3. Természetfotó

Három hét alatt egyszer...

Szeretem ezt a képet, mert az a kis állványon álló borotválkozótükör egy kis lenyomat, egy kézjegy is, az alkotó, akin van azért annyi fény, hogy látsszon, hogy nem teljesen vidám az arca, látjuk az ő üzenetét, hogy ő az, aki ezt a képet elkészített. Én ezt akár egy csendéletként is el tudom képzelni, de ezesetben az nekem nagyon fáj, hogy ez a kis borotválkozótálka, amiben a borotvát megmossa, az ecsetet belemártja, és ott térdelve vagy hajolva borotválkozik, és ez egy fontos motívum, és szépek rajta a fények, ahogy a fény ragyog ezen az alumínium felületen és a vízen, és jó lenne ha ezek az utak végighaladnának, de ennek a körgyűrűnek egy szakasza nincs befejezve, belevágódik a kép széle, és ugyanezt érzem a tükörrel is, hogy a talpa még éppen belefér a képbe, de mondjuk egy normál fakeretbe téve már eltűnne. A szögletes téglatestforma, amiben ez a tükröződés van, és alatta ezek a szalmaszálak, a tálka kerek formája, tehát ennek a kettőnek a játéka nagyon jó, de én bővebbre hagynám ezt a képet, mert így nagyon nyomottnak hat nekem.
   Általánosságban mondva, úgy tűnik nekem, olyan mintha attól félnétek, hogy elrepül a kismadár, vagy elszalad a téma, vagy gyorsan kell fényképezni, mielőtt megunom, vagy el kell futnom, vagy nem is tudom? Holott itt aztán tényleg biztosak lehetünk abban, hogy az alkotót látjuk, meg az ő eszközeit, hogy itt nem fog elrepülni a kismadár, tehát mi van, ha a Gábor félóra múlva borotválkozik meg, hát semmi, nem? Nyugodtan meg lehetett volna várni azt, mire a kompozíció kialakul, értem azt pl., hogy az a fűszál ott belelóg a tányérba, aminek semmi szerepe nincs, a jobb alsó sarokban van valami nemtudommi, pl. a borotvát én nem tettem volna oda, mert ez is a verbális humor része, és nem erősíti a képet, sőt szerintem idegen ott az a kék vonal, tehát ha már valamit alkalmazok, ha ilyen egyszerű tárgyakat alkalmazok, mint a tükör és a tálka, akkor archaizáljak, és pl. egy behabozott borotvapamacsot rakjak oda, és az már utal eléggé, de ez a gyorsborotva ez ott eléggé idegen. És ebben a kompozícióban ugye formákkal dolgozunk, van egy nagyobb, homogénebb, kerek forma, és ehhez a tömeghez képest kell elmozgatni, kimozgatni, dinamikában beindítani azzal, hogy egy kicsit ugye már most is el van mozdítva a függőleges tengelytől ez a tükör, de még jobban el kellett volna mozdítani, hogy egy dinamikusabb forma jöjjön ki. Én azt mondom, hogy jövőre is fog oda menni, akkor is fog borotválkozni, mi meg türelmesek vagyunk, és nem mondom, hogy akkor, de ezt ismételje meg. Addig én erre adnék két disznót, mert az ötlet jó, és a nyárhoz is nagyon jó, merthát ugye a férfiember nyáron ha nem muszáj, nem borotválkozik, bár én ebben nem vagyok mérvadó, mert én télen sem. (hegyi-szőke)
értékelés:

A hosszúkás, szinte templomüveg-ablak szerkezetű kompozícióban egy nyári emlékképet látunk, egy örömteli pillanat jelenik meg a homok és a test kapcsolatában, a gyermeki öröm a szülő alkotásán keresztül, ami mindannyiunk emlékeiben ott van, a homokfürdő sem véletlen, ami már felnőtt emberek agyából kipattant és nekik, a felnőtteknek hozzáférhető, hiszen látjuk itt, hogy a mi emlékeinkben is a bulgáriai nyaralás (még ha ez nem is ott van), az öröm, a homok, a nyaralás nagyon jól érződik a képen. Csodálatos bizalom és kitárulkozás van a modell és az alkotó között, ez nyilván a szülői attitűdből is jön. A szituáció rögzítése zseniális, töltéssel rendelkezik. De ha ez mind kimondódik az alkotó számára, mert mindig kell egy kicsit skizoid módon távolságtartónak is lennie, hogy a kép éles legyen, hogy a vaku megfelelő időpontban villanjon, és ne csak az átélésből építkezzen, ha nem tud alkotás közben technikai ember, egy külső dramaturg is legyen, akkor a kép, az események elsodorja. Nagy gond, ha a modellünket, sőt az eseményeket, mint az oldalfényben gyönyörűen rajzolódó árnyékokat pl a jobb láb árnyéka, vagy akár a karok, a jobb kar, a bal kar árnyékai csonkolva vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenformán a alkotói szempontból a modell és az ő jelenségei képzőművészetileg nincsenek megtisztelve, és túl szűkre vágott nagyon is csonkolt a kép. Ennek lehet szakmai oka, pl. valaki nyaral a kisgyerekkel, aki belátszana a képbe, vagy olyan privát tárgy, ami nem lehet itt, de igazából az alkotás szempontjából nem nagyon lehet elfogadni érvnek, mert itt az uralkodik a kompozíciós rendben, amit látunk. Tehát nem lehet ezt megtenni, pusztán egy zavaró elem miatt, ami a mostani képhatáron belül volt. Tehát kérem Dénes, és ezt fontosnak tartom, hogy ismételj, vagy a Balatonon, vagy az Omszki tónál, vagy a kertben vagy ha a kép újrakomponálható, vágható, mert jelenleg túlságosan is csonkolt a kép. Az irány az nagyon jó, de ismétlést kérek. (szőke)

Arcát a nap felé fordítja,
Mosolyogva ragyog.
Megtelik a szíved fénnyel,
Lelked szóval...
      ha látod.
De ezt a csodát szóra váltani
         sosem tudod.
Nyár, nap, napraforgó.

Ez amúgy egy szép kép, csak a fények egy kicsit... itt lapossá teszik ezt a formát. Itt pl. a kamera elhelyezése, tehát a vertikális szinten nagyon jó, a főszereplő, főhős Rigolettó figuráját a horizont szinte kettévágja, központosítja, egy nagy operaáriát látunk, mintha a főhős egy hosszú, kitartott hangot tátott szájjal ordítana felénk, és a háttérben a Nabucco szereplői lépkednek a zenére és nyomják nekünk a napraforgók ezt a nagyzenekari történetet. Ebben sokat segít pl. a jobb alsó sarkban árnyékban tartott levelek zöld sötétje, ami kiemeli a napraforgó levélkéinek ezt a mandalaszerű formáját. Jót tesz a képnek, hogy a súlypont jobbra került, ugyanakkor talán picit megint – hiszen ezek az üzenetek úgy érkeznek tőled, hogy nyilván járod a természetet, nyilván megfigyeled a világot, és aztán újra és újra, ahogyan egy konkrét téma előjön, hiszen most ez feladat, az estiskolának fotókat készíteni, beugrik valami és lefényképezed. Mégis érdemes lenne más napszakban, és megnézni, hogy tud-e fény valami más megvilágítással érkezni erre a főhős napraforgóra, amitől ez a kicsit szürkés hangulata ennek a szólónak megváltozna. Itt is az Estiklopédiát említeném, a rheimsi katedrálisról készült sorozatban a festő különböző napszakban festette meg a képet, és ez nem elsősorban ettől izgalmas, hanem a napszakok és színek változtatásával teljesen más üzeneteket hozott létre ugyanabból a pozícióból. Ezért revelatív ez a festménysor. Itt a leírással pont ellentétben van a főszereplő egy árnyékban, és a háttérben lévő összes napraforgó fényben van. Ebben benne van az is, hogy ez az Anita személyisége is, ő az, aki az arcát a nap felé szeretné fordítani, ő az, aki, ha megnézzük a képeit, folyamatosan küzd ezzel a történettel, csak akkor megint azt mondom, hogy egy döntés kellene. Hogy miközben az egész Nabucco serege van hátul ebben a ragyogó fényben, a főszereplő pedig egy drámai áriát énekel éppen, akkor erre mozdítsuk a képet; vagy ha a verset vesszük alapul, akkor arra. Nincs kijelölve rendesen a súlypont megint, miközben az ötlet ragyogó. Tessék súlypontozni, őszintén kimondani magadnak, hogy mire megy ki a fuvar. (szőke)
értékelés:

Már unom ezt a sok fűnyírást.

Hááát... meg akar dolgoztatni minket a Feri, egy új irányt próbál venni, a humor felé elmozdulva és én nem vagyok annyira meggyőzve. Az irány az jó, ha a humorral is akar foglalkozni, ha az a szándék, hogy az új Mácsai Feri kezd kialakulni, nyilván nem rögtön lesz tökéletes, de az irány az jó. Ha azt veszem, hogy a gép le van téve a földre, és a fűnyíró közeledik felé, akkor ez egy fenyegető helyzet, hogy szegény gép, jön a nagy gonosz fűnyíró és bekapja, de ha erre akarok utalni, akkor a fűnyíróval kellene valamit kezdeni. Tehát ha egy picit megemelem a fűnyíró elejét, vagy ha itt, a fűnyíró sérült részénél lenne valamilyen fényforrás, ami elmosná, hogy a háttérben egy kis felújított nyaraló van, és hogy a figurának a háttérben le van vágva a feje, tehát valami, ami az előtérbe hozna minket. Ha megnézzük a mélységélességet, tulajdonképpen az első fűszáltól a házig minden éles. Tehát egy elég széles mélységélességi spektrummal dolgozik a kép. Minden egyformán fontos. A fűnyíró, az azt toló ember, a háttérben az ég, a kisház, pedig nem kellene, a többi ebben az üzenetben nem fontos, csak illusztrálja a térbe helyezi a helyzetet. Tehát lehet még egy képet készíteni, a mélységélességgel játszva. Sajnos a fű az ilyen Feri, az nő, azt kell még nyírni, úgyhogy adódik még lehetőség. A másik pedig az, hogy itt látunk egy alakot, aki tolja a fűnyírót. Azaz ez egy tudatos döntés, amiben a vágásnak is szerepe van. Annak a vágásnak, hogy mit mutatok meg ebből az emberből, és mit nem. Most ugye a az a helyzet, hogy az arcot nem mutatom meg, mert az elvinné a közlést, és ez egy jó meglátás, mert ez nem is fontos. De akkor azt kell, hogy mondjam, hogy akkor a nyak se fontos, a váll se fontos, csak a két kar, ami tolja a fűnyírót, és esetleg még egy kicsi ing. De a többi már kifelé viszi a formát, egy formai probléma keletkezik ezzel a vágással. Úgyhogy Feri nyírd a füvet, és ha ez érdekel, akkor örömmel várjuk még a javított verziót. (szőke)

Tavasz kívül-belül

Egy rózsaszín fa virágai alatt látható az alkotó, egy ciklámenszínű ruhában, nyilván a tavasszal függ ez össze, és a kompozíció, aminél a perspektíva, vagy a szem magassága az emberi alak alatt helyezkedik el, így a kamera egy kicsit felnéz a modelljére, ettől láthatóvá válik a modell körül a fa, amelyen virágokat látunk, amik felülről tulajdonképpen beborítják őt, és egy kis rózsaszín virágkoronával keretezik. Alapvetően ez a rózsaszínes hangulat határozza meg a képet, mert ugyanilyen kevert, fehérrel lágyított színek vannak a ruhán, a pici kis fényfoltokon, és ugyanígy fehérrel hígitott, gyengített a két fülbevaló is, ami egy világoskék színnel van jelen a bőrön, a nyak és a félprofilos arc állkapocs körüli részén. Ami formailag talán egy kicsit fura, noha tudom, hogy Anita szemüveges, hogy ez a kicsit színházszerű, játékos, 30-as évek szabad táncaira jellemző archaikus visszatekintés, mint egy kis görög nimfa, ebben a formavilágban én úgy gondolom, hogy a szemüveg nem megfelelő. Tudom, hogy ez a szemüvege, de lehet, hogy a kép kedvéért talán érdemes lett volna levenni, és ez az én szubjektív véleményem csak, de úgy gondolom, hogy ha Anita vonzódik az ilyenfajta játékokhoz, ahol próbál kicsit műtermibb, színházszerű beállításokat létrehozni, akkor érdemes mindezt akár egy vászonnal, amit maga köré teker, vagy olyan felülettel dolgozni, ami miatt nem fog a kép üzenete lavírozni egy klasszikus stílusjáték és egy mai, dokumentumfelvétel között, ahol az ember csak odaugrott a fa alá és elkattintotta a képet. Most egy kicsit én e kettő között érzem a határmezsgyét, és ha Anitának van kedve és ideje ezekhez a stílusjátékokhoz, akkor ezeket az archaikus helyzeteket érdemes ugyanúgy felfogni, mint egy filmforgatást, vagy egy klasszikus fotózást: rá kell készülni, és mindazokat a rekvizítumokat, ami rajtunk a XXI. századot jelzi, azt el kell tüntetni, vagy át kell alakítani, hogy a stílusa működjön ennek a tavaszvárásnak, az érzékiségnek, a nyitottságnak, és mindennek, ami a nőiségre utal. Meg kell hozzá keresni a megfelelő jelzéseket. Akár hagyni kell, hogy a vállak látszódjanak, vagy a civil és privát dolgok lekerüljenek ezekből a történetekből. Ismételni kell, hogy ez a görög nimfa működjön. (szőke)
értékelés:

Ezen a napon teniszeztem először életemben, és ezen a napon mozdultam ki először a szabadba ebben az évben. A labdák, és én is jól éreztem magam.

Tulajdonképpen bármelyik utazási magazinban egy karibi hétvégére egy nagyon jó reklámfotót látunk itt, nem tudom, hogy az Ákos mennyiben azonosítható a teniszlabdával, egy jó hangulatú vidám kép, nincs vele baj, csak azt kérdezem, hogy hol érhető tetten, hol kaphatunk többet az Ákosból. A Hegyi meg azt mondja, hogy neki kettő problémája van ennek kapcsán, a bal alsó sarokban látjuk a partvonalat, ami most esetleges, ott van, de nem kompozícióban. A másik, hogy annak, amit Szőke mond, megoldása lehet az, hogy ha Ákosnál teniszütő is volt, akkor ez a teniszütő ha társulni tudna töredékként, nem jobban, mint a partvonal most a labdához ott jobb alul, akkor ez az ütő személyessé tenné a dolgot és nem úgy tűnne, hogy a labda véletlenül épp oda pattant, ahol most van, hanem közöd kezdene el lenni hozzá és bekerülnél a történetbe. (szőke)
értékelés:

Mivel felvetődött, készítettem egy partvonal nélküli verziót, ha gondoljátok mellé lehet tenni, szemléltető jelleggel.