Feladatmegoldás

... a szívem egy nagy harangvirág ...
... s finom remegések az erőm ...
... Mit keresek...?!

Egy 15 képes sorozatot kapunk Andrástól. Ritkán mondok ilyet, hogy két leckének is teljesíti a feltételeit, de tulajdonképpen ez egy fotóetűd. Olvastam a kommenteket, hogy itt a képek száma az, ami megütközést keltett néhány hozzászólónál. Én most azért vagyok talán kegyesebb, mert értem azt a hangulati helyzetet, amibe András került, és amibe ezeket a képeket elkezdte készíteni. Az kifejezetten rímel erre a helyzetre, hogy nem mutat megoldást, hogy nem valahonnan valahová indul el a történet, hanem mint egy tánc, forgás, mint amikor az ember idegen helyre kerül, és keresi a kiutat, ilyen helyzetet mutat nekünk. Én ezt el tudom fogadni. Ha ebből a sorozatból én kihagynék képet, az az 5. kép lenne, amivel túl sokat nem tudok kezdeni, a villanyoszlop, bár a fények nagyon jók, de nem annyira erős, szétvágja ezt a hangulatot, aztán a 7. kép ismétlése egy hangulatnak, újabb formát ehhez nem ad hozzá, és ott egy döntést kellene hoznia Andrásnak, hogy a 10-es és a 12-es kép közül melyiket tartja fontosnak. Ha engem kérdezel, nekem a 10-es kép izgalmasabb, mint a 12-es, az utóbbi is nagyon szép, olyan, mintha hajszálereket mutatna, de ehhez a hangulathoz mégis talán a 10-es jobban passzol. Aztán a 13-14. képpel is ugyanez a helyzet, hogy az egyik izgalmas, nekem a 14. inkább. A másikat kihagynám, főleg a fény melletti csonka faágak miatt, amik nem nagyon esztétikusak, és egyébként ott fejezném be a sorozatot, az utolsó kép nekem már ehhez nem ad hozzá pluszt. Még gondolatiságában is jó lenne a 14-es kép záróképnek. Talán ennyi. Ebből is én azt látom, hogy körülbelül 10 kép csak megmaradna, és azt elfogadható mennyiségnek tartom azért, mert itt nem a fákat akarta András ábrázolni, nem azt, hogy milyen egy ködös éjszaka, hanem azt az útkeresést, azt a toporgást, amiben része volt, mint élmény. Ez nehezen megmondható kívülről, hogy de hát toporgott volna kevesebbet, mert akkor is rájön, hogy nem tudod, hogy merre hány méter a hazaút. Ezt utólag lehet mondani, de nagyon óvatosan kell bánni az ilyen érzelmi megközelítésekkel, mert ha nagyon elkezdjük nyirbálni, akkor utána rárakunk utólag egy olyan tudatos döntést, ami nem biztos, hogy jól meghagyja az érzelmi értelmezését annak, amit látni akarunk. Ha Andrást, vagy bárkit, aki fényképez, ér egy élmény, és az elég erős, és azzal elkezd dolgozni, akkor az mindig kérdéses, hogy mit szeretnénk, hogy elkezdünk a formai dolgokkal játszani utólag, amikor válogatunk, és ezeket a formai helyzeteket próbáljuk mérlegre tenni, tehát elkezdünk szigorúnak lenni saját magunkhoz, vagy pedig azt mondjuk, hogy volt egy élmény, és ez ebben a megközelítésben ért minket, tehát meghagyjuk ezt a vonalat. Ez azért jó és fontos, hogy ezeknél a képeknél elmondható, mert a képsorozatokat én egy nálunk nem olyan nagyon kiaknázott területnek gondolom, miközben a képsorozat teljesen másról beszél, mint a film, vagy az egyes képek. Még a képsorozatot is máshová tudom sorolni, mint ahova egy triptichont, ahol három képpel hozunk létre valamit. Ennél a Gimesi féle megközelítésnél én annak örülök, hogy András behív minket a saját érzelmi világába, és ez nem olyan sokszor történik meg. Most én vagyok az, aki védi azt, hogy ami szószátyárnak tűnik, az tulajdonképpen csak egy hangulat, és ezt a hangulatot fogadjuk el, hogy András így tudta számunkra megfogalmazni. Amiket én mondtam, hogy kihagynék, azzal is még jócskán marad kép, és az sem biztos, hogy mindenben egyet kell velem érteni. Lehet, hogy a 15 képet fárasztó így letekergetni az oldalon, de ha ezeket falon látjuk, akkor más hangulatot tud hozni. Egy kiállításon ez egészen érdekesen, izgalmasan adjusztálható lenne. Tudjuk be azt is, hogy bizonyos dolgokban az internet másféle kommunikációt enged meg, mint az, amikor szembesülünk magával a művészeti alkotás tárgyával. Megadom erre a három csillagot, de Andrástól is azt kérném, hogy jó lenne, ha az első három leckével kezdene el dolgozni. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes dinamikai párhuzamot állít itt föl Gergő a kerékpárral, és azzal a megfigyeléssel, hogy ezek a fűszálak, amik itt a parkban láthatóak, valószínű, hogy valami nagy szeles időtől, vagy kutyafuttatástól, elhajlottak, és ezeken ilyen érdekesen csillog a napfény. Ez a része nagyon jó, kicsit olyan szürkés- fátyolos az egész, ezen nem ártott volna valamit segíteni a laborálásnál, de ez is elfogadható talán. Ott érzek egy pici bizonytalanságot, hogy az a kerékpáros, aki elhaladt, nyilvánvaló, hogy őt nehéz instruálni, hogy Béla bácsi, tessék visszafordulni, mert elrontottam, de talán egy kicsivel, ha hamarabb készül az expozíció, és ha Gergő úgy próbálja ezt összehozni, hogy az alakból talán a vállig eljussunk, ha a fejét nem is akarjuk megmutatni, akkor lehet, hogy jobb lett volna. De megvan a dinamikai játék: a pad, a mozgó kerékpár, az elhajlott fűszálak, ezek jól ritmizálnak. (hegyi)
értékelés:

Ember a gépben.

Örülök annak, hogy Gábor is elkezdte a leckéket elölről, és egy érdekes megoldást mutat ez a kép. Ha jól látom ez egy számítógépes monitor, amiben Gábor arca tükröződik, és, bár jelzésértékkel, de felismerhető, hogy a Sulirádió oldala van a monitoron. Ez egy álló formátumú kép, de azt észre lehet venni, hogy ezzel a formával harmonizál az a tömegelhelyezés, ami a képen szerepel. Minden, ami képalkotó elem ezt az álló formátumot, ezt a hosszúkás formát erősíti: a monitorból kimetszett rész, a honlapból kimetszett rész, és a monitor torzítása miatt az arc is. Elgondolkodtató a képi megoldás, talán annyit tennék hozzá, hogy én a kép fölső részénél a monitor keretét már vágtam volna, úgy még izgalmasabb helyet lenne, ha fönt nyitott lenne ez a kompozíció. Most nagyon keretbe van zárva a modell. A portré is számomra egy érvényes portré, azt nem mondom, hogy túl vidám, de egy jó üzenetet mutat, és azt külön kiemelném, hogy gondolom, hogy Gábor dolgozott ezzel rendesen, mert azt beállítani, hogy az arcon legyen fény, de a kéz gesztusa és mozdulata, amelyik a kamerát tartja, értelmezhető legyen a portréhoz viszonyítva is, és ne csak mint kamerát tartó kéz, ez fontos dolog. Nem a kamera szerepel itt, mint jelenlét, vagy önmeghatározás, hanem az arc. Többször láttunk már ilyen tükröződésben készült portrét, és ennek a portrénak ez az erőssége, hogy nem a fényképező embert akarja előtérbe állítani, hanem saját magát mutatja meg nekünk. Köszönöm Gábornak ezt a képet, és az első osztálynak a második leckéjét teljesítette. Azt is tudom, hogy Gábor nem könnyen készít önportrékat, bár ezt a képet látva, azért vannak ebben még rejtett potenciálok, tehát ha van kedve dolgozni ezzel, akkor várnám a folytatást, mindamellett, hogy ez a lecke megoldásra került. Ugye van még egy első és egy harmadik leckénk ahhoz, hogy ez az osztály kész legyen, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Nos, lerántom a leplet. WoodElf a lány beceneve, polgári nevén Gundel Ági, és 2010. jan. 7.-től az Estiskola tagja.

Végre. Kicsit most bizakodom, mert ezek szerint nem volt értelmetlen az, hogy én ennyit magyaráztam arról az András képeinél, hogy mi is a helyzet a sok színtorzítással, a sok fotosop vacakolással. Itt kaptunk most egy teljesen korrekt portrét, mármint egy technikailag jól kivitelezett ügyet, és nincsen benne semmi különösebb trükk. Mondhatná az ember. Aztán kiderül, hogy dehogynem: maga az a trükk, hogy András észrevette a parketta tükröződését, és ezt használja föl, ezzel vezeti a szemünket. Ennél a képnél azt mondom, hogy egyetlenegy pici kis problémám adódik csak, mert a világítás is tökéletesen jól elkapott: hogy a kép fölső részéből még egy negyed centit le lehetne vágni. Ott most van egy üres fekete rész, ami nem annyira fontos, és máris még jobban rabul ejtene a látvány, és az a tekintet, ami a modellnél látszik. Ágit is köszöntöm, az ő munkáit is várom. András, ez egy teljesen rendben lévő portré, köszönöm, látod, megy ez neked, azért nem múlt el nyomtalanul az a világítós tábor sem, úgyhogy újból visszazökkenek a bizakodó állapotba. (hegyi)
értékelés:

Féregjáratok a párában.

Azt nem tudom, hogy a féregjáratokat úgy vegyem-e, mint egy szúette fának a jelzése, avagy valami sci-fi utalás akar ez lenni, de mindegy is, nagyon tetszik az, amit Gábor észrevett. Saját magához hasonlítom: volt neki egy képe egy galamb balesettel kapcsolatban, ami az ablakhoz csapódó galamb lenyomatát mutatta, tehát hasonló iránynak látom ezt is. Itt egyetlen problémám van: tónusban nincs a dolog kiegyenlítve. A képnek a bal és jobb oldala között lényeges tónus változás van, és ez most nincs visszahozva. Ha a megvilágítás különbség közben a formai változásokkal ellentétben lenne, akkor ez helyrebillenhetne. Ha ez nem történik meg, akkor ezt labortechnikával kell helyrehozni. Azért, mert most, ha letakarom a képnek akár a jobb, akár a bal oldalát, egy viszonylag homogén üzenetet kapok, de a kettő között túl nagy a különbség. Ez az egyik észrevételem. A másik az, hogy nem tudom, hogy ez hol készült, de ha mondjuk ez a hetedik emelet magasságában, akkor nehéz megoldani, de az nem biztos, hogy rossz lett volna, ha valami figuratívabb dolog van a háttérben. Ugyanis egy nonfiguratív előtérben, ezekkel az esőcseppekkel, amik a párában létrejönnek, a háttér szintén nonfiguratív mivolta nem tud jó dinamikai helyzetet hozni. Az ember szeme keresi mindig azokat a jeleket, szimbólumokat, amikbe tud kapaszkodni, amiket tud azonosítani, dekódolni, és itt most keres-keres, és nem talál. Ez a problémám. De a leckére egy nagyon jó megoldásnak tartom, úgyhogy mindezekkel együtt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Hát éppen nem mézeskalács...

Erről a képről nekem Rajkin jut eszembe, akinek egy híres szállóigéje lett az, hogy „válámi ván, de nem az igázi”. Ennél a képnél is ez a helyzet, hogy minden eszköz ott van, olyan, mint egy festő palettája: ott van a piros, a kék, a zöld, a sárga, mindenféle színek, amiből bármit lehet festeni. Ennél a képnél is megvan a fenyő, a kisház, a térélmény, megvan a hó, a bokrok, de valahogy az egész mégsem áll össze. Nekem ez nem mese egyelőre. Ez valami, ami még nincs kész. Hogy mitől lenne kész... lehet, hogy ez a kép ebben a beállításban, ahonnan lefotóztad, nem lesz kész. Tudom, hogy hülyén hangzik, amit mondok, de nem minden szituáció alkalmas arra, hogy lefényképezzük, még akkor sem, ha akkor, amikor ott vagyunk, az élmény megvan. Az élményben benne van az is, hogy baktatsz ezen az úton, tudod, hogy oda fogsz menni, ott meleg lesz és finom, jó idő, mert ez mondjuk egy vendégház, vagy a barátaid lakhelye, vagy csak egy elhagyott ház, és benned van az, hogy izgalommal mész ezen az úton, hogy vajon mit fogsz ott majd találni. Szóval sok minden történik az emberrel útközben. De ez nincs rajta a képen. Azért, mert az arányok elvittek téged most. Itt határozott döntést kellett volna hoznod azt illetően, hogy mi érdekel téged jobban: a fenyőfák, amibe egyébként is belevágtál, tehát már így is jelzésértékkel vannak jelen, mert lényegesen magasabbak, vagy a kisház érdekel, vagy a fenyőfa, a kisház, és ennek a susnyásnak a hatása együtt, vagy a kisház és a mögötte lévő dolog? Ezt a döntést meg kell hozni, és felállítani magadban egy olyan fontossági sorrendet, hogy mi az, ami a legfontosabb ezekből, amikből most a képen szerepelnek. Most minden együtt rajta van, és ettől nincs eldöntve, hogy mit akarsz nekünk mutatni. Szépnek is mondhatnám, bár azt vegyük észre, hogy a képnek a fele legalább információt nem hordoz, van egy szürke egünk. Talán ott ha felhők vannak, ilyen mácsais felhők, akkor még valami mocoroghat, de akkor se lenne kész a kép. A döntési probléma akkor is meglenne. Ez nem csak annak a függvénye, hogy most az időjárással szerencsénk van-e. Persze természetfotó nagyon sok mindenben szerencse kérdése is. A gyerekkort is értem én, bár azok a rádióadások, amiket magadról csináltál, amiket várok egyébként, hogy folytasd, erről a fajta Gerleiről keveset mondtak. Lehet, hogy van ilyen Gerlei is. Ha pedig nem a Gerlei gyerekkoráról mesélünk, akkor itt valami tévesztés van a leckével, mert a lecke a gyerekkorról személyesen próbál szólni, az lenne a jó. Ismétlés. (hegyi)

Olyan ez nekem, mint egy rendezett mese illusztráció. Ha Ágnes is egyetért, akkor lehet, hogy ez Illusztráció leckében jobban megállna a lábán, ha volna hozzá valami történet, de nekem az jut eszembe, hogy voltak nekem gyerekkoromban ilyen mese diafilmjeim, és abban voltak hasonló színű és érzetű képek. Itt most van egy színprobléma ezzel is, hasonlóan a Gerlei fotójához. Kicsit elmentünk a kékekbe. Itt most két eset lehetséges: nem ragaszkodom mindenáron a színhűséghez, el tudom fogadni, akkor, ha annak van indoka. Most ezzel ellentmond a háttér történése. Az, ami a lemenő nap sugarainak utolsó kis ereje a dombok mögött nekem most másról mesél, mint amiről az előtérben lévő fák, és ez a kékes helyzet. Ezek nem nagyon erősítik egymást. Ez olyan nekem most, mint egy színpad, de a színpadon egyelőre még várjuk azt, hogy bevonuljanak a szereplők. Még nem jöttek elő, ülünk a nézőtéren, és várjuk, hogy kezdődjön az előadás, de ez az előadás még nem történt meg. Ez egy szép kép, de ezek miatt most ez egy egy csillagos megoldás. (hegyi)
értékelés: