3. Természetfotó

Szinek
Szeretem az őszi levelek színeit

Az ötlet, amit Anita kigondolt és meglátott, az nagyon szép lenne ősz leckére, de a megvalósításnál néhány főleg fénnyel kapcsolatos kérdést meg kellene oldani. A két főszereplő a levél, tehát ezekre kell elsősorban koncentrálnunk, de a világítás az egyik levél térbeliségét - hiszen a fonnyadó formáknak is van térbelisége - csökkenti, a másik kisebb levél esetében pedig kevés már a fény ahhoz, hogy ez a térbeliség érzékelhető legyen, miközben a kép bal alsó részén a fal fényértékében lényegesen erősebb, mint az indokolt és kompozícióban szükséges lenne. Ezek azok a kérdések, amikre az idő a megoldás, megvárni, amíg a fények azt mutatják, ami a kompozíciót kiemeli, erősíti, emellett bele lehet nyúlni a képbe, lehet igazítani a formákat exponálás előtt. Anita, azt kérnénk, hogy ha érdekelnek a levelek, akkor ugyanazzal a megközelítéssel kell dolgoznod itt is, ahogy azt a pajtában a csuhészárakon készített önportrédnál, vagy aktodnál tetted, hiszen attól, hogy ez nem egy emberi forma, a kifejezés szempontjából épp olyan figyelem és összeszedettség, határozottság szükséges, mint azoknál a személyes képeidnél, amikre meg is volt a három malac. Tehát idő, elmélyülés, ismétlés. (szőke-hegyi)

Hideg van

Nórának egy újabb björkös képét láthatjuk, akár az is lehetne a megfejtés, hogy ha Björk, akkor Izland és ott meg hideg van, de persze ennél kézzelfoghatóbb az a kapcsolat, ami Nóra és az ősz között felfedezhető a képen. Az alkotó segít azzal, hogy felhúzza a szája elé a pulcsit, olyan erősen húzta, hogy letört a kis pilinckája is a zippzárnak, de az igazi és jellegzetes mégiscsak a fények megjelenése, azoké az élesedő, egyre jobban keményedő fényeké, amik a tiszta téli reggelek sajátjai. Talán annyiban lehetne kekeckedni, és mivel Nóra régi motoros, ezért egy malacot most a karámban is tartanánk, hogy az üzenet megkívánná azt, hogy a szem jól látható legyen, sokkal inkább fontos lenne, mint a kiégett homlok, vagyis az alkotónak keresnie kellett volna egy olyan helyet, ahol ezek a fények a szemébe tudnak reflexelni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszi impresszió
400 ASA, majdnem eredeti méret

Egy ilyen absztrakt formai játék esetében minden egyes formának, vonalnak értéke és értelme van, rangsora, ami színben, vastagságban, fényben és élességben is besorolódik. Nagyon szép megfejtés, nagyon jól és finoman utal az őszre, a dekadens, hanyatló, pusztuló természetre, finom fáradt színekkel, ívekkel. Talán csak annyi megjegyzést fűznénk hozzá, hogy a kép alsó harmadában átlósan futó két majdnem egyenes világosabb vonal ezeknek a hajladozó íveknek ellentmond, tehát ezek vastagsága, súlya nagyobb egy lehelletnyivel a kelleténél. De mindenképpen egy finom és mégis határozott elképzelést osztott meg velünk Jóska, három malac. (szőke-hegyi)
értékelés:

Káposzta

Aratás előtt

Valami egészen szürreális, marsbéli színeket sikerült Ferinek itt megmutatni, hogy ez mennyiben a valóság és mennyiben trükk, ne firtassuk. Nagyon szépek ezek a formák, bár a színekről annyit el kell mondani, hogy a sárga, ha vörösbe fordul, akkor az dinamizál, és ez jól rímel a kalászok vonalainak formáira is. Itt is azt kell mondjuk, hogy minden rendben van a kompozícióval, csak az előtér az, ami nagyon homogén, amiből hiányzik a történeti szál, ami bemozgathatná a képet, ami a nézőnek a meseiségen és a szürreálison túl is adna támpontokat. Technikában Hegyi megjegyzése, hogy ha kevesebb a sharpen effekt, akkor nem kopognak annyira a fűszálak, picit talán ez túl lett élesítve. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ivek
Nyár végén a lemenő nap megcsillogtatta ezt a két fűkalászt.

Szépek ezek a hernyóbogár fűkalászok, szép a mély zöld és a ragyogó sárga, jó makrofelvételt látunk. Feri tudja, hogy mit gondolunk a kereten belüli keretről, nem szeretnénk ismételni magunkat, felesleges díszítésnek gondoljuk. Annyiban lehet továbbgondolni és személyes irányba vinni a képet esetleg, hogy az életlenben tartott háttérbe mit emelünk be, hogy ott a foltok egy arcot adnak ki, vagy egy kis házat, egy lovat vagy bármi mást, tehát hogy ez a két forma ne csak egy Ikea tapéta legyen, hanem valami, ami Mácsais. (szőke-hegyi)
értékelés:

Tüzelő
Készülünk a télre.

Anita ezt a képet is a Mogyorók kertjében találta - nem véletlenül írjuk, hogy találta, mert ha a téma az ősz, a favágás, akkor a kép megkívánná, hogy belenyúljon a kompozícióba. Most látunk egy szeneskannát, egy talicskát, amit Zsolt megrakott fával. A szeneskanna üresen tátong, a fákat csak érintőlegesen látjuk, tehát akár a Zsolt által otthagyott fákból néhánnyal ezt a helyzetet meg lehetett volna oldani, talán picit emelni a kamerán, mert most a legfontosabb ez az üres vas szerkezet. (szőke-hegyi)

Csaba nagyon jól érzi azt, amit Leonardo a levegő rétegekről mondott, ezek a pára, vagy köd rétegek egyrészt nagyonis jellemzőek az őszre - tegnapelőtt Zsoltnak és nekem is volt részem ködben autózni, jöttek is a macikák... - tehát a megfigyelés és az időpont megválasztása nagyon jó. Ha a kép címét figyelembe vesszük, akkor a viszonyulás is értelmezhető, hisz tömören annyit mond Csaba, hogy El. A kérdés csak az, hogy ki az, aki el? Ha más a szereplő, akkor neki meg kéne jelennie a képen. Piroska világgá megy. Jancsi bottal üti a nyomát. Ha ez a megfejtés, akkor helyes a szemsík megválasztása. De ha a szereplő a fotós - és rajta keresztül a néző - akkor ennél lejjebb kell ereszteni a kamerát. Ez már csak azért is segítene, mert a jelen kompozíciójának fő eleme az út. A fák, a köd az csak szimbolikusan és díszítésként jelenik meg, az időt és a teret adja hozzá, de a főszerep az úté. Márpedig most az út körülbelül egy ötödnyi vagy még annyi sem. Ha növelnénk az út képi méretét, akkor az árnyalatsorrend is helyre kerülne, a nagy sötét út a nyomaival izgalmas lenne, és kevesebb lenne a tónusában homogén ég. Jó lenne egy ilyen próbát is látni, ha Csaba egyetért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Almáskert
Dörögdi ősz

Ez a kép a Mogyorók házában készült a kertben, nézegettük is, mit lehetne ennyi almával kezdeni, nem nagyon finom alma, savanyú... cefrében nem vagyunk túl erősek. Ha a fotót figyeljük, jól látható egy hármas tagozódás, az előtér almáival, ami a kép alsó harmadában látszik, a középtér kerítésével és a felső részen megjelenő fa formákkal, levelekkel. A lecke az ősz, tehát ha ebből az aspektusból nézzük, akkor a segítségünk az értelmezésben a földre lehullott almákban keresendő, nem a kerítésben és nem is a fában magában, hiszen azon még zöldellnek javarészt a levelek. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor máris megszűnhet az a bizonytalanság, ami most a képet uralja, hogy milyen döntést hoz az alkotó, hiszen a főszereplők az almák. Ehhez le kell guggolni, ha ezt a kompozíciós és viszony rendet akarjuk tartani, és akkor az almák nagyobbak és közelebbiek lesznek, máris helyrebillen minden. Ha nem is a Mogyorókban, de visszaadnánk ismétlésre a leckét. (szőke-hegyi)

Séta, eső után
A hűvös utcán egy teaház felé bandukolva, vízipipára és egy csésze salep-re gondolva...

Én nagyon szeretem ezt a képet - egyrészt a hangulati megoldás ezzel az olajos-vizes macskaköves felülettel nagyon jól hozza az ősz hangulatát, sztenderdjeit, és amit oly sokszor számonkérünk az alkotókon, a személyesség megjelenését, én ezt érzem itt a víztükörben a lámpa felbukkanásával. Egy ilyen helyzetben ez pontosan jó is és elég is ahhoz, hogy az ember személyes kontaktust találjon az alkotóval. Az egésznek van egy Krúdys élménye, egy hangulata, a történetben mégiscsak azt kell, hogy mondjam, hogy a kompozícióban én egy picit két út közöttinek érzem ezt a megoldást, mégpedig azért, mert a kamera szögének a megválasztásánál az út, ezek a perspektivikus vonalak nem egyértelműen erősítik a kompozíciót, ha megfigyeljük ezek a vonalak sugárirányban elfordulnak a jobbszél felé, és ez a vágás egy picit a képhatár kiválasztása esetlegesnek tűnik. A megfigyelés nagyon jó, nagyon jó hangulati elemet hordoz; talán érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy mi az ellenpontja ennek a víztükörben megcsillanó lámpának, mi az a valós ellenpont, ami még megjelenhetne, ezen a képen, valahol a macskakövön; akár egy levél ha a hagyományos megközelítést választjuk, vagy egy esernyő, vagy bármi más tárgy, ami ezt a térjátékot még erősebbé tehetné. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszi délután
A nyár a múlté, itt az ősz

A felső gépállásból készült kép a víz szerkezetével, a víz és a valós tárgyi világ valószínűleg valamilyen kerti csempe vagy medence alja, ahol megáll a víz; a víz fizikájával, és azon keresztül a látvány technikájával foglalkozik. Sokszor említődött, és ajánlanám, ha valahol beszerezhető, vagy internetről letölthető Leonardo Trattato della pictura akkor érdeme lenne beszerezni otthonra, nagyon hosszasan foglalkozik a fénnyel, a fénytannal, a levegőrétegek és a víz felületi rendszerével, fényáteresztésével, festészeti szempontból A kép is ezt ábrázolja, holott látszólag alig tartalmaz információkat, olyanokat, amiket megszoktunk. De tulajdonképpen ha egy leltárt készítenénk, akkor a csempék fugái, az algák vagy moszatszerű foltocskák, a tükröződő felület, talán a felette tornyosuló fák-bokrok tónusai, a gyönyörűszép, esőcseppekből létrejövő geometrikus körök, a levéltöredékek és más konkrét, listázható pontok, pl. a felfújható labda, mind egy leltársorba konkrét formákként felsorolhatóak. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem elsődlegesen egy absztrakt ritmikai játékot látunk itt, hanem igenis megvannak azok a költészeti utalások, kapaszkodói a képnek, amelyek egyrészt az időről, másrészt az őszhöz kapcsolódó asszociációból az elmúlásról,az idő előrehaladásáról is mesélnek, lásd a labda, amely egy-két hónapja még fel volt fújva, de már behorpad, látszik, hogy jóideje ott van a nyaraló egy elhagyott részénél, a foltok is azt mutatják, hogy rég lehetett ez a csempefelület takarítva – azaz minden az időről, az elmúlásról mesél. Ugyanakkor mégsem szabad a geometriát vagy az absztraktot sem kifelejteni innen, a felső gépállás többségében akkor használatos, amikor valamilyen térképszerű összefoglalás történik alkotói szempontból és itt is ez egy adekvát módszer, mert az egész látványt egységében próbálja az alkotó kezelni¸ természetesen az absztrakt ritmusok játéka is szerepet kap, és ha ez a ritmikai rendszer, akkor az aranymetszést is elég jól hasznosítja, a pop-art világát idéző gyerekjáték, mint urbánus jel, ’megbolondítja’ ezt a képet, azokat a csempefugákat, raszterhálókat, amelyek valahová egy picit jobbfelé kifelé tartanak, és ez a labda úgy tűnik, hogy jól van a sarokban elhelyezve, mert az extrém színvilágával a hátteret egységében tartó barnás-zöldes, a vízen nagyon fátyolosan lilásan jelentkező színvilágot az extrém vöröseivel, kékjeivel, fehérjeivel nagyon is jól ritmizálja, bemozgatja. Különösen azért, mert egészen a kép szélére van kihelyezve ez a furcsa szögletes forma. Véleményem szerint a kép egyik nagy előnye az, hogy a Gábor érzékenysége jelen van, elképzelésem szerint ebben a háttér-szőnyegfelületben, a víz, a víz hatásai ezen a csempén, a levelek és mindent egy összegben nevezek szőnyeg-háttérfelületnek, amiből kibukkan a egy picit a színfal elé helyezve, mint egy akrobata vagy előadóművész – ez a labda az, ami különváltan kezelnék a kép összességében. Talán a Gábor egyik előző képénél mondtam, hogy nagyon fontos lenne, hogy az alkotói kézjegyek mindig kerüljenek oda a képre, az, amitől az a mondanivaló, amit létrehoztok az ugyanakkor megismételhetetlenül csak hozzátok tartozzon. És az én megítélésem, nézetem szerint ezen a képen jelen van a Gerlei Gábor, rajta van a szignója, és ez az egészen furcsa, meglepő, clown-szerű, fonnyadt labda a színeivel az, maga a bohóc, ő az én sejtésem szerint a Gerlei-féle kézjegy. Mindaz, amit a természetből megfigyel a fotós az esőcseppekkel, a vízzel és csempékkel – azt megfejeli véleményem szerint kevésbé manipulatívan – a labda formája teszi ezt az egészet sajátságossá. Ha manipulált a kép, akkor annyiban finoman manipulált, hogy hihető, elfogadható egy ilyen látványkivágás, egy vidéki kertes ház szélén otthagyott, a nyári élmény után az időben egy helyzet. Én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, nagyon jónak tartom, és nekem az tetszik különösen benne, hogy miközben fontos gondolatokat fogalmaz meg – és nem vidám, hanem nagyon is mély dolgokról szól – én mégis azt mondom, hogy őszintén beszél egy létállapotról, ez a kép egy képnyelvvel mondja el az alkotónak a világhoz való viszonyát, és talán ha sejtenénk, hogy Gerlei a labda, akkor látható, hogy mennyire nem központi, hova kerül ki ezen a képen, és mennyire bizonytalanul egyensúlyozik egy kötélen, ahonnan lezuhanhat ide a bal alsó sarokba a mélybe, ahogy nézzük azt a képet, folyamatosan azt gondoljuk, hogy guruljon már el onnan az a labda végre, mennyen már ki a képből, tehát az mindaz a gyermeki rácsodálkozással történő megfigyelés, ami a Gáborban megvan, az ezen a képen szerintem jól működik. Nagyon köszönöm ezt a képet, és három disznó. (szőke)
értékelés:

Velencei utca részlet

Akár épített környezet is lehetne. Nagyon örülök annak, hogy higgadt módon a Bélát mindazok az élmények, amik az embert egy ilyen déli környezetben érik, és ezek elkezdenek burjánzani, hiszen ezek egészen más kultúrkörben vannak mint amiben mi élünk. Gondolok itt a képen erre a valamilyen rendszámra vagy lámpaszámra, utcaszámra, a műemléki lámpaformára, az egészen nagyvárosi sztrádaszerűen egymásba gabalyodó szárítókötelekre, és a jó ritmusú, többnyire mosott gatyakék-színű konyharuhákra. Ez fotóművészetileg egy nagyon hálás feladat, nagyon szeretik is ezt a fotósok. Jó ritmusban találja meg a Béla, hogy a kép jobboldalára rendezi az árnyékokkal teli balkonok növények, és spaletták töredékeit, és ezek ellenpontozzák a balról benyúló lámpatestet, ami színvilágában egy folyamatos sötétet hordoz, és mindezek alá ezek a kékek egy egységes folthatásként elrendeződnek, és a háttér sematikus fáradtabb rózsaszínes-vöröses, fakult felületébe a különböző módon eső, feszülő köteleket kiemeli. Nagyon jó ritmusban van ez az egész elhelyezve, az egész kép jobbra bukna, ha a Béla nem találná meg ezt a lámpatestet, ami szinte mérlegszerűen kiegyensúlyozza. Annak is örülök, hogy a Béla úgy vágta a kép felső felületét, hogy a lámpatest vízszintesei azok valójában vízszintesek legyenek a képen. Lehetne még sok mindent ezzel kapcsolatban elemezni, hogy milyen ritmusok hiányozhatnának még innen, de én mégis azt mondom, hogy most, jelen pillanatban, függetlenül attól, hogy nem egy térben van a lámpatest és a száradó ruhák, egy síkra redukált ritmikai játékot látunk, amely a háttérben sejthető vöröses-fakó fal háttér-előtér játékát sejtetnék – mégis azt mondom, hogy inkább minden kiterül, egy szőnyegfelületre, és így ritmikává válik. Különösen mivel az előtérben hozzánk legközelebb talán egy spaletta van, ami nem igazán kivehető, de igazából nincs semmi, ami ezt a mélységi játékot is mutathatná. Nem feltétlenül arra vágyok, hogy legye még egy száradó gatya ott a kamerához közelebb, hanem inkább a Béla kézjegyét hiányolom a képről, mert ez így egy nagyon jó, tehetséges munka, azt már lehet látni a Béla dolgairól, hogy ő egy jó megfigyelő, létrejön, de mondom, hogy valahogyan olyan módon, hogy bármilyen kiállításon mint zsáner elhelyezhető lenne a kép – de hiányzik róla a Tóth Béla szignója, amit pedig a korai képein fel lehetett fedezni. Úgyhogy pont a Béla tehetsége miatt azt mondom, hogy a kép nagyon jó, és várom a további leckéit, és erre egy disznót adok, mert szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Olyan korán kirepülnek

Örülök és kedves a választás a házifeladatra. A valóságban meghúzódó életigenlés, és a valóságban szintén megtalálható abszurditás, hiszen az élőlények, a természet számára nem az, a természet számára az fészek és túlélés. Ugyanis valamilyen utcai lámpa, vagy nagyobb méretű temetői mécses, vagy valamilyen, ember által készített világítóberendezés az, amiben a villanykörte és a foglalat is sejthető itt alul, és a kis madarak ráépítették a maguk kis természeti közegüket. Ez egy nagyon érdekes, és szimpatikus párhuzam, és az utcai lámpa fogalmát erősíti az is, hogy ez a metszett üveg és az árnyformákat jól láthatjuk. Szerintem ez egy nagyon jó megközelítés, a világítóforma és a madarak kapcsolatát ábrázolja a fotós. Ha mindezt kvázi lajstromozzuk, akkor éppen azok az izgalmasak, hogy egy volt ott egy 60-as vagy 80-as izzó, ami funkciójában valaha talán működhetett is, vagy ha nem, akkor is egészen absztrakt forma, amit az ember hozott létre, és a természetben élő madarak túlélési technikájának kapcsolata talán még építészeti szempontból is izgalmas. Ugyanígy izgalmas az, hogy egy fordított piramidális formában van elhelyezve ez az örvénylő, természeti forma, amit a madarak hoztak létre. A kép ugyanakkor ezt a kettősséget nem dolgozza fel 100 %-osan, csak a nézők keresgélése, továbbgondolása – nem elsősorban pozitívan mondom ezt – találhatja meg a kulcsokat a képhez. Ennek az az oka, hogy a kompozíció nem eléggé tág, és a kamra szemmagassága nem elég pontos. Ha a villanykörte és a madárfészek kapcsolatát nézzük, akkor a gépet balra és mélyebbre kellett volna elhelyeznünk, ha ezt a furcsa piramidális formát nézzük és a fészket, akkor egy tágabb kompozíciót kellett volna használni, hogy még érthetőbb legyen mindaz, amitől ez a szituáció abszurd. Ha pedig csak egy fészket szerettem volna fényképezni, akkor pedig ahhoz nem kell ezt az abszurd szituációt megkeresni, hanem a természetben bárhol lehet találni ilyen fészkeket. Az a sejtésem, hogy igenis fontos lenne itt a képnél a városi, urbánus közeg és a természeti elem kapcsolata, tehát mindenféleképpen azt kell, hogy mondjam, hogy egy tágabb kompozíció vagy másfajta beállítás lett volna adekvát. Egy disznó, de várjuk az ősz házi feladatra a további munkákat. (szőke)
értékelés:

Temető

Nagyon örülök, hogy olyan képek is érkeznek, amelyek egészen egyszerűen azzal a higgadtsággal, nyugalommal készülnek, ahol egy kicsit a környezetünkben kitekintünk a világba. Ez ha jól látom egy nagylátószögű vagy más torzított optikával készült kép, ahol jelen pillanatban azt kell, hogy mondjam, hogy pont az optika miatt az előtér nagy szerepet játszik a képben. Maga az optika is segít ebben, hogy ilyen óriási húzott, avarral borított, árnyékokkal szabdalt felület jelentkezik a temető előtt, és talán annyit el kell mondani, hogy ezek a fajta optikák nagyon trükkösek, óriási a húzásuk, a torzításuk, az ember ha kézből dolgozik, talán mert nincs kéznél a statív, könnyen becsapják. Olyan erős térélményt ad a fényképezőgépen keresztüli beletekintésben, hogy az ember hajlamos nem odafigyelni a szélekre, és itt most én azt érzem, hogy úgy csavarodik a kép a nagylátószögűtől, hogy az a folthatás, ami a rőtvörös és aranysárgákkal teli, festett folthatásokkal teli, talán tölgyfa formát benyomja ide a képbe hovatovább nekem úgy tűnik, hogy maga a tölgyfa formája ettől a torzított optikától dől befelé. Mindez csak abban a kategóriában érdekes, hogy az alkotásnak a címe a temető, és az alkotás nyilvánvalóan, szándékoltan azt az utat választotta, hogy a természeti környezetben ezt mint egy kis ékszerdobozt elhelyezni, nem közellépve, mindazt ami a temető, az elhunytak tiszteletét jelenti. Tehát tulajdonképpen egy megterített asztal terítékére kerül rá a kép üzenete – legalábbis ez a szándék érzékelhető. Ugyanakkor ha ezt a kapcsolódást foltokban, ritmusokban tekintjük, akkor azt kell, hogy mondjam jelen pillanatban a nagylátószögű optika megválasztása, és a képen belüli keret, tehát azok a sárgák-vörösek-zöldek elnyomják magát a temető szimbolikáját. Olyan erővel jelenik meg ez az egész, nagy, húzott szemlélet, amiben nemcsakhogy nem terítéken jelenik meg a temető, de még nyakékként is elgurulnak innen ezek a gyöngyszemek. De a szándék miatt az egy disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Őszi reggel

A Gerleitől megszokott lírát, érzékenységet, nőies finomságot látunk itt. Ez egy nagyon közeli kép, ugye pont most a napokban a nappali meleg és az éjszakai hideg miatt egy klasszikus képet látunk, ahol a pára vagy harmatcseppek megülnek a pókhálókon és ez egy nagyon izgalmas téma. Örülök annak, hogy a Gábor ezeket a finomságokat észreveszi, ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy aki kiválasztásaiban ezt a fajta érzékenységet hordozza, és tudja, hogy az ősz lecke már egy magasabb sorszámú feladat, és talán elvárható, hogy ezt a tudást átszűrje magán, és az egészben az a fajta személyesség is formailag megjelenjen, amire azt kell, hogy mondjuk, hogy a Gerlei képe. Tehát önmagához mérten a képet, bármilyen megyei vagy országos fotótárlaton mint szép természetképet láthatnánk, ugyanakkor azt érzem, hogy a Gábor képes arra, hogy az a fajta kézjegy is benne legyen, ami pl. egy pár hónapja a talp leckénél egy fekete-fehér képénél, akár más szereplő bevonásával is, nagyon jól, ötlettel, de hordozta az ő kézjegyét. Mindamellett, hogy én ezt a képet szeretem, visszaadnám az ősz leckét ismétlésre, abban a tekintetben, hogy a Gábor jelenléte jobban legyen rajta az alkotáson. Mint feladat, a kép teljesítve van, jól, de ezt ugyanígy fotózhatná még tucatnyi fotós, aki ezen az érzékenységi szinten van. (szőke)
értékelés: