Elemzés

Sokkal jobb lett a kép, amit Anita alkotott és véleményünk szerint megérte változtatni, a kép alsó sarkán a felkar felülete egy picit a képet billenti, mivel túl sok rajta arányaiban a fény. Ezen többféleképpen lehet változtatni, részben az exponálásnál, mondjuk a fény útjába betakarni, nem túl közel a vállhoz, hogy ne legyen éles az árnyék határvonala, vagy utólag laborban, photoshoppal, de ez már nüansznyi világítási kérdés, a photoshopban pedig a többiek akár tudnak neked segíteni, hogy kell ezt megoldani. Ettől még ez a kép egy három disznós kép, és nagyon örülünk annak, hogy Anita foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy ha egy képénél valami észrevételt teszünk, akkor kipróbálja, megnézi magának, mi lenne, ha másképp közelítene egy megoldáshoz. (szőke-hegyi)
értékelés:

Én akár ezt a képet a mozgás leckében is el tudtam volna képzelni, úgy sejtem, hogy itt folyamatos mozgásban vagyunk, mint egy riportfotónál vagy sportfotónál, ugye itt nagy sebességgel halad a modell valamilyen illóolajos tégellyel vagy kávéscsészével, nem tudom mivel, és talán egy konyhában, talán belső térben, és a húzott hátterekből, az elmosódott formákból arra lehet következtetni, hogy majdnem tengely körüli forgást végzett az alkotó a géppel a kezében. És ez nagyon jót tesz a képnek, ez a tengely körüli elfordulás, ez nagyjából hasonló ritmusban történik, mint a modell mozgás közbeni sebessége, s ettől a modell leválik a háttérről, és kiemelődik belőle, ez ad a képnek egy ilyen egészen jó, két felületes, sík-osztást, térbeli viszonylatban. Leválik a modell, manifesztálódik a háttér, ezáltal a modell hangsúlyt kap. Ha ez elfogadható, akkor annyit kellett volna igazítani, vagy ismételve ezeket a helyzeteket megfigyelni, játszani velük, hogy nagyon szép az a kis hajcsat hátrahúz a koponya tetején, és fényben díszíti a haj fényeit - amelyet itt jelen pillanatban a fényképész levág. Az a fej, koponya és a nőiség jelzései a fejen sérült módon jelentkeznek a fejen, mert a hirtelen mozgás, a spontán módon exponálás miatt, a riportszerű helyzetben a fényképész nem tudott korrigálni, a géppel, és a fej vágva van. A döntés itt az, hogy vagy itt ez számunkra nem fontos, és nagyobb a felső vágás, vagy pont azért, mert így az óvó mozdulatok, a hát, a vállak, a fejtartás, ahogy egy picit előre meghajol, tehát viszi a forgást itt ezen az állóképen, hogy ezt mutatom, tehát tágabbra komponálom a képet; vagy pedig a kis illóolajos tégely és a kéz mozdulatai és az arc, a díszített ruha, a csukló környékén, erre koncentrálok, erre a fekete hullámritmusra, amelyből a kezek mint egy pantomimes helyzet nyúlnak ki, és szűkebbre veszem. Szerintem az lett volna a jó megoldás, ha tágabbra hagyjuk a képet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Figyellek!

Sejtésem szerint Jancsi ez a cica, aki balra néz, és igazából egy jobból komponált, szinte porcelánmacskának látszik itt a képen, és ennek ellentételezéseként látszik itt a képen a baloldali részen a kis gyalogjárda része, és a sziklanövény valami pozsgás növény. Ezek a kis pirosak próbálják ellentételezni a Jancsi jelenlétét a jobb oldalon. Ha a fényképész megtette volna – bár nagyon nyomja a jobb oldalon a fotós hasát a mészkő, ha arrább helyezkedik – tehát ha arrább feküdt volna, és belefeküdt volna a pozsgás növényekbe, amik itt a képkeret alatt is lehetnek, akkor Jancsi még ugyanígy fotózható lett volna ezzel a szfinxformájával, de a kövirózsa vagy mi pirosai, vörösei, mivel a horizont máshová került volna úgy, ha a fényképész mélyebbre kerül, ellentételezhetnék a Jancsi tekintetét. Jancsi most a távolba mered, messze elszaladó kisegeret les, de a mi kompozíciónkban az a fehér mészkő ami Jancsi tekintetével egy szinten van, nem ellensúlyozza most a jobboldali üzenetrendszert. Egyértelműen a kép bal oldala felé irányul a kép rendezettsége, de a baloldali kompozíciós rend kaotikus, nem egyértelmű, ezért a kép jobbra billen. (szőke)
értékelés:

A kép dokumentum kategóriába próbál tartozni, hiszen a vurstli – és ennek a képnek a kapcsán esetleg felvetődhet a Circus Maximus című film, Radványi Géza alkotása, az utolsó filmje halála előtt – tehát a cirkusz világát idézi, sőt akár az LGT zenei világát is, nekik volt egy ilyen szakaszuk, elsősorban Sándor Pál vizualitása segített ebben, ez a múltat idéző, de mégis modern vurstlihangulat látszik a képen. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, ezekre a dokumentumhelyzetekre ugyanúgy érvényes a kompozíciós rend. Az emberi figura kitekint a képből, egy tükröt tart a jobb kezében, vagy megsimogat egy gyermeket, látszik, hogy valamivel nagyon kommunikál. Egy úgynevezett háromszögforma létre is jön a bal kéz gesztusrendszerével együtt. Egyértelmű, hogy ez a háromszög ez egy zárt rendszer, ha csak a képen megnézzük, még egy légtornászkötél is látszik halványan a háttérben, azaz minden azt mutatja, hogy a képen kívül valami történik, a kereten kívül, az alkotó pedig ezt elvágta. Ugyanúgy, ahogyan a bal vállat. Ugyanakkor értelmezhetetlen, hogy miért hagy akkora levegőt a szép kalap feletti részen. Magyarul szerintem ez a kép fekvő formátumban jobban beszélne arról a viszonyról, ami Klausz tekintete és a képen nem látható esemény között történik. Miért? A négyes lecke, barátom kategóriára érkezett, nyilván az alkotó szerette volna bemutatni, hogy Klausz lelkében, élethelyzetében ott éppen mi zajlik. És éppen ez van félbevágva, így kevesebbet tudunk meg Klauszról, inkább azt tudjuk meg, hogy nincs rajta póló, hogy kicsit rendezetlen a haja, de igazából hozzá nem tudunk közelebb kerülni, mert a háttérben a cirkusz felirat darabjai az túl kevés ehhez, a festett mókusok vagy mik a sátron, minden morzsalékosan, töredékesen jelenik meg itt. Sejtésem szerint ez azért van, mert itt igazából spontán módon történt egy exponálás, nagyon jó irányban, nagyon jó, hogy a Dezső mutatja, hogy egy ilyen világban is mozog, de rendezetlenül van a kép exponálva, elhelyezve benne a tárgyi környezet. Több alázat, ha szabad kérnem és több türelem, a dokumentumképekben. (szőke)
értékelés:

A Metropolitan Museum of Art tetőteraszán egy kínai (azóta a nevét sajnos elfelejtettem) művész szabadtéri kiállításán készült kép

A kép egy látszólag dekomponált kép, ugyanakkor mégiscsak a kép két oldalára két nagyon fontos információ a kivágással elhelyeződik. Elsősorban én azt érzem problematikusnak ebben a fekete-fehér alkotásban – miközben nagyon szeretem a képet – hogy a kép előterében lévő kirándulókorlát, nyírottbokor-sövény, amely párhuzamosan halad, de egyáltalán a horizont ezzel a várossal kapcsolatban, ami a felhőkarcolók függőleges tengelyeiből érződik, buktatva van, maga a kompozíció balra bukik, ferde, sőt, a házak is ferdék. Ugyanakkor a kép bal alsó sarkában van elhelyezve a két modell, és a jobboldalon ellensúlyként egy ilyen szürreális szörnyeteg, krokodil, szintén ott van, ami húzná vissza a képet jobbra. De mivel formájában is bizonytalan, a tónusa miatt is, meg kiállnak belőle ilyen nem meghatározható formák, talán villa vagy kések, de foltértékében nem az a világos felület van ott jelen, mint a bal alsó sarokban ezekkel a fehéres-csontszínű pólókkal, nem rántja a képet vissza semmi. Mivel a tengelyek és az előtérben ez a korlát, és minden, ami a horizonttal kapcsolatos és a házaspár gesztusa, balra kitekintése is balra húzza a képet – ez a kép folyamatosan balra süllyed. Azt el tudom fogadni, hogy azt szeretné az alkotó elérni, hogy a néző attól legyen feszült, hogy ezt a képet balra buktatom – de ezt a döntést nem érzem határozottnak, inkább úgy tűnik, hogy éppen két állomás között áll ez a new yorki metrószerelvény, és már elhagyta az egyik állomást, de még nem ért oda a másikra. Ez pedig szerintem a döntés bizonytalansága miatt van; meglátok egy élményt, egy szituációt, és hamarabb kattintok, minthogy ez az egész sűrűsödne bennem. A képen két fontos szereplő van, a házaspár és a szörny. A kettejük viszonya a kép fő motívuma. Egyik irány, hogy az ember szempontjából nézem a szörnyet és ahhoz arányítok, a másik, hogy a szörny ül rá a képre és tornyosul a történetre, de itt most ebben is a két irány között állunk félúton, a szörny nem elég nagy, hogy tornyosuljon, a házaspár nem elég nagy, hogy humorossá tegye a szörnyet, tehát ebben is dönteni kell a kép készítésekor, hogy mi az, ami számomra alkotóként ebben a helyzetben fontos. (szőke)
értékelés:

Te is csak kirakat bábu vagy!

Egy kirakatot látunk, lehet, hogy külföld, de itthon is lehet, nem tudom így értelmezni, de egy kirakat valamilyen szöveggel, és mögötte egy bolt látható, annak a belseje, és feltehetően fiatalok is, akik nekem úgy tűnik, hogy nem kirakati babák, hanem hús-vér emberek, és ennek a képnek talán ebben is rejlik a humora vagy iróniája – írja is itt a Feri, hogy te is csak kirakati bábu vagy. Tehát ez a fajta kettősség az izgalmas a képen, és ez egy picit akkor lett volna izgalmasabb, ha egy olyan szöget keres a Feri, ahonnan többet láthatnánk magából a termékből, amiből a kép bal szélén láthatunk is, hogy jobban összekapcsolja ezt a valós bábu-helyzetet ezekkel a fiatalokkal, és akkor talán elsőre jobban lejön az a poén. Ráadásul így a középső figura szemét a betűvel kitakarta, és ha ez a szem tud velünk kommunikálni, akkor sokkal jobban él a kép – noha tudom, hogy valószínűleg direkt komponálta így a képet, de ezzel pont ezt a játékosságot fékezte le. (hegyi)

Álló formátumú kép, egy lépcsőt látuk rajta, amin egy roller van félredobva. A cím is arra utal, hogy itt Bartát az érdekelte, ami a lépcső vízszinteseiből, a fal függőlegeseiből áll, és amit ez a roller megbont, mint rendszert. De ahhoz, hogy ez valóban működjön, ez a kivágás túl szűk, Tehát ha engem az izgat, ami ebben a formai rendszerben megtörténik, akkor ez a képkivágás igazából nem tudja megbontani a formát, ill. nem látom ezeknek a vonalaknak a folytatását, tehát ez a roller pl. ennek van egy szára, egy talpa, amit tudna egy új ritmut hozni, de ez most nem történik meg. Ráadásul ebben a képkivágásban gondolkodva ha csak egy kicsit elfordul a kormánya, máris egy izgalmasabb formai helyzetet tudna hozni. Lényegesen nagyobb távolság kellett volna a tárgytól, és akkor létrejöhetett volna ez a fajta kompozíciós játék.