tükröződések

Szép. Finom, de jó lenne, ha Anita is megjelenne, ott a víztükör, ellepont lehetne a sziluett. Kár, hogy tépett a levél széle. Ennél többet nem tudok mondani erről a képről. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Épp ilyen most a kerben a tavam, persze kacsa nélkül, de a leveleket nálam is belesodorta a szél, aminek nem nagyon örülök, ilyenkor már nem olyan nagy élmény bemászni a tóba és kihalászni a belehullott cuccokat... Ami az őszt illeti, jó meglátás ez, hogy a telehordott vízfelületen egy szegény kinn felejtett kacsa úszik, azt is mondhatom, hogy jó ellenpontja a verőfénynek ez a modell, hiszen a madár kemény árnyéka hozza a szomorúságot, az egyedüllétet is. Talán ha lejjebb guggol Mariann, akkor nincs ez a távolságtartás, mert így most mintha nem lett volna eldöntve, hogy vállalom ezt az érzést, ezt az üzenetet és ezt akarom mondani, vagy véletlenül arra úszott ez a kacsa, és ha már ott van, lefényképezem. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Lírai az a megközelítés, amit Anita ősz leckéjén látunk, amibe talán picit a véletlen is belejátszott azzal, hogy a szél felkapta a levelet, persze az ilyen megfigyelések azok, amik fontosak egy alkotásnál, hogy észrevegyük, hogy a minket körülvevő környezet bizony él, mozog, nem egy statikus, álló, állandó viszonyrendszer, és ezt jó, ha sikerül a fotográfia eszközeivel rögzíteni. A továbblépés is ebben a megfigyelésben van, ha tudom, hogy szél van, és a szél fel tudja kapni a levelet, erre lehet készülni, a véletlent meg lehet zabolázni, a gépet fixen rögzíteni, beállítani a kompozíciót és várni arra, hogy a szél mikor erősödik fel. Időigényes, tudom, de épp ez a szép, épp ez a ráfordított idő az, ami súlyt tud adni egy-egy munkának. Most a kompozícióban a két levél nagyon egymásra kerül, ha picit jobb felé lett volna mozdítva a kamera, akkor ez kiküszöbölhető lett volna, de így is szép és finom megoldás az, amit látunk. (hegyi)
értékelés:

Erdőben

Nóra egy nagyon jó látószöget keresett, ahol a víztükör és a valóság ugyanabban a tónusban tud megjelenni, ugyanazt a víziót hordozza. A mozdulat is jó, az a fuldoklás, amivel ez a száraz ágacska úszna a vízen. Keressük, hogy hol lehet a horizontja a víztükörnek, de nem könnyű felfedezni. Ami egyetlen javítandó lehet, az az ég, hogy ne ennyire hófehérre égjen ki. (hegyi)
értékelés:

Fa az őszben ősszel
Ennél kreatívabb és romantikusabb címet ki se lehet találni :)

Finom, jó kiválasztás az, ami ennél a képnél az ősz leckére István által beküldésre került, nagyon szeretem azt a grafikai hatású finomságot, amit a szélben elmozduló ágakkal létrejön. De figyelembe kell venni azt, hogy ez a mozgás balról jobbra történik, dinamizál, tehát a képhatárokat is ennek megfelelően kell választani. Ha ez egy álló helyzet lenne, akkor indokolt lenne a kép alsó részén a mező talapzat mennyisége, az ég nagyon jól megtalált színrendszerének felső határon lévő kiemelése, azonban ez a fa mozog, hiszen a szél mozgatja, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy a fa fut. Ha fut, ha mozog, akkor ennek a mozgásnak jelentősége van. Lehet szűkre komponálni, hogy feszítse szét a képhatárokat a fa dinamikája, de akkor nem csak oldalt kell szűkíteni, hanem alul és felül is. Ha pedig a tér is fontos, ahol ez a mozgás létrejön és a tér álló, nyugalmas helyzete a dinamikai kontraszt alapja, akkor oldalirányban el kell dönteni, hogy a szél fújja a fát, vagy a fa mozog és fut, és ennek megfelelően kell oldalirányban a képhatárokat bővíteni. Nagyon köszönöm ezt a képet, mert egy szép megoldás és ez a bemozdítás finom, de mégis dinamikus, a képhatárokkal kell még dolgoznod. (hegyi)
értékelés:

Glória

Jó megoldását látjuk az ősz leckének, egy fekvő formátumú képet látunk, amin a főszereplő centrális elhelyezését dinamizálja a csatornafedél, és a földön heverő lehullott őszi levél. Az őszre utal a ruházat is, talán kompozícióban annyit változtatnék, hogy egyrészt többet adnék a vállakból, hátból, a fő motívumot jobb vagy bal irányba elmozdítanám kicsit, és ehhez képest komponálnám bele a levelet, mert így most a jobb és a bal oldal nem része a kompozíciónak, nem dinamikus az elrendezés. (hegyi)
értékelés:

Energiamező

Béla jól bánik a térrel, szép és dinamikus kompozíciót hoz létre, és bár nem vagyok egy mezőgazdász, de sejtésem szerint jóllehet a cím kettős értelemmel bír, nem csak a villanypóznák és drótok az energia, ami nő a mezőn, mint egy-egy termő fa, hanem talán ezek a növények is, nem tudom, mi ez, de ha jófelé tapogatódzom, akkor lehet, hogy ezek is ilyen energia növények, vagy hogy hívják őket, talán repce, vagy más, Béla segíts... szóval a színek, a formák és az elrendezés tudatossága és ereje az, ami ezt a képet magasabbra emeli, mint szimpla dokumentálás. (hegyi)
értékelés: