Feladatmegoldás

Esztergom (itt voltam először szerelmes), 2010.06.19.

Azt nem tudom, hogy mennyire a szerelemről szól ez a kép. Értem én a leiratot, hogy Sándor személyes történetéről beszélünk, de azért mégiscsak a Gyerekkor leckét látjuk itt. Ha a párhuzamot veszem, itt van két szereplőnk: az egyik egy fiú, aki lazára vette a figurát, kis halászgatyában van, pólóban, és vele ellenpontban a kislány, aki valamilyen korabeli ruhának tűnő szerelésben van. Tulajdonképpen van egy enyhe utalás a Rómeó és Júlia történetre is akár, hogy a két család között mintha lenne egy különbségtétel is, hogy az egyik a gazdagabb, a másik a szegényebb, vagy az egyik a városi vagány, a másik az urilány. Közben ők játszák a maguk játékát, és nem vesznek nagyon tudomást arról, hogy most kin milyen ruha van, meg ki honnan jött, hanem játszák azt a játékot, amit ezeken a térelemeken létre lehet hozni. A kép ilyen szempontból rendben van, nekem a gyerekkoról meg a szerelemről átvitt értelműen mesél. Megint a személyesség az, amit kérek. Látod, Sándor, itt a helyzet, hogy egyszer kell a kisujjadat megmutatni, még ha az egy lábujj is, és máris az egész karod kell. Készült itt nekünk egy kép a Talp leckére, és most nagyjából azt az irányt kérném én számon, azt a személyességet a gyermekkor feldolgozásánál is. Nincs itt másról szó. (hegyi)
értékelés:

Szigetfesztivál, 2010.08.08.

Nagyon örülök ennek a képnek, nem csak azért, mert Rokiékat ismerhetjük személyesen is a tavalyi Tilos Maratonról, hanem azért, mert egy olyan gesztust, helyzetet vett észre Sándor, amiben van humor, emberi vonal, esendőség, amiben a túlélés és élni akarás benne van. Még akkor is, ha ezek a figurák, akiket látunk a képen, a maguk lázadását ezzel a bakancsos, keményfiús megoldással próbálják mutatni, akkor is benne van a tisztelet, az az emberi gesztus, ami nagyon fontos a mindennapokban, nem csak akkor, ha kerekesszékesek vagyunk, hanem akkor is, ha bármilyen más emberi kapcsolatban veszünk részt. Szépek a fények, jó a megoldás. Azt nem teljesen értem, hogy mi történt itt a képnek nagyjából a felétől fölfelé, nagyon éles határral sötétül le ez az egész történet. Valószínűsítem, hogy ez a kamerának valami specialitása lehet. Érdekes az, hogy ez a fajta látószög ilyen eredményt ad, hogy az álló figurák, főleg a kép jobb szélénél, elég érdekesen vannak jelen. De ez egy nagyon-nagyon jó képi megoldás, és egy jó pillanatot talált Sándor. A Barátság lecke is megvan ezzel, mert azt gondolom, hogy a szimbólum-rendszere nagyon erős ennek a képnek, fontos pillanat a megismerés, az elfogadás a barátság útján. (hegyi)
értékelés:    

Nem rossz kép, de számomra ebből a képből a parti részből nem kellene ennyi, mert a víz úgyis megismétli ezt a tükröződést, tehát ebből lényegesen kevesebb is elég lenne, és akkor egy izgalmas képet kapunk. Azt az épületet valahol el lehet vágni. Azt nem tudom, hogy ezek a kis lépcsőzések mennyire csak itt, ezen a területen lelhetőek föl, vagy esetleg a folyó más szakaszán is, mert ez a fehér ház az, ami nagyon kopog. Egy viszonylag kevésbé fantáziadús, elég csúnya házikó, ha ő nem lenne a képen, csak ezek a kis fák, amik itt vannak, és úgy jöhetne ez létre, akkor az izgalmasabb lenne. Ezzel a házzal most itt nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha ez csak itt van ez a víz-gát rendszer, akkor oké, csak így tudtad megcsinálni, de ha ez máshol is volt, akkor érdemes lett volna arra is figyelni, hogy a háttérben mi történik. A kép fölső részéből mindenképpen vágnék, az a napkollektoros dolog abszolút nem kell már a képbe. (hegyi)
értékelés:

Egy öt képből álló sorozatot látunk, és abszolút érzem azt, hogy Eszterben a közlekedési eszközök iránti szerelem igen erős. Az első képet nem teljesen értem, hogy miért, és hogyan vannak itt a függőlegesek és a vízszintesek, egy kicsit slendriánul van komponálva, nagyon szűkre is van véve. Ha jól látom, ez a felvétel valamilyen belső térből készült, valamennyiből többet lehetett volna adni ebből a belső térből. Persze nem ismerem magát a teret, de talán ha többet adunk, akkor többet tudunk komponálni is, és akkor nem ilyen szűkre szabott ez a front elem, ami ennek a vasúti szerelvénynek az eleje. Aztán a második kép egy nagyon-nagyon míves réz betűsor, és ehhez képest egy korszakkal előbb való tábla. Érdekes ez a párhuzam: a gyönyörűen restaurált technikai dolgok, és ez az ütött-kopott tábla. Így együtt elég furcsa, de szép megoldás. A függőlegesek, vízszintesek, párhuzamosok kicsit hanyagul vannak megvalósítva. Ugyanez igaz a következő képre is: dől a horizont, dőlnek az egyenesek, nem igazán értem, hogy mi mivel van párhuzamban vagy függőlegesben. Én értem, hogy lenyűgöz téged ez a kilincs, tényleg gyönyörű, de tessék azt a vízszintest meg azt a függőlegest beállítani. Ugyanez igaz erre a sarokelemre: tessék onnan fotózni, hogy ne kelljen ennek az egésznek ilyen furcsán szétnyílnia. Az ott egy 90 fokos sarokelem, de most, attól, hogy a kamera nem lett pontosan úgy állítva, ahogy kell, ettől ez a 90 fok most 92, és ez így nem jó. Nem bírják el ezek a geometriai játékok ezt a pongyolaságot. Ettől esetlegessé válik az egész. Nagyon szép viszont az utolsó kép, ez az enteriőr. Nagyon izgalmas, nagyon tetszik, főleg az, hogy közben a háttérben ott van egy modernebb villamos, és a kettő együtt nagyon finom utalást mutat a régi idők kidolgozottságára és mívességére, és az új formalizmusra. Itt is érdekes a perspektívajáték, de ezt helyrehozza az, ami a tetőtérben történik a kapaszkodókkal. Nem tudom, hogy oda ki tudsz-e még menni, ahol ez a földalatti vasúti kocsi van, jó lenne, mert én azt gondolom, hogy megérne ez annyit, hogy kicsit több türelemmel foglalkozz ezzel. Ez idő kérdése, hogy az emberben az az élmény, amit látott, feldolgozásra kerüljön, és utána, ha már ez megtörtént, akkor nagyobb türelemmel az ember ki tudja ezeket a helyzeteket úgy választani, hogy megfeleljen ezeknek a formai követelményeknek. Ezt ezért adom vissza ismétlésre, maga a ritmus jó, szép dolgokat találtál meg, kicsit befejezetlen a sorozat, de érdemes ezzel játszani. Hagyd, hogy az érzelmeid elragadjanak, hagyd, hogy az érzelmeid vezessék a kezedet, viszont emellett a szigorúság meg kell legyen a kompozíciót illetően. (hegyi)

Aki sokat jár az utcán, az sok mindent tapasztal. Ez ebből a szempontból egy talált kép. Egy jó nézőpontot talált magának Gime. A címadással abszolút nem értek egyet, ezek a vulgaritások kilúgozzák a tartalmat. Ha már egyszer egy ilyen címet adok, akkor magának a képnek utána lényegesen kisebb lesz a hatása. A képkivágásnál van a képnek kb. 1/5-e, ami nem túlságosan értelmezhető, ez a fölső rész. Ebben a tónusterjedelemben, ebben a formában nem tartozik már szervesen a képhez. A lépcsőforduló fölötti sötét részből én jelentős mennyiséget levágnék, és úgy feszesebbé válna a kompozíció. Ennyit tudok hozzátenni, én magam nem biztos, hogy elkészítettem volna ezt a képet, de ízlések és pofonok különbözőek. Szociográfiának ez nem az, ez egy primér geg, legfeljebb egy városfotó, de ha kiállításra, könyvre kerülne sor, én ezt szemrebbenés nélkül kidobnám. Gime, megint elmondom, mert ismétléssel lehet talán segíteni ezt a dolgot. Kezdjük el szép lassan, fokozatosan, lépésről lépésre az elejétől. Építsük föl azt a lehetőséget, hogy az esztétika, a kompozíciós erő, és a mondanivaló egyszerre lehessen jelen a képeiden, tudd, hogy mit miért csinálsz. Egy csillag megvan a képre, mert ott kellett lenni, meg kellett csinálni, én ezt értékelem, egyébként nem vagyok tőle elájulva. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök annak, hogy Viki elkezdett ezzel a feladatsorral játszani, és elkezdte megoldani a házifeladatokat, már a harmadik képnél tartunk, igaz, a második hiányzik nekem a sorból, de remélem mihamarabb megkapjuk azt is. Érdekes megoldása ez az egész alakos portrénak, mert az egész alakból most is csak egy fejet kapunk, a többi egy ágytakarószerű valamivel be van bugyolálva, ettől van egy kicsi Aladdin-érzetem, hogy jön a Dzsinn, és kiszabadul ebből a pongyolából. Érdekes a megoldás. Amivel kevésbé tudok egyetérteni, az a technikai játék. Nem teljesen értem, hogy miért kellett a hátteret ennyire szétroncsolni, szóval ott van valami vacakolás. Ahogy látom, ez egy külső térben elkészített felvétel, a nap nagyon erősen tűz Viki szemébe, ezért nagyon erősen kell hunyorogjon, így a szemét nem is nagyon látjuk, és nagyon karakteresek lesznek az árnyékok által az arc vonalai. Nem mondom, hogy nagyon kegyes ez a világítás. Mivel ez egy külső térben készült, gondolom minden vicek-vacak lehetett a háttérben, és ezt meszelte ki Viki, vagy aki neki ebben technikailag segített, de ez nem lett annyira sikeres, elég foltos. Másrészt azt sem értem, hogy miért a fehér a fehérrel akar megjelenni, miközben az arc színes. Olyan érzésem van a kép láttán, mintha Viki fejét belemontíroztuk volna egy ilyen fehér helyzetbe. Különböző weboldalakon lehet ilyen vicceket látni, hogy valami híres embernek a fejébe bele lehet aplikálni a sajátunkat, és akkor mi, mint az a híres ember jelenünk meg. Most is ez az érzés jön le, mert a fej annyira különválik a testtől, ami nagyon idegen. Az egy másik kérdés, hogy mint egész alakos portré mit akar üzenni Viki azzal, hogy a testéből semmit nem mutat meg. Szó lehet itt az elfogadásról, sok minden másról. Miközben az ötlet maga nem rossz, de a kivitelezéssel vannak problémáim, én el tudnám képzelni egy gyönyörű zöld mezőben leülve, és akkor nem kell vacakolni ezzel a háttérrel. Miért kell ennyire elidegeníteni a környezetet, miért nem szerepel a képen? Nem értem a magyarázatát. Ha utólagos technikai manipuláció, akkor azt tessék rendesen megcsinálni, akkor körbe kell rajzolni, kivenni ezt a hátteret, de nem nagyon látom értelmét, hogy miért kell úgy csinálni, mintha nem lenne. Én jobban örülnék egy olyan Viki portrénak, ami kevésbé csinált. Ismétlés. (hegyi)