9. Csendélet

Fényjáték 1
játszottam a formákkal és a fénnyel

Azon gondolkodom, hogy nagyon szeretem ezt a fajta komponálási módot, ezt a nyelvezetet, ez nagyon finom, ugyanakkor van vele két hajszálnyi problémám. És ezeknél a dolgoknál a hajszálnyi problémák azok, amik szerintem legalábbis a csendéletnél az ismétlésre vagy a falraakasztásra hozzák meg a döntést. Ha megfigyeljük ezt a poharat, én nem tudom, hogy ezt a poharat mosogatógépben mosták-e el, vagy mi, de a jobb oldalán ilyen vízszintes karcok jelentkeznek. Ezek a karcok ott tönkreteszik azt a fajta játékot, ami a tükröződéssel létrejön. Én tudom, hogy ez itt most szőrszálhasogatásnak tűnik, de figyeljétek meg mennyire szépek azok a belső teret torzítottan visszaadó fények, ha nagyon akarjuk, ott el tudunk időzni hosszú ideig, és elemezni, és visszafejteni, hogy milyen térben is fényképezte ezt az alkotó, mert abban ott minden benne van, még akkor is, ha a pohár üres, de ez a fényjáték megtölti a poharat fénnyel és formákkal, és ez nagyon szép, nagyon finom a háttér, finomak a talapzat fényei is, de engem ez a karc ott zavar. És még egy problémám van, hogy ez az üvegváza vagy gömb, és itt a világítással van probléma, mert pont ezt a térbeliséget amit ez meg tudna jeleníteni, ami egy gömbformának a sajátsága, már ha ez tényleg egy gömbforma, akkor ott van valami horpadás rajta fényben és ez engem zavar. Itt megint elindul egy forma fénnyel, árnyékkal, egy formai megfejtés, amit nagyon szépen kihozunk, és utána ott van egy hüpli. Most én nem tudom, hogy ez micsoda, majd a Jóska megmagyarázza, mert lehet, hogy ez a forma ilyen horpadt, és akkor azt mondom, hogy igen, ez oké, ha ilyen, akkor erre rá kell erősíteni akár, hogy kijöjjön a horpadás, de ha ilyen horpadt, akkor nem biztos, hogy alkalmas erre a csendéletre. Mert ennél a képnél pont az lenne az izgalmas, hogy van egy nyugodt, biztonságot sugalló gömbformánk, és ehhez képest egy játékos, égbenyúló kehelyforma, amin ráadásul ezek a fényjátékok is megjelennek. De az egyiknél a nyugalom nem tud megjelenni, a másiknál meg a fényjátékokba ezek a karcok belezavarnak. (hegyi)
értékelés:

Őszi csendélet
Dóczy Ferenc Repülés c. képének a témájára az én verzióm.

Ugye itt a Dóczy Ferinek a repülés című képére érkezett egy újabb verzió. Ugye engem könnyen be lehet csapni, és lehet, hogy ez itt egy elektronikus megoldás, arra tippelek, hogy ez mechanikus megoldás, és a zoommal keletkezett, szóval ennek a képnek számomra ott van a többlete a beidézett másikhoz képest, hogy megjelenik rajta az ember, hogy volt valaki, aki összeszedegette azokat a leveleket, összerendezgette a kezében, megszorította ott, létrehozott ebből egy formát, és aztán ezt lefényképezte. És ráadásul még ezt a trükköt is rátette. Mert nekem ezekkel a trükkökkel az a bajom, hogy ezeknek a trükköknek az élettartama nagyon rövid. Tehát elkészítünk egy ilyen trükköt, ezt megcsinálni jó, az első öt percben jó, a második öt percben elfogadom, és a harmadikban meg már visítva menekülök ki a szobából. Legalábbis én. Én azért vagyok ezekkel hadilábon, mert felülírnak valamilyen ötletet, és technikává soványítják azt a helyzetet, ami egyébként létrehozható azzal is, hogy én bemozdítom a kezem, és nemcsak azzal, hogy a fotoshoppal hozzányúlok, vagy a zoomon rántok egyet – tehát ez nekem már manipulatív. Ezek kilágyítják a történeteket, ez olyan, mint a filmezésnél a zoom a vágás helyett, az is így kilágyítja a történetet. Ezt nem kell elfogadni tőlem, mert ez nagyon szubjektív, úgyhogy én erre a képre a három disznót megadom – illetve nem. Kettőt, mert a Nórától is elvárom azt, hogy ha egy ilyen nagyon szép csokrot tud összegyűjteni, amit a kezében fog, ennek a csokornak a színeivel-formáival bizony konkurál az alkar. És ez igenis megoldható lenne, akár úgy, hogy nem ebben a pózban tartom, akár úgy, hogy lehúzom a pulóveremet, hogy ne világítson ennyire a karom, mert az a világos flekk az zavar ott, és ezért egy disznót levonok. (hegyi)
értékelés:

Ez is valami gaz

Igen Feri, itt van az a megoldás, ami sűríti, összefoglalja azt, ami az előző két képen megjelent, fényben, dinamikában, erőben és akár még azt is mondhatom, hogy indulatban. A gyakorlás fog segíteni abban, hogy a fényforrásod mozgási tempóját megtaláld, hisz az adja a vonalak erejét, fényét és vastagságát, ezen van még mit finomítani, de ebből a kompozícióból úgy érezzük, hogy ez a legtöbb, ami kihozható. Három malacos.
A későbbiekre - reméljük más is olvassa az értékelést - azt tudjuk javasolni, hogy érdemes előre lepróbálni a "szereplőket" és a "jelmezeket", vagyis ha ezt a képet figyeljük, itt szereplő a kockás terítő, a kerámia tál, a kaktusz, a cserép, és a fények. Itt is be kell állítani egy értéksorrendet. Ezek egyrészt formák, szögletesen, kerekek, amorfok, másrészt színek, tónusok. Ha minden nyugtalanságot sugall, akkor egymás hatását kiolthatják. A terítő kockás vonalai kemény, határozott formák. A tál görbületei lágyak, de a minta spirálja dinamikus, erős. A virág levelei erőt mutatnak, robbanásszerűek. A fénypászmák is határozottak, dinamikusak. Ha ez az értéksorrend, akkor ezt a fényekkel és tónusokkal kell sorba állítani, hogy lehetőleg a fotós céljait erősítve jelenhessenek meg a képelemek. Fel kell tenni a kérdést, mi a legfontosabb, mi kevésbé fontos, mi nem fontos. Mindez után ezt el kell helyezni térben, fényben és élességben is. ha kimondjuk, hogy a terítő csak alap, akkor ennek megfelelően kell világítani, megválasztani az élességet. Ha tudjuk, hogy a cserép ehhez képest egy fokkal fontosabb, de a cserépnél fontosabb a virág, akkor a cserepet picit lehet árnyékolni. Ha a virág fontos, de a dísze és dinamikája a fényfestés, akkor a fényfestésnek kell jól kiegészíteni ezt, koronázni a képet. Érdemes ezzel bíbelődni, mert a csendélet sok egyéb fotós útnak az alapja. (szőke-hegyi)
értékelés:

Másik változat
Ez a kép kicsit lágyabb, talán nőiesebb mint az előző, nem tudom eldönteni melyik jobb.

Feri ebből a beállításból több képet is beküldött, és ez azért fontos, mert illusztrálhatja azt a gondolati utat, amit egy ilyen csendélet kompozíció esetén bejárhat egy fotós. Ha csak ez az egy kép lenne, akkor arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a háttér tónusértéke, a levelek tónusértéke és a fénycsíkok elég sok helyen felülírják egymást, tehát a fényfestéssel felvitt foltok és a Feri által alkalmazott derítő világítás közti fényerő különbséggel lehetne még játszani, mert most a derítés túl lapos és erős is, ettől nincs húsa a formáknak. De mivel van más kép is ebből a sorozatból, olyan is, ami dinamikában erős és határozott, így ezt a képet köszönettel elfogadjuk mint tanulmány, és kap egy disznót azért, mert az estiskolában az is nagyon fontos lenne, hogy az ilyen megfigyeléseknél, kísérleteknél bátran meg tudjátok mutatni azokat a stációkat is, amik még nem készek, csak stúdiumok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Valami cserepes gaz

Valószínűleg ez most egy olyan időszak, amire majd később a Feri is azt mondja, hogy egy vitás korszakom kezdődik és nem azért, mert valami problémám is lenne a Ferivel, hanem inkább ha mondhatom így a Feriért. Hosszú ideje dolgozunk közösen, önállóan vállalva egy feladaton, a csendéleten, és nagyon örülök, hogy ezt nem adta fel a Feri, és a vitás időszakunk pedig azért folytatódik, mert tökéletesen értem, illetve sejtem, hogy értem, hogy miért ez a címe a képnek. Mégegyszer ismétlem, valami cserepes gaz. Valahol itt érzem, sejtem ezt a vitás helyzetet a Feri és köztem, egy olyan ember között, akinek akaratán kívül olyan szerepkör jutott az estiskolán belül, ahol folyamatosan kívülállóként más emberek munkáihoz kell hozzászólni. És ebben a szituációban azt kell, hogy mondjam, hogy tulajdonképpen a képpel kapcsolatban annak a kulcsa is megjelenik, a Mácsai Ferin belül, a Mácsai Feri-féle továbblépési lehetőség, hogy... egészen egyszerűen próbálom mondani: Feri, amikor elkészítesz egy képet, és végre elkezded élvezni, amikor végre bennevan a vágyad és a játékosságod, és amikor végre egészen biztos vagyok benne, hogy te is látod, hogy ez nem csak egy olyan csendélet, ami vállalható, hanem a játék, a fényfestés örömével készíted el, ami izgalmas, ami izgat téged, ami túllép azon, hogy a hetedik leckére készül, mert a Ferit érdekli ez az egész fényrendszer – akkor miért negligálod le azt a filozófiát, amit te választottál? Folyamatosan egy olyan fajta áldozati helyzet generálja a magaddal való harcot, és munkát, hogy könnyedén tudnál a tehetségeddel megoldani feladatokat, sőt továbblépni, de ugyanakkor a korlátokat te magad szabod saját magadnak. Ezért tartom fontosnak és őszintének a címválasztást, mert ez a címválasztás, ha a Feri csendéletmunkáit az elmúlt pár hónapból megnézzük, akkor láthatóvá teszi azt, amiért dolgoznia kellett a Ferinek egy olyan munkával, ami neki tudásbázisban megvolt, de nem tudta meglépni, mert egyszerűen nem volt hajlandó megengedni magának, hogy élvezze. Hogy ne teljesítse, hanem élvezze ezt a létállapotot. Márpedig ebből a képből az tűnik ki, hogy végre gyerek vagy, játszol, rosszalkodsz, megfigyelsz, csínyt teszel, izgalmasak neked azok a kis ívek, a leveleknél... és ezért mondom, hogy fontos a cím, mert az az a bizonyos benned lévő, folyamatos MEO (amit majd Feri elmagyaráz a fiatalabb tagoknak, hogy micsoda), ott van benned ez folyamatosan, aki állandóan ezt az önfeledt játékot kordában akarja tartani. Ez a kép ez nem egy cserepes gaz. Ez egy csoda, egy fényragyogó varázsvirág, amit akarsz minden, mert végre megért a Mácsai Feriben a csendélet kategória gyümölcse, és szerintem azon kellene dolgoznod, hogy ne bántsd magad, ne haragudj magadra, erre a képre büszkének kell lenned. (szőke)
értékelés:

Lemezjátszó

Nekem van azért ezzel problémám. Itt megjelenik két forma, az egyik a lemezjátszóból ez a gramofontölcsér, a másik meg a mechanikai szerkezet, amin maga a lemez forog. De az nincs eldöntött, hogy ezt a gyönyörű virágforma vagy akár női jelzés, szimbólumformát akarja arányítani magához ehhez a szerkezethez, ehhez a kalapdobozhoz, vagy pedig a sziromformán megjelenő fénypászmákkal, csillogásokkal akarna foglalkozni. Most ez egy kicsi ebből is meg egy kicsi abból is. Egyszerűbben mondva, ennek a képnek ezzel a sziromformával, ezzel a női formával, ezzel a vörösréz tölcsérről és a fényeiről kellene szólnia, és mindarról, ami még bele van komponálva a képbe, arról nem kell szólnia, az túl sötét, túl kevéssé izgalmas, és én értem, hogy ott van a gramofontest a kép alján, de éppen a képből adódóan az nem fontos, ahhoz pedig, hogy a gramofon tölcsérjeinek a ritmusai működjenek, nem jól van vágva a kép. Ha ez a gramofon otthon, családi környezetben megvan, akkor ezzel érdemes lenne ezzel a formával foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Mortomoto

Ha Judit megengedi, ezt a képet nem csendéletként értékelnénk, csendéletre szeretnénk valami klasszikus megoldást látni tőle, ez a többiekre is vonatkozik, mivel a csendélet a kompozícióról szól, azt gyakoroljuk vele, ne bújjatok ki a csendélet lecke alól határon mozgó megoldásokkal. De. Ha Judit megengedi, akkor a képet az Ősz leckébe tesszük át. Merthogy nagyonis jól mesél ez a kép egy történetről, ami legfőképp az ősszel jellemezhető. Szépek a fények, a tónusok, jó meglátás egy ilyen halálraítélt tárgy, ami mindettől függetlenül, hogy csonka, hogy beteg és fuldoklik a vízben, ahogy az öreg nagyapa is, mesél nekünk. Mivel a tényleges helyszínt nem látjuk, ezért egy kérdés csak, hogy lett volna-e a fő motívum mellett körben még kis hely, mert így most nem csak a víz miatt fuldoklik a motor, hanem mert nagyon szűkre van vágva. (szőke-hegyi)
értékelés:

Álomkávé

Egy enteriőrt, egy kávéházi belső hangulatot látunk, ahol valószínűleg egy társaság vagy egy pár elfogyasztott egy kávét, és beszélgetett, és ennek a történetnek az utolsó mozzanata volt, hogy ezekben a csészékben már nincs kávé. Talán csak egyetlen egy, mert a Bara nagyon jól meglátta ezt a kompozíciós kihívást, hogy nekem apró problémáim vannak ezzel a képpel, noha szeretem ezt, pl. a jobb alsó sarokban ott valami van, valami belóg, és ezt nem tudom, hogy mi, másrészt hozott a Bara egy döntést, hogy utólag, manipulatívan belenyúlt a képbe, és az asztalon kívüli hátteret elmaszatolni, mintha az ujját elhúzta volna és szétkente volna a festéket. Jó ez a hatás, ha határozottan eldöntjük, hogy ezt akarjuk mutatni, mert akkor azt mondom, hogy ha fontos ez a háttérjáték, akkor ebben a döntésben az is fontos lenne, hogy a két csésze függőlegesen hol helyezkedik el. Mert most van egy pici előterünk az asztallal, van egy középtér a két csészével, és a háttér a hármas tagolásban. És mivel nincs teljesen eldöntve, hogy ez a háttér mennyire fontos, mennyire szervező ereje a képnek, most egy bizonytalan érzése van, hogy elkészült a kép, és aztán a Bara megnézte otthon, hát, ez nekem nem annyira tetszik, kicsit belemaszatolok. Tehát mintha a döntés nem az exponálás előtt közben lett volna meghozva, hogy ezt akarom mutatni, hanem utólagos javítás lenne. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csend

Az elsődleges rendszere ennek a kis tollpihének ez a felfelé ívelő, félbevágott körforma, amire rárímelnek ezek a kis foszlányok, és valamilyen öbölben, valami kör alakú, elnyújtott ívben fekszik ez a toll. Mivel a fehér tollív nagyon is hasonlóan formázódik, mint az alatta lévő, szürkében tartott, fészekszerű, számomra meg nem határozhatatlan méretű forma, bár nyilván a tollból következtethetünk, hogy ez nem nagy, az egész egy makrófelvétel, és én fontosnak tartom azt a zárt rendszert, ezt a kör alakú zárt rendszert, ami a sötétjeivel körbefogja, szinte fészket ad ennek a ide leérkezett kis zilált, zaklatott fehér felületnek. Ebből az is következik, hogy a fekvő formátumú kép felső szakasza levegőrészével egyetértek, de magát ezt a sötét, körbezáródó formát én kibővíteném, hogy ritmizáljon ezzel a tollszakasszal, aláhúzza, felerősítse azt. (szőke)
értékelés:

Eger

Egy nagyon fontos döntést hozott az András, hogy a képet ebben a tónusban és színvilágban tartotta, merthogy a realitásból amit itt látunk, a borospohár, a másik borospohár, a fogpiszkáló, a tányér, tehát elmentünk vacsorázni valahová, jól éreztük magunkat, és hát nekem úgy tűnik, ez már az ebéd utáni helyzetnek tűnik nekem, tehát a helyzet konkrétságát pontosan ezzel tudta átemelni és egy hangulatot belehozni, hogy ennyire minimálisra vette a tónusterjedelmet, ennyire sötétben és finoman érzékeltetve a formákat, dolgozott. Az egyetlen egy kérdés, ami bennem felmerül, az az, hogy itt megint a kompozíció és az elhelyezés az, ami kérdéses, ugyanis itt most főszereplőnek be van téve ez a pohár, miközben a háttérben lévő formák fényjátéka nem indokolja, hogy a kompozíció ennyire centrális legyen, és függőleges irányban is a kép felső részén van egy ujjnyi rész, ami mondjuk alul, ha megmarad a pohár talpa, az jót tett volna, még egy ilyen csillogás létrejött volna – tehát szerintem nagyon jó a meglátás, amit az András észrevett, és örülök neki, hogy ilyen mélységekbe indul el, és azért nem is vonok le emiatt egy disznót, merthogy én várnám a folytatást, és ezzel szeretnék neki úgymond kedvet csinálni, hogy folytassa ezt a fajta munkát, és ezt a fajta figyelmet, amit most ezen a képen látunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sajátos modernizáció

Salföldön van egy remek kiskocsma, ahová betört a technika, és a HD adás varázsa
Én nagyon szeretem ezt a képet, de a sajátos modernizációhoz kötődő felirat, Salföldről beszélünk ugye, ami egy híres pici kis faluról, ahol ugye az elmúlt 20 évben egészen különleges olimpiák és minden más zajlott, a Balaton környékén lévő kis falu - tehát nyilván az elsődleges üzenete ennek a képnek a szürrealitás, az etno, a népi és a modernizáció keveredése. És itt több sík is megjelenik és keveredik, az 1800-as évektől elkezdve a 60-as évek műkő csempéjéig, a kiállítási képek a háttérben, a televízió a szatelit és a speciális szatelit... minden egy ilyen pop-artos megközelítésben van jelen, de szerintem nem elég tág ez a kép. Tehát az, ami ezt a furcsa, eklektikus állapotot még jobban erősítené – márpedig ennek a képnek ez az elsődleges humorforrása – ahhoz többet kellene látni a környezetből. Hogy ez a szürreális szituáció, ez a vasalógép, amin át kell ereszteni a ruhákat, ezen ez a szép új televízió az olimpia eseményeivel még szembeötlőbb lenne, ha tágabb lenne a kép kompozíciója – még esetleg a tekerőkar vége is látható lenne. És még egy dolog, ami eszembe jut, a nézőpont, a horizont megválasztása. Mert ebből a tárgycsoportból a fotósnak a dolga eldönteni, hogy mi az ami fontos. Mert ezen a képen most minden egyformán fontos, miközben ha a fotós legugol, akkor máris más értékbe kerül ez a tárgy, ez a vasalógép. És itt eszembejut Marcel Duchamp is, aki hétköznapi tárgyakat emelt ki, emelt a művészet szintjére, és ebből hozott létre egy szürreális megközelítést, de ehhez az is kell, hogy ezeket a tárgyakat megfigyeljük, és meg is tiszteljük azzal, hogy kiemeljük. Tehát az egyik irány, amit az András mond, hogy nagyobb teret tudunk mutatni akkor a szocio-része erősödik, míg ha a szürrealitást akarjuk erősíteni, akkor ehhez a tárgyhoz kell máshogyan közelítenünk, más nézőpontból. Az említett alkotó ugye Marcel Duchamp, és readymade ennek a stílusnak vagy technikának a neve, az estiklopédián utána lehet nézni, a legismertebb ilyen műve a Tiszta forrás, a század elejéről. (szőke-hegyi)
értékelés:

Japán
"Azt mondják, Japánt a kard alkotta. Az istenek egy korallpengét merítettek a vízbe, és amikor kiemelték, négy tökéletes csepp hullott vissza az óceánba. Ezekből lett Japán négy szigete."
/Az utolsó szamurájok/

Ez természetesen csak egy szabad asszociáció. Lehetne a kép címe Négy vízcsepp is, vagy csak Vízcseppek, meg sok minden más is. De nekem ez jutott róla eszembe.

Szeretem ezt a képet, ezt leszögezem, még ha vannak is pici pontatlanságok a kép jobb felső sarkában, mégpedig azért, mert az élesség-életlenség, a tükröződések, a lencseformák, a fénytörés, az egész optikai játék át van szűrve egy olyan, és itt nagyon jó is a címválasztás, mert egy olyan hangulaton, ami ezeket a japán metszeteket hordozza, vagy akár mondhatjuk a mostani kortárs japán építészete, ahol a tereket nagyon minimalista szín és formavilággal lakják be, tehát szerintem ez egy nagyon szép és pontos üzenet. Ráadásul figyeljük meg a kompozíciót, négy vízcseppet látunk itt, és ez a négy vízcsepp tökéletesen elegendő a tányér ívével arra, hogy bemozdítsa a kompozíciót, és a szemünk folyamatosan vándoroljon ezeken a valószínűleg szomorúfűz vagy valamilyen virágnak a levelein, amit itt látunk. Ráadásul az élesség megválasztásával az alkotó egyszerre tudta létrehozni, egy felületen a lazúros, festményszerű elmosódott vonalakat, és a nagyon konkrét és realista, noha torzított formákat. (szőke-hegyi)
értékelés:

Filléres emlékeim
Az ő emléke belőlem is emlékképeket csalt elő...

Nagyon örülök, hogy ezek a kivágások, ezek a megfigyelések megtörténnek. A nejlonfüggöny a díszeivel, az ablak, az elpusztult festékanyag, a varródoboz a hatvanas-hetvenes évekből, a kifakult függönyhöz hasonló színvilágú ablakkeret előtere, és még akár az asszimetria ezzel a kerettel. Giccsdoboz. Szerintem probléma megintcsak a fény megválasztása. Abban a pillanatban, ha nem egy elölről érkező, úgy szórt fény van jelen a képen, hogy ezeket a tereket összemossa, a festékpikkelyek nem kapnak megfelelő árnyékmennyiségeket, a felületek, a keret felületei nem kapják meg a térbeliségüket, mert a fény úgy érkezik rájuk, hogy az egészet síkra redukálja. Igazából emiatt az asszimetriája uralja a képet, és elveszti ezt az élményt, amiről az elején beszéltem. Ha vártál volna, akár reggel, akár este, egy picit, súrlófényeket, akkor lehet, hogy az üvegfelület egyenetlenségei is kaptak volna csillogásokat, torzulásokat és egyből élni kezd a kép. Egy disznó, és ha van rá lehetőséged, érdemes megfigyelni a fény változásait ennél az ablaknál. (szőke)
értékelés:

Az özvegy
Újra kell csinálnom néhány leckét, kell a gyakorlás.

A hetvenes években Magyarországon ez a forma egy elterjedt forma volt, szinte minden családnál láthattuk ezt a bizonyos kancsót, ami sokszor a konyhaasztalon ott volt, hogy vizet önthessünk belőle, vagy ha anyagilag jobban ment a családnak, akkor ebből tejet öntöttek, ez egy ilyen nagyon meghatározó formája volt annak az időszaknak. Néha még ilyen virágmotívumok is voltak rajta. Amitől túllép ezen az egyszerű megközelítésen a Gábor, hogy elkezdi a struktúrát vizsgálni, egyrészt a félárnyékkal, másrészt a kertből árnyékot vető fallal és talán rózsabokor árnyékával és ahogyan a reflektált fény sziluettet formál a kancsó fülénél, ami ettől nem beleolvad a háttér szürkéibe, hanem nagyon szépen reflektál. És itt most megint Pécsi József képei vetődnek fel, de általában a nagybányai festők, a plen-air festők, Ferenczy Károly nagyon érzékenyen ezt a szecessziót, ami itt a háttérben ezekkel az árnyékokkal megjelenik, sokszor megfigyelik. Ennek sokszor párizsi alapjai vannak, onnan érkezett ide, elég komoly kultúrát létrehoztak a nagybányai festészetben. Itt egy nagyon jól átgondolt, érlelt anyagnak gondolom ezt a korábbi munkáihoz képest, ebben a témában. Az özvegy az természetesen a kancsók és talán a poharak hiányára utal, ha a korábbi ezzel a tárggyal készített képeire is gondolunk. (szőke)
értékelés:

Igaz, csendéletnek nem az igazi, mégis annak tartom.

Ez egy triptichon, egy film ami mégis triptichon, aminek az első része egy nagyon lassított, visszafogott, minimálmozgásokra épülő üzenet, nyilvánvalóan ez a hegedűtok és a benne lévő hangszer egy olyan plusz tartalmat hordozhat, ami csak az alkotó, illetve szereplő tud ott, de egyértelműen egy erős érzelmi kapcsolat. Amíg néztem ezt a filmet, az jutott eszembe, hogy nekünk úgy tanították régen, hogy amelyik filmben előkerül a fegyver vagy pisztoly, annak valamikor a film során el kell dördülnie. Marco Ferreri Dininger halott c. filmjét említeném, ami erre egy ilyen alapszegmens. Az első harmad, ahol a bevezetés van, azt gondolom, hogy amennyiben ez a hangszer nem szólal meg, mert nem az alkotó hangszer, akkor is valamilyen zárást ki kell találni azon túl, hogy látjuk az érzelmi állapotot, látjuk a melankóliát, de mivel záródik? Ne csak azzal záródjon, hogy elvágtam ezt a snittet, és kezdődik egy következő történet. A 2. és 3. harmad az pont hogy egy film, teljes egészében értelmezhető kell, hogy legyen, az elsőhöz viszonyítva. Onnantól indul be a film, ugye egy komolyzenét is használ az alkotó, ami nagyon segít ennek az egész hangulatnak, és onnan indul be a film. A középső snitt az egy valami konyhai jelenet, és az utolsó rész egy függönyt mutat, ahol fúj a szél, és a függöny így kidagad a térben, van egy ilyen kukac, amit én nem igazán értek, egyáltalán kukac-e vagy egy cigarettacsikk, azt nem értem, hogyan szervül oda, de a függöny az gyönyörűszép. Nekem úgy tűnik, hogy ebben a filmben van egy nőies energia, egy női attitűd, egy érzelmes helyzet, és van egy hiány, és ezt ő a végére odabiggyeszti, de mintha nem merné megélni. Több bátorság kell. A hangsúlyokal van a baj, hogy igazából ott kezd el izgalmas lenni a film. Tehát ha arról beszélünk, hogy egy film fél órán keresztül mutat egy helyzetet, ahogy erről beszéltünk már, egy másik filmnél a közelmúltban, akkor azt mondom, hogy igen, ez a függöny és a szél általi játéka nagyon izgalmas és szép dolog, és hosszabban is el tudnám nézegetni, és én innen tudnám tovább forgatni az eseményeket akár a hegedűig, tehát a sorrenddel is én játszanék. Nagyon érdekes különben, hogy ez egy játékfilm különben, nagyon sok vágás van benne, nagyon sokat dolgozott vele az Árpád, és én abban az esetben megadnám az öt disznót, ha az Árpád még dolgozik ezzel, főleg ha van még forgatott anyaga, vagy forgat hozzá még, és pont azért, mert nemsokára itt van egy fesztiválunk, amiről még nem beszélhetünk, de jó lenne már kilépnünk végre a filmjeinkkel is. (szőke) értékelés: (és ha még dolgozik ezzel, jön két malac)