Feladatmegoldás

Kettős önportré.

Nagyon finom az, ahogy Gábor ezt a képet megfogalmazza. Nem azért érzem az angol hangulatvilágot benne, mert teáscsésze látható, hanem visszafogottságában, abban a nyugalomban, amit ez a kép tükröz, benne van valami Agatha Christie-s feszültség. Amit a képen látok, azzal szinte mindennel egyetértek, egyetlen dologgal nem: ennek az eszköz fülének a lehagyásával. Nagyon szűkre van véve a kép alja és bal oldala, kellett volna erre még egy kicsit engedni. Mondhatjuk, hogy a füle engem nem érdekel, de akkor fordítsuk úgy az egész szerkezetet, hogy a csőre legyen hozzánk közelebb, és a füle legyen hozzánk távolabb, és akkor kevésbé zavarna ez a technikai kütyü, ami a tetőt odafogja, hogy ez most miért nincs ott folytatva, ha már szerepel a képen. Persze sokkal jobban örülnék, ha ennek nem kellene a képen lennie, felül is egy picit több kellene. Tudom, hogy szeretsz ollózni, de nagyon fontos az, hogy legyen tere, legyen levegője a kompozíciónak, azoknak a tömegeknek, amiket elhelyezel. Ha mindent milliméterre körbevágunk, akkor attól az egész nekem fuldokolni fog, levegőért kapkod, zsúfolt, olyan, mint a 7-es busz. Én erre picit figyelnék, legyél egy kevésbé kíméletlen az ollóval, ezt a rutint kicsit lazítsd. Amit látok egyébként tökéletes, és a leckemegoldás is zseniális. Azt szeretném, ha a belső céltudatosságodban a játékosságnak kicsit több teret tudnál engedni, és ennek az első lépcsője az, hogy az ollót kicsit félreteszed. De mégis megvan a három csillag, a leckemegoldás az előző képnél megvolt. A két kép között van különbség, ez egy lényegesen távolságtartóbb kép közlésében, a másik képed a törött tükörrel valami fantasztikusan erős közlés, de ezt is nagyon szeretem. (hegyi)
értékelés:

A cipős vonal Ágnesnél elindított egy újfajta képi ábrázolásmódot, és én ennek nagyon örülök. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezt a megfigyelést rögzítse magában, ezeket az irányokat tudja raktározni, mert ez a kép is azt mutatja meg, hogy nagyon-nagyon minimális világítással, nagyon kis beavatkozással, házi körülmények között is, egy íróasztal lámpával, vagy az ablakon beszűrődő fénnyel meg tudjuk oldani azt, amit egyébként milliós berendezésekkel, tárgyfotóban előállítanak a professzionális fotósok. Az egy másik kérdés, hogy most itt egy másik helyzetet állított Ágnes be, mint ami a cipős képnél van. Számomra nagyon izgalmas az, hogy ennyire közelibe hozott egy cipőformát, ott picit kevésnek érzem a fényt, nagyon egy tónusban marad az egész a háttérrel, oda kb. két fényértékkel több fény kellett volna, kb. annyi, mint amennyi a másik cipő orrán van, és akkor az térben plasztikusan elválik a háttértől. A másik kérdés a csörgő, aminél nem biztos, hogy a nyele a fontos. Most, hogy az van hozzánk közelebb, az kapja a nagyobb figyelmet, a nyél ívén van inkább az élesség, miközben a virág, ami a háttérben van, bár több fényt kap, de mégis az életlensége miatt kevésbé lesz fontos. Itt billeg a dolog. Azt gondolnám én végig az alkotó helyében, hogy biztos-e, hogy ez a csörgő annyira személyes kötődés. Mondok valamit, ami konyhai gyakorlat lesz, és akkor talán érthetőbb lesz, amit mondok. Szoktam csinálni gyümölcsrizst, aminél a metódus a következőképpen zajlik nálam: a rizsmennyiséget egy adagnyi vízben kezdem el főzni, majd utána teszem bele a tejet, és így főzöm, de a gyümölcsrizsbe nem csak cukor és gyümölcsök kerülnek az én esetemben. Kell egy csipetnyi só, mert ha teszel egy kicsi sót az elkészült ételbe, kevesebb cukor elég ahhoz, hogy édesnek érezd az ízét. Szélesebb spektrumon nyílik meg az a gyümölcs ízvilága is, amit beleteszel, nagyobb intervallumban érzed az ízét. Ezt azért mondom el, mert itt most ebből a képből nekem most a só hiányzik. Megvan a cukor, a gyümölcs, megvan minden, édes, de ahhoz, hogy a keserédessége megjöjjön, ahhoz vagy le kell égetni kicsit a cukrot, hogy karamellizálódjon, vagy valaminek történni kell, egy pici só kell bele. A kép kettő csillag azért, mert Ágnes dobott már ebben a technikában nagyobbat is, várnám tőle, hogy ezt a képet ismételje meg, gondolja újra. (hegyi)
értékelés:

Horizon 202

Az az érdekes ebben a képben is, mint az előzőben, hogy egy panoráma formátumot használ Tamás, de teljesen saját gondolatai szerint, és nem köti magát azokhoz a korlátokhoz, ami ennél a formátumnál általában adódik, hogy kihasználni a panoráma lehetőségét, és valami olyan pannót mutatni, amit az ember egyébként a valóságban, abban a formában sosem lát. Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem ezekkel a formátumokkal az esetek nagytöbbségében problémáim vannak, azért mert nehezen szerkeszthető, kompozícióban is nehezen tartható meg, és szerintem tökéletesen idegen az ember látásától, attól, ahogyan a teret érzékeljük. Ez a helyzet nálam a szélesvásznú filmekkel is, főleg, ha az ember egy nagy multiplex moziba megy a cselekmény úgyis általában a kép középső részére koncentrálódik, a többi csak egy környezeti háttér lesz, és engem koncentrálásban szokott zavarni.
   Ennél a képnél az az izgalmas, hogy ezzel a daruval, mint egy óramutatóval, köti össze a két épületet Tamás, és maga a megfigyelés is zseniális, maga a helyzet is rendben van, és az egész olyan konstruktivista forma, ami azért érdekes számomra, mert nem ezt szoktuk meg ettől a panoráma formátumtól. Ha épített környezet, és ez az út izgalmas Tamásnak, akkor azt mondom, hogy hajrá, három csillag, leckemegoldás megvan, nekem ezek tíz pontos képek. (hegyi)
értékelés:    

Kecskebak, de úgy viselkedik, mint egy kutyus. Figyelmet követel magának.

Eszter, itt az a bajom, hogy ami az előző képnél, Marcipánnál működik, abból most itt semmit nem látok. Látok egy állatot, az én ismereteim, mint pesti csávó, odáig mennek, hogy valószínű kecske, ha te mondod. Miközben a nézőpont megválasztása, a plán megválasztása abszolút személyes irányt mutatna, ez a személyes kontaktus mégsem jön létre. Nem csak azért, mert nem ránk néz ez az állat, hanem valahogy nem mentünk tovább, nincs ez a helyzet eldöntve, hogy mit akarunk ezzel mondani. A kecske elég sok mindent megrág, de ennek is most csak egy jelzése van a képen a zöld levéllel, ez csak illusztrációként van meg. A háttér is egy kicsit zavaros, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Nagyon illik rá a neve, tényleg olyan, mint egy kis puttó, a Szamos Marcipán üzleteiben lehet kapni ilyen kis kutyafigurákat, nagyon komolyan mondom, hogy vettünk is egy ilyet, teljesen így néz ki, úgyhogy a meglátás zseniális a névadásnál. Az egy másik dolog, hogy ráadásul kompozícióban is izgalmas, hogy ez a két kis árvácska, ami valószínűleg nem oda lett tervezve, hanem vadon nőtt, nálunk is van ilyen, hogy kipergett a mag az edénytartóból, és elvitte a szél, és egyszer csak egészen lehetetlen helyen elkezdett virágozni a növény. Nagyon jó, ez ad egy átlós irányú dinamikát a képnek, és ebben helyezkedik el a kutya, a maga nyugalmával. Ez mindenképpen jót tesz ennek a munkának, én nem nagyon tudok kivetnivalót találni, úgyhogy megvan a három csillag, köszönöm. Ha úgy gondolod, Eszter, akkor megvan a leckemegoldás is, ettől még persze várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

a kép a street art szociológiájáról beszél. (Polgárfi Gabriella rádióműsort is készített a kép kapcsán.)

Nagyon örülök annak, hogy ezzel a képpel kapcsolatban ennyi hozzászólás, kommentár született, sőt, Polgárfi Gabi még egy rádióműsort is szentelt ennek a munkának. Én ezt nagyon megértem, ez egy nagyon jó ötlet. Javaslom Daninak, hogy hallgassa meg azt a műsort, ha még nem tette meg, mert azon kívül, hogy Gabi a saját élményeit hozza, még irodalmi teljesítmények is vannak ott. Egy dolgot leszögezek, rögtön az elején: ebből a képből bárhonnan bárki bármennyit vágna, elrontaná ezt a képet. Ennek a képnek se a jobb oldala, se a bal önmagában nem érdekes, nem működik. Pont attól válik izgalmassá a dolog, hogy Dani megtalálta azt a pontot, hogy honnan készítse el ezt a képet. Ott van középen ez a villany betonoszlop, ettől az egész olyan, mintha két képpel dolgoznánk, ráadásul a véletlen, vagy a Dani szeme (remélem ez utóbbi) segítségére sietett, mert ha megfigyeljük, akkor azok az autók olyanok, mintha az előző képen még ott lennének, és a másik képen, mintha egy montázs lenne, és onnan hiányoznak az autók folytatásai. Persze, ha jobban megfigyeljük, akkor ott van az a folytatás, de azáltal, hogy az a vigyorgós kuka ott van a háttérben, ettől az egész külön történetté kezd válni. Mégis az egész együtt működik, nem csak azért, mert a kompozíciónak fontos eleme az, hogy a kékek hogyan ismétlődnek, vagy a napfényben lévő házfal és az árnyékba lévő házfal hogyan felesel egymással, ráadásul ezek tömegelhelyezésben is abszolút rendben vannak, hanem az, hogy önmagában az, hogy föl van fújva a falra az, hogy „Jézus”, az kevés, és ezt Dani is érezte. Szerencséjére játszott az, hogy jött ez a hajléktalan, és elkezdte a kukát vizslatni, de még ez is kevés lenne. Kell hozzá a másik oldal, kell hozzá a napfényes világ a csukott kukákkal, és ezzel máris van egy dinamikai játék az egészben: hogy az egyik oldal ilyen, a másik olyan, az egyik oldal vidámabb, a másik kevésbé, és hogy melyik oldalon jelenik meg Jézus. Ezek mind filozófiai kérdések, és ez a kép ezt jól mozgatja meg. Én nagyon szeretem azt, hogy ez az egész így, ebben a kompozícióban létrejött. A leiratra nekem nincs szükségem, nekem ehhez a képhez a street artnak sok köze nincsen, még akkor se, ha maga a falfirka ebbe a kategóriába esik. Mégis azt gondolom, hogy azt, ami a kép címe, meg amit a képen látunk, az tökéletesen elég, ehhez már túl sok más dumát nem kell tenni. Én is szégyellem magam, hogy ennyit beszéltem róla, mert ez önmagában működik. Köszönöm, három csillag, megvan a Szociográfia leckéd, de Dani, isten bizony, mondom neked, hogy ez nehogy már azt jelentse, hogy nem csinálsz több ilyen munkát, mert akkor nekem rossz napom lesz. (hegyi)
értékelés:    

Egy céges fotózás alkamával beindult a képzeletem... Nem tuti, hogy pont ebbe a leckébe való, de nem tudok jobbat. Olyan, mint egy EBM stílust játszó együttes fotója, kissé talán érezhető a Corbijn-hatás.

A kép érdekes. Ha Gime kitalálja, hogy ezt hogyan lehet jól megcsinálni, akkor lehetne akár egy CD-borító is. Most nem az, ebben a formájában ez nem használható, koncertplakátnak talán igen. Ha én vagyok a megrendelő, akkor azt mondom, hogy készíts valami olyat, amiből kis módosítással létre tudok hozni CD-t, plakátot, web-oldalra képet, vagy akármi mást, de ez most ezt nem teljesíti. Nem véletlen az, hogy ezekben a helyzetekben az emberek a négyzetes kompozícióval dolgoznak, legalábbis a kompozíción belül hagynak egy olyan tömeget, blokkot, ami négyzetesre vágható. Ha most ezt elkezdjük vágni négyzetesre, akkor valaki le fog róla maradni. Ez az egyetlen problémám vele, egyébként maga az ötlet jó, a srácok is jól instruáltak, ha nem is teljesen ugyanazt nézik, de ez annyira nem problémás. Egyetlen egy dolog, amire én odafigyeltem volna: a harmadik úriember: ha már a többiek kint hordják a pólójukat, akkor neki is ezt kellene, mert az övcsat elviszi a figyelmet. A dolog iránya nem rossz, hogy ez most Corbijn-hatás, vagy nem, ezt nem erőltetném, hogy ezt a párhuzamot most megvonjuk. (hegyi)
értékelés: