Feladatmegoldás

Igen, itt van az, amikor a helyén van a dolog. Tökéletesen rendben van a kompozíció, Ágnes jól eltalálta azt a helyet, ahol ezt a képet akarja csinálni, szerintem ő tudta, hogy mit csinál, magyarán nem csak a véletlen dolgozott itt a kezére az árnyékokkal és a domboldallal, hanem ő ezt előre megnézte, és eldöntötte, hogy itt ezt a helyzetet fogja megoldani. Ebben az a zseniális, hogy létre tudott hozni egy olyan kompozíciót, amiben érvényesül a tömegelhelyezés és a formák hatása. Sokszor mondtam azt, hogy képzeljük el ezt a képszerkesztést úgy, mintha egy kétkarú mérleg lenne. Ez szinte illusztráció az én dumámhoz: itt a kétkarú mérleg. Az egyik oldalon van 43 kiló Ágnes, a másik oldalon van 43 kiló hegy. A kettő kiegyensúlyozza egymást. Az egyik oldalon van 20 kiló hó, a másik oldalon van 20 kiló kerítés, és tökéletesen rendben van az egész. Ráadásul, amennyit még ehhez hozzá kell még a patikamérlegen mérni, hozzáteszi az, hogy maga a kerítés vízszintes tartó oszlopai, ahova a kamerát Ágnes elhelyezte, nem középre vannak téve, hanem szintén átlósan futnak, és ennek a nagy szürkeségnek, ami létrejön ezzel a fafelülettel, tökéletesen jó ellenpontja az árnyék, ami a hóban létrejön a másik oldalon. Ezen felül Ágnesről is sokat elmond a kép, a hóval, a kerítéssel, a szembenállással, szóval Ágnes, megvan a három csillag, megoldottad a leckét is, le a kalappal. (hegyi)
értékelés:    

Történetmesélős cím, történetmesélős kép, áldokumentarista megközelítés. Ha jól látom, itt van egy ágyrész, talán az esti lefekvéskor szétdobált ruhákkal, melltartóval, egyéb fehérneműkkel, valami drót is keresztülfut, látom az alkotó harisnyás lábát is, és látjuk a cicát. A cica nagyon szuggeszív, tényleg őrületesen kommunikál velünk, figyel ide, hogy most mi történt, előbújt a kis rejtekéből. Még egy porszívó-fejet is látok, itt lesz takarítás is, nem kell félni, most kicsit úgy látszik, hogy ez elhalasztódott. A kompozícióval nincsen túl nagy bajom, jó ez a művészi rendetlenség, de ez is egy kicsit szerkeszthető. Nem biztos, hogy minden tárgy a helyén van. Azt a fehér melltartót én biztos, hogy kihagytam volna (az is lehet, hogy az valamilyen úszósapka). A másik az, hogy értem, hogy itt most valami nyomozás folyt, és hirtelen tárgyi bizonyítékokat kellett keresni, és mint ilyen, nem minden állt rendelkezésre ahhoz, hogy korrekt expozíció történjen, de sajnálom én ezt a bemozdulást. Azért, mert nem lenne ezzel túl nagy baj, lehet bemozdult képeket csinálni, de akkor a kompozíciónak kell erősnek lenni, vagy a színeknek, a formáknak és a kompozíciónak együttesen, ahhoz, hogy fölülírja azt, hogy egyébként bemozdult ez az egész. Itt most a szegény kis macskának a hátán kellene elvinnie az egész balhét, mint talált kép tökéletes. Ha még ez a cica megmarad, és barátságba tudtok keveredni, akkor érdemes lenne vele még dolgozni. Nem tudom, persze, hogy Andor hogy viszonyul ehhez. (hegyi)
értékelés:

Első csendéletem.

Annak kifejezetten örülök, hogy Ágnes ezzel elkezd foglalkozni, hogy mit keres nála az én gyertyatartóm, azt nem tudom, ez izgalmas. A kompozícióval kezdem: a hármas egység egy jól mozgatható térrendezés, stabil, biztonságos ügy, ennek örülök, hogy ezt a hármas egységet megtaláltad, nevezetesen a gyertyatartó, a kereszt és a kis váza. Tudatosan nem beszélek arról a díszgyertyás fekete gömbről, mert tömegelhelyezésében az is a kereszthez tartozik. Ami a képen fellelhető tónusokat illeti, azokkal is egyetértek, az anyagmegválasztás jó. Jó a kis közép-szürke tónusú váza, jó a nagy fekete gömb is, és jók a sötétszürke függőleges vonalak is. A világítással lehetne még játszani, itt most két irányt látok egyszerre: az egyik egy belső fény, ami valószínűleg egy ablakból, érkezhet, a hely is jó, tulajdonképpen jó bázisa lehet egy csendéletnek, de itt vannak ezek a belső fénytől való szórt fények, és vannak a konkrét fényeink a két gyertyával. Most azért nincs eldöntve, hogy mi az irány, mert az egyik egy maszatosabb árnyékot ad, a másik egy kopogósabbat. Egyik sincs határozottabban megmutatva. A falon elkezdődik valami a kereszttel, a Fény és árnyék lecke ezért lehet fontos, hogy ezeket a megfigyeléseket utána a csendéletébe belekomponálja. Két határozott pontszerű fényforrásból mindig érdekes áttörések, felületek jöhetnek létre az árnyékokban, ebből egy kicsit kimarad ez a kis havasi gyopár, ő most benne van a kompozícióban, de a játékban nem nagyon. Az is fontos, hogy milyen tárgyakat teszünk a képre. Van egy keresztünk, ez egy nagyon határozott üzenet. Ez egy feszület, ami figurális ábrázolás is, és egy erős vallási szimbólum. Innentől kezdve túl sok duma nincs, mert az ember vagy a vallási értelmű megközelítést erősíti, vagy szembemegy ezzel, és egy homlokegyenest másik irányt mutat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, vonzza a tekintetet nagyon erősen. Ahhoz, hogy ennek az erejét csökkentsük, lényegesen határozottabb tárgyakkal, méretben is nagyobb tárgyakkal lehet ezt valahogy tömegében visszahúzni, itt a jelentéstartalomról beszélek most. Ami a formai megfeleltetés, abban is a kereszt egy nagyon kopogós forma, amin a gyertyatartó próbál lágyítani, ami nem baj, mert ez egy abszolút érthető és jó irány, csak aztán ebből a dallamfutamból kikandikál formailag is ez a kis virág. Lehet, hogy a kevesebb több lenne, ha a kereszttel meg a két gyertyával dolgozunk, és a virágból csak jelzésértékkel hagynánk, úgy más irányt vehetne ez az egész. Ágnes, folytasd ezt a csendéleti játékot, erre mindenképpen megvan egy csillag a kezdés miatt, és amiatt, hogy ez egy jó ötlet, de én most segíteni szeretnék abban, hogy ha lehet, akkor a keresztet felejtsd el. Azért, mert olyan szinten földobtad magadnak ezzel a labdát, hogy ember legyen a talpán, aki egy keresztből jó csendéletet tud varázsolni, ahhoz tényleg olyan manifesztumok kellenek, koponya, lúdtoll, stb, el kell kezdeni archaizálni erőteljesen, hogy létrejöjjön egy üzenet, vagy pedig valami nagyon profán dologba visszük bele, de az szerintem a te habitusodtól távol áll. Ha ezt az irányt szeretnéd követni, értelmezés szempontjából, tehát a hitbe, a gyászba, az emlékezés irányába szeretnél elmozdulni, akkor is talán a kereszt helyett valami más, személyesebb szimbólumot hoznék be a helyedbe. Ha a csendéletet szeretnéd gyakorolni, akkor van két tökéletesen rendben lévő gyertyatartód, lehet, hogy abból a fekete gyertyatartóból a gyertyából még egy annyit le kellene égetni, hogy annyira ne lógjon ki, és akkor elindulhat valami. A kis virág a vázával rendben van, de kell keresni hozzá olyan tárgyakat, amik stílusában rímelnek. Itt nagyon fontos szó a stílus, mert vagy párhuzamosan futok ezzel az üzenettel, vagy ellenpontozom, de ennek a döntésnek nagyon határozottnak kell lennie. Egy javaslat még: ha ezt a hátteret akarod használni, maga a fal gyönyörű, a parkett szegély nem biztos, hogy annyira erős, ide lehet, hogy valami párnát, textilt nem árt odatenni, lehetőségek szerint valami spontánnak tűnő gyűrődéses megoldást. Például ehhez az egészhez egy brokátszerű csillogós anyag lehet, hogy jobbat tett volna, mint alap. Szeretném, ha dolgoznál ezzel, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Egy 'klasszikus' csendéletet akartam, üvegvázával, virágokkal. Ez lett belőle. :)

Gyönyörű üvegvázákat talált Nóra, ami tényleg irigylésre méltóan szép munka, önmagában is megállnak ezek a lábukon. Az aztán külön jó, hogy van neki kettő, és ezek a komplementer színpárban találhatóak. Az üvegekkel tökéletesen egyetértek, még az üvegek elhelyezésével is. Ami számomra kérdés, hogy ehhez a fajta formához, amit ezek az üvegek képviselnek, és ezekhez a színekhez, magát a virágot nem érzem tökéletesen jól illőnek. Még a fekvő üveg tekintetében hagyján, mert ott szép az a szétomlás, ahogy kiborult az üvegből a virág, de az álló üvegnél ez picit kevés. Aztán az is fontos, hogy mekkora teret hagyunk a modellek körül. Ennél a képnél most fönt azért érzem nagyon szűkösnek a kompozíciót, mert lekorlátozza a lehetséges mozgását ennek a virágnak. Igaz, hogy vágott virág, de mégis, mint forma, az ember fantáziájában elképzeli, hogy ő egyszer csak ott kinyújtózik, de nem tud, mert beleveri magát a plafonba. Ez a beszorítottság érzés lehet az üzenet része, de akkor a világítással erre rá kell tudnunk erősíteni sejtelmesebb, titokzatosabb fényekkel, drámaibb megvilágítást használva. Aztán a kép széléről is beszélnünk kell: a kép jobb széle még rendben van nagyjából, a bal szélénél kicsit többet hagytam volna. Szintén azért, hogy ennek az egész tömegnek legyen egy kis nyitása abba az irányba, ne ennyire feszült legyen a vágás. Az előtér, ahova kiborul a virág, ott is egy picit szűkös a tér. Mondhatni az egész kép köré még hozzá kellett volna tenni, főleg fönt. A következő kérdés az, hogy ha ezt úgy vesszük, mint tömegeket, vagy irányokat, vektorokat, akkor ezeket a testeket föl lehet rajzolni nagyon primitíven vonalakként. Így van egy függőleges vonalunk, arra van egy merőleges a tetejénél, ez az álló váza, és van egy átlós vonalunk, a fekvő váza. Ezek a vonalak most geometriailag metszik ugyan egymást, de a kapcsolat közöttük a képhatáron túlra mutat, ha meghosszabbítanánk ezeket a vonalakat. Ettől, szintén a vágás miatt olyan, mintha nem lenne befejezve valami. Szerintem egy csendéletnél az egy fontos dolog, hogy milyen teret ural az a tömeg, mert ha nagyon szűkre vágjuk, akkor megragadunk a tárgyfotónál. Nagyobb térrel érzékeltetni lehet azt, hogy a kompozíció vonalai hol tartanak össze, hol keresztezik egymást, hol futnak párhuzamosan. Most valami még, azon kívül, hogy lényegesen nagyobb teret hagynék, hiányzik, ami ezt a két tömeget mozgásba hozza. A függőleges egy stabil pozíció, ez az elfekvő zöldes színű váza instabil, attól függetlenül, hogy fekszik, mert elgurulhat, elmozdulhat, és kellene valami, ami ezt az egészet még ellenpontozza. Nekem a képnek a jobb oldaláról hiányzik ez a valami tárgy, ami még viszonyítási alapként működhet, és akkor létrejöhet egy talpára állított háromszög kompozíció, ami nyugalmat tud sugallni, és ennek ellenpontja lehet az a formai dinamizmus, ami itt létrejön. Most ez önmagában maradt, és nincs ami ellenpontozza. Egy új terület a világítás kérdése. Nagyon szépek azok a megcsillanások, amik létrejönnek, szépek az árnyékok, a vetett árnyék a háttéren is jól mutat. Valahogy a kép körüli vignettálás kérdéses számomra, hogy biztos jól keretezi-e a képet. Persze összerántja a képet, de kicsit határozottabb fényekkel dolgoztam volna, esetleg még a fények színével is kicsit játszottam volna. Kevésbé szórt fénnyel világítani, inkább pontfényekkel, titokzatosabb, érdekesebb, izgalmasabb helyzeteket lehetett volna létrehozni. Nem tudom, hogy itt mekkora szerepet kapott a vaku, de nekem úgy tűnik, hogy annál a virágnál, amelyik fölfele próbál kikérezkedni a világítás kicsit elnagyolt. Most el kellene döntenem, hogy most az fontos vagy nem. Ha fontos, akkor spot-világítással megvilágítani, ha nem fontos, akkor sötétben hagyni, és meghagyni őt, mint egy ilyen árnyfigura. Ez most egy kicsit billeg. Maga az ötlet jó, és jók a tárgyak. Az, hogy én a fönti virággal nem értek egyet, lehet, hogy csak abból adódik, hogy nincs elég tere. Lehet, hogy ha ez kicsit felém tud fordulni, akkor jobban tudnám szeretni. Az viszont izgalmas, ahogy ritmizál a vázának a formájára ez az S forma, ami a virág száránál van. Ha ezek a tárgyak megvannak, akkor ezzel még Nóra játsszon. Esetleg valami üvegtárgy hasonló stílusban, de nem váza, segíthet a térrendezésben. Most azért gondolom azt, hogy jó lenne egy ismétlést látnunk, mert kíváncsi vagyok arra, hogy amit elmondtam, arra Nórának mik a válaszai, elsősorban képi válaszokra vagyok kíváncsi. Örülök annak, hogy Nóra ebbe az irányba elindult, fog itt még csillag születni, Nóra rá fog kapni ennek az ízére. Csendéletezésben az a gyönyörű, hogy olyan, mint a modellezés, hogy bármikor elővehető, és folytatható, egy nagyon jó időtöltés, én szeretném, ha ezzel ő még dolgozna. (hegyi)
értékelés:

Dekorvíz - a víz mint dekorációs elem.

Sokáig kellett néznem, hogy megfejtsem, hogy most akkor lentről fel, vagy fentről le, és hogy mit is látok tulajdonképpen, aztán végül is rájöttem, hogy ez valamilyen medence, aminek az oldalán egy üvegfal van, és abban tükröződik a víz. Ez lehet, hogy csak az én bénaságom, hogy nem jöttem rá egyből, hogy mit is látok, de azért a szemlélőnek nem biztos, hogy mindig minden egyből világos. Erre lehet azt mondani, hogy nézegesse csak a képet, igen ám, de amikor ennyire kevés információt vagy kapaszkodót adunk a nézőnek, akkor a figyelem megtartása is egy kérdés, hogy sikerül-e vajon a figyelmét megragadnunk, és rávennünk arra, hogy dolgozzon azzal a képpel, vagy nem. Nincsen tuti recept, nem lehet tudni, hogy mi az, ami biztosan működik, és mi az, ami biztosan nem. Ami most ennél a képnél esetleg segítség lehetett volna az, hogy a valós környezetből még több információt, motívumot emelünk be, és akkor, ha nem csak egy mozaikos medenceszél látszik, akkor lehet, hogy könnyebben dekódolható az üzenet. Nagyon izgalmas lenne az a megoldás is, amikor szinte már csak a vízfelülettel kezdünk el foglalkozni, csak az a baj, hogy amikor ennyire színes mondjuk egy medencének a fala (itt, ahogy látjuk ezeket a mozaikokat, rendkívül sok színből dolgozott a kőműves), akkor az egy kérdés, hogy jól fel tudja-e dolgozni az ember, vagy azt mondja, hogy ez valami maszat, ami életlen. Az is lehet, hogy az expozíciós idő megválasztása segít. Nem tudom, mert nem voltam jelen, ebből kifolyólag most nem fogok tudni neked konkrét megoldást mondani, Nóra, de valahogy ez most nekem nem áll össze. Azt én értem, hogy dekorációs elem, ilyet sokat látunk, főleg ezekben a mostani találkozó helyekben, amiket plázának hívnak, de az nem világos számomra, hogy most melyik oldalon állunk. Nekünk ez most tetszik, ez jó, vagy nem? Mert ez a kép most azon a határon billeg, hogy egyetértünk, és ezt, mint pozitív példát szeretnénk bemutatni, vagy azt mondjuk, hogy ez nettó marhaság és giccs. A kettő között vagyunk most, ezt nem látom át, hogy mi is az, amit ezzel mondani szeretnél. Ha lehet, akkor ezt visszaadnám ismétlésre, akár erről a helyről, valami olyan képet készíts, ahol ezek a kérdések megválaszolhatóak legyenek, vagy a leckével kapcsolatban, mint dekoráció. Mert a víz, mint dekoráció, tökéletesen jó irány. Ismétlés. (hegyi)

A tea aromája fontos. Az is jó, hogy meleg. De legalább ennyire izgalmas, ahogy a fényt elvarázsolja.

Remélem, hogy a műteremgyakorlatra Gábor készít csendéletet, elhozza, és tudunk róla beszélni, de most erről a képről, mint csendélet szeretnék beszélni. A Fény és árnyék leckét tökéletesen jól megoldja, tehát itt most azért vagyok nehéz helyzetben, mert a leckemegoldás tökéletes, csak a kivitelezéssel vannak problémáim. Az egyik az, hogy kapunk három képet, már rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy miért kapunk hármat. Ebből egy, ami működik. Hogy melyik, azt nem nekem, a nézőnek kellene kiválasztani, hanem az alkotónak. Kell tudnunk dönteni, hogy megcsináltunk három verziót, melyikhez húz a szívünk, melyik az, amelyik azt az érzelmi állapotot közli, amit szeretnénk továbbadni. A tea melege, finomsága, illata, íze is átjön, de nem mind a hármon. Értem én, hogy itt egy tanulmányról van szó, mint Estiskola, ez helyén is van, ezért elfogadom, hogy három kép készült, de szeretném tudni, hogy Gáborhoz melyik áll a legközelebb. Másrészt pedig: az eszközök kiválasztása egy csendéletnél jelentőséggel bír. A dizájnerek, akik tervezik ezeket az eszközöket, más preferenciákat tartanak fontosnak, más irányokat vesznek figyelembe, van köztük is kutyaütő, persze nyilvánvaló, hogy a funkció sokat számít, és biztos, hogy a funkció az, ami miatt ez a borzalmas szögletes nyél a vaspánttal rákerült erre az eszközre. Biztos meg tudná indokolni a dizájner, hogy egy ilyen szép formához miért épp egy ilyen szögletes, ronda nyelet rak oda. Ez engem nagyon zavar, ugyanis ha megnézzük az első képet, akkor van egy természeti formánk az ágakkal, a levelekkel, van egy szép kerek formából összeállított poharunk, és még az a kanál is jó, hogy ott van benne, mert az nagyon jót tesz az árnyéknak, szépen dolgozik velünk. Van egy króm csészealátétünk, azzal lehet, hogy én valamit kezdtem volna világításban, hogy ne vakuljon ennyire meg. Ott elindul valami fényárnyék, de egy kis tükörrel lehet, hogy rá kellett volna segítenünk. Aztán van egy asztallapunk, ami jól ritmizál ehhez a színvilághoz, jól hozza a formáját, szépek a struktúrák, és nem túl tolakodóak, hagyja élni ezeket a tárgyakat. Majd van ez a kancsónk, ami a testén és a fején is gyönyörű árnyékokat hoz, mint egy kis pingvin-madár, de közben a nyél fehérsége és az árnyéka is túl kopogós, kemény. Azokhoz a finom formákhoz képest ez idegenül hat. Ez mind a három képen ott van, valamiért Gábornak ez fontos volt, hogy ez ott legyen, nem teljesen értem, hogy miért. Persze lehet azt mondani, hogy azért, mert a csőrét szerettem volna ennek az egésznek, ez igaz, de ahogy én látom, megoldható lenne roncsolás nélkül az, hogy ez a nyél elforgatódjon. Ha egy negyed körcikknyit elforgatom, akkor takarásba kerül, ki lehet ezt úgy próbálni, hogy ne okozzon a fényjátékban torzulásokat, viszont ha már leszerelni nem lehet róla, ilyenkor a fotós tud olyat csinálni, hogy ezt letöri onnan, aztán azt mondja, hogy bocs, mosogatásnál leesett. Ez a problémám a képpel javarészt, hogy ez a nyél szétveri az egész lírát, testidegen forma. A második képnél a fentieken kívül azt tudom elmondani, hogy olyan vágást hoz létre Gábor, ami nem teljesen átgondolt a csészét illetően. A kanál nyelénél bizonytalanságot érzek, hogy azt most hova került, vagy hova nem, egybefolynak a formák a fülnél, az árnyékkal, szép, de nem eldöntött, hogy most azt szeretném, hogy csillogjon, vagy, hogy beleolvadjon a háttérbe. Ez még igényelt volna egy fél órát, hogy ezen az ember elmeditáljon. A harmadik képnél ez kezd viszonylag helyrekerülni, határozottabbak a döntések, ott viszont a vágásnál van egy olyan kérdésem, hogy az alsó résznél hol és miért pont ott van vágva ez a csészeárnyék? Elkezdődik egy szép játszma, és nincs befejezve. Ollókezű Edvárdnak azt üzenem, hogy ha már vagdosunk, és próbálunk a képkivágással játszani, akkor ez érdekes kérdés, hogy mit, hol, és miért vágunk. A valóságtól kell tudnunk elvonatkoztatni, erre nagyon jó tanulmány az árnyék, mert ez mindig egy kicsit elemel a valóságtól, és akkor tényleg csak a struktúrákkal kell foglalkozni, azzal, amit létrehoz az asztallapon a fény, és azt nem szabad ilyen csúnyán elvágni. Gábor, ha ezek megvannak, és nem kell érte mondjuk a Szigetre visszamenni, akkor csak jön megint vissza a Nap, tessék ezzel egy kicsit még dolgozni. A Fény és árnyék leckére tökéletes a megoldás, csak a kivitelezéssel van problémám. Az irány jó, de ismételj is, kérlek! (hegyi)
értékelés: