Elemzés

Sok a munka, nincs időm semmire, de nem akarok begyűjteni egy-két igazolatlan hiányzást. Szóval csendélet...

Kedves Tamás, a képed kapcsán - és ez szinte az összes ezután következő csendélet témára küldött képre érvényes - szeretnénk a témaleírást pontosítani. Ide csatolnánk a csendéletnek és a tájképnek a leírását.

A tájkép az ember természeti vagy maga alkotta környezetének sajátos megjelenítése a festészetben és a fotográfiában, amelyen az emberi alak legfeljebb csak mellékesen jelenik meg. Tárgya a táj, a művész érzelmeinek, gondolatainak közvetítő médiuma, amely különösen alkalmas az érzelmek kivetítésére, láthatatlan dolgok láttatására. A táj – mint a természet egy darabjának – ábrázolása elsősorban attól függ, hogy a kultúra, a kor a természetnek milyen jelentőséget tulajdonít, hogy miféle viszonyban van az ember a környezetével; az ábrázolás maga pedig szorosan összefügg a térfelfogással és az alkalmazott térábrázolási módszerekkel, valamint a tájábrázolásokon látható valós táj változásával is.
   Az antik művészetben alig volt szerepe, a középkori európa sem ismerte. Az önálló tájkép műfaja csak a 16. század legvégén alakult ki, viszonylag későn jelentkezett az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. A közvetlen tapasztalásból így jutottak el az elvonatkoztatásig, az általánosításig, és így kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni. Eleinte a tájképek "montázsok", intellektuális, mesterséges konstrukciók, amelyekben lehetőleg a természeti valóság mindenféle motívuma (föld, levegő, fák, víz) együtt szerepel, "tipikus" formában. A táj statikus, szimmetrikusan építik fel a kompozíciót, hangsúlyozva a középrészt. A 17. századi Hollandiában egyre gyakrabban hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik. A két véglet, az idealizált és a leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született. A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is. A 18. században tűntek fel a városi látképek, a rokokó idejében pedig idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak. A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel. Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

A csendélet a tárgyi világ motívumait, a tárgyak csoportját ábrázoló műfaj. Egyik jellemző sajátossága a kompozíció, a beállítás megtervezettsége, az elrendezés. A csendélet az élettelen tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket, növényeket, gyümölcsöket tárgyi minőségükben szerepelteti. Gyakori kiegészítő motívumok a madarak, halak, rovarok, vagy akár emberi figurák. A csendélet a történelmi korszakoknak megfelelően nyerhetett szimbolikus vagy dekoratív értelmet is, illetve irányulhatott a látvány pontos megragadására. A tárgyak önmaguk jellemzésén túl a környezet, a milliő hangulatával az emberi tartalmakra is utalnak. A csendéleti motívumok már az ókori Kelet és antik művészet kelléktárában is fellelhetőek voltak. Önálló műfajként az itáliai és flamand reneszánsz festészethez kötődik, amikor az érdeklődés a valóság konkrét megragadására irányult. A 18. században a többi műfajjal szemben a csendéletet a "natura morte" (halott természet) negatív jelzőjével illették. A 19. században a posztimpresszionisták a világ tárgyi valóságát viszgálták általa. A 20. századtól a művészeti útkeresések irányát szolgálta, a francia Fauves (Vadak) a tárgyakon keresztül a tiszta színek intenzitását, a kifejezés hatását, a kubisták a tárgyak síkokra bontásával a tér és forma új lehetőségeit keresték.

Mindez azért, hogy pontosan érthető legyen a meghatározásbeli különbség, és ez nem azt jelenti, hogy a kép önmagában esetleg nem értékelhető, de mégiscsak valamilyen stílust és feladatkört próbálunk körbejárni. Érdemes elolvasni a meghatározást, de innentől nem ez szerint értékelünk.
   Fontos kérdés, amit már más alkotásnál is láttuk az Estiskolán, hogy a valódi képkereten belül díszítésképpen, esztétikai megerősítésként használtok egy plusz belső keretet is. Többé-kevésbé az az érzésünk, hogy ez az egész kép témájával, konstrukciójával kapcsolatban próbálja a bizonytalanság érzetét palástolni, azt, hogy az alkotónak nincs meg a kellő bátorsága az itt látható homogén feketét vagy nagy sötétben látható fát kevés információval közölni. Magyarul hasonló kérdés vetődik fel nekünk, mint amit az előző hetekben már írtunk, hogy megvan-e a kellő bátorság az alkotói üzenet azonmód való tálalására, vagy pedig mivel az alkotó nem mondta ki ezt kellően bátran magának, ezért egyfajta esztétikai kisegítés zajlik? Ez a kettős keretezés látszólag összerántja a kompozíciót, de ez csak látszat, mint amikor a némafilmnél zenét teszünk alá. A kép ettől függetlenül szép, a redukált, kontrasztos ábrázolás erős üzenet. A színről, a barnáról, szépiáról inkább egy másik kép értelmezésénél fogunk beszélni. (-szőke-)
értékelés:

Ennél a képnél egyrészt ugyanazt tudjuk elmondani, mint Lacipapa órás csendéleténél, vagyis, hogy ha egy picit elmozdulsz exponálás előtt jobbra-balra (tartva a távolságot a témától), akkor kompozíciójában egységesebb, kifejezőbb lehetne a kép. A háttal álló copfos fiúból kevesebb is elég lenne, és az elmozdulásoddal az ablakból többet kapnánk, és máris helyrebillenne a tömeg egyensúly - lány könyöke is megjelenhetne. Ami viszont nagy erénye a képnek, az a hangulat közvetítés. Az elmélyült munka, a titok, a meglesett pillanat üzenete mind erősíti az érdeklődést, a néző figyelmét. Nagyon jól használtad ki a meglévő fényeket is, egyrészt az ablakon beeső fényt, mint főfényt, valamint az asztallapról visszaverődő másodalgos fényeket, derítést. A többiek számára is jó példa lehet ez arra, hogy miképp lehet vakuk és lámpák nélkül is plasztikussá tenni egy emberi alakot, vagy tárgyat akár a visszaverődő fény felhasználásával. Azért két disznó, mert a továbblépésedhez a kompozíciós feladatokra szeretnénk irányítani a figyelmed. (szőke)
értékelés:

Nagyon erősen fölhelyezted magad előtt a lécet és ennek nagyon örülök. Speciális szemszögből dolgoztál, felülnézetből és a többségében megszokott rózsa-giccs kategóriából könnyed módon sikerült a képet kiemelni. Ennek az egyik oka a rózsa szokatlan perspektívája, a másik pedig a szinte síkra redukált geometriai bauhaus-szerű háttér alap. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az élő térbeli forma és a sík párharca. A felső gépállás még abban is segít neked, hogy nem párhuzamos egyeneseket látunk a rózsa hétterében, hanem valahova a végtelen horizontba összetalálkozó sínpárokat. Nagyon jól és ötletesen húztad el a rózsa kompozícós tömegét, miközben a mögötte látható balról fölfelé tartó egyenesek jobbra húzzák a képet. A képen meghatározó vörös a háttérben található szürkés, kevert színek miatt ismét nagy hangsúlyt kap és bár másutt azt várnánk, hogy középen kellene elhelyekednie, ez a folthatás is aszimmetrikus pontra kerül. Ettől jön létre a képnek az erőteljes mozgása, dinamikája, forgása. Jól használtad a levegőket az alsó traktusban is, kompozíciós szinten a kép tehát rendben van.
   És most olyan apró, mesterségbeli javaslatokat szeretnénk tenni, amelyek logikus, hogy nem fedezhetőek fel első pillanatban egy megfigyelői munkánál. Ezeket nevezhetjük beavatkozásoknak. Egyetlenegy folthatás van, ami a képből kilóg, ez pedig az üveg váza talpa. Ahhoz, hogy ezt eltüntessük és a képen szereplő növény rövidüléseit enyhítsük, ha a vázát egy gyufásskatulyával, vagy egyéb alátámasztással az egyik oldalán picit megemeljük, a virágon pedig fordítunk, úgy a zöld levelek kitakarták volna ezt a realitásba visszahúzó formai eszközt, és így a kép szürrealitása még pontosabb és fokozottabb lett volna. Ezek az apró trükkök sok év tapasztalatai alapján érhetők el, tehát ez a hiányosság csak gyakorlással orvosolható, közben elemezve a saját munkáinkat. Aláhúznám, mert nagyon fontosnak tartom, hogy elsősorban ne utólag, elektronikus úton módosítsátok képeiteket, hanem a valóságból táplálkopzó pici ötletekkel. (Természetesen ez nem vonatkozik a digitális képek utólagos tónuskorrekcióira.) Ilyen manipulációk közé sorolom, hogy nagyon fontos a kamera vagy optika elhelyezése, helyzete exponálás közben. Észre fogjátok venni, hogy sokszor pár centimérettel arrébb helyezett fotóapparáttal egy egészen más látvány exponálható. (szőke)
értékelés:

Variáció 1. Még csend van.

Kedves Lacipapa, nagyon szimpatikus a témaválasztás, elsősorban azért, mert a kis vekkeróra vörös színei dinamikusan vannak jelen a plüss maci lágy, világos tónusaival. A kép egyik titka a háttérben nagyjából homogén módon jelentkező szürkés tónusban látható festmény a falon. A szürke és a vörös kapcsolatrendszere mindig dinamikát hoz létre a festészetben. Soha nem használják harmonizáló, megnyugtató jelrendszerben. Ez a színpár kapcsolat elsősorban az agitatív típusú festészetnél – például a 20-as évek orosz plakátjai – tettenérhető. Előszeretettel használja még az expresszionizmus ezt a ritmust. A kép formavilágában az elnagyolt vekkeróra fogantyú uralja a képet és ez ad gyermeki játékosságot az egésznek. Jól komponáltad a kép felső határát, mert így az óra formája egészében megjelenik. Többé-kevésbé ezt lehet elmondani a kép alsó szegmensére is a virágmintás terítőnél. Ugyanakkor az óra melletti tér balról nem ritmizál jól a jobb oldallal. Ez azt jelenti, hogy a plüss maci nem igazán precízen van elvágva most a képen. Véleményem szerint az ok az, hogy az alkotó öröme nagyon jól érzékelhető a gyermekjátékokkal kapcsolatban, de inkább az érzelmi megközelítés volt az erősebb és a kompozíciós pontosság kevésbé jellemző a képre. Másként fogalmazok. Nincs eldöntve hogy miről szól a kép. Az óra szimbolikája és a plüssmaci szimbolikája is ugyanazt a gyermekvilágot képviseli és inkább rivalizálnak a képen, mninthogy meglenne az egymáshoz való viszonyuk - bár a maci úgy van elhelyezve, mintha nézné a micimackós órát. Úgy lehetett volna még erőteljesebbé tenni a képet, hogy a jobb és a bal oldali részekre jobban odafigyelsz. Ennek pedig nem az a megoldása, hogy most utólagosan levágunk a képből, hanem a fotósnak kellett volna mozdulnia jobbra, függőleges irányban nem változtatva a kamera látószögét, így esetlegesen a háttérben lévő tonett szék barnás foltja, vagy akár a virágmintás abrosz bal oldali széle másképp metszette volna a képet és a háttérben lévő gyerekrajzot sem takarta volna az óra. (szőke)
értékelés:

Kedves Erika! Január óta az Estiskolán többé-kevésbé kimondatlanul úgy dolgozunk, mint egy közösség és ezért voltak itt már nagy vitáink is. Általában megpróbáljuk kimondani azokat az érzéseinket is - még hogyha azok nem is tökéletesen biztosak - amelyek bennünk működnek, így kérem, hogy fogadd el azt, amiket a kép szempontjából érzékelek. Ez nem bántás, csak következtetni próbálok abból, amit látok.
   Ezen a képen a kódok alapján azt feltételezi a néző, hogy egy férfi és női lábat lát felülnézetben, a kép ez alapján értezmezhető testkommunikációja a nyitott férfi láb között elhelyezkedő női láb abból az aspektusból működik, hogy jól érzékelhető egy alá-fölé rendeltségi viszony, hisz ez egy személyes és intim képnek tűnik, mivel a férfi szereplő territóriumán belül helyezkedik el a nő lába. Próbálok egyszerűbben fogalmazni. Ennek a képnek egy érzelmi, vagy szexuális tartalmú üzenete is van, hisz ez a helyzet, amit a kép mutat személyes szituációban zajlik két ember között. Ha ez dokumentum felvétel, úgy képzőművészeti szempontból azt mondhatjuk, hogy így sikerült. Ha pedig a kompozíció rendszereit keressük, akkor azt kell mondjam, vannak rajta olyan szegmensek, amelyek az üzenetet, a férfi és nő találkozását zavarják. Ilyen a fém láb a sörpadból, a férfi lábak véletlenszerű metszése, és tulajdonképpen azt kell hogy mondjam, hogy ha ki lett volna mondva, hogy ez egy férfi és egy nő grorteszk módon ábrázolt találkozása, akkor a kompozíciós viszonyok azt igényelnék, hogy a női láb közelebb legyen a férfi lábak között. Így viszont egy határvonalon vagyunk, ami miatt nem lehet tudni, mire megy ki a fuvar, a valódi üzenet el van kenve. A tisztább üzenethez a farmernadrágot nem kellett volna felvenni - lásd Márti legkorábbi képe -, a tornacipőt le kellett volna rakni, mert így Szomjas György Roncsfilmjéből Kapa fejesugrása Szirtes Ágival című történetet látjuk, ahol ugyan ruha nélkül, de lakkcipőben és lódenkabátban ugrott Kapa az ágyba. Így azonban az egész egy picit szocio és abszurd, de a határmezsgyén mozog. Felhívnám a figyelmet Diane Arbus 1960-as évekbeli albumaira, aki hasonló meglátásokkal, nagyobb bátorsággal, dokumentumszerű helyzetből is valóság feletti mélyebb értelmet tudott kiszűrni. Ha tudod, mi a mögöttes üzenete a képnek akkor ebben legyél bátrabb. Ettől még meg tudod tartani az intim távolságtartást is, nem több testrésznek látszani, hanem a szereplővezetésnek kell konkrétabbnak lenni. (szőke)
értékelés:

A barátaimmal a barátságról.

Mártikám, itt nincs mese, ez három disznó, ez egy szép ritmus. Érezzük benne a korai Vera Hitilova filmes szemléletét, és jó, hogy ennyi darab pulcsid van, ami mind a tied valószínűleg. Házi feladat, megnézni az Egy faun megkésett délutánja, vagy a Játék az almáért című filmet. (szőke)
értékelés:

Kedves Erika, nagyon szép, hogy ennyire lágyban tartod a tónusrendet, szép a képzajból adódó impresszionista hatás is. Ugyanakkor a haj ritmusát tekintve - nagyon szép a váll íve is - a kép formátumát erőteljesebben fekvőre változtatnám azzal, hogy jobb oldalon még annyit hozzátennék, hogy az arc ne legyen azonosítható. Jó volna tehát megismételni ezt a képet, és ha hajcsat nélkül is megtarható ez a gyönyörű ív, amit a hajad rajzol, akkor a csatot is elhagynám róla. Ez így is három disznós kép, de kérlek ha módod van rá, ismételd meg ezt fekvőben, a fejbiccentő izomból többet adva, ahogy azt leírtuk. (szőke)
értékelés: