Ez a madárcsapat minden tavasszal megjelenik.
Ha nem lenne ott a címben zárójelben az, hogy tavasz, akkor nem nagyon merülne föl semmiféle kérdés számomra az értelmezést illetően, de most ha a kép elemeit nézem, akkor bevallom férfiasan, nem nagyon találok olyan képalkotó elemet, ami nekem, laikusnak, aki nem ért az ornitológiához, egyértelművé tenné, hogy ez a kép tavasszal készült. Ha az üzenetet nézzük, akkor ez egy egyértelmű és jól komponált kép. A tömegelhelyezés is abszolút rendben van. Az, hogy egy picit kimozdul a középpontból a toronyház, ezt ellensúlyozza a faágak struktúrája. Ha megfigyeljük, a kép bal oldalán egy sűrűbben szőtt hálózatot látunk, és körülbelül épp annyival jelentősebb, sűrűbb ez a szövedék, mint amennyire ki van mozdítva a kép középpontjából a ház. Tehát jól működik a dinamika. A madarak is szép képi formákat mutatnak, és a kép színvilága is elfogadható. Itt ténylegesen az a kérdés, hogy mivel lehetett volna elérni azt, hogy ez a kép a néző számára is egyértelműen a tavaszról szóljon. Valószínűsítem, hogy ez egy korán reggel készült felvétel, és a nap színezi az eget erre a rozsdás-vöröses-sárgás színre, és itt van az a lehetőség, amivel ez a hangulat módosítható lenne. Nem kellene nagyon más talán, mint az, hogy 10-15 perccel később készülhetne az expozíció, és még megőrizhető lenne ebből a sárgás aranyló színből valami, de már talán többet kaphatnánk abból a kékből, ami a tavaszra utalhatna. Ebben a helyzetben, mivel egy sziluettes képet látunk, ebből a távolságból, és ebből az ellenfényes kompozícióból a fán lévő levelek sem biztos, hogy segítenének az értelmezésben. Itt csak és kizárólag a szín az, ami utalásokat tehet. Ez a fajta, kicsit fáradt színvilág inkább az őszre jellemző. Az asszociációnkban a tavasz mindig egy kék, zöld színekben pompázó valami, és az őszhöz kapcsoljuk ezeket a sárga, vörös, barna színeket. Ez az egyedüli kérdés, de ha ezt leszámítom, akkor a képi megoldás abszolút rendben van, bár azért azt érdemes lenne végiggondolni, hogy az ilyen képeknél lehet, hogy a Természetfotó lecke lehetne inkább a megoldás, mint az Évszakok. Lényegesen kevésbé érzem jellemzőnek a képet bármilyen évszak kifejezésére, ugyanakkor, mint természetfotó, mint tájkép könnyebben értelmezhető lenne az üzenet. Emiatt a bizonytalanság miatt vagyok egy kicsit nehéz helyzetben az értékelést illetően, mert egy nagyon szép képet kapunk, ami megérdemelné a három csillagot, tökéletesen rendben lévő a kompozíció, de a leckebesorolással vannak vitáim. Abban is tudnunk kell fejlődnünk, hogy melyik képet milyen leckemegoldásra gondoljuk működőképesnek. Ezeket pontosítani kellene magunkban. Kettő csillag mindenképpen megvan, ha ebben a leckében kell értelmeznem, és abban maradtunk, hogy lehetőségek szerint nem pakolásszuk át a képeket egyik leckéből a másikba, mert elfogadjuk azt az alapálláspontot, hogy a beküldő maga mihez gondolta megfejtésnek. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…