8. Tárgy- és reklámfotó

Ez egy jó ötlet megint, és egy jó megközelítés, de ezeknek az óráknak vannak ezek a kis sétálói, amik felfelé-lefelé mozognak, mint a lift, ebből egyet látunk most. Érdemes lett volna ezzel még játszani, hogy melyiket lehet még felhúzni. Aki nem ért ezekhez az órákhoz, azoknak elmondom, hogy itt azért van négy madzag, mert ebből egyik pár az órát húzza föl, a másik pedig a kakukkot. Itt a kakukkra is lehetett volna húzni valamennyit, és akkor nem ez a 3-1 arány jön csak létre. Javaslatom az lett volna, hogy itt a legelső zsinórból valamennyit adjunk úgy, hogy ebből a kis tobozból még kapjunk. Így most olyan szinten futunk ki a képből, hogy ettől válik az egész furcsává. Az is kérdés nekem, hogy biztos-e, hogy a lánc az, ami a legfontosabb üzenete egy ilyen órának? Ha ez tárgyfotó akar lenni, akkor miért a láncról beszélünk, miért az a fontos? Itt pont megfordítanám az élességet, és az órával foglalkoznék az élesség szintjén, és minden más egyéb manifesztum mehet már életlenbe. Ez szerintem fontos, úgyhogy visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kapunk itt egy nagyon kedves performanszt. Tulajdonképpen ez két ilyen cipőtágító flörtje. Tényleg olyan, mintha táncolnának, vagy mindenféleképpen valamilyen kapcsolati helyzet jönne köztük létre. Aztán meg is van a konfliktus ebből, összegababolydnak ők. Ha az üzenetet nézem, akkor ezt tudom ebből kihámozni. Az is biztos, hogy ha a ceruzahegyezős képhez hasonlítom, akkor lényegesen jobban sikerült választás, ez egy izgalmasabb forma, de kicsit leleplezőnek tartom még mindig a világítást. Tehát, még mindig nem sejtelmes, még mindig nem elég játékos. Közeledünk felé, jó irányba megyünk, de még mindig tárgyias maradt az egész. Én azt gondolom, hogy ez akkor lenne 10 pontos dobás, ha pont ezt a tárgyiasságot elfeledtetnénk, hiszen pont ez a lényege ezeknek a képeknek, hogy mozogjon, robbanjon, hogy nevessünk vagy sírjunk vele, és aztán gondoljuk végig, hogy ezt a Tamás két ilyen cipőszerkezettel érte el. Még most nem nagyon történik meg ez az átalakulást. Jó az irány, de még mindig nem érzem, hogy ebben az a líra lenne. Nem szoktam más képeivel előhozakodni, Ágnesnek volt egy sorozata régen, amikor bélyegekkel dolgozott. Ott is nagyjából azt mondtam, hogy bújjon ebbe bele, ne hagyja könnyen a dolgot, keresse meg, hogy mi az, amiért ez neki fontos. Nyilván ott azért volt egy személyes kötődés a tárgyakhoz, talán azt könnyebb volt megvalósítania, de itt sem más a feladat. Tehát mindegy, hogy kik a szereplőid a valóságban, de jó lenne, ha lenne hozzá valami közöd. Megy egy ritmus, megy egy tánc, de még most ez csak két cipőtágító tánca, nem alakult át Rómeóvá és Júliává. (hegyi)

Én nem tudtam, hogy ennek a növénynek ez a neve, szerencsétlent jól megverte a sors, még a Bromélia hagyján, de a Guzmán egészen elképesztő név, nem tudom, hogy kik találják ki ezeket a neveket, de vicces, az biztos. Mindehhez képest a kép korrekt lenne, és azért csak lenne, mert itt két dolog nem teljesen értelmezhető számomra. Az egyik kevésbé bántó: ez az életlenség, mert azt lehet mondani, hogy ez egy lágyabbra vett objektív, és különben sem kell mindig mindennek karctű-élesnek lenni, fenébe a digitálissal, az élet ilyen, hogy néha ezek az élek lekerekítődnek. Ezt még azt mondom, hogy hagyján, akkor sem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy most nem nagyon értem, hogy miért vannak a vörös levelekbe ilyenformán belevágva. Tamás, most erre mit mondjak? Nagyon szépek a fényeid, nagyon plasztikus és anyagszerű a leveleknek a felülete, üsse kő, nem kell mindig mindennek élesnek lennie, vegyük úgy, hogy maga a struktúra megvan, de nem értem, hogy a formákat miért gyilkoltad így le, ezek nekem nagyon hiányoznak. Nyilvánvaló, hogy meg kell hagyni egy döntést, nem lehet az egész arborétumot ábrázolni, de legalább azt mondhattuk volna, hogy a vörös levelek legyenek meg, aztán máshol, a zöldnél, meg a háttérnél majd lehet vágni, de a vörösökbe miért vágtál bele nem tudom. Az az izgalmas ebben a növényben, hogy pont a leveleinek a vége átmegy zöldbe, pont ezt vágtad le. Akármennyire tetszik, és akármennyire plasztikus a világításod, és emelett ne menjünk el szó nélkül, hogy nagyon térbeli és nagyon hatásos, de agyoncsaptad a vágással, ennek én nagyon nem örülök. Tamás, szerintem pontosan érted, ha azt mondom, hogy egy Bojtár Tamás nem engedheti meg ezt magának. Ismétlés. (hegyi)

Egyes képeiteknél nem nagyon értem az asszociációs rendet. Az, amit most fogok mondani, az nem csak András leckéjére igaz, hanem általánosságban a fotográfiai megközelítésről szól, és ez úgy néz ki, hogy a fotográfia, a kép nyelve más asszociációkat igényel, mint az irodalom, vagy mint a beszélt nyelv. Nem lehet ráerőltetni sztorikat a képre úgy, hogy az a képen nincsen jelen. Képileg kell tudnunk megfogalmazni az érzéseket, hogy az egyértelműen, evidensen átjöjjön. Az értelmezésnek vannak különböző szintjei, lehetnek nyelvi, kulturális, szociokulturális korlátok is, és ezeket is mind figyelembe kell vennünk akkor, amikor elkészítünk egy munkát. Amire itt gondolok, hogy egy példát hozzak hogy nem biztos, hogy bármilyen bibliai utalás értelmes és értelmezhető lehet az ausztrál bennszülöttek között, mert nem találkoztak ezzel, nincs hová kössék. Hiába próbálok én egy ilyen utalást hozni, de nem fogja ezt az utalást érteni. Ez mondhatóan egy általános probléma, és a képnyelvnél is kérdés, hiszen hiába internacionális a kép nyelve, de akkor is vannak olyan kötődések, amik adott csoportnak dekódolhatóak csak. Ha ezt még visszább forgatom, és azt mondom, hogy oké, nézzük most ezt a képet, Hófehérke almáját, mit látok? Látok egy almát, viszonylag szürke fátyollal lefényképezve, az alma nem túl egyedi, nem túl szép, lehet, hogy nagyon finom volt, de nem egy jellegzetes darabja az almák családjának. Ez rá van téve egy fehér asztalra, és valamilyen módon egy fehér, enyhén áttetsző lepedővel van egy háttér kreálva, mögötte valamilyen könyvborító lehet, hogy megálljon ez a háttér és átüt a borítón a rajz a könyvből. Akkor, amikor egy képi jelnyelvet kell dekódolni, a néző csak és kizárólag abból fog kiindulni, amit lát. Látja az almát, látja a gyűrött lepedőt, látja átütni a foltokat, próbálja ezt megfejteni, és nem tud továbblépni. Írhatjuk oda, hogy Hófehérke almája, akár azt is, hogy Jancsi és Juliska uzsonnája, mindegy, ha a kép nem indul el, ha a kép nem mesél. A másik dolog, hogy a képeknek, minden egyes fotográfiának többféle kihívást kell egyszerre teljesíteniük. Egyszerre kell kompozícióban helyén legyen, egyszerre kell esztétikája legyen, és egyszerre kell, hogy valamiről szóljon, hogy valamiről meséljen. Ez utóbbi akár még el is hagyható, ha az előző kettő nagyon határozott (a kompozíciós-formai megoldás és az esztétika), gondolok itt az erős konstruktivista megközelítésre, ami nem kötelezően mond valamit, de ad egy olyan magas szintű élményt, ami felülír mindent. Tehát mégegyszer: kompozíció, esztétika, tartalom. Ha ezek közül egy, de mondjuk kettő hiányzik, vagy hibádzik, akkor nem beszélhetünk fotográfiai teljesítményről. Nagyon fontos ezt végiggondolni, mert azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, de ha mind a hármat egyszerre rúgjuk föl, ha nincsen kompozíciónk, ha az esztétikával is probléma van, akkor ott már a mondanivaló nagyon kínlódva fog átjönni. Jobb esetben valami talán átszivárog, de ha még a mondanivalót is megtekerjük, és valami olyan asszociációt indítunk el, ami csak ott, nekünk érvényes, akkor az a fotó nem érthető a néző számára, hogy miért készült el. Itt most ez a helyzet történt. Esztétikailag problémás a gyűrött lepedő, a színvilág, az, hogy az alma nem egy sematikus, és nem egy jól illusztráló alma, hanem egy elég szegényes formavilággal rendelkezik, és kompozícióban ezt beraktad ide viszonylag középre, még azt sem mondhatom, hogy tökéletesen középre. Ez a helyzet ezzel a képpel. Ha dolgozunk ezen, akkor azt tudnám mondani, András, hogy az első három leckével dolgozzunk még, azért, mert ezeknél a leckéknél az esztétikai kérdések kevésbé jelentkeznek, mert én magam vagyok a képen, az üzenet is viszonylag jól dekódolható, és jól gyakorolható a kompozíció és a formai ügyek is, és szép lassan fölépül a mondanivalód is. Addig, amíg ez nem történik meg, addig nehezen fogunk tudni továbblépni, mert itt most érzem, hogy valószínűleg azt akartad mondani, hogy Hófehérkének a történetében szerepel egy alma, amit neki egy boszorkány adott, de nem látom sem a boszorkányt, sem azt, hogy ő ettől megfulladt volna, sem a királyfit, sem semmilyen más utalást nem találok, hogy miért pont Hófehérkéjé ez az alma. Azért, mert olyan furcsán ketté van vágódva a színe, és ott van benne a méreg? Nem értem, hogy mire ment itt ki a fuvar. Visszaadom ezt végiggondolásra, ezek, amiket mondtam nem csak neked igaz, hanem az összes látszóteresnek fontos lenne, hogy végiggondolja. (hegyi)