Feladatmegoldás

Motorom alkotói.

Nagyon örülök annak, hogy Zsófi elkezd a szakkörben is dolgozni, hisz gyakorlott rádiósról beszélünk, aki végre megmutatja azt is, hogy a fotográfiában is készít alkotásokat. Itt azt kapjuk a leiratban, hogy „motorom alkotói”, és a képen, központos elhelyezésben egy jegesmedvét kapunk, akinek a nyaksálján jól olvashatóan egy terméknév látható, és egy cigarettát, aminél a márkajel az, ami szintén nagyon jól beazonosítható. Szemmel láthatóan egy személyes környezetben van ez a két tárgy elhelyezve, egy olyan hátteret választott az alkotó, ami lehet, hogy egy pokróc egy ágyon, lehet, hogy egy kanapé, ezt innen nem tudjuk megállapítani, de az biztos, hogy ezzel a személyességét és az intimitását növeli ennek az üzenetnek. Ami számomra még fontos és jelentéssel bír, az, hogy fekete-fehér képet kapunk. Ez azért érdekes számomra, mert a mai világ nem erről szól. Mindent színesben látunk, a termékeket is jóformán már nem a nevük, hanem a színük alapján azonosítjuk be. Tessék emlékezi a három mobilszolgáltatóra Magyarországon. Ezek színekkel kommunikálnak: az egyik rózsaszín, a másik piros, a harmadik kék. Egyébként érdekes, hogy zöld miért nincs. Lényeg az, hogy itt olyan redukciót kapunk, aminél pont ezeket a szín üzeneteket veszítjük el. Ez azért jó, mert jobban tudunk koncentrálni arra az üzenetre, ami létrejön ezzel a tárgypárosítással. Az érzelmi vonalat erősíti az is, hogy nem csak egymás mellé van helyezve két termék, hanem mint egy történetként ez a kis jegesmaci a Viceroy dobozt, mint egy jó barátot öleli. Ez is azt a helyzetet erősíti, ami a leiratban van, azaz két olyan termék, ami fontos lehet a hétköznapokban ahhoz, hogy Zsófi működni tudjon. Beleolvastam a hozzászólásokba, annak örülök, amit Dani kérdezett, hogy miért ennyire sarkosan fogalmazva két konkrét termékről van szó. Ezzel én teljesen egyet tudok érteni, mert azt tudjuk a mindennapokból, hogy nem véletlenül választunk ki egy terméket. Aki dohányzik, az rááll egyfajta cigarettára, és ahhoz ragaszkodik. Ennek van, amikor ízbeli meghatározásai vannak, van, amikor a forma az, ami számít, van, amikor az ár, de mindenképpen valami kötődés kialakul. Itt a személyes kötődés van a képen jelen, pontosan azzal, hogy konkrét termékeket kapunk. Egyetlen dologgal kellett volna még kicsit foglalkozni, hogy a háttérnél a pokrócot kicsit jobban kihúztam volna, hogy akkor ez, és csak ez legyen a háttér. Most ott valamit látunk hátul, az ágyon is hevernek még ruhák. Ez nem lenne baj, ha ezek konkrétan bele lennének komponálva a képbe. Most ottfelejtett tárgyaknak tűnnek, és ez egy kicsit gyengíti a kompozíciót. De szerintem a bemutatkozás jól sikerült, és az első leckére megvan a három csillag, de ettől még jó lenne, ha erre a leckére még küldene Zsófi képeket. Az nem árt, ha személyesen is ennél jobban jelen tudunk lenni, értem ez alatt azt, hogy saját magát valamilyen szinten belekomponálhatta volna ebbe a képbe. Hajrá, és várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Kifejezetten örülök ennek a képnek, mert azt a fajta giccses megközelítést, amit ez a virágzó fa tud mutatni, egészen más értelemben kezdi el használni. Még azt is mondom talán kicsit tiszteletlenül a nagy elődökkel szemben, hogy a japán fametszetek jutnak eszembe. Ott is tussal és tintával ábrázolják a cseresznyevirágzást, és ezzel az ábrázolási móddal érik el azt, hogy az a fajta tárgyias szépség, ami önmagáért való, és az önmagáért valóságában saját maga tesz arról, hogy a saját erejéből minél többet elvegyen, az ezzel a fajta egyszerűsítéssel, amit a tus ábrázolás hoz, egy másik esztétikai ajtót, egy másik dimenziót nyit ki. Ez most ennél a fényképnél is sikerült többé-kevésbé. Egy más fajta illúziót, egy más fajta élményt, álmot indít el. Nagyjából a kompozíció is rendben van, nem nagyon tudok kötözködni vele. Talán a sötét és világos formákkal én még játszottam volna. Ott érzek egy pici bizonytalanságot, hogy a kép egyik fele az eget mutatja, és az éggel való kapcsolatot, az is egy jó és izgalmas helyzet, hogy abban hogyan jelennének meg a virágok szirmai, miközben a másik rész egy dúsabb, a háttérben talán valamilyen épületet mutató szín-kompozíciót jelez. Ott kevésbé jön létre az a fajta formai játék, ami a faágakkal történik, de nem olyan nagyon határozott ez a vágás. Azt még rendben lévőnek tartanám, hogy mind a kettő egyszerre szerepel a képen, de van egy pici maszatolás a háttérnél. Mind a kettő izgalmas lenne önmagában is, izgalmas lenne ennek a párhuzama is, de határozott vágással, határvonallal. (hegyi)
értékelés:

Én nem nagyon értek egyet ezzel a fajta címadással. Olyan plusz érzelmet akar erre rátenni, ami vagy jön a nézőnél, vagy nem, de engedtessék meg neki, hogy ezt maga döntse el, hogy erre asszociál-e vagy nem. Ez olyan nagyon nem tesz nekem most hozzá ehhez a helyzethez. Egy kicsit a képkivágással is vitatkoznék. Tudom, hogy nem olyan egyszerű lefényképezni, ahogy csöpög a víz, de megint azt látom, hogy mintha a döntés nem lenne egyértelmű, hogy mit szeretnék. Hogy a környezettel együtt szeretném-e megmutatni ezt a helyzetet, szociografikus ábrázolás felé viszem el, miközben ezt a technikai játékot is megmutatom, avagy engem kifejezetten az a gyöngysor érdekel, ami létrejön a cseppekkel, és az abban tükröződő világ. A kettő között vagyunk itt most. A csapból nem kapunk eleget, tehát a szociografikus helyzet nem igazán van jelen, csak jelzésértékkel, miközben gyönyörű lenne, mert úgy látom, hogy ez a csap úgy látom sokat megélt már. Magából a makro-világból, ami itt ezekben a vízcseppgömbökben létrejön, ebből sem kapjuk meg azt a mennyiséget, amit megkaphatnánk. Itt kifejezetten a nagy, már leszakadó vízcseppre gondolok, amit erősen félbevágott az alkotó. Tehát a képkivágás nem nagyon acélos most, miközben a téma rendben van, és én örülök annak, hogy Tímea ezzel elkezdett foglalkozni. Ha ez a környezetében lévő csap, akkor kezdjen el ezzel dolgozni, és ismétlés, egyébként kettő csillagot megadok a képre, mert az irány nagyon jó. (hegyi)
értékelés:

Oldykám, nekem ez három csillagos dobás, én ennek kifejezetten örülök. Nem tudom mit keresel a cipőben, valami beleeshetett oda, talán a lakáskulcs, és ezért nem tudsz kimenni, de minden esetre gratulálok, ez egy jó megoldás. Ahol bújkálsz a zöld növény mögött, én nem biztos, hogy én a hátadat mutattam volna, hanem inkább a hasadat, melledet, arcodat, hogy a forma felismerhető legyen. A hát kevésbé jellegzetes forma. Ott lehetne egy picit ezen javítani, és abban sem vagyok biztos, hogy az tökéletes, hogy a szádba belemegy ez a filodendron, vagy milyen növény. Ezek apróságoknak mondhatóak, bár azért afelé mozduljunk el, hogy ezeket is az ember megpróbálja kiküszöbölni. A hármas lecke ezzel megoldásra került, de ez nem jelenti azt, hogy még ne küldhetnél erre a leckére alkotásokat. Én várom is, egy kicsit nagyobb aktivitást várnék egy Oldmantől, tessék belátni, hogy a többiek is kíváncsiak rád, nem arról van szó, hogy az ember elbújik, és kívülről figyeli a csapatot, mert benne vagy ebben a csapatban derékig, úgyhogy tessék kommunikálni képekkel is. (hegyi)
értékelés:    

Nem akar több lenni, mint ami. Nyírfa a naplementében.

Az mondja Nóra, hogy ez „nem akar több lenni, mint ami. Nyírfa a naplementében”. Én ezt köszönöm, mert nagyon szépek a fények, amiket látunk, még a 42-es leckére is elfogadhatónak tartom. Picit a formai dolgokkal van problémám: az arányokkal. Annak az arányával, ami a kis apró részletekben rejlő szépség, és ami a vonalaknak, párhuzamosoknak és keresztező vonalaknak az összességéből adódó rend, avagy a rend hiánya. Itt most kusza ez az egész. Ez nem baj, de akkor döntsük el, hogy engem ez a kuszaság, mint egy ilyen fraktál kezd izgatni, hogy a kuszaságból létrejöhet-e bármi újfajta rendeződés. Azért szeret az ember ilyet nézni, hasonlóan a tűzhöz, mert a fantáziája segíti abban, hogy létrejöjjenek az egyébként rendezetlennek vélt formákból különböző általa ismert, vagy beazonosíthatónak vélt megfejtések. Ha ezt az irányt veszem alapul, akkor a képnek tulajdonképpen az egynegyedét a bal oldalon levágnám. Nem ad hozzá. Annál a résznél ahol kifut az utolsó faág a képből, ott csinálnék egy vágást. Ehhez még hozzá is tesz az a függőlegesen lelógó vékonyabbik ág, kb. ott meg lehetne hozni a vágást. Akkor egyértelmű a néző számára, hogy ez a fajta kuszaság, ez a buja természeti jelenség izgatja Nórát. Az a rész, ami oldalt most megjelenik, elviszi a figyelmemet arról, ami a képben történik, és elkezdek kifelé kacsintgatni, tekergetem a fejemet, hogy na de mi történik mellette, el fog menni egy repülő, vagy egy madár szállt át, vagy mire várunk? Ott egy várakozással teli helyzetet látunk, miközben a dinamikája a képnek pontosan abban rejlik, ami a fa törzsén tükröződő napfénnyel, a sárgákkal és vörösekkel létrejön. Nóra, ha még megoldható, akkor érdemes lenne ezt ismételni pontosabb kompozíciós fogalmazásban. A döntést kellett volna meghozni, hogy mi az, ami téged ebben izgat. Azt is valószínűsítem, hogy maga a látvány varázsolt el annyira, hogy a kompozíció nem lett olyan feszes. Ezt pontosan átérzem, mert van olyan, hogy az ember lát valamit kamera nélkül, és mondja, hogy „úr isten, ez milyen gyönyörű”. Bemegyek a fényképezőgépemért, kirohanok, hogy ezt megcsináljam. Közben az eltelt időben nem áll át az ember agya kötelezően arra, hogy most két dimenzióban fogok komponálni, hanem elragadta az a látvány, amit ő három dimenzióban lát. Erre mondok egy példát, hogy jobban érthető legyek: amikor a kolontári-devecseri iszapkatasztrófáról tudósítottak, akkor két dimenzióban láttuk ezeket a tudósításokat a tévé képernyőjén. Amit az operatőr komponált, azt láttuk, ahova ő fordult a kamerával, azokat a képi kimetszéseket láttuk, és ezt fogadtuk el, mint helyzet. Amikor az ember a valóságban ott áll, és szembesül ezzel az egésszel három dimenzióban, tekergetheti a fejét, körbefordulhat, és szembesül ennek a térbeli élményével, és azzal a mennyiséggel, ami ott látható, azzal, hogy amíg a szem ellát, vörös az egész, ezt nem nagyon tudta visszaadni sem a film, sem a fotográfia. A jelenlét élménye a döbbenetet erősítette. Ezt azért mondom párhuzamként ide, mert abszolút értem, hogy ez ennél lényegesen nagyobb fa, és ennek a fának a csodálata ragadta el Nórát, majd ebből készített el egy kimetszést, de a kimetszés pillanatában is a fejében az egész fa járt. Ezért van ez a billegés, hogy most hova is helyezzem a fókuszt, mit is mutassak meg. Ha a képkivágásom absztrakció, akkor nem szabad, hogy a valóság elvonja a figyelmem a kép készítésekor, mert akkor el kell fogadjam, hogy a képen majd ennek már csak egy részlete lesz látható, vagyis az absztrakció mindenképp létrejön, tehát ez felszabadít attól, hogy tényszerűen ábrázoljak. Én így gondolom, Nóra vagy egyetért, vagy cáfol. (hegyi)
értékelés:

Megdöbbentő élmény három hónap múltán újra Kolontáron járni, s látni az akkor fotózott házak hűlt helyét. Egy egész terület lett üres, egész utcák lettek síksággá, csak az utak maradványai utalnak arra, hogy valaha itt település volt utcákkal, házakkal, emberekkel, élettel... Októberben azt mondtam, hogy Csernobil-hangulat. Most még inkább az. Ezek a képek egy valaha volt település(rész) emlékezeteként állnak itt. (demotix link)

Egy olyan képsort kapunk Gimétől, ami természetes folytatása az előzőekben megismert helyzetnek. Ami érdekes ebben az egészben az, hogy hasonló eszközökkel dolgozik, mint az előző képriportjainál, miközben az egy fontos különbség, hogy ezeken a képeken nem nagyon látunk embert, csak a nyomát, míg az előző riportoknál a drámai helyzetet azzal is érzékeltette az alkotó, hogy arcokat, portrékat, szituációkat, enteriőröket mutatott. Ez a fajta távolságtartás azért tesz jót ennek a képsornak, mert pontosan az ember nélküli környezet megmutatásával olyan élményt ad, ami a nézőt készteti elgondolkodásra, összehasonlításra az előző képsorok ismeretében. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ha csak ezt a képsort látom, akkor ez képes arra, hogy önmagában felidézze azt a történetet, ami az előző év őszén történt, de abba a ritmikába mindenféleképpen beleillik, amit kaptunk már Andrástól. Ezt egy jó sorozatnak tartom, azzal együtt, hogy ha megfigyeljük, akkor közel hasonló képi beállításokat kapunk, tehát itt most nem játszik a szerző azzal a fotós technikával, hogy a látószög megválasztásával, vagy az objektív gyújtótávolságának a megválasztásával, a közelikkel, távoliakkal, a totálokkal, és ezeknek a ritmikai megjelenésének egymásutániságával operálna, tehát ez a képsor egyféle ritmusban halad a maga útján. Az utolsó kép az, ami visszacsatol az előző szituációra. Ezt egy jó ötletnek tartom, és riportról beszélünk, így elfogadható, sőt szükséges is a leirat. A riport lecke a fotóetűdhöz képest ennyiben más. (hegyi)
értékelés:

Az énekesmadarak etetése a család minden tagja számára örömöt hoz. Ezt a tengelicét még tavaly sikerült lefotóznom.

Én abszolút egyetértek ezzel az iránnyal, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy van olyan helyzet az ember életében, hogy szeretne házi kedvencet otthon, mondjuk egy cicát, egy kutyust, de vagy a család helyzete, vagy a lakás mérete nem teszi ezt lehetővé, vagy az életritmus olyan, hogy nem biztos, hogy eleget tudnának foglalkozni azzal a kis állattal. Azt én nagyon helyes dolognak tartom, hogy ilyenkor az ember számol a lehetőségeivel, és olyan döntést hoz, ami hosszútávon vállalható. Az énekes madarak etetése egy nagyon fontos ügy. Ennek célszerű utánanézni, hogy mivel, miként és hogyan lehet ezt megoldani, de mindenképpen azért is fontos, mert sok más egyéb területen pusztítjuk a környezetünket ahhoz, hogy amennyit lehet, az ember visszaadjon. Ez nem egy olyan nagy beruházás, hogy vesz az ember egy ilyen kis madáretetőt, és néhány magot oda beszór. Ebben lehet gyönyörködni, és izgalmas is az, hogy vajon mikor jelenik meg az első vendég a terített asztalnál. Nálunk ez azért nehezebben kivitelezhető, mert a macskáink a kertbe is kijárnak. Az ő leleményességük találkozik a madarakkal, akik ilyen téli időben nem nagyon óvatosak, mert ki vannak szegények éhezve, és ebből balesetek is tudnak származni, ezért mi ezzel a metódussal csínján bánunk. Ami a képet illeti: én azt is abszolút elfogadom, hogy ez egy ilyen lágy, semmibe vesző körvonalakkal rendelkező képi megoldás. Azért, mert valószínűsítem, hogy ez egy ablakon keresztül készült felvétel, és ez tud okozni módosulásokat a képen és el tudom fogadni, hogy ha egyszer már bejött egy ilyen kis madárka az etetőbe, akkor örülök neki, hogy eszik, nem kötelezően akarom én a fotós masinámmal megzavarni, hogy aztán elrepüljön, és megint egy hétig kelljen várni, amíg be mer oda repülni. Ezt a vonalat ezért tudom elfogadni, a képnek jót is tesz az, hogy egy ilyen lágyított helyzetet kapunk, nem a madár faroktollait akarjuk megszámolni, nem leltárt akarunk készíteni, hanem egy érzelmi helyzetet megmutatni. A valós formák, azok a belógó faágdarabok, vagy a korlát, a fa szerkezetnek az illesztési pontjai túl nyersek lennének egyébként. Ez a kékes-rózsaszínes árnyalat abszolút nőcis ügy, puha, és tökéletesen jól áll ennek a képnek. Én ezzel abszolút egyetértek, a megfigyelés is jó, a kompozícióval is nagyjából egyet tudok érteni. Megadom a három csillagot, mert a szellemiségével tökéletesen egyetértek, és jónak tartom azt a technikai ötletet, amit itt Judit alkalmaz. (hegyi)
értékelés: