Feladatmegoldás

Azt hiszem, hogy itt most kicsit nagyobbat markoltunk, mint amennyit fogtunk, mert a cím ennél többet sejtet, mint amit most itt kaptunk. Ez a sorozat a bicikli életéből egy szemelvény, de a bicikli életéhez képest ez nem egy végső megoldás. Én azt látom, hogy ez a bicikli életének egy olyan darabja, ami azt mutatja, hogy néha Ágnes sarazik is, és elmegy a pocsolyába összekenni a bicajt, de hát a városban is biciklizik. Itt összekerültek képek egymás után, de még nem állt össze a sztori. Ebben az látszik, hogy Ágnes maga nem döntötte el azt, hogy most melyik ábrázolási mód az, ami mellett kitart. Az első kép, az árnyékaival, egy izgalmas kép ebben a sáros mederben, izgalmas és jó megoldás. A második, a közelijével elgondolkodtató kép, de nem egy nagy dobás, ilyen sarat bárhol lehet találni, én ezt a képet kihagynám. A harmadik kép is jó ötlet, vicces ez a megfogalmazás, ahogy Ágnes ezt ide letette nekünk, beszorította oda a kis biciklijét a sorompóhoz, így olyan, mintha ez a bicikli egyedül is el tudna menni kirándulni. Ez is egy izgalmas irány lenne, hogy ilyesmi helyzeteket produkálni ezzel a géppel, de ez ellentmond az első képnek. A negyedik képünk olyan, mintha egy bicikli-szaküzletben lenne egy reklámfotója ennek a bicajnak, hogy tessék, vegyél piros mountain bike-ot, mert ez most a legújabb modell, amin már kulacs is van. Ezt is lehetne csinálni, hogy különböző olyan helyzeteket keresni, ahol lefotózok egy reklámsorozatot ezzel a bicajjal, mintha el akarnám adni, de ehhez az kell, hogy mindig minden csillogjon, villogjon. Az utolsó kép Ágnes maga a biciklin, és látjuk, ahogy birtokolja, és megüli ezt a gépmadarat. Ez megint egy szituáció lehetne, amerre el lehetne mozdulni, de ezeket most nem köti össze semmi. Az ötödik kép nekem nem annyira erős, még akkor sem, ha Ágnes kepeszt ezen a bicajon, mert ez Ágnesről szól, nem a bicajról. Most tessék vagy bicikli fejjel gondolkodni, vagy döntésre jutni, hogy ebből a minimum három útból, amit most fölvázoltam, melyik az, amelyiket végigviszed, és abból küldjél nekem egy sorozatot. Ismétlés. (hegyi)

Igen, itt van az, amiről beszélek, hogy el tudunk jutni arra a pontra, amikor Ágnes, még attól is, hogy a Hegyi pedellus kínozza, és visszadobálja neki ismétlésekre a leckéit, vagy tán épp ezért, eljut arra a szintre, amikor „csakazértis”-ből, de megcsinálja, és megugorja azt a lécet. Itt van négy kép, ebből a négyből nekem három tökéletesen rendben lévő, és működik. Ez nagy dolog, hogy ennyire szikáran tud fogalmazni Ágnes, ha kell. Nem akarom ezt túldumálni, itt ritmusokról van szó, ez eléggé egyértelmű. Vízszintes és függőleges formáknak a struktúráiról, ahogy ezek térben megjelennek. Főleg a második és a harmadik kép párhuzama az, ami mint képpár, zseniálisan jól működik. A harmadik kép nekem önmagában olyan, ami megáll a lábán, és kitűnő: a lépcsővel, a járdaszegély vízszinteseivel, a korláttal olyan, ami nekem egészen őrület. A negyedik kép még nincs egészen kitalálva. Látom, értem, ott is létrejön valami, de ott azt a formát valahogy megbontja, nincs még kész. Az első három kép teljesen érthető, és jó üzenet. Három csillagot megadok, függetlenül attól, hogy ez a negyedik kép kicsit kakukktojás. (hegyi)
értékelés:

Третьяковская галерея.

Izgalmas ez a kép, mert először azt hittem, hogy valamilyen bazár-helyzet van, zsibvásár, amikor kiteszik a megunt képkereteket, és akkor árulják. Aztán kiderült számomra, hogy ez maga egy szobor és egy szökőkút, és elgondolkodtam azon, hogy mennyire más felfogásunk van a tárgyiasult művészetnél arról, hogy mi a giccs, és mi az, ami maradandó. A világfájdalom fája belenő a képkeretbe, és a képkeret is mint egy márványosra tört üveg, hordoz egy struktúrát, miközben a bondel keret meg van csinálva, ami eleve archaizálás. Furcsa az egész, ember legyen a talpán, aki erről levakarja a giccset. Ennek nagy mesterét úgy hívják, hogy Jeff Koons. Azt kell tudni róla, hogy ő volt Cicciolinanak az egyik férje. Érdemes rákeresni a neten a munkáira, mert hasonlóan giccsből csinál szobrokat, és az embernek a viszonyát a giccshez megváltoztatja. Michael Jackson-t is ábrázolja egy kismajommal, ha láttatok borzalmat, akkor ez az, és mégis nevet az ember az egészen, ami fontos. Itt is ezt érzem, hogy ez valami őrület, még a víz is bele van komponálva, és mossa az egész szerkezetet. Ami még izgalmas nekem, amire a hangsúlyt rátettem volna az a pad, ami emögött a szerkezet mögött van: bal oldalt a padon van egy McDonalds-os pohár. Ez lenne az izgalmas, ez lenne a továbblépés, hogy amikor ilyennel találkozunk, akkor a saját véleményemet mondjam erről el. Ha csak ábrázolom ez a dolgot, hogy itt van, szörnyülködjetek, akkor nem tudom eldönteni, hogy ez vajon Zsófinak tetszett, és ha igen, miért, vagy ő is szörnyülködött rajta? Ezt a döntést tenné egyértelművé az, ha a fricska be lenne fejezve, már amennyiben Zsófi is látja, hogy itt egy borzalmas giccsről van szó. Fogom a fényképezőgépet, beállítom ezt az expozíciót, közben vettem a Mekiben egy ilyen üdítőt, és úgy exponálok, hogy a kezemben lévő üdítőt közelibe hozni, és a kettőnek a viszonyát exponálni. Attól lesz meztelen a király, ha mi vetkőztetjük meztelenre. (hegyi)
értékelés:

Ugyanazt fogom elmondani, amit már elmondtam többször: megint egy szín-játék van létrehozva, nem értem miért. Ha már ennyire üresen hagyom az eget, és szerencsémre ez a madár is segített abban, hogy egyáltalán értelmezhető legyen ez a forma, akkor erre miért kell rátennem még pluszban ezt a fotós trükköt? Másrészt itt is a túlélesítés jön létre, tessék megnézni a párkány és az ég között megint egy szellemképszerű valami van, ami a madárnál is létrejön. A régi tévéknek volt ilyen a képe, hogy ilyen szellemképes volt az adás, de akkoriban mi ezt megszoktuk, és így fogadtuk el. A mai korban ez kicsit furcsán hat, főleg úgy, hogy ez nem egy tévéképernyő. Itt megint rákerült valami effekt a képre, amire még rájátszik az is, hogy ez az egész helyzet furcsán van megoldva. Magyarán: Gime, sokszor mondtam, hogy van, amire a mobil alkalmas, és van, amire nem. Erre ez a mobil nem alkalmas. Persze lehet mondani, hogy ez fényképezőgép, és én készséggel elhiszem, de akkor azt mondom, hogy a PS utómunkád pocsék. A másik, ehhez képest elhanyagolható probléma az, hogy tessék megnézni a jobb és bal oldal közötti különbséget: ferde az egész, és nem értem, hogy miért. A megfigyelés rendben van, a madárral együtt nem lenne rossz, ugyanakkor nekem ezt az egészet elrontja a bindzsizés. Ismétlés. (hegyi)

Nekem nem csak szobor... (Azért pont orosz, mert a kép ott készült.)

Az a jó ebben a képben, hogy az expozíciós idő megválasztásával olyan helyzetet tudott Zsófia létrehozni, amiben olyan, mintha ezek a lovak csobbantottak volna a vízben. Az a dinamika, ami a szoborban megvan, nyilván ez a szobrászt dicséri, azáltal válik teljessé, hogy ez a szökőkút a maga mozgásával, ezzel a rövid expozíciós idővel megfagy. Ettől lesz robbanás ereje az egésznek. Ez a megfigyelés nagyon rendben van. Egyetlen egy dolog, amit én hiányolok az, hogy ha már szilaj orosz lovakról van szó, akkor valami szilaj orosz pasit is oda lehetett volna varázsolni. Nem kötelezően kellett volna neki belenéznie a kamerába, de a ló faránál lévő részhez el tudnám képzelni, hogy ott ül a párkányon. Vagy meg lehetett volna kérni egy kiskatonát, hogy üljön oda, amikor én Moszkvában voltam, akkor elég sok kiskatona volt ott, lehet, hogy egy ilyen kommunikációs helyzettel rá lehetett volna őt bírni arra, hogy legyen ott, és akkor még egy jelentéstartalmat rá lehetett volna csempészni erre a képre, azon kívül, hogy maga a szobor is jól van exponálva. Azzal túl sokat nem lehet kezdeni, hogy a világítási helyzet milyen, mert akkor lemarad a vízoszlop, és akkor talán kevésbé viszi el az expozíciót maga a felhő fehérje. Most a háttér világos színei miatt, mert az égen nagyon sok fény van, csökkennek a részletek a lovakon. Ezen túl sok mindent nem lehet kezdeni, persze oda lehet vinni egy stábot, és lámpákkal bevilágítani a lovakat, de hát ez ebben a helyzetben nem elvárható. De a három csillag jár a képre. (hegyi)
értékelés:

Életem első repülőútja, és gyermekkorom dőlt romba: Isten nem is a felhők fölött lakik.

A filozófiai kérdés, amit Zsófi felvet, vicces akar lenni, és mégis az érdekes ebben az, hogy a viccessége mellett is még benne maradt az a rácsodálkozás, ami egy fontos impulzus. Emlékszem, hogy amikor én repültem először életemben, ha nem is pont ezen gondolkodtam el, de mégis nagyon közeli dolgon, mert meghökkentő az élmény, hogy micsoda furcsa dolog, csak attól, hogy az ember egy repülő szerkezettel fölé tud emelkedni a felhőknek, olyan üzenetet tud hordozni, ami mindenkinek nagyjából ugyanúgy dekódolható. Nem egyszer előfordult az, hogy rossz időben, télen kellett fölszállj repülővel, szürke, havas, vacak idő volt, és az ember fölment a felhők fölé, ahol sütött a nap, ami egy pillanat alatt elmos minden lenti nyavalyát. Ez nagyon giccses megfogalmazásnak tűnik tőlem, de mégis ezt éreztem. Ennek a képnek is itt az ereje, mind amellett, hogy ott fönt ez van, tehát nem ül ott sem angyalka, sem Isten, sem semmi a felhőkön. Ezek a nagy pamacsok olyanok, mintha madártejet látnék, de azért van az egésznek egy olyan díszlet jellege, ami zseniális. Talán annyit fűznék hozzá, hogy ha már maga a jelenség nem valami őrület, tehát nem találtam odafönt senkit, másrészt a felhők is konszolidáltan mutatkoznak, akkor az nem árt, ha az ember meghagyja a kabin ablakot, mint keret, mert jótékonyan tud hatni a képi kompozícióra a kabin ablak. Előfordul az is, amikor ellenfényben van minden, amikor a gép mögül süt a nap, és a gép árnyéka rákerül a felhőre, az egy őrület. Nehezebb megtapasztalni, mert olyan időben, olyan irányba kell repülni, hogy ez létrejöhessen, de nekem volt szerencsém ezt látni, úgyhogy az még egy másik lehetőség. De ez a kép tetszik, és a filozófiai gondolattal együtt hozza nekem az élményt. A leckemegoldáshoz viszont várnék személyes megközelítést, történetet, képben. (hegyi)
értékelés: