Feladatmegoldás

Egy átlagos este

Üdv Mindenkinek újra az Estiskolán. Gergő vagyok, rádiózok. Leginkább éjszakába nyúlóan.

Izgalmas, hogy egy sötét helyzetben, a minimális fényekkel milyen formák jönnek létre. Egyértelmű, hogy ha egy laptop képernyőjénél ülök, akkor elsődlegesen az arcom lesz megvilágítva, valami talán még a vállamból, karomból, és a háttérre ez valamilyen vetítést létrehozhat, és ennyi. Ugyanakkor azt mondom, hogy ez egy picit kevés. Még akkor is, ha egyébként nem szoktál nagyon romantikus beállításokat csinálni akkor, amikor éppen rádióadást szerkesztesz, vagy kutakodsz az interneten, a nézőnek ezt nem kell tudnia, de a kompozíció és az esztétika megkövetelné, hogy valami még történjen a háttérben. Most a nagy sötétségből előbukkan egy szempár, egy magasra csúszott homlok, valami kis bicepsz, és talán egy kézfej. A másik oldalon csak sejtem, hogy a Gergőtől megszokott energiaitalok valamelyikének a tetejét láthatjuk, de ez csak egy sejtés. Van még valami fény a kép aljánál, az nem tudom mi akar lenni. Ilyen kis fényfoltokkal lehetne még dolgozni, és akkor máris érthetővé válna minden. Nem kell ide nagy világítás, mert este van, és ezt értjük, de a teret és a mélységet nem érezzük. Annyira nem jellemző ez a holmi, ami itt kitakarja az arcodat. Ha ez az egész valamilyen szinten fényjátékokkal meg van bolondítva, akkor elindul a mese. De az első lecke megvan, megvan rá a három csillag, a fénytani dolgokkal kellene még dolgozni, tehát azt kérem, hogy ismételd ezt meg, kicsit játsszál a világítással, és akkor jóban leszünk. (hegyi)
értékelés:    

Piros síléc

Ágnes, én most én erről röviden fogok beszélni. A cipőcske rendben van, a síléc tökéletes, az egész kompozíció kiváló, minden nagyon szép, a tükröződés is jó, csak az a baj, hogy beleköptél a vízbe, és ezek a valamik úsznak a víz színén. Ettől az egész üzenet távolabb kerül tőlem, mint amennyire kellene, mert a síléc pirosa, a kis cipőcske, minden nagyon rendben van, próbáljuk meg ezt valami olyan helyzetben megtalálni, hogy nincsenek ezek a moszatok ott a vízben, mert ez elég csúnya. Nem indokolja ezt a fajta rondaságot a kép többi része, vagyis nincs ok, ami miatt az esztétikai elvárásainkat alább adjuk. Ismétlés. (hegyi)

Épülő környezet

A Szekszárd sorozatból.

Mindig érdeklődéssel nézem ezeket a telepszerű építkezési helyzeteket, amikor én is építkezem, a szomszéd is, meg a Julcsi néni is, meg a Géza bácsi is, és mindenki tüsténkedik, és egyszerre éljük át, hogy se víz, se villany, se ablak, se kerítés, mert ebben van egy kollektív összetartozási érzet. Aztán ez megszűnik akkor, amikor az utak kialakulnak, meg beültetődnek a fák, és megjönnek a kutyák, és minden, ami közösségi élmény volt, rögtön a szeparáltság és az elkülönülés élményévé kezd válni, és valamiféle versennyé. Itt is van egy versenyhelyzet, mert látjuk, hogy vannak, akik előrébb tartanak az építkezéssel. Tehát itt a történet és a mese nagyon rendben van. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az, hogy tulajdonképpen itt mi történt, mert ebből a helyzetből még azt is gondolhatnám, hogy Szekszárd városát tornádótámadás érte, és azért van ilyen kupleráj. Tudom én, hogy az építkezésnél az építők nagyon nem szoktak arra figyelni, hogy rend legyen körülöttük, de mégis, ez kicsit furcsa most, és nincsen magyarázat. Magyarázatot adhatnának az emberek, hogy itt most folyamatról van szó, hogy építkezés van, vagy egy bebukott történet, magárahagyottság. Ez nekem most nem derül ki. Ez riporthelyzeti kérdést vet föl bennem, hogy most akkor mi történt. Baljóslatúak a felhők, a nagy fekete ablakszemek, nagy fekete szájként a garázsajtó, de közben ott van a kék, a remény, tehát nem tudom, hogy ez most mit akar nekem üzenni. Eközben a kompozíció abszolút rendben van, minden tökéletes, értem én ezt az épülést, de jó lenne valamit kapnunk, hogy el tudjuk dönteni azt, hogy itt most mi történt. (hegyi)
értékelés:

természet a városban

Bindzsis kép - direkt :) Csak próbálkoztam, láthatóvá akartam tenni ezt a növénykét, mert úgy beleolvadt a környezetébe.

Borvíz télen

Borvíz forever!

Ágnes itt van a képen, én ennek nagyon örülök. A borvíz egy speciális helyzet ott ahol ő él, egészen hedonikus történetek vannak, mert ők nem sima csapvízben fürdenek, hanem ásványvízben, tehát ez majdnem olyan, mint pezsgőfürdőt venni, és félreérteni, és Törley-t tölteni a fürdőkádba, úgyhogy izgalmas. A kép önmagában egy kicsit még kevéske. Gondolom, hogy Ágnes valamit beledobott a vízbe, hogy létrejöjjön valamilyen mozgás, de félt attól, hogy mi van, ha lefröcskölöm a fényképezőgépemet. Ez a félelem bizonyos tekintetben jogos, de azért az ember ezt előtte legyakorolja, hogy ha egy kicsivel nagyobbat dobok, akkor az hova fröccsen, szóval kitesztelhető előre. Nem veszélytelen, de azért megoldható, és akkor konkrét formák jönnek létre. A személyessége megvan a dolognak, de ezen a leckén még kell dolgozni. Ismétlés. (hegyi)

Duna

Ez olyan, mintha valami leletmentés során egy festő vásznát találtuk volna meg a kisszobában, és a sok lim-lom között egy restaurátor ezt áttörölgette volna, és előkerült volna a kosz-csíkok mögül a gyönyörű tájkép. Zseniálisan jól látja Bara a vonalakat, és a tömegelhelyezést is. Talán most a kép előterét szigorúan vágta el, én ide az előtérbe még egy kicsit kérnék, jó lett volna, ha ott van egy fél centi, hogy ez a kép előterében lévő vonal is be tudjon jobban fejeződni. Nagyon finomak ezek a felhőjátékok is, nagyon szép, de ezekhez a határozott vonalakhoz ez nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy ha a kép aljához kapok még egy fél centit, akkor a felhők is helyükre kerülnek. De kár ezt így cincálni, mert a látásmód abszolút izgalmas és festői. Ritka, amikor azt mondom, hogy ez itt helyén is van. Bara, ez egy nagyon jó kép, nagyon kedvelem. El lehet kezdeni rajta szöszölni, hogy a kép jobb oldalán milyen fény szűrődik vajon be, amitől olyan kis szürke lesz az egész, de nincs nekem ezzel semmi bajom. Nem egy darabolós, könyvelői megközelítés, hanem egy érzelmi megközelítés, úgyhogy ez szerintem elfogadható technikai helyzet. Megvan a három csillag, és az ötödik osztály Természetfotó leckéjét is megoldottad. (hegyi)
értékelés:    

ha elrepülsz, vigyél magaddal...

tegnap találtam
egy katicát a fűben
tükörként fénylett

belenéztem és
boldogan láttam: szárnyán
én is ott vagyok

Amikor beküldte Mariann ezt a képet, akkor gondolkodtam, hogy na most megint valami nagyon nagy áttételt kapok, hogy ő a kis katica, és nekem ezt kell, mint önportré értelmeznem. Aztán szerencsére, amikor megláttam a képet nagyban, akkor megláthattam azt, amit ő is meglátott, hogy ennek a kis bogárnak a fényes kis szárnyacskáján a tükröződésben ott van az alkotó. Ez egy nagyon finom, és nőies megközelítés. A kompozíció kicsit lötyög. Ha én vagyok, akkor ezt nagyjából négyzetes kompozícióra vettem volna, mind a jobb, mind a bal oldalon ebből lehetne vágni. De abszolút érthető, amiről beszélünk, tehát a megoldást elfogadom, a kompozíció lehetne ennél feszesebb, de gondolom, hogy a későbbiekben ez kialakul. (hegyi)
értékelés:    

Hol vár állott most kőhalom...

A mállott vakolatú fal és a méltóságteljes oszlopok keretezte bejárat mögött szívszorító a valaha hatalmas kastély helyén álló kiserdő...

Nem tudom, hogy hol van ez a kastély, nem tudom, hogy hol készült ez a kép, ebből kifolyólag nem tudom tényszerűen megmondani azt, hogy vajon ebből a homlokzatból mennyi van még, amit lehetett volna mutatni. Nekem a kép teteje az, ami most nem teljesen befejezett. Ezek az oszlopok is mennek föl a semmibe ott elindul valamilyen ornamentika a falon, az sincs befejezve. Valahogy ezt hiányolom. A meglátás tökéletesen rendben lévő, és érthető: van egy építészeti tárgy, és a funkciójához képest, hogy ez egy bebocsájtást engedő kapu, amin egy belső térbe kellene jussunk, ez a belső tér nincs meg, és folytatódik tovább az erdő. A leiratban az szerepel, hogy szívszorító ez az élmény. Itt két eset lehetséges: az egyik az, hogy tárgyiasan közelítem meg ezt a helyzetet, és dolgoztatom a nézőt, tehát megmutatom magát ezt az épületet, amennyire lehet, a maga teljességében, és csak az áttört felületeken látszik, hogy mögötte egy erdő van. A néző dolgozzon vele, nézze, majd csak rájön, hogy mi ebben a lényeg. De ekkor elő kell hívnom magamból a tárgyilagos hírnököt, azt, aki mérnökként dolgozik, és a vízszintesek és függőlegesek mestere, vagyis akkor mint egy szakrajz, törekedni kell a teljesség, a tökéletesség ábrázolására. Egyébként, ha ezt a szívszorító helyzetet akarnám ábrázolni, akkor én egy szubjektívebb, személyesebb kameraállást keresnék, nem a tényszerű közlést. Akkor nem az építész beszélne belőlem, aki az oszlopok és a lépcsősor viszonylatát keresi a boltíveken át, hanem kiválasztanék egy olyan helyzetet, ahonnan még látszik az, hogy ez egy épület, értelmezhető a felület, de csak egy-két boltív látszana, és a kiserdőből mutatnék többet, dőlhet a horizont, mozoghat a kamera, mert a szubjektív élmény ereje helyre fogja ezt rántani. A kettő kapcsolódásáról beszélnék akkor, mert ez így most túl távol van tőlünk. Mind a két dolog érvényes, most úgy tűnik, mintha bátortalan lenne ez a fogalmazás. Érzelmileg föl lehet ebben oldódni, akkor is, ha azok az érzelmek nem boldog és vidám érzések. (hegyi)
értékelés:

Vágy - küzdelem

Szárcsafiúk küzdelme egy szárcsalányért.

Nagyon-nagyon örülök ennek a képnek, azért mert ritka eset, hogy valaki ennyire jó pillanatban tudjon elkapni egy helyzetet. Ha ez színes lenne, akkor a természetfotósok csurgathatnák érte a nyálukat, és mégis azt mondom, hogy örülök annak, hogy fekete-fehér, mert a természetfotónál sok esetben az a helyzet, hogy leltárszerűvé válik a közlés attól, hogy minden szín, minden láb, minden tolldarab megvan, befagyott pillanatok vannak, és ezekben a pillanatokban találunk valami izgalmasat, amit a folyamat gyorsasága miatt valószínű nem tudunk a hétköznapi életben olyan pontosan megszemlélni, de hát a fotográfia segít nekünk, kimerevíti a pillanatot. Ezek a kimerevített pillanatok esztétikailag magas értéket képviselnek, de mondanivalójukban nem túl mélyen szántó gondolatok. Itt most, azáltal, hogy elvetettük a színeket, és eldobtuk magunktól ezt a fajta értelmezési lehetőséget, könnyebbé teheti azt, hogy elinduljunk a mondanivalónak azon az útján, ami, ha természetfotóról beszélnénk, akkor nem nagyon jöhetne létre. Tehát így könnyebben behelyettesíthetjük a két szereplőbe önmagunkat, és ez fontos ehhez a leckéhez. Szóval én ennek örülök, és megvan rá a három csillag, azzal együtt, hogy én azt szeretném ha Kriszta elkezdene dolgozni az első három leckével, másrészt az is fontos lenne, hogy ezt a leckét egyszer majd saját magán átszűrve is megmutassa nekünk. (hegyi)
értékelés:

Melankólia

Ha jól látom, ez valami városrészlet lehet, ahol a lemenő nap sugarai a jégfoltokon csillannak meg, és ebben a havas helyzetben áll egy kis manócska. Az az egyetlen bajom ezzel a megoldással, hogy most kompozícióban annyira szélre került, hogy ez akkor lenne érthető, ha ellenpontozná ezt a fény játéka. De ez a fényjáték körülbelül 2/3-nál véget ér. Tehát, ha ezt a kompozíciót választom, akkor a kép jobb oldalából lehetne vágni legalább egy ujjnyit, és akkor ez helyrerántódna. Másrészt, a magány és a hiány érzete mindig valamilyen szinten személyes, belső, de nem valamilyen emelkedett érzés. Ez a fajta ábrázolás, amikor ennyivel magasabb vagyok a szereplőnél, távolságtartó megközelítést ad, tehát dokumentál, rögzít valamit, de nem vonódik be. Mivel nem a saját ábrázolásomról van szó, mint alkotó, hanem valakit, mint modellt használok a közléshez, nekem a modellel kell valamilyen kapcsolatban lennem, és ahhoz, hogy a magány, a hiány érzete a nézőben is elinduljon, ahhoz nézőpont szinten ahhoz a szinthez kell tudnom közelíteni, ahol a szereplő van. Ezért ez most nekem kicsit még pontatlan. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó meglátás, és nagyon örülök annak, ha valaki elkezd a környezetében meglévő fényjátékokkal foglalkozni. Ezek a ritmusok itt jól érzékelhetőek a függönnyel. Ami egy kicsit a problémám, hogy itt most két dolog lenhetne, ami elvihetne minket, és a történetet elindíthatná: az egyik az, ha magunk elkezdünk ebbe beavatkozni valami más tárggyal, ami az árnyékba még belekuszál egy kicsit. A másik megoldás, amit a cím is jelez, ha ez lemezborító, vagy egy könyv címlap, akkor ezt egy kicsit úgy forgatjuk, hogy ez az árnyékjáték létrejöjjön, de talán jobban olvashatók legyenek a betűk. Most olyan az érzésem, hogy elindult valamilyen mese, de még nem minden szereplő van a színpadon. (hegyi)
értékelés:

Hanna

Bara nagyon érzi a ritmust, figyeljük meg a kislány sapkájának az ívét, és azt a korlát-ívet, ami a képnek a jobb alsó sarkában látszik. Ezek azok, amik nagyon izgalmasak, és ezeket Bara zsigeri szinten jól érzi, hogy mit mivel rímeltet. Ezek a formai játékok nagyon fontosak. Erre egy átlós vonal a szem vonala. Teljesen rendben van ez az egész, egy hangulatot hoz, a kis szereplőnk idejött a kamera elé, belekacsint a kamerába, hogy „Anya, én most elfutok”. Persze ezt nem mondja ki, csak látjuk utána, hogy belefut a tájba, és elkezd korcsolyázni a Városligeti tavon. Jó az üzenet, el tudom fogadni. Érdekesek ezek a fények is, amikre ez a sapka, sál, kapucni-színvilág is furcsa mód rímel, ezekre a kicsit fáradt, késő délutáni fényekre, úgyhogy tetszik a dolog, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Kacsa

Nem tudom itt telel-e vagy ilyen korán jött haza - azt mondják van mindkét féle kacsa a Balatonon. De furcsa látvány volt az úszó jégtáblán állva látni.

Őrület, ez olyan, mintha valamilyen természettudományos filmet néznék, és menne a mese, hogy a kis kacsa hogyan találkozott a jegesmedvével. Ez egy jó illusztráció, és az is tetszik, hogy a háttér ezekkel a jégtáblákkal már majdnem teljesen egy szilárd képet tud mutatni, tehát a képen föllelhető képelemekkel dolgozva oldotta meg Nóra a hátteret. Ez egy jó meglátás, és jó ötlet. Kompozícióban annyi hozzáfűznivalóm van, hogy itt most két eset lehetséges: vagy a klasszikus forma felé megyünk, de hát maga a kacsa is eldöntötte ezt a kérdést, hogy ő nem a klasszikus helyre állt, vagy pedig hangsúlyosabban lehetett volna ellenpontra komponálni, vagyis a kép jobb oldalából egy kicsit még lehetett volna vágni, és akkor aranymetszésbe kerülne a fő motívum. Megvan a három csillag, csak így tovább! Nehéz helyzetben vagyunk az Évszak leckével, de Nóra még nyugodtan megmutathatja a saját látásmódját a tavaszt és a nyarat illetően, szóval várom a folytatást ebben a leckében is. (hegyi)
értékelés:

Tejszínes brokkolis csirke

Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé
1 kis fej vöröshagyma
40 dkg mirelit brokkoli
1 dl húsleves
2 dl tejszín
mustár, só, bors
vaj

Elkészítés: A mirelit brokkolit szobahőmérsékleten kiolvasztjuk. A csont nélküli csirkehúst megmossuk, lecsöpögtetjük, és ceruza vastagságú metéltre vágjuk. A vöröshagymát finomra vágjuk. Egy lábosban kevés vajat megolvasztunk, és a hagymát kissé megpirítjuk. Rárakjuk a feldarabolt csirkehúst, és erős tűzön, állandó kevergetés mellett fehéredésig pirítjuk. Sóval, fehérborssal megszórjuk, és hozzátesszük a brokkolirózsákat. Ráöntjük a leveslét, és addig pároljuk, amíg a levét félig elfövi. Akkor hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint mustárral fűszerezzük és összeforraljuk. Vágott petrezselyemzölddel megszórva, párolt rizzsel körítve tálaljuk.

A környezet kiválasztása tökéletes, nagyon szeretem ezt az áttört asztalfelületet. Az is jó, hogy harmonizál ennek a színvilága ahhoz az öntethez, ami itt elkészül, de kicsit bágyadtak a színek. Ha tudom azt, hogy a rizs nagyjából fehér, a háttér halványbarnás, amire a hús is rásegít, és a brokkoli zöld, akkor ezeknek meg kellene keresni valamilyen ellenpontját, és azt szerepeltetni. Ez lehet egy piros szalvéta, de ha ezt a kék tányért ki tudnánk cserélni valamilyen másik színű tányérra, akkor az is jót tenne, mert az egy fontos dolog, hogy erőt, vidámságot, egészséget sugározzon a kép, és ez a kék eléggé bánatos szín. Egyébként a képpel egyetértek, ez egy jó megoldás. A világításnál még annyit lehetett volna segíteni, hogy valami minimális derítéssel visszatükrözzünk a fényből a kép alja felől, plasztikusabb lett volna a tárgyfotónk. Ha megfigyeljük, akkor van két rizs-hengerünk, és a tőlünk távolabbi rizs-hengernek az árnyékos része is kevésbé bukik be, mint a másiké, és ez annak köszönhető, hogy maga a rizs a reflektáló felületünk, tehát az egyik rizs-henger deríti a másikat. Ez a mennyiségű fény elég lenne, akár ha csak egy fehér papírlapot használunk, akkor már egy picit tudunk deríteni, plasztikusabb, térbelibb lesz a tárgy. Az irány abszolút jó, Bara kezdjen el ezzel dolgozni, érdekes terület, nem csak finom, meg célszerű is, hanem titkon a csendélet-fotózásról van itt szó az alkalmazott fotográfiának ebben a szeletében. Egyébként most már tavasszal lehet használni rendes brokkolit is mirelit helyett, de ez is biztos nagyon finom volt. (hegyi)
értékelés:

Szimbólum

Mohács, Fogadalmi templom egy eldugott sarkában.

Nóra egy valós helyzetből kiindulva, egy szimmetrikusnak is mondható, absztrakt formákkal dolgozó kompozíciót hozott létre. Ebben a formai játékban a képnek két hangsúlyos pontja van: az egyik egy kereszt forma, a másik pedig egy lámpa. A leiratból lehet tudni, hogy ez egy templom, ebből kifolyólag nyilvánvaló, hogy azt a helyzetet nehéz elérni, hogy ez a lámpa a mi kedvünkért fölkapcsolódjon, ennél a képnél ezt nem is érezném nagyon szükségesnek, mert elvinné a figyelmet, túlságosan nagy hangsúlyt kapna. De hát ott az a lámpa, ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni, ebből kifolyólag azt lehet mondani, hogy ha van egy ilyen helyzet, akkor a tömegelhelyezéssel lehet ezt helyrehúzni. Ha pontosan megfigyeljük, most sem teljesen szimmetrikus, és teljesen középre rendezett a képen minden elem, pont az ellenkező irányba mozdul el lefelé, mint amerre szerencsés lenne, ha bele akarom komponálni ezt a lámpát is ebbe a játékba. Ez a lámpa önmagában is lefelé húzza egy kicsit a képet, ebből kifolyólag, ha már valamennyit csaltam, és elmozdítottam a vízszintesből, akkor inkább fölfelé kellett volna. Ennyi lehet az, ami a hozzáfűznivalóm, a meglátás abszolút érdekes, és tetszik, hogy Nóra nem a sztenderd megoldásokkal operál. Ha én erről a templomról készítenék egy könyvet, akkor valószínű, hogy ezt a képet belevenném, azért mert ezek a szubjektív meglátások azok, amik, például egy templomról készült könyvben érdekesek, izgalmasak lehetnek. Megvan a három csillag, és egészen közel vagyunk ahhoz, hogy a leckemegoldás is meglegyen, de annyit teszek hozzá, hogy ilyen absztrakt képnél, amikor nem képsorral dolgozunk, az absztrakció mellett a konkrétumoknak erősnek kell lenniük - magyarán ha ez mondjuk a Mátyás templomból kiragadott részlet, valószínű még akkor is tartalmazna valami olyan jellegzetességet, hogy a nézőnek beugorjon, hogy jé, ez a Mátyás templom. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az épített környezetet mint leckét veszem figyelembe, akkor a tökéletes megoldás az, ha építészetileg is azonosítható marad a képen ábrázolt helyzet, hiszen van absztrakt lecke is, tehát most ebben a határon mozgunk, nem elég jellegzetesen épített környezetes a megoldás ahhoz, hogy a leckét osztálybasorolósan is teljesítse. (hegyi)
értékelés: