Feladatmegoldás

Petri György verse.

Nagyon jó ez a vers, amit kapunk, nagyon örülök, hogy Petri bemutatásra kerül nélunk. Azt kérdeztem a kommentnél, hogy mi az oka annak, hogy el van életlenítve a versben valami. Én azt gondolom, hogy ha már valami illusztrálunk, akkor hagyjuk az meg annak, ami, még akkor is, ha nem minden tökéletes. Ne akarjuk a képünkhöz faragni a verset azért, mert nem bauxit-beton ez a ház. Az övé az volt, a tiéd meg nem. Részben az egész, egészben a rész benne van úgy is, tehát ezen ne akadjünk fönt. Én nem hagynék ki, nem csinálnék ilyet, mert ő sem fog belerajzolni a te képedbe, hogy belerajzolja a nagymamát. Ne képként kezeljük a verset, hanem a verset illusztráljuk. Azzal nincsen semmi bajom, hogy ez egy másolás, és ettől billeg egy kicsit a bal oldal, mert ettől megvan a személyes érzete. A kép attól izgalmas, látod, itt sincs párhuzam, hogy ez a felújított ház, ebben a hóesésben, nagyon szép perspektívával, de tökéletesen üresen állónak tűnik, tehát sehol egy nyitott ablak, sehol nincs egy folyosón végigfutó kisgyerek, semmi, üres, még kuka sincs az udvaron. Látszik, hogy el lett takarítva a hó, de mégis embertelen az egész, és ez nagyon jól rímel a versre. Ez a kép nekem ettől működik ehhez a vershez, mint illusztráció. Három csillag megvan, a versbe pedig ne nyúljunk bele, ez a tanácsom. (hegyi)
értékelés:

Humoros megoldás a mozgásra, viccek kicsit elcsépelt poénja a csiga sebessége, ennek illusztrációját kapjuk. A csiga annyira nem gusztusos, valószínűleg ez egy meztelen csiga, őt annyira nem szeretem, ha már csiga, akkor legyen neki háza, de ez az én személyes problémám. A geg jó, a humor jó, a leckét megoldja, de hiányzik nekem ebből valami, ami miatt én ezt a falamra akarnám akasztani. Jó poén, egyszer megnéztem, de ennél nem sokkal több. Nem akarok visszatérni a képre újból megnézni, mert egyből levettem, hogy oké, csiga, húzta a nyálát, és látszik, hogy merre kolbászolt. Mariann, ennél menjünk mélyebbre. (hegyi)

Budapest, 2010.10.07.

Nagyon izgalmasak ezek a belső terek azzal az optikai játékkal, amit Sándor előszeretettel használ, mert ezek a széttartó vonalak mégis valamilyen koncentrált ritmust tudnak létrehozni. Most nagy szerencsével ez megint létrejön, tömegelhelyezés is viszonylag rendben van. Egy kicsit sajnálom azt a fiatalembert, akinek csak a profilja és a karja jutott a képre, meg egy pici a lábából, de ezek a rózsaszín ruhás gyerekek nagyon izgalmasak. Létrejön az a helyzet, amikor annyira határtalan a bírhatnék, hogy én most kapcsolatot akarok teremteni azzal az elefánttal, ha ő nem akarja, akkor is - ez tökéletesen jól jellemzi a gyerekkornak ezt az élményét. Nagyon jó megfigyelés, és az is izgalmas, hogy vajon itt most egy családról van-e szó, és mindenki rózsaszínbe van öltöztetve, mert ez a trendi, vagy a véletlen hozta ezt így össze. Én nem tudom, de őrületes ez a sok pink. Köszönöm szépen, a három csillag megvan. A leckemegoldáshoz ez távolságtartó megközelítés. Jól hoz egy élményt, de nem tudom, hogy mennyire saját élmény. Sándor, majd szeretném, ha a saját gyerekkori élményeidből is kaphatnánk valamit képi megoldásban, legalább ennyire erősen, mint ennél a képnél. (hegyi)
értékelés:

(Két képből raktam össze, nem akartam igaziból könyvet égetni. Technikailag meg még nem tudtam jobban megcsinálni.)
Még most is 220-al megy a szívem, pedig azt hittem, már túl vagyok rajta. A történet csak annyi, hogy már iskolás korom előtt megszállottan szerettem olvasni, és ezt a szüleim nem nézték jó szemmel. Mert ilyenkor nem láttam és nem hallottam a környezetemből semmit. A mai napig nem tudom és nem értem, apu mért tépte ki a kezemből a könyveimet és miért hajította őket bele a cserépkályha lobogó tüzébe. És mire kérdezni mertem volna, már nem volt kitől...

A film forog, visszatekerődik, és újból éljük az emléket. Abban biztos vagyok, hogy ezzel még fog dolgozni Mariann, és én azt is javaslom, hogy dolgozzon. Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre, de nem azért, mert a kép rossz, hanem azért, mert kell ezen még munkálkodni ahhoz, hogy kiforrja magát a megoldás abban a tekintetben is, hogy amikor megvan az a belső pont, ahonnan ez az élmény kiforgatható a sarkaiból, akkor a technika is, és a kompozíció is már önmagától össze fog állni, elő fogja magát hívni. Most didaktikus a megközelítés: lángokban elpusztult könyveket ábrázolok szendvicsnegatívként, egy tűz képeit összemixelve a gyermek mesekönyvekkel. Én abszolút értem azt, hogy miért nem szeretne Mariann elégetni a könyveket, én is ezzel nagyjából egyetértek, bár az alkotói szabadság mindent megenged, ott nincsenek kötöttségek. Ott egy képért bármit meg lehet tenni. Ezek a fékek társadalmi elvárási, és nevelési fékek, ugyanakkor a megélt élményhez szükségesek. Hermann Nitsch-et hoznám példaként, a galériában láthattok egy misztériumjátékát, aki pont azt mondja, hogy menjél oda, vegyél rajta részt, vérezd össze magad, kend össze magad azzal az anyaggal, ami egy disznóvágásnál, vagy bármilyen szertartásnál létrejön, legyél részese, és éld meg azt a misztériumot, azt a csodát, ami aztán, mint katarzis, felszabadít. Tehát értem az okot, de mégis azt mondom, hogy nem biztos, hogy egyetértek vele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ennek a képi megoldása csak és kizárólag az lehet, hogy gyerekkönyveket égetsz, de valahogy közel kellene jutnod az élmény újraéléséhez, mert akkor fog a kép megszületni. Itt most az úgy csinálni, mintha az nem elég, az emlék didaktikus ismétlése nem segít se az alkotónak, se a befogadónak. Ismétlés. (hegyi)

Ez kifogyhatatlan... :D

Gyönyörű modelled van, Gime, és nagyon élvezi ő ezt a kommunikációt, ha te is benne vagy, nagyon látványos példánya ő a maga csoportjának. A fényképpel annyira nem vagyok kibékülve. Rákerült erre is az a kiégett, túlvilágított technikai játék, amitől elmeszelődik a mancsa, a feje teteje, még az orránál is furcsa az első tappancsa, ez nem nagyon tesz ennek jót. Amikor azt mondom, hogy csinált, akkor azt értem, hogy attól, hogy megtaláltál magadnak egy fénytani helyzetet, amit reprodukálsz. Ha ez a reprodukció didaktikusan folyik, tehát egy szoftver, amit beállítottál magadnak egyszer, és kikísérletezted, utána ha törik, ha szakad, rákerül a képre anélkül, hogy utólagosan kontrollálnád, hogy a végeredménnyel mi történik, és saját maga csak azért igazolja magát, mert többedszer használod, akkor ez modorossággá fog válni. Én ettől óva intelek. Van, ahol ez rendben van, ott, amikor a saját önportrédat készítetted el a parkettánál, akkor ez nagyon rendben volt, ennél a képnél nincsen. Indokolatlan, esztétikailag problémás. A másik az, hogy ennél a képnél a központi helyzet a két mellső mancs és a fej, viszont a test tömege, és a nagy hátsó tappancs a kép elején ebben a rövidülésben nem előnyös. Mivel együtt laktok, én nagyon remélem, hogy még fognak születni képek, azt írod, hogy "ez kifogyhatatlan", úgyhogy én nyugodt lelkiismerettel adom vissza ismétlésre, fontold meg, hogy biztosan kellenek-e ezek a mache manipulációk. ismétlés. (hegyi)

Alapanyagok: raffia, szalma. Időben beáztatva vízbe.

A 3 szál szalmát összefogom sugár irányban. A középpontban kicsit megnyomom.

A raffiát félbehajtom, és egy szalmaszálon átvetem. Ezután kicsit meghúzom. A következő szalmaszál és az előző szál közötti részben a raffiából x alakot képzek. (Így a raffiaszál, ami az előbb az 1. szál mögött volt, az a 2. szálnál elé kerül.)

A 2. sornál is ugyanezt a technikát folytatom. Hímelésnek nevezik szaknyelven.

...sokadik sor...

Ha elkészültünk, a munkát megfordítom, és a fonák oldalra két csomót kötök.

A fonák oldalon a raffiaszálak végeit behúzom, majd levágom a felesleget.

A szalmaszál végeket ferdén levágom. Lehet asszimetrikus a napunk. Szerdán este a sulirádióban meghallgathatod, hogy kell napot készíteni ezek alapján a képek alapján.
Arról a rádióműsorról van szó, ahol Anita elmondta, hogy hogyan kell napocskát készíteni, melyre megérkeztek a megoldások is. Nagyon örülök annak, hogy Anita kitartó és visz minket ebbe a feladatba. Nagyon kedves, és a közösség szempontjából nagyon fontos dologról van szó, miközben a finom mozgások, a kézzel való alkotás mindegyikünkre ráfér, azokra is, akik a gép előtt görnyednek, azokra is, akik a mindennapjaikban, a modern világ kihívásaira keresnek megoldásokat és válaszokat. Nagyon fontos, hogy visszatértjünk néha-néha azokhoz a munkafolyamatokhoz, amelyek a kézzel elkészített tárgyak világa. Jól követhető a munkafolyamat is, abszolút rendben van az üzenet, talán annyi, hogy egy utolsó képet vártam volna egy tökéletesen megcsinált eszközből, tehát az ollós kép után én még várnék egy befejezett kompozíciót is. De a feladattal együtt a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Ha jól sejtem, ez valahol a MÜPA-ban lehet, mintha ott lennének ilyen tölcsérformájú lámpák. Nagyon izgalmas az a térjáték, amit észrevett Bara. Ez nyilván az építésznek is köszönhető. Annak külön örülök, hogy nem elégedett meg azzal, amit az építész létrehozott, hogy ezt ábrázolja és dokumentálja. Maga a kép nem csak arról szól, hogy van egy organikusnak tekinthető tölcsérformánk, és arra hogyan reagálnak ezek a zongorabillentyűhöz hasonló fekete-fehér, sötét és világos faburkolatok, hanem ebbe a helyszínbe beleállított egy modellt. Hogy ez instuálva történt, vagy megfigyelte, hogy valaki éppen nézelődik, azt nem tudom, de ilyen szempontból mellékes, mert jó helyen van, ráadásul ez a hármas forgás, ami az árnyékkal, a valós személlyel, és annak a tükröződésével létrejön, ez is nagyon izgalmas. Mind a három forma tulajdonképpen egy kicsit másról is mesél. Nagyon kedvelem ezt a képet. A tömegelhelyezés is jó, ezt a nagy lámpatömeget jól hozza vissza modell, tökéletesen rendben lévő megoldás, megvan a Fény és árnyék lecke. (hegyi)
értékelés: