Igen. Én azt gondolom, hogy a lecke a talpról szól. Ennél a képnél látunk egy fahidat, ami egy világítótoronyhoz vezet, azaz nem Magyarországon készülhetett, de ez ebből a szempontból mindegy, van rajta egy idősebb pár, akik haladnak az úton. A talpat az út viszonylatában megfogalmazni az nem egy rossz kiindulás, ugyanakkor két probléma van ezzel a képpel. Egyrészt felül egy kicsit sok, tehát ha már ezt a vágást ezt a döntést meghoztuk, hogy a szereplők fejét, akkor még kellett volna vágni, hogy a hölgynek a válla se kerüljön bele, és a férfi vállánál is lehetne határozottan vágni. A másik, hogy későn exponált a Mariann, tehát cca. két lépéssel hamarabb kellett volna exponálni, amikor a cipő talpa és a szereplők lába és talpa, amiről ugye beszélünk, az közelebb van hozzánk, akár kihasználva ezt az objektív torzítást, egy óriási nagy cipőtalp viszonylatában látnánk ezt az utat – az sokkal koncentráltabb és erősebb üzenet lenne erre a feladatra, úgyhogy szerintem ez mint ötlet nem rossz, de én erre csak egy disznót adok. (szőke-hegyi)
értékelés:
Út
Sylvan
Mariann lelkét látjuk itt, amit nagyon nehéz megközelíteni, az elmosódott formák is a Mariann lelkét mutatják. Különösen ott fent az acélkék cipő melletti – a kutya nyele vagy antennája... szerintem ez egy nagyon korrekt kép. Ez a Mariann lába lehet, amire mászik fel a Sylvan? Félve jegyzem meg, hogy nem szeretnék Sylvanra ébredni, hogy ilyen villámszemekkel nézne rám – nagyon érdekesek ezek a kékek, hogy vajon honnan reflexelnek ennyire; a cipő is kicsit kékes, a kutyus szeme, orr, és hogy ezek mitől történtek, azt nem tudom. [szőke-hegyi énekelnek] Olyan mint egy rajzfilmfigura. A parkettának a viszonylatában a kutya pont az ellentétes irányba dől, mint a parkettalécek, és ez egy jó játék. (szőke-hegyi)
értékelés:
Délidőben
Nekem Szabó István filmjei, talán a Te című filmje idéződik ide, amiben az Esztergályos Cecília játszik, és azt a fajta időszakot jelzi ez a fekete-fehér kép ezekkel az éles árnyékokkal-fényekkel ez a kép, nem tudom, hogy Budapesten készült-e ez a kép, a háttérben az épület hozza ezt a furcsa hatvanas évekbeli asszociációt, és mint érzet ez nagyon is benne volt a hatvanas években ez a nyár-fíling, ugyan a kövezet nem ilyen volt akkoriban, de mégis, valahogy ezt a hangulatot közvetíti nekem a kép. Ami még izgalmas, hogy ezt az óriási világos felületet ezt nem felülre komponálja, mintha kvázi látnánk egy mezei tájat, házakkal, földdel, és egy nagy fehér éggel fölötte; hanem ez az épület szinte rázúdul, ráomlik erre a fehér felületre, amiben ott úgy úszik ez a szinte álomszerű bicikliző kislányalak. Én nagyon szeretem ezt a képet, csak egyetlen bizonytalanságom van, hogy ezt az épületet hol kellett volna vágni. De nem merem igazából ezt eldönteni, mert ez a felső falszegély, ahol a csatorna is lejön egyenesen, ott az első emeleti ablakoknál, ott a sarokpontnál kellett volna vágni, de akkor még jobban metsződnek az első emeleti ablakok. Ugyanakkor ha az épületből még többet adnánk, akkor ez a furcsa egyharmad-kétharmad arány megváltozna. Tehát bizonytalan vagyok, hogy kellene-e a felső felületen vágni – talán nem vágnék ebből a képből. Még el lehet mondani, hogy a kis emberi alak az árnyékával jobbra kifelé halad a képből, tehát még jobban jobbra kellene ritmizálni, de szerintem ennek ellenére ez a kép elég erőteljesen egyben van, és egy átgondolt üzenetet közvetít. Az kérdés, hogy miért a hatvanas évekből van, de erre nem tudom a választ.
A hozzászólások között felmerült, hogy akár teljesen levágni a felső részét a képnek, és ott erre direkt nem válaszoltam. A gyerek történetét, súlyát a kép a házzal együtt határozza meg. Enélkül ez a történet nem indul el. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az az, hogy a horizont egy picit dől. (szőke-hegyi)
értékelés:
Szeretlek Apa!
Leírás: Mikor még szavak nélkül is működik...
Ez a kép nekem a 70-es éveket idézi, a zsánerkép kategória, nagyon nagy divat volt akkor a diaporáma vetítésekre ilyen képeket küldeni. Ami érdekes, hogy a két szereplő együttes ritmusa, ahol jó lett volna, ha az apának a jobboldali könyöke-válla egy picit jobban látszik, ha ott egy picit mozdít a képen. A háttérről szeretnék beszélni, mert ott van egy ilyen furcsa, elhajló fatörzs, amiből gallyak ágaznak el, és ha egy picit mozdít a fényképezőgépen a fényképész, akkor lehet, hogy ezek a gallyak nem ilyen esetlegesen nőnek ki a figurákból, hanem kvázi mint egy fénysugár-sor, vagy ilyen glóriaszerű valami, jobban a két szereplő körül erősítették volna ezt a zöld hátteret. A kis fényfoltokkal ezt a zöld hátteret én jónak tartom, mert mintegy előrenyomja a szereplőket. Tehát én a kamera állásán változtattam volna egy picit, hogy másként álljanak ezek a fafelületek, amik most egy picit apa fejéből nőnek ki, picit a babáéból is, és erősebben tudnák a kompozíciót a két fej gesztusára koncentrálni, ha addig mozgattad volna a gépet, hogy ez a háttér még jobban fokozza a figurákat. Ez a vastagabb faág mintha még a váll ívét is követné, és csak egy picit kellett volna arrébb mozdítani a kamerán.
Még egyet szeretnék mondani, hogy nem véletlenül nem adtuk fel eddig a portrét, ami nem rólatok, hanem másról szól, igaz, hogy a barát leckére ti ezt már sokszor becsempésztétek, de ez eddig nem volt feladat. Az nem véletlen, hogy saját magunkat adtuk fel leckének, hiszen amikor leülünk magunkat fényképezni, tudjuk, hogy milyen gesztusokat csinálunk, tudjuk, melyik pillanatban fogunk exponálni, és akkor azt a gesztust, amit szeretnénk, tudjuk kontrollálni, és ezt a fajta összeszedettséget kell azoknál is elérni, amikor másokról csinálunk portrét. Márpedig ez egy kettősportré, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem a megfelelő pillanatban történt az expozíció. Minden egyes gesztusnak van egy eleje, amikor elindul, van egy csúcspontja, amikor leginkább azt fejezi ki, és van egy lecsengése, amikor már kifelé megy az alany ebből a kommunikációból. Itt a gyerek az aktív, és a kettőjük kommunikációjában egy jó gesztust mutat, ugyanakkor az apa ebben a gesztusban az apa már egy figyelőbb, a gyerekre figyelőbb állapotba halad, és ebben a haladásban az arcán megjelenő gesztus nem kifejező, sőt nem is teljesen pozitív. Azt is mondhatnám, hogy nincsen nyitva teljesen a szeme. Tudom, ez egy nehéz feladat, nem is mindig sikerül, de hát erre kell törekedni. (szőke-hegyi)
értékelés:
Kukucs!
az emeletes ágy nem csak alvásra jó:)
Az nekem nagyon tetszik, hogy egy olyan képosztatot keresett az alkotó, ami egy ilyen négyes váltást hoz létre a képen – csak nem biztos, hogy ez 100 %-osan tudatosult benne. Ez egyrészt egy középosztatú függőleges, talán az ágy vaslába vagy egy lelógó valami, ami nagyon hasonló tónusú, mint a felső ágy vas széle. Ez függőlegesen felezi a képet, és a felső ágyak tartórészei majdnem ugyanúgy keresztben metszik ezt a felületet. Olyan ez a kép, mint egy kártyaforma, ahol így a figurák, a tök alsó és az ász meg mik még nem tudom, fordítottan jelennek meg, tükröződve a kártyán, csak itt valójában a bal alsó és a jobb felső osztatban teljesen más esemény történik; miközben a kis gyerek kommunikál az alsó babával, aki ide, a fényképész felé figyel. De van még egy párhuzam is, a jobb alsó és a bal felső rész üzenetei, ebből egy elég jó ritmika jön létre, és én annyi csinálnék csak, hogy a felső ágykorlátnál, ahol ez a kis abrosz vagy lepedő lóg, ott az afeletti szakasznál vízszintesen vágnék ebből a képből. Így sokkal erősebben sűrítődne a két baba és a másik két ellenpont üzenete, játéka. De ettől függetlenül én szeretem ezt a képet, és a két disznó megvan rá. Bár a leckénél mi azt mondtuk, hogy a saját ágyatokat mutassátok meg – de lehet, hogy ez a saját ágyuk, és szerintem ez egy nyaraló lehet, és itt lakik az egész család. (szőke-hegyi)
értékelés:
Vattacukor
A kommentárok alatt ment egy filozófiai vita, hogy a vattacukor a fontos, vagy a vattacukor-készítés; én ragaszkodom ahhoz, amit ott is írtam, hogy nekem a vattacukor sosem volt a kedvencem, de a készítése a mai napig is elbűvöl, és még most sem értem teljesen, hogy hogyan készül. Ugyanakkor mivel a döntés a képnél ugyanerre vonatkozik, hogy a vattacukor készítése a fontos, gondolom a Ferit is gyerekkorában izgatta ez az egész, ezért fontos az, hogy ezt a tevékenységet hogyan ábrázoljuk. Itt látunk egy nyolcszögletű készüléket, és ez a készülék nagyon esetlegesen van vágva, semmi nem párhuzamos semmivel, tehát még véletlenül sincs kiválasztva egyik oldala sem, hogy na akkor ahhoz képest fogjuk a képhatárokat beállítani. És igazából ez nem indokolt, tehát a tevékenység nem megy olyan gyorsan, hogy ha egyszer odaengedte a bácsi a Ferit, akkor már be lehetett volna ezt állítani rendesen. A másik meg az, hogy ugye ennek van egy folyamata, és nem tudom, hogy az-e a legjellemzőbb, amikor a fehér vattacukor a fehér háttér előtt beleolvad. Ezt viszonylag gyorsan forgatják, és annyira elég hosszú az expozíció, hogy ezt érzékeljük is, és ez jó, hogy vannak bemozdulások ezen – de annyira beleolvad a háttérbe, hogy a struktúrája nem jön ki. Nem tudom, hogy ha feljebbről fényképezi a Feri, akkor ez mennyire jön ki, de nem biztos, hogy ennek a tevékenységnek a legjobb pillanatát kapta el. Úgyhogy én ezt a gyermekkor leckére abszolút elfogadom, mert visszavisz minket élményében a gyermekkorba, engem legalább húsz évvel – höhöhöhö [Szőke] – na jó, harminccal [Hegyi], de a megoldás az nem tökéletes, azaz egy malacot tudok megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:
Harmadik szem
Ki vagyok én?
Hosszú expozíciós kép, a Barától már láttunk ilyent, bár a kép címe a harmadik szem, mégis a kép egyik főszereplője az nemcsak az emberi arc, hanem az a szőrmeszőnyeg-szerűség, vagy szőrmesüni vagy szőrmepocok? Amitől az egésznek van valami fura franciás, vagy berlinies, dizőzös, mulatószerű hangulata. Mintha a színpad mögött a táncosnő egy pillanatra kikacsintana ránk, és azok a kis bazári ruhaszélek, a letakart asztal, a használati tárgyak a jobb kar környékén, és azok a kör alakú függők ott, ezek is ezt a keleties hangulatot idézik, de mint egy színpadi vagy műtermi világban, és ez hozza ezt a operettszerű, táncosnőszerű hangulatot, és ezt szerintem jól működteti a szereplő, az egészben van valami Marylin Monroe-s valamilyenfajta kacérkodás, és ezt a kép jól árnyalja. Én esetleg a két könyököt bennehagytam volna a kompozícióban, meg esetleg ezt az árcédulát vagy mit itt elől ezt kivettem volna ebből a képből - így szól Szőke.
Én most Tóth Gyurit hívom be ide az estiskolába - mondja Hegyi - mert ő az, aki többszöri expozíciókkal (hét darabot szokott elkövetni belőlük a képeinél) foglalkozott, hozott létre képeket, és a mozgást, és a mozgással együtt az időt próbálja meg a nézővel érzékeltetni, és nem kell őt utánozni, de ha már ilyen képeket készítünk, vagy hosszú expozícióba belevillantunk, akkor azt fontos tudni, és előre legyakorolni, hogy ezek a mozgások milyen intenzitásúak, mekkora helyet igényelnek, hova fog minden kerülni. Itt most szerencsésen ott van egy harmadik szem, igen, én ezt látom; csak azt nem tudom, hogy ez a harmadik szem mennyiben a véletlen szülötte, aminek utána örültünk, hogy jaj de jó, ott lett egy harmadik szeme. Mert nekem ez egy visszafelé gondolkodás, hogy születik valamilyen eredmény, és ennek örülünk, hogy jaj de ügyes vagyok, és hát közben ezt a véletlen hozza létre. Ezt a véletlent igába lehet vonni, csúnyán fogalmazva. Ez a véletlen a barátunk lehet, ez a véletlen a kezünkre dolgozhat; csak tudnunk kell, hogy – most ez kvázi ellentmondás – hogy ez a véletlen milyen szabályszerűségek alapján működik. És ehhez a megfigyelés is szükséges, hogy minél többször próbálgassunk. (szőke-hegyi)
értékelés:
Porcelánbaba
A barátom leckére jött a kép, ami nem egy porcelánbaba, hanem egy műanyag vagy kaucsukbaba, amit itt látunk, mint ahogyan a fején a roncsolódás sem valódi sérülés, hanem egy fotosop trükk, de ezzel semmi baj nem lenne, ha én, a néző magyarázatot kapok, hogy ez miért történik. Tehát itt van ez a sokkolónak szánt üzenet ezzel a babával, ugyanakkor ez a baba ez szép, persze a szépségnek is vannak stációi, de mondjuk, hogy ez szép, és akkor rá van téve ez a roncsolódás, ami azért nem tud szervülni, mert ha ennek a babának ténylegesen be lenne horpasztva a feje, akkor nem ilyen csillogóan nézne ki az ő szeme, tehát ha ekkora ütést kapott volna a fej, akkor az egyéb sérülést is okozott volna, tehát ez leleplezi ezt a geget. A másik az, hogy oké, vegyük úgy, hogy ezzel nem foglalkozunk, de akkor sem értem, hogy a baba mit akar ezzel nekünk mondani. Érzem, hogy sokkolni akar, csak nem tudom, hogy miért. Nem fogalmazódik meg a képen az üzenet. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)
Csillapíthatatlan vágy
Én ezt nagyon nagyon szeretem, ezt a képet, és nagyon rendben lévő kép. Éppen csak nüanszokat mondanék, hogy világítástechnikában amíg a csokoládé felülete jól van világítva, és a modell sincs rosszul világítva – de a csoki eleje is és a modell neki bal oldali arcfele annyira sok fényt kapott, hogy ki van égve. A kivágás is jó, a kompozíció is, csak ha kicsit betakarja ezt a kiégett dolgot, akkor máris sokkal jobban beszélnek a szemek és izgalmasabb lesz a csokoládé is. Tehát egy picit sok ez a fény, ami főfényként itt beáramlik, ezt valamilyen takarással lehetett volna csökkenteni. Ettől még én megadnám a három disznót akkor, ha a Mariann akár ezzel a csokival, beállítással próbálkozik még a fénybeállításokkal. (szőke)
értékelés:
Szeretlek
Abszolút egyetértek az üzenettel, amit küldesz. De egyrészt ha az édesapa és gyermeke látható a képen, akkor fontos az, ahogy az apa, aki olyan, mintha egy nagy, erős és biztonságot adó manifesztum lenne – és az, hiszen feltekintünk rá, egy alsó gépállásból van fényképezve ez a páros, akkor talán az apának a homloka, a koponyatető is fontos lenne, hogy ne vágjunk bele így. És ugyanúgy ha megfigyeljük alul a babát óvó jobb kezet, az ujjakat, annak ellenére, hogy egy erős testalkatú férfit látunk itt, aki a babát öleli, mégis nagyon finom és gyengéd, óvatos védelem van ebben a kéztartásban. Azaz ha tágabb lett volna a kompozíció, akkor az apa negyedik ujját is láthatnánk, ami valószínűleg külön áll a többitől, hiszen ezt a pici babát, aki valószínűleg alszik, odabújik az apa mellkasához, még jobban érzékelnénk, hogy mennyi finomság van a mozdulatban, mennyi gyengédséggel öleli a babát. Ez egy fontos mozzanata a képnek, amibe a kamera belevág. Picit tágabbnak kellett volna ennek a képnek, és esetleg balra egy kicsit tengelyben el lehetett volna mozogni, hogy a háttérben az az ember ne zavarjon be, ne koszolja össze ezt a nagyon szép, talpán álló háromszög-kompozíciót, aminek a csúcsa az apa arca, ezzel a furcsa napszemüveggel. Tehát én egy picit bővítettem volna ezt a képet. Ezek a manifesztumok, mint a napszemüveg, ezek kordokumentumokká válhatnak idővel, és ha ez egy tudatos döntés, akkor én el tudom fogadni; de ha ez egy kapcsolatról akar szólni, és az a címe, hogy szeretlek, akkor ezt a napszemüveget levetetném, vagy ha más nem, fel lehet tolni apának a homlokára, hogy lássuk a tekintetét. Visszaadjuk ismétlésre, hiszen a modelleket biztosan rá lehet venni a fotózásra megint, és a kép üzenete megéri a pontosabb fogalmazást. (szőke)
El lehet tolni
a biciklit...is
Én nagyon szeretem ezt a képet, és pl. azért, mert olyan emlékképeket is előidéz bennem, mint Jiri Menzel korai filmjei, ahol artisták és akrobaták és különböző figurák jelennek meg a régi időkben, de ettől a hosszú árnyéktól a varázsbiciklitől – ami olyan, mint egy velocipéd - válik meseivé az egész, mert az emberi figura egy ilyen elrajzolttá válik, ettől mesei, ez erősíti fel a háttérben a napraforgók vörösét, ezt a naplementés hangulatot, nagyon jól ízesül az a fajta próbálkozás, ami sok estiskolás képen már látható volt, az árnyékok. Annak örülök, hogy az árnyékkal való dolgozással egy egészen új üzenetet tudtál létrehozni. Nekem ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:
Első
Saci, én nagyon szeretem ezt a képet, csak azt a rohadt Panasonicot gyűlölöm, mert én rád vágyom, hogy lássalak, és örülök, hogy itt ezt az emeletes ágyat, azt a kis kuckót, ahová beültél vagy kirándultok és megszületett ez a kép, ezt láthatom, és jó, ahogy veled együtt bemozdul ez a kép – de nagyon haragszom erre a Panasonicra, hogy képes olyan pontos lenni, hogy még a típusszámát is el tudom olvasni, de Sarolta, te vagy a lényeges, az ember, és nem ezek a közvetítő eszközök, hiszen nem egy termékreklámot csinálsz ott szerintem. Azaz ez egy nagyon jó út szerintem, elkezdesz foglalkozni magaddal újra, de valamit ezzel kellett volna csinálni ezzel az elektronikus ablakkal vagy nem tudom mi az, ami ott van, talán ha az be van csukva, akkor még kevésbé lenne ezzel problémám, hogy ez a kép a Panasonicról szól és nem a Török Saroltáról. Vagy pedig, mivel ez egy videókamera, és felteszem, hogy ez egy saját magáról tükörben készített felvétel – de nem, ez nem tükör, nem értem, hogy hogyan is készült ez a kép - mindegy, de ha kihajtódik ez az LCD képernyő, és felénk fordítódik, mert ezeket ki lehet fordítani így, akkor látjuk azt, hogy te mit veszel fel a kamerával, és ez lehet, hogy kompenzálja ezt a hibát. De az egy disznó az megvan rá. (szőke)
értékelés:
Ő
Izgalmas dolog, hogy egy felső gépállásból, egészen felülről, mint egy elemző gépállásból látjuk a gyermeki testeket, ezt a kis műanyag fürdőmedencét, a tégla járdát és nagyon szép, ahogyan a műanyag medencén átszűrődik a fény és a víz varázslatos mozgásai az emberi testek mellett ezeket a kis fodrocskákat és egymásba fonódó kis köröket ragyogtatja, létrehozza. Ha lehetőség lett volna rá, én egy kicsit bővebbet adtam volna ebből a körformából, ami izgalmasan kapcsolódik, mint egy ilyen absztrakt üzenet ezzel a balra dőlő téglajárdával, akkor talán erősebb tudott volna lenni a kép, de megadom rá a két disznót. (szőke)
értékelés:
Gyász
Ez is nyár. Nem csak a Balaton.
Most jön a kedvencünk, ami mindent visz. Én erre öt disznót adnék. Én még nem sok ilyent láttam az estiskolán, ez biztosan véletlen, de ez a kép így nagyon üt - mondja Szőke. Az az egészben a nagyon furcsa ezzel a képpel kapcsolatban, amit az András is mondott az előbb, hogy nem sok ilyent látni, hogy ennyire eszköztelenül, ennyire puritán és mégis lírai, drámai módon, ennyire elemelten és összefogottan mesél nekünk egy történetet. Merthogy ezen a képen embereket látunk. Ez a kép nagyon sok mindent el tud indítani bennünk. Tényleg mindenkinek a saját hozott anyagából, a saját múltjából dől el, hogy mire gondol, hogyan asszociál, megmarad az napraforgóknál, vagy mondjuk ez egy vert hadsereg Rómában, vagy pedig ez egy háborút felidéző kép, a csata után keressük az elveszett szabadságot, vagy akár azt is mondhatom, hogy ez egy gyülekező egy táborban – mindenkinek más élményeket hozhat vissza. De annyira jól eltalált, jól szerkesztett pillanat, mind fényeiben, mind kompozícióban, mind perspektívájában, hogy erre tényleg nem lehet mást mondani, és csak azt, hogy aki tudja kiről van szó, az talán értékeli, hogy Sebastiao Salgadonak a munkásságát juttatja eszembe ez a kép, és nemcsak a tónusaiban és hangulatában, hanem mert ő emberekkel mesél el ilyen sorsokat, vagy hasonló sorstörténeteket - Hegyi.
Nem rúghatjuk fel a szabályainkat, pedig erre a képre én öt disznót adnék. Maradunk a három disznónál, de én csak annyit tudok mondani, hogy Gábor, én nagyon szépen köszönöm ezt az üzenetet, és csak abban tudok reménykedni, hogy nem az történt, hogy túl jó az új gép, és helyetted észrevesz mindent mert jó számítógép van benne, ami kép és ami történet, hanem reménykedem, hogy amióta ideérkeztél az estiskolára, azóta ilyen változások történtek benned. Ez egy nagyon összefogott vers, és egyszerre egy zenekari mű is. Nagyon jó az asszociációs rendszere, és mégegyszer nagyon köszönöm, hogy elküldted ezt a képet nekünk. Büszke vagyok rá, hogy ezt az alkotást itt, az estiskolán publikáltad. (szőke-hegyi)
értékelés:
Egy kedves Baráti gesztus :)
Nagyon szeretném ezt a képet, fiatal kora ellenére vannak bizonytalanságok bennem, hogy talán édesanyja vagy nem tudom kinek a ruhásszekrényéből varázsolódott elő ez a szemüveg, még akkor is, ha ezt most így lehet megvásárolni, erőteljesen idézi nekem az hatvanas-hetvenes éveket, és őrületesen karakteres lesz ettől az arc. Meg attól az optikától, amivel fényképezhette ezt a jelenetet. És a szituáció is, a szereplők beállítása is tulajdonképpen jónak mondható, bár egy kicsit többet is lehetett volna adni a pusziból, úgy, hogy a félprofilos főszereplőhöz közelíteni, és újra pusziltatni az arcot, ez más szempontból is lehet, hogy fontos lett volna. Ezért mondom, hogy a filmforgatás és a fotózás az sokszor az életben létrejövő vágyakat is orvosolni tudja. Felvehetted volna a fiúval mégegyszer, mondván, hogy a fotó nem sikerült eléggé, és akár egy kapcsolat is elmélyülhet még jobban. Tehát ott jó lenne, ha jobban látszódna az a csücsörítés, de a nagyobb problémám az az, hogy szerintem ez a szemüveg az egy nagyon rekvizítuma ennek a képnek, tehát én nem vágtam volna bele a szemüveg felső íveiben, és ugyanúgy a kis álladba vagy az állatok mindkettőtök álla is jó lett volna ha bennemarad. Ettől még ugyanúgy meg tudna maradni ez az egészen hosszú, húzott, majdnem panorámaképszerű keretezés – alul-felül én többet hagytam volna meg. De szerintem a két disznó ettől még megvan a képre. Vagy ha már vágunk, akkor az állból még lehetett volna vágni. Mert most ez pont a határon van. (szőke-hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…