Elemzés

Sziasztok, nem sikerül az egész alakos kép, ezért tettem be szorgalmiba ezt a fotót magamról. Ha egészben nem is, félig látszódjak. (A Hegyi pedig betette leckébe, hogy elemezze.)

Én tettem ezt a képet leckébe, hogy tudjak róla beszélni, mert a Szorgalmikról én ritkán ejtek szót, mert az a ti kommunikációtokat erősíti, és nem kell nekem mindig mindenbe beleszólni, viszont erről a képről szerettem volna beszélni. Minden adott ahhoz, hogy ez egy izgalmas fotó legyen, és mégis valahogy bátortalannak érzem a megoldást. Jó ez a pad, jó a háttérben az ernyő, majdnem jó helyre ült be a modell, az érdekes kérdést vet föl, hogy hova teszem a fejem és hol takarom ennek az ernyőnek az összeeresztéseit, de ez még elmegy. Valószínű, hogy kedvenc hely, valami olyan éttermi egységnek a külső része lehet, ahol esetleg több időd szívesen eltöltött az alkotó, tehát valamilyen kötődés biztos van, ezt erősíti az a póz, ahogy ő itt megjelenik, viszont a ruházat mindig fontos. Nyilvánvaló tél van, téli kabátban járunk, ezek általában sötét színűek. Most ez egy olyan helyzet, ahol egyébként volt fény, mert ez a napernyőn jól látszik, a háttérben lévő fákon is látszik, és mégsem a világosságot és fényt kereste az alkotó, hanem beült ebbe az árnyékos, sötét helyzetbe. Ettől a test formái, a kar, a kabát sötét színe miatt nem jól érthető, ettől ez az egész kompozíciós helyzet egy nagy fekete, sötét folttá válik. Megérné a dolog azt, hogy ezeken az önábrázolásokon gondolkodj még, mert a legkönnyebben mégiscsak saját magaddal tudsz dolgozni, miközben az önábrázolás nem egy könnyű téma. Magadat ismered, ha idegen modellel dolgoznál, az még plusz kérdéseket fölvetne, és egy másik modellel dolgozva az ember valamilyen elvárásnak lehet, hogy meg akar felelni. Magaddal szemben ezek a saját elvárásaid, nincs bekapcsolva egy másik ritmus. Ezét fontos, hogy az önportréval dolgozz, még pluszban azért is, mert a saját ábrázolásnál nem kapcsolódik be olyan hang, ami azt mondja, hogy „hát megengedhetem-e azt, hogy alsó gépállásból fotózzam”, vagy „megengedhetem-e azt, hogy ellenfényes legyen”, hiszen a Cyrano-effekt, tehát az ember saját magával nagyon sok mindent megtehet. Én szeretném azt kérni, hogy még ezzel dolgozz, legfőképp azért, mert itt nem az őszinteséggel van probléma, hanem a technikai minőséggel, és azzal, hogy hogyan formálod a környezetedet. Semmi nem indokolja, hogy ennyire sötétben tartsd magad, te vagy a főszereplő, nem a sátor, nem a háttérben lévő padok, a fák, hanem te magad. Ez egy olyan portrénak tűnik, hogy az általam kihasított rész a térből jellemez engem, pedig nem: te, saját magad jellemzed saját magadat. Ismétlés.

Ami a nézőt első sorban meghökkenti ennél a képnél az, hogy azzal a perspektivikus ábrázolással, ami a képen létrejön, tulajdonképpen a fent és a lent fogalma cserélődik föl, és ha az ember nagyon akarja, akkor ez a lépcső vezethet lefelé is, bele a vizekbe, de fölfelé is, akár az égbe is. Nagyon érdekes ez a ritmus, ami itt a kép alján létrejön, és ez a kép csak abban a formában értékelhető, hogy a kép tetejénél ott van a túlsó part. Ha ezt a partot levágnám, akkor érdektelenné válna az egész, nem lenne erős a bravúr sem. Valamilyen viszonyítási rendszert mindig ki kell alakítani, amikor az ember képekben gondolkodik, hogy mihez képest ábrázolja azt a valamit. Önmagáért valóan ez a lépcső nem lenne túl sok, vezet bele a vízbe, és kész. A túlsó part az, ami tömegében is, ezzel a fölső vonallal, rendbe hozza ezt az egész kompozíciót. Azon lehet vitatkozni, hogy kell-e a fölső parthoz az autók ábrázolása, én azt gondolom, hogy igen, sőt még egy ujjnyit talán kellett volna esetleg odarakni, és akkor ez az egész ritmus még erősebb lenne. Így most ezek az autók a másik oldalon tényleg elég nehezen érzékelhetőek, de annyit engedjünk mindig meg, hogy ez nyomtatásban, egy nagyobb méretben biztos, hogy mást mutatna, mint így a képernyőn, ebben a méretben. A vízszintesekkel nem árt, ha megbarátkozol, Ágnes, elég lett volna, ha egy 5 centivel elmozdulsz balra, és akkor ez az egész helyzet rendbejön. Itt most az az állapot állt elő, hogy nem teljesen középen álltál a lépcsőnél, és ebből kifolyólag ez a pespektívikus helyzet elmozdult, a tengelyéből kifordult egy picit, és ettől bizonytalanodik el az, hogy mi vízszintes és mi függőleges, miközben a valóságban a vízszintesek vízszintesek, ha megnézzük a lépcsőt, de a korlátnak a vonala a kép határánál nem ugyanazon a magasságon megy ki. Erre érdemes lenne odafigyelni. Én most azért adok erre kettő csillagot, mert ezek azok a ritmikai ügyek, amik érvényessé tesznek egy kompozíciót. Ha ez nincs rendben, akkor az kérdéses, hogy miért nem figyeltünk erre oda. Pontosítás, pontosítás, ez a jelszó. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szép ez a ritmus, gyönyörű ez az organza függöny, nagyon szépek a csillanásai, és érteni vélem a kilincsre akasztott kis csizmát is, ha jól látom, hogy ez akarna lenni, de hát ez most itt egy kérdéssé válik, hogy tényleg csizma akar-e az lenni. Fontos lenne ezeket a formákat jól meghagyni, mert különben elveszíted a kapcsolódást. Te tudod, hogy az micsoda, nekem pedig találgatni kell. Lehetne az valami üzenet is, amit odatett a takarítónő, hogy „ne nyisd ki az ablakot, mert frissen van mosva”, szóval sok minden más is lehetne, nem kötelezően tudom kötni a karácsonyi meg mikulás idei gyermekkori várakozáshoz. Ha lehet, akkor gondold újra végig, és kérnék egy ismétlést, amiben a ritmusokat és a formákat megtartod. Nem kell didaktikusnak lenni, lehet az árnyjátékkal játszani, de ennek az utalásnak ennél egyértelműbbnek kell lennie. Azt is lehet, hogy hagyd ezt itt, ahogy van, és akkor a kép előterével kezdj el dolgozni valami módon, hogy ez a ritmika befejeződjön. (hegyi)

Mediterrán szendvics (2002-2003)

Nem érkezett hozzászólás a képhez, nagyjából értem is, hogy miért. Zavarba ejtő az a helyzet, amit eddig Sándornál nem fedeztem föl, hogy számítógépes trükkel hoz létre alakokat. Tanulmánynak ezt tökéletesen el tudom fogadni, de én idegenkedem ettől az iránytól. Az aktnál fontos szerepe van az anatómiának. Akkor is fontos szerepe van, ha megtartjuk, és akkor is, ha az anatómiával játszunk, torzítunk rajta, akár Kertészt, akár Pécsit hozom példának. Itt most ezek a figurák elnagyolt figurák, miközben maga a térábrázolás, és azok a helyzetek, amiket itt látunk nagyon is konkrétak. Nyilván, az ember azzal főz, amije van, és ha nincs modellem, és nem tudok odahívni a múzeumablakhoz egy modellt, hogy álljál itt nekem, és ezt a történetet meséld el a tested formáival, akkor ezt nem tudom megcsinálni. Ezért mondom, hogy tanulmánynak kitűnő, de zavarba ejtő maga az a kollázs technika, ami itt létrejön a technikai ügye miatt. Ha már ezt használom, akkor jelezzem ezt erősebb gesztusokkal. Lehet papírból kivágni ilyen figurákat, és ráragasztani a kópiára, vagy bele lehet rajzolni kézzel, vagy bele lehet festeni. Ezek a formák, amiket itt látunk, megérnék azt, hogy ez megtörténjen. Lehet, hogy én vagyok most itt csak az, aki ezzel nem tud mit kezdeni, de jelen pillanatban egy kicsit megakadtam. Kérlek, Sándor, segíts abban, hogy hogyan tudnám ezt jól értelmezni. Ami a kompozíciót illeti, az ablakos kép egy tökéletesen érthető dolog, hogy ezek a szörnyfigurának felfogható kezek, lábak, talpak, fejek rendszere olyan párhuzamot hozott létre, amivel ez a púpos, gnóm pózba beállított modell olyan, mintha kimenekült volna ebből a börtönből, mintha elmenekült volna ebből a szoborból és önálló életre kelne. A másik képnél a postakocsi és a szobor találkozása a fekvő hölggyel inkább egy formai játék, egy formai ritmus, és nyilvánvaló, hogy azért tette oda Sándor ezt a kocsit, mert az is izgalmas, ahogy a szögletes formák az organikus formákkal találkoznak. Itt is értem magát a formai kapcsolódást, amit itt nem teljesen értek, az, hogy miért van a hölgy fejének a formája ilyen erősen vágva, egy nagyon picit érdemes lett volna följebb emelni. Tehát az utalásokat értem, de ez a számítógépes grafika tőlem idegen. (hegyi)

