8. Tárgy- és reklámfotó

A kommentben belinkeltem az előzményt, az erősebb, dinamikusabb, ez ahhoz képest primer és fáradtabb közlés. (hegyi)

A szelektív színezés egy reklámfotónál megengedett dolog, de az gond, hogy miért szürkítetted le a köveket? A másik kérdés, hogy a felnik így most bedöglöttek, a harmadik pedig a vetett árnyék a hátuljánál. Ezekre megoldást kell találni, derítés, lámpák... Itt viszont kevéssé zavaróak a visszatükröződések a kocsin, bár ami az ajtóknál van, az oktalan, ki kell retusálni, ugyanis nem adja az ívét a formának, csak hiba. (hegyi)

Nem szeretem a barnát, nem szeretem a barnát, nem szeretem a barnát! Mert szépeleg, kelleti magát, édeske és hamis. Elolvastam, amit kiegészítésnek írtál - javaslom azt, hogy használjuk ki a lehetőségét, hogy a képekhez megjegyzés fűzhető a feltöltésnél, mert segít az értelmezésben. Oké, kiállításon nincs leirat, de ez nem kiállítás.

Ami a képet illeti, a papírzsebkendő nem való tárgy. És az a helyzet Viki, hogy el kell dönteni, hogy egy hangulatot akarsz mutatni, vagy dokumentálni. Ha a dokumentálás a lényeg, mint egy rendőrségi helyszínelésen, akkor korrekt fény kell, akkor a környezetből is több kell, mert akkor a néző is érezheti, hogy van egy tárgyias távolságtartás. Ha érzelem kell, akkor viszont ami ellene dolgozik a témának, azt ki kell venni, akkor nem lehet azt mondani, hogy a dédi környezete és nem nyúlok hozzá, mert ha kiveszed pl a zsebkendőt, akkor is a dédi környezete marad, csak te tudod, hogy kivetted, viszont az érzelmi hatás erős lesz és a formai dolgok nem zavarják ezt be, nem nehezítik.

Amit most írok, az nem csak neked szól, hanem általában gondolom igaznak: nincs olyan, hogy talált kép. Hogy valami úgy adja magát, hogy azzal semmit se kell csinálni. És itt fűzöm hozzá, hogy már eleve a kétdimenziósra váltás is módosítás, a képhatár kijelölése is az, önkényes, és szubjektív, a lencse megválasztása és a világítás, a mélységélesség - ez mind mind befolyásol és szubjektivizál, tehát már csak ennek okán sem érvényes az, hogy valami úgy jó, ahogy van, mert olyan nincs, az nem megfotózható, ami van, eleve belekavar a mi döntésünk. Márpedig ha ez így van, akkor ott a fotós "láttató" felelőssége, hogy kötelessége hogy esztétikai formát adjon. Ez nem jelenti, hogy mindent jólfésülten kell csinálni. De a hatásokat egy csapatba kell szervezni. Ha zaklatott, akkor arra, ha lírai, arra, ha experiment, akkor arra, ezeket nem lehet keverni, mert abból a néző számára is zavar születik. A dekomponálás is komponálás.

Azért írtam ezt le Viki, mert van esztétikai formaérzéked, van hozzá kezed és szemed is, de nem engedheted meg magadnak azt, hogy valamit ne csinálj végig azért, mert például a dédi emlékének valami fals tiszteletet akarsz adni azáltal, hogy nem nyúlsz bele a képbe. A tál, az olló, a reszelő és a koszok azok, amik az üzenetet hordozzák, a zsebkendő nem. Jól válogatsz, jók a kimetszéseid, csak add hozzá a határozottságod és eltökéltséged is. És itt is felhívom a figyelmed a mélytónusaid bezáródására. (hegyi)

A gondolat jó, de miért látunk bele az edénybe? A technikával megint van bajom, azt hiszem, hogy érdemes lenne egy kicsit még gyakorolni azt, hogy hogyan alakítunk át egy színes fotót fekete-fehérré, mert az nem elég, hogy azt mondod a képszerkesztőnek, hogy vegye el a színinformációt, mert akkor a középtónusokban probléma lesz. Értem ezt a fajta ilyen demokrata megközelítést, hogy hogyan hozod párhuzamba, filozófiailag rendben van, formailag nincs megoldva. Miközben a kép üzenetével egyet tudok érteni, és izgalmasnak tartom, lehet, hogy ezt hangosan még ki kéne magadban mondani, hogy mit akarsz ezzel üzenni ahhoz, hogy ez formailag is helyre kerüljön, és megjöjjön az, hogy hogyan tudod ezt jól megmutatni nekünk nézőknek. (hegyi)

Plasztikus az egész, tehát, én érzem az anyagot, és ez jó, ez egy fontos dolog. Kicsit fádak a tónusok, kicsit fáradtak, de jó az irány. Nem vagyok abban biztos, hogy a képkivágás jó. Most itt elég sok formába belevágtál, és ettől most nem érzem azt az egyensúlyt, ami ezt a képet helyrebillentené. A ruha gyűrődése egy nagyon éles és zaklatott forma, ehhez a test organikus formája is ritmusban hozzáad, tehát az ujjak ritmusa és az a ritmus, ami a textil gyűrődésével létrejön, az nagyjából egy irány, de ehhez képest a kalap kevés. Ennyi ebből a kalapból ezt nem billenti helyre. Most mit mondjak? Ez van. (hegyi)
értékelés:

Értem, hogy mit akarsz mondani, hogy itt közben van egy helyzet is, és ez mennyire furcsa, hogy van egy ilyen intim szobor egy ennyire puritán környezetben, miközben ha egy kicsit oldalra fordítjuk a fejünket, akkor ott van a valós világ dübörög a fejünkbe, és nem hagy minket békén, de nekem ez most így, nem tudom, talán azért nem jön össze, mert kettészakad a látvány, és az a része, ami a valós helyzetet akarja mutatni, az nem egy határozott ügy. Attól, hogy ott van, hogy Kodak, meg el tudom olvasni, hogy mi volt a kávézóban aznap a menü, attól még ez nem fog működni, mert kihagyott ziccer az, hogy jönnek ott emberek, de a sötétben maradtak, így nem tudok velük kapcsolatot teremteni, de akkor meg minek vannak ott? Ha vissza tudsz menni oda, akkor azért adnám vissza ismétlésre, mert értelmezni kellene ezt az egészet. Van még egy kis problémám, mégpedig az, hogy ebben a fényviszonyban, vagyis ebben az időben olyan erősek a fények, hogy szinte beég az arca, miközben én azt fontosnak tartanám, mert ott is van egy gesztus. Lehet, hogy kevésbé brutálisan világos helyzetet kellene keresni, egy kicsit szórtabb fényben lehet, hogy jobban mutatna, plasztikusabb tudna lenni. Nagyjából ezt tudom hozzátenni. Ha tudsz ismételni, az megtiszel, ha nem, akkor meg azt mondom, hogy most ez 1 csillag. (hegyi)
értékelés: