Elemzés

Nagyon-nagyon tetszik ez a kép és én nagyon sokat nem is tudok, nem is akarok róla mesélni, mert ez a kép mindent elmond. Tehát a meseszerűségét ezt a fajta történetet én nem kívánom tovább bogozni. El lehetne itt indulni azon az úton, hogy lehetne egy Greenpeace-es fotó is az olajszennyezettségben megszenvedett kismadárkával, egész innen el lehetne jutni, hogy ez egy gyermekmese a kiskacsáról, aki fürdik a tóban, és az anyjához készül Lengyelországba. Szóval sok irány van, ami mint történet elindulhat, és ezzel párhuzamos, hogy nagyon-nagyon szép az a kicsit fáradt színvilág, amiben ez a kép megjelenik. Nagyon jó az az időpont kiválasztás, amit a Zsu itt most megtesz, hogy ebben a szinte naplementei helyzetben vagy naplemente utáni helyzetben exponál. Azt nem tudom, hogy mi az a két vízszintes csík ott a háttérben, az egy picit ott, hogy belelóg a madárkába, annyira nem szerencsés. Ott egy kicsit valaminek rendezettebbnek kéne lenni. Lehet, hogyha cöcögök ennek a madárnak vagy valahogy fütyülök neki, hogy jöjjön már egy kicsit bejjebb, akkor talán exponálható lett volna ez a kép anélkül, hogy a farkával összegabalyodjon ez a két vonal, de azt kell mondjam, hogy ez megint a szőrösszívű Hegyi meglátása. Ez a kép így van rendben, ahogy van. Úgyhogy három csillag, és nagyon köszönöm, és abszolút hordozza azt, amit a csendről én gondolok, arról a belső csendről, ami ebben a képben megjelenik. (hegyi)
értékelés:

Megint azt mondom, hogy nagyon örülök annak, hogy a Gime elkezd egy kicsit másképp gondolkodni, másképp figyelni a környezetére. Nagyon is szép ez a kép, nagyon jó az, hogy ebben a barnás, aranytónusban van tartva. Megint azt mondom, hogy nem egy 10 pontos dobás, hogy itt most a mondanivaló letekeri a fejemet, de mint meglátás, mint térrendezés, nagyon kellemes kompozíciót kapunk. Esetleg én mondjuk a fölső részből vágtam volna, mert az ott már annyira ehhez a képi információhoz már nem tesz hozzá, de mindenesetre nagyon köszönöm ezt képet, és örülök, hogy végre valami olyan tél megfogalmazást kapunk, ami nem a szokásos, „hurrá, mehetünk az utcára megfagyni” című fejzetet mutatja, hanem egy kicsit messzebb, vagy más irányba néz. Kettő csillag. Azért kettő, mert kompozícióban én nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy ez az optimális kompozíciós kiválasztás. (hegyi)
értékelés:

mikor minden megszűnik körülötted...

Azt kell mondanom, hogy itt két nagyon is határozott képalkotási mód találkozik ezen a képen. Az egyik az úgynevezett "szipálfotós" megközelítés, amikor az egész portrénak adunk egy ilyen időtlen, lágyított, a teret is nélkülöző, a térből is kiemelt helyzetet azzal, hogy lágy fényekkel, lágyan megdolgozott helyzetet mutatunk, ráadásul köré tessszük ezt a fajta vignettálást, ami azért fontos, mert ez megint abból a rút, csúnya külvilágból vág ki egy szeletet, nagyon óvón, védelmezőn körbefogja a modellt, és teremt egy időtlen, térnélküli közlést. A másik irány egy realista helyzet és abban egy megfigyelés, ahogy ez a kislány ebben a népviseletben tánc közben vagy várva a partnerre a kis fal mellett megmutatja saját magát. Tehát ez a két fő irányvonal van itt most egy képre sűrítve és nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy ez biztos jót tesz ennek a képnek. Ugyanis ettől van egy olyan érzetem is, hogy elkészül ez a fotográfia, mint alap, és aztán azt mondja a fotós, hogy az a rózsa ott nem biztos, hogy jó, meg a háttérben miért olyan a nem tudom mi, elkezd magával elégedetlen lenni és akkor köré varázsolja ezt a sötétítést, és ezzel húzza helyre a kompozíciós problémákat. Szóval én azt mondom a Csongornak, hogy én ezt a képet egyébként szeretem, de pontosan ezek miatt, amiket most elmondtam, ha van mód ismételni, akkor én várnék egy új portrét erről a kishölgyről, hogyha ez nem megoldható, akkor pedig a jövőre nézve is mondtam azokat a dolgokat, amiket mondtam. Ha egy ilyen népviseletbe öltözött személyt ábrázolunk, akkor az megint egy döntési helyzet, hogy milyen kivágást használok, hogy fontos a népviselet, mert egyébként mondjuk farmerban jár és technot hallgat, vagy pedig ez egy mindennapi viselet ennek a személynek. Hol van itt a különbség? Ott van a különbség, hogy az egyiknél is más gesztusokat instruálunk a modellnek és a másiknál is. Hogyha mindennapos szinten ő ebben a ruhában jár és ez egy megszokott viselete, akkor akár még egy ennél szűkebb kivágás is megélhet, mert akkor nem az a cél, hogy itt most tételesen megszámolhassuk a gombokat. Hogyha meg ez egy egyszeri helyzet, akkor ezt meg tudnunk mutatni, hogy ő ebből a jelmezből egy kicsit kikacsintson. Azt hiszem, hogy most jól feladtam a leckét Csongornak. Hogy ebből mit tud ő kiszűrni magának?! Majd megmondja, hogy mennyire volt értelmes neki. Egy csillagot tudok adni, és azért egyet, mert arra figyelnünk kell, hogy a modellünk általunk lesz megmutatva a nézőnek. Hogyha mi ismerjük őt közelebbről, akkor mi tudjuk azt, hogy ő így néz, így viselkedik, így áll be akkor, amikor elmereng, De ha ez az átlag megszokott, az emberek fejében raktározott típustól eltér, akkor azt kell tudnunk igazolni vagy pedig - akármennyire is személyes és mi ezt így szeretjük -, akkor is azt kell tudnunk mondani, hogy ez bizony nem ezt mutatja és akkor vagy a címen változtatok, vagy a beállításon módosítok. Nekem ez most itt nem egyértelmű. Ebben az elmerengésen túl, ha akarom, elindulhat afelé is, hogy a kislány mindjárt elsírja magát, mert kiállították a körtáncból, vagy akár az is, hogy mindjárt oldalra fordítja a fejét és kiszalad, mert megsértette a táncospárja. Szóval sok minden felé el tud ez indulni, nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez a merengésnek a 100%-os megfogalmazása. A képi bizonytalanságon kívül ez a másik, ami miatt azt mondom, hogy az egy csillag meg van, mert kompozícióban ez el van helyezve, de azt mondom, ha lehet, akkor ezzel a modellel vagy egy új modellt keresve, én várom Csongortól a leckemegoldást. Bár a 34-es lecke egy eléggé magas számú lecke és én jobbnak tartanám azt, hogyha a Csongor az egyes-kettes-hármas leckéket kezdené el megoldani és addig nem nagyon lépnénk a 34-esig, amíg főként a kettes és a hármas megfogalmazásában nem vagyunk rutinszerűen benne. Tehát én várnám a Csongortól a kettes és a hármas leckére a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Egy érdekes megközelítést láthatunk a barátság témájában, de nem vagyok 100 százalékig meggyőzve arról, hogy ez miért van fekete-fehérre redukálva, mit akar ez mondani. Ahogy azt sem tartom teljesen szerencsésnek, hogy a környezet hogyan van megválasztva, mert itt most ez nagyon esetlegesnek tűnik nekem és ez a vakus világítás sem biztos, hogy rendben van. Pontosabban azt mondom, hogy itt megint egy döntési helyzet van, ami nem lett teljesen letisztázva. Hogyha a döntési helyzet az, hogy úgy csinálok, mintha egy dokumentumfotó lenne és jön a két szőrmók és tulajdonképpen rajtakapták őket egy éjszakai bulizás után, lehet akkor egy ilyen dokumentalista helyzetet létrehozni és el lehet kezdeni mesélni egy történetet és tulajdonképpen mivel hogy játék mackókkal van ez elmesélve, ebben volna húzás, tehát azért ennek lenne íve. Ez az egyik része a történetnek. És erre utal egyébként maga az, hogy a barátság témára úgymond megszemélyesít egy ilyen bábozási játékkal kis állatkákat Tímea. Ez az egyik irány. A másik irány, hogyha ez egy szerethető történet akar lenni, akkor ez a fekete-fehér azért ezt eléggé elidegeníti, és az, hogy pirossal kiemelem a szívet, hát ez nekem nagyon szájbarágós, tehát erre semmi szükség nincs. Ez maximum egy reklámfotón tud megélni ez a fajta technikai trükk, egyébként én ezt nem tatom jó iránynak, nem egy túl hosszú élettartalmú geg, hogy úgy mondjam, tehát ezt egyszer megnézem, és utána felejtem el, hogyha egy ilyen színezéses játék van. Sok meló, igen, de hát nem egy természetes történet. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezt a leckét én visszaadom a Tímeának ismétlésre. Egyrészt, hogyha macikkal akar játszani, akkor ezt tessék eldönteni, hogy mi a történetnek a kifutása, jó lenne azért, ha a kis kezeik azok meglennének annyira tisztelve, meg a kis fülecske, hogy az belefér, mert mért nincs most benne? Nem látom az indokát. A háta mögötti sötétben tartott valami – az most nem tudom, díszpárna akar lenni, vagy micsoda – az ott megint azt mondom, hogy értelmetlen. Tehát egy kicsit ezen még érdemes elmelózni. Egy. Kettő, azt is gondolom, hogy a lecke az másról szól. A negyedik lecke a barátságról szól, azért én ezt ennyire nem szűrném át és nem venném lazára a játék mackómmal. Hát most arról nem is beszélve, hogy hát itt most nekem nagyon úgy tűnik, hogy van itt egy fiú meg egy lány mackó. Az is lehet barátság, csak ez most nekem egy picit másról szól. Ez inkább a szerelemről szólhat. A barátság egy kicsit más, úgyhogy magát a barátsághoz való viszonyomat kell itt valahogy megfogni, a barátságról mit gondolok. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Ha úgy próbálok indulni mint néző, hogy mit látok, hát látok egy madarat fölszállni, hát ez nem egy akkora dobás, ettől még nem fog letekeredni a fejem. De, az viszont kifejezetten tetszik és nagyon jó, hogy a Gime elkezdett azzal foglalkozni, hogy mi az ami mozog és mi az, ami áll. És itt például az, hogy ő elkezdte követni a kamerájával ezt a madarat és ettől a madár tulajdonképpen áll és a tér kezd elmozdulni körülötte, ez egy nagyon fontos megfigyelés. Ezek stílusgyakorlatok, ezek tanulmányok, megfigyelések, de ezek nagyon fontosak. Amiért ez mégsem lesz háromcsillagos történet az az, hogy igen, de még ezt tovább kell tudni vinni, hogy mikor exponálok. Ugye nyilvánvaló, hogy ebben, ezek az elektronikus gépek sok mindenbe beleszólnak, hogy nem biztos, hogy pont akkor exponálnak, amikor mi akarunk. Ezt ki kell tapasztalni, mert hogyha egy tizedmásodperccel, vagy egy századmásodperccel később exponál a Gime, akkor ez a madár éppen fölfelé emeli a szárnyát majd, és hogyha fölfelé emeli a szárnyát, akkor kevésbé zavar be, tehát akkor a lábai, amik most ott nagyon szépen kezdenek kirajzolódni, ott ez esetleg még jobban látható. Vagy hogyha egy picit, egy leheletnyit tényleg hosszabb az expozíció, akkor lehet, hogy a fönti mozgásrész is belekerül ebbe a képbe. Ez az egyik részlet, a másik pedig az, hogyha egy kicsit később exponál, akkor azzal azt is eléri, hogy nincs ennyire összenőve ezzel a – hát én nem tudom, hogy ez egy sín akar lenni, vagy micsoda ez a vízszintes vonal -, de hogy ezzel nem gabalyodik ennyire össze ez a madár. Hogyha az volt a cél, hogy azt érezzük mint hogyha innen szállna föl, hát azt mondom, hogy azt is lehet, de most igazándiból nem erre utal ez a mozdulatsor. Az elhelyezés türelemjáték. Lehet, hogy 73 madárnak ahhoz elszállni, mire egyszer egy ilyet sikerül az embernek lelőni, de érdemes ezzel foglalkozni. Pontosan annak a begyakorlására, hogy akár egy hosszú exponálásnál hogy követünk le egy modellt, vagy hogy mikor exponálunk. Ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

A sarok mögött bármi lehet...

Egy nagyon izgalmas szinte színpadi, szinte drámai beállítást látunk Nórától és nagyon tetszik az, hogy el kezdett játszani a fénnyel és ez a fény egy nagyon dinamikus kompozíciót hoz létre, egy nagyon dinamikus történetet indít el. Ugyanis, hogyha megfigyeljük, akkor most az arc és a kéz és a kéz által vetett árnyék között ide-oda tud cikázni a tekintet és várjuk azt, hogy mi fog történni. Hogy az arc fordul felénk, hogy a kéz tesz valami mozdulatot, tehát valamilyen jövőbe mutató gesztust várunk és ez a várakozás az, ami a feszültségét adja ennek a kompozíciónak. Van két apró megfigyelésem, amit szeretnék megosztani Nórával. Ebből az egyik az az, hogy van egy nagyon jó drapéria és ez a drapéria ez a vörös és ez nagyon jól ritmizál a feketével. A vörös és a fekete, a vörös és a szürke nagyon jó színdinamikát hordoz. Ha én vagyok, aki ezt a fotót készíti, akkor két dolgot megpróbálok. Nem tudom, hogy térben mennyire lett volna megoldható persze, ezt Nóra fogja majd igazolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, hogy például ezt a drapériát a fönti résznél, tehát a kép tetejénél ez elé a fal vagy, vagy nem tudom ajtó, vagy mi akar ez lenni, ez eléhozom, tehát kvázi ne ez a fehér felület vágja a vöröset, hanem a vörös tudjon egy kicsit uralkodni ezen a fehéren. Tehát, hogyha ott az folytatódhatna valamilyen trükkel, hát nem tudom, mondom, hogy ez egyáltalán megoldható-e, hogy térben mekkora távolság van e között a két felület között, de ha megoldható lenne az izgalmas lenne, hogy az ott lógjon rá erre a falfelületre. Ha ez egy sínen van, vagy függönytartón, ez a vörös drapéria, akkor arról az ember leakasztja, kis szöggel, vagy nem tudom kis ragasztóval fölragasztja, hát annyit csak kibír, amennyi az expozíció, tehát hogyha nincsen is egy síkban ez a kettő, akkor is ezért valami kis csalással megoldható talán. A másik az világítás, hogy egy nagyon kisteljesítményű lámpával, nagyon pici, kevés kis fényt én a kép jobboldaláról adnék, tulajdonképpen a kamera mellől. Megint azt mondom, hogyha mondjuk a kamerát elképzeljük, hogy most hol helyezkedik el, attól mondjuk egy kéznyújtásnyira körülbelül elhelyezni valami nagyon kisteljesítményű szórt fényt adó lámpát, nem határozott fényt, mint ami itt most a főfény - ezzel azt érnénk el, hogy egy kicsit a képnek a bal oldala, az nem bukna ennyire be sötétbe, tehát ott azt egy picit visszahoznám. Ugyanis nagyon szép az a forma, ami a kéznél létrejön az árnyékból, nagyon jó egészen az arcig a testnek tulajdonképpen a feléig, vagy a testnek a vonaláig ez nagyon jól mutatkozik, de én azt a fajta vetett árnyékot valahogy próbálnám kiküszöbölni, ami a test mögött keletkezik. Mert ennek az árnyéknak igazándiból szerepe és hangsúlya az a kéznél van, és ott hoz létre nagyon szép árnyékokat, a test mögött ez már annyira nem lényeges. Nem tudom, hogy mekkora ez a falfelület, hogy a képnek a jobboldalánál mennyi van még. Mert hogyha ott még van tér, akkor viszont el tudom azt fogadni, hogy ez bebukik ilyen sötétre, akkor, hogyha itt van még körülbelül egy fél nórányi tér, amit még megmutatok, tehát akkor viszont még hozzátennék ehhez az oldalhoz, és akkor ez az árnyék a semmibe el tud veszni. Akkor ez működhet. Nyilvánvaló, akkor a újból ki kell egyensúlyozni azt a mérleget úgymond, ami most nagyon is egyensúlyban van, tehát akkor picit valószínűleg a függönyből is többet kéne mutatni. De egyébként azt kell hogy mondjam, hogy ezek, amiket én most mondok, ezek majd egy következő lépcsőfok lehet a világítással, de most azt mondom, hogy ez így is nagyon is rendben van és az üzenet nagyon is érthető. Aztán van még egy pici ilyen megvadítós történet, hogy mondjuk, hogyha a Nórának azon a vállán, vagy abban a kezében, hóna alatt, nem tudom, ami most sötétben van tartva, ott megjelenik egy vörös táska, például, akkor az tud feleselni ezzel a vörös drapériával és máris egy háromszög tud létrejönni, amivel még jobban megbolondítjuk, még jobban bepörgetjük úgymond a néző tekintetét. Tehát én azt mondom, hogy nagyon is jó, nagyon izgalmas az a történet, amire itt Nóra rátalált és én ezt javaslom szintén, hogy ezzel kísérletezzen még. Nagyon jó, hogyha ez valami olyan helyen van, ahova ő így el tud menni fotózni, akkor érdemes itt még más történeteket is elindítani. Három csillag. (hegyi)
értékelés: