Elemzés

Jobb cím nem jutott eszembe.

Komoly vitát folytattunk ennél a képnél a csendélet fogalmét illetően. Az is elhangzott, hogy ez a kép úgymond poros, én pedig nagyon örülök neki, hogy valaki veszi a fáradtságot és egy teljesen klasszikus megfogalmazású csendéletek világába tesz egy kitérőt és ott próbálja ezt a leckét megoldani. Én ezt most nagyon komolyan mondom a többieknek is, hogy nagyon örülnék, hogyha más is kipróbálná magát hasonlóan. Meg lehet nézni régi festőknek a munkáit, hogy miket csináltak, nem kell ehhez könyveket keresni, fel lehet menni az internetre és akár ihletet lehet meríteni. Itt most nem arról van szó, hogy az ember mennyire fogja tudni kifejezni a saját egyéni elképzelését a csendélettel kapcsolatban, mert első körben azt gondolom, hogy az lenne a fontos, és nektek segítene, hogy ha a klasszikus csendéleteket, akár valakinek a csendéletét lemásolva, megcsinálnátok, kipróbálnátok. Azért, mert a próba közben jön rá az ember arra, hogy a tárgyak elrendezése mekkora játék, lehetőség. Ha fekete-fehérben dolgozunk, akkor a tömegelhelyezések mennyire jelentősek és fontosak, hogyha pedig színesben, akkor pedig maga az, hogy a színek dinamikája hogyan mozgatja úgymond a fókuszt a képen. Tehát én azt mondom, ha az összes leckét vesszük vagy felejtsük el, hogy vannak leckék, és nézzük magát a fotografálást, magát a szakmát, akkor a csendélet egy nagyon központi kérdés, mert a csendéletben egy kalap alatt lehet gyakorolni a kompozíciót, a tónusrendeket, a világítást, a mélységélességet. Azt kell, hogy mondjam, hasonló a portréhoz, csak még a portrékészítésnél is ebből élünk, hogy a csendéletnél megtanult tömegelhelyezést használjuk. Konkrétan erről a képről beszélve pedig azt mondom, hogy érdekes kiválasztás az, hogy ezzel az asztalterítővel – nem tudom, hogy ez terítő, damaszt terítő vagy valami műanyag – op-artos formát hoz a képre Zoltán, ugyanis egy fricska ehhez a történethez – legalábbis nekem. Van egy nagyon szépen, klasszikusan berendezett csendélet, mindehhez nem egy klasszikus csendéletben megszokott alapot választ, lehetne egy nyírfa asztal például vagy bükk ebédlő, de nem. Ő ezt az egészen modern és vasarellis történetet hozza ide be és ettől az egésznek van egy humoros íze is. Az elrendezésnél néhány dolog, amire szeretném felhívni Zoltán és a többiek figyelmét is. Egyrészt, hogyha van egy gyertya, akkor azért annak a lángnak valami kis teret nem árt hagyni. Most ez itt nagyon a kép szélére esik. Ott egy picit vagy a gyertyatartót kellett volna mozgatni, ha egy kicsit lejjebb és beljebb kerül, akkor talán ez kevésbé zavaró. A könyv elhelyezésével nagyjából egyetértek. Nyilvánvaló, hogy ez nem a néző szempontjából, hanem a képen jelen pillanatban nem látható szereplő megfigyelése szempontjából van ábrázolva ez az egész helyzet. Ezt izgalmasnak és jónak tartom. Talán valami még elfért volna egy harmadik képelemként, ott a háttérben, a sötétben megbújhatott volna, de nem kell erre sokkal több, tehát én azt gondolom, hogy ez is nagyon kellemes, letisztult kompozíció. Szintén a hozzászólások között volt egy ilyen, hogy miért van rajta a könyvön ez a virág, mert így nem lehet elolvasni a könyvet. A csendéleteknek igazándiból az az érdekessége, hogy egy olyan történetmesélés, amiben a realitás mellett ezek a szürreális vonalak is igen erősen jelen szoktak lenni. Ha megnézünk egy-egy csendéletet, igen kicsi a valószínűsége, hogy a valós életben mondjuk az ember egy koponya társaságában, tintatartóval olvas és hát ilyet is többet látunk, a koponya sok csendéletnél alap eszköz. Tehát itt sem azt gondolom, hogy a funkció felől kéne ez megközelíteni, hanem hagyni ezt az egész mesét rajtunk átszűrődni. Azt lehet mondani, hogy itt valaki olvasott, aztán a szerelmére gondolt, akinek az emlékére odatette ezt virágot, mint könyvjelzőt, aztán kiment az erdőbe és világgá ment... nem tudom, de a lényeg az, hogy ez a történet így el tud kezdődni. Egyáltalán nem kötelező, hogy ez az olvasás befejezésre kerüljön. Egy másik irány, hogy jött a postás és amíg kiment a nyugdíjért, addig a szerelme oda tette ezt a virágot. Tehát, ha akarom ezt is meg lehet magyarázni, de azt gondolom, hogy nem a magyarázat az elsődleges kérdés, hanem az, hogy ezek a formák, ezek a képalkotó elemek menyire tudnak egy közös képpé összeállni. Én ezt nagyon jó megoldásnak tartom, tehát megadom rá a három csillagot, legfőképpen azért – nem mintha nem lehetne ezen még mit javítani – hogy erősítsem a Zoltánban azt, hogy ezen az úton még kell, még szeretném ha dolgozna, és a többieket is erre próbálom bíztatni. (hegyi)
értékelés:

Egy út vége, egy út kezdete?

Én nem fogok talpelemzésbe fogni, mert nem vagyok ennek az ismeretnek a birtokában, de annak kifejezetten örülök, hogy egy ilyen helyzetet mutat nekünk Zoli, azért, merthogy ez egy elgondolkodtató történet. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy a padló – amennyiben egy padló – is 100%-os ebben a történetben, mint alap. Lehet, hogy ha az ember leterít egy fekete nylon-t, a csillogás akkor is megjelenik, de kevésbé hétköznapinak tűnő a képnek az alapja, tehát én lehet, hogy ezen egy picit módosítottam volna. Vagy akkor ha nem tetszik ez az irány, akkor keresek valami egészen borzalmas parkettát. Még egy dolog. Itt ugye vannak különböző mécsesek, gyertyák. Nekem ott az a nagyon magas egy picit kérdéses, egyrészt, hogy jó helyen van-e, mert innen nagyon úgy tűnik, hogy meg fogja égetni a lábadat, másrészt pedig azon még módosítottam volna, vártam volna még, hogy jobban leégjen, mert így most nem olyan szép a teteje, újnak tűnik és a többi gyertyánál meg nem így lehet érzékelni. Az idő múlását mutatja nekem az, hogy a gyertyákat már hagytam egy kicsit leégni és ez az idő fontos lenne ennél a képnél. Erre a jövőben érdemes lehet odafigyelni, de a talp leckére ez egy tökéletesen érvényben lévő megoldás, úgyhogy három csillag. (hegyi)
értékelés:

Csavartfűz ágai.

Szeretem ezt a képet. Nagyon tetszik az, hogy egy ilyen megfigyelés mellett, ami a deresedés, és ez télen nagyon szépen tud megjelenni, az is még pluszban létre jön, hogy ennyire grafikus, rajzos ez a megfogalmazás. Maga az a kiválasztás is, hogy ennél a Csavartfűznél vette észre ezt Zoli. Az egy másik kérdés, hogy ha az embernek ilyenkor van türelme, ideje és a szerencse is segíti, akkor esetleg ha egy kismadár is rászáll vagy elszáll a háttérben, még mozgalmasabbá, bolondabbá tehetné ezt a képet, de így is nagyon jó ez a kiválasztás. Kicsit tömegében én lehet, hogy még engedtem volna a jobb oldalon és alul ehhez a képhez, hogy a sűrűjéből kapjunk még egy kicsit, mert az tömegben visszahúzná azt a világos részt, ami az égből most a képnek a bal felső részén látszik. Tehát azt a tömeget, amit most ott látunk, azt valamivel ellensúlyozni kell. Ez egy pici kompozíciós problémám, de a három csillag meg van. (hegyi)
értékelés:

A megfigyelés maga jó, a kompozíció is tetszik, igazándiból én még többet hagytam volna az előtérből, ha van, ebből a nagy fehérségből, hogy a tél érzet még jobban létre jöjjön és az a tér érzet is erősödjön, hogy tulajdonképpen mi, mint megfigyelő vagy kukkolló nézzük, ahogy a szükségét végzi ez az úriember. Ennek a szituációnak van egy drámaisága, és ezt lehetett volna erősíteni azzal, hogy ha megnövelem az előteret. Tehát ez az egyetlen dolog, amivel nem 100%-osan értek egyet, de egyébként tetszik. Jó az, hogy egy ilyen nagy ürességben keresni kell a főszereplőt. Úgyhogy Dani, ez két csillag, mert tudod te azt, amiről beszélek, legközelebb erre egy picit többet kellene adni, akár úgy, hogy lejjebb ereszkedem a kamerával, és máris kicsit megnő az előtér. (hegyi)
értékelés:

Andor mellett van egy kislányunk is, Zsuzsi, a bulldog.

A képen – hát én magamtól nem tudnám, úgyhogy örülök, hogy kaptunk leiratot – egy bulldogot látunk, akinek Zsuzsa a neve. Zsuzsa alszik valószínű valami asztal alatt a sarokban és ez van megörökítve. Egy kicsit nekem azért ezzel van problémám, miközben kedves kép, szó se róla, de Zsuzsa szempontját próbálom most figyelembe venni, és az ő szempontjából ez nem biztos, hogy optimális kép. Nem a kutya fajta jellegét erősíti ez a megfogalmazás, amit látunk. Ez a rövidülés inkább valami más állathoz teszi hasonlatossá, olyan furcsa így most ő. Ha egy picit mozdulunk a kamerával, akkor itt is azt mondom, hogy az alkotói döntés lesz egyértelmű, hogy mit akarok mutatni. Mert ezt is lehet, hogy engem az érdekel, hogy milyen aranyosan alszik, de akkor egy picit elmozdítom a kamerát baloldal felé, és akkor még inkább a feje van csak a képen és nincs meg a hátnál ez a forma, ami nem túl előnyös most. Ha pedig a kutya szempontjait nézem, akkor keresek valami olyan nézőpontot, ahonnan ez lefotografálva a kutya jelleget jobban erősíti. Úgyhogy én azt mondom, én ezt most visszaadom ismétlésre. Várnám, hogy Zsuzsáról készüljön egy olyan kép, ahol ő egy picit talán jobban megmutatkozik. (hegyi)

Hogyha majd lehet kérni, akkor a Ferit is arra kérem, egy picit a saját történetéről meséljen nekünk. A Feri is volt gyerek, és neki is vannak saját történetei abból a korból, abból az időből saját emlékei. Mivel a Feri alapvetően egy játékos pasi, ezeket a történeteket ő elő is tudja hívni. Mivel ez az egész csapat, amit úgy hívunk, hogy Estiskola, van annyira összetartó, hogy biztonságérzetet tudjon egymásnak adni, ezért arra biztatom a Ferit, hogy bízzon a többiekben annyira, hogy nem valakin keresztül szűrni ezt az egész leckét, hanem saját magán keresztül. Értem én ezt az egészet. Egy modernkori Grimm mesekönyv nagyon jó illusztrációja lenne ez a kép. Nagyon szeretem, még akkor is, hogyha nem minden részével értek egyet teljesen. Például azt gondolom, hogy a kis modellnek az elhelyezése a képen nem biztos, hogy optimális. Vagy dekomponálok és akkor egy kicsit még inkább kitolom a jobb szélre, vagy komponálok a hagyományos elvek szerint, akkor viszont a tekintet, hogy ő kire nevetett rá a kis batyujával, meghatározza, hogy hol kell a nagyobbik térnek lenni. Igaz, lehet, hogy ott volt mondjuk az Anyuka, aki ezt az egész szituációt gerjesztette, nem tudom, de a lényeg az, hogy kompozícióban nekem ez egy kicsit kérdéses. Remélem a Feri nem fog megharagudni, ha én úgy adom vissza ezt a leckét ismétlésre, hogy erre most nincsen kiscsillag. Van már épp elég disznód, kondásod, csillagod, Feri, hogy ne a gyűjtés legyen a lényeg. Lehet, hogyha valaki más küldte volna be, akkor adnék rá csillagot, de ezt a Feri küldte be, és láttam már tőle nagyon is erős üzeneteket a saját történetéről, itt ez egy picit el van lazázva. Úgyhogy Feri, a lecke neked is adott, ismétlés. (hegyi)

Szeretem a járatlan utakat, külföldön még jobban, mint itthon. Mindig lehet találni valami érdekeset, ami nem a turistáknak készült. Erre a kápolna romra is így találtam Vrbnikben, az Adria partján. :)

A Feri ad ehhez a képhez egy leiratot, nem olvasom most föl, amivel az az egyetlen problémám, hogy jelen pillanatban nem biztos, hogy optimális helyről van megfotózva ez a kép. Azt nem tudom, hogy honnan, hogyan lehetett volna másképp becserkészni, de azt biztos, hogy az időponttal sem vagyok teljesen kibékülve, hogy milyen időpontban készült a kép. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kiránduláson az ember nem biztos, hogy a családot fel akarja tartani, és azt mondja, hogy várjunk még egy fél órát, mert akkor lesznek igazán szépek a fények, de most jelen pillanatban ez most nekem nem tűnik többnek, mint egy emlékfotónak, hogy jártam az Adriánál és ezt láttam. Ugyanis a térbelisége ennek a történetnek nem jön ki. Tehát most olyan, mintha lenne egy nagy száj, ami engem be akar kapni, holott az a teteje, ami hiányzik, de ezt csak én abból tudom, hogy láttam már ilyet és ki tudom következtetni. Ez így most egy nagyon két dimenziósra vasalt kép. És valami itt is a technikai minőséggel zűrös. Színben is egy kicsit furcsa és maga az a képtömörítési eljárás vagy nem tudom mi, ami miatt ez egy picit olyan – bár jobb minőségű – mintha mobiltelefonnal készült volna. Feri én ennél többet nem tudok magamból erre kipréselni, ugye nincs harag? (hegyi)