Elemzés

Próféta
Galaxis útikalauz...

Érdekes, ahogyan az István ezekkel a manószerű, obeliszkszerű, fallikus figurákkal foglalkozik, és ezekkel a különböző prizmaszerű tükröződésekkel, árnyékokat vetve, az árnyékokkal még jobban ráerősítve a fallikus ábrázolásra, sziluettesen színezve meseivé alakítják át ezt a kis termékenységi szobrot. Az egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Álomkávé

Egy enteriőrt, egy kávéházi belső hangulatot látunk, ahol valószínűleg egy társaság vagy egy pár elfogyasztott egy kávét, és beszélgetett, és ennek a történetnek az utolsó mozzanata volt, hogy ezekben a csészékben már nincs kávé. Talán csak egyetlen egy, mert a Bara nagyon jól meglátta ezt a kompozíciós kihívást, hogy nekem apró problémáim vannak ezzel a képpel, noha szeretem ezt, pl. a jobb alsó sarokban ott valami van, valami belóg, és ezt nem tudom, hogy mi, másrészt hozott a Bara egy döntést, hogy utólag, manipulatívan belenyúlt a képbe, és az asztalon kívüli hátteret elmaszatolni, mintha az ujját elhúzta volna és szétkente volna a festéket. Jó ez a hatás, ha határozottan eldöntjük, hogy ezt akarjuk mutatni, mert akkor azt mondom, hogy ha fontos ez a háttérjáték, akkor ebben a döntésben az is fontos lenne, hogy a két csésze függőlegesen hol helyezkedik el. Mert most van egy pici előterünk az asztallal, van egy középtér a két csészével, és a háttér a hármas tagolásban. És mivel nincs teljesen eldöntve, hogy ez a háttér mennyire fontos, mennyire szervező ereje a képnek, most egy bizonytalan érzése van, hogy elkészült a kép, és aztán a Bara megnézte otthon, hát, ez nekem nem annyira tetszik, kicsit belemaszatolok. Tehát mintha a döntés nem az exponálás előtt közben lett volna meghozva, hogy ezt akarom mutatni, hanem utólagos javítás lenne. (szőke-hegyi)
értékelés:

Becsuhéztam

Ha a címet nézem, és az Anita mostani munkáit, akkor ez az irdatlan mennyiségű csuhé már egy sajátos csuhéfilozófiát vagy a csuhé, mint tudatmódosító szer kérdéskörét is felveti, de én ezt igazából egy öniróniának tartom, és egyetértek, néha én is be szoktam csuhézni. Ez mindenkivel előfordulhat, legfeljebb én nem csuhénak mondom. Magáról a képről egy afrikai termékenységidol hangulat jön le, és még így, ebben a szűk változatban is jól látható, hogy ilyen koronaként van megfonva, felrakva ez a fejfedő, ami felerősíti a szemöldököket, az arcot, a nyakon lévő árnyékokat. Alapvetően én ezt a képet szeretem, talán még jobban belenéztem volna a kamerába, és ez a nagyon közeli kép ami majdnem nagylátószögűnek tűnik az optika, még erősebben megforgatta volna a képet a középpont körül, ami a kép felső harmadában a jobb oldali szem körül van - így Szőke.
Nekem van egy kis problémám azzal, hogy ennyire szűken van vágva - mondja Hegyi. A kéz is olyan furcsán van vágva, a csuhé tetejéből is lehetett volna több – bár ez nem biztos, hogy jó lett volna meglátni fent, hogy meddig tart ez a rafiaszerűség. Másfelől meg a test miatt is nem biztos, hogy lehetett volna többet mutatni; nem véletlen, hogy takarja a felületeket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Gyorsabban!
Szerintem még azok a lécek vannak rajta, amiket hatéves koromban koptattam. Talán a festés is az.

Fotósorozatot látunk, és én a mozgás kategóriájában is el tudnám fogadni ezt az üzenetet, de a gyermekkorban is, a hozzáfűzés miatt elfogadható. Ami javaslatom lenne technikailag, hiszen itt egy mozgófilmnek bizonyos részeit láthatnánk, kiragadott képkockákat, ezekben a szituációkban véleményem szerint rögzíteni kellett volna a kamerát. Vagy úgy beleülni ebbe a kis padocskába, hogy a könyököket ezekhez a védő vaskorláthoz odanyomni, odapasszírozni, vagy valamilyen módon felrögzíteni a kamerát, kisállvánnyal, kötéllel, ragasztóval, bármivel. Ugyanis akkor az történt volna, hogy a kamera az egész mechanikai rendszerrel együtt mozgott volna, és lehetőség lett volna arra, hogy a körben forgó szerkezet az kevésbé lett volna elmosódott, és kevésbé lett volna olya, bár szép, de olyan bizonytalan, elmosott forma, mint a háttér. Azaz ez a pörgő szerkezet kapott volna egy előtér-szerepet, és egy előtér-háttér viszonylatban felerősödött volna a dialektikája a háttér elmosódottságának. Ezt én fontosnak tartanám elgondolkodni rajta, két disznó. (szőke)
értékelés:

Kapcsolat

Egy átlós kompozíciót látunk, amiben a fényekkel próbálja az alkotó érzékeltetni azokat a formai kapcsolódásokat, ami a kép üzenete, a fő irány, és amit a cím is sugall, hogy kapcsolat. Ugye látunk két darab biciklistát, és az egyik a másik árnyékában halad, és ez az árnyék az, ami kiemeli a kép alsó részén, hozzánk közelebb eső biciklikereket, míg a másik kerékpáros az maga az árnyék felső részén helyezkedik el. Az talán még segített volna a kép elkészülésében, ha egy kicsit kevésbé szűkre van komponálva, tehát többet kapunk akár a felső, akár az alsó kerékpárosból, merthogy így a fő hangsúly az árnyékon van, de az is el van vágva, miközben a képi értelmezést segítené, ha többet kapnánk a többi formából is. Tehát szerintem ha ez egy vágott verzió, akkor az eredetit, a nyers változatot jó lenne megnézni, ha meg nem, és adódik egy hasonló szituáció, akkor próbálja meg a Jóska, sőt még azt is, hogy mi van akkor, ha egy kicsit lejjebb kerül a kamera, és nem ennyire fentről exponálódik a történet. Úgy a két kerékpáros között méretkülönbség is fellépne, ami a perspektívát, azon keresztül a haladást, a haladást irányára jobban tudna utalni. De maga a meglátás, a fények, a formák nagyon szépek, én azt mondom, hogy két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fényjáték szinekkel

Ez egy nagyon izgalmas akvarell-stílus, és 100 százalékosan nem konkrét formák, hanem színek, színvariációk, színjátékok, ritmikai képletek vannak felvetve, és ebben a kategóriában aranyos, és szerintem egy jószándékú dolog, miközben akár egy akt is lehetne, szóval az egy disznó rá megvan. (szőke)
értékelés:

Tengeri hántás (ismétlés)

Anita sokszor - és ezt fontos dolognak tartom, hiszen sokat kritizáljuk - áll neki újragondolni a munkáit, és ennek én nagyon örülök. Érdekes kihívás az ahogyan ezzel a rafia vagy valami szárított anyaggal a test találkozik, védelmezően, mint egy Masaccio-képen Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, ez egy elég híres kép, amin a reneszánsz után az egyház újrafesteti az intim testrészeket, amik egészen addig a híres festő munkájában fedetlenül és esendően ábrázolja Ádámot és Évát, tehát ott a kettős emberi alakoknál hasonlóan ezt a kicsit előrehajló pozíciót láthatjuk. Sőt, talán még az arcot is, ami hasonlóan mozdul ki. De amíg a Masaccio-féle festményen ennek a testkódnak látjuk a teljes motívumkörét, itt a kép baloldalán a jobb felkarba belevág a keret, és az Anita behajol ebbe a kompozícióba. És itt, ennél a szituációval az fedetlen emberi test védelme az, amire ez a növényi anyag felhasználódik, mintegy védekezésként, mintegy ruhaként. Ez egy érdekes jelzés, hogy megmutatom magam nektek, de mégis védekezek előttetek. Ugyanakkor attól, hogy a tekintet nem felénk irányul, nem az arc, hanem a szem, tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy városi műteremben egy beállított fotót látnánk éppen, ahol T. Dezsőné elkészítteti a fotóssal a családnak a képét. Talán jó lett volna a tekintetet felénk mozdítani, és én még tovább játszanék ezzel a történettel; ha van még az a tér, a tengerihántás, ha jól sejtem, hogy ez egy pajtában van, akkor ebben egy picit elbújnék, és egy picit többet adnék a test és a csuhé kapcsolatából, és ha már az ágy házi feladatra érkezett ez, akkor ebből a szituációból nem következik a békességes, puha ágyam a csuhéhegyek, amit ott sejteni is lehet a háttérben. Természetesen tudom, hogy csupasz testtel az a száraz csuhé nem egy szórakoztató dolog – de ha már az ágy leckére érkezett ez a kép, kénytelen vagyok ezt elmondani, ahogy a test formáinak csonkolását is. Tehát egy disznó, és esetleg ha tud még, akkor ezzel még foglalkozzon. (szőke)
értékelés:

Norman Bates
Azt mondják olyan vagyok, mint egy psziho-pata gyilkos. Legyen, nekem aztán mind1.

Itt érdemes felütni az estiklopédiát, és ott az említett karakterrel kapcsolatban, de akár a Psycho filmmel vagy Anthony Perkins-szel kapcsolatban is találhatunk anyagot, hiszen nem véletlenül használja az alkotó az idézetet, a talp leckére érkezett a kép, és a fotón kívül egy nagyon intenzív gesztusrendszert találunk, amit a kontakt tánc, a modern táncszínház alkalmaz nagyon sokszor zenével fűszerezve. Az is lehet, hogy itt is valami zene generálhatta magát a mozgásformát. És mivel ez egy jó ritmusú lendület lehetett, én azt sajnálom, hogy a jobb kéz ujjrendszere, beleértve a könyök felületét is, levágódott. Természetesen aszimmetrikusra van komponálva, a talp elsősorban a főszereplő, de a talp önmagában, ha nem látnánk az arc erős mimikáját, a megfeszülő hasizmokat, a görcsbe ránduló kezeket, ez a talp önmagában nagyon keveset tudna mesélni. Szinte csak sziluettben jelentkezik a talp az üveglapon. Tehát én annyit tettem volna, hogy az emberi alak gesztusait, a test széleit is, a jobb térdet is meghagytam volna, valahogy úgy komponáltam volna az üveglap alatt, hogy a félelmet keltő testbeszéd teljes egészében látsszon. (szőke)
értékelés:

Impresszió
Örökké tartó álom?

Szintén egy hosszú expozíciós képet látunk, ahol az alkotó egy egészen speciális, egészen intim világú történetet mutat be, saját magáról, és talán mondhatom, hogy hasonlatos ez egy picit ahhoz a meglátáshoz, ami a Hegyinek a ágy leckéjénél volt látható. Mégpedig azért, mert egy olyan pillanatot figyelt meg magán, arra volt kíváncsi, amit nagyon ritkán láthatunk magunknál, hogy hogyan alszunk, hogyan mozgunk, hogyan vándorlunk álom közben az álomban. Ráadásul színben is egy nagyon jó, nagyon hozzáillő, jó irányt mutató színvilágban van ez tartva. Annyit mondanék csakhogy ha a kamera egy picit lejjebb billen, akkor talán a vállrészből többet kapunk, és nem ilyen furcsán van befejezve a kép alsó része. Nyilvánvalóan ha ez valóban egy ilyen álomperiódus, akkor ezt nehéz egyből behatárolni, de ha őt ez a fajta meglátás, megoldás izgatja, akkor érdemes még próbákat tenni, de ezt a kis kompozíciós problémát leszámítva egy nagyon határozott, és nagyon erős és személyes üzenetet kaptunk. Én ezért megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Esti hangulat

Szerintem ez a kép sokkal több annál, semhogy szorgalmiként elemezzük, viszont ott van fölötte a másik képe, az ágy, és én akár ezt is az ágy kategóriába áttenném, hiszen itt is egy fekvés van. A képen egy rögzített kamerából egy hosszú expozíciót látunk, és ez ad lehetőséget, hogy a modell a látható, sejthető modell többször elmozdulhasson egy beállításon belül, és ettől a drapériák, a felületek, a padló perspektívája és minden ebben a vöröses hangulatban, érzelmektől telítődve, egy furcsa, álomszerű állapotot hozzon létre, amelyben a test folyamatosan attól, hogy nem pontosan rajzolódik ki, impressziókat hoz létre, figyelmet kelt. Akár mondhatnánk, hogy vágyat generál. Ehhez jó eszköz ez a hosszú expozíció, ami egy speciális munka, érdemes lenne ezzel a Barának tovább foglalkozni, mint műhelymunkát mélyebben feldolgoznia, mert nyilván a fixen beállított kamera és az expozíción belüli színészi munka eredményezhetik azt, hogy pl. sejtésem szerint a térd felső ívei levágódnak a képen. Amennyiben ez egy stúdiumsorozat, egy előkészítő munkával kontrollálva a mozgásokat a képeken ezt ki tudja szűrni. Ez két disznó, és én javaslom a Barának, hogy kezdjen el a test, elmozgások, test, drapéria és ezzel a vöröses hangulatvilággal foglalkozzon még ha van rá érkezése. (szőke)
értékelés:

Vágy

Az estiskolán a hatvanas évek már szóbakerül néhányszor, és ha visszaemlékezünk a korabeli húsvéti vagy karácsonyi képeslapok hangulatára, sokszor készültek ilyen – nem tudom milyen technikával – ilyen szendvicsképek. Tehát valamit láttunk és a nyuszika vagy az angyalka így rámásolódott a képre – vagy a gömbök a karácsonyfára, és itt is ilyen szappanbuborékszerű gömböcskéket láthatunk. Hasonló buborékok vannak különben az alap háttérben is, ez valamilyen árkád lehet, zsaluzott vasbeton plafonnal, és ott ilyen szocialista golyólámpák vannak ott fent, sőt maga az árkád, az árnyékok félkörei is ilyen gömböket idéznek. Tehát ezek a formák többszörösen jelen vannak a boltíveken keresztül is, és maga ez a kerengő vagy nem tudom mi egy még nagyobb kör alakú formára utal. Ilyen értelemben én ezeket a gömböcskéket venném alapul, és ezeknek a fekete-fehér rendszerét, ugyanakkor szerintem a gömbök, a buborékok és a valódi képnek a viszonya az esetleges. Tulajdonképpen értem, sejtem, hogy miért rózsaszínűek ezek a gombócok, de nem igazán érzem szervülni őket ezzel a montázsjátékkal. Mert talán nem véletlenül jutott eszembe a 60-as évek képeslapstílusa, mert ott sokszor a technika kezdetlegessége miatt is kimódoltak voltak ezek a kapcsolatok. Ha ezek a rossz típusú kapcsolatok vannak jelen a képen, akkor az is egy jó irány, csak ezt nem döntötte el 100 százalékosan az alkotó. Abból sejtem ezt, hogy én sem tudom igazából egész pontosan megérteni, hogy most afelé megyünk-e, hogy ez egy nagyon baltával faragott montázsrendszer legyen. A gömböket is mind ezért mondtam, hogy felsorolhatóak, de nem szervülnek össze. Nincs igazából asszociációs kapcsolódása a képen a gömbformáknak, csak jelen vannak. Ha ezt az épített környezetet nézem, akkor pedig nem az következik, hogy valamilyen múltidéző emlékkép előjöjjön, ehhez nem elég a fekete-fehér formátum. Tehát én ezt a gyermekkor leckére visszaadnám. (szőke)

Vár

Nagyon jó ezt a képet nézni; én annyit tettem volna, hogy még mélyebbre süllyedtem volna a kamerával, hogy a sziluettes, árnyékos előtér egészen pontosan a pad vízszintesei az emberi alakkal a baloldali vízszinteseknél a pesti oldal vízszintesei még jobban átszűrődjenek. Most ugyanis három fő motívum van nagyjából hasonló tónusértékben, a két fa, a kép előterében lévő tér és a térben lévő ember. És ezek jobban összekapcsolódnának ha a fényképezőgép lejjebb került volna, nagyobb hangsúlyt tudnának kapni, úgyhogy ez igaz rá. A meglátás viszont és a tónuskiválasztás, az egész kompozíciója az megintcsak egy nagyon tudatos dolog, és a többieknek mondom, hogy azt észrevenni, belekomponálni, hogy a két fa közé ezt a személyt súlypontban, hogy ez a kis hátizsák ami a padon van nagyon jól ellensúlyozza azt a nagy tömeget, amit a fa lombjai képviselnek, a bal felső sarokban a fa kemény, határozott vonalaihoz képest mennyivel játékosabb a fa lombozata a jobb oldalon, és az ember a kis táskával ehhez húz közelebb, mert ez tömegében így van kibalanszírozva, ha mérlegre tennénk a súlyokat, tömegeket. Mindenféleképpen nagyon jó meglátás és irány.
Ugyanakkor ezt szorgalmiból áttenném valahová, mondjuk vágy kategóriába, és ha ezt elfogadjátok, akkor megvan rá a három disznó. A hatvanas évek ízei nagyon benne vannak ebben a képben, az estiklopédián fogunk majd erről valami gyűjtőt csinálni, nagyon fontos dolgok voltak akkor fényképészeti szempontból. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgássérülteknek tilos

Tulajdonképpen ez egy képi humor, egy piktogrammal való játék, és finoman-játékosan a tengerpart is megjelenik, csak egy csíknyi, hogy ennyi maradt, ennyit küldünk nektek, úgyhogy mint képi geg aranyos, és az egy disznó jár érte. (szőke)
értékelés:

Mert ölelésre szükségünk van!

Csongor szemlélete nagyon is érthető, jó, ahogyan erre a többszörös S alakú kapcsolódásra ami egy eltolt, elcsúsztatott lábbal érhető el, és a baloldali lábujj még rá is hajol a másikra, védelmezi – nagyon jó észrevétel. Igen, ez a magányról szól, az egyedüllétről, és ezek a lábak, talpak, a bőrfelületek ezt nagyon jól közvetítik – ahogyan a leirat is mondja, mert ölelésre szükségünk van. Ami a problémám, az az, hogy nem elsősorban a farmernadrág vagy a kardigánszerű anyag, ami a sötétjével kiemeli a talpakat, hanem a háttérben lévő ruhásszekrény, vagy laminált bútorlap vagy székláb, ami felsejlik a privát környezetből – ugyanis nem annyira hangsúlyos ez, mint amennyire lehetne, hogy mitől magányosak ezek a talpak, de nem is annyira sematikus, hogy kizárólag a talpakkal tudjunk foglalkozni. Tehát mivel fényfelületek jelennek meg a háttérben is, ezért zavarják azt, ami az előtérben van, plusz a láb legalsó felülete az furcsán vágódik, miközben jó lenne a sarkat is látni, hogy hogyan fejeződik be a talpak kapcsolódása. Én ezt visszaadnám ismétlésre, de adok rá két disznót. (szőke)
értékelés:

Család

Nagyon szeretem ezt a képet, mert nem tudom, hogy így eszik-e az a család, hogy az ő sok éve kialakult viszonyuk vajon szükségelteti-e azt, hogy mindig az anya, apa, Ádi, mindenki megjelölve legyen, vagy ez egy olyan különleges szituáció, hogy fontos a rituálé miatt, hogy ki hol ül. Én efelé mozdulnék el, és hát mivel minden felirat a fotós felé fordul el, hát én nagyon erősen érzek egy öniróniát. És ebben az öniróniában az is szimpatikus és izgalmas, hogy én egészen a háttérbe szorulok, oda a csíkos függönynél, egészen hátul, nagyon szeretem ezt a fajta nyelvezetet. Abszolút a cseh ízeket érzem benne, nagyon szeretem ezeket a precíz pontosan elrendezett helyzeteket, amiben mégis ott van valami lázadás, valami abrosz alatti rosszalkodás, és nagyon szimpatikus számomra a család leckét így megfogalmazni. (szőke)
értékelés: