Feladatmegoldás

Szerintem az arca mindent elárul.

Dóra, ez egy nagyon izgalmas kép, az, hogy a modelled olyan, mint egy viking harcos amazon, aki élvezetét leli ebben a gyümölcsben, de két dolgot hadd említsek meg: nagyon jó a háttér zöldje, az a kerítésoszlop nem annyira erős. A szemüveg színben tökéletes, de pont az élvezeti értékét csökkenti az egésznek azáltal, hogy azt az őrületet, ami ezzel a formai játékkal létrejön ezzel a hátravetett fejjel, a szemet eltakarja elég erősen. A másik problémám maga a ribizli és a száj találkozása. Valószínűsítem, hogy nem rögtön fényképezted le, hanem az élességgel, a beállítással foglalkoztál, most olyan érzésem van, hogy a modellednek viszonylag hosszabb időn keresztül kellett ugyanabban a pózban lennie. Ezt látom, mert ha nem így lenne, akkor valamit biztos kezdett volna azzal a növénnyel. És pont az, amit a szájnál mondasz, hogy a szája elárul, pont az, ami inkább azt árulja el nekem, hogy ő most úgy csinál, mintha, azaz tudja, hogy mit fog csinálni, mert tényleg szereti ezt a gyümölcsöt, de most ő nem a csúcspontján van ennek a gesztusnak, hanem annál már később. Ez a két meglátásom van. Egy kicsit kevésbé vágtam volna szűkre, ha már fent ennyit hagytál, és ez jót is tesz a képnek, akkor a kép jobb és bal oldalán is kellett volna hagyni. Ehhez az kellene, hogy valahogy úgy megközelíteni ezt a zöldet, mert a zöld nagyon jót tesz ennek, hogy ne legyen se kerítés, se drótrács, se semmi, csak a zöld fák, a hölgy, meg ez az élvezet. (hegyi)
értékelés:

Nem tudom, Gime. Az a bajom, hogy ezt inkább az Absztrakt leckébe lehetne beletenni, a Rezonanciába semmilyen szinten nem látom az értelmét. Az Absztrakt leckébe viszont nem érzem azt a kompozíciós erőt, ami összetartaná ezt a képet. Ha máshogy lennének ezek a vonalak, akkor sem lenne másképp ez az egész, tehát nincs valami, ami összerántsa ezt az egészet, ami így, és csak így készíthető el. Márpedig ha bármi behelyettesíthető, vagy vitatható, akkor onnantól kezdve nekem kérdéses az, hogy az úgy rendben van-e. A másik az, hogy ahogy látom ez a fényforrás nem folyamatos fényű. Ettől egy kicsit olyan az egész, mint egy burda szabásminta, abban voltak vékonyabb, vastagabb vonalak, az egyik a varrásvonal volt, a másik a szabásvonal, a harmadik a tűzésvonal, és különböző színekkel voltak ezek jelölve, varrónő legyen a talpán, aki ezt végig tudta követni, de volt ebben a barkács ruhagyártásban mégis valami izgalmas. Most ez olyan, mintha ilyesmit látnék, de hogy ez most tűzijáték, persze, mert vörös a háttér. És ha én színtévesztő vagyok? Nem tudok ennél többet mit mondani. Viszont Gime van egy határozott kérésem, aktivizáld magad a kommentárokban, a saját és más képeinél is, ne csak kifelé adj jelzlseket magadból, hanem más impulzusait is dolgozd fel és beszélj róla az alkotóval, mert most nagyon úgy tűnik, mintha remeteségbe vonultál volna, ami abszolút korai. (hegyi)

Egy nagyon érdekes képet kaptunk Mártitól, és én arra szeretném őt buzdítani, hogy küldjön még képeket, mert még akkor is, ha csak 4 hozzászólás született egyelőre ehhez a képhez, de mégis azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy másfajta alkotói megközelítést is megismerhessünk, mint amit általában látni szoktunk, egymás szinapszisait néha átprogramozzuk, ami nem könnyű, de mindenképp fontos feladat. Márti történetekben gondolkodik, itt is egy ilyen történetet látunk. Attól, hogy Márti ezt a történetet végiggondolja, és a fejében végiggondolt történetet valósítja utána képileg meg, még akkor is, amikor a valós helyzet megfogalmazásába kezd, módosíthatja az eredeti, kiinduló álmot, de mégis ez az egész egy vezetett történetmesélés, és mindez mellett hagyja, hogy a néző a saját történetét is végigélhesse, tehát nem akar erőszakkal senkit sem rávenni arra, hogy az ő történetét értse meg. Nyitva hagy kapukat, és ezzel éri el azt, hogy az ember vissza-visszatér, és próbál kapcsolódni, mint ennél a képnél is. Mert mit is látunk? Látunk egy nőt, aki ül a parkban, kezében 5 uborka, és meditál. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy de hát miért van ilyen furcsán fésülve az arcába a haja, aztán észrevesszük, hogy valószínű nem a sarki kis fűszereshez ugrott le uborkáért, mert jönnek a vendégek, de még ha így is történt, valami útközben történt vele, ami miatt bement a parkba, és ott ebben a pózban egyszer csak letöttyedt. Próbáljuk megfejteni. Erről a képről nekem eszembe jutott egy olyan videó, amit az interneten láttam, nem is teljesen értek, nem is akarom nagyon megfejteni, de mégis valahogy ez a videó ugrott be. Nem tudom, hogy hallottatok-e róla (nem fogom belinkelni ide az elemzéshez), hogy vannak olyan helyzetek a világban, amikor különböző publikus helyeken egy fotó vagy egy film erejéig emberek, párok, főképp nők, arra vannak rávéve (vagy kényszerítve), hogy a megszokottól eltérő módon, akár ruhában, akár meztelenül szerepeljenek. Ezek főképp az erotika irányából közelítenek, de mégis a történet esendőségében hasonlatos, abban a különlegességben, amit az esendőség megélése ad. Nekem ennél a képnél a legfontosabb üzeneti rész pont ez a kiszolgáltatottság, esendőség, hogy az embernek megy az élete a maga folyamában, történnek vele a dolgok, végzi a hétköznapi teendőit, majd egyszer csak valami történik, ami kizökkenti az idő kerekét, és ott találja magát egy számára már nem biztos, hogy kontrollálható helyzetben, amiben nem tud adekvát válaszokat adni a külvilág dolgaira. Csak fokozódik-fokozódik a helyzet, majd egyszer csak úgy érzi magát, hogy elengedi a gyeplőt, és hagyja magát leülni a földre, hagyja magát benne egy helyzetben, mert akármennyire is szürreális már a képlet, de nem tud a történettel tovább haladni, nem tudja magát tovább tartani, nem tudja a maga távolságát tartani, a maga büszkeségét, tartását nem tudja hozni, túl sok információ jön túl gyorsan. Mindez elkezd olyanná sűrűsödni, amiben az ember már nem tudja, hogy mi legyen a következő lépés. Erről énekelt Cseh Tamás a Csokonai Vitéz második éneke című dalában eképpen: "Láttyátuk feleim, / csinosan kifeslő kertjeim. / Szümtükkel, mik vogymuk, / isa ölbeesett kéz vogymuk." Itt is nagyjából ezt érzem, és lehet, hogy ez csak az én értelmezésem. Miközben ebben a képben van humor, mégsem a humor az, ami nekem ebben dominál. Nagyon jó a piros rúzs, a piros körmök, én mondjuk lehet, hogy egy piros szalagot tettem volna hozzá a ruhához, vagy valami retket, vagy piros növényt elhelyeztem volna a modell ölében. Ez lehetne egy kompozíciós játék, de így is jó a piros köröm, meg a piros rúzs. Nagyon jó ez a pöttyös ruha, az egészben hoz egy olyan történetet, ami végiggondolható úgy is, ahogy az elemzés elején elmondtam, hogy a nagykövet felesége fogadást rendez, és kicsi a büdzsé, ezért lerohan a kisboltba, már teljesen kikészítve, és akcióra készen, hogy az uborkasalátához a konyhára beszerezze a hozzávalót. Minden történet igaz lehet, és ez a képnek a nagyon nagy ereje, de mégis valahol megakadt ez a történet, bármelyiket is kezdem el mesélni. Ezt a pillanatot látjuk. Az is eszembe jutott, hogy egy izgalmas helyzet lehet az, ha az ember egy kicsit, mint egy performance fogja fel ezeket az ügyeket, hogy saját maga életéből szituációkat áttesz valami egészen más porondra. Ezt a képet én el tudnám képzelni egy nagyvárosi járda közepén is, ugyanígy ebben a beállításban, ezekkel az uborkákkal, nem csak parkban. De ez itt a parkban is eléggé különös. Ebben mindben benne van az a vágy, az az élmény, amikor szeretnénk a rendszert, amiben élünk, utolérni, megérteni, uralni, sőt, szeretnénk kiszabadulni azokból a hétköznapi szituációkból, amik rendre belekényszerítenek minket, hogy adott kérdésekre adott válaszokat adjunk. Ebből a kitörési vágy az, ami leginkább erős. Ez a gesztus és performance fotografálás azért áll hozzám közel, mert én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a fejben elkészüljön a kép, még mielőtt exponálunk. Fontosnak tartom azt, hogy ki legyenek találva azok a dolgok, amivel szeretnénk dolgozni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesen fogunk tudni uralni, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének a véletlennek szerepei, de mégis ezek a fajta megközelítések hozzám sokkal közelebb állnak, mint azok a talált pillanatok, amikor épp nálunk van egy fényképezőgép, és exponálunk valamit hirtelen, mert az utcán szembejött. Azok a képek is fontosak, mint dokumentálás, de pontosan az a jó ebben a képben, hogy dokumentál, de lelkiállapotot, és nem vizuális helyzetet. Mindig is arra sarkallok mindenkit, hogy a lelkiállapotát és az épp aktuális szellemi állapotát, gondolatait, érzelmi csomóit próbálja meg gondolatokkal átértékelve, helyzetbe hozva utána vizuálisan megfogalmazni, valahogy dokumentálni nekünk és magának, mert szerintem ezek azok a dolgok, amivel az esztétikához is, és a környezetünkhöz való viszonyban is előre tudunk lépni. Nagyon örülök ennek a képnek, legfőképp azért, mert gondolkodó helyzetről van szó. Márti, ne sanyargass minket, légy szíves küldjél munkákat. (hegyi)
értékelés:    

Úton voltam, amikor ez a kép készült. Úton volt ez a kisfiú is.

Ezt a képet az maratoni rádióadásomban is említettem. Nagyon mélyen megfog ez a kép. Lehetne egy filmből kiragadott pillanat is. Az a furcsa az egészben, hogy attól szürreális a dolog, hogy figyeljük, hogy a srácnak megjelenik-e a tükörképe a tükröződő üvegen, és megjelenik, de nem ott, ahol mi várjuk, nem ott, ahova az oszlop és a tetőn lévő lámpák sora visz minket. Ott van egy másik szereplő, aki szintén ránk néz, vagyis mintha egymást néznék ezzel a sráccal. Olyan élmény, mintha a kisfiú belenézne a tükörbe, és egy 20 évvel későbbi önmagát látná viszont benne. Ettől az egésznek van egy olyan érzete, hogy ez a gyerek most itt utazik, és mire visszajön, addigra már megöregedett. Az elvesztett fiatalságnak, a kamaszkornak van egy ilyen bizonytalansági érzete, amikor az ember vágyik is arra, hogy felnőtt legyen, de fél is attól, hogy elveszíti a szabadságát, amit a gyerekkor jelent, amikor már felfogja, hogy van mit vesztenie, és azt is felfogja, hogy ezt el fogja veszteni. Valami ilyesmiről szól ez a kép, és az tökéletesen jó, hogy sikerült úgy megcsinálni ezt a képet, hogy nem bukik le az alkotó, hogy a megfigyelés abszolút pontos, hogy attól függetlenül, hogy a gyerek a kép elején bemozdult, a háttér rendben van, jól követhető minden, ezért egységessé válik. A szituáció is érthető, hogy ez egy repülőtéri helyzet. Kevés ennyire összefogott Gyerekkor leckét kaptunk, mert ez egy nagyon jó szimbólum. Még az Utazás, megérkezés leckébe is tökéletes lenne. Kriszta, én azt gondolom, hogy neked ilyesmikkel kell foglalkoznod, mint ez a kép, vagy például az Éjjel c. képed, amiről már beszéltem. Ezek nagyon-nagyon erős üzenetek, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Igen, Ágnes nyaral, sok mindenkinek felkeltette ez a kép az érdeklődését, és nagyon jó a gesztus ezzel a gatyával, meg az alkotó combjával, meg a Bobi farkával. Azt elmondanám, hogy ez nem macska, hanem kutya, a méreteket tessék megfigyelni. Ha ekkora macskánk lenne, akkor valószínűleg dömperrel kellene etetni. Ez abszolút rendben van, és én ismerem a saját állataimat, hogy nem olyan egyszerű létrehozni a csodát. Kár, hogy az a szék üres, így most a szerepe annyi, hogy összeköti ezt a két formát. Ez is fontos szerep, de onnan valaki hiányzik, ez a hiányérzet megmaradt. Tónusban is rendbe kellene ezt rakni: nagyon világos a comb, ki is van égve, a nadrág is, erre tessék odafigyelni exponálásnál, valahogy kiegyenlíteni ezt a két dolgot. Attól még a nyaralás érzete megjön, hogy nem a verőfényes napra fekszem ki, hanem csak fénybe, és akkor tónusértékben a háttér, a szék, és a comb, a kutya farka kevésbé nagy különbséggel szerepel. Ha legközelebb jössz, akkor ezt a leckét kérem megismételni, miközben megvan rá kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Kedves portrét látunk, mindazzal együtt, hogy az idő múlásáról beszél a kép, de mindezzel együtt a szeretetről is. Attól függetlenül, hogy az idős kor milyen jeleket, és milyen nyomokat hagy az ember arcán, megmaradnak azok a gesztusok, amik igenis fontosak. Még akkor is, ha Jucika néni a portré elkészítéséhez nem készült nagyon neki, nem tette be a protézisét, nem csinált valami extra kontyot a hajával, talán ettől válik az egész őszintévé, és keresetlenné. Amire figyelnék, az a háttér. Nagyon jó a játék azzal, hogy háromféle szürke tónussal dolgozunk, de akkor nem szabad ennyire szűkre vágni a képet, kicsit többet kell adni a háttérből, hogy ezek a ritmusok jobban tudjanak érvényesülni. Egyébként szerethető kép, bár tőlem távolabb áll, hogy ennyire naturálisan ábrázoljak egy portrét. (hegyi)

Klassz meccs volt!

Igen, Csongor, körülbelül így kell riportot csinálni. Nem technikailag mondom ezt, hanem történetmesélés szempontjából. Érthető a sztori, az angolokkal vízilabdáztunk, lement egy meccs, és lealáztuk őket, és ez nagyon jó. Technikailag van problémám viszont. Az első képnél az, hogy ez az egész tömeg billen. Mondjuk ha én egy újságnál dolgozom, akkor én ezt a képet ebben a formában nehezen tudom az újságba berakni. Ha már csak egy kép is van, amivel nehezen tudok mit kezdeni, akkor keresek egy mást az ügynökségnél, aki ezt az egész sztorit úgy megcsinálta, hogy nincs benne technikailag hiba. A függőlegeseket, vízszinteseket célszerű tartani. Ez nagyjából igaz a második képre is, ez is ugyanarra dől. A harmadik kép rendben van, bár a hálóból adtam volna még egy kicsit, hogy értsük is, hogy mi lóg ott be, de ez a kép rendben van. Nem értek a vízilabdához, úgyhogy azt gondolom, hogy a következő is abszolút rendben lévő, itt, ha minden igaz, dobunk mindjárt egy gólt. A közönségről készült kép, mint hangulatkép tulajdonképpen rendben van, bár akkor kellett volna exponálni, amikor a közönség éppen örül. Most annyira nem feszült a figyelem, van, aki teljesen mással foglalkozik, a kisgyerek kér még egy szendvicset, a másik srác magyarázza a piros pólósnak, hogy „te, figyelj, utána elmentünk a csajjal, meghívtam őt egy pub-ba”, közben a szőke hajú lány a punk barátaival majszolja a szotyit, szóval millió-millió történet, és mind kicsit magával van elfoglalva. Valószínű, ha ez éppen egy góldobásnál van, akkor ezek egy emberként ugrálnak és üvöltenek. Ez szerencsésebb lett volna, ha így történik meg, de az ábrázolás maga rendben van. Az eredményjelző tábla is értelmes és értelmezhető, itt is dől az egész hanyatt, nem tudom miért. Utána, amikor a srácok lemennek a színről, ez teljesen rendben lévő kép, integetnek, örülnek, boldogok. Ezek apró hibák, amiket felsoroltam, a ferdeséggel kell tudni mit kezdeni. Megvan a három csillag, mert az, hogy a riport ennyire össze van szedve, tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés: