Feladatmegoldás

Gólyahír csokor

Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés:

Reggelire várva

Kettős önportré.

Nagyon finom az, ahogy Gábor ezt a képet megfogalmazza. Nem azért érzem az angol hangulatvilágot benne, mert teáscsésze látható, hanem visszafogottságában, abban a nyugalomban, amit ez a kép tükröz, benne van valami Agatha Christie-s feszültség. Amit a képen látok, azzal szinte mindennel egyetértek, egyetlen dologgal nem: ennek az eszköz fülének a lehagyásával. Nagyon szűkre van véve a kép alja és bal oldala, kellett volna erre még egy kicsit engedni. Mondhatjuk, hogy a füle engem nem érdekel, de akkor fordítsuk úgy az egész szerkezetet, hogy a csőre legyen hozzánk közelebb, és a füle legyen hozzánk távolabb, és akkor kevésbé zavarna ez a technikai kütyü, ami a tetőt odafogja, hogy ez most miért nincs ott folytatva, ha már szerepel a képen. Persze sokkal jobban örülnék, ha ennek nem kellene a képen lennie, felül is egy picit több kellene. Tudom, hogy szeretsz ollózni, de nagyon fontos az, hogy legyen tere, legyen levegője a kompozíciónak, azoknak a tömegeknek, amiket elhelyezel. Ha mindent milliméterre körbevágunk, akkor attól az egész nekem fuldokolni fog, levegőért kapkod, zsúfolt, olyan, mint a 7-es busz. Én erre picit figyelnék, legyél egy kevésbé kíméletlen az ollóval, ezt a rutint kicsit lazítsd. Amit látok egyébként tökéletes, és a leckemegoldás is zseniális. Azt szeretném, ha a belső céltudatosságodban a játékosságnak kicsit több teret tudnál engedni, és ennek az első lépcsője az, hogy az ollót kicsit félreteszed. De mégis megvan a három csillag, a leckemegoldás az előző képnél megvolt. A két kép között van különbség, ez egy lényegesen távolságtartóbb kép közlésében, a másik képed a törött tükörrel valami fantasztikusan erős közlés, de ezt is nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés:

British Museum

British Museum napsütésben. Belső tér, mégis mintha a szabadban lennénk.
Ültünk a gépnél, Demeternek mutattam a honlapot, gyorsan pörgettük át a képeket, hogy mik érkeztek, és erre mondja, hogy „Ki volt Londonban?”. Egyből fölismerhető a helyzet, miközben egy nagyon jó meglátás, tökéletesen érthető az építész szándéka, a régi és új formák összekapcsolása ezzel a modern tetőszerkezettel, teljesen rendben van a kép. Az Épített környezet leckében ez egy nagyon jó meglátás. A fényviszonyok is rendben vannak, úgyhogy megvan a három csillag, a leckemegoldás is megvan, de ettől én még várnám a további megoldásokat is. (hegyi)
értékelés:    

Gyerekkorom

A cipős vonal Ágnesnél elindított egy újfajta képi ábrázolásmódot, és én ennek nagyon örülök. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezt a megfigyelést rögzítse magában, ezeket az irányokat tudja raktározni, mert ez a kép is azt mutatja meg, hogy nagyon-nagyon minimális világítással, nagyon kis beavatkozással, házi körülmények között is, egy íróasztal lámpával, vagy az ablakon beszűrődő fénnyel meg tudjuk oldani azt, amit egyébként milliós berendezésekkel, tárgyfotóban előállítanak a professzionális fotósok. Az egy másik kérdés, hogy most itt egy másik helyzetet állított Ágnes be, mint ami a cipős képnél van. Számomra nagyon izgalmas az, hogy ennyire közelibe hozott egy cipőformát, ott picit kevésnek érzem a fényt, nagyon egy tónusban marad az egész a háttérrel, oda kb. két fényértékkel több fény kellett volna, kb. annyi, mint amennyi a másik cipő orrán van, és akkor az térben plasztikusan elválik a háttértől. A másik kérdés a csörgő, aminél nem biztos, hogy a nyele a fontos. Most, hogy az van hozzánk közelebb, az kapja a nagyobb figyelmet, a nyél ívén van inkább az élesség, miközben a virág, ami a háttérben van, bár több fényt kap, de mégis az életlensége miatt kevésbé lesz fontos. Itt billeg a dolog. Azt gondolnám én végig az alkotó helyében, hogy biztos-e, hogy ez a csörgő annyira személyes kötődés. Mondok valamit, ami konyhai gyakorlat lesz, és akkor talán érthetőbb lesz, amit mondok. Szoktam csinálni gyümölcsrizst, aminél a metódus a következőképpen zajlik nálam: a rizsmennyiséget egy adagnyi vízben kezdem el főzni, majd utána teszem bele a tejet, és így főzöm, de a gyümölcsrizsbe nem csak cukor és gyümölcsök kerülnek az én esetemben. Kell egy csipetnyi só, mert ha teszel egy kicsi sót az elkészült ételbe, kevesebb cukor elég ahhoz, hogy édesnek érezd az ízét. Szélesebb spektrumon nyílik meg az a gyümölcs ízvilága is, amit beleteszel, nagyobb intervallumban érzed az ízét. Ezt azért mondom el, mert itt most ebből a képből nekem most a só hiányzik. Megvan a cukor, a gyümölcs, megvan minden, édes, de ahhoz, hogy a keserédessége megjöjjön, ahhoz vagy le kell égetni kicsit a cukrot, hogy karamellizálódjon, vagy valaminek történni kell, egy pici só kell bele. A kép kettő csillag azért, mert Ágnes dobott már ebben a technikában nagyobbat is, várnám tőle, hogy ezt a képet ismételje meg, gondolja újra. (hegyi)
értékelés:

én voltam

Ezt a képet a számítógép labirintusa ejtette foglyul három éve. Akkor készült, amikor beiratkoztam és a második leckét próbáltam megcsinálni. Most kikeveredett a labirintusból, hadd menjen.

Bevallom férfiasan, hogy ezt a képet Gábor a Szorgalmi rovatba akarta betenni azért, mert nem most készült, és minden egyéb esetben én ezt elfogadhatónak tartom, de most ennél a képnél mégis azt gondoltam, hogy ez egy olyan fotó, ami számomra nagyon is időtlen üzenetet közvetít. Egy picit gondosabb kivitelezéssel könyvcímlapnak is tökéletesen működő verzió lenne, mert nagyon kifejező, nagyon sok gondolatot indít el az emberben. Ennél a képnél is, ahogy már egy előző elemzésnél mondtam, a hasadt tudatállapot ábrázolása jut eszünkbe elsőre, ez kézenfekvő is, de mégsem ebbe az irányba szeretnék elmozdulni az elemzésnél. Az, hogy ez egy törött tükör, és ebben találta meg Gábor azt, hogy milyen beállítással tudja ezt a formai játékot fölerősíteni, ez csak egy eszköz. Ami ebben a képben számomra fontos, az talán nem is a töredezésben jelentkezik. A kép alsó tükördarabja, a száj és az orr formájával az, ami nekem nagyon sok mindent elárul egy lelkiállapotról. Úgy mesél a portré alanyáról, olyan őszinteséggel, amit ritkán lehet tapasztalni, mégis az eszközhasználat okán egy nagyon visszafogott üzenetet kapunk. Lehet, hogy ez érdekes, hogy miért mondom ezt, amikor nagyon harsányak ezek a törések, és maga a képi ábrázolás is olyan, hogy felér egy felkiáltással. De nem csak az a portré, ami kilóra megvan, hogy van szeme, szája, füle, orra, főfény, mellékfény, háttérvilágítás, hajra csillogást teszünk, stb. Számomra a kommersz portré vonal sokkal kevésbé izgalmas, mert egy fagyott helyzetet mutat, valamit, ami az elvárásoknak akar megfelelni. Ennél a képnél pontosan az a nagy erény, hogy nincsen elvárás, nincs minek megfelelni, csak a saját belső diktátum az, ami működik. Én nagyon örülök annak, hogy Gábor ezzel dolgozik, pontosan azért, mert tudom, hogy tőle egy nagyon távol álló terület, és mégis, vagy éppen ezért, olyan minőséget tudott magából kipréselni, ami messze felülmúl minden eddigi kísérletet. Nagyon rendben van. Egyetlen egy problémám van: az, hogy a tükörnél jó lett volna odafigyelni, hogy az orrnál ne legyen ez a por, vagy kosz, ami ott van, ami becsillan, és talán a háttér megválasztása is fontos lehet. Ha egy sötétebb háttér van, akkor talán jobban látszik, hogy ez egy kézi tükör, és nem úszik annyira el a háttér. De a képi megoldás tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés:    

Analog 2

Horizon 202

Az az érdekes ebben a képben is, mint az előzőben, hogy egy panoráma formátumot használ Tamás, de teljesen saját gondolatai szerint, és nem köti magát azokhoz a korlátokhoz, ami ennél a formátumnál általában adódik, hogy kihasználni a panoráma lehetőségét, és valami olyan pannót mutatni, amit az ember egyébként a valóságban, abban a formában sosem lát. Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem ezekkel a formátumokkal az esetek nagytöbbségében problémáim vannak, azért mert nehezen szerkeszthető, kompozícióban is nehezen tartható meg, és szerintem tökéletesen idegen az ember látásától, attól, ahogyan a teret érzékeljük. Ez a helyzet nálam a szélesvásznú filmekkel is, főleg, ha az ember egy nagy multiplex moziba megy a cselekmény úgyis általában a kép középső részére koncentrálódik, a többi csak egy környezeti háttér lesz, és engem koncentrálásban szokott zavarni.
   Ennél a képnél az az izgalmas, hogy ezzel a daruval, mint egy óramutatóval, köti össze a két épületet Tamás, és maga a megfigyelés is zseniális, maga a helyzet is rendben van, és az egész olyan konstruktivista forma, ami azért érdekes számomra, mert nem ezt szoktuk meg ettől a panoráma formátumtól. Ha épített környezet, és ez az út izgalmas Tamásnak, akkor azt mondom, hogy hajrá, három csillag, leckemegoldás megvan, nekem ezek tíz pontos képek. (hegyi)
értékelés:    

Analog 1

Horizon 202

Horizon 202 a leirat, amit nem tudom, hogy mit jelent, de nem is biztos, hogy nekem ezt kell tudni. Egyetlen egy problémám van technikailag: a kép fölső részénél mintha egy picit kellene még vágni ahhoz, hogy ne lógjon be a vászon, tehát a kép bal fölső részénél nem teljesen tökéletes valami a vágásnál, de a kép viszont fantasztikus. Ha Épített környezet lecke, akkor én azt mondom, hogy ez az. Méghozzá azért, mert a tárgyszerűségen kívül valami rendkívül erős érzelmi pluszt ad hozzá. Akarok odamenni, akarom átélni, akarom én is látni ezeket a madarakat, ahogy repkednek a levegőben. Ha irodalmi példát akarok hozni, akkor ez akár illusztráció is lehetne Parti Nagy Lajos Hősöm tere c. könyvéhez. Mindenféleképpen ez egy nagyon izgalmas dolog, és jó az, hogy ebben a panorámafelvételben is feszes kompozíciót tudott létrehozni Tamás. Nem mindenkinek szokott ez sikerülni, van aki csak használja, hogy hát ez van, aztán bámuljuk, hogy milyen szép. Itt minden egyes mozdulatnak szerepe van, mindegyik házdarabnak, miközben sok vacillálnivaló nem volt ezzel, hogy ezt mikor, meg hogyan csinálja, mert ezek a madarak egyszer csak elrepülnek, aztán nem lehet tudni, hogy mikor jönnek újra vissza. Én ezt nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés:    

Kecskebak

Kecskebak, de úgy viselkedik, mint egy kutyus. Figyelmet követel magának.

Eszter, itt az a bajom, hogy ami az előző képnél, Marcipánnál működik, abból most itt semmit nem látok. Látok egy állatot, az én ismereteim, mint pesti csávó, odáig mennek, hogy valószínű kecske, ha te mondod. Miközben a nézőpont megválasztása, a plán megválasztása abszolút személyes irányt mutatna, ez a személyes kontaktus mégsem jön létre. Nem csak azért, mert nem ránk néz ez az állat, hanem valahogy nem mentünk tovább, nincs ez a helyzet eldöntve, hogy mit akarunk ezzel mondani. A kecske elég sok mindent megrág, de ennek is most csak egy jelzése van a képen a zöld levéllel, ez csak illusztrációként van meg. A háttér is egy kicsit zavaros, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

cica fátyolban

Ha ez a te cicád, akkor eléggé el lett maszkírozva, leginkább az jut eszembe róla, amikor lovagi filmekben, mint például a Gyalog Galopp, különböző szereplők voltak beöltözve lónak, és kókuszdiókkal csinálták a lópata hangot. Itt is valami ilyen maszkírozás történik, hogy ebből a cicából egy bikaszarvú állat lett, ami izgalmas, ez egy jó dolog. A macskaságnak valami olyan jellemzőjét sikerült itt Andrásnak megtalálnia, ami egyrészt a bujkálás, másrészt a terület felfedezés, a terület őrzése, és az, hogy mindez formailag párhuzamba került azzal, hogy csak a sziluettet adom, és a macskának mi a jellemzője: a fejformája és a füle. Ez megvan, úgyhogy köszönöm, három csillag. Ebben a képben már az érzelmek is szerepelnek, úgyhogy ennek örülök. (hegyi)
értékelés:

Marcipán

Nagyon illik rá a neve, tényleg olyan, mint egy kis puttó, a Szamos Marcipán üzleteiben lehet kapni ilyen kis kutyafigurákat, nagyon komolyan mondom, hogy vettünk is egy ilyet, teljesen így néz ki, úgyhogy a meglátás zseniális a névadásnál. Az egy másik dolog, hogy ráadásul kompozícióban is izgalmas, hogy ez a két kis árvácska, ami valószínűleg nem oda lett tervezve, hanem vadon nőtt, nálunk is van ilyen, hogy kipergett a mag az edénytartóból, és elvitte a szél, és egyszer csak egészen lehetetlen helyen elkezdett virágozni a növény. Nagyon jó, ez ad egy átlós irányú dinamikát a képnek, és ebben helyezkedik el a kutya, a maga nyugalmával. Ez mindenképpen jót tesz ennek a munkának, én nem nagyon tudok kivetnivalót találni, úgyhogy megvan a három csillag, köszönöm. Ha úgy gondolod, Eszter, akkor megvan a leckemegoldás is, ettől még persze várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Dzsara

Ő a második.

Nagyon kedves kutya, ő a második, ahogy ezt a leiratból megtudtuk. Tamás ezzel a halszem optikához hasonló torzításokat létrehozó képalkotó technikájával egy érdekes játékot hozott létre, ugyanis azok a szőlőkarók, amik a képnek a jobb oldalán vannak, azokkal a kép bal oldalán lévő beton flekk tud feleselni, ez így önmagában jó. Egyetlen egy problémám van, és ez nem kis probléma az én esetemben: az, hogy ha csak oda ciccegsz a kutyának, akkor fölemeli a fejét. Értem én, hogy ő most azzal a csonttal van elfoglalva, de akkor legyen elfoglalva teljesen azzal, birtokolja valahogy, valami történjen. Most egyelőre csak szuggerálja, ez nem a legjellegzetesebb pillanat. Pontosabban, ha ezt a pillanatot akarom rögzíteni, akkor viszont a kutya szintjére menjünk le. A kutya is olyan, mint egy gyerek, és a gyerekfotónál is nagyon ritkán vezet eredményre az, ha a felnőtt attitűdjéből fotózunk, abból a magasságból, ahol mi vagyunk, mert ezek a mi társaink alacsonyabbak nálunk, és ezek miatt a távolság nő meg. Nem tudom, hogy ez most mennyire érthető, így ettől egy kicsit leltárszerű, és azt mutatja, hogy én vagyok a főnök, és nézem a kutyát, hogy ő most mit csinál. A főnök és a kutya között kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat, ha van, akkor az jó, ha rákerül a képre. Tamás, ugye nem haragszol meg, ha ezt visszaadom ismétlésre? Szeretném, ha erről a kutyáról többet megtudhatnánk, a jelleméről, a viselkedéséről, és a kettőtök kapcsolatáról. Ismétlés.

azóta vagyok hívő mióta Jézus firkász

a kép a street art szociológiájáról beszél. (Polgárfi Gabriella rádióműsort is készített a kép kapcsán.)

Nagyon örülök annak, hogy ezzel a képpel kapcsolatban ennyi hozzászólás, kommentár született, sőt, Polgárfi Gabi még egy rádióműsort is szentelt ennek a munkának. Én ezt nagyon megértem, ez egy nagyon jó ötlet. Javaslom Daninak, hogy hallgassa meg azt a műsort, ha még nem tette meg, mert azon kívül, hogy Gabi a saját élményeit hozza, még irodalmi teljesítmények is vannak ott. Egy dolgot leszögezek, rögtön az elején: ebből a képből bárhonnan bárki bármennyit vágna, elrontaná ezt a képet. Ennek a képnek se a jobb oldala, se a bal önmagában nem érdekes, nem működik. Pont attól válik izgalmassá a dolog, hogy Dani megtalálta azt a pontot, hogy honnan készítse el ezt a képet. Ott van középen ez a villany betonoszlop, ettől az egész olyan, mintha két képpel dolgoznánk, ráadásul a véletlen, vagy a Dani szeme (remélem ez utóbbi) segítségére sietett, mert ha megfigyeljük, akkor azok az autók olyanok, mintha az előző képen még ott lennének, és a másik képen, mintha egy montázs lenne, és onnan hiányoznak az autók folytatásai. Persze, ha jobban megfigyeljük, akkor ott van az a folytatás, de azáltal, hogy az a vigyorgós kuka ott van a háttérben, ettől az egész külön történetté kezd válni. Mégis az egész együtt működik, nem csak azért, mert a kompozíciónak fontos eleme az, hogy a kékek hogyan ismétlődnek, vagy a napfényben lévő házfal és az árnyékba lévő házfal hogyan felesel egymással, ráadásul ezek tömegelhelyezésben is abszolút rendben vannak, hanem az, hogy önmagában az, hogy föl van fújva a falra az, hogy „Jézus”, az kevés, és ezt Dani is érezte. Szerencséjére játszott az, hogy jött ez a hajléktalan, és elkezdte a kukát vizslatni, de még ez is kevés lenne. Kell hozzá a másik oldal, kell hozzá a napfényes világ a csukott kukákkal, és ezzel máris van egy dinamikai játék az egészben: hogy az egyik oldal ilyen, a másik olyan, az egyik oldal vidámabb, a másik kevésbé, és hogy melyik oldalon jelenik meg Jézus. Ezek mind filozófiai kérdések, és ez a kép ezt jól mozgatja meg. Én nagyon szeretem azt, hogy ez az egész így, ebben a kompozícióban létrejött. A leiratra nekem nincs szükségem, nekem ehhez a képhez a street artnak sok köze nincsen, még akkor se, ha maga a falfirka ebbe a kategóriába esik. Mégis azt gondolom, hogy azt, ami a kép címe, meg amit a képen látunk, az tökéletesen elég, ehhez már túl sok más dumát nem kell tenni. Én is szégyellem magam, hogy ennyit beszéltem róla, mert ez önmagában működik. Köszönöm, három csillag, megvan a Szociográfia leckéd, de Dani, isten bizony, mondom neked, hogy ez nehogy már azt jelentse, hogy nem csinálsz több ilyen munkát, mert akkor nekem rossz napom lesz. (hegyi)
értékelés:    

Buborékvirág

Ma már nem így hívom.

Eszter, itt az a bajom, hogy önmagában ez egy pitypang. Hogy te ezt buborékvirágnak hívtad, az aranyos, de ez most a leirattal működik csak, önmagában a képben nem. Valamit még ehhez kellene csinálni, a háttérrel dolgozni, ott valamilyen szcenáriót beállítani, vagy az előtérben kellene valaminek történni, ezt rád bíznám, de valaminek történnie kellene ahhoz, hogy én ezt elhiggyem, hogy neked ehhez közöd van. Most ez nem sikerült, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

képzeletbeli együttesek: mISSion #242 (EBM)

Egy céges fotózás alkamával beindult a képzeletem... Nem tuti, hogy pont ebbe a leckébe való, de nem tudok jobbat. Olyan, mint egy EBM stílust játszó együttes fotója, kissé talán érezhető a Corbijn-hatás.

A kép érdekes. Ha Gime kitalálja, hogy ezt hogyan lehet jól megcsinálni, akkor lehetne akár egy CD-borító is. Most nem az, ebben a formájában ez nem használható, koncertplakátnak talán igen. Ha én vagyok a megrendelő, akkor azt mondom, hogy készíts valami olyat, amiből kis módosítással létre tudok hozni CD-t, plakátot, web-oldalra képet, vagy akármi mást, de ez most ezt nem teljesíti. Nem véletlen az, hogy ezekben a helyzetekben az emberek a négyzetes kompozícióval dolgoznak, legalábbis a kompozíción belül hagynak egy olyan tömeget, blokkot, ami négyzetesre vágható. Ha most ezt elkezdjük vágni négyzetesre, akkor valaki le fog róla maradni. Ez az egyetlen problémám vele, egyébként maga az ötlet jó, a srácok is jól instruáltak, ha nem is teljesen ugyanazt nézik, de ez annyira nem problémás. Egyetlen egy dolog, amire én odafigyeltem volna: a harmadik úriember: ha már a többiek kint hordják a pólójukat, akkor neki is ezt kellene, mert az övcsat elviszi a figyelmet. A dolog iránya nem rossz, hogy ez most Corbijn-hatás, vagy nem, ezt nem erőltetném, hogy ezt a párhuzamot most megvonjuk. (hegyi)
értékelés:

Évelő

Nádas Péter Saját halál c. könyve jut eszembe, ahol egy körtefát fényképezett. Nagyon örülök annak, hogy Eszter megtalálta a maga fáját. Nagyon izgalmas, hogy ez a helyzet milyen más színpadon történik: van egy főszereplőnk, és ahogy a színpad változik, mennyire más értelmet kap a térben ez a fa, mennyire más asszociációkat hoz. Kifejezetten örülök annak, hogy Eszter mert kilépni a didaktikus irányból, és az első képen ott van valaki a fa árnyékában. Nekem ez egy fontos dolog, mert az egész ettől válik szerethetővé, hogy létrejön egy ilyen dolog, és nem csak dokumentálunk valamit, hanem érzelmileg is megközelítjük. Köszönöm szépen, az évszakok lecke teljesítve. (hegyi)
értékelés: