Elemzés

Találkozás

Anyacsavar, apacsavar. Mind a két fogalom amit használtunk régen, ugye elég pontosan bennevan az az üzenet is, amit itt a kép címe is tartalmaz. Valami régi munkapad, gépezet, sín, tudja a csuda, hogy mi, de egy hosszú idő óta egybeolvadó, egybeforró formát látunk, olyannyira, hogy valószínűleg ezt a két felületet már csak sérüléssel lehetne szétválasztani. Ezek már egyek. Az apacsavar és az anyacsavar. A képen látjuk ezt a kvázi tárgyfotót, a Bara szeret fekete-fehérben fotózni, nyilván olyankor pontosabban tud fogalmazni, az árnyékokkal fényekkel, hengerekkel és élfényekkel dolgozik, és ezekkel hoz létre egy nagyon izgalmas üzenetet. Annak ellenére, hogy megint egy nagyon közeli képet látunk, azért felsejlik a háttérben egy másik hasonló szituáció, talán szintén egy hasonló anyacsavar és egy ugyanilyen tengely, amely derékszögben mutat erre az obeliszkszerű tárgyra. Számomra az kérdéses, hogy a két forma, az életlenben tartott csak sejthető hátsó forma az ennek a történetnek vajon egy továbbgondolása, kapcsolódik ehhez az itt látható függőleges hengerformához, vagy egyáltalán mi a helyzet, mi a kapcsolódás köztük. Most szerintem, mivel a hátsó forma nincs fókuszálva, nincs hangsúlyozva, így nem erősíti az előtérben látható jelenséget, viszont a tónusértékei, sötétjei hellyel-közzel fellelhetőek az előtérben lévő tárgy tónusvilágában. Ezért szerintem gyengíti azt, vagy egy olyan pozíciót kellett volna keresni, ahol csak ezt a furcsa, fallikus tárgyat látjuk, vagy esetleg úgy dolgozni a fénnyel, hogy a háttérben lévő események, amik zavarhatják az előtérben zajló történetet, azok gyengüljenek. Nagyon nehéz makrókat készíteni, nagyon átgondoltan kell ezekhez a helyzetekhez hozzáállni, szerintem mivel itt statikus szituáció látható a képen, ezzel lehet még foglalkozni akár műtermi körülmények között is. Az irányt jónak tartom amivel foglalkozik, nagyon érdekesek ezek a szikár, leegyszerűsített üzenetek, de szerintem ezt tovább kellene pontosítani; én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

A remény hal meg utoljára
A szem a lélek tükre...

Egyrészt üdvözlünk az estiskolán, másrészt pedig az első leckére sokféle megoldást kaptunk már, és a szemmel is sokan és sokféleképpen foglalkoztak már az alkotók, itt egy eléggé határozott döntése az, hogy az arcomból mennyit mutatok meg, hogy a fényeket hogyan használom, másrészt pedig van egy nagyon lényeges határpont, ahogyan a fotós megfogalmazza a szemét, a szemöldökét, a szempilláját és a többi részt – és magát a szemgolyót, az íriszt. Merthogy a kettő nagyon határozott módon van elválasztva. Az egyik monokróm, sárgákkal és vörösekkel dolgozó, de egy színtartományban maradó; a másik pedig, hát én ezt az én monitoromon fekete-fehérnek látom, magát az íriszt, tehát itt van egy technikai beavatkozás, amit hangsúlyba hozza a képnek a főszereplőjét, magát a szemet. Ami nekem egyetlen kérdés, hogy ha elvonatkoztatunk a konkrét formáktól, és csak mint befogadó halmazokat tekintjük a képen megjelenő dolgokat, akkor ugye látunk egy félkörívet, egy ellipszist, egy másik körívet, tehát itt körívekkel dolgozik ez a kompozíciót, és ezeknek a világosoknak az ellenpontja a háttér, vagyis a sötétben maradó rész, és én ennek a kettőnek az arányával még játszottam volna egy picit, mert most pont a határon billeg ez a tömeg. Tehát a tömegmennyiségek nem eldöntöttek nekem. (szőke)
értékelés:

Hold a csőben
A legutóbbi Holdfogyatkozáskor (2008.AUG.16.SZO. 23.06.03 CEST) belenéztem egy távcsőbe a telefonommal...

Nyilván a cím az egy segítség, sok tekintetben, vagy mert egy asszociáció egy felülettel, szerkezettel, vagy inkább amit látunk az valami ilyesmire hasonlít. Én inkább nem e felől keresném a választ, hanem kerettől keretig nézem meg, amit látok; sötét felületeket, árnyékos felületek íveit, és egy gömbformának a szeletét látjuk. Egy gömbformát, még akkor is, ha egy csövet látunk, és a csőbe érkezik be a fény, és a cső negatív szerkezete ad ki egy ilyen félgömbérzést. Nem az odaérkező reflexekkel van a baj, hanem azzal, hogy hova kellene komponálni. Ha absztrakció, ritmika szintjén nézzük, akkor ritmusban nincs jó helyen ez a fura fényfelület. Én jobbra tolnám még. (szőke)
értékelés:

Szárnyatlan angyal
"Süketen, vakon, bénán és idegenül
bukdácsolok, kavicson megbotolva,
mélységből kivetett,
magasból lehullott
szárnyatlan angyal itt a porba'"
Várnai Zseni

Tulajdonképpen ez egy vizuális vers, és mint olyan, nagyon fontosak benne a rímek. Nagyon fontosak a ritmizálásai, és ennek kötött formái vannak, nem vagyok irodalmas, nem tudom, hogy itt jambusra vagy daktilusra van szükség, de ha versként feltételezem, szimbólumként feltételezem ezt a képet, és nem egy sajtófotó-pályázaton egy nemtudomén víztündérhattyú halálát rögzíti a fotós; tehát akkor ezek a verstani szabályok nagyon fontosak a képzőművészetben is. És én itt is azt érzem, hogy ez nincs teljesen letisztítva. Megint egy nagyon jó meglátás, nagyon jó öltet, kiemelés, hogy a káoszból, a Laokoón csoport káoszából tűnik fel ez a fehér folt, az fojtja meg, mint egy anakonda-kígyócsapat – vagy egyáltalán mi történik? Ilyen értelemben még akár esetlegesnek is érzem, az alsó sarokban lévő árnyékmennyiséget; nem azért van ott, mert a fotós így gondolta, hanem ott van, mert ott van. És azt is gondolom, hogy ha egy szimbolikus képet próbálunk meg létrehozni, mivel itt élettelen tárgyakat fotóz a fotós, bizonyos szinten érdemes manipulálni, komponálni ezeket. Hozzá lehetett volna nyúlni ahhoz a szárnydarabhoz, megigazítani, mert most csak megfojtja ez a kötélsor, és csak töredékeket látunk, vagy adunk esélyt neki az előbukkanásra. Mivel a fehéren áthúzó árnyék középpontosan van komponálva, így szerintem ott van a kép fókusza, és nincs kellően megszerkesztve ez a helyzet, elsősorban technikailag nincs jól beállítva ez a furcsa, szimbolikus szituáció. Hogy miért első lecke? Ez nem kérdéses. Ő a szárnyatlan angyal. De ezt meg kell formázni. Ő ez a kis angyal, aki küzd ott a Laokoón csoporttal. Nem minőségileg van ez létrehozva, hanem így sikerült. (szőke)

Csend

Az elsődleges rendszere ennek a kis tollpihének ez a felfelé ívelő, félbevágott körforma, amire rárímelnek ezek a kis foszlányok, és valamilyen öbölben, valami kör alakú, elnyújtott ívben fekszik ez a toll. Mivel a fehér tollív nagyon is hasonlóan formázódik, mint az alatta lévő, szürkében tartott, fészekszerű, számomra meg nem határozhatatlan méretű forma, bár nyilván a tollból következtethetünk, hogy ez nem nagy, az egész egy makrófelvétel, és én fontosnak tartom azt a zárt rendszert, ezt a kör alakú zárt rendszert, ami a sötétjeivel körbefogja, szinte fészket ad ennek a ide leérkezett kis zilált, zaklatott fehér felületnek. Ebből az is következik, hogy a fekvő formátumú kép felső szakasza levegőrészével egyetértek, de magát ezt a sötét, körbezáródó formát én kibővíteném, hogy ritmizáljon ezzel a tollszakasszal, aláhúzza, felerősítse azt. (szőke)
értékelés:

Kimossa a foltot

Nagyon sokat nézegettem ezt a képet, az az érdekes, hogy szívem szerint azt mondanám, hogy igen, valami hiányzik innen az előtérből, mert az adná meg a dinamikáját ennek a történetnek, akkor lenne ennek valami mozgása meg viszonyítása – és mégis, minél tovább nézem a képet, annál inkább úgy érzem, hogy nem, ezzel semmi ilyen problémám nincs, tehát jó ez a nagy üres tér. Ugyanakkor talán a kamera ha jobban odafordul ezekhez a napernyőköz vagy mikhez ott a parton, akkor szerintem dinamikusabb lenne ez a helyzet. Nagyon-nagyon szuggesztívek a kép színei. Nagyon szépek ezek a kék-sárga átmenetek. Én ennél nem tudok többet mondani. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Klári néni
"Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle új van."
Szabó Lőrinc

Tőle tanultam a csuhébaba készítést.

Én nagyon szeretem ezt a Klári nénit; tudom, vannak hibák, és azokat el fogjuk mondani, de én nagyon szeretem ezt a képet. Ez egy nagyon kedves kép, ami egy nagyon fontos kapcsolatról beszél, és ezt én ezt teljesen el tudom fogadni. Az Anitának abban szerencséje volt, hogy valószínűleg egy árnyas fa alatt lehetett ez a helyzet, és az arcnak nagyon jót tesz ez a fajta fényjáték; ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, itt vannak olyan problémák a képpel, amik miatt ha van rá mód, én kérném az Anitát, hogy ezt a képet ismételje meg. Pl. ott van, a Klári néni fejéből kijön egy bot. A másik pl., hogy a Klári néni feje mögött az ég és minden teljesen ki van égve, és ettől elveszti minden térbeliségét a történet, mert olyan, mintha egy sátorponyva elé odaállítottuk volna. És aztán még... hát az arcon még nagyon szépek a fények, azt mondom, hogy a hajon, hát igen, szóval a fényekkel még lehetett volna játszani, hogy a Klári néni az nem csak a Klári néni, hanem amit az Anita is leír itt, hogy tőle tanulta a csuhébaba készítést, és ez a hölgy itt pont valami ilyesmivel foglalatoskodik. És ez azért ilyen bátortalan, amit mondok, mert pont a kezén, amit éppen ő ott csinál, ott nem nagyon van fény. És a szemébe is kerülhetett volna egy kicsit több fény – és ezeket könnyű megoldani, egy alufóliadarab, egy tükör, egy tükröző felület, bármi ami a fényt deríteni tudja, ezekkel lehetett volna ezekre a pontokra még adni fényt. Hogy ezeket a pontokat kiemeljük. Merthogy itt a Klári nénivel a kapcsolata a csuhábabakészítésen keresztül indult el, és ezt fontos lenne megtartani. És ugyanezért pl. a Klári néninek a kezébe nem vágok bele. Tehát ez egy furcsa dolog, az egyik elemzésnél már erről beszéltünk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, amikor valakit a barátunknak tartunk, akivel szoros kapcsolatban vagyunk, és akkor egyszer csak a fényképezőgép elé kerül, szeretnénk megörökíteni, dokumentálni, valamilyen érzelmi helyzetet róla közölni. Ilyenkor az ember magát át kell, hogy helyezze egy másik szerepbe, és azt a fajta érzelmi kötődést, ami egyébként megvan, egy picit a háttérbe kell tudni szorítani, mégpedig azért, hogy ezek az érzelmi töltések ne vonják el az alkotás közbeni figyelmet arról, amiről akarunk beszélni. Merthogy pontosan ezek az érzelmi töltések azok, ami miatt az ember ilyenkor nehezebben figyel oda, és elkapkodja a dolgot, mert annyira nagyon szeretné megcsinálni a képet, megmutatni, hogy mennyire boldog és örül ennek az embernek – miközben pont ettől a nagy igyekezettől válik dekoncentrálttá a munka. Úgyhogy én ezt viszaadnám ismétlésre. (szőke-hegyi)

Titkok kertje

Ugyanazon az irányon megyünk, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire örülök, hogy az András elkezdte ezeket a tereket, helyzeteket felfedezni, itt valószínűleg egy hosszú expozíciót látunk, erre utal a faágak speciális bemozdulása és a barnássá égett ég is, ami jellegzetesen az esti képek sajátja szokott lenni. Nagyon jónak tartom a kompozíciót, nagyon rendben van, hát azzal sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy a villanydrót ott van, sajnos ilyen a mi épített környezetünk, hogy ilyen hülye drótokkal vagyunk körülvéve. Amit tanácsolnék az Andrásnak, az a megvilágítás és az expozíciós idő megválasztása, hiszen itt két fő fényforrást látunk, ami mesterséges fényt ad, az egyik ennél a lugasszerű résznél van, a kiskapunál, ott van egy nagy reflektor, vagy mi, majd beljebb a kancsót tartó szobor irányában, jóval beljebb van egy másik fény – és talán erre az egészre még rá is segített egy kicsit vakuval. És én azt mondom, hogy egy kicsit kevesebb fényenergia is elég lett volna, mert ezek a terek sejtelmesebbek tudtak volna maradni. Nem tudom, az András hogyan állította elő, de még az is lehet, hogy ezekkel a steklámpákkal rohangált a kertben, de szerintem ha ez az ő kertje, vissza tud oda menni, és addig, amíg még vannak ezek a lombok, hogy kitegye oda a fényképezőgépet, nem zavar vele senkit, és ezzel a fajta játékossággal elkezdjen még vele foglalkozni, és többféle variációt csináljon. Ügyelve a fényekre, hogy azok erősítsék ezt a fajta üzenetet, amit akar mondani. Úgyhogy ez két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szitakötő
Szintén a kedvenc oszlopom tetejéről ;)

Szerintem ez nem szorgalmi. Nagyon is jól lehet látni a szitakötőt, meg egyébként is, ez a kép a nyár kategóriájába kerül át. Nagyon jól asszociálható a kép ezzel a fekete-fehérrel, a felső gépállással, a bicikli kerekével, Béla kalapjával – tényleg ez az a mesebeli szitakötő, ami a Béla lelkében ott lehet, úgyhogy én ehhez olyan nagyon sokat nem is tudnék hozzáfűzni; az asszociáció vizuálisan tökéletesen kódolható, a nyár kategóriájában abszolút három disznó. (szőke)
értékelés:

Jómagam
Hát, jelenleg ezt tudtam kihozni magamból egy fáradt nap után!

Két dolog, ami nekem fontos, az hogy a kép gondolom otthon, a nagyszobában készült, azt nem tudom eldönteni, hogy tükörből, vagy a gépet maga előtt elhelyezve készíthette ezt a képet – és azért is mondom a tükröt, mert valamilyen roncsolás vagy sérülés az ott látszik, a szakállnál meg több helyen is kis életlenségek vannak, porszemcse vagy foltocska. Viszont az egész kép tekintetében az a fehér folt az eléggé uralkodó, azt meg kellett volna nézni előbb. Nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy alsó gépállásból fényképezi magát a Csongor. Nagyon szigorúnak, fáradtnak tűnik ezen a képen, és nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a vél vele, hogy egy ilyen szobor vagy manifesztumszerű jelenség lenne. Ez az én szubjektív véleményem - így Szőke.
   Én még azt mondom, hogy vonatkoztassunk el az arctól, és nézzük a formákat. Ugye vannak ezek a hasábformák a háttérben, balról növekvő méretűek, aztán a jobboldalon van egy ilyen trapézforma, és ebben a térben ezek adják a kép bázisát, és ebben a helyzetben egy ovális formaként jelenik meg az alkotó, és énszerintem ez egy jó meglátás, hogy ezekben a szögletes és kemény formákban helyezi el az arcot, és a megvilágítással ki is tudja emelni; bár ugyanabban a tónusban van az arc és a háttérben lévő fák vagy lambéria vörösese, és mégis a fény ki tudja ebből mozdítani az arcot, és ezt én a kép egyik erényének tartom. Kompozícióban a dolog rendben is lenne, itt szerintem csak a gesztussal van gond, úgyhogy én megadnám erre a Csongornak a két disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

képc

Szerintem jó ez a javítás, érthető, csak éppen ez is fejjel lefelé áll. Ezt a képet szerintem 180 fokkal el kell forgatni, és akkor érthetővé válik a kép üzenete. Szerintem ennek a szájnak ott van lent a szeme a kép alján. Most ez fejjel lefelé áll, és pont fordítva hozná azt az asszociációt, amiről beszélünk. Ennek a szörnyetegnek épp lent van a szeme, vagy hogy mondjam, itt éppen fejre esik ez a száj. De jó a javítás, megvan az egy disznó. (szőke)
értékelés:

Lakóház felújítás

Anita, itt is azt mondom, hogy jó az, amit meglátsz, de egy kicsit mozdítanám a kamerát, hogy a kovácsoltvas rózsa és az újbarokk forma az egy picit tagoltabb legyen, én egy picit továbbmentem volna jobbra. Másrészt én ezt már többször mondtam, hogy más időpontban kellene fényképezni, amikor a fények jobban tagolják ezeket a tereket. Amikor más fényt kap a háttérben lévő nem is tudom épített, vagy felújított, álbarokk épület, és amikor az előtérben lévő színpadi rózsa is kap egy másik fényt. Nagyon jók ezek a megfigyeléseid, csak nem a megfelelő fényviszonyok között fotózol. (szőke)
értékelés:

Éjfél körül

Több izgalmas kérdést vet fel ez a kép. Egyrészt ez a tekergő talán kicsit párás kis utcácska a köveivel, kavicsaival, ami ide a sötétbe hozzánk beérkezik, másrészt ez a reflektorral megvilágított, díszletszerű, golgotaszerű fal, és a fal alatti nyilván ott valami tehetősebb ember lakhatott, hiszen három vagy négy ilyen oldalrézsű van ott, ami visz bennünket a modern terméskőből rakott, kvázi barokk díszítéssel, mint egy emberi alak megjelenő obeliszkformához. Van az egészben valami furcsa golgotaszerű hangulat, ami nagyon jó, és van az egésznek valami költőisége. Nagyon jó tájképnek tartom, jó képnek érzem. Azért, mert noha nincsenek benne emberi alakok, mégis van valami érzelmessége. Nyilván ez a sárga, ez ebben a sötét felületrendszerben jól uralkodik ezzel a megvilágított obeliszkkel, ami tényleg olyan, mint egy emberi alak. Nagyon jó, hogy itt az előtérben van egy alig látható fatörzs, ami aztán itt ezt az árnyékot veti, talán még az ágaival kicsit be is sötétítve ezt az előteret. Nekem ez egy háromdisznós kép. Annyit azért én még mondanék a Ferinek, hogy a fatörzs után én nem hagytam volna folytatódni a tájat, tehát én ott vágtam volna. De ha ott belevágsz, akkor az út íve, ez a furcsa kacskaringó, akkor abba is belevágsz, elvágod a jobb alsó sarokban ezt a fénypászmát.
   Ugyanakkor én egy picit el vagyok keseredve, meg haragos is vagyok, mégpedig azért, mert itt van most két kép, ott van, hogy szólj hozzá, és senki nem szólt hozzá ezekhez a képekhez. Szóval azért lányok, fiúk, ha valaki feltesz ide nekünk egy munkát, az azért teszi, hogy ezt nekünk megmutassa. Ezért én azt szeretném kérni, hogy ne csak azokat a labdákat csapjátok le, amik nagyon egyszerűknek tűnnek, és egyszerűen lehet róluk beszélni, hanem ezeket a képeket és az alkotókat is tiszteljétek meg azzal, hogy leírjátok az érzéseket, amiket kiváltanak belőletek, mert azt nem tudom elhinni, hogy a sok érzékeny és odafigyelő alkotó a másik munkájára ne tudna mondani valamit azon kívül is, hogy szép vagy jó, tehát én szeretném kérni, hogy szóljatok hozzá a képekhez. Itt van ez a kép, augusztus 22 óta ezen az oldalon, és hát ez egy picit elkeserít. Az alkotónak is segítetek vele, ha beszéltek a munkájáról, mert ő ezt meglátta, odament, felvette... pont. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szellemjárta utca

Én annak örülök ezeknél a képeknél, hogy azt a kezdeti, néha akár még kínosnak is mondható vicceskedésen, hogy azokon már túllépett az András, és eljutott ide, amikor kezd történeteket mesélni nekünk, és ezt nagyon fontosnak tartom. Az más kérdés, hogy néha még nem mindenben pontos a megfogalmazás, de hát azért vagyunk, hogy ezeket gyakoroljuk. Ezen a képen van néhány fontos dolog, amit szeretnék mondani. Az egyik az, hogy ívek. A kép jobb alsó sarkán az utca íve, amire felel baloldalt felül a háztető íve; aztán a jobboldalon vannak nagyon szép függőleges ritmusok, és ezek nagyon jól mutatnak aztán az a fajta ellenpontozás, amit a két lámpa jelenléte tudna adni; egyetlen probléma van, az autó, azt el kellett volna tolni valahova a fenébe – de hát ilyent az ember éjszaka nem biztos, hogy bevállal, tehát az irány, amit az András itt ezzel elkezdett, az nagyon jó irány, és arra szeretném bátorítani, hogy hajrá, vidd magaddal a géped, amerre csak jársz, és próbáld megörökíteni a hangulatokat, amiket találsz. Egy disznó a szorgalmira abszolút megvan. (szőke-hegyi)
értékelés:

1889
1889 – Világkiállítás – Franciaország – Párizs

Sanghajban amikor megépítették a valakinek a valamijét, aminek a képét látjuk itt a buddhista figurával a tetején... merthogy van benne egy ilyen megközelítés. Van bátorság benne, hogy az Eiffel-torony alá beáll, és azt mondja, hogy neki az út az Eiffel torony. Számomra az még az izgalmas, hogy aki volt Párizsban az tudja, hogy az Eiffel torony és a Champs Elysées, tulajdonképpen a Défense és a Grand Arche részig egy egyenesen van, ha nem is egy utca, és ebben az az izgalmas várostervezésileg, hogy a Grand Arche az az új modern városrésznek az a kockája, és az Eiffel torony az a másik, és a kettő között van vagy tíz-tizenöt kilométer, és jó időben ugyanígy át lehet látni, és pont ugyanezt lehet látni, hogy van egy iciri-piciri Eiffel-torony, mi állunk a másik oldalon, és van közte egy város, de mégis olyan, mint egy sugárút, közben mégiscsak ezt a fajta irányt érzékeljük. Tehát azzal a döntéssel, hogy a horizontot így megbolondította, egészen jó asszociációkat hoz. Egyetlen pici kis megjegyzés, hogy itt nem tökéletesek a párhuzamosak, tehát ez azért valamilyen szinten korrigálható lehetne egy picit. Három disznó. Nagyon nehéz dolog az Eiffel-toronyról képet csinálni, annyian csináltak már. Valamiről, ami ezerszer végig van fotózva, ez egy nagy vállalkozás, hogy mer valaki erről képet csinálni. (szőke-hegyi)
értékelés: