Feladatmegoldás

„A könyv: nagyítóüveg. Az olvasók általuk önmaguk olvasóivá válnak.” Hát íme az én egész alakos képem. A fotelemben vagyok, imádok ott olvasgatni... :) (És így a 3. képem alkalmával, már azt is kiderült rólam, hogy szemüveges vagyok... de csak alkalmi.)

Lapozgatom a két képedet: az előző portrét és ezt. Őrület, hogy ez ugyanazt a szereplőt ábrázolja. Egészen elképesztő, hogy mennyire megváltozik az ember akkor, ha más cselekvéssorba kezd. Az, hogy olvasás, és nyugodtan elvagyok, és beletemetkezem ebbe a könyvbe, nagyon jellemző gesztusokat hoz. Ez nem csak a szemüvegre igaz, hanem a hajra, amit a fül mögé tettél, az öltözékre, az egész sokkal visszafogottabb, befele forduló helyzet. Ez egy nagyon izgalmas dolog, én tökéletesen egyetértek vele. Egyetlen dolgot változtattam volna: nem tudom, hogy az a gyertya a gyertyatartójában valóban elegendő fényt ad-e neked este. Ha pedig ott van, akkor meg kellene gyújtani, de hát nappal minek meggyújtani. Tehát nekem az ott kérdéses, abban nem vagyok biztos, hogy az ott most így jó. Ott lehet hagyni valami világító eszközt, hogy az én kis kuckómat mutassam, hogy én itt szoktam olvasni, de ez most ebben a formában idegen. Olyan, mintha ott elkezdődne egy másik mese, nem is tudok odakoncentrálni egészen arra, amit látok. Ha az ott nem lenne, akkor tökéletesen rendben lenne a kép. Három csillag ettől függetlenül megvan, de várnám azt, hogy kapjak még rólad képeket az első három leckére, főleg erre. (hegyi)
értékelés:

Kihívás volt ez a házi, hiszen úgy gondolom, nem vagyok valami fotogén alkat. Próbáltam megmutatni magam, hogy milyen is vagyok egy hétköznapi helyzetben. A cím azért ez lett, mert ezek a legszembetűnőbb tulajdonságaim. Azt hiszem ezeket a dolgokat bárki észreveszi anélkül, hogy ezt elolvasná.

Virág, zseniális a kép, mindent elmondanak a szemeid, a mosolyod, az arcod, a hajad, ez az egész helyzet, amit itt mutatsz - még hogy nem vagy fotogén... mi lenne, ha az lennél? Van abban egy kis kihívó gesztus is, amit itt most látunk, ezzel a blúzzal, gondolom, hogy ezt te is látod. Ez a kivágás a pasiknak a szemét viszi lefele a kép aljához, eltereli a figyelmet a tekintetedről, pedig az nagyon sokat mesél. Ha ezt az ember felvállalja, és azt mondja, hogy ezt akarom, hogy bolonduljanak miattam, akkor tessék ezt a formát befejezni. Most belevágtál a blúznak az aljába, és ettől a melled csonkolttá válik. Valószínűsítem, hogy a ruha takart annyit, amennyit szeretnél, és akkor ezt az ívet be lehet fejezni, hadd csorogjon a nyálunk. Azt is jelzem, hogy ehhez a tekintethez ez hozzátartozna. De nagyon rendben van a dolog, jó kis dögös, csajos. (hegyi)
értékelés:    

Három képből álló képsort látunk. A képsornak a sorrendjével nem vagyok teljesen kibékülve, mert ha én a tavaszra akarok utalni, akkor a harmadik kép valahol a sorozat elején szerepelhet, ahonnan elindulok, hogy van egy drámai helyzet, ez a vörös víz, de utána arra fókuszálok, hogy a természet mégis túlél, és újból kizöldülnek a fák. A másik két kép ezt viszonylag jól ábrázolja, nekem a sorrend egy kicsit gond. Másrészt az első kép egy nagytotál, jól vezeti föl a helyzetet, de amikor ráközelítünk, és ezeket a mikro –megfigyeléseket és rezdüléseket figyeljük, akkor ahhoz nem optimális az, amit a kettes képen látunk. Maga ez a fatörzs ebben a nedves állapotban ő önmagában is már eleve szenved abban, hogy egy árok partján, egy beton környezetben kellett neki kihajtania. Ha ezt még le is öntötték ezzel a vörös iszappal, és ő még egyszer neki kell futnia, kevésbé jön le a képről, mert maga ez a forma, a vékony kis törzsecske a vörös színnel nem nagyon esztétikus. Abban a drámában, ami történt, ha én a tavaszt akarom elmondani, akkor meg kell találnom azt az esztétikát és esztétikai élményt, ami által az ember el tud vonatkoztatni attól, amit lát, és a vörös és a zöld kapcsolatát kell keresnem. Arányaiban is úgy kell megvalósítani, hogy ezt ne vigye el a dráma irányába a vörös, mert a drámának akkor kell lecsengenie a nézőben, amikor tudatosítja magában azt, hogy ja, ez Devecser, és a vörösiszap. Ennek nem szabad egyből lebuknia. De ha ezzel indítok, hogy elmagyarázom a néző számára, hogy mit is fog látni a következőkben, akkor utána kell tudnom ezt visszahúzni, és fölemelni arra a szintre, ami a túlélés és ennek boldogsága és öröme. Ezt most nem annyira látom. Visszaadom ismétlésre úgy, hogy tessék ezen elgondolkodni, hogy hogyan lehetne ebből egy frappáns sorozatot létrehozni, mert szerintem meg tudod csinálni. Ismétlés. (hegyi)

Látjuk itt ezt az ipari alpinistát, aki ráhegeszti a tortára a gyertyát, zseniális a cucc, ráadásul ezek a fekete virágok őrületesek. Van ebben valami kis fricska. Elképzelem, ahogy Geri kedvet kap, és utána az egész giccses kis Boldog születésnapot feliratot is összehegeszti, ha nem figyelünk oda, és jót röhögünk az egészen. Én erre tudnám őt sarkallni, hogy igen, Geri, nyugodtan barmold össze, ha az neked nem tetszik, néha ellent lehet szegülni azoknak az esztétizálásoknak, amivel az embert bombázzák, mondjuk a szülők. Ez a része az üzenetnek Gerinek szól. Ami a képben tetszik az a személyesség, és az, hogy Anita megfigyeli ezt a helyzetet, hogy a fia tulajdonképpen túlmozgásosan a születésnapi gyertyát nem egy gyufával gyújtja meg, hanem egy lánghegesztő aparáttal. Izgalmas, és a gesztus is abszolút rendben van. Jókor és jól készült el a kép, minden oké. Az, hogy ez a Család leckébe van beletéve, azzal nem nagyon tudok egyetérteni, mert a családról itt nem nagyon van szó, hanem csak Geriről és az ő ünnepéről. Inkább az Ünnep leckébe lett volna szerencsés betenni. Várnám azt, hogy ez most miért is a családról szól, hol van a családra erre utalás. Nem nagyon látom ezt. Miközben egyébként minden rendben van, egy csillagot tudok csak erre adni, erre tessék odafigyelni. (hegyi)
értékelés:

Dani, elmondom konkrétan, hogy mi a bajom: ez egy gesztus, és te ebből hiányzol. Ez egy Gime-féle verbális humor, aminél te jóval konkrétabban szoktál tudni fogalmazni kompozícióban. Most ebből Dani kimaradt, visszaadom ismétlésre. Szerintem ez ott van még, ahol voltál, ahol lefotóztad, próbálj meg valamit kezdeni ezzel úgy, hogy Daniból is kapjunk valamit, hogy most neked ehhez mi közöd van, miért fontos ez számodra. Ismétlés. (hegyi)

A kép egy hirtelen ötlet volt. Egy régi műhely tetején készült háttérben egy víztorony lábai láthatók. Elég megihlető helyen voltam.

A városi létnek vannak olyan formái, amikor az ember olyan helyeken is talál élet-nyomokat, ahol nem várja. Ez benne a szép. Nekem a városi fotózásban is ez az izgalmas, amikor olyan épület-nyomokat fedezünk fel olyan helyeken, ahol tulajdonképpen a civilizáció, vagy az azt kiszolgáló rendszer már meg kellett volna, hogy semmisítse. És mégis az ember birtokba vesz ilyen helyeket, mint gyárkémények, tetők, és itt is egy ilyesmit látunk. Az üzenethez a helyszín megválasztása abszolút jó. Amivel problémám van, az, hogy kicsit szépelgésnek érzem azt a beállítást, ami kapunk. Ha az első két üzenetedet nézem, akkor ahhoz képest ez bátortalanabb dolog. Ha saját magamat akarom ábrázolni egy ilyen helyzetben, és a saját viszonyomat a városi környezethez, ehhez a lepusztult, indusztriális helyzethez, akkor azt mondom, hogy tessék valamit azokkal a vascsonkokkal kezdeni. Az, hogy leülök, felhúzom a lábam, és átkarolom a térdem, ez önmagában bárhol máshol is megvalósítható lenne, ezért ledobja magáról a háttér ezt a pózt, az egész megfigyelői helyzetet. Azt is el tudom képzelni, hogy Alexandra egyik kedvenc helyéről van szó, mert ide nem követi őt senki, és ide lehet a legjobban elbújni, meditálni. De biztos, hogy ebben a pózban, így meditálsz? Ha igen, akkor biztos, hogy közben kikacsintasz a kamerára? Ezek a kérdések vetődnek bennem föl. Ezért nem érzem azt, hogy ez a kép kész lenne. Visszaadom ismétlésre és átgondolásra, hogy hogyan lehetne azt ábrázolnod, hogy neked mi a közöd ehhez a helyhez. Nekem most ez olyan élmény, mint amikor divatbemutatót csinálnak, és azt mondja a divattervező, hogy én most ezt nem a kifutón fogom ezt megcsinálni, hanem az én kreációimat fölvonultatom a Moszkva téren. Akkor ezen a téren fognak ülni a modelljeim. Ez nagyon avantgard, meg kreatív, és biztos, hogy figyelemfelhívó, akkor főleg, ha valamilyen nexust ki tud alakítani ezen felül is. Az, hogy egy ilyen performance-t csinál az ember, az önmagában kevés, azzal a hellyel, a térrel valamilyen kommunikációt kell tudnom folytatni. Ezen a helyen el tudok képzelni egy aktot, mert annyira sivár. Nem biztos, hogy pont ebben a kompozícióban, de ami ebben a helyzetben jellemző, az nem a háttérben magasodó oszlopok, hanem azok a csonkok hol ülsz, és a mohadarabok. Ezekkel kell foglalkozni, és ezeknek a viszonyával. A háttér engem nem érdekel, nem izgat föl, sem a fasor, sem a víztoronylábak, de a műhely teteje igen. Azzal lehet valamit kezdeni. A saját élményanyagodat szeretném érezni, hogy mi közöd neked ehhez a műhelytetőhöz. Ezért adom vissza ismétlésre. (hegyi)

Ezt otthon egy unatkozós percemben alkottam.

Azért izgalmas számomra ez a kép, mert attól függetlenül, hogy csak egy fél arcot kapunk, minden rajta van, ami fontos. Itt most nem csak arra gondolok, hogy minden testrész rajta van, hanem rajta van egy szituáció is. Akár tetszik, akár nem, de az üzenet eléggé egyértelmű. Nekem ebből az jön ki, mint amikor az ember fölfedez egy új barátot például a skype-on, vagy valami csetfórumon, és vele kommunikál, és közben a számítógépének a kis kamerája bekapcsolva marad. Akkor tudnak ilyen képek készülni, ellesett pillanatok, amikor az ember annyira a kommunikációra koncentrál, hogy elveszti a kontrollt afölött, hogy elkezdjen viselkedni. Nekem ez a mosoly pontosan erről szól, hogy valami olyan impulzust kapott az alkotó, amin ő elmosolyodott. Ennyi, de ez azért nem semmi, én ezt nagyon kedvelem, nagyon őszinte, személyes. (hegyi)
értékelés: