Feladatmegoldás

Van olyan fotográfiai eszköz, amitől engem a hideg kiráz: a lágyító előtét, a lágyító lencse, a lágyítás az ilyen. Ráadásul egy fiatal hölgyről beszélünk, indokolatlannak is érzem ezt az eszközt. Akkor például el tudom képzelni, amikor egy hiúságában erősebben megélt középkorú hölgyet fotózunk, akkor talán még indokoltabb is, hogy a lágyító lencsével, vagy a fotosop eszközzel ezt létrehozzuk, de itt most ez számomra nem teljesen érthető. Ahogy a tónusvesztés sem. Most vagy azt csinálom, hogy csinálok egy fekete-fehér képet erről a hölgyről, és akkor csókolom, vagy csinálok egy színeset, de azt, hogy vörösre meghagyom, a többit kigyengítem, nem látom indokoltnak. Gime, ha mindenre ezt a tónusjátékot használod, az modorossá tesz. A gesztus: én most nem tudom, hogy Evy, a modell tulajdonképpen mit csinál. Valószínűleg nem mobiltelefonál, mert ilyen kicsi telefon nincs, de valami történt a fülével, amiért odatette a kezét. Valamit néz, lehet, hogy egy kirakat, de ezt se tudom. Lehet, hogy elvesztette a másik fülbevalóját is, mert az látszik, hogy ebből a füléből hiányzik egy fülbevaló. Nem tudom mi történt. Nem elviccelni akarom, de ha én, mint néző, nem tudom, akkor abból eredhet, hogy a fotós se tudta biztosan, hogy mit akart közölni. Van olyan, hogy az ember meglát egy helyzetet, és úristen ez rám eszméletlen hatással van, és elkészíti a képet. De ilyenkor kell utána a szerkesztésnél újból átgondolni, hogy még mindig megvan-e ez a hatás. Ez olyan mint a gonzo újságírás, aminek az az alapja, hogy vagy írjál betépve, és szerkesszél józanul, vagy írjál józanul, és szerkesszél betépve, de valamilyen kontrollt az ember meghagy magának. Itt is ez a kontroll kell, hogy tudjam azt, hogy ez nem lett száz százalékosan kész. Utána már bindzsizhetek a fotosoppal, amennyit akarok, ettől még nem fogja meghozni azt, hogy miért is, és miért akkor, és miért ebben a pózban készült ez a kép. Az embernek mindig ode kell figyelnie arra, hogy a modellnek van-e bármi olyan sajátossága, amit érdemes kiemelni, avagy van-e olyan helyzet, amit ápol és eltakar, amit érdemes korrigálni. Itt most ennél a képnél az orr az, amit ez a fényforma, amit itt most Gime alkalmaz, méginkább kiemel. Ha ez egy szemből készített portré lenne, akkor kevésbé lenne hangsúlyos az orr formája. Gime, én értem, de visszaadnám ismétlésre. Szeretném, ha Evyről készítenél egy olyan portrét, amin ezek a kérdések el vannak döntve, amik itt fölmerültek. (hegyi)

Sok képet készítettem ehhez a leckéhez, végül ezt a képet választottam, remélem másoknak is tetszik.

Köszöntöm Ildikót az Estiskolában. Azért izgalmas számomra ez a kép, mert egy olyan helyzetet mutat, ahol Ildikó tevékenykedik, tehát nem csak arról van szó, hogy Önportré arc nélkül, akkor lefotózom valamelyik testrészemet, hanem ezt ő egy tevékenység, egy kedvenc sport közben valósítja meg. Az a technikából is adódhat, hogy ebben a sötétedő, késő délutáni időben, amikor ez a kosarazás történik, már a fényképezőgép nem tudott éleset állítani. Ha ez egy olyan kompakt gép, ahol nem lehet manuálisan élességet állítani, tehát kénytelenek vagyunk az elektronikára hagyatkozni, akkor ez szinte megoldhatatlan. Ezt én nem vetem most a szemére Ildikónak. A kép maga tetszik, azzal együtt, hogy annak külön örülök, hogy a kép jobb oldalán nagyobb teret hagyott, ugyanis a mozdulat onnan indul. Ez egy majdnem befejezett mozdulatsor, aminek úgymond a kétharmadánál tartunk. Az is jó, hogy a kétséget meghagyja bennünk, hogy vajon sikerül-e a zsákolás, vagy nem. Egy feszültséggel teli képet kapunk, és ez külön jót tesz ennek az egésznek. A három csillag megvan, várom, Ildikó, a folytatást. (hegyi)
értékelés:

ül a verandán.

Ez egy jó portré Ágnesről. Azon kívül, hogy GG is most saját magának a dugájába dől: Ollókezű Edvárd, akinek elveszett az ollója. A kép fölső részéből nyugodtan lehetne vágni egy centit, semmi nem indokolja azt, hogy minek az a levegőrész ott. És exponálás előtt talán ha azt a tejfölös bödönt onnan a korlátról leveszem, akkor lehet, hogy jobb lett volna. Én ismerem Ágnest annyira, hogy tudom, hogy nem egy egyszerű dolog őt lefotózni, mert ficereg mindig, meg mocorog, nem veszi komolyan a fotóst. Tehát ebben a tekintetben hasonlít egy kicsit a GG-hez, úgyhogy itt emberükre találtak egymással, talán lehet, hogy ezért is sikerült a kép, mert lehet, hogy a két icergő ficergő végülis rájött, hogy két dudás egy csárdában nem fér el. Még egyszer mondom, hogy ez egy nagyon jó kép Ágnesről, azért mert ritka pillanat, amikor őt ennyire nyugodt helyzetben lehet látni. Ha leválasztom a képről Ágnes személyiségét, azt, hogy pokoli nehéz lefotózni, akkor egy pici derítés lehet, hogy nem ártott volna szemből, vagyis Ágnes testvonalának merőlegesen, mert most a nyak és a fül részről elég sok fény verődik be, valamennyi onnan valamiről vagy valakiről visszaverődik, ez látszik, de abból egy picit több kéne, ami kiegyensúlyozza ezt a sok fényt ami a nyakánál bejön. Ezt egyébként utólag lehet, hogy maszkolással vissza lehetne hozni ott a nyaknál. De a három csillag megvan, maximális tiszteletem Gáboré, én nem tudok Ágnesről portrét csinálni, mert nem hagyja. (hegyi)
értékelés:

Ha egy picit Ágnes szigorúbb magához, akkor eldönti, hogy most fekvőt vagy állót fog fotózni. Ha falra teszem a képet, akkor ez az ugrálás zavaró lehet. De elfogadom. Ez van, hozott anyag. Az első kép nekem egy nagyon izgalmas kép, sejtelmesek a fények, tök jó ez a fej, aki kicsit ilyen penge szájjal áll, és mutatja nekünk, és mondja, hogy hetedik hó, kétszázhat, tehát nagyon tetszik, de egy kicsit feszesebb kompozíció sosem árt. Itt például a kép bal oldalán a fánál ami a szélén van, ott hoztam volna egy döntést, és ott vágok. A kép jobb oldalán is van egy sötétben tartott fenyőtörzs, és ott is vágtam volna, és akkor ezek keretezik a képet. Egy picit ez is dől jobbra, de a kép maga abszolút százas. A következő kép nagyon tetszik, mert erotikus, érzéki ez a kőrakás. Itt én a tetejéből vágtam volna, egy ujjnyit talán. Ott most azért tud kifutni a kép, mert úgy túl tudok nézni ezen a dombon, és ott keresem a megfejtést, miközben ez a kőre festett forma, ami a kő formái miatt a női princípiumot erősíti, tehát ez a forma jól érvényesül, de a tetejéből vágtam volna. Aztán megint van egy érdekes kép: itt két jel, a fiú meg a nő versenyeznek, ez nekem egy egészen izgalmas történetté kezd alakulni. Hát én ritkán mentem kirándulni, de nekem komoly félelmem volt, hogy mi van akkor, ha kivágnak egy fát, amin ilyen jel van, akkor ott fogok megrohadni az erdő közepén, vagy ha nem találom meg. Voltak ilyen paráim, hogy mentünk-mentünk a nővéremmel, vagy az apámmal, és én már úgy az első óra után kezdtem félni, hogy jól bent vagyunk az erdőben, és mi van, ha nem találunk ki. Erre aztán volt is egy történet, amikor Dömösön, avagy Dömsödön (ezt most nem fogom tudni, mindig összekeverem a kettőt), voltunk nővéremmel, és ott el is tévedtünk, ránk sötétedett rendesen, és ott már a felnőttek is beparáztak. A negyedik képen köszöntöm ezt a kis gombácskát, azt nem tudom, hogy ő maga egy jel, mert akkor itt ténylegesen az én félelmem fog beigazolódni, hogy akkor mi van, ha valaki ezt mégiscsak megeszi, azon kívül, hogy megdöglik, még el is vette a jelet, tehát lehet, hogy ez jel ezen a úton, én annak fogom föl. Nehezedik a játék, tehát itt már lehet, hogy a közönség segítségét kell kérni, amikor az erdőbe megy az ember, hogy "merre tovább édes jó istenem". Itt is egy kicsit forgattam volna a képen, ez is húz jobb felé. A fák bedőlnek, lehet, hogy valóságban is, mert láttam én már ilyet, hogy az erdő maga is ilyen ferdén nőtt, de azért kicsi az esélye annak, hogy itt erről lenne szó. És hát az utolsó kép teszi föl az i-re a pontot. Látjuk Ágnest, és ő megnyugtatóan és mosolyogva bíztat minket, hogy "gyere csak velem, hidd el, nem fogunk eltévedni, Zsolt, én tudom az utat", és ezt ez a nyíl formájú jel meg is erősíti. Ez a nyíl Ágnes felé mutat, tehát a kompozíció is abszolút rendben van, bízzuk rá magunkat Ágnesre, mint túravezetőre, és nem fogunk csalatkozni. Nem elviccelni akarom ezt, merthogy ennek ez a ritmusa. Számomra ebben az az érdekes, és akkor izgalmas, ha létrejön ez a mese, márpedig bennem ez a mese most létrejött. Ágnes trehányul komponál, ezzel a függőleges-vízszintessel. Én nagyon remélem, hogy ezt előbb-utóbb komolyabban veszi. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy ez hol, hogyan készült, valahogy olyan, mint ezek az építészeti robbantott ábrák, ahol megmutatják az épületet furcsamód kívül is, meg belül is. Ezt sikerült elérned, és én ennek nagyon örülök. Annak kevésbé, hogy a kép elég erőteljesen húz bal felé. Ha már ezzel ennyit foglalkoztál, akkor nem ártott volna ezt egyenesre húzni. Én értem, hogy most körülbelül arra a pontra próbáltad a függőlegest beállítani, ami a templomnak az oldalfala. Ugyanakkor ezt a szabályt azért írja fölül a valóság, mert az optika torzítása miatt a kép jobb oldalán lévő ívek és az a falrész, ahol az ajtót és a kijáratot látjuk, elkezdenek dolgozni neked bal felé, tehát elkezdik ezt az egész tömeget balra rántani. Ezt kell valahogy visszahúzni. Ezeknél a nagylátószögű obiektíveknél nem olyan könnyű megtalálni azt, hogy mi lesz a kiindulási pont, a bázis, ahonnan elindulok. Ezek borítják a teret, ez a tulajdonságuk. Ennek a képnek különben ez az ereje is, hogy ezzel az obiektívvel készült ez a kép, ezért tudtad ezt az egészet befogni. Számomra nem teljesen világos, hogy ezt a tükröződést mi is hozta létre. Az biztos, hogy valamilyen tükröződés lehet, ugyanis ott van egy ilyen ablakmaradvány, ami a boltívre rátükröződik, tehát ebből gondolom, hogy ez valamilyen fénytani hatás. Izgalmas kép, tetszik, érdemes majd erre figyelni, hogy a tömeg hogyan húzza el a képet az optikai torzítás miatt. (hegyi)
értékelés:

Hát, hallod, Gime, ezt nekem jó sokáig kellett néznem, hogy hol is van ebben a házi kedvenc. Hogy az oszlop az, az erősítő, vagy a bácsi, aztán láttam, hogy ott van egy kutyus. Én nem tudom, hogy ő pénzért zenélős bácsi-e, vagy csak a saját kedvtelésére állt ide ehhez az oszlophoz, de lehet, hogy ha ennek a bácsinak adsz egy pár forintot, akkor közelebb enged magához. Értem én, hogy neked az is megtetszett, hogy ennél az oszlopnál van ő ledekkolva, de ez szerintem nem olyan nagy dolog. Ráadásul fölül egy pici vágás még beleférne, viszont most az a helyzet, amit ő létrehoz a kutyával és ezzel az erősítővel, az csak egy díszítő jelleget ölt csak. Ezt is el tudom fogadni, de akkor azt mondom, hogy a képnek az aljából és a tetejéből is vágni kell, és akkor ténylegesen a kompozíciót feszesebbre hozva, ezt a lámpát kell beállítani. A kép jobb oldalából is vágunk, a bal oldala marad ott, ahol most van, aljából, tetejéből, jobb oldalból vágni, és ezáltal létrehozni egy feszesebb kompozíciót. Akkor nem kritizálom magát a döntést. Hogy ez 6-os lecke, Házi kedvenc, ahhoz viszont tényleg azt mondom, hogy ez most nem érte el nálam ezt a hatást. Lehet, hogy ha méteresbe ki van nagyítva, akkor ezt jobban tudom szemlélni, de ebben a méretben ebben a beállításban ez nem az a hatás, amit lehet, hogy te szerettél volna nekem mutatni. (hegyi)
értékelés:

Én soha nem láttam még ilyen gombákat, ez az én hibám. Szerencsére itt a kertben nem nagyon terem ilyen gomba, mert én félnék, hogy megeszi a kutya vagy a macska. Nem tudom, hogy rájuk is veszélyes-e ez. A lényeg az, hogy egyrészt én csodálatosnak tartom ezeket a növénykéket, másrészt érthető az az áttétel, amit mint család, Ágnes erről a képről gondol. Kis megjegyzés: lehet, hogy a gombák érdekében azt a száraz gallyat ott én leszereltem volna. Az ott most picit belekavar ebbe a rendbe. Másrészt, hogy ha nem akartad volna azt eltörögetni, akkor ha valamennyire leguggolsz, akkor is még ez a fajta mese létre tud jönni, tehát kicsit kevésbé magasról, és akkor lehet, hogy ki lehetett volna kerülni azt az ágat ott fönt. A kép jobb oldalából vágnék két-három centit, nem nagyon szorosra, de körülbelül ugyanannyit hagynék ott a kisgyereknél, aki ott kidugja a kis fejecskéjét, mint a kép bal oldalán. Kettő csillag, kompozícióban tessék egy kicsit szigorúbbnak lenni saját magadhoz. (hegyi)
értékelés: