Feladatmegoldás

...nem vagyok méltó...

Szeretem ezt a képet, pontosan azért, mert hasonló érzés, mint a zenében a csend, aminek a szerepével nagyon sokat nem szoktunk foglalkozni, és mégis egyes szólamokat, történeteket elválasztó szerepe van, és ritmizál. Ennél a képnél is pontosan ez, ami izgalmas: hogy a falról levett képek nyomai, a két arany bondell keret, amiből Tamás csak annyit mutat, ami a keret, és ettől ez csak egy jelzésérték, és továbbgondolhatjuk a történetet, hogy ott van anya és apa, vagy ott van a két ecseri piacon vásárolt csedélet, és a képnek az alján főképp üres üvegekből és egy csokor virágból összeállított kompozíciót látunk, ami szintén nagyon izgalmas. A kettő között pontosan a levett képkeretek azok, amiknek a drámája, vagy a gondolatisága fölerősödik. Önmagában, akár hogy ha lehagyjuk a kép fölső részén lévő képkeretmaradványokat, akár, hogy ha ezt az üvegkompozíciót hagynánk el, az üres képkeretek kevésbé lennének beszédesek. Ami számomra egy picit kérdés itt a lenti üveg-kompozícióval, az az, hogy ott szerepelnek olyan tárgyak is, amiket én biztos, hogy nem tettem volna oda. Egyik legfontosabb a fényképezőgép. Ez már egy picit túlerősítése az üzenetnek. A másik pedig, hogy ott van egy ilyen zöld színű kerámia cukortartó, lehet, hogy én azt is elhagytam volna, lehet, hogy a befőttes üveget lehagytam volna, és a fadobozban sem vagyok biztos, hogy ott hagytam volna. Megmondom miért: azért, mert ezek azok a tárgyak, amik olyanok mint a kakukktojás egy rejtvényben, hogy kilógnak ebből a formai rendből. Az óra tökéletesen elég lenne. Sőt azt mondom, hogy ha ezeket a tárgyakat kivesszük, akkor a két képkeret, a virágcsokor, és ez az egész üveg-halom tulajdonképpen élni hagyná magát az órát is. Így most ebben a formájában pontosan ez a néhány tárgy, amiket én lehagytam volna, az ami elviszi a figyelmet és ettől kevesebb jut erre az órára. Pedig az az óra nagyon fontos szereplő. Ami pedig a leckét illeti, én azért örülök ennek a képnek, hogy az utalás Balla munkásságára abszolút ott van, és mégis egy olyan ízű, egy olyan szellemiségű képet kapunk, ami nem Ballát akarja utánozni, nem Balla stílusában akar valamit megismételni, hanem egy saját, jól átgondolt kompozícióban mutat tulajdonképpen egy gesztust, és én ezt nagyon köszönöm. Demeternek is megmutattam a képet, és neki is abszolút tetszett a kép, és örült, hogy egy ilyen munka érkezett ide. Úgyhogy az ő nevében is köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Meseszerű, játékos, olyan mint egy kollázs, olyan mintha több képből lenne ez összerakva. Tényleg nagyon izgalmas az a nézőpont, amit Csaba megtalált. Azért is hívom föl erre a figyelmet, mert amikor kiránduláson vagyunk, természetesen van egy úgymond befogadói nézőpontja minden épületnek, vagy minden épített tárgynak, amit az építész annak szán, hogy honnan érdemes ezt nézni, hogy honnan a legdíszesebb, a legszebb, amit a turisták sokasága le is fotóz. Gyönyörű képeslapok is készülnek ebből (utalok itt a giccs témájára is, egyszer csak egy giccs leckét is fogunk csinálni). Ugyanakkor az a fontos, hogy az ember a saját érzelmeit bele tudja ezekbe az épített környezet fotográfiákba vonni. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha bizonyos időt eltöltünk, és megkeressük azt, ami minket ebben izgat. Mindezeket azért mondtam el, mert ennek a képnek az erőssége pont ez, hogy olyan formai játékot, és tömegelhelyezési játékot mutat Csaba, ami nagyon izgalmas. Egy kicsit itt is a függőlegesen, vízszintesek problémásak, ezzel is érdemes lenne foglalkozni. Ezt most az óramutató járásával megegyezően egy-két fokot kéne forgatni. A három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Vizuális csend

A leirat azt mondja, hogy "vizuális csend". Alapvetően értem, hogy mit szeretne Tamás mondani, az számomra nem teljesen eldöntött, hogy a képkivágás, pontosabban a fő témának az elhelyezése ezen a képen jó helyen van-e. Most itt a kép