9. Csendélet

Tulipán

Láttunk már Tündétől egy hasonló csendéletet és az is nagyon finom volt, és ez is egy nagyon finom megoldás és én ezt nagyon szeretem. Feszegeti ugyan a csendélet határait azzal, hogy nagyon visszafogott és kevés képelemmel dolgozik, de tökéletesen működik ebben a kategóriában. Egyetlenegy problémám van, hogy itt most megint azt mondom, hogy a kép kompozíciója, a tárgyak elhelyezése nekem egy picit most billeg súlyban. Sem nem jobbra, sem nem balra, de valahogy ott ficereg középen az a virág. Nem érzem azt, hogy ez valami nyugalmi helyzet lenne és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy viszonylag szűkre van vágva körülötte a tér. Megint azt mondom, hogyha ilyen kevés fénnyel és ilyen kevés eszközzel dolgozunk, akkor maga a tér, akár ez a teljesen feketében úszó háttér az, ami segít nekünk abban, hogy a tömegelhelyezésben helyére kerüljön a kompozíció. Annyira szűkre van ez most itt vágva, hogy ettől nem tud megélni maga a forma. Ez egy lényegesen dinamikusabb forma, a virágok tekintetében is. Ez a kép akkor működne így, ahogy most van, hogyha ez mondjuk egy könyvben van egy illusztrációként és ott a szerkesztő azt mondja, hogy ennyi helyünk van, meg körbe kell esetleg folyatni szöveggel, akkor ez működik, de most semmi nem indokolja azt, hogy ne legyünk nagyvonalúak úgymond a tárgyakkal szemben. Ez az egyik meglátásom. A másik meglátásom - ahogy ezt már más alkotóknál is mondtam – szeretném, hogyha a Tünde is egy picit a klasszikus csendéleteket is elkezdené megfejteni és küldene klasszikus csendéletfotókat is. Azért, mert ezek a munkák, amiket itt most látunk, ezek a munkák nehezen értelmezhetőek, ha nincs meg az a fajta munka, ami a csendélettel, a klasszikus csendélettel történik. Ugyanis azt gondolom, hogy egy klasszikus csendélet kompozícióban, világításban, forma és színdinamikában olyan iskolamunka, ami segít nekünk abban, hogy biztonsággal tudjunk dolgozni a többi fényképünknél. Én azt mondom, hogyha azt vesszük, hogy ez egy – még ha esti -, de egy iskolai helyzet, akkor a feladat az most legyen az, hogy klasszikus csendélet. Köszönöm ezt a képet, ez kettő csillagot ér amiatt, amit mondtam itt a kompozícióval kapcsolatban. (hegyi)
értékelés:

jó társaság

Egy olyan képet látunk, amiben egyrészt a redukció, a fekete-fehér redukciója, másrészt pedig az, hogy a kockák pontrendszere és az ebből adódó vibráló felület, ami két, vonalból álló háttérre van felhelyezve, - mondhatjuk, hogy konyharuha - és ezek dinamikája az, ami ennek az egésznek a mozgalmasságát, a ritmusát adja. Én ennek nagyon örülök és nagyon tetszik ez a fajta megoldás még akkor is, ha azt mondom, hogy nagyon a határon mozog, hogy vajon ez megoldás-e a csendéletre. Talán pont ettől a tudatos komponálási helyzettől válik megoldássá, hogy a pöttyös formákat ezekkel a csíkokkal hozza össze. Beszéltünk a pöttyös könyvekről, meg a csíkos könyvekről valamelyik rádióadásnál, és pontosan az az izgalmas, hogy a pöttyös és csíkos könyveknél is volt valamiféle különbségtétel a megfogalmazásban, és ez a különbségtétel ennél a helyzetnél is megtalálható - érzem én, hogy ez egy igen messzi asszociáció részemről... Ez egy játékos történet és ez a fajta játékosság meg is van az elrendezésben, ahogy ezek a kockák itt megjelennek, tehát nagyon is jó az a fajta könnyed megközelítés, amit Tímea nekünk mutat. (hegyi)
értékelés:

Édes élet

Nagyon szeretem ezt a képet és ezt akkor is mondom, hogyha nem is biztos, hogy minden részével 100%-ig egyet tudok érteni. Ez egy nagyon izgalmas felvetést ad, és az kell mondjam, hogy ad Tímea saját magának munkát, de szerintem ennek örülni kell, mert kinyitott egy ajtót és azon érdemes bekukucskálni és bemenni. Ami nekem nagyon tetszik, ez a vörös kockás, talán edényalátét és a kockacukor kettőse. Ez egy nagyon jó indító folyamat. Színben és formában is nagyon dinamikus az, amit látunk. A kép többi részén látunk egy kávéscsészét, abban egy kanalat, mögötte valamilyen üdítőitalos doboz talán. Nagyjából ennyi, ami ebből a képből kivehető. Egy picit most, ha megfigyeljük ezt a képet, olyan átlós kompozíciót látunk világításban, ami erőteljesen rányomja a bélyegét erre a képre. Nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez most így, ebben a formában azt mutatja, amit Tímea mutatni akart. Ugyanis, ha a fénnyel akarok dolgozni és ezt a reggeli helyzetet akarom megmutatni, és létrehozok egy ilyen kompozíciót, akkor azt mondom, hogy igen, de a kép most olyan szinten szűkre van komponálva, hogy ez az áltós fényátmenet az, ami mindent felülír ezen a fotográfián. Miközben csak annyi kellett volna, hogy egy picit tágabb kompozíciót választok, akár fekvő formátumút, és a kép baloldalához még hozzáteszek annyit, hogy meg tudjon jelenni ez a fajta fényjáték, és ennek csak egy lezárása legyen a csésze, amin ez a legjobban látszik. Nyilvánvaló, hogy akkor egy másik kompozíció helyzetet kell létrehoznom ezekkel a kockacukrokkal, ami azért sem lenne rossz, mert most egy picit most ennek a fényértéke összetapad a csészével, tehát kevésbé tud önálló pályát befutni. Olyan most ez az egész, mintha a csendéletet elkezdeném összerakni, és mint leltár, egymás mellé raknám ezeket a tárgyakat. De egyelőre ez még kompozícióban nincs bemozgatva. Tehát én azt mondom, hogy ezekkel a tárgyakkal, ha ez még létrehozható, akkor ezekkel a tárgyakkal én várnék egy ismétlést, mert izgalmas és jó lenne, ha ezzel dolgozna. Tehát nem valami mással, hanem ezekkel a kockacukrokkal, ezzel a vörös edényalátéttel, akár ezzel a csészével, de ezen lehetne változtatni, kevésbé szögletes formát választani, mert egy ívesebb forma jobb játékot, ritmust adna talán. Tehát én várnám Tímeától a gyakorlását ennek a feladatnak. Mivelhogy azon vagyunk, hogy megpróbáljunk egymásnak segíteni, nem akarok titokzatos lenni, én esetleg még egy félbevágott citromot is el tudnék képzelni, és akkor azt mondom, hogy ez nem kávé, hanem tea, mindegy, hogy mi találok ki, ez csak egy ötlet volt. A lényeg az, hogy Tímea próbálja meg ezt a helyzetet kompozícióban is megoldani. Nekem most úgy tűnik, hogy ehhez a vörös alaphoz, ehhez a kockacukorhoz, csészéhez még egy harmadik tárgy jó lenne. Ezt érdemes végiggondolni, úgyhogy várom az ismétlést. Köszönöm. (hegyi)

Címtelen történet

Kaptunk már a Feritől egy hasonló tárgyakkal megvalósított csendéletet, és annak nagyon örülök, hogy a Feri foglalkozik ezzel a témával a saját koordináta rendszerén belül újabb megoldást tár elénk. Ezzel én el is fogadom azt, hogy az mondja a Feri, hogy ez nincs 100%-ig kész, még egy kicsit bizonytalan vagyok magamban, és veletek megosztom ezt a bizonytalanságomat. Ez egy bizalmi kérdés egyébként, hogy az ember ezt meg meri-e tenni vagy pedig azt mondja magáról, hogy amit nektek mutatok Estiskolások az úgy van kész, és tessék elfogadni. Tehát az a fajta útkeresés, az a fajta megoldáskeresés mindenképp becsülendő és díjazandó, hogy a Feri ezt számunkra is, mint kulisszatitkot elénk tájra. Ha a képet önmagában, nem összehasonlítva az előzővel, próbálom elemezni, akkor azt mondom, hogy nagyon izgalmas az a fajta vetett árnyék, ami a falon megjelenik. Mindehhez képest nekem a maga tényszerűségével megjelenő valós forma most kevésbé erős, mint ami a háttérben felrajzolódik a falra. Számomra izgalmasabb az árnyékjáték. Tehát én, ha a Feri helyébe vagyok, akkor valószínűleg, hogy én inkább arra koncentrálok és az előtérben lévő valós formákból csak valami jelzésértékű metszetet adok. Most ez a két közlési sík nagyjából egyforma hangerővel szól. Olyan, mintha egy orgonán több regiszter egyforma erővel próbálnánk lenyomni. Nem vagyok meggyőzve, hogy ez így a végső megoldása ennek a csendéletnek. Tehát azt tudom mondani, hogy nekem ez a kép most azt mondtatja, hogy kérem a Ferit, hogy ez ismételje meg. Remélem, hogy ez az üvegforma még megvan, esetleg még nem dobta ki ezt a száraz mezei kompozíciót. Ha ez így van és van mód, akkor szeretném, ha a Feri játszana ezzel az árnyék és a valós viszonyával. Szeretném, hogyha megmutatná azt, hogy ebből mit tud kihozni, mert az látszik, hogy az ő kíváncsiságát is felkeltette, de ha engem érdekel ez az árnyékjáték, akkor én merjem ezt kimondani és merjem az is kimondani, hogy a csendélet nekem ott indul el. Szóval ismétlés. (hegyi)

Elszáradt csalánok

Ferivel beszéltünk egy néhány képpel ezelőtti munkájánál arról, hogy jó lenne, hogyha elkezdene a klasszikus csendélettel foglalkozni a kompozíciók és a világítások miatt. És most itt a Feri küldött egy olyan megoldást, ami számomra ennek a kérésnek a megkerülése, vagy olyan, mint a mesében a hoztam is ajándékot, meg nem is állapota. A kép teljesíti a csendélet fogalmát és teljesíti ezt a leckét, de hát klasszikusnak koránt sem mondható csendéleti formát kapunk. Elég, hogyha csak a tónusterjedelemnek a szűk mivoltára utalok, vagy arra, hogy igazándiból itt önmagához képest lévő formák, és azoknak az elrendezését kell a csendélet szabályai szerint értelmeznünk. Tehát ebből kifolyólag azt mondom, hogy egyrészt ezt a leckét mindenféleképp visszaadom a Ferinek ismétlésre, addig nem nyugszom, míg nem csinál hagyományos, tradicionális csendéletet, másrészt viszont ez a kép önmagában majdnem azt mondhatom, hogy kikezdhetetlen. Mert önmagához képest viszont teljesíti a feladatot. Igen ám, csak az a kérdés, hogyha egy ilyen megoldást választunk, akkor mi a célunk? Az a célunk, hogy gyakoroljunk egy feladatot, vagy az a célunk, hogy mutassunk valamit, ami a saját rendszerünkben áll meg a lábán? Ezt azért kérdezem, mert hogy a képelemzésnél itt szinte már csak arra szorítkozhatunk, hogy elfogadjuk és teszik ez a fajta képi világ, vagy nem. Ha elfogadjuk, akkor ezen sok vita nincs - azért tudok egy-kettő apró megjegyzést tenni majd ehhez -, ha nem fogadjuk el, akkor viszont úgy ahogy van, enbloc elutasítjuk ezt a fajta képi meglátást és megint azt mondom, hogy vita nem nagyon van. Ízlésről nehezen lehet vitatkozni. De hát az Estiskolának azért van egy olyan célja is, hogy feladatokon keresztül gyakoroljunk egy-egy meglátást és én azért is kértem a Ferit, hogy klasszikus csendéletet készítsen, mert úgy érzem, hogy abban lehet neki segíteni, vagy segíthet saját magának, hogyha a klasszikus beállításokon keresztül rátalál olyan világítási megoldásokra, olyan térbeli elrendezési megoldásokra, amik a későbbiekben segítik őt, hogy minél kevesebbet kelljen az utólagos képmanipulációval foglalkozni. Hogy ennél a képnél a hagyományosnak nevezhető „mácsais” vignyettálási processzust látjuk, vagy pedig maga a megvilágítás volt ennyire centrális, azt jelen pillanatban eldönteni nehéz. Van egy sejtésem, hogy itt valami megint elektronikusan van utólag ráhúzva erre a képre. Én ezt nem látom igazolva, hogy ennek miért van létjogosultsága ezen a képen. Nem kell Feri attól félni, hogy szétesik a kompozíciód akkor, hogyha nincsen ezzel az utólagos manipulációba összerántva. Ha tehetném, akkor azt mondanám, hogy Feri, ezt a fajta effektet én most letörlöm a te gépedről, hogy ne tudd használni legalább egy évig, hogy egy kicsit ez szellőzzön ki belőled. A másik meglátásom, hogy nagyon jók azok a drapérián megjelenő kis foltok, amik nevezhetők akár árnyéknak is, de most egy picit a képnek az alja, tehát a gömbforma, a gömbformára rádőlő, rábólintó elszáradt növényi részek, és a háttér egy picit összevan csukva. Ettől maga az a nagyon szépen rendezett növényi rész, ami a képnek a 2/3-át uralja, az alján nem tud ugyanebben az erőben megnyilvánulni. Tehát én azt mondom, hogy egy picit a világítással ott azért nem ártott volna segíteni ezen. Ahogy a megcsillanó fénnyel a térbelisége érzékeltetve van ezzel ennek a gömbnek, úgy bizony a környezetét is egy kicsit értelmezhetőbben meg kellett volna hagyni. Én most azt mondom, hogy ez kettő csillag. És ezt azért mondom, mert szeretném a Ferit arra ösztökélni, hogy ezt a munkát folytassa és várom a klasszikus csendélet megoldását. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Rózsa és kanál

Nagyon örülök neki, hogy Eszter elkezd ezzel foglalkozni. Nagyon jó az, ahogy ezt megfigyeli, ráadásul a világítással is történik egy játék. Tehát ezek nagyon fontos útkeresések és nagyon fontos tanulmányhelyzetek. Én azt gondolom, hogy abban Eszterrel egyetértünk, hogy ez még nem az a helyzet, aminél az ember nagyon apró dolgokba kezdjen el belekötni és számon kérni. Én azt mondom, hogy hajrá Eszter, minél több csendéletet próbálj berendezni, akkor fogod megérezni az ízét és próbáljunk meg elindulni, mondjuk ezen az úton, hogyha van hozzá kedved, kérlek jelezd hogyha van, mert akkor azt mondom, hogy addig, ha lehet, akkor csendéleteket rakjunk össze és a csendéleteket egymáshoz képest fogjuk majd lépésről lépésre elemezni. Most, ennél a képnél azt mondom, hogy ami nekem egy picit világításban, mivelhogy a világításnál látszik, hogy nagyon sokat dolgoztál, ami itt most világításban nekem a következő lépcső lenne az az, hogy arra is figyelni kell, hogy úgynevezett takarásokat hozzunk létre. Tehát a fény útjába olyan félig áteresztő, vagy teljesen takaró felületeket állítsunk, amivel szűrjük, derítjük, vagy pedig akár zeljesen meg is szüntetjük a fényt. Mért mondom ezt? Mert most a képnek tulajdonképpen a közepéhez képest a két széle nagyobb fényértéket mutat, nagyobb fényérték érzetet kelt. És ezt egy kicsit, hogyha az ember elkezdi visszahozni takarásokkal, tehát hogy ott a fény útjába valamilyen – hát ezt próbálgatni kell, hogy mi kell, hogy - rizspapír, vagy pauszpapír, vagy mondjuk egy füzetlap, vagy akár egy könyv, tehát hogy mi az amit a fény útjába teszek, azt ki kell próbálni. Nyilvánvaló az a jó megoldás, hogy olyan tárgyakat jó alkalmazni az árnyékolásnál, amik nem vetnek nagyon határozott vonalú árnyékot, de mondom, ezzel érdemes kísérletezni. Picit ezen kéne játszani. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy itt most két tárgyat látunk, két tárgy egymáshoz való viszonyát. A formai megfeleltetés az, ami ezt a két tárgyat egymásmellé rendezi, vagy rendezheti. Ennek a formai megfeleltetésnek tulajdonképpen nem rossz ellenpontja az, ami ez az asztallap – gondolom ez valamilyen műanyaglap, vagy nem tudom, nekem valami imitált fautánzatnak tűnik – azért tűnik ez jó ötletnek, merthogy ezek a vízszintes vonalak egy sebességérzetet is adnak ennek az egésznek, egy mozgásélményt, miközben ez a két forma meg körkörös formában mozdul be. Tehát az egyik egy vízszintes jobbra-balra elmozdulás, a másik meg két körformájú elmozdulás. Ezek jól feleselnek egymásnak, de ennek a hatása is akkor tudna jól érvényesülni, hogyha maga ez az alap, tehát amin ezek a tárgyak elhelyezésre kerülnek kevésbé lenne bevilágítva. Úgyhogy én azt mondom, hogy így most nekem kettő kiscsillag és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Lámpa lámpafényben

Kissámli, kislámpa, kis termés...

Egy nagyon szép, jól megválasztott tárgyakkal összerendezett képi megoldást kaptunk. Az most egy kicsit nekem problémás, ami a világítással történik. Mivelhogy a mélységélesség viszonylag nagy, tehát a falnak a struktúrái éppoly élesben észrevehetőek és feldolgozhatóak, mint maguk a tárgyak, ebből kifolyólag nem mindegy, hogy a kép hátterében mi történik. Nóra igyekezett egy olyan semleges hátteret választani, ami nagyon jó, hogy nem zavar be ebbe a kompozícióba, viszont egy picit, én azt mondom, hogy jó lett volna, hogyha a kép jobb oldala felől egy derítést, egy kevésbé határozott, szórt fényt ez az egész kap valahonnan a fényképezőgép mellől. Mert hogyha ez megtörténik, akkor a háttér sötétben tud maradni, hogyha egy viszonylag kis teljesítményű fényforrásról beszélünk, viszont a szórt fénytől nő a térbelisége ennek a lampionnak, lámpának, akkor ez térben jobban elhelyezkedik. De maga az ötlet az nagyon tetszik. A másik az az, hogy lehet, hogy én egy picit lejjebb guggoltam volna a kamerával ahhoz, hogy ha viszont ez a megoldás van, ami most a képen világításban látszik, akkor nagyjából egy síkra kerüljek azzal a főmotívummal, ami ez a kis lámpácska ezzel a terméssel, mert hogyha lejjebb tudok kerülni, akkor mivelhogy ez kétdimenziósra szűkül a térbeli formája is és a világítás is viszonylag kétdimenziós, akkor ez helyén való. Tehát akkor nem hiányolom azt a fajta pluszt világításban, amitől ez a térbeliség létrejönne a fényszerkezetben is. Én ezt tudnám javasolni, tehát érdemes lenne ezzel még egy kicsit foglalkozni. És a másik, hogyha egy kicsit lejjebb jövök, akkor a fönti tér valamelyest csökkenne, mert most, ahhoz a tömegmennyiséghez, amit ez a kisszék, vagy kissámli, meg maga a kompozíció főmotívuma kap, ehhez a térbeliséghez most nekem sok az a levegőmennyiség, ami a fölső részben marad. De mondom, nagyon tetszik az ötlet. Két út áll előttünk. Vagy mozgunk a kamerával, vagy a világítással hozunk létre térbeliséget. Én erre most kettő csillagot adnék, és hogyha gondolja Nóra és van kedve, akkor ezzel még érdemes lenne játszani. És Nórának is azt mondom, hogy én megnéznék egy teljesen klasszikus csendéletet a Nórától. Banánnal, naraccsal, vagy virággal, hogyha vidámabbak akarunk lenni, vagy akár elszáradt termésekkel, elszáradt virágcsokorral, vagy nem tudom, barnásabb tónusokkal, hogyha egy kicsit merengőbbek, de mindenféleképp jó lenne, hogyha tárgyakból rendezne be egy csendéletet. Ehhez alapnak én tudok javasolni valamilyen asztalt, amit az ember letakar. Ugye ezt már más elemzésnél mondtam, hogy az ilyen takarásoknál, tehát hogyha valami terítőt, vagy valamilyen drapériát használunk az fontos, hogy az vagy mesterségesen úgy legyen gyűrve, hogy ilyen hajtási árnyékok ne legyenek benne, tehát hogyha kiveszem a szekrényből az nem biztos, hogy jót tud hozni, mert a négy, vagy hatrét hajtott textilek azok a hajtásnál csúnya árnyékokat hoznak, vagy hogyha abszolút steril helyzetet akarok létrehozni, akkor ezt ki kell vasalni. Úgyhogy hajrá, és én nagyon szeretném, hogyha a Nóra is elkezdene egy kicsit a csendéletekkel foglalkozni. Köszönöm. (hegyi)
éertékelés:

Nyugodt esti program

Jobb cím nem jutott eszembe.

Komoly vitát folytattunk ennél a képnél a csendélet fogalmét illetően. Az is elhangzott, hogy ez a kép úgymond poros, én pedig nagyon örülök neki, hogy valaki veszi a fáradtságot és egy teljesen klasszikus megfogalmazású csendéletek világába tesz egy kitérőt és ott próbálja ezt a leckét megoldani. Én ezt most nagyon komolyan mondom a többieknek is, hogy nagyon örülnék, hogyha más is kipróbálná magát hasonlóan. Meg lehet nézni régi festőknek a munkáit, hogy miket csináltak, nem kell ehhez könyveket keresni, fel lehet menni az internetre és akár ihletet lehet meríteni. Itt most nem arról van szó, hogy az ember mennyire fogja tudni kifejezni a saját egyéni elképzelését a csendélettel kapcsolatban, mert első körben azt gondolom, hogy az lenne a fontos, és nektek segítene, hogy ha a klasszikus csendéleteket, akár valakinek a csendéletét lemásolva, megcsinálnátok, kipróbálnátok. Azért, mert a próba közben jön rá az ember arra, hogy a tárgyak elrendezése mekkora játék, lehetőség. Ha fekete-fehérben dolgozunk, akkor a tömegelhelyezések mennyire jelentősek és fontosak, hogyha pedig színesben, akkor pedig maga az, hogy a színek dinamikája hogyan mozgatja úgymond a fókuszt a képen. Tehát én azt mondom, ha az összes leckét vesszük vagy felejtsük el, hogy vannak leckék, és nézzük magát a fotografálást, magát a szakmát, akkor a csendélet egy nagyon központi kérdés, mert a csendéletben egy kalap alatt lehet gyakorolni a kompozíciót, a tónusrendeket, a világítást, a mélységélességet. Azt kell, hogy mondjam, hasonló a portréhoz, csak még a portrékészítésnél is ebből élünk, hogy a csendéletnél megtanult tömegelhelyezést használjuk. Konkrétan erről a képről beszélve pedig azt mondom, hogy érdekes kiválasztás az, hogy ezzel az asztalterítővel – nem tudom, hogy ez terítő, damaszt terítő vagy valami műanyag – op-artos formát hoz a képre Zoltán, ugyanis egy fricska ehhez a történethez – legalábbis nekem. Van egy nagyon szépen, klasszikusan berendezett csendélet, mindehhez nem egy klasszikus csendéletben megszokott alapot választ, lehetne egy nyírfa asztal például vagy bükk ebédlő, de nem. Ő ezt az egészen modern és vasarellis történetet hozza ide be és ettől az egésznek van egy humoros íze is. Az elrendezésnél néhány dolog, amire szeretném felhívni Zoltán és a többiek figyelmét is. Egyrészt, hogyha van egy gyertya, akkor azért annak a lángnak valami kis teret nem árt hagyni. Most ez itt nagyon a kép szélére esik. Ott egy picit vagy a gyertyatartót kellett volna mozgatni, ha egy kicsit lejjebb és beljebb kerül, akkor talán ez kevésbé zavaró. A könyv elhelyezésével nagyjából egyetértek. Nyilvánvaló, hogy ez nem a néző szempontjából, hanem a képen jelen pillanatban nem látható szereplő megfigyelése szempontjából van ábrázolva ez az egész helyzet. Ezt izgalmasnak és jónak tartom. Talán valami még elfért volna egy harmadik képelemként, ott a háttérben, a sötétben megbújhatott volna, de nem kell erre sokkal több, tehát én azt gondolom, hogy ez is nagyon kellemes, letisztult kompozíció. Szintén a hozzászólások között volt egy ilyen, hogy miért van rajta a könyvön ez a virág, mert így nem lehet elolvasni a könyvet. A csendéleteknek igazándiból az az érdekessége, hogy egy olyan történetmesélés, amiben a realitás mellett ezek a szürreális vonalak is igen erősen jelen szoktak lenni. Ha megnézünk egy-egy csendéletet, igen kicsi a valószínűsége, hogy a valós életben mondjuk az ember egy koponya társaságában, tintatartóval olvas és hát ilyet is többet látunk, a koponya sok csendéletnél alap eszköz. Tehát itt sem azt gondolom, hogy a funkció felől kéne ez megközelíteni, hanem hagyni ezt az egész mesét rajtunk átszűrődni. Azt lehet mondani, hogy itt valaki olvasott, aztán a szerelmére gondolt, akinek az emlékére odatette ezt virágot, mint könyvjelzőt, aztán kiment az erdőbe és világgá ment... nem tudom, de a lényeg az, hogy ez a történet így el tud kezdődni. Egyáltalán nem kötelező, hogy ez az olvasás befejezésre kerüljön. Egy másik irány, hogy jött a postás és amíg kiment a nyugdíjért, addig a szerelme oda tette ezt a virágot. Tehát, ha akarom ezt is meg lehet magyarázni, de azt gondolom, hogy nem a magyarázat az elsődleges kérdés, hanem az, hogy ezek a formák, ezek a képalkotó elemek menyire tudnak egy közös képpé összeállni. Én ezt nagyon jó megoldásnak tartom, tehát megadom rá a három csillagot, legfőképpen azért – nem mintha nem lehetne ezen még mit javítani – hogy erősítsem a Zoltánban azt, hogy ezen az úton még kell, még szeretném ha dolgozna, és a többieket is erre próbálom bíztatni. (hegyi)
értékelés:

Hanoi tornyai

Ennél a képnél két dolgot szeretnék elmondani. Az egyik az, hogy egy nagyon jó és izgalmas játék az, amit a Gime itt létrehozott és érdemes lenne ezzel még foglalkozni, megfigyeléseket tennie, hogy milyen fényjátékokat tud még – akár ezekkel a cd tornyokkal, akár más hasonló megoldással – létrehozni. Tehát nagyon jók ezek a megfigyelések és érdemesek arra, hogy ezeket az ember úgymond elraktározza a fejében, hogy anno ezt hogy csinálta. Érdemes ezzel azért is játszani, hogy a rutint is megszerezzük a világításnál. Annak is örülök, hogy itt már azért valamilyen szinten törekedett a Gime arra, hogy a lehetőségek szerint a csendélethez jobban illő homogénebb hátteret és előteret alkalmazzon. De arra szeretném a Gimét kérni, hogy most oké, ezek a játékok megvoltak és most próbáljuk meg azt, hogy nem kibújunk a feladat alól és megkerüljük, hogy létrehozunk valamit, és azt mondjuk rá, hogy csendélet, hanem egy klasszikus csendélet berendezést kérnék, hogy készítsen el. Tehát én erre egy csillagot mindenképpen megadok, mert egy érdekes megfigyelés. Annak meg külön örülök, hogy csinált hozzá werket, tehát ezért kap még egy csillagot, de azt szeretném, ha Gime elkezdene a csendélettel foglalkozni klasszikus formában. Vesz egy narancsot, banánt vagy más gyümölcsöt és összerak egy gyümölcs csendéletet vagy bármi más tárgyakból, de egy klasszikus csendéletet. Tehát nem valami modern őrületet hoz létre, hanem klasszikus formákat, klasszikusan bevilágítva, klasszikusan elrendezésben. Lehetőségek szerint először próbáljuk meg ezt fekete-fehérben, a színekkel ráér később is foglalkozni. Szeretném ugyanis, hogyha magát a komponálást és a térrendezést tudná a Gime gyakorolni. Ehhez a csendélet kitűnő téma, de most egy picit megint előre ugrottunk és létrehoztunk valamit, ami nem csendélet. Az, hogy van három cd-s doboz – értem én – Hanoi tornyai, de ez ettől még nem válik csendéletté. Csendéletté akkor válik, ha ez a filozófiai üzenet a térrendezéssel együtt ad valamilyen érzetet a nézőben. Ez egy geg, nem több. Értékelem ezt, de ennyi és nem több. Ennél egy kicsit tovább kéne tudni lépni, azért mert ez utána a többi munkáknál is meghálálja magát, ha az ember elsajátítja a csendéletnél a komponálás, a térrendezés, a tömeg, a fény játékának ismereteit. Kérem, hogy a Gime ismételjen, de azokért, amit elmondtam a kétszer egy csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

körözöttes kenyér

körözöttes kenyér
erős paprika
tej
reggeli

Rögtön az elején megmondom, hogy ez a kép nem teljesíti sem a csendélet, sem a fotográfia szintéjét, tehát azt gondolom, hogy ez nincs végiggondolva, miközben látszik, hogy nagyon sokat bindzsizett vele András - azért tettem fel ezt a képet, hogy tudjuk róla beszélgetni, tudjunk róla mesélni és ahogy látom van is hozzászólás, annak nagyon örülök, hogy ehhez születtek, annak kevésbé, hogy ennél azért lényegesen izgalmasabb kérdéseket felvető képekhez pedig nem szóltok hozzá. Itt látunk egy térrendezést, ami alapvetően teljesíthetné a csendélet fogalmát, tehát van 3 tárgyunk, ezzel a a 3 tárggyal el lehetne kezdeni dolgozni, ebből valamit ki lehet hozni, de ez most itt nem történt meg. Akkor most felsorolom tételesen, hogy hol vannak a problémák.
   1. Van egy asztalterítő, ami ki lett véve a szekrényből, van rajta egy hajtás. Ha akarom ezt a kereszthajtást használni, akkor komponáljam bele, és akkor van értelme, egyébként meg tessék kivasalni.
   2. Van egy paprika, ami be bele van vágva. Gondolom ez azt akarja jelezni, hogy ebből már valaki evett. Hát nem egy szép darab, azt tegyük hozzá. Ha nincs indokolva, hogy miért egy ilyen csoffadt paprikát használunk, akkor valami olyan paprikát kell használni ehhez a csendélethez, ami meghozza a gusztust ahhoz, hogy én ezt meg akarjam kóstolni. Hogyha belevágunk, akkor azt a vágási felületet mutassuk meg. Ez a csumája, ami felénk mutatja magát, nem igazán szép, miközben a vágás lehet egy izgalmas helyzet és ráadásul indokolja azt hogy miért egy ilyen torzót kapunk ide.
   3. A körözöttes kenyérnek titulált májkrémes kenyér, bocsánat Gime, de ez nem körözött, ez itt májkrémes kenyérnek van világítva. Ez is olyan, hogy ha – én egy finnyás gyerek vagyok – valaki egy ilyet tesz elém, akkor azt mondom, hogy jóllaktam, köszönöm nem kérek többet enni, még akkor, hogyha kopog a szemem az éhségtől, aztán majd valami talponállóban bekapok valamit. Tehát nem túl gusztusos.
   4. Mindehhez a tányér nem illik. Lehet, hogy ezen eszi az ember a reggelijét, de nem nagyon emeli ki magát a formát. Az ételfotózás egy külön terület, aminél igenis össze kell tudnunk hozni azt, hogy fehér az asztalterítő, fehér a tányér. Ez a kenyér, azt kell hogy mondjam, lehetne önmagában az asztalterítőn is.
5. Van egy pohár tejünk, ami oké, csak nem tudom, hogy miért van UFO fénnyel megvilágítva. Értem én, hogy – mit tudom én – szombat este a diszkó előtt készül és már készültünk a diszkóra, és akkor hangulatba hoztuk magunkat, de hogy mi az a kék fény? Tényleg nem értem, nem látom a szerepét.
   Amikor valami fényképet elkészítünk, annak van valami üzenete. Itt nem derül ki, hogy miért fényképezted le? Miért van ez a kék? Mit akarsz ezzel nekünk mondani? Ha ezt nem tudom megfogalmazni, akkor a kép helyetted, nem fogja megfogalmazni. Az, hogy van egy ilyen zseblámpád, már láttam táborokban is, előszeretettel használod – egyébként azt kell mondanom, hogy elég ritkán használható, pontosan emiatt a fénytorzulás miatt – hát jó, van egy ilyen zseblámpád, ügyesen meg lehet világítani vele a tejet: jééé milyen kék... és akkor ennél hova jutunk tovább? Az a gyermeki rácsodálkozás, hogy a kék lámpa kékké teszi a tejet, azt én elfogadom, de ettől még ez nem lesz fotó. Úgyhogy azt sem tudom mondani, hogy ezt hol lehetne javítani, mert nem nagyon van rajta olyan momentum, ami ne valami baki lenne. Lehet azt mondani, hogy akkor csináljunk egy olyan csendéletet, ami mint egy állatorvosi ló, hordozza az összes problémát, amit egy csendélettel el lehet követni, de akkor ezeknek viszont sokkal rajzosabbaknak kell lennie, és akkor megint létrehozunk valamit, ami olyan mintha és közben meg nem. Tehát mintha teljesítenénk a leckét, és közbe pedig egy fityiszt mutatunk vele. Én a fityiszt is el tudom fogadni, csak akkor tessék megcsinálni azt a fityiszt. Ismétlés - sírva kérem, hogy nehogy ezt a kenyerest ismételd, keress valami olyan tárgyegyüttest, ami alkalmas csendéletnek, az ételfotózást egyelőre hagyjuk. (hegyi)

Virág

Tünde ezt a képet szorgalmi témakörbe küldte, aztán a többiek rábeszélésére tettük át a Csendélet kategóriájába – meg kell mondjam, azért sokat nem kellett győzködni, hogy ez hova való, hiszen szívem szerint én magam is oda tettem volna. Mondhatnánk azt, hogy a csendélet az tárgyak viszonya és akkor hol vannak ezen a képen tárgyak, mert ezen egyetlenegy virágot látunk, azt is tulajdonképpen csak a sötétből derengve előbújva, tehát hogy ez most miért csendélet. Akkor én azt mondom, hogy igen, a klasszikus csendélet felfogáshoz képest ez egy következő szint és azért tudom elfogadni, mint megoldást, mert ennél a képnél pontosan a hiány az, ami ezt a viszonyrendszert mozgásban tartja, az a hiány, ami a sötétből nem derül ki. Ez a hiány, ez a formai játék az, ami tulajdonképpen beemeli ezt az egészet ebbe a kategóriába, amit úgy hívunk, hogy csendélet. Amivel nem biztos, hogy 100%-ig egyet tudok érteni, az maga a kompozíció, a képen szereplő virágforma elhelyezése. Most egy picit úgy érzem, minthogyha nem lenne biztos az alkotó, hogy mit is akar és hogy is akarja mondani és akkor ide sikeredett. Mondok két irányt. Az egyik az, hogy azt mondjuk, hogy a klasszikus kompozíciós irányt követjük és akkor, mivel a képben van egy ilyen átlós elhelyezkedés a virágban is tulajdonképpen egy elnyújtott háromszöget látunk, tehát azt mondom, hogy akkor a képnek a bal oldali fölső sarkát azt ahhoz a kis virágcsücsökhöz kellene igazítani, tehát onnan kéne indítani az egészet. Minthogyha egy arcot néznénk, bal oldali irányból jobb oldal felé kommunikál, tehát akkor jobb oldalon kellene nagyobb helyet hagyni. Ha ezt el tudjuk fogadni, hogy fogjuk fel ezt úgy, mint egy portrét, akkor ez az egyik megoldás. A másik irány, a dekompozíció az pedig az, hogy ha ezt a jobb oldalra húztam át, akkor a bal oldalon lényegesen többet kéne hagyni ahhoz, hogy a tömeg legyen maga az, ami ezt a finom kis jelzést mozgásban tartja. Másképp mondva, ehhez a mennyiséghez, amit itt most látunk, ha a mérlegserpenyőbe beletesszük magát a virágformát a tónusaival, fényeivel és árnyékaival, akkor a másik serpenyőbe többet kell tennünk, pontosan azért, hogy ez a maga könnyedségével lebeghessen. Szóval mondom, nekem kompozíciós problémám van. Tünde lesz a megmondhatója, hogy ez mennyire jó meglátás, hogy egyetért vele vagy sem. Én két csillagot tudok erre most adni, úgy, hogy egyébként azt kell mondjam, Tünde nagyon is érti és érzi ezeket a dolgokat, és nagyon örülök neki, hogy ilyen bátran hozzá mer nyúlni ezekhez a leckékhez és arra szeretném őt bátorítani, hogy csak így tovább, mutassa a többi leckére a megfejtéseit, kíváncsian várom. (hegyi)
értékelés:

Müzliszelet és kávé

A címről meg a témaválasztásról rögtön Jim Jarmusch: Kávé és cigaretta című filmje jutott eszembe. (Aki esetleg nem látta, az feltétlenül nézze meg, mert szerintem egy nagyon jó film.) A hangulat és hát nyilvánvalóan a témaválasztás az, ami indokolja, hogy ez nekem eszembe jusson. A csendélet témaköréről vitatkoztunk is az utóbbi időben elég sokat. Azt gondolom, hogy ez a kép – bár nem egy klasszikus csendélet – teljesíti azokat a feladatokat, amit egy csendéletnek teljesítenie kell. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor a csendélet olyan fotográfia vagy olyan festmény, ahol egy beállított helyzetben tárgyak, és a tárgyak egymáshoz való viszonyával mesélünk el egy történetet, egy hangulatot. Itt ez a történetmesélés nagyon is érthető és jó. Nekem tetszik az, hogy ilyen szépiás barna színben van tartva ez a fotó, tehát hogy egy ilyen monokróm helyzet van és mégsem fekete-fehér. Ez a kicsit meleg szín jót tesz ennek a képnek. A kiválasztás is jó. Igazából nehéz a csendélethez – nem azt mondom, hogy nehéz, de mindig feladat – megfelelő tárgyakat találni és akár az ételfotózásnál, akár a csendéletnél a nagyon extrém tárgyak azok nem biztos, hogy mindig jók, mert nagyon harsányak mutatkoznak meg és nehéz melléjük párt találni. Itt ennél a képnél kifejezetten jó, hogy ez a bögre nem egy hagyományos kávésbögre, hanem egy modernebb verzió. Első nekifutásra néztem is, hogy mi az ott az oldalán, aztán rájöttem, hogy valószínűleg valamilyen festés vagy díszítés. Pontosan azért jó, mert a rendet, amit a csempék a háttérben képviselnek, megbolondítja. Ahogy látom az objektív torzítása miatt ezek a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak és ennek jót tesz, hogy játéka ez a csésze, ami szintén egy ilyen bolondosabb darab. Ehhez képest a müzli szelet pontosan attól válik izgalmassá, hogy – gondolom ez valamilyen kókusz lehet vagy nem tudom mi az a fehér az alján, mondjuk joghurt - ezek a színjátékok és strukturális játékok jót tesznek ennek, nekem ez tetszik. Egy picit talán annyit lehetett volna kezdeni ezzel a müzli szelettel, hogy egy picit közelebb hozzuk a kamerához és akkor a méretjáték is jobban kijön, és nem olvad bele ennyire a háttérbe, mert ahogy látom ott van egy ilyen vízvető valami, a csempe és a munkalap találkozásánál, és azzal most ez egy picit össze van ragadva. Tehát, ha egy picikét előbbre mozdítjuk, akkor talán jobb lenne. Én azt gondolom, hogy a hangulata miatt a három csillagocskát megéri. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Reggeli kávé

Ez a kép még nagyon friss, szinte most került ki a gépből, de már látok egy-két hibáját. Azért remélem nem lesz nagyon unalmas Novák Tündének sem. :))

Ez a kép nekem több csendélet egy papíron. Nagyon szép és izgalmas a jobb oldali kis kancsó, és a forma hasonlósága összekapcsolja ugyan a csészével, de a csésze önálló, más megvilágításban, más fényjátékkal. És van a háttér, ami bár nem felismerhető, de mégis elég határozott, nem hagyja igazán élni a két tárgyat, elvonja a figyelmet. A nagy fehér vászon vagy képkeret lenyomja az asztal síkjára a kép előterében lévő motívumokat, állandó "vitában" áll velük. Egyrészt fényben, másrészt elrendezésben van feladat ezzel a képpel még, hogy egységbe rendeződjenek a tárgyak. A hangulat jó, az irány jó, még kicsit kellene rendezgetni, játszani a fényekkel, az elő- és hátteret kompenzálni, hogy lenyugodjon a kép és összeálljon az üzenet. (hegyi)

fény és árnyék

Végre Gime nem akar nagyot ugrani a címadással, a kép sem valami űrufó dolgot szeretne mutatni, egy régi lámpát látunk az ő fényében, egy hangulatot kapunk Andrástól, egy igen fontos múltmorzsát. Nemecsek írhatta a leckéjét akár ilyen fénynél, a kis Zelk Zoltán este jó, este jó, este mégis jó sorait ihlették ilyen érzések, nagyon köszönöm Andrásnak, hogy mer egyszerűen megfogalmazott élményeket egyszerű eszközökkel tálalni - hogy kinyitotta ezt az ajtót is. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

tojás

Visszatérünk picit a már megszokott Gimesi-féle asszociációs térbe, ahol formai megfelelések és verbális humor vár minket. Bevallom férfiasan, hogy nem igazán az én világom ez a fajta képalkotás, ennél a képnél is bele tudok szeretni részletekbe, ahogy például a tojáson a fény megjelenik, de maga az összhatás nem mozgat meg. A csendélet az én megfogalmazásomban más, több teret enged a nézőnek, és nem ennyire primér a dolog. Van a képen egy üveggömb, abban sok üveggolyó, amiből egy villán - elég durva megoldás, és visszaránt a földre - egy tojás csücsül. Oké. Én ennél beljebb nem tudok jutni. Fények játszanak, formák, de túl sok konkrét, racionális forma ránt vissza, a kűbli széle, a villa formája, a tojás közepén visszatükröződő fényforrás - szóval ezek is azt hozzák, hogy oké, de mi a cél? Várom a többiek segítségét, én ennél többet nem tudok mondani. (hegyi)