Feladatmegoldás

Ha már újból felvettük a fonalat, és elkezdtünk dolgozni, akkor adnék egy tanácsot Anitának ezzel a képpel kapcsolatban: nem baj, ha egy modellnek látjuk a szemét. Az alvó kisgyerek mindig nehéz téma, hogy egyértelmű legyen, és ne lehessen félreérteni azt, hogy mit lát a néző. Ez akkor történik meg, ha az arcon lévő gesztusok, amik alvás közben is megjelennek, erősítik ezt az élményt, azt, hogy itt nem egy babáról van szó, hanem egy élő emberről, aki most éppen alszik. A másik problémám a csonkolt végtagok. Valaki ezt a kisgyereket tartja az ölében, látok is két felnőtt kar-darabot, de ezek a darabok furcsák. Valamilyen forma most keretezi ezt az egészet, de nem biztos, hogy ez optimális. Fentről nem fényképezzük a kisgyereket, mert ettől a koponya rész, a fejtető lényegesen hangsúlyossá válik, mint az arc, vagy az áll helyzete. Egy picit így groteszk hatást kelt. Ezekre érdemes odafigyelni. Ismétlés. (hegyi)

Egy drámai képsorozatot látunk Anitától, és mégis mértéktartó képeket. A drámaiságot nem bulvár szemléletből közelíti meg, hanem pont azzal, ami nincs a képen, azokkal, amiket az ember a saját fantáziájából tud pluszban hozzátenni. Nem csak a direkt közlés közlés. Ez egy fontos dolog, ezt érdemes megfigyelni. Én nagyon örülök annak, hogy Anita vette a bátorságot, hogy erről a helyről tudósítson nekünk. Ez azért fontos, mert azt tudjuk, hogy Anita ezen a területen él. Tehát van egy sajátos viszonya a történésekhez, és azt tartom kifejezetten jónak, hogy nem a saját szubjektív megközelítését mutatja, nem drámázik, hanem tényszerűen közöl dolgokat, miközben valószínűsítem, hogy a saját érzelmeinek a feldolgozásában ez a munka segített neki. Amivel nem tökéletesen tudok mit kezdeni, az a fordított sorrend. Mert én az első képet tettem volna ennek a sorozatnak a végére. Azért, mert a történet onnan indul, hogy elkezdődik egy katasztrófa. Ugye erről elég sokat hallottunk, sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet, és ma már nem mindennapos hír, pedig gondolom, hogy a helyzet nem oldódott meg. Valahol én a hidas képnél, ahol hömpölyög a víz, ott kezdtem volna, azzal kezdtem volna talán. És utána már megint egy szubjektív dolog, hogy melyik képeket milyen sorrendben rakjuk egymás után, de valószínű, hogy az utolsó kép után tettem volna a Mementót, magát az emlékművet. Vagy az utolsó kép és az emlékmű közé talán még befért volna valami, de mondom, ez egy teljesen szubjektív dolog. A kezdés nekem egy kicsit furcsa, mert azzal le is zárjuk a helyzetet, hogy oké, történt valami, és már ott az emlékmű hozzá. Ha az egyes képeket végigveszem, a negyedik kép az, amiben nem vagyok teljesen biztos, hogy mindenben teljesíti azt, amit Anita mondani akar. Ugyanis ebből a képből kevesebb is elég, és talán kevesebbel többre mentünk volna, ha nem a teljes ajtót, és a teljes képkivágást használjuk. Ugyanis azok a fröccsenések, amik a vakolaton látszanak, magukért kiáltanak, önmagukért beszélnek. A paprikafüzér az ajtón is magáért beszél. Így nekem megrendezettnek tűnik a dolog. A többi képpel kapcsolatban semmilyen kifogásom nincs. Talán az utolsó képnél az ablakból egy picit még belevettem volna, hogy látszódjon, hogy ez a kép valamilyen járműről készült, valószínűsítem, hogy ez valamilyen busz, de lehet, hogy személyautó, a lényeg, hogy látszik a kép sarkánál az a törlésnyom. Ezt azért komponáltam volna jobban bele, mert ez keretez egy helyzetet. Valahogy úgy megkeresni a kamerának azt a helyét, ahonnan ez összébb rántotta volna a kompozíciót, és a naturális megközelítésből, hogy ez egy vasúti átjáró, és le van zárva a falu, ebből talán egy picit elvontabb megközelítést is engedett volna nekünk. Azt nem tudom, hogy utána ez a jármű merre haladt, hogy ment tovább egyenesen, mert ha igen, akkor jó lett volna azt a buszt megvárni, míg valamennyire kijjebb halad a képből. Mert így most kicsit jelentéktelenné válik az a rendőrautó, és az a helyzet, ami maga az útzár. Ennyi hozzáfűzivalóm van, ezek is inkább a technikai megközelítések. Az egész önmagában tökéletesen helyénvaló, és jól működő sorozat. Nagyon köszönöm Anitának, hogy tudósított. Ha úgy érzi, hogy van még olyan helyzet, amivel érdemes lenne foglalkozni, akkor én szívesen veszem, azért mert azt gondolom, hogy ez maga a riport, és ez érzelmileg biztos, hogy vetett hullámokat benne. Ugyanis a következő lépcső az, amikor úgy áll össze egy képriport, hogy az egyedi képek is mind működnek külön is, és mégis az összesség ad ki egy új minőséget. (hegyi)
értékelés:

A megöregedett Jancsi és Juliska újból végigjárja gyerekkorának drámai helyszíneit. Kedves kép, és nagyon finom, bár én azt gondolom, hogy a két szereplő ehhez az egészhez vajmi keveset tud hozzáadni. Az én figyelmemet a kép fölső középső részén lévő facsoportok viszik el. Nem véletlenül, mert ez nagyon finom, az tényleg festőecsetre kívánkozó szépségű. Arra hívnám föl a figyelmet, hogy itt is a rétegek azok, amik megfigyelhetőek. Azok az egymásra rakódó rétegek, amiket itt észrevehetünk: a közeli és a távoli milyen érdekesen tud váltakozni, és a valós térbeli elhelyezkedését megtréfálva, a szemünk elé kerülni. Ezek fénytani játékok, erre az erdő nagyon alkalmas, hogy ezeket megfigyeljük. Azt nem nagyon tudom, hogy ez miért éppen a Barátság lecke, azon a teljesen didaktikus megközelítésen kívül, hogy két embert látunk rajta, és akkor ráfoghatjuk, hogy ők barátok. Aztán lehet, hogy közben házaspárok, vagy testvérek, de mindegy. Még egyszer mondom: értem, oké, Gábor azért ez a leckemegoldás nem tekerte le a fejemet a Barátság leckére. A képnek az a része, amiről beszéltem viszont gyönyörű. (hegyi)
értékelés:

Ha az előző képnél lévő elemzést megfigyeljük, amit Andrásnak mondtam, amikor a bácsi és a hölgy puszit dobós párhuzama volt, itt most ezen a képen keresném ezeket a gesztusokat, és nem nagyon találom. Ez nem jelenti azt, hogy nem értem, hogy mit szeretett volna András megmutatni, csak nem elég jellemző. Jó, ha ezeket a plakátokat figyelgetjük, és főleg ilyen helyen, mint egy buszmegálló nem is kell túl sokat várni ahhoz, hogy megjelenjen az életből az a modell, aki jól tudja ezt a kontrasztot képviselni. Bár azt gondolom, hogy nem minden plakát alkalmas, vagy elég jellemző. Én ezt a fiatalembert, aki itt áll, és aki ezt a képet készítette, ezt nem tartom egy jó fotónak. Tehát ha a kiindulási alappal baj van, akkor abból túl sokat nem nagyon lehet kihozni. Erre én most nem adok csillagot, nem azért, mert rossz a kép, hanem azért, hogy tegyünk differenciát, hogy mi az, ami az, ami oké, és mi az, ami nem. Nekem ez annyira nem jön össze, ráadásul ez az ME+XX nem nagyon ad hozzá az értelmezéshez se sokat. Tudom, szereted ezeket a betűszavas, MZ/X-es, Mikrobis megnyilvánulásokat, de azt fogadd már el, hogy ezt maximum te tudod utána dekódolni. Ismétlés. (hegyi)

Ez a magány.

Az eddig bemutatott képei közül az egyik legjobb képét mutatja most nekünk meg Tamás. Arra is példát mutat, hogy mekkora érzékenység is lakozik benne, mint megfigyelőben. Ez a néni, aki itt az ajtónál ül, gondolom kijött egy kicsit levegőzni, vagy kiültette a család, ebben a képkivágásban, és ebben a megfigyelt pozícióban nagyon esendő, az öregségnek azt a pillanatát mutatja, amikor az öregkor összeér a gyerekkorral. Az idősödésnek van egy olyan ciklusa, periódusa, avagy végállomása, amikor az idős emberből megint újra gyerek lesz. Ez abból jön le nekem és abból látom ezt, ami az a póz, ahogy elfordul a modell a külvilágtól, olyan, mintha büntetésben lenne. Olyan, mint amikor kukoricára térdepeltetnek valakit, és be van fordulva a kis ajtó felé, a kis lába is összefelé tart, és van ebben a magányon és a kirekesztettségen kívül valami szégyenérzetszerű dolog is. Nagyon kedvelem ezt a képet, meg fogom adni rá a három csillagot, azzal együtt, hogy a képkivágás kicsit slendrián. Itt van három ajtó, most tökéletesen középre van komponálva a néni, nem kell középre komponálni, viszont a kép bal oldalán lévő ajtóból nekem nagyon hiányzik az, hogy be legyen fejezve. Nyilvánvaló ezt úgy mondom, hogy nem tudom, hogy mi volt a látvány, hogy ez befejezhető lett volna-e, vagy ott volt egy kémény, ami takart, tehát millió oka lehet annak, hogy ez így készült el. Mégis azt mondom, hogy az még jobb lenne, ha a három ajtó jól megfigyelhetően összehasonlítható lenne a néninél. Ezek a kis nylon virágminták, a hozzánk közelebb lévő ajtón a teljes csupaszság és a dísztelenség, és a harmadik ajtónál ezek a súlyos brokát-függönyök. Ez a kompozíció akkor lenne igazán egyben, ha az az ajtó megmaradt volna, és ritmusában is ez hozna egy jó tagolást. Annál is inkább, mert akkor ki tudnánk mozdulni ebből a centrális kompozícióból, és az mindig izgalmas, ha picit elmozdulunk a középpontból, mert a történet is nyitni kezd, amerre a nagyobbik tér van, nem csak a tér. Onnan elkezd az ember várni valamilyen megoldást, ami lehet akár a remény, lehet egy látogató vélelmezése. Mindenféleképpen ez jót tenne a képnek. Színében tökéletes, hangulatában, fényeiben, megfigyelésében tökéletes kép. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Én erre nem túl sokat tudok mondani, ez egy nagyon szép kép. Ráadásul annak örülök, hogy ezen olyan nagyon sok utómunka nincsen. Ez "az", ami. András kiment a téli tájba, és készített ezekről a magányos fákról egy felvételt, és én ezt tökéletesen elfogadhatónak tartom, a kompozíció is rendben van, az elosztás is, a tömegelhelyezés is. Most ide kívánkozik, hogy azt mondjam, hogy látod, András, működik ez ilyen natúrban is. Ezt kellene valahogy a városfotóknál is megtalálnod, azt a hangot, amihez nem kell utólag a bizonytalanságaidat csökkentendő, keresni valami elektronikus megoldást. Ha ott vagy szellemileg és lelkileg a feladatmegoldásnál, akkor ez adja magát utána, hogy működjön. (hegyi)
értékelés:

Én nem vagyok egy vízi ember. Amit most látunk, értem én, hogy ezek evező lapátok. Azt nem teljesen értem, hogy ezek a számok mik. Akik ebben a sportban részt vesznek, majd segítenek a megfejtésben. Tetszik a kép, és az is tetszik, hogy erre a természeti formára jól válaszol az, ami a fő motívum. A színvilága, a tónusrend is finom és érzékletes. Minden egyben van ahhoz, hogy ez a 37-es leckébe jól tudjon működni. (hegyi)
értékelés: