9. Csendélet

147. nap
Szerintem a legszebb csendélet az élő csendélet. Talán ezért nem is szeretem a "vázás" csendéleteket.

Kedves Feri, igazad van a kép mellékletében leírtakban, de valami mégis kellene, amitől a kép kap valami pluszt, valami truvájt.
értékelés:

oázis

Márti képe kapcsán szeretnénk ismét megjegyezni néhány dolgot a többieknek is. A tájkép a középkor előtt nem jelenik meg önálló fogalomként, nem kap hangsúlyt, a festészeti eljárásokban háttérként jelenik csak meg. Onnantól tekinthetjük a tájkép fogalmat meghatározónak, erősnek és szuggesztívnek, hogy a képen megjelenő különböző jelek között a táj kapja a legnagyobb hangsúlybeli arányt. Ez ugyanúgy érvényes a csendélet fogalmára, hogy a csendéletben elhelyezett élő vagy élettelen tárgyak kompozíciós rendjükben a képben dominánsak, irányító erővel rendelkeznek, és a körülöttük elhelyezkedő látvány, hátér, táj, szobabelső arányaiban kisebb hangsúlyt kap. Így akár egy tájban fényképezett virág is lehet csendélet, ha a hangsúly a virág formán van, és egy tájban fényképezet virág is lehet tájkép, ha a táj felé tolódik el a hangsúly. Visszatérve Márti csendéletére, itt egyértelműen a növények formái, ritmusai az irányadóak, másrészt egy tárgyon keresztüli tükröződés, amelyben kissé látható a háttér, az épületek torzult falai, így itt nagyon is elfogadható a csendélet meghatározás. Jó a rozsdavörös szín, jóval határozottabb, mintha szépia lenne, vagy hideg kék. Ez a szín még jobban fokozza a látvány mellett a hangulati közlés erejét is. (szőke)
értékelés:

Be vagyok havazva...
Sok a munka, nincs időm semmire, de nem akarok begyűjteni egy-két igazolatlan hiányzást. Szóval csendélet...

Kedves Tamás, a képed kapcsán - és ez szinte az összes ezután következő csendélet témára küldött képre érvényes - szeretnénk a témaleírást pontosítani. Ide csatolnánk a csendéletnek és a tájképnek a leírását.

A tájkép az ember természeti vagy maga alkotta környezetének sajátos megjelenítése a festészetben és a fotográfiában, amelyen az emberi alak legfeljebb csak mellékesen jelenik meg. Tárgya a táj, a művész érzelmeinek, gondolatainak közvetítő médiuma, amely különösen alkalmas az érzelmek kivetítésére, láthatatlan dolgok láttatására. A táj – mint a természet egy darabjának – ábrázolása elsősorban attól függ, hogy a kultúra, a kor a természetnek milyen jelentőséget tulajdonít, hogy miféle viszonyban van az ember a környezetével; az ábrázolás maga pedig szorosan összefügg a térfelfogással és az alkalmazott térábrázolási módszerekkel, valamint a tájábrázolásokon látható valós táj változásával is.
   Az antik művészetben alig volt szerepe, a középkori európa sem ismerte. Az önálló tájkép műfaja csak a 16. század legvégén alakult ki, viszonylag későn jelentkezett az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. A közvetlen tapasztalásból így jutottak el az elvonatkoztatásig, az általánosításig, és így kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni. Eleinte a tájképek "montázsok", intellektuális, mesterséges konstrukciók, amelyekben lehetőleg a természeti valóság mindenféle motívuma (föld, levegő, fák, víz) együtt szerepel, "tipikus" formában. A táj statikus, szimmetrikusan építik fel a kompozíciót, hangsúlyozva a középrészt. A 17. századi Hollandiában egyre gyakrabban hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik. A két véglet, az idealizált és a leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született. A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is. A 18. században tűntek fel a városi látképek, a rokokó idejében pedig idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak. A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel. Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

A csendélet a tárgyi világ motívumait, a tárgyak csoportját ábrázoló műfaj. Egyik jellemző sajátossága a kompozíció, a beállítás megtervezettsége, az elrendezés. A csendélet az élettelen tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket, növényeket, gyümölcsöket tárgyi minőségükben szerepelteti. Gyakori kiegészítő motívumok a madarak, halak, rovarok, vagy akár emberi figurák. A csendélet a történelmi korszakoknak megfelelően nyerhetett szimbolikus vagy dekoratív értelmet is, illetve irányulhatott a látvány pontos megragadására. A tárgyak önmaguk jellemzésén túl a környezet, a milliő hangulatával az emberi tartalmakra is utalnak. A csendéleti motívumok már az ókori Kelet és antik művészet kelléktárában is fellelhetőek voltak. Önálló műfajként az itáliai és flamand reneszánsz festészethez kötődik, amikor az érdeklődés a valóság konkrét megragadására irányult. A 18. században a többi műfajjal szemben a csendéletet a "natura morte" (halott természet) negatív jelzőjével illették. A 19. században a posztimpresszionisták a világ tárgyi valóságát viszgálták általa. A 20. századtól a művészeti útkeresések irányát szolgálta, a francia Fauves (Vadak) a tárgyakon keresztül a tiszta színek intenzitását, a kifejezés hatását, a kubisták a tárgyak síkokra bontásával a tér és forma új lehetőségeit keresték.

Mindez azért, hogy pontosan érthető legyen a meghatározásbeli különbség, és ez nem azt jelenti, hogy a kép önmagában esetleg nem értékelhető, de mégiscsak valamilyen stílust és feladatkört próbálunk körbejárni. Érdemes elolvasni a meghatározást, de innentől nem ez szerint értékelünk.
   Fontos kérdés, amit már más alkotásnál is láttuk az Estiskolán, hogy a valódi képkereten belül díszítésképpen, esztétikai megerősítésként használtok egy plusz belső keretet is. Többé-kevésbé az az érzésünk, hogy ez az egész kép témájával, konstrukciójával kapcsolatban próbálja a bizonytalanság érzetét palástolni, azt, hogy az alkotónak nincs meg a kellő bátorsága az itt látható homogén feketét vagy nagy sötétben látható fát kevés információval közölni. Magyarul hasonló kérdés vetődik fel nekünk, mint amit az előző hetekben már írtunk, hogy megvan-e a kellő bátorság az alkotói üzenet azonmód való tálalására, vagy pedig mivel az alkotó nem mondta ki ezt kellően bátran magának, ezért egyfajta esztétikai kisegítés zajlik? Ez a kettős keretezés látszólag összerántja a kompozíciót, de ez csak látszat, mint amikor a némafilmnél zenét teszünk alá. A kép ettől függetlenül szép, a redukált, kontrasztos ábrázolás erős üzenet. A színről, a barnáról, szépiáról inkább egy másik kép értelmezésénél fogunk beszélni. (-szőke-)
értékelés:

Csendélet

Nagyon erősen fölhelyezted magad előtt a lécet és ennek nagyon örülök. Speciális szemszögből dolgoztál, felülnézetből és a többségében megszokott rózsa-giccs kategóriából könnyed módon sikerült a képet kiemelni. Ennek az egyik oka a rózsa szokatlan perspektívája, a másik pedig a szinte síkra redukált geometriai bauhaus-szerű háttér alap. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az élő térbeli forma és a sík párharca. A felső gépállás még abban is segít neked, hogy nem párhuzamos egyeneseket látunk a rózsa hétterében, hanem valahova a végtelen horizontba összetalálkozó sínpárokat. Nagyon jól és ötletesen húztad el a rózsa kompozícós tömegét, miközben a mögötte látható balról fölfelé tartó egyenesek jobbra húzzák a képet. A képen meghatározó vörös a háttérben található szürkés, kevert színek miatt ismét nagy hangsúlyt kap és bár másutt azt várnánk, hogy középen kellene elhelyekednie, ez a folthatás is aszimmetrikus pontra kerül. Ettől jön létre a képnek az erőteljes mozgása, dinamikája, forgása. Jól használtad a levegőket az alsó traktusban is, kompozíciós szinten a kép tehát rendben van.
   És most olyan apró, mesterségbeli javaslatokat szeretnénk tenni, amelyek logikus, hogy nem fedezhetőek fel első pillanatban egy megfigyelői munkánál. Ezeket nevezhetjük beavatkozásoknak. Egyetlenegy folthatás van, ami a képből kilóg, ez pedig az üveg váza talpa. Ahhoz, hogy ezt eltüntessük és a képen szereplő növény rövidüléseit enyhítsük, ha a vázát egy gyufásskatulyával, vagy egyéb alátámasztással az egyik oldalán picit megemeljük, a virágon pedig fordítunk, úgy a zöld levelek kitakarták volna ezt a realitásba visszahúzó formai eszközt, és így a kép szürrealitása még pontosabb és fokozottabb lett volna. Ezek az apró trükkök sok év tapasztalatai alapján érhetők el, tehát ez a hiányosság csak gyakorlással orvosolható, közben elemezve a saját munkáinkat. Aláhúznám, mert nagyon fontosnak tartom, hogy elsősorban ne utólag, elektronikus úton módosítsátok képeiteket, hanem a valóságból táplálkopzó pici ötletekkel. (Természetesen ez nem vonatkozik a digitális képek utólagos tónuskorrekcióira.) Ilyen manipulációk közé sorolom, hogy nagyon fontos a kamera vagy optika elhelyezése, helyzete exponálás közben. Észre fogjátok venni, hogy sokszor pár centimérettel arrébb helyezett fotóapparáttal egy egészen más látvány exponálható. (szőke)
értékelés:

Ksérlet
Variáció 1. Még csend van.

Kedves Lacipapa, nagyon szimpatikus a témaválasztás, elsősorban azért, mert a kis vekkeróra vörös színei dinamikusan vannak jelen a plüss maci lágy, világos tónusaival. A kép egyik titka a háttérben nagyjából homogén módon jelentkező szürkés tónusban látható festmény a falon. A szürke és a vörös kapcsolatrendszere mindig dinamikát hoz létre a festészetben. Soha nem használják harmonizáló, megnyugtató jelrendszerben. Ez a színpár kapcsolat elsősorban az agitatív típusú festészetnél – például a 20-as évek orosz plakátjai – tettenérhető. Előszeretettel használja még az expresszionizmus ezt a ritmust. A kép formavilágában az elnagyolt vekkeróra fogantyú uralja a képet és ez ad gyermeki játékosságot az egésznek. Jól komponáltad a kép felső határát, mert így az óra formája egészében megjelenik. Többé-kevésbé ezt lehet elmondani a kép alsó szegmensére is a virágmintás terítőnél. Ugyanakkor az óra melletti tér balról nem ritmizál jól a jobb oldallal. Ez azt jelenti, hogy a plüss maci nem igazán precízen van elvágva most a képen. Véleményem szerint az ok az, hogy az alkotó öröme nagyon jól érzékelhető a gyermekjátékokkal kapcsolatban, de inkább az érzelmi megközelítés volt az erősebb és a kompozíciós pontosság kevésbé jellemző a képre. Másként fogalmazok. Nincs eldöntve hogy miről szól a kép. Az óra szimbolikája és a plüssmaci szimbolikája is ugyanazt a gyermekvilágot képviseli és inkább rivalizálnak a képen, mninthogy meglenne az egymáshoz való viszonyuk - bár a maci úgy van elhelyezve, mintha nézné a micimackós órát. Úgy lehetett volna még erőteljesebbé tenni a képet, hogy a jobb és a bal oldali részekre jobban odafigyelsz. Ennek pedig nem az a megoldása, hogy most utólagosan levágunk a képből, hanem a fotósnak kellett volna mozdulnia jobbra, függőleges irányban nem változtatva a kamera látószögét, így esetlegesen a háttérben lévő tonett szék barnás foltja, vagy akár a virágmintás abrosz bal oldali széle másképp metszette volna a képet és a háttérben lévő gyerekrajzot sem takarta volna az óra. (szőke)
értékelés:

Két szál fű
Nem tudom, hogy mennyire csendélet, de nagyon csend volt amikor csináltam.

Kedves Feri, jó a meglátás, jó a színvilág, a kiválasztás, de nincs eldöntve a fuvar. Ez azt jelenti, hogy vagy a kép fölső drámaiságának - ezeknek a sötéteknek, amelyek eltüntetik, beleolvasztják a kalászokat - kell még vészjóslóbbnak, és magasabbnak, rátornyosulóbbnak lenni, vagy ebből kellene eltüntetni, hogy a drámai szereplő a kis kalászok, a két fűszál legyen. Bátorságot szeretnék javasolni, hogy amikor elkezdesz úgymond a semmivel, a sötéttel, a meghatározhatatlannal, a spirituálissal is foglalkozni, akkor azt nyugodtan merd bátran odatenni. Most köztes hartáton mozog a figuratív és nonfiguratív kommunikációja. Mindig előtte dönts és utána fogja hozni a forma a megoldást. Így most nincs eldöntve, hol a hangsúly. Ez egy tökéletes három disznós kép lehetne, de így most kettő disznó. (-szőke-)
értékelés:

Csendélet

Kedves Renátó, mindenkit saját mércéje szerint igyekszünk mérni, ezért kötözködünk egy látszólag kész képpel. Egyik javaslat, hogy az előteret kellene hangsúlyosabbra venni, vagyis a gyűrt drapériából többet adni alul. A többin hevesen vitatkoztunk Zsolttal. Ő azt mondta, hogy ez előtt a háttér előtt kellene tovább dolgoznod, de a színterjedelmet csökkenteni a padlizsán felé, és elhagyni a banán sárgáját, helyette szilvát és más ilyen színvilágú gyümölcsöt, zöldséget tenni, amire én meg azt mondom, hogy ne vegyük el a tárgyakat, cseréld a drapériát méregzöldre, ami hangulatában is dúsítana a képen. Úgyhogy azt a döntést hoztuk végülis demokratikusan, hogy most ez két disznó, és cseréld ki a hátteret sötétzöldre, és akkor megkapod a harmadikat is. (szőke)
értékelés:

7. lecke

Én a repülő méhecskében - nevezzük poszméhnek - saját magam vélem felfedezni, és bár Hegyinek ezzel is vannak problémái, nekem ez a kép nagyon tetszik és festői, ahogy a sötét teáskanna és levendula találkozik a lágy, paszteles háttérrel és azért érzem drámainak, mert az a légy ott az üveg ablaknál én vagyok. (szőke)

Hegyinek csupán egyetlen problémája van a képpel, mégpedig hogy azt a lágy, festői hátteret lehetett volna egy fokkal erősebbre is adni, mert így túl nagy a különbség a sötét és világos foltok között, ami egy csendélet esetén nem egészen előnyös. Szőke három disznót akart adni, én viszont csak kettőt. Feldobtam pénzt: két disznó. Jobb ez így, mert így legalább Ági talán dolgozik még a csendélet témán, ami persze lehet, hogy tőle távol áll, én épp ezért örülnék a további képeknek. (hegyi)
értékelés: