"Jó lenne hinnem,hogy a lelkem él,
Ki csillag voltál itt a földi porban,
És istenlelket csókoltál belém,
Nem múlhatsz el Te hamuvá omoltan,
Az nem lehet."
Várnai Zseni
Megint kaptunk egy vödör verset, Anita, ezzel a versekkel megőrjítesz ám... Taliándörögdön a Schweitzer Józsi bácsi előadásán lehetünk, fontos, hogy a háttérben látható kereszt, amit az Ősök Házában három éve faragtak ki a látogatók, mert az előzőt egy fiatalember felgyújtotta, az fontos, hogy a kereszt színvilága, ez a barnás-fekete azonos tónusban van az előtérben álló emberekkel, ezekkel a sziluettformákkal, amelyek így valójában azonos szimbólummá válnak a kereszttel; nem előtér-háttérként működik ez a szimbolika, hanem mint egy oltáron egy keresztkompozíciónál, az előtérben lévő áldozók, imádkozók, körmenetre igyekvők együtt élnek, együtt működnek ezzel a kereszttel a háttérben. Még az is nagyon jót tesz ennek a történetnek, hogy a hölgy, aki pontosan a kereszt alatt ül, neki van egy picit félrehajtott gesztusa, ami még jobban ezt a megadó, esendő, és nem büszke tartást mutat. A kép engem az Erdélyben nagyon jól működő parasztbibliára emlékeztet, azt a nyelvezetet hozza, tehát ahogyan az ember viszonya itt az árnyformákkal egybeépül az istenhittel. Ezért érdekes itt és ezért beszédes, és jó a cím is, mert az Anita viszonyáról beszél ez a kép a saját hitkeresésével. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…