8. Tárgy- és reklámfotó

A megfigyelésért nagyon tudok gratulálni, mert ez egyfajta leletmentés, hogy ezeket a tárgyakat rögzíted. A képkivágás nekem nagyon szűk, viszont ahhoz, hogy ez portréjellegűvé váljon, a világítás nem elég karakteres. Nyilvánvaló, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy van-e éppen napsütés, vagy nincs, hogy hogyan lehet ezt létrehozni, de akár egy zsebtükörrel is oda lehet az arcra valami fényjátékot tenni, még akkor is, ha ez egy eldugottabb helyen van. Ezzel van most inkább bajom, és ha elvonatkoztatunk attól, hogy mit is ábrázol a kép, ha csak a foltokat vesszük, mint hatást, akkor meg azt mondom, hogy lényegesen világosabbak a környező elemek. Tehát, mintha egy negatív lenyomatot kapnánk, és ez is furcsává teszi a megoldást. Ha elvonatkoztatok attól, hogy ez egy szobor, és azt mondom, hogy ez egy portré, a portrénál is, ha az arc van a legsötétebb tónussal ábrázolva, és minden más a környezetében világosabb, akkor arra nem biztos, hogy azt mondjuk, hogy az egy sikerült portré. Sokkal karakánabbak, határozottabbak a környező kövek. Ha ez az elzártságot, az elbújást akarja szimbolizálni, akkor viszont többet kell adni a környezetből. Nem tudom, hogy mennyire van ez elzárt helyen, vagy mennyire megközelíthető számodra, de én ezt visszaadnám ismétlésre, ha lehet. (hegyi)

Ami az előző képnél működik, most ez tömegelhelyezésben nekem problémás. Itt van két szobor, nem akartál dönteni, vagy lemondani, és ez most gyengíti a dolgot. Valamelyik mellett le kellett volna tenni a voksodat. Két szereplőt látunk, de ebből a nézőpontból, ebből a skurcból ez nem fog megoldódni, mert olyan szinten húzza el a tömeget az egyik irányba, hogy nincs, ami visszahúzza ezt a mérleg serpenyőt, billen az egész. Ez pedig azért rossz, mert nem marad kiegyensúlyozott, nyugalmas ez a dolog. A dinamikának a képhatáron belül kell maradnia. Ettől az őrületes nagy tömeggel most kicsúsztunk a jobb oldalon, miközben, ami belül maradt, ez a női szobor a koszorúval, tökéletesen alkalmas lenne. Aztán hozzáteszem, hogy van ezen a képen az a kis vad növény rész, ezzel a kis fa csemete maggal, amit lehet, hogy én arra ítéltem volna, hogy kiveszem a képből. Ugyanis formájában, színében túl határozott, túl erős, ráadásul nem is egy esztétikus növény, bár botanikában nem vagyok erős, de ezek azok a vadoncok, amik nem biztos, hogy ugyanazt az idő struktúrát tudják megjeleníteni, mint a többi. Az akác sem teljesen alkalmas. Egy borostyán másról mesél, mint egy akác, vagy mint ami itt az előtérben van. Szóval értem én, de túl határozott, túl világoszöld, ez a problémám. Az előző képhez viszonyítva, azt mondom, hogy visszaadom ismétlésre. (hegyi)

A helyzet az, hogy a hangulat rendben van, és örülök neki, hogy elindultunk afelé, hogy megpróbáljunk kevés fénnyel dolgozni, de most a szemeket és a tekintetet nem kapjuk meg, a forma elveszik. Ráadásul a maci lábait levágtuk, de miért is? Mindazzal együtt, hogy oldalt nagyvonalúan kezeljük a teret, fent is van még belőle hely, nem nagyon értem, hogy a lábnál miért vágtunk? A kérdést megint magadnak kell feltenni, hogy mi érdekel ebben engem? Miért csinálom ezt a képet? Melyik része a fontos, a tárgyias ábrázolás, hogy fekszik a maci, vagy a környezet, hogy ő ebben a magányban elhevert, mert már elfelejtkeztem róla, vagy mint egy portré próbálom ezt megoldani szembesítő erejűen, vagy akár a magam múltjával újból felveszem ezt a fonalat a gyerekkorral? Ezeket a kérdéseket tisztázni kell, mert ha ezek nem pontosak, akkor a néző sem tud mit kezdeni vele. Szerethető képet akarok? Félelmetest? Megrázót? Az úgy nem működik, ha az ember azt mondja, hogy majd meglátjuk, mi lesz belőle. Az exponálás előtt ezeket el kell dönteni. Ágnes, én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Nagyon érdekes az a képi világ, amit mutatsz, de nem értek egyet azzal, ahogy komponáltál, mert a tömegelhelyezés nekem így most nem stabil, és nem is nagyon előremutató, inkább olyan iskolás megoldásnak gondolom tömegelhelyezés szempontjából, miközben maga a megfigyelés abszolút érthető, és jó. Kellene még időt töltened ezzel a szoborral, mert valami közöd van hozzá, hogy ezt lefotóztad, és én ezt érzem és sejtem, miközben nekem ez most nem jött át a képről, hogy mi. Márpedig valamit a nézőnek is kell adni ebből, hogy értse, hogy miért készült a kép. Ugyanis ez több, mint dokumentálás, és ez a kép is több, már így is, mert szubjektívabb annál, mint egy dokumentumfotó megközelítés. Úgyhogy Tamás, ha jársz majd Budán, akkor jó lenne ezt a képet megismételni úgy - és ez a nehéz, mert én nem tudom ezt helyetted eldönteni -, hogy neked ebben a fontos most a magány, ahogy áll a nagy fák között, és mint egy ilyen jelenés kiugrik onnan, vagy a szobor ábrázoltsága, vagy a természet a fontos és a szobor csak másodlagos. Szóval azokat a hangokat a billentyűn neked kell leütni a megfelelő sorrendben, hogy dallammá álljon össze. Visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

A leirat szerint a papucs itt a főszereplő, de én azt gondolom, hogy ez nem biztos, hogy 100%-ig így van – miközben persze értem, hogy a kompozíció is nagyjából rá utal. Én inkább nagyjából itt egy formai üzenetet érzek fontosnak – nagyon jó az, ami az üvegben megtörténik és nagyon jó az, hogy nem csak az üvegre koncentrálunk, hanem a háttér is bekapcsolódik ebbe a játékba. Most itt azért 100%-osan nem érzem tökéletesnek az effektet, amit kapunk, ezek a porcukornyomok, amik úgymond rákerültek a képre, nekem idegenek, enélkül tökéletesen rendben lenne a kép. Ez most nekem egy felesleges roncsolás, tehát – sőt tovább megyek, a papucson kifejezetten zavar, olyan, mintha egy festékfolt lenne. Én azt gondolom, hogy ez már csökkent a hatáson ez a koszolódás. Beszéltünk arról, nem is egyszer, hogy mi a helyzet a hibával és hogy az akkor tekinthető igazán előremutatónak, ha úgy ad hozzá a képhez, hogy egy új minőséget hoz létre. Itt most nekem ez a hiba megmarad hibának. A képpel viszont tökéletesen egyetértek. Sőt azt kell hogy mondjam, ahogy az előző elemzésnél is mondtam, mintha ez az új eszközhasználat egy új irányt nyitna ki Baránál. Azt hadd tegyem azért hozzá, mint a két képnél, hogy 700 pixelesek vagyunk – ezt neked is mondom Bara -, ezt érdemes kihasználni. Tehát nem tudom, hogy maga ez a telefon mire képes, mekkora képek elkészítésére, de érdemes lenne, ha van mód rá, akkor azt a méretet beküldeni ami itt maximálisan kihasználható. Az a furcsa az egészben, hogy miközben egy két dimenziós képet kapunk - fotográfiáról beszélünk -, pontosan ez a kettősség – az üveg és a valóság közötti kettősség - az, ami az egészet 3 dimenzióssá teszi. Mivel az üveg ezen az egész két dimenziós helyzeten belül, ha mondhatok ilyen furcsaságot, még két dimenziósabbá teszi az egészet és ez ad hozzá egy plusz szeletet, egy plusz dimenziót, egy plusz réteget, és ezen kívül még annyit hadd tegyek hozzá, hogy ha nem lenne ott ez a kábel, akkor számomra ez a kép nem lenne olyan nagyon érdekes. Tehát pontosan ettől lesz ez az egész kellő mértékben elvonatkoztatott a valóságtól. Köszönöm szépen, attól függetlenül megadom a 3 csillagot képre, hogy nem értek egyet ezekkel a pöszmösz roncsolásokkal és még annyit, hogy a leckebesorolás nem 100%-os. (hegyi)
értékelés:

A kérdés gondolom az, hogy mit szólok ahhoz, hogy fotókra applikálsz rá vetített technikával képeket, magyarán mi van akkor, ha elkezdesz ezzel a színpaddal mozogni. Nem megkerülhető kérdés az, hogy mi van a háttérben (önmagában mennyire áll meg a lábán, mennyire lesz az kép), ha végignézem itt a melókat, akkor azt látom, hogy ez az első képnél a legerősebb, a második teljesen felejthető (az önmagában nem kép), a harmadik a futó lóval elég közhelyes, de nem nagyon kép (túl erős és határozott is), a negyedik egy konstrukció akarna lenni. Megint azt mondom, ha ez egy szaklapba készült fotó, akkor rendben van, de egyébként nem nagyon értem, miért lett lefotózva. Most kifejezetten, csak a háttérről beszélek. Ami a háttér előtt elhelyezett tárgyakat illeti, ez egy jó játék (hogy melyik hogy torzít), mert ezzel majd el tudunk kezdeni dolgozni - ezért mindenképpen csillag jár, hogy ezt felfedezted és keresed a kérdéseidre a választ. Mindegyik érvényes lehet, de nem így – szóval André Kertész elég nagy név és van egy sorozata, az a címe hogy Distortion - az sohasem ciki, ha valaki végiggondolja, hogy egy nagy elődnek mi járhatott a fejében. Én ezt érvényesnek tartom, mint modernkori újra felismerése ennek a gondolati körnek, de az lenne a jó, ha te is feltennéd magadnak azokat a kérdéseket, amiket ő feltett. Milyen viszonyrendszer alakul ki? Ez milyen esztétikai helyzetet képvisel? Mi történik ebben a dologban? Milyen belső mese van és azt mi segíti? Most ha a 2. képet nézem: itt pl. van egy fürdőző csapat. Önmagában az, hogy ez színesben van hagyva, az egészet elviszi a fenébe. Lehet, ha ez egy fekete-fehér kép lenne, máris másról kezdene el mesélni. Tehát én arra szeretnélek biztatni, hogy játssz még ezzel! Egyenlőre nem találom benne a Tamást, Tamás üzenetét. Minél több ilyet próbálj ki, hogy meglásd azt, melyik tárgy mit csinál ezzel a képpel és utána kezdj el ebből az egészből szűkíteni és szűkíteni... Most egyenlőre még pontosan azért, mert még a tesztidőszak folyik, minden egyszerre szól, egyszerre fontos a háttér, a színek, a torzítás, annak viccessége, drámaisága, közben belekapcsolódik a giccs, a konstruktivizmus - tehát sok mindent egyszerre próbálsz, de ez jó és fontos, mert innen fogod majd magad is megtudni, hogy mi az, ami ebben téged izgat. Az irány az, hogy szűkíteni kell és a Tamást szeretném látni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes, hogy kinek, mi kelti fel az érdeklődését. Miközben tálcán kínálja Sándornak a véletlen vagy a valóság a lakókocsi üvegében tükröződő tájat, és ennek a tájnak valamint a valós tájnak a párhuzamából adódó lehetőséget, a 10 ujjamat megnyalnám, ha én ezen dolgozhattam volna, Ő nem ezzel foglalkozik, ez csak úgy lazán oda van téve. Olyan furcsa tapétaszerű az egész. Az ő figyelmét nem ez kötötte le. Ez ott van és korrekt, de továbblép, és azt mondja, hogy ez a madárszárnyú szék felület az, ami engem érdekel. Attól, ahogy ez az egész ebben a tört felületű terméskő borítású helyzetben megjelenik, és még ide bekomponálódik az autó orr darab is, az egésznek van egy fáradt hangulata. Abszolút érzem azt, hogy ez egy itt felejtett, magára hagyott szituáció, ami valóban utószezon, ami valóban a már csak véletlenül betoppanó turistának adatik meg, hogy nem a szépségre utazunk és nem arra, hogy eladjuk azt, amit el lehet, és nem a kényelemre, hanem igenis erre a törött székre ebben a fáradt fényben. Van ebben egy nagy adag magány és lemondás is. Ugyanakkor van egy kis pajkosság is abban a fényviszonyban, amiben ez készült, úgyhogy ez egy nagyon érdekes és Sándoros megoldás. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: