Elemzés

"Csupa árnyak vagyunk a világon,
...
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele."
Szergej Jeszenyin

Anita egy külső tájban elkészített képet küldött nekünk, és tette ezt a csendélet leckére. Öööö... én azt mondom, amit már többször is mondtam, hogy pontosítani kell a fogalmakat – ez nem csendélet. A kép önmagában, illetve a helyzet maga alkalmas is lehetne arra, hogy akár csendéletet is készítsen ebben a környezetben, de ahhoz saját személyiségét és meglátását is hozzá kell adni. A kiválasztás most tulajdonképpen olyan, mint egy háttér. Mintha egy csendéletet kezdenénk el csinálni, és azt mondanám, hogy igen, ezen az asztalon, ezzel a drapériával fogom megcsinálni. Csak az nem szerepel a képen, ami a csendélet tárgya. Ennélfogva én ezt csendéletnek nem tudom elfogadni, szorgalmiba tenném vissza, és azt mondom, hogy ha ő szeretne az elmúlással, ezekkel a helyekkel és ezekkel az időkkel dolgozni, akkor adjon magának több időt, hogy ezeket a történeteket el tudja indítani. Attól viszont óvnám, hogy a nagyon kézenfekvő és szokásos történeteket próbálja meg megkeresni, mert azt már csinálta más, azaz a temetői képek hasonló a kisgyerekes vagy állatos, hogy nagyon könnyű elmenni velük olyan irányokba, amit már más megcsinált. Ismétlés. (szőke)

Igenis van a Barának humora. Igenis, a Bara egy szatirikus, nemcsak keserédes, hanem humorral is létező személy. Azok, akik esetleg a humornak ezt formáját tudják, bírják alkalmazni, azoknál az feltételezhető, hogy előképekkel dolgoznak, az előképek megfigyelésekből építkeznek, ezek a megfigyelések a személyiség nagyítóján átszűrődnek, aztán létrejönnek belőle az üzenetek. Szerintem jó humort akkor lehet létrehozni, hiszen a humor csak üzenetként fogható, hogy a befogadó szereti-e, nevetnek-e rajta, mosolyognak-e rajta, megérinti-e őket, hogyha előtte ott van a megfigyelések hosszú fájdalmának a sora. Ugye a cím az arra utal, hogy ez az egész olyan, mintha egy élőlény, egy személyiség lenne ez a redőny, ez az aszimmetrikus virágláda, és ez az egész kicsit olaszos felület. Én nagyon szeretem ezt a képet, még úgy is, hogy a képen belül egy belső keret van, nekem ez egy nagyon szimpatikus kép, három disznós. Olyan ez a kép, mintha Polaroid lenne, annak vannak ilyen keretei. Nagyon szép az az okkersárga ott, a redőnyön. És még egy dolog, hogy nagyon jól érzi a Bara azt a tömegelhelyezést, ugye ez egy hármas osztatú kép függőleges irányban, és ahogyan a nagyobbik rész és a kisebbik rész mintegy közrefogja azt a középső részt ott, nagyon jól érzi ezeknek a tömegeknek az arányát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lépj be, és végy magadhoz nyugalmat.

Én ezt elemeztem a Lacinak élőben, de akkor elmondom ezt megint. Itt ez a kép nem csendélet, tehát a kategóriák besorolását azért meg kellene tartanunk, én most visszafelé megyek, és ezt a képet átteszem a szorgalmiba, másrészt pedig itt van egy olyan helyzet, ami egy templomrom belseje – ezt a Lacitól tudom -, és ez a templomrom volt az, ami őt megihlette, ami neki fontos volt. (Tihany mellett van ez a rom - Szőke). És neki az volt ebben a fontos, hogy ezt a térérzetet, ezeket a fényviszonyokat, ezt a helyzetet megmutassa, hogy tulajdonképpen ő kint áll a romon kívül, és benéz oda, és látja ezt a keresztet – csak ezt nem sikerült megmutatni azáltal, hogy a kép előterében a fal olyan szinten feketére van véve, hogy nem lehet látni rajta, hogy micsoda az, és ráadásul még meg is vágta a teret. Itt megint nincs eldöntve, hogy mi az irány, mert lehet ábrázolni ezt, amit most mond ez a kép, de nagyon kétdimenziós ez a kép, összepréselt ez a megoldás, és akkor a kép tetején ez a fekete tömeg ez nem kell, az ív felett lehet vágni, és akkor ez az üzenet egy szép, bár kétdimenziós dolog. Ha viszont azt a teret akarja érzékeltetni, a távolságot, ahol a fotós áll, akkor viszont ezt fényekkel lehetne ezt megtenni. Nyilván ezzel a romban nehezen tud játszani, hiszen itt hiányokat talál csak, de a fényeket lehet használni, és a fényekkel lehet tagolni a teret, és ez a tagolás lenne az, ami ezt a térélményt biztosítaná a néző számára. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ilyen a karom. Nagyapámé volt ilyen.

Én nagyon szeretem ezt a képet- mondja Szőke. Én meg annyit akarok csak erről a képről mondani - így Hegyi -, hogy azért itt van egy kicsi pontatlanság benne; a Gábor azt mondja, hogy a karom, ilyen a karom, nagyapámé volt ilyen, miközben az élesség a kézfején van, ami nagyon szép, csak akkor, hogy is mondjam, ha ennyire kis mélységélességgel dolgozik, és mondom, ez nagyon szép, meg a fények is nagyon jók, akkor egyrészt talán nekem a kép jobb oldalán jó lenne befejezni ezt a kézfejet, merthát most elég furcsán van csonkolva, másrészt meg nem biztos, hogy a karom a címe, mert hát ez a kézfejemről szól. Egyetértek, két disznó, mert az a vágás az csúnya, mondja Szőke végül. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon közkedvelt ez a fajta megközelítés. Itt egyértelműen a perspektíva, a perspektíva által létrehozott rövidülés, távlatok az, ami ennek a képnek az elsődleges témája. A természet és a parányi ember. Nagyon jó az, ahogyan, az ún. utikép kategóriájában az alkotó ezt megközelíti. Ugyanakkor az az óriási távolság, nem tudom még megsaccolni sem, hogy a tengerpart homokja ami itt a beugróban megjelenik milyen távolságban van itt az út melletti korlát vagy mi lehet ez, amin a modell áll, de biztosan nagy mélység lehet ott. Ugyanakkor ha ezt szeretnénk érzékeltetni, márpedig ez a kép erre fókuszál elsődlegesen, akkor valami viszonyítási pontot, szituációt, helyzetet - mivel itt elsődlegesen az ember kicsinysége, a méretei azok, amik viszonyszámot adhatnak, így valószínűleg az ott a mélyben az valami napozóhely vagy búvóhely, tehát ha ott lent feltűnne valahol egy emberi alak, akkor már nagyon jól lehetne érzékeltetni ezt az őrületes mélységet. Természetesen lehetne más viszonyítási tárgy is, nem kellett volna valakinek oda lemásznia, de lehet, hogy ezek a szituációk megismételhetőek, és akkor biztosan beszédesebb az, ami a képen látszik. A másik, ami szintén izgalmas lenne, az az emberi alak – itt a cím, a négykor már utal a súrlófényekre, a megváltozott fényviszonyokra, azaz ez egy délutáni kép lehet – és az árnyék az nagyon fontos lenne. Az az árnyék, ami az ember lábától indul el, és mintha jelentéktelen lenne, az úgy kimarad a képből. Elindul valami, és ez az elnyújtott árnyék szintén erősíthetné mindazt amit látunk. Jó, én tudom, hogy fotósként itt nem lehetett túl egyszerű feltartani valahová azt a kamerát, vagy felmászni valamire, akár veszélybe is kerülni – de a modellt is meg kell tisztelni annyira, hogy a fejébe nem vágunk bele ebben a szituációban. Tehát az emberi alak ezzel a nagylátószögű megközelítéssel szerintem fontos, hogy teljes egészében legyen benne. El tudom képzelni, hogy a kép úgy készült, hogy az alkotó nem tudott belenézni a kamerába, vagy kézzel eltartva készítette el – de exponálás után meg tudták volna nézni, hogy mi az, ami rögzítődött, és esetleg mégegyszer megpróbálni ezt, hogy a fej teljesen benne legyen a képben. Magyarán ez el van kapkodva, ez a kép. Az a fajta átgondoltság, elmélyültség, ami a Vera munkáira jellemző, nyilván sok külső körülmény miatt is, az itt az alkotói folyamatban egyfajta üzenetátadásra koncentrálódik, mivel ez egy gyors tempójú folyamatos rácsodálkozás, így az a fajta meggondoltabb szerkesztési mód az mostanában egy picit hiányzik a képeiből. Én ezt a higgadtságot kérném, hogy erősítse újra. És most nem a filozófiára gondolok, nem a habitusra, mert az a fajta vehemencia a Verában megvan, de kell a megformáláshoz a higgadtság. (szőke)
értékelés:

A mozdulat a levegőben lógott, de senki nem gondolt arra, hogy létre is jön a kapcsolat.

A kép tulajdonképpen egy riportfotó, egy nagyon szeretett, ismert szituációt dolgoz fel a hatvanas évek sajtófotóinak hangulatában, ez egy közkedvelt téma volt a Ország-Világ, Magyar Ifjúság, Új Tükör, Lobogó, és a többi újságokban. Ez egy nagyon hálás téma, a kisgyerek és a világ kapcsolata az, amit feldolgoz, és azt is kell mondani, hogy egy nagyon jó megfigyelése a kommunikációnak. A gesztusainál a kisgyereknek az talán jó lett volna, ha a bal keze is benne van a képben a babának, de a gesztusok nagyon jók. Jó időben kapja el a fotós a mozdulatot a libákkal. Ugyanakkor ennek a helyzetnek a drámai vagy feszültséget teremtő helyzete, hogy a pici gyerek ujja, és a liba kommunikációja, azaz hogy a liba előbb-utóbb bekapja azt az ujjat, és maga ez a feszültségforrás nem jól látszik a drótkerítés miatt, Tehát itt folyamatosan figyelni kellett volna mintegy dokumentum, vagy riportfotós, folyamatosan ott kellett volna lenni, mert biztosan volt ott sok ilyen izgalmas szituáció, és egy másik gépállást választani, hogy a drótkerítés felülete ne takarja ki ezt a nagyon izgalmas helyzetet, mert így most pont az, amiről szól a kép, ami izgalmas lenne, pont ott van ez a dróthalmaz, ami kitakarja magát ezt a pozíciót, ahol ez a találkozás megtörténne. Tehát az irány jó, és ezeket a fajta riporthelyzeteket javasoljuk, hogy keresse tovább a fotós. A másik amire még ilyen esetben is figyelni kell, azok a szélek, a széleken belógva maradó részek. A liba testetlen, a gyerek mögött meg egy két van, ami nem fontos, akár a gyerek hátánál lehetett volna vágni. Egy disznó, viszont a vágy kategóriában ismétlést kérnénk. (szőke)
értékelés:

Egy természeti képet látunk, ahol van egy modell, aki ezen a sziklán sétál valahová a tenger vagy más víz felé. Ugyanakkor az alkotó – mivel beküldte a képet, így a tudatosságot feltételezzük – túlexponálta a képet, ezáltal egy kiégett, egy erősen roncsolt felületet kapunk. Ezzel a roncsolással alapvetően nem lenne baj, ha a képi üzenetben helyén lenne. Ugyanis a kép baloldalán van ez a roncsolás, de az nem eldöntött, és a képből nem egyértelmű, hogy ez a modell, aki ott megy, arra fogja folytatni az útját, leugrik a szikláról, másik irányba megy tovább, tehát nincs kapcsolat. Van egy öböl kiégve, az ég kiégve, egy öl formájú sziklaforma, ami azt mutatja, hogy a történetnek ott van egy központosítása, miközben a szereplő, akár egy véletlen statiszta, sétál a képen. Tehát az indokát nem értem ennek a fajta megoldásnak, tehát én ezt itt visszaadnám ismétlésre a nyár leckére, úgy, hogy a kiégettség használható, lehet ennek, a fénynek, a sétának a fény felé akár fontos szerepe is, a fény lehet akár valami éteri helyzet is, csak ez itt ezen a képen nem jelenik meg. Pontosabban nem ez jelenik meg, nincs koncentráltság a képen, amit a Vera képeinél látni szoktunk, az itt nincs meg, úgyhogy köszönjük, de ez ismétlés. (szőke-hegyi)