Azért tartom ezt egy nagyon jó megoldásnak, miközben nekem a Tetris nevű orosz játék jut eszembe, mert az absztrakció nem áll meg azon a szinten, hogy gyökértelenül lebegjen, ússzon a semmiben. Ez a fényjáték eszembe juttatja Deim Pál nevét, aki nagyon hasonló formákkal dolgozott a festészetben. Nem csak arról van szó, hogy itt találtam valami fényjátékot, és azt akarom megmutatni, hanem a valóságból ezt az átlósan áthúzódó villanykapcsoló zsinórt benne hagyom ebben a mesében, és itt már ettől az egész térbe, korba helyeződik, van egy viszonyítási rendszerünk, alapunk. Ezt egy nagyon jó meglátásnak tartom. Túl sokat nem szeretnék hozzátenni, magáért beszél a munka, egy finom megoldás, és örülök neki, hogy Balázs egy ilyet is megtalál. Ez a ritmusjáték tökéletesen illik erre a leckére. (hegyi)
értékelés:    

Az a dinamikai játék, ami létrejön azáltal, hogy ezek a fák így megdőlve szerepelnek, nyilvánvaló, ez tükröződés lehet valamilyen vízfelszínen, vagy valami hasonló visszaverő felületen. Mindezzel együtt, erre átlósan jönnek azok a hullámok, amik ezen a vízfelületen létrejöttek, tehát az egész egy nagyon jó ritmust hoz létre. Ennek a ritmusnak ellentmond a kép középső kétharmadánál elinduló másik két fa formája. Ezt a nagyon határozott kiáltásként létrejövő ritmust megtöri ez a két másik fa. Ez rendben van, el tudom fogadni, de az kérdés, hogy ez most mit is szeretne nekünk mondani, hogy ezt a drámát visszahúzza. Egyetlen egy dologgal nem tudok egyetérteni: a kép alsó részén a kép határának a meghúzása. Annyira vékonynak sikerült ez a part, annyira vékony ez a kapcsolódás, hogy nekem ez most olyan, mint egy elsüllyedő világ, de inkább kompozíciós hiba. Ha a tömegeket nézzük, a kép fölső fele több mint 50 százalékában ez a lírai utalás van jelen, aztán a másik 45 százalékban maguk a konkrét formák, a fáknak a vonalával, és aztán 1-2 százalék marad arra, hogy ez az egész megálljon a lábán. Ha már ezt hozom, akkor oké, kevesebbet adjak föntről, és vágjam le ezt az egész talapzatot, akkor az ember elkezdhet azon gondolkodni, hogy mi lesz. Szóval ez egy jó ritmus lenne, rajzos tónusokat kapunk, de mégis nekem ettől ez nem egy határozott döntés, nem érzem az indokát ennek a vágásnak. (hegyi)
értékelés:

Előkerült a hátizsákból a katica.

Nagyon érdekes a kép elrendezése, ugyanis két fő kompozíciós vonal követhető nyomon: az egyik a katica, és az a kerítés, amire ez föl van téve, a másik pedig a kép bal oldalán álló felnőtt és gyerek pár. Ha megfigyeljük a képet, tömegelhelyezésben ez a kapcsolódás erősen megvan a fő figura, vagyis a katica, és a háttérben lévő, történetmesélés szempontjából súlyponttal rendelkező, mégis életlenben tartott figurák között. Ha a képnek a jobb felső sarkát letakarjuk, akkor ez egy nagyon erős kötődés. Gyönyörűen mozognak a tömegek, érdekes kapcsolódások vannak, nagyon szépen lehet érteni ezt az egész üzenetet. Ha megfigyeljük azt, hogy ez az oszlop hova fut ki, és a perspektivikus ábrázolásban hova helyeződik ettől a súlypont, az a képnek pontosan az a jobb felső része, ami még azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy a háttérben, a fák között, ahogy átszűrődik a fény, egy világosabb foltot kapunk. Tehát, miközben én nem kétlem, hogy az alkotó szándéka az volt, hogy ezt az egész családi helyzetet ezzel a párhuzammal ábrázolja, hogy a gyerekkel foglalkozunk, az ő kedvéért viszünk magunkkal egy kis katicát, ami egy csoki, és akkor, amikor egy kirándulásnak a csúcspontján vagyunk, megérkeztünk valahová, akkor mintegy megkoronázás, ezt a csokit meg is esszük, mindeközben van egy olyan külső utalás, ami valamire vagy valakire jelzésértékkel erősen utal, arra a valakire, aki nincs a képen. Ez ettől válik izgalmassá, hogy az oszlop, a háttérben lévő fény egyértelműen kifelé mutat a képből, valahová bele a jövőbe vagy a múltba, valami olyan személyes kapcsolódás, ami nem kötelezően tudatosan került a képre, de mindenképpen ott van, mint üzenet. Ez egy nagyon erős lecke, és én nagyon örülök neki. Megvan rá a három csillag, és a leckemegoldás is, mert kifejezetten jónak tartom ezt az elvonatkoztatottabb család-ábrázolást, de azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy itt a háttérrel és ezzel a perspektivikus játékkal egy új ajtót nyitott ki. Erre érdemes odafigyelni a jövőben, hogy ezek az üzenetek hogyan állnak össze. Ez nem hiba, hanem ez egy plusz lehetőség arra, hogy ezekben az üzenetekben megjelenjen egy újabb réteg. (hegyi)
értékelés: