Elemzés

Mariann lelkét látjuk itt, amit nagyon nehéz megközelíteni, az elmosódott formák is a Mariann lelkét mutatják. Különösen ott fent az acélkék cipő melletti – a kutya nyele vagy antennája... szerintem ez egy nagyon korrekt kép. Ez a Mariann lába lehet, amire mászik fel a Sylvan? Félve jegyzem meg, hogy nem szeretnék Sylvanra ébredni, hogy ilyen villámszemekkel nézne rám – nagyon érdekesek ezek a kékek, hogy vajon honnan reflexelnek ennyire; a cipő is kicsit kékes, a kutyus szeme, orr, és hogy ezek mitől történtek, azt nem tudom. [szőke-hegyi énekelnek] Olyan mint egy rajzfilmfigura. A parkettának a viszonylatában a kutya pont az ellentétes irányba dől, mint a parkettalécek, és ez egy jó játék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Leírás: Mikor még szavak nélkül is működik...

Ez a kép nekem a 70-es éveket idézi, a zsánerkép kategória, nagyon nagy divat volt akkor a diaporáma vetítésekre ilyen képeket küldeni. Ami érdekes, hogy a két szereplő együttes ritmusa, ahol jó lett volna, ha az apának a jobboldali könyöke-válla egy picit jobban látszik, ha ott egy picit mozdít a képen. A háttérről szeretnék beszélni, mert ott van egy ilyen furcsa, elhajló fatörzs, amiből gallyak ágaznak el, és ha egy picit mozdít a fényképezőgépen a fényképész, akkor lehet, hogy ezek a gallyak nem ilyen esetlegesen nőnek ki a figurákból, hanem kvázi mint egy fénysugár-sor, vagy ilyen glóriaszerű valami, jobban a két szereplő körül erősítették volna ezt a zöld hátteret. A kis fényfoltokkal ezt a zöld hátteret én jónak tartom, mert mintegy előrenyomja a szereplőket. Tehát én a kamera állásán változtattam volna egy picit, hogy másként álljanak ezek a fafelületek, amik most egy picit apa fejéből nőnek ki, picit a babáéból is, és erősebben tudnák a kompozíciót a két fej gesztusára koncentrálni, ha addig mozgattad volna a gépet, hogy ez a háttér még jobban fokozza a figurákat. Ez a vastagabb faág mintha még a váll ívét is követné, és csak egy picit kellett volna arrébb mozdítani a kamerán.
   Még egyet szeretnék mondani, hogy nem véletlenül nem adtuk fel eddig a portrét, ami nem rólatok, hanem másról szól, igaz, hogy a barát leckére ti ezt már sokszor becsempésztétek, de ez eddig nem volt feladat. Az nem véletlen, hogy saját magunkat adtuk fel leckének, hiszen amikor leülünk magunkat fényképezni, tudjuk, hogy milyen gesztusokat csinálunk, tudjuk, melyik pillanatban fogunk exponálni, és akkor azt a gesztust, amit szeretnénk, tudjuk kontrollálni, és ezt a fajta összeszedettséget kell azoknál is elérni, amikor másokról csinálunk portrét. Márpedig ez egy kettősportré, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem a megfelelő pillanatban történt az expozíció. Minden egyes gesztusnak van egy eleje, amikor elindul, van egy csúcspontja, amikor leginkább azt fejezi ki, és van egy lecsengése, amikor már kifelé megy az alany ebből a kommunikációból. Itt a gyerek az aktív, és a kettőjük kommunikációjában egy jó gesztust mutat, ugyanakkor az apa ebben a gesztusban az apa már egy figyelőbb, a gyerekre figyelőbb állapotba halad, és ebben a haladásban az arcán megjelenő gesztus nem kifejező, sőt nem is teljesen pozitív. Azt is mondhatnám, hogy nincsen nyitva teljesen a szeme. Tudom, ez egy nehéz feladat, nem is mindig sikerül, de hát erre kell törekedni. (szőke-hegyi)
értékelés:

A kommentárok alatt ment egy filozófiai vita, hogy a vattacukor a fontos, vagy a vattacukor-készítés; én ragaszkodom ahhoz, amit ott is írtam, hogy nekem a vattacukor sosem volt a kedvencem, de a készítése a mai napig is elbűvöl, és még most sem értem teljesen, hogy hogyan készül. Ugyanakkor mivel a döntés a képnél ugyanerre vonatkozik, hogy a vattacukor készítése a fontos, gondolom a Ferit is gyerekkorában izgatta ez az egész, ezért fontos az, hogy ezt a tevékenységet hogyan ábrázoljuk. Itt látunk egy nyolcszögletű készüléket, és ez a készülék nagyon esetlegesen van vágva, semmi nem párhuzamos semmivel, tehát még véletlenül sincs kiválasztva egyik oldala sem, hogy na akkor ahhoz képest fogjuk a képhatárokat beállítani. És igazából ez nem indokolt, tehát a tevékenység nem megy olyan gyorsan, hogy ha egyszer odaengedte a bácsi a Ferit, akkor már be lehetett volna ezt állítani rendesen. A másik meg az, hogy ugye ennek van egy folyamata, és nem tudom, hogy az-e a legjellemzőbb, amikor a fehér vattacukor a fehér háttér előtt beleolvad. Ezt viszonylag gyorsan forgatják, és annyira elég hosszú az expozíció, hogy ezt érzékeljük is, és ez jó, hogy vannak bemozdulások ezen – de annyira beleolvad a háttérbe, hogy a struktúrája nem jön ki. Nem tudom, hogy ha feljebbről fényképezi a Feri, akkor ez mennyire jön ki, de nem biztos, hogy ennek a tevékenységnek a legjobb pillanatát kapta el. Úgyhogy én ezt a gyermekkor leckére abszolút elfogadom, mert visszavisz minket élményében a gyermekkorba, engem legalább húsz évvel – höhöhöhö [Szőke] – na jó, harminccal [Hegyi], de a megoldás az nem tökéletes, azaz egy malacot tudok megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:

A barátom leckére jött a kép, ami nem egy porcelánbaba, hanem egy műanyag vagy kaucsukbaba, amit itt látunk, mint ahogyan a fején a roncsolódás sem valódi sérülés, hanem egy fotosop trükk, de ezzel semmi baj nem lenne, ha én, a néző magyarázatot kapok, hogy ez miért történik. Tehát itt van ez a sokkolónak szánt üzenet ezzel a babával, ugyanakkor ez a baba ez szép, persze a szépségnek is vannak stációi, de mondjuk, hogy ez szép, és akkor rá van téve ez a roncsolódás, ami azért nem tud szervülni, mert ha ennek a babának ténylegesen be lenne horpasztva a feje, akkor nem ilyen csillogóan nézne ki az ő szeme, tehát ha ekkora ütést kapott volna a fej, akkor az egyéb sérülést is okozott volna, tehát ez leleplezi ezt a geget. A másik az, hogy oké, vegyük úgy, hogy ezzel nem foglalkozunk, de akkor sem értem, hogy a baba mit akar ezzel nekünk mondani. Érzem, hogy sokkolni akar, csak nem tudom, hogy miért. Nem fogalmazódik meg a képen az üzenet. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Abszolút egyetértek az üzenettel, amit küldesz. De egyrészt ha az édesapa és gyermeke látható a képen, akkor fontos az, ahogy az apa, aki olyan, mintha egy nagy, erős és biztonságot adó manifesztum lenne – és az, hiszen feltekintünk rá, egy alsó gépállásból van fényképezve ez a páros, akkor talán az apának a homloka, a koponyatető is fontos lenne, hogy ne vágjunk bele így. És ugyanúgy ha megfigyeljük alul a babát óvó jobb kezet, az ujjakat, annak ellenére, hogy egy erős testalkatú férfit látunk itt, aki a babát öleli, mégis nagyon finom és gyengéd, óvatos védelem van ebben a kéztartásban. Azaz ha tágabb lett volna a kompozíció, akkor az apa negyedik ujját is láthatnánk, ami valószínűleg külön áll a többitől, hiszen ezt a pici babát, aki valószínűleg alszik, odabújik az apa mellkasához, még jobban érzékelnénk, hogy mennyi finomság van a mozdulatban, mennyi gyengédséggel öleli a babát. Ez egy fontos mozzanata a képnek, amibe a kamera belevág. Picit tágabbnak kellett volna ennek a képnek, és esetleg balra egy kicsit tengelyben el lehetett volna mozogni, hogy a háttérben az az ember ne zavarjon be, ne koszolja össze ezt a nagyon szép, talpán álló háromszög-kompozíciót, aminek a csúcsa az apa arca, ezzel a furcsa napszemüveggel. Tehát én egy picit bővítettem volna ezt a képet. Ezek a manifesztumok, mint a napszemüveg, ezek kordokumentumokká válhatnak idővel, és ha ez egy tudatos döntés, akkor én el tudom fogadni; de ha ez egy kapcsolatról akar szólni, és az a címe, hogy szeretlek, akkor ezt a napszemüveget levetetném, vagy ha más nem, fel lehet tolni apának a homlokára, hogy lássuk a tekintetét. Visszaadjuk ismétlésre, hiszen a modelleket biztosan rá lehet venni a fotózásra megint, és a kép üzenete megéri a pontosabb fogalmazást. (szőke)

Saci, én nagyon szeretem ezt a képet, csak azt a rohadt Panasonicot gyűlölöm, mert én rád vágyom, hogy lássalak, és örülök, hogy itt ezt az emeletes ágyat, azt a kis kuckót, ahová beültél vagy kirándultok és megszületett ez a kép, ezt láthatom, és jó, ahogy veled együtt bemozdul ez a kép – de nagyon haragszom erre a Panasonicra, hogy képes olyan pontos lenni, hogy még a típusszámát is el tudom olvasni, de Sarolta, te vagy a lényeges, az ember, és nem ezek a közvetítő eszközök, hiszen nem egy termékreklámot csinálsz ott szerintem. Azaz ez egy nagyon jó út szerintem, elkezdesz foglalkozni magaddal újra, de valamit ezzel kellett volna csinálni ezzel az elektronikus ablakkal vagy nem tudom mi az, ami ott van, talán ha az be van csukva, akkor még kevésbé lenne ezzel problémám, hogy ez a kép a Panasonicról szól és nem a Török Saroltáról. Vagy pedig, mivel ez egy videókamera, és felteszem, hogy ez egy saját magáról tükörben készített felvétel – de nem, ez nem tükör, nem értem, hogy hogyan is készült ez a kép - mindegy, de ha kihajtódik ez az LCD képernyő, és felénk fordítódik, mert ezeket ki lehet fordítani így, akkor látjuk azt, hogy te mit veszel fel a kamerával, és ez lehet, hogy kompenzálja ezt a hibát. De az egy disznó az megvan rá. (szőke)
értékelés: