Elemzés

Hát igen Béla, ez az, amikor valami olyat tudsz nekünk nyújtani a magad körüli világ megfigyeléséből, amivel nem biztos, hogy mindenki találkozik a mindennapokban. Nem is vagyok benne biztos, hogy én ezt most itt meg tudom fejteni, hogy mivel érted el azt, hogy ilyen halálugrásokat vagy bungee jumpingokat csinálnak a kis hangyák, vagy pókok, de az biztos, hogy nagyon jó ez a fajta képi megoldás. Szép az ív, szépek a színek, nagyon izgalmas ennek a levélnek a színezete, ahogy transzponálódik és átalakul, attól, hogy kezd egy kicsit a csúcsa elszáradni, akvarellszerű hatást érsz el vele, nagyon jók ezek a kis vízcseppek, és ez a halálugrás meg egészen fantasztikus. Úgyhogy mint mozgás lecke ezt el tudom fogadni, és három kiscsillagot adok rá. (hegyi)
értékelés:

Egy hét képből álló képsort látunk. A téma felvetése egy viszonylag jól induló képpel történik. Érdekes az a fajta kompozíció, hogy a fő motívum tulajdonképpen csak jelzésértékkel van aláhúzva a kép alján, és ez a nagy felhős ég uralja ezt a kompozíciót, de el tudom ezt fogadni. Egy picit a horizont dől, ezen nem ártana javítani, de maga a képsor felvezetése jól indul ezzel a képpel. Második képként kapunk egy egészen konkrét ráközelítést erre a vasútállomásra, és utána előbb egy kicsit távolságtartó, majd a következő képnél már egy sokkal barátibb, az ismerkedési folyamatban egy közelebb álló képet kapunk erről a mozdonyról, utána hagyja magát Szilvia, hogy elragadják ezek a formák, az érzései, az élmények. Nagyon szépen, nagyon finoman és tiszteletteljesen ábrázol ezeken a képeken a fény által. Ettől válik az egész meseszerűvé, hogy ez az ellenfényes helyzet, ami a háttérből és formákon átszűrődő nagy fényeknél jelentkezik. Ez egy nagyon finom megvilágítással találkozik, és az anyagszerűség is jelen tud lenni, ugyanakkor ezzel a monokróm hatással, ezzel a szépiaszerű színnel az egész korban passzol ahhoz a korhoz, amikor ezek a mozdonyok végezték a munkájukat. Utána kapunk egy egész közelit egy mozdonykerékről, és azt kell mondanom, hogy itt is a ritmusok azok, amik nagyon izgalmasak. Azok az átlátások, amik ezeken a felületeken megtörténnek, hogy látunk egy nagy kereket, utána ezeket a rugókötegeket, majd megint kerekeket tudunk megszemlélni, tehát ez nagyon izgalmas. Utána kapunk egy képet a képsorozat záró képeként magáról az irányító pultról, amiről a mozdonyvezető ezt az egész technikai csodát üzemeltette. Itt, mivel változik is a nézőpont, ezért azt kell mondjam hogy ez egy jó irány, hogy ebből a nagyon is érintett érzelmi helyzetből egy kicsit hátrébb lépünk, és magára a munkafolyamatra tevődik át a mi megfigyelőpontunk, mert ez adja meg azt a tiszteletet, ami ennek a munkának is kijár, hiszen ezeket a mozdonyokat nem volt egy egyszerű történet akkoriban ezeken a síneken terelgetni. Egyetlenegy problémám van, hogy ez a sorozat nincs lezárva. Tehát egészen jól indul, nagyon-nagyon köszönöm azt a fajta megfigyelést, amit kapunk ezekről a gyönyörű berendezésekről. Nagyon örülök annak, ami most a záró kép, hogy elindulunk ennek a munkafolyamatnak a megfigyelésébe, de most nekem hiányzik ehhez valami, ami ezt az egész történetet keretbe foglalja, és a slussz poént hozzáadja ehhez az egész helyzethez. Ha van mód még ezt újból megszemlélni, akkor érdemes keresni valamit, nem biztos, hogy ez egy kép, lehet, hogy kettő. Tehát várnám a befejezést. Ez most így kettő csillag, és szeretném arra ösztökélni Szilviát, hogy fejezze be ezt a sort. (hegyi)
értékelés:

mindenki...?

A képnek filozofikus értelme van, és nagyon örülök annak, hogy ezt a témát Pista nem csak a rádióadásaiban feszegeti, hanem a saját magában lévő kérdéseket fotóban is próbálja megfogalmazni és talál hozzá egy modellt. Ez a modell, ez a termés, ami nagyon jól illusztrálja azt az érzelmi helyzetet, azt a kérdésfeltevést, amit most Pistánál én érzékelek. Ráadásul nagyon finoman, nagyon érzékenyen van megfogva ez az egész képileg. Hogyha a Pista elfogad tőlem egy barbár javaslatot, akkor én ebből a képből azért vágnék. Ha ennek a növénykének a szárát megfigyeljük, akkor van ott az első ilyen kis visszakunkorodó levél, nagyjából ott ér véget a képhatár mind baloldalról, mind alulról. Ami ehhez most még plusz hozzákerül, az információban olyan sokat nem ad hozzá és kompozícióban sem nagyon szükséges. Tehát én itt most egy kicsit ollóznék, de ezt, amit a Pista beküldött nagyon szeretem. Még egyszer mondom, annak örülök, hogy a Pista eljut oda, hogy a saját világából ki tud metszeni számunkra olyan jeleneteket, amik igazándiból ahhoz a Berecz Pista világhoz képest, amit úgy viccesen úgy szoktunk hívni, hogy kisbaltával faragott szobrok vagy stilfűrésszel összevágott zenék, ahhoz képest ez egy nagyon is finom és érzékeny megtapasztalás és finom továbbítás számunkra. Én nagyon örülök annak, hogy Pista ezt így megtalálta, annak is, hogy figyelt arra, hogy világítással ezt a kis termést térbe helyezze és kibontsa számunkra, tehát nem tudok mást mondani, mint azt, hogy „Pista, gyerünk, hajrá, csak így tovább!”.
   És ennél a képnél mondom azt nagyon határozottan, hogy el lesz verve mindenkinek a feneke, mert azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy este a chaten ott vagyunk a rádióban, kommunikálgatunk egymással, némely képekhez 10-20 hozzászólás is születik, és ehhez a képhez egy se. Én ezt nem tudom elfogadni, és azt mondom, hogy a saját érzékenységeteket, mint nézők és mint csapattársak próbáljátok már egy kicsit felturbózni, mert így ez elég elkeserítő, hogy a könnyen emészthető történetekhez írtok valamit, a nehezebben megfejthető üzeneteket meg meghagyjátok nekem megfejtésre. Nem leszünk így jóban, úgyhogy szeretném, ha egy kicsit aktivizálnátok magatokat a hozzászólásokban a szakköri munkáknál. Azért van erre a lehetőség, mert ezzel a lehetőséggel élni kell. Ez segít az alkotónak is, és ez segít nektek. Igenis ki kell tudni mondani a kérdéseinket vagy meg kell tudni fogalmazni a válaszainkat egy-egy kép kapcsán. Ezt várom.
   Pistának nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon köszönöm, hogy ő beenged a belső világába, a belső gondolatok és kétségek közé. Hajrá Pista! (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet. Most megint azt fogom mondani, hogyha összehasonlítjuk Szilvia előző munkáival, akkor egy óriási változást látok, legfőképp érzelmileg, ami ezen a képen nagyon is jól tükröződik. Tényleg egészen hihetetlen, hogy maga a mosoly, az öröm, a boldogság mennyire meg tudja változtatni azt az üzenetet, amit az arcunk hordoz. Érdemes ezt megfigyelni pontosan azért, mert ezt a későbbiekben nem csak Szilvia, más is a saját munkájában tudja majd alkalmazni. A kép egy nagyon személyes és privát üzenetet hordoz. Nagyon szeretem azt, hogy ha végig megyünk azokon a képeken, amit Szilvia most beküldött, akkor olyan, mintha egy spirálban, a középpont felé haladva a fókuszálás egyre erősebb lenne. A farsangi helyzet kicsit távolságtartó megközelítésétől, a barátság leckén keresztül eljutunk egy személyes üzenetig. Hogyha megfigyeljük, a háttérben ott van egy kék polár felső, ami egy előző képen is szerepelt, tehát ebből következtethetünk arra, hogy a háttérben ez a barát meghúzódik. De ha eltekintek attól, hogy mik voltak az előző leckemegoldások, akkor önmagában ez a kép is ezt a fajta boldog, felszabadult helyzetet mutatja. Két észrevételem van. Az egyik az, hogy egy kicsit vágva van az arc az állnál és ez annyira nem szerencsés, a másik az, hogy az orra rácsavarodott egy hajszál – mondhatjuk, hogy egy-egy hajszállal miért foglalkozunk – de most ez egy picit nekem ettől olyan, mintha ceruzával összefirkálta volna egy gyerek (ilyennel biztos találkoztunk, hogy könyvbe a kisgyerekek belefirkálnak formákat). Tehát egy kicsit nekem most ezek a hajszálak az arcon, a homlokon és az orrnál különösen olyanok, mintha ilyen utólagos firkák lennének. Ettől az üzenet egy picit erre a gyermeki létre is utal, ami akkor jó, hogyha ezt az ember tudatosan használja. Magyarán vagy ezek a hajszálakat elsimogatom, és akkor kitisztítom úgymond a képen szereplő arcot ettől a fajta jelzéstől, vagy pedig azt mondom, hogy igen, ezzel szeretnék foglalkozni és ez az, ami nekem izgalmas, akkor viszont még többet el kéne rendezni itt az arcon ebből, tehát még több hajszálat oda kéne rendezni és akkor egy másik, egy maszkosabb, rajzosabb üzenetet kapunk. De ettől függetlenül és nagyon szeretem ezt a képet, és azért fogom megadni a három csillagot, merthogy egy olyan pillanatot tudott rögzíteni, amit nem is biztos, hogy olyan könnyű a valós életben elkapni, főleg saját magunknak, hogy most jól érzem maga abban a helyzetben, amiben vagyok, boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Tehát ezt a létállapotot épp olyan fontos rögzíteni úgy, hogy azért megmaradjon diszkrét módon, egy bizonyos határon belül. Tehát, hogy a boldogság és a nyugalom és a rendbenlévőség üzeneten ne csapjon át egy harsány, kiabálós, túlrajzolt helyzetté. Házibulikon készült fotóknak szokott ez lenni a sajátja, hogy nagyon fölszabadultak vagyunk, nagyon bulizunk megfelelő mennyiségű alkoholbevitel után, és ez akkor ott helyénvalónak tűnik, hogy az ember ezt rögzíti, de aztán később, amikor visszanézi, néha egészen groteszk vagy komikus képi megoldásokat is hordoz, és szerencsére ez a kép belül marad ezen a határon és nagyon finoman jelez számunkra. Úgyhogy ezért három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet egyedül a kettősportré jellege az, ami bent tartja a barátság témakörben. És ezért azt mondom most az elején, rögtön, hogy a Szilviától is azt várnám, hogy magát a barátság témakörét próbáljuk meg feldolgozni kicsit kevésbé direkt módon, mint sem, hogy a barátunkkal kamera elé állunk. De ez egy nagyon fontos, ez az összetartozási helyzet és nagyon fontos az, hogy az ember meg tudja saját magát mutatni egy ilyen szituációban. Tehát ezért én ezt abszolút el tudom fogadni, de a későbbiekre nézve is várnék egy ismétlést erre a leckére. Ezt most így az elején tudjuk le. A képről pedig azt tudom mondani, hogy egy nagyon szerethető és nagyon kedves üzenet. Az előző képekhez csatolva nyilvánvalóan egy farsangi helyzetet látunk itt parókákkal és egy vidám ünneplést. Ez még akkor is jól értelmezhető, hogyha a képen szereplő párból a férfialany kevésbé impulzív módon áll hozzá ehhez a történethez, de az ő szemén is ott van, az ő szemén is látszik és a szája sarkában megbúvó mosolyban is látszik az a fajta bolondság és öröm, amit egy télbúcsúztató helyzet adni tud. Egyetlenegy pici megjegyzés, hogyha jól látom a háttérből, akkor ott azért volt valamilyen természetes megvilágítás is, talán a nekünk most, a képnek a baloldaláról valamilyen fénynek érkeznie kellett ott a vetett árnyékból ez számomra kiderül. Ami azt jelenti, hogyha lehet, akkor próbáljuk meg a természetes világításokat használni és minél kevesebbet a vakut, mert a vaku most annyira sokat nem segít azon, hogy a női szereplőnek ezt az úszószemüveget olyan mértékben világítja meg, hogy az egyik szem az tulajdonképpen szinte csak jelzésértékkel értelmezhető. Tehát figyelni kell magyarán és röviden arra, hogy a vakunál van egy ilyen helyzet, hogy tud olyan tükröződéseket is hozni, ami nem biztos, hogy szerencsésen történik. Nagyon szeretem ezt a képet, mindattól függetlenül, amiket eddig elmondtam, mert pontosan ez az összetartozás az, ami nagyon is jól látszik és nagyon is erős üzenet. És itt most egy zárójeles megjegyzés fog következni. Mégpedig az, hogyha megnézzük Szilvia korábbi munkáit, akkor abban számomra mindig is érzékelhető volt valamiféle melankólia, valamiféle, talán még úgy is nevezhetném, hogy szomorúság. Nézzünk vissza a képeire, érdemes ezeket tallózni és ehhez képest ez egy óriási minőségi ugrásnak tűnik az, hogy ezen a képen mer boldog lenni, mer ránk mosolyogni és ezt a boldogságot, amit ő sugároz, a nézőre is hatással tud lenni. Nagyon örülök ennek, és óriási változást látok és ez az óriási változás remélem, hogy a munkákra is és a későbbiekben kihatással lesz és arra az aktivitásra, amit a Szilvia ezen az oldalon mutat. Tehát várjuk a többi munkákat, hajrá! És én most azt mondom, hogy minden hibáját hozzászámolva ahhoz, amit eddig elmondtam, ez a kép kettő kiscsillaggal tud rendelkezni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes megközelítését kapjuk a csendnek. Átélhető és érzékelhető. Ugyanakkor a képet, ha elkezdem, mint fotográfia szemlélni, akkor most, jelen pillanatban két síkra bomlik szét az a képi közlés, ami ezen a képkereten belül egységként kéne, hogy értelmezhető legyen. Magyarán, nekem most az a forma, amit a függöny és ez a szép ívelt karfa, háttámla, tehát maga a szék ad, az önmagában nagyon szép és nagyon jól ritmizál, ugyanakkor a könyv az nagyon idegen ettől a helyzettől. Mindahhoz képest, amit ez a háttér, a függöny és a szék adni tud nekünk élményben és a csend leckéhez nagyon is passzol, mindehhez képest ez a könyv ez izgága, nyugtalan, agresszív. Ezen kívül pedig nem látom azt a fajta értelmezési pluszt, ami miatt egy angol nyelvű könyvet teszünk ide, nagyon is jól értelmezhetően a címlapot, a címet és a szerzőt. Ha ennek az utalásnak van valamilyen létjogosultsága, akkor ez most nem került a képre, hogy mi az. Márpedig hát a néző számára ezt is értelmezni kell tudni. A könyv, az most egyrészt a címlapjával, színeivel konkurál a háttér nyugalmával és borítja ezt a csendet, másrészt pedig a méreteivel nagyon agresszívan uralja ezt a teret. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretném kérni Esztert, hogy ezt a leckét ismételje meg. Én erre most nem adok semmilyen csillagmennyiséget, azért nem, mert az ismétlést várom, nem azért, mert hogy rossz lenne az út, sőt, nagyon szépen indul ez a történet, csak tessék keresni ehhez a székhez és ehhez a függönyhöz és ehhez a világításhoz megfelelő alanyt, ami nem viszi el ennyire a tekintet, ennyire a figyelmet erről a kompozíciós összhangról. (hegyi)