Elemzés

Egyre jobban örülök azoknak a képeknek, amiket a Camilla a valóság megfigyeléseként küld, mert úgy érzem, hogy tudunk beszélni konkrétabban a formanyelvek miatt. Jó ezeket a ritmusokat felfedezni, mint a lehullott levelek és a zöldes színű talaj kapcsolata, egészen festői háttér, vagy a házikó oldalfala, ahol kis szoknyák vannak bevágva a régi deszkákba amitől megintcsak egy jó ritmust kap a kép jobb felső sarka, ami kiemeli a kisgyermek rózsaszínes ruháját, csizmáját. És az altalajjal kapcsolatban egy másik szereplő is megjelenik a képen, a kutyus, és a két szereplőt, valamint az épületet is az köti össze, hogy valójában inkognitóban maradnak, nem azonosíthatóak egyikük sem, csak a fotós számára tudott, hogy kik a szereplők, és így folyamatosan csak egy fekete csizmára koncentrálunk. Ez az út egy jó döntés, egy jó választás, de megint azt érzem, hogy nincs egy határozott döntés hozva ebben a radikális kompozíciós választásban. Le vannak vágva az élőlények fejei, ami nem egy megszokott döntés, maradjunk annyiban, de én azt mondom, hogy ha meglépünk egy ilyent, akkor lépjük meg határozottan. Én itt most azt érzem, hogy ez a kocka egy olyan exponált kocka, amit előszeretettel a rontott kép, vagy a talált képek kategóriájába sorolunk. Ezzel nekem nincs semmi bajom, ha az alkotó ezt a stílusvilágot akarja követni, de szerintem inkább megérezte annak az ízét, hogy ez a fajta kompozíciós munka a talált képek munkája mitől bájos és izgalmas, mitől hoz egy új ritmust – de egyenlőre ezeket a lépéseket még csak gyakorolgatná. Egy bizonytalan lépés történt, és én bátorítanám, hogy lépje meg ezt határozottan, és a kép kompozíciós rendje is rendbejön. Most igazából egy köztes állapotot érzek, ahol keresni kell, amit mondani akar vele. Bennem még az a kérdés is felmerül, hogy vajon ez a kép tényleg ebben a formában készült el, vagy egy utólagos vágás eredménye. Akkor is ez az érvényes, amit mondtam; akkor nem jól van vágva. Tehát ha az a cél, hogy ne legyen felismerhető az ember vagy a környezet, akkor ezt stílusjegyeiben is fel kell erősíteni, vagy pontosítani. Mert attól, hogy elvágtam a fejeket még nem lesz dekomponált a kép, ettől még csak vágva van. Nagyon sok mindent mond ez a kép, csak el kell dönteni, hogy pl. miért a fekete csizma a középpontja, mert akkor nem a barátok, hanem a fekete csizma történetét látjuk, a barátok helyzet akkor lenne izgalmas, ha a kutyán is lenne egy fekete cipő vagy valami. És erre nem kapunk választ sem a címben, sem a képben. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az alkotónak az volt a célja, hogy a néző folyamatosan büntetve legyen - van ilyen technika is, pl. a dadaizmus – de itt nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Szeretem a képet, de lehet, hogy ezt is ismételni kellene ebben a kategóriában. (szőke)

Nagyon szeretem ezt a képet, mert nagyon jó tagozódásokat lehet rajta felfedezni, többféle struktúra. Egyrészt a mélységélesség nagyon szépen van megválasztva azzal, hogy értelmezi ezt a fajta káoszt, amit a növények létrehoznak, és ebből a káoszból létrehoz egy rendet. És ezt nagyon sokszor, sok képnél elmondtuk, hogy káoszt káosszal nem ábrázolunk, és ennél a képnél pont az az erő, hogy fontossági sorrendet állít be, és ezzel ezt a kaotikus struktúrát megbontja és értelmezi. Másrészt a teret is behozza a képbe, nagyon fontos ez is, hogy a Nóra ezt étre tudta hozni, és a harmadik pedig egy vízszintes tagozódás, azzal, hogy van egy sötét csíkunk ami a föld, egy egünk, ami egy naplemente helyzete, és egy nagyon szép aranyló sárga, és egy harmadik, ahol már betör az éjszaka mélye, és ez a hármas tagozódás is nagyon szép, és lírai – de egyben drámai is. És ez a kép így is önmagában is szép lenne, és ami még tovább viszi, és a személyes közlést is beviszi a képbe, és amitől a csend leckére abszolút elfogadható, az a magányosan álló figura középtájon. Ez nagyon megejtő, ahogy a magányról, a csendről, a belső, meditatív történetekről beszél, pontosan azért, mert egy dinamikai kapcsolat van eközött a káosz között és a háttérben lévő nyugalmat sugárzó naplemente és a magányos figura között. Úgyhogy én ezt három disznónak gondolom, és köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

a zöld már múlóban, a botyók lángokban

Nem is értem, hogy miért ez a címe a képnek, hogy csipkebogyó… :-D Azért az, hogy a képnek alapvetően a háttere, tehát ahogy a növény a természetben megjelenik ezen a színes képen, az egy szürkés tónus, és ezen a tónuson valamiféle zöldebb kevéske levél látható, a forma, de alapjában véve a kép központi részén lévő zöldek is szürkészöldek. Azt is talán említettük már az estiklopédiában, hogy a szürkés szín, felület a vörössel kapcsolatba hozva folyamatosan dinamikát, feszültséget, vibrációt hoz létre. Tehát miközben hordoz leírható, verbális információt, kvázi egy tájképet, egy kirándulásról, mégis túllép ez a kép, és amit előzőekben mondtunk a Margitnak, hogy a dokumentálásból lépjünk át, és a személyest erősítsük fel, és itt itt van a személyes, a háttér szürkészöldje és a vörös nagyon jól dinamizál, és ha elvonatkoztatunk a látványtól, akkor akár az az impresszió is lehetne, hogy ez egy gyöngysor vagy akár egy női ruha, amin ezek a pici kis ékek megjelennek, abszolút egy festői kiemelést láthatunk itt. Örülök is ennek, mert ez azt is jelenti, hogy a Margit megérezte, hogy a fényképezőgépet nem fényképezőgépnek kezelem, nem félek tőle, mint technikától, hanem elkezdem a gép keresőjén keresztül a világot vizuális élményként, festőként is nézni. Végre élményként kezeli a látványt. (szőke)
értékelés:

Sajnos kissé bemozdult (még mindig nincs állványom).

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy nekem ez a kép a kedvencem, éspedig azért, mert amikor a Zsolt idetekergette a gépet, és megláttam, akkor majdnem felsikoltottam, hogy te Zsolt, honnan kerítettél egy fényképet 1973-ból a Somogy Megyei Néplapból, ahol Szabó Dezsőné vájárfeleség éppen beköltözik az új lakótelepi lakásába című képet látjuk. Mindamellett, hogy esetleg a Kati most kést ragad és nem akar többet idejönni dolgozni, nem azért mondtam ezt most, mert bántani akarom, hanem igenis van az egésznek a tárgyi rekvizítumoktól, a környezettől is egy archaikus hangulata. De nem ez az egyetlen ok, ami miatt így érzem, hanem a kompozíciós rend, a fotós döntése, hogy hová helyezkedik el, hogy a nagymama, aki pontosan azt a 60-70-es éveket idéző, biztonságot sugárzó családi szoba melegét sugározva, a boldog békeidők hangulatával olvassa a Háromszék című újságot, ahol a másik hölgy, akinek az arcát, gesztusait pont kitakarja ez a kis virág, és így nem tudjuk, hogy az arca valójában milyen gondolatokat rejt, de azt látjuk, hogy a szemével pontosan a nagymamára tekint, és mielőtt mélyebbre mennénk ebbe a helyzetbe, azt azért lehet sejteni, hogy a két szereplő között igenis van kapcsolat, mindenféleképpen a kép ettől a háromszögszerkezettől a kompozíciós rendben a nagymama bal kezével tartott újság tengelyformái is a távolban látható másik szereplőre irányulnak, így ez a bizonyos háromszöges szerkesztés nagyon jól működnek, és többször is felfedezhető a képen, pl. a terítő lehajló csücske is jó ritmusban kapcsolódik egymáshoz. A képen van egy feszültség, és ezt ez a háromszögszerkezet is valahol, finoman erősíti, mert a csúcsára állított háromszögek vannak többségben a képen, még a virágcsokor formarendje is háromszögeket jelent, tehát miközben a kép látszólag egy fantasztikus, megbonthatatlan harmóniát mutat, filozófiájában van egy nagyon furcsa kettősség; ránézve azt mondjuk, hogy ugyan az a hatvanas, hetvenes évek, az idősebbek tudják, mire gondolok, míg a kép belső szerkezete egy teljesen másfajta belső feszültségről beszél, és ettől olyan izgalmas, ettől olyan zseniális ez a kép. Már többször tettünk utalást az estiklopédiára, és itt ajánljuk, hogy ha a Katalin a Török László a család c. képét meg tudja nézni, akkor még érthetőbb lenne, hogy mire próbálunk utalgatni. Úgyhogy én ezt a képet három disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

talán lelek e témához más képvilágot...
most itt találom meg.
hallgatva sokat mondó, velünk élő elmúlt.

Ami az előző munkánál elhangzott, itt viszont úgy érzem, hogy nyilván a szórt fény miatt is, ugye az előzőben az hangzott el, hogy nagyon fontos, hogy ezek a domborművek amelyek tulajdonképpen szobrászati munkák, ahhoz, hogy információként a fotósnál meg tudjon jelenni reflexeket kell használni. Itt elképzelhető, hogy szórt megvilágítás vagy hogy nem volt erős fény, pl. napsütés a közelben, ez segít abban, hogy a gép most láthatóvá teszi a kőfelületen lévő feliratokat, formákat, piktogramokat, pl. a temetőkben sokszor látható kohanita, levita síroknál ezt az ismert jelet. Pontosan ezért jó, hogy a Margit olyan fényviszonyokat választott, ahol szórtabb a megvilágítás, mert így láthatóvá válik egy nagyon régi sírkövön az a szimbolika, amelytől ezek az építészeti alkotások jellegzetessé, különlegessé válnak. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha a Margitnak van ideje és energiája, akkor ezt a fajta tárgyfotózást érdemes még egy kicsit folytatni, érdemes még érlelni, a környezet és a forma kapcsolódásait vizsgálgatni, hogy ne csak az történjen, hogy kimegyek, kirándulok, a kirándulás során elmegyek a temetőbe, és ott egyszerűen csak exponálok, hanem próbáljam ezt az egészet a dokumentatív fotózásból elemelni, hovatovább nekem ha én lennék a Margit, mi az üzenetem, mi az én érzelmi kapcsolatom a látvánnyal, mert ettől fog tudni elemelkedni a szokásos dokumentumfotón túlra az alkotás. Azt kell tudnom, hogy az önmagam fejlesztésén is változtatni akarok, hogy egy látszólag dokumentumfotóban is meg kell találnom a saját lényegemet, a valóságomat, hogy ez a zsidó temetőben készült fénykép, ez a csodálatos kőfaragásról ugyanúgy tartalmaznia kell a fotós személyiségét. És egy olyan dolgot is szeretnénk visszaidézni, amiről a gyerekfotónál, állatfotónál már volt szó, ez pedig a szemsík megválasztása. Ha felülről fotózunk, annak van egy üzenete, felette állunk annak, amit mutatunk, így az esendő lesz, mi pedig felettesek, tehát általunk a néző is letekint, lenéz a modellre, és ez igaz a tárgyaknál is, szóval az egy teljesen más üzenetet hordoz, ha odaguggolok a sírkő elé és onnan fényképezem, akkor nincs rövidülés és nincs ez az esendő póz, és ez az esendőség az alárendeltség érzetét is hordozza. Jó lenne, ha Margit még foglalkozna ezzel a tárgyi és szellemi környezettel. (szőke)

Ahogy az árnyékunkat, úgy önmagunkat sem tudjuk átlépni.

Harmadik leckére érkezett a kép, és ez azért fontos, mert ennél a leckénél mi már ténylegesen egészalakos portréra gondoltunk, amit itt a Margit a megúszásra vett, tehát ugrott egy leckét, mert a második lecke helyett a harmadikra adott egy árnyékképet, ami persze jellemző az emberre, hiszen mindig velünk van, kísér minket az életünk folyamán, de azért ez egy megúszós megoldás. Nagyon jók azok a rövidülések és jók azok a perspektívajátékok ezen a képen, ugyanakkor én egy kicsit hiányolom a valóság ábrázolását, ami a háttér beton vagy murvaszerű valami felületén jelen van, de ez csak az egyik képsík, és ezzel dolgozik az árnyék is, ugyanakkor lenne egy képsíkunk még, és ez a valóság, ami akár az előző képnél a cipő ill. a nadrágszár megjelenése, tehát ezt be lehetett volna fejezni, mert most ez nem található meg, és ha ez bekerült volna a képbe, máris egy izgalmas kettősség indult volna el, és megbolondítható lett volna ez a kompozíció. Tehát egyrészt én kérném a Margitot, hogy ismételje meg ezt a leckét a kiírásnak megfelelően, másrészt erre én most egy disznót adok. Ha meg az árnyékkal akar még foglalkozni a Margit, akkor azt mondom, hogy ezt tegyük át az első leckére, és ott lehetne még ismételni, javítani, játszani vele, mint próba az árnyékkal, mert ez nagyon izgalmasan tud viselkedni. A második és harmadik leckére pedig várjuk a megoldásokat a Margittól. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szavak nélkül, hallgatva is hallhatsz, ha figyelsz.

Igazából a Margit képe, amin egy temetőt látunk, nagyon kérdéses az, hogy a gyász leckébe átkerülhet-e ez a kép, de most a csend leckében próbáljuk meg elemezni. Alapvetően még az is megkockáztatható, hogy akár csendéletként is jó lenne a kép. Azt azért el kell mondani, hogy két, ember által létrehozott építészeti forma, két szimbolikus forma, két sírkő, és ezeken faragások, szövegek láthatóak. A két kő mérete, formái nagyon különbözőek, és ezek egy természeti környezetben, egy őszi időszakban növények között jelentkeznek. Maguk a formák leegyszerűsítettek, függőlegesek, körívek vannak, és ezek a függőlegesek ezek sok helyütt párhuzamosak, a két sírkő kapcsolata, ezek erős ritmikájában adnak egy tengelyt. Ugyanakkor a kép ezt a két függőlegest jobbra döntött formában komponálva mutatja. Ez adódhat talán az optika torzításából, talán nagylátószögű, vagy a keresőn keresztül kézből nem látta jól az alkotó, hogy ezek az egyenesek picit buknak jobbfelé. Ugyancsak a méretkülönbség, ez a Stan és Pan, szürke tónusaiban a két kő viszonylatában megintcsak jobbra tolódik, jobbra támasztékolódik. A háttérből bevillanó égfehér, és a pici zöld nem tudja visszabuktatni ezt a súlypontozást, és miközben a sírkövek egyenesei is jobbra dőlnek, az egész kép jobbra súlypontozódik. Ennek korrigálására adott esetben lehetőség lenne, hogy valami a kép bal felső sarkában legyen látható, akár egy emberi alak, vagy egy arc, vagy bármi, ami visszahúzná ezt a dőlést. Vagy a kamerával addig próbálok mozogni, amíg ezt a ritmusharmóniát meg tudom találni. Úgy gondolom, hogy maga a kép témaválasztása nagyon jó, ez egy hálás feladat, és én sejtem, hogy ide vissza is lehet térni és talán, amit esetleg javasolnék a többieknek, akik jobban értenek ehhez, a fórumon például, hogy beszélgessenek arról, hogy sejtésem szerint fontosak azok a feliratok, amik ott a köveken vannak, de itt, most a monitoron látva bebukik a hosszabbik kő felülete, és nem nagyon láthatóak ezek a faragások rajta. Általában tudunk használni olyan tükröket vagy olyan felületeket, amik reflexhatásokkal megvilágítják kicsit, belecsalnak a valóságba. Ezekről javaslom, hogy a fórum rovatban lehet beszélgetni. De a kép jó, az irány jó, és két disznó. Még a szemmagasságról is lehet még beszélni a kép kapcsán, kérem a többieket, hogy akár a fórumon, akár itt beszéljenek, segítsenek a Margitnak ebben is, ha ezt megtettük már sokszor, akkor ne kelljen elkényelmesedni, segítsünk az új alkotóknak a saját tapasztalatainkkal is. (szőke)
értékelés: