9. Csendélet

Tanulmány
Tavaly nyáron fényképeztem ezt a csokor gólyahírt, nem boldogultam vele sehogy, az idén meg nem nyílt ki úgyhogy az ismétlés jövőre várható. :) Nagyobb mérethez kattints ide.

Annak nagyon örülök, hogy a Feri végre elkezdi merni kipróbálni magát a csendélet témakörben, és az egy nagyon fontos pont, hogy levetkőzte a gátlásait. Annak még inkább örülök, hogy egyszerű kellékeket választ, egyszerű helyzeteket próbál megoldani. Két dologra szeretném a Feri figyelmét felhívni. Amikor egy csendéletet készítünk, még ha olyan egyszerű tárgyakból is áll, mint egy csokor elszáradt növény, nagyon fontos, hogy ne tényszerűen, tárgyszerűen, mint növény szemléljük ezt a formát, hanem formájában, mint egy folthatás. Ha Feri ezt így szemléli, látja, hogy a képnek a bal oldalára dőlnek ezek a virágok, ott van egy folt, a kép közepétől balra van egy lyuk, és aztán jobb oldalra még egy pár szál szárazvirág jutott, de a növény a vázába esetlegesen van beletéve. Nem azt akarom mondani, hogy mértani pontossággal mindenhova ugyanannyi jusson, de el lehet ezt rendezni úgy, hogy jelentése legyen annak, hova mennyi jut. A másik az árnyékok szerepe. Most ezen a háttéren van egy vetett árnyék. A hátteret nagyon ügyesen megvilágítja a Feri és ettől a háttér világítja ki magát ezt a növényt, sziluettes formát hoz ki. Magán a háttéren is megjelenik ennek a vázának az árnyéka, ami megint egy nagyon jó ötlet, de ha egy picit a fényt arrébb hozná, az árnyékok ezt a lyukat rögtön megoldják. El lehet helyezni úgy a lámpát, hogy az árnyék kerüljön a lyukba, vagy, hogy az árnyék élesebb legyen. Még mielőtt az a vád érne bennünket, hogy szőrszálhasogatunk, pedig milyen hangulata van a képnek, ami pedig háromdisznós lehetne, de mégis kettő fog kapni, mert nem egyszer elmondtuk, hogy mindenkit saját magához, a saját útjához képest értékelünk, nagyon fontos útra lépett a Feri, és a továbblépés és a három disznó akkor van meg, ha ezekre az apró nüanszokra is figyel. Ha leháromdisznózzuk, akkor elvesszük tőle a lehetőségét, hogy önmagához mérve mérlegeljen. Az látszik, hogy megszerette Feri a csendélet-munkát, én azt mondom, nyugodtan foglalkozhat vele többet az örömért, azért, hogy az örömön keresztül jobb és jobb minőségű dolgokba tud elmélyülni. Tehát nem azért kérem, hogy csináljon még csendéleteket, mert hogy ez nem teljesíti a feladatot, hanem azért, mert látszik, hogy valamit nagyon szeret a Feri, és izgatja, és hogy ezzel tudjon mélyebbre és mélyebbre lépni a saját maga megismerésében. (szőke)
értékelés:

Üveggömb

Csendélet kategóriában kaptuk a képet és Mariann egyszer már küldött olyan csendéletet, amelyben egyetlen tárgy volt a meghatározó. Most is egy tárgyat látunk, ami konkrét tárgya a csendéletnek – ezt az üveggömböt és ebben az üveggömbben látjuk jobb oldalon egy ablak visszatükröződését, ami a bal oldalra vetett árnyékban is megjelenik. Jó a meglátás, jó a háttér, jó az előtér, mindemellett jó lett volna egy viszonyrendszert kialakítani, hogy mihez képest ábrázoljuk ezt az üveggömböt: itt például méretekre is gondolok, mert ebben a kontextusban ennek a tárgynak a méretei nem köthetőek, nekem hiányzik még mellőle valamilyen tárgy, ennél a csendéletnél én a bal oldalt kompozícióban üresnek érzem. Talán érdemes kalandozni a 2. estiskola-tábor fotóanyagaiban, hogy maga a gömb, a gömb szerkezete, tudjuk azt, hogy nagy történelme van az ilyen üveggömbbe elhelyezett – beszéltünk már erről az Estiskolában – giccseknek, nagyon izgalmasak ezek a hóesés, télapók, Moszkva és különböző verziók, de maga az üveggömb, ami egy egészen speciális tértörést, torzulásokat, árnyékokat, színskálákat is létre tud hozni a rajta áthaladó fénnyel, azt sejtem, azt gondolom, hogy ezzel az üveggömbbel, amivel az alkotónak biztosan van szorosabb viszonya, figyelte már ezt, nézte, nem véletlenül választotta ezt ki, nem fogalmazza meg a kép 100%-osan. Amit az alkotó magánemberként, személyes figyelemmel a gömb sajátosságából láthatott, mindazt ez a kép nem közvetíti. Érdemes lenne tehát ezzel a játékkal tovább foglalkozni, megkeresni a fényforráshoz képest történő elforgatásokkal, hogy a varázslatossága, torzulásai valamilyen módon megjelenjenek. Például, a bal oldali részen, ahol áttükröződik az ablak, és ebből a torzulásból egy picike megjelenik, de nem kap olyan hangsúlyt, amely átritmizálná a jobb oldalon elhelyezkedő üveggömb figurális jelzéseit, amitől a kép egy kicsit jobbra borul. Másrészt érdemes lenne megnézni a filmklubot, az egyes részek bevezetőit megnézni, amit Zsolttal közösen vettünk föl, ott is használunk egy ilyen üveggömböt, talán jobban érthető, mire gondolunk, hogy milyen térjátékot lehet létrehozni egy ilyen tárggyal. (szőke)
értékelés:

Lebegés

Van az egész képben valami svédes. Ha Dusan Makavejev Montenegró c. filmjére gondolok, és ott a pszichológussal való beszélgetésére, akkor ott egy nagyon hasonló világra ismerek rá. Miközben ugye egy XIX. sz.-i vagy még régebbi könyvet látunk itt, olvasás közben félrerakva, szemüveget mellétéve, de az asztalon azt látjuk, hogy megint a mostanában sokszor előforduló felső gépállásból van felvéve, ami igazából számot vető beállítás, ugye jól látjuk a kis kínai csészét, teásbögrét és alatta a szalvétát, tehát minden úgymond szépen rendben van elhelyezve, de a könyv maga az, ami egzaltált, lázadó, hiszen a gerince sérült, és látjuk talán az olvasószék karfájának egy darabját, ami szintén precízen, párhuzamosan van itt elhelyezve, és mégegyszer mondom a beállítástól mérnöki az egész, és azoktól a fehérektől, amiktől mintha valami furcsa, fehér fátyol vagy függönyszerű, hipnotikus, álomszerű lehelet lenne rajta a képen. Ezt nyilván egy ablak is elérheti. Azok a formák, az asztal formái, amik a XX. század racionalitásával együtt vannak, a terem zöldes műanyag szegélye, minden ezt a racionális kort erősíti, amiben a maga kis lapjaival ez az egészen más struktúra, a könyv megjelenik. Azért beszélek ennyit ezekről a formákról, mert miközben ez a kép látszólag nyugodt, mégis van egy őrületesen hegyesen, erősen mindenféleképpen egy bizonytalan pontra, egy elmozdulással, a háromszög instabil pontjára van komponálva az egész kép. A karfa síkjai az asztal síkja, az asztal jobboldali részén felfelé haladó síkja, majdnem alatta párhuzamosan valami fémláb, a szürke szegély – igazából folyamatosan jobbra és balra metszve halad, még a könyv és a teáskanna alá helyezett szalvéta is ezt a vonalat követi. Tehát az egész képnek - a formákat elvetve - az egyik fontos rendszere egy háromszög. Egy többszörösen töredezett, de egy ilyen háromszögforma, ami mindig igyekszik a talpára toppanni, azaz megtalálni a nyugalmát. Magyarul ennek a képnek nem a színeivel elsősorban, hanem a formaarendezettséggel a feszültség az egyik alapeleme. De ez a feszültség éppen a fehérekkel, ezekkel a rendbentartott, elhelyezett, precíz rendezettséggel az a fajta feszültség, amikor a csendből építkezik mindez. Amikor vissza van fojtva, napokig, hetekig, és aztán egy ordítással, egy őrületes kirobbanással széttörnek az asztalok, széttépődnek a könyvek, kiömlenek a teáscsészék – ez az elsődlegesen izgalmas része ennek a történetnek. A felső gépállás, amit már említettem az elején, ezt a szót is tartalmazza. Azért is konzekvens a kép, mert ez a feszültség egyszerű technikai eszközökkel, ezekkel az egyenesekkel számba van véve ez az elfojtás és ez a benne lévő csönd, ami egy robbanás előtti állapot. (szőke)
értékelés:

Szürkeszimfónia
Tulajdonképpen majdnem szorgalmi, hisz nem igazgattam rajta semmit, nem én állítottam be így a jelenetet. Mégis, valahogy olyan csendéletes.

Nagyon fontosnak tartom, hogy az alkotó észreveszi a két majdnem hasonló lámpa ritmusát – szinkronicitás, szinkronicitás – nagyon fontosak ezek a ritmusok, nagyon jó a kivágás, az ajtófélfa, tehát azt gondolom, hogy minden nagyon jó ritmusban történik, egyetlen egy hajszálnyi változtatást javasolnék csak: a lámpa felső részén van a csatlakoztató miskulancia, és abból megy ki a zsinór. Na az a zsinór már nem fontos. A hozzánk közelebb eső lámpánál, úgy értem. Tehát ha a kamera ennyit tudna lefelé mozdulni, tehát nem vágnék, hanem elmozdítanám a keretet lefelé, mert pont az a valamennyi sáv ott, mondjuk fél centi hiányzik alulról, ami ott fent pluszban van meg, és máris egy feszesebb történet jön létre. Bennem azért van egy rosszcsont gyerek valahol, aki arra az ajtófélfára tett volna valamit, de ez már tényleg kötözködés csak. Fontosnak tartom, hogy ezt a képet nem színesben küldte az alkotó, ennek a képnek nagyon jót tesz, nagyon pontos, hogy ez a fajta ritmikai üzenete attól jön létre, hogy fekete-fehérben van a kép. Annál is inkább, mert a lámpák különbözősége, a lámpák személyisége éppen amiatt tud jól láthatóvá válni, hogy nyilván itt a régen festett ajtótok, a háttéren lévő falak, a függöny, egyszóval sok minden olyan szín is jelen lehet egy színes képen, ami zavarná a ritmikai játékot. (szőke)
értékelés:

Csendélet

Az a ritka eset, amikor egy csendéletnél egy fő tárgy felvonultatásával az alkotó egy hangulatot hoz létre, mivel a csendélet egy fontos célja az, hogy egy hangulatot visszaadjon a nézőnek. Nagyon pontosan fogalmazott maga a kép, a könyvek függőleges lapjai, a radiátor szintén függőleges de már perspektivikusan dőlő vonalai, az asztal igaz, hogy csonkolt, de háromszöge, a könyvek vízszintes vonalai, és ez a körforma, ezeket nyugodtan végig tudta gondolni az alkotó, hogy igen, itt ezek a formák voltak, ezekkel a formákkal dolgozott, akár elrakva minden mást, ami esetleg ott volt, és nagyon jó, hogy az egyetlen hullámos vagy íves vonal az a bögrében létezik, minden más egyenes, és ettől is nagyon jó ez a kép. De maga a kép nem nyugodt, geometriával foglalkozik, de nem oly módon absztrakt, hogy a realitástól elszakadna, hanem a realitásban keres és talál egy olyan helyzetet, ahol az absztrakttá válik. Mindezek, a radiátor, a könyvek, kis turistabögre, és az a többszörösen csonkolt forma, ami az asztal, ami háromszögforma, azaz az egész folyamatosan borulni akarna – ha ez a bordósvörös kis kávésbögre a maga kis bizonytalanságával, tömegtermék-rendszerével nem helyezkedne pont itt, kicsit jobbra csúszva. És ebben ez a nagyon izgalmas, hogy egy egészen puritán, egészen egyszerű formákkal, és a színek fontos szerepével izgalmas geometriai és színjátékot hoz létre. Egy történet válik abból, ahol inkább csak sejthető az egész, hogy van egy bögre valahol, meg könyvek, egy fehér felülete. És mégiscsak egy nagyon erős történetiséget ad ez a geometria. Nekem ebben a képben nagyon fontos az, hogy megtiszteli azt a tárgyat, amit be akar mutatni, amiről beszélni akar, amiről mesélni akar, merthogy ettől indul el a történet. És Van Gogh jutott valamiért eszembe, van egy érdekesen perspektivikus szék festménye, az jutott eszembe erről a képről. És arról a képről a korabeli kritikákban azt mondták, hogy egy nagyon rossz festmény, a szék lába szétáll, torzul, borul a tér, az egész olyan, mintha eltorzították volna – miközben éppen ettől iszonyatosan expresszív az üzenete, mert Van Gogh nyilván nem véletlenül torzítja el ezeket a formákat, hanem mert fókuszálni akar a maga csendéletére, és ebben a csendéletben az a nagyon fontos, hogy életet talál ebben a valóságból kiszakított - mert itt mondhatnánk, hogy csak odatette a fényképezőgépet – na de hát az a kiválasztás, hogy ő megtalálja ezt a kompozíciót, hogy közvetíteni tudja ezt az érzést nekünk, az azt jelenti, hogy őt ez a helyzet indukálja, van vele egy erős érzelmi kapcsolata, nem csak egy feladatot, egy leckét hajt végre, hanem látszik, hogy a képpel élménye jön létre, és ez az élmény át is vetítődik a geometrián. Ha van kedved és felfedezel még ilyen dolgokat, folytasd a csendéletezést, jó az irány nagyon. (szőke)
értékelés:

Eldőlt az öreg fakereszt
A temetőben nem találtam meg a keresztet, amiből csendéletet kértetek. Most találtam Úrkút előtt egy elhagyiott temetőben egy másikat.

A képet teljes egészében a kereszt uralja, egy régi temető kidőlt fakeresztje. Elfogadható, még azt is mondom, hogy számomra érthető ez a fajta attitűd, amit Anita ott ezzel a történelemmel folytat, mert én is a saját területemen foglalkozok temető-felújításokkal. Ugyanakkor akár a csendélet kategóriájában, akár ebben a rendszerben amiben már jó ideje dolgozunk ezen az oldalon, és az ő munkáiban is van erre példa, nem tud a kép túllépni azon az egyszerű tényen, hogy a kereszt le van fényképezve, nincs benne az a fontos festékszín, amitől megkerülhetetlenül az Anita képévé válik ez az alkotás. Tehát én leginkább visszaadnám ismétlésre ezt a képet, mivel azokat a szinteket, amit Anita önmagához képest meg tud lépni, eddig is kerestünk. Tehát ezt a házifeladatot is kérjük, hogy anitásodjon, mert jelen pillanatban a kép alapján se az alkotónak, se a nézőnek nincs semmi köze ehhez a kereszthez. Ismétlés. (szőke)

Egy öreg tükör egy öreg házban - hiába várja már a gazdáját.

A képen egy szobabelsőt látunk, egy részletét, csendéletbe foglalva, ezen növények szerepelnek, mint indák, amik összekapcsolják a formákat, de akár azt is mondhatom, hogy ezek szabdalják is a teret, látszik egy tükör, amin tükröződik egy festmény, gondolom a szemközti falon, szerintem maga a meglátás az nagyon erős érzelmi töltetet hordoz magában; amiben én pontosítanék, mert a tükör is nagyon pontos, a kép ami tükröződik is nagyon pontos, és a tükörben tükröződő növényi formák is pontosak, ami egy kicsit visszahúzza ezt a realitás szintjére, az a valós térben megjelenő növényi formák és kaspók világa, tehát ebben lehetne egy kicsit javítani. Másfelől tükröt az ember mindig azért használ, hogy valamit kiemel, kiválaszt vele, azért használták a középkortól kezdve, a fürdőszobákban, mert felnagyít vagy szembesít, tehát az egy másik tér, mint a valós tér, és itt a fekete-fehér, a kompozíció és a környező növényi világ miatt az az érdekes, hogy ezen a képen így összefolyik az egész struktúra. A tükör tükörsége, szürrealizmusa, megintcsak mondanám René Magritte képeit, nem jön létre, nem érzékelem ezt mágiát, ami a látható és a tükröztetett közötti párhuzamokkal játszik, beleolvad ez a felület, nagyon kellett néznem, hogy hol van ez a tükör, a festmény képkeretén belül, vagy hol. Ez szerintem kamerabeállítás, fények keresése, ha ugyanezt a felületet akarjuk használni, tehát a kamera mozgatása, más fények megvárása, kellene, hogy legyen, mert az, amivel kísérletezel az jó irány, tehát jó lenne megismételni. (szőke)
értékelés:

Rost
Szerettem volna egy jó képet csinálni poharakról, de mikor elkezdtem, rájöttem, hogy ma csak az asztal hagyja megmutatni magát.

Nagyon örülök, hogy a Juhász Dani küldött egy ilyen képet, már a sztendapokból ismert helyzetekben a Badárral én sokat meséltem már az OSB filozófiájáról, itt ebben a helyzetben, mivel felülről látjuk az OSB-t, ami egy kültéri felületen helyezkedhetett el hosszabb ideig, és a korrózió a hosszú idő, talán egy év alatt nagyon megbontja ezeket a rostokat. Az OSB a magyar szabadidős kultúra elsősorban hétvégi házak, szabadidős helyzetekben előszeretettel használja, pl. itt Taljándörögdön a Katica büfé egy kultuszhelyszíne az OSB-nek, gyakorlatilag akár az én házam egy részét is ilyen helyszínként említhetjük meg. A hülyéskedést félretéve egy olyan oldalfényforrást látunk, ami ezt a rusztikus, sérült részt megmozdítja az oldalárnyékokkal. Erre utal a rost cím is, hogy ezek a farostok teljesen szabálytalan rendszerben adnak egy nagyon érdekes hátteret, amin a két felület, az üres, de elborított üvegpohár és a folyadékkal, talán alkohollal teli kispohár nagyon szép, geometriai árnyékokat hoz létre. Az álló pohárnak a nagyítási fókuszán még a fókusz középpontját is látjuk megcsillanni ezen a farost felületen. Énszerintem nagyon jó ritmusú a két azonos tárgy másféle módon történő elhelyezése, és ezen a képen való párbaállítása, ami igazából a zenéhez, és menüettszerű ritmushoz, ujjgyakorlathoz hasonlítanám, és örülök annak, hogy nem is akar ennél többet a kép, nincs hozzá választva egy plusz blikkfang, egy fekete-fehér tónusvilág van hozzá választva, és ez a kép igenis mélyet merít, és a Danitól eddig látott képek, és a Dani személyisége, előtörténete bizonyíték arra ezen a képen keresztül, hogy két egyszerű tárggyal és egy hétköznapi felülettel is lehet mélyen beszélni azokról a folyamatokról, amelyeket hosszan és bőbeszédűen, képsorokkal is meg lehetne építeni, hogy ki voltak ott, mikor jöttek oda, hányan voltak, hétvégén ez hogy zajlik, mi a folytatás... miközben itt egy négyzetes felületen összesűrűsödik és lenyomatként jelentkezik. És elvárom, hogy a Juhász Dani ezen a megkezdett útján ezzel szenvtelenséggel, ilyen fajta a rideg racionalitással álljon szembe magával, és ha lehet, kérem, akkor ezeken a szinteken küldje a munkáit. (szőke)
értékelés:

Árnyjáték II.
Az első Árnyjáték javítása.

Szeretjük ezt a képet, egy javított változatot látunk, jó a ritmus, jó a térbeli megoldás, látszik, hogy élvezettel, precízen és alázattal oldotta meg a feladatot, Nóra, csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Csendélet önarcképpel
avagy tisztelet Balla Demeternek

Az van írva a bögrére, hogy Ferenc. Nagyon szomorú kép, de annak ellenére, hogy szomorú és esendő kép, egy érdekes filozófiai trükkel dolgozik az alkotó, mert aki ismeri őt, az tudja, hogy ott van életlenben a háttérben, árván és egyedül a sarokban, mint egy büntetését végrehajtó kisfiú, de valójában ez az előtérben is itt van és ez is a Feri, nem véletlen, hogy az előtérben ez rendezői elvként deklarálva is van a bögrén, a kihajló, ide-oda billegő virágok is Feri, sőt, valójában a Feri kitette ide a lelkét, azt a lelket, ami tele van kacsokkal, mindenféle érzésekkel, nőiséggel, és ez a kép vádlón őszinte, és itt lehet a Mácsai valódi lényét megismerni, mert ő büntet, mert tudja, hogy nem lehet erre a képre csak egy disznót adni, és tudja, hogy az őszinteségével sokkolni fog másokat. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a Mácsainak nincs más lehetősége, hiszen neki az a feladata, hogy mint résztvevő beküldje az általa elkészített feladatokat és a másiknak nincs más eszköze, minthogy ítélkezzen. És ebben a megoldhatatlan helyzetben mindig is így maradunk és nem lehet mást csinálni, mint hogy az ember elfogadja a gondolatot, elfogadja a képet és odaadja a három disznót. Van ebben egy számonkérés is, mondja Zsolt és ha már kimondta, akkor az ebben az esendő félrehajló háttérben leülő gesztusban, testkódban is jelen van. (szőke)
értékelés:

Árnyjáték
Egy nagyon érdekes, japán metszetekhez hasonló képet látunk, de akár Pécsi József képeit is említhetnénk. A továbblépés a sík és a térbeli, a rajzos és a valós közti kötés irányába mutathat. (szőke)
értékelés: kiscsillag

Nem éppen a megszokott értelmezése a biztonságnak - de mászáskor ez fontosabb, mint az érzelmi biztonság. :-)

Nagy öröm, hogy Nóra a tárgyakkal foglalkozik, mint csendélet stúdium, de itt most ez egy alap, ami jó alap, de nem befejezett ez a formai játék, hogy mit jelent nekünk a biztonság. A kép fény-árnyék viszonyát súlypontként nézzük, akkor ezt a karabinert megfordítanánk 180 fokkal, és akkor a zárószerkezet ellenoldalon ellenpontozza a sötétet és létrejön egy hármas osztat a kötél, karabinerzár és árnyék között és máris tud a szemünk körbejárni a képen. A csendélet arról is szól, hogy tárgyak és formák egymáshoz való viszonyával is foglalkozunk, ezért innen még valami hiányzik, akár egy kéz, vagy más, a karabiner továbbgondolása. Ide kapcsolnánk a búváros történetet, mert mindkét történetben van egy erős érzelmi kötődés az adott munkafolyamathoz, a búvárkodáshoz, a mászáshoz, és ez az érzelmi kötődés egy felfokozott állapot, de tudni kell, hogy a nézőben ez nem kötelezően jelenik meg, ver visszhangot, ha nem érzékeltetjük, és azt amit a leírás ír, a biztonságot nem érezzük, nincs megmutatva, a kötél laza, tehát még az se a feszültséget mutatja. (szőke)
értékelés:

Csönd élet!
és amikor úgy gondolod, már jobb nem lehet, akkor kell elkezdeni az egészet elölről.

Ha jól látjuk, itt vízben úszik valami szép bogyós növény, és ez csendélet kategóriában érkezett. Hogy mennyi ebben a manipuláció, nem tudjuk, hogy mitől ennyire sematikus a bogyók mögötti felület, de ezt el lehet fogadni, hisz a bogyószemek rajzolata indokolhatja ezt. Jó ez az arányosztás is, ettől függetlenül, ha ez egy vízben lévő felület, jó lett volna ezzel a fátyolrendszerrel, furcsa fényáteresztő felülettel is foglalkozni és nem ennyire kiégetni. Sokadszor mondjuk a keretezés problémáját, láthatóan Péter mégis ragaszkodik ehhez a formai megoldáshoz, amit sajnálunk, mert ez a saját üzenetének erejében való bizonytalanság érzetét erősíti. Bízzon abba, hogy működik a kép enélkül is, 500 pixelünk van, használjuk ki, majd a kiállításon paszpartuzunk ahogy kell, így most elvesztettünk elég sokat az 500-ból. A másik, hogy most megfejettük azt, hogy ez víz, de ez a redukció okán nem egyértelmű, hisz egy szárítókötél is lehetne, és így ez a vonal nem azt mutatja, ami a víz és a levegő közötti különbség. A másik gondolat, hogy emellett a felület érzékeltetés mellett, ha ez víz, ebbe bele lehet dobálni, akár egy citromot, egy szilvát, és mivel mondjuk állványon van a gép, lehet olyan exponálásokat keresni, hogy a vízbe dobott tárgy a vízfelületet megmozgatja, dinamizálja. Tehát az alap nagyon szép és jó ötlet, csak kicsit bátrabban lehet ehhez hozzányúlni. (szőke)
értékelés:

Kancsók II.

Ez a kép valójában nem a Kancsók I-hez kapcsolódik, hanem Gábor előző csendéletéhez a csészével, ugyanis a kínai képzőművészetet hívja elő, az agyaghadsereg szimbolikáját, ahol látjuk, hogyan lesz a kettőből négy, és remélem, sejtem, hogy sok munka lesz itt, mert a kancsók 27-ben már egy ezredet látunk és egy új világszenzációt, a Gerlei kancsóhadsereget. Ettől függetlenül megvan a 3 disznó, de félünk, elég. :) (szőke)
értékelés:

Kancsók I.
Az az I. ott azt jelenti, hogy van belőle még egy. Kettőt beküldök, a több hetvenet töröltem.

Ennek is nagyon örülünk, hogy van olyan alkotó, aki nem letudja a feladatrendszerét azzal, hogy készít egy három disznós képet és utána felugrik a Danuvia motorkerékpárjára és rohan a következő lecke megoldásához mint egy akcióhős, hanem vissza-visszatér egy feladathoz, ahol elidőz, elízlelgeti és variációkat készít. Itt elsőre azt mondhatnánk, hogy teljesen értéktelen és vizuális elemeit illetően egyszerű képet látunk, de ez nem teljesen igaz, ugyanis a két régi kerámia kancsóval a páros ritmus által igzalmas aszimmetrikus játékot hoz létre, egy női-férfi történetet, mint egy házastársi sztori zajlik a mese egy képbe sűrítve és a varázseszköz egy egyszerű dolog, egy ablakon vagy ajtón keresztül beeső fény. Egyetlen fényforrással egészen jó és különleges ritmusképletet hoz létre, ahogy a kerámiát a fény megvilágítja, a háttérben a kereten keresztül egy kiemelésben megjelenik az asztalon a két kancsó hasonlóan elhelyezett fülének játékos ritmusa, és ez az a formamotívum, ami nem csak megkettőzi, hanem többszörözi a szecesszióhoz kapcsolódó furcsa ritmusjátékot, ettől a kép elkezd mozogni, forogni, de nem elsősorban negatív feszültséget hordozva, hanem egy keringőszerű játékos rajzolattal, annak ellenére, hogy a képet a sötét uralja, de a kép mégis játékos és vidám. Az biztos, hogy Gábort ez a kép és ennek a geometriai üzenete izgatta, az öröm sugárzik erről a képről. (szőke)
értékelés: