9. Csendélet

Ne irigykedjetek a bútorra, nem itthon készült, hanem egy barátomnál.

Hogy ez mosogató vagy a Star Trek egyik díszlete, nehezen eldönthető, az is, hogy a valóságban ez a tárgy vajon egyébként is ennyire felismerhetetlen, vagy a kiragadott részlet és világítás együttese miatt lett ilyen ufo. A kép jó gyakorlat, de egyelőre nekem nem áll össze koherens egésszé. A lime és a citrom a fekete felületen jól rendezett, ami zaklatottá és nehezen befogadhatóvá teszi, az a zuhanyslag rugós formája, ami ráadásul most a vágások miatt nem is igazán mutatja formai játékát, kirobban a képből, kiszalad, és így a gyümölcsök nyugodt rendjét felborítja. A fények szépek, a tárgyak is jók, tehát minden adott, hogy a stúdium megvalósuljon, de most ez így olyan, hogy a kép kétfelé zuhan, és nincs, ami összekösse. Jó lenne ezzel még játszani Ákos, ha van módod rá. Egy csillag, hogy sarkalljalak a munkára. (hegyi)
értékelés:

Az almák, a tiltott gyümölcsök és a gyertyaformák az asztalon elhelyezve és talán ott valamilyen elszáradt levelek, ilyen kis katonás sorba, oszlopsorba vannak rendezve, és szépen jelennek meg rajtuk a fények. Ezek mindig hálás játékok. Akár akarjuk, akár nem – pedig nem teljesen így van elrendezve a történet - az első, a bal oldali részen lévő alma a főszereplő. Valamiért ő helyet követel és ebből az is következik, hogy nagyon jó lenne az összetett gömb formára pici reflex játék: fehér fátyollal, alufóliával, játékosabb fényt elhelyezni azért, hogy amit most a tudásanyagukban tudunk - hogy a gömb, mitől gömb szerkezetű - az itt ebben a festői fényhatásban ne egy tömör, sötét foltként jelenjen csak meg ritmikailag, hogy egyensúlyban tartsa a képet, hiszen a háttér van annyira színgazdag, hogy nem hagyja ezt az előtérben történő színházszerű jelenetet főszereplővé válni. Ha valamilyen módon fényjátékokkal nagyobb szerepet kaphat az alma a közelben, akkor a szoba szociográfia így finomabbá válik és megmaradhat teljes egészében, mert most a faragott szék, a háttérben látható asztal mögötti fehér fényfoltok vagy az absztrakt kép, az most azért eléggé bekavar és eléggé sokfelé mozdítja ezt a rendszert. Tehát két út van véleményem szerint. A hátteret, tehát szék, absztrakt festmény és a háttérben lévő nagyon jó színű okker, ezt az egészet egy mélyebb, árnyékosabb tónusra váltani kevesebb részlettel, vagy az előtérben lévő almának valamilyen fényjátékkal nagyobb feladatkört adni. Így ez a kép kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Igen, talán, hogyha a Bara azt a teret ebben a szobában használja fotósként, amely egy felújított, de tulajdonképpen lakatlan, metrikus tér, szinte kémiai helyzetekkel, akkor egy nagyon jó, de rideg történetet tud ábrázolni. Igazából verhetetlenül, hiszen jó a látványa a borosüvegnek, a söröskancsónak, vagy korsónak, a tányér fehérjének. Amitől megint életre kel a történet, az az ő kis csodálatos szereplője, az ő kis múzsája, aki bekerül, belép ebbe a terülj-terülj asztalkámba, ahol valójában nincsenek gyümölcsök, nincsenek sütemények, nincsenek tál lencsék. És attól, hogy ez a kislány bent van ebben a térben, attól válik az egész múzeumivá, abszurd képzőművészeti helyszínné. Az én véleményem az, hogyha a kislány nincs a képen, akkor valószínűleg megint azt kell, hogy mondjam, hogy valami olyan apró momentum elveszik mindebből, amitől működőképessé válik ez a furcsa, abszurd tér. Így viszont számomra egy nagyon érdekes ritmus és egy befogadható üzenet, és nagyon jó, hogy a modelljét ebben az esetben nem direkt módon használja. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Nagyon örülök, hogy a Zoltán dolgozik a csendélettel, foglalkozik vele, világít. Ugye ez a régi-régi könyv külön kap egy fényértéket, talán a fölötte lévő lámpa, vagy valami, ami ezt még megvilágítja. Nem a gyertya az elsősorban irányadó. Itt a gyertya nem 100 százalékosan főszereplője ennek a képnek, bár kompozícióban az asszimetrikus kompozícióban fontos helyre van helyezve, hanem még külön világításokat is kapunk, bizonyítéka ennek a szék háttérben lévő árnyéka. Én úgy gondolom, hogy mivel, tehát egy plusz fényforrást is használ az alkotó, és ebből a környezet megjelenik a háttérben, talán egy picit a szék mögött kellett volna valamilyen drapériát, felületet elhelyezni ahhoz, hogy ne érezzük azt, hogy a kép alsó harmada szépen ritmikailag is jól megoldott. Bár ezeknél a fajta csendélet munkáknál, festményeknél a könyvnek ez a szárnyaló formája, amelynek az egyik felét látjuk itt ahogy a könyv ki van nyitva, a másik felét pedig a pohár szára és a vörösboros butella széle kitakarja, ott még egy picit lehetett volna játszani. Ugyanakkor a fölső kétharmadban, elsősorban a baloldali résznél úgy érzem, hogy nem nagyon tudott az alkotó mit kezdeni ezzel a háttérrel. Tehát én ezt jónak tartom ezt a képet. Érdekes ez a zöld világ, amivel fedve van az egész kép. Kettő disznót gondolok és remélem, hogy próbálkozik még a Zoltán ugye a csendélet feladataival, mert az látszik, hogy örömet talál benne. Pontosítani kéne. Például önmaga felé elsősorban azt, hogyha készítek egy csendéletet azon túl, hogy szeretem ezt, mi még az a plusz üzenet, ami csak rajtam keresztül tud átáramlani a nézők felé, és hogy ez a képemen meglelhető legyen. (szőke)
értékelés:

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

A sárga háttérfelület, a foltosan megkent fal, és a kopottas, világoskék színű szék, és a hasonló tónusú vászontekercs Vincze Van Gogh képét, és annak világát hozza ide elénk. Ilyen értelemben Vincze Gabriella és Vincze Van Gogh nagyon közel vannak egymáshoz. Ennek a világos fajta sárgának, meleg színnek, és a kék fehérrel oldott változatának nagyon jó a dinamizmusa, különösen azért, mert a kék ahogy ezen a széken megjelenik, és ez a szék ilyen kis darabkákban átlátható, az árnyéka szépen ritmizál a falon. Egy jó stúdiumkép az, amit itt látunk, nem több és nem kevesebb. Az viszont szépen van megoldva. Úgyhogy ez egy háromdisznós kép, gondolva Van Goghra. (szőke)
értékelés: