Feladatmegoldás

Boci

Öcsim réges-régóta Bocinak szólít.

Itt van egy önportré, ezt átteszem abba a leckébe, azért, mert ez megint egy személyes üzenet, és vállalja azt Eszter, hogy igenis neki érzelmi kötődései vannak ezekhez a plüss figurákhoz. Felnőtt ember létére szereti ezeket, kapaszkodót jelentenek számára, kötődést, és ez egy fontos ügy. Én nem akarok erről túl sokat dumálni, tegyük át ezt a kettes leckére, a gyerekkorról még egy kicsit meséljünk, mert a gyerekkor más. Itt nem csak egy pillanatnyi fellángolás Eszter részéről, ezek a macik nem csak néhanapján kerülnek elő, és a játékosság nagyon is jellemző rá. Ezért azt gondolom, hogy ez egy jó önportré, de a gyerekkor más, tessék azt is feldolgozni. (hegyi)
értékelés:

Áramszünet

Ezzel az Életkép leckével nehéz fába vágtuk a fejszénket, én már látom, mert kérdéseket vet föl, hogy mi is a zsáner-fotó. Ha jól látjuk, akkor itt valamit kapunk abból az "Este jó, este jó, este mégis jó. Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó” érzésből. Ez egy nagyon is személyes helyzet a kis szemüveggel, mobiltelefonnal, távirányítóval, a kis mécsessel, és azzal, hogy a háttérben látszik, ahogy egy ember fekszik egy kanapén. A beküldött filmekből sejthetjük, hogy ez Mammucs, de Ágnes annyira tiszteletteljes, hogy egy olyan fénytani helyzetet választott az ábrázolásra, aminél az ő jelenléte csak egy ilyen éteri hátter-jelenlét, miközben az összes tárgy róla beszél. A technikai megvalósítással itt is van egy kis problémám azzal, hogy úgy látszik, hogy Ágnes amikor izgalomba jön, hogy fényképezni kell, akkor bemozdul a kamerája. Tessék már azt a fényképezőgépet biztosabban tartani a kézben, hogy ne mozogjon így be. De az a lényeg, hogy egy olyan kompozíciót kapunk, aminél benne van a szeretet, az aggodalom, az odafigyelés a másikra, szóval Ágnes érzelmeiből nagyon sokat mutat ez a fénykép. Olyan érzelmekről, amikről Ágnes nem nagyon szokott beszélni. Értem én, hogy miért a Zsáner leckére let beküldve, de én azt gondolom, hogy ezt tessék még egy kicsit rágni magunkban, ezt a képet pedig átteszem a Gyerekkor leckébe. Remélem nem kell elmagyaráznom, hogy miért. (hegyi)
értékelés:

Városlakó

Ez egy másik irány, itt az az érdekes, hogy ezzel a színhelyzettel, ezzel a sárga-fekete-fehérrel megint egy erős dinamikai helyzetet hoz létre Eszter - legnagyobb dinamikai különbséget egyébként színdinamikában a sárga és a fekete hordozza, erősebbet, mint a fekete és a fehér - ettől van egy felkiáltás érzete is az embernek, főleg ezekkel a nagy függőleges vonalakkal, amit egyetlen egy dolog lágyít, ez az alkotó formája. Nem egy boldog üzenet, nem egy vidám helyzet. Gondolom, hogy ez annak is köszönhető, hogy azon a reggelen, amikor megy az ember munkába, és lekési a kombinót, akkor nem biztos, hogy ennek olyan nagyon örül. Eszter, azt mondom, hogy ezt a leckét is visszaadnám ismétlésre, mindaz mellett, hogy ez egy jó megoldás, de én mást várnék tőled. Kicsit most bujkálsz, és nincs erre okod. Ismerjük már egymást annyira, hogy ebből a sötétből, az ajtómögöttiségből kicsit gyere előrébb, mert téged akarunk, nem a lenyomatodat. Ismétlés. (hegyi)

Tükörkép

Eszter, én most kérdezek tőled, mert nem tudom, hogy ez micsoda. Valószínű, hogy valami nyomdai produkcióban, plakátban tükröződhet az arcod és a háttér, és attól ilyen raszteres, ennek az erejét azzal csökkented, hogy redukáltad fekete-fehérre. Itt egy olyan ritka helyzet állt elő, amikor azt mondom, hogy kár, hogy ez fekete-fehér. Emiatt ez egy szürke folttá csökken, és ezek a raszterek kifejezetten zavaróak. Az irány jó, csak miért fekete-fehér, mire ez a redukció? Ettől olyan gonoszkás az egész, de te nem ilyen vagy. Lehet, hogy aznap nem volt túl jó kedved, én ezt elfogadom, és mint blog bejegyzés rendben lévőnek tartom, de azt mondom, hogy ismételjük ezt meg valahogy. Nem tetszik ez nekem most, bocsánat, hogy ezt kell mondjam. Ismétlés. (hegyi)

Közel a naphoz

Kísérlet: felhőfotózás, szemben a nappal.

Az az érdekes, hogy ennél a hídnál szerintem csak szebb hídjaink vannak. Felmerült bennem rögtön a kérdés, hogy miért pont ennél a hídnál fotózta ez a jóember magát, miért ezzel érzi magában a párhuzamot, hogy ezt a modernista kiáltványt mutatja. Tessék a formai játékot megfigyelni a kézzel, az ellenfénnyel, az ujjakkal, hasonlatosan vannak jelen ezek a lámpaoszlopok a híd közepén is. Nagyon érdekes az, hogy ezzel a kompozíciós helyzettel, ami most itt a folthatásokkal jön létre, a nézők számára is közérthető a megfogalmazás azzal, hogy ennyire ellenfényes a dolog, hogy még a napot is így belevilágíttatja a szemünkbe, ezzel a megközelítéssel egyértelműek a folthatások és a rajzosság az, ami megmutatkozik. Még az a kis bekandikáló másik lámpaoszlop is a játékosságot mutatja, ami a kabátnál van bal felől. Az egy spontán helyzet, hogy épp át kellett mennem az egyik oldalról a másikra, és lekéstem a villamost, és ezért most gyalogolok, szembevakított a nap, ezért ezt megörökítettem, ennek a tárgyias megközelítése mellett a formai játékokkal jön létre az az érzelmi megközelítés, ami titokzatos és izgalmas, hogy mit szeretne mesélni. Olyan ez az egész, mint egy tenyérrajz, egy ujjlenyomatnak is felfogható. Ezeket a rajzokat és ujjlenyomatokat a felhők mutatják, olyanok, mintha bőrmetszetek lennének, és azokat egy mikroszkóp alá tették volna, és azokat olvasnánk. Bátor kép, én ennek örülök, megvan az első leckére a három csillag, megoldottad az első leckét. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Ányesz

Ágnes elindult a Björk-i úton, én ennek örülök, szeretem az elmebeteg nőket, ez a kép tökéletesen ezt az irány mutatja - mondhatnám mindezt, ha viccelődni akarnék, miközben nem erről szól a dolog, ez csak egy formai hasonlóság. Itt arról van szó, hogy Ágnes létrehozott egy olyan helyzetet, amiben egy érzelmi állapotot mutat. Ez azoknak egyértelműbb, akiknek van szerencséjük Ágnest személyesen is ismerni, hogy mennyire ritka az a helyzet, amikor ezt valaki külső szemlélő is megnézheti. Azt én abszolút elismerem, hogy valószínűleg Ágnesnek több ilyen pillanata is van, ami ezen a képen létrejön, és megmutatkozik, de ezt nem szokta a nagyvilág elé tárni. Ez azért érdekes számomra, mert én elfogadtam azt, hogy Ágnes belevaló, vagány csaj, és a törékeny kislányról, amit ez a kép mutat, már félig lemondtam, hogy akkor Ágnes az a fiúsított vagány csaj. Ez a kép másról mesél. Most kinyitottál egy ajtót, amit én érdeklődéssel figyelek, hogy mi van emögött az ajtó mögött. Tökéletesen rendben lévő önportré, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

BandiTA

BandiTA a macskám, tegnap éjjel (is) itt aludt mellettem a kanapén, amíg neteztem, és "megihletett".

András, ez egy teljesen rendben lévő kép - lenne. Volt szerencsém Banditát megismerni, Ő tényleg egy nagy show-man. Azzal nem nagyon értek egyet, hogy itt ennyire keményre lett hozva ez az egész. Ha volna türelmem, akkor meg tudnám számolni a szőrszálakat a macskán. Soha nem látjuk így a macskát. Ez a valóságtól való elrugaszkodásnak az a formája, ami ellentmond azzal a személyes üzenettel, hogy van egy macskám, és figyelem, hogy hogyan fekszik az ágyon. Itt ténylegesen arról van szó, hogy föl mered-e vállalni, hogy van egy macskád, vagy nem. Ez tudom, hogy furcsán hangzik, mert persze, hogy föl, de ez mégiscsak olyan, mintha a Macskás Férfi című titulust nem mernéd elfogadni érzelmileg. Tessék közel menni a macskához, tudom, hogy szereted, de azt is tudom, hogy milyen viszonyban vagytok, vagy milyen viszonyt mutatsz kifelé. Az jön le a képből, hogy nem vagy hajlandó érzelmileg azonosulni azzal, ahogy ez a macska szép, aranyos, kedves is tud lenni, miközben a beállítás erről beszél. Ez a kép így nem Bandita, ezzel a bindzsizéssel elvetted az összes kedvességét az ügynek. Olyan, mintha egy boncolás előtti rendőrségi fotót kapnánk, hogy így találtuk az utcán ezt a tetemet. Külön találtuk a kis pracliját, de azt is odaraktuk, hogy a leltárból nehogy hiányozzon. Ismétlést kérek. (hegyi)

Árokszélen

Telográfia.

Erős jelentéseket hordoz ez a kép. Vegyük észre, hogy Pista megint határterületeken mozog. Itt most nem arra gondolok, hogy kiment a határba, és ott sétál, hanem arra, hogy egy olyan kompozíciót mutat ezzel a négyzetes beállítással, ami attól válik izgalmassá, hogy egy erősen ferde horizontot használ, amiben a figura maga függőlegesen áll, de a figurába is belevág. Mondhatnánk, hogy ez hiba, miközben pontosan arról a szabadságról beszél, hogy a kompozíciónál bizonyos szintek fölött már nem kötelezően kell mindennek didaktikusan szerepelnie a képen, a fantázia kiegészítheti, és alárendeli a tárgyias megközelítést annak, ami az ő formai megközelítése, hogy itt van egy háromszög, és ezt tessék észrevenni. Minden irányban egy kicsit túlfuttatja a képhatáron, nagyon nagyvonalú gesztus, én ennek nagyon örülök. Annak már kevésbé, hogy azt a faágat miért nem vette ki onnan. Az a faág most ott hiba. Ha egy kicsit még tapodott volna a lábával, akkor azokat a kis függőleges botocskákat is eltaposgathatta volna, és azok se lettek volna az útban. Ha ilyen egyszerűen fogalmazunk, és ennyire határozottak vagyunk abban, hogy mit szeretnénk látni, akkor ezeket tessék észrevenni expozíciónál. Pista, legközelebb erre egy csillag ugrik, oké? Nekem ne tessék azzal a dumával jönni egy ilyen kompozíciónál, hogy de hát az úgy volt, és a természetesség így meg úgy. Engem ez nem érdekel, ahogy téged sem érdekelt. Ha ennyire tökösen fogalmazunk, akkor ehhez már nem férhet hozzá az a mellébeszélés, amit az a faág okoz. Most mondjuk megvan ez a lecke, oké, megvan a három csillag is, de fontos azt elmondanom, hogy úgy kell lazázni és úgy kell kisujjból kirázni gesztusokat, hogy közben kézben kell tartani a kompozíciót és a technikát is, főleg, ha szembe megyünk az elvárásokkal, és magunk taposunk ki utakat. (hegyi)
értékelés:

Egervári Kitty Tuffley

A saját "stúdió" első próbája.

Megint kapunk egy furcsa címet Andrástól, az Egervári Kittyig értem. A leirat azt mondja, hogy a saját stúdió első próbája. Ha ilyesmiket tudunk mutatni ebből a stúdióból, akkor volt értelme ezt a stúdiót berendezni. Egyetlen egy problémám van csak a dologgal: a formák nem tudnak teljesen kibontakozni. Itt, mint egy körte formát látjuk az arcot, ez gyönyörű, és András mindent kipróbál. Kipróbálja, hogy kicsi a mélységélesség, azt, hogy a make-up is működjön, azt is, hogy mi az, amikor a tónusokat átalakítja, reklámgrafikában ez tökéletesen értelmezhető. Ide tudnék képzelni egy parfümöt is, mint reklámtárgy. Nagyon franciás, nagyon jó hangulatú a kép, de olyan vágások jönnek létre, amik számomra nem nagyon üdvözítőek. Gondolok itt például az állra. Ebben a formában bűn azt az ívet megrongálni. Vagy elindul egy nyak ív a képnek az egyik végén, de az csak egy kosz-csíknak mutatkozik. A hajnak az íve a kép bal fölső részén is elindul, de nincs befejezve. Ezek olyanok, mint amikor egy zongora-futamban némelyik hang a zongorahangoló munkája miatt nem lenne jól behangolva, és picit falsot fogunk. Ez, ami az észrevételem, miközben a szemek gyönyörűek. Azt elmondom, hogy nem tökéletesen értem, hogy miért nem éles mind a két szem. Engem most zavar az, hogy a kép jobb oldalán lévő hajrészen a szempillák nem ugyanazzal az élességgel szerepelnek, mint ahogy a másik oldalon szerepel. Úgy tűnik nekem, hogy ez egy utólagos beavatkozás, hogy ezt az életlenséget nem a fotómasina hozta létre. Nem rossz irány, kettő csillag, mert aki ilyen magas szintre teszi a lécet, hogy stúdióban vakukkal dolgozik, és világítja és sminkeli a modellt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tökéleteset tudjon mutatni, annál ezekre figyelni kell. Még arra is, hogy ha mondjuk ez egy váll a piercingnél, amit ott látunk, mert ez nem teljesen egyértelmű, akkor az a piercing erejét csökkenti. Vagy használom a piercinget, vagy azt mondom a modellnek, hogy vegye ki, mert engem az ott zavar, de jelen pillanatban ott is van, meg nem is. Olyan, mintha féltem volna fölvállalni, hogy én egy piercinges modellt fogok fotózni. Nincs ezzel semmi baj, csak akkor tessék azt ott meghagyni. Ezzel a takarással az a rész nem biztos, hogy olyan acélos. (hegyi)
értékelés:

Váza
Váza
Váza

Ha fotóetűd, akkor egy történetmesélésről van szó, szavak nélkül, és ki-ki maga rakhatja össze a történetet. Nekem ez a történet nagyjából egy megvilágosodás-történetként értelmezhető, amikor egy térbeliséget jól mutató képből egy fény-tünemény által átfogalmazódik ez az egész helyzet, és egy új rendbe tud összeállni. Egyetlen egy dolog sántít: az utolsó kép. Jobban örültem volna annak, ha ez legalább ugyanabban a technikai megvalósításban tud létrejönni, mint az első kettő. Nem tudom ezt most szó nélkül hagyni. Volt idő arra, hogy ez az expozíció megtörténhessen. Jó lett volna, ha valamire kitámasztod a gépet, és nincs ez így bemozdítva, mert itt nem egy futó macskáról van szó, aki elmenekül, hanem egy olyan helyzetről, ami egy hosszabb expozíciónál egy egyszerű támasztással megoldható. Az első két kép viszont annyira erős, hogy ha nem is feledteti ezt a problémát, de kompenzálja valamilyen szinten. Vérzik a szívem ezért a harmadik képért. Ágnes, most szigorú leszek. Kettő csillag, mert ilyet nem csinálunk. Gyönyörű ez a triptichon, és a harmadik kép ide van cseszerintve. Ettől nem vagyok boldog. (hegyi)
értékelés:

A testről, az emberi test szeretetéről és fontosságáról szól ez a lecke. Ha elkezdjük figyelni a testünket, akkor talán könnyebben elfogadjuk azt, és rajta keresztül közelebb kerülünk a körülöttünk lévő világhoz. Ma a vizuális médiában nagyon fontos szerepe van az emberi alaknak, csak többségében nem a szerethetősége, hanem a kihívása, a tabu szerepe a fontos. Az akt ábrázolhatja a teljes testet, de annak torzóját, részleteit is.
A kezdetektől az volt a célunk, hogy veletek együtt a vizualitáson keresztül próbáljuk értelmezni a körülöttünk lévő világot, ebből az emberi test megértése, megfigyelése sem maradhat ki. Nem kizárólag a szépséget keressük, hanem a test és a környezet kapcsolatát. Dahlke szerint a test az elsődleges kommunikációs burkolat az emberi lélek és a világ között. Ebből következően fontos kérdés, hogy a lélek a hozzá kapcsolódó "porhüvellyel" barátságban, vagy harcban áll. Az oldalon eddig is a lelki folyamatokat, tárgyi és formai megoldásokkal fejeztétek ki, ugyanez érvényes az emberi testre.
Eddig sem kerültek ki automatikusan képek vagy filmek az oldalra, de mivel ez sokszor tabukhoz kapcsolódó speciális munka, így sokkal több odafigyelést igényel az, hogy mi látható majd az oldalon. A feltöltött alkotásokat ahogy eddig is, előzetesen megtekintjük, a döntéshez pedig szükség szerint kikérjük Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus véleményét is.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

Cím nélkül

Itt Pista megint egyet tekert rajtunk. Pista a mi fenegyerekünk. Megmutatja azt, hogy, miközben a szocióba is, a humorba is belekóstol, egyszer csak megint ideteker nekünk egy abszolút klasszikus, festői megoldást. Én ettől teljesen el vagyok ragadtatva. Pontos fogalmazás, pontos kompozíció, tömegelhelyezésben is tökéletes, nagyon jól érződik az a fajta aránypár, amit ez a kis házikó, és a mellette lévő fa mutat. Mindez ezzel a hóeséssel éri el azt a fajta hatást, hogy azáltal, hogy a tónusrendben egy roncsolás, egy hiány jelentkezik, ezzel a grafikai eltolódással egészen izgalmas, festői hatást ért el Pista. És nincs ráerőltetve az ügyre ez. Itt nem arról van szó, hogy most addig bindzsizek a fotosoppal, ameddig szét nem esünk, hanem itt arról van szó, hogy egy nagyon minimális tónusállítással abban a környezetben, abban az időjárásban ez a helyzet megvalósult. Nem kell keresnünk a trükközést, nem érezzük ezt bántónak. Én most Pistának megadom a három csillagot. Nekem ez a kép olyan szinten tetszik, annyira jó megoldásnak gondolom, mert a tél is benne van, a tél hidege, és az a fajta kontaktus, ami a két tárgy között létrejön, hogy egészen mesei. Annyira jónak gondolom, hogy megoldottnak tartom Pista által ezt a 12-es leckét, de ettől várom a többi évszakra is a megoldást hasonló erővel, de ez egészen extra. Engem megleptek azzal, hogy csak egy hozzászólás jött. Gondolom ez azért van, mert irigyek vagytok. (hegyi)
értékelés:

Üldögél

Takarítás közben.

Ezt a képet is helyretesszük, mint kategóriát, mert jó lenne, ha a Csendéletből átkerülhetne az Absztrakt leckébe. Sok minden más leckébe találna, a csendélet ennél szigorúbb meghatározásokhoz kötött. Tessék megnézni a leiratban, vagy a Tanfelügyelő által szerkesztett Estiklopédiában a csendélet leírását. Amit viszont képileg kapunk, az egy tökéletesen rendben lévő meglátás. Én annak örülök ennek a képnek a kapcsán, hogy nyitott szemmel jár Zsófi, és figyeli azt, hogy mit lát a környezetében. Ezek nem csak annyira elegendőek számára, hogy megfigyeli, elmosolyodik rajta, és kész, hanem veszi a fáradságot, előveszi a fényképezőgépét, és nekünk is megmutatja azt, ami neki élményként megjelent. Ahogy a leiratból látjuk, hogy takarítás közben a fűtőtestre helyezett törülköző olyan élményt adott neki, mintha valaki átfont lábakkal várna, és üldögélne a radiátoron, és nézné őt, hogy Zsófikám, mikor megyünk már buliba, már unom ezt a takarítósdit. Tehát az üzenet tökéletesen rendben van, szeretem ezt a fajta absztrakciót. Még egy fontos dolog: visszatértünk a fekete-fehérhez. Ez azért jó, mert megint arra tudnék utalni, hogy lehet, hogy ez egy koszlott sárga radiátor, hulla színű falakkal, és lehet, hogy ez egy halovány kék törülköző, ami lehet, hogy abban a formában nem azt az esztétikai élményt adja, és elvitte volna a nézőt más irányba. Ez egy nagyon jó döntés, hogy redukció történik, hogy a szürke árnyalatokkal sokkal nyugalmasabb, a színektől kevésbé zaklatott helyzetet mutat ez a beállítás. Ezt is erénynek gondolom, sőt arra tudnám sarkallni a többieket is, hogy ennek kapcsán figyeljétek meg, hogy esetleg mégiscsak jó lenne azt az őrületet is kipróbálni, amit Hegyi mond, hogy egy jó darabig próbáljunk meg fekete-fehérben fotózni, azért, hogy a formai és tónusbeli dolgokat be tudjuk gyakorolni. Ezt egy három csillagos megoldásnak gondolom, ha Zsófi egyetért azzal, hogy ez az Absztrakt leckébe átkerüljön. (hegyi)
értékelés:

Home-made romantika

Albérletben.

Itt azt tudom mondani, amit már mondtam, ha gyertyákat látunk a képen, hogy a gyertyának az a funkciója, hogy meggyújtsuk. Tudom, vannak olyan díszgyertyák, amit az embernek nincs szíve meggyújtani, tapasztaltam én ezt, nem értek egyet vele, mert minden tárgy arra való, hogy használjuk, még a díszgyertya is, egyébként giccs. Tehát ennek a két kis teamécsesnek is jót tenne, ha világítana. Persze a láng hőt termel, és akkor csak bizonyos magasságból lehetne biztonsággal lefényképezni, anélkül, hogy égési sérüléseket szenvedne az ember ebben a beállításban, de nem lenne rossz, ha ez megtörténhetne. A másik dolog az, hogy ez, ha jól látom, egy vakuval készült felvétel, és ez most talán megoldható lett volna két íróasztal lámpával is. Azért lenne ez jobb, mert plasztikusabbá lehetett volna tenni azokat a tárgyakat, amik most szerepelnek ezen a beállításon. Ezt én most úgy fogom fel, mint egy csendélet, és nagyon meghatározó számomra az, hogy alapvetően a körformákkal dolgozik az alkotó. Ha megfigyeljük, itt van egy fekete tányér, ami egy körforma, van két mécses, ami szintén körforma - annak kifejezetten örülök, hogy nem egy smiley akart ebből létrejönni, mert akkor lehet, hogy agyvérzést kapok - és vannak a rózsaszirmok, amik szintén körformák. Ennek talán csak a levelek ellenpontoznak a lándzsás formájukkal, de azok is viszonylag gömbölyű formák. Ez abszolút egy nőies megfigyelés, és egy nagyon fontos ügy, hogy a térrendezésben vállaljuk azt, hogy mi a mi attitűdünk, amivel megközelítjük ezt a helyzetet. Ez számomra abszolút elfogadható. Itt talán egy kicsit az zavar, hogy ennek a kompozíciónak a középpontjánál a két zöld levél az, ami nekem túl erős. Ha a rózsaszirmokat tettük volna a két mécses közé, és azokkal rendezünk, akkor nyugalmasabb helyzet jött volna létre. Most, miközben ez a körforma révén akár még egy ying-yang jelnek is felfogható helyzet létrejön, szétszabdalja ez a zöld levél. Kevesebb is elég lett volna ebből, a tányér széle felé elrendezve. A háttér, ahogy meg lett rendezve az első beküldött leckédnél, a bemutatkozásnál, itt most ez a háttér egy asztallap. Ez azonban ebben a megvilágításban túl homogén, nem tudja jól keretbe foglalni ezt a fekete tányért. Nehéz dolog ám a fekete fényképezése, nem egy könnyű ügy, főleg egy ilyen félig selymesen csillogó felületet fotózni, mert ebben a helyzetben benne van az, hogy olyan csillogások is létrejönnek, amiket az ember nem biztos, hogy tudatosan bele akar tenni. Nagyon csínján kell bánni a fényekkel. Hogy ez a Tökéletesség leckébe került, nem vagyok biztos benne, lehet, hogy a csendélettel kellene elkezdenünk foglalkozni ahhoz, hogy egy ilyen térrendezésnél már el tudjon indulni az a másodlagos értelmezési vonal, hogy azon kívül, hogy az ember egy kompozíciót lát, ezt értelmezhesse is tökéletességnek. Értem én, persze, hogy itt maga a hangulat az, amire az alkotó utalni akar, hogy valamilyen társas kommunikációs helyzetben szereplő tárgyat látunk, utal egy érzelmi helyzetre az elszáradt rózsalevél. Ugye nem kell nagyon szételemeznem, hogy mit is jelent a rózsa, főleg az ilyen vöröses-sárgás rózsa. Ezt a színt hozza a mécses is, ezek mind erős érzelmi utalások, és ebben én érzek egy melankolikus vonalat is, mert nem lett meggyújtva a két mécses, és nem látom azt, hogy ez abban a pillanatban készült volna, amikor ez az érzelmi helyzet a csúcspontján van. Ebből arra tudod következtetni, hogy ez egy visszaemlékezés egy pillanatra, mint emlékkép üzemel. Ez teljesen elfogadható, de a Tökéletesség leckére nem vagyok biztos, hogy száz százalékos megoldás. Ha Zsófi egyetért, akkor én ezt áttenném a Csendélet leckébe, és a Tökéletesség leckére várnám a megoldásokat, de talán a csendélettel kellene elkezdenünk foglalkozni majd, főleg akkor, ha az első három leckére mindre megérkeztek a beküldések. Várom a folytatást arra is. Ha áttettük a Csendélet leckébe, akkor ez, mint irányvonal, most egy csillag, folytassuk erről a kommunikációt. A javaslatom az, hogy a kisboltból kell hozni egy almát, kell keresni egy narancsot, egy körtét, szóval valami olyan formákkal kezdjünk el először játszani, amik a nézőkben nem váltanak ki ellenszenvet, és ezekkel a formákkal rendezzünk teret, utána ezeket tudjuk gyakorolni. Ha idegenkedik az alkotó a gyümölcsöktől, akkor valami más klasszikusabb tárgyakat válasszon. (hegyi)
értékelés:

idegen bolygó

Pista most megint föladta nekem a leckét. Hullámokban jönnek a Pista üzenetei. Ilyen kvantummechanikás őrületet kapunk, hol a sejtelmesen komoly, és kiismerhetetlen Pistát kapjuk, hol a vicces Pistát, hol pedig az olyan áttételeket alkalmazót, amihez szinte csak neki van kulcsa. Itt most ehhez a képhez nehéz pajszervasat találnom, hogy megfejelően ki tudjam nyitni ezt az ajtót, de azért megpróbálom. Abból tudok dolgozni, amit látok, tehát ha félremenne az elemzésem, akkor Pista nézze ezt el nekem, és saját magának tehet szemrehányást esetleg, hogy nem fogalmazott pontosan, és én nem jól értem. Ugye kapunk egy 2/3 – 1/3 arányban komponált képet, de tulajdonképpen csak a struktúrák azok, amik ezt a határvonalat meghúzzák, mert mind a két felület nagyjából világos tónusokkal dolgozik, értem ez alatt az eget, és ezt a havas domboldalt. Ennek a határvonalán van egy figura. Ez a figura nagyon is dinamikusan a szélre van komponálva, olyan, mintha egy színpadi jelenetet látnánk, mondjuk, a zenekari állványból figyelnénk ezt az előadást. Én komolyan veszem azt, hogy ez a 4-es, Barátság leckére lett beküldve, tehát a barátságról akar nekünk ez az előadás mesélni. Megjelent az egyik szereplő, és mivel beküldésre került a kép, ezért azt kell tudomásul vegyük, hogy ez az előadás elkezdődött. Igenám, de nincsen másik szereplő. Keressük a képen, hogy vajon ki lehet a barátság tárgya. Itt ez azért érdekes, mert túl sok mellédumálási lehetőséget nem hagy nekünk Pista: nincsen másik tárgy, nincs másik személy, nincsen kifelé mutató irány, nem húzódik meg az az eredő, amiből én azt tudnám mondani, hogy Pista arra akar utalni, hogy neki barátja a természet, hiszen a természet egy roncsolt, alvó állapotban van jelen. Nincs egy másik személyre utaló nyom, hogy itt valaki mászott volna fel ezen a lejtőn, és az ő nyomait keresi. Itt egyszerűen a magány és az egyedüllét az, ami létrejön, vagyis a barátság, mint szimbólum abban a tekintetben van értelmezve, hogy milyen az a helyzet, amikor nincs barát, amikor egyedül vagyunk. Ez is egy érvényes megközelítése ennek a leckének, hiszen nem kötelezően kell minden egyes pillanatban birtokában lenni annak, hogy jelen időben magunkévá tehessük azt az élményt, hogy van barátunk. Vannak olyan periódusok, amikor ez ilyen elcsendesülés, hogy lehet, hogy tudat alatt úgy érezzük, hogy lehet, hogy volna barátunk, de a gyakorlat nem ezt igazolja. Ebben a nagyon határozott egyedüllétben, ami ráadásul azt a jelzést is küldi felénk, hogy itt egy gumicsizmás figurát látunk a sityakjával, tehát ő valamiben szorgoskodik, nincs hátizsák, nincs elemózsiás kosár, ez nem egy kirándulás. Tehát azt látom, hogy itt a barát hiánya a hétköznapokra vonatkozik, amikor jó az, ha valaki segítő kezet tud nyújtani, vagy jó az, ha valakinek mi magunk segíteni tudunk. Ez a hiány, ami most számomra létrejön. Ha ezt az értékelést és irányvonalat Pista érvényesnek tartja, és valóban erre gondolt, akkor én ezt így el tudom fogadni. Nagyon sok más dologra nem tudok asszociálni, nem adott nagyon támpontot arra, hogy valaki vagy valami mást képzeljünk oda, nincsenek erre utaló jelzések a képen. A technikai kivitelezéssel némi problémám azért van, valószínű, hogy ebben az ellenfényes szituációban (a hó és az égbolt nagyon erős fényvisszaverő képességekkel bír), a figura sötétben maradt, tulajdonképpen csak egy sziluettet látunk, az arc is alig felismerhető, csak sejteni tudom, hogy ez Pista. Ez technikailag valamennyire korrigálható lenne abban az esetben, ha oda a kis gumicsizmához valamilyen fényforrást elhelyezne, akár egy vakut, akár valamilyen fix lámpát, és akkor az arcra több fény kerülhetne, és így a figura jobban élne. Az a problémám, hogy itt vannak esztétikai kérdések. Ez a domboldal a maga sarasságával, a kesze-kusza vonalaival egy zaklatottságot mutat, ami nem baj, de ez a zaklatottság nem abból adódik, ami a formai játék, vagyis nem egy átgondolt jelzés, hanem ahogy találtuk, azt kapjuk. Ez nem biztos, hogy erénye ennek az ügynek most. Kettő csillag, Pista, te ennél lényegesen összefogottabb kompozíciókat szoktál nekünk küldeni. Aki egyszer olyat tudott dobni, az már annál alább ne nagyon adja, most kifejezetten a kompozícióra gondolok. (hegyi)
értékelés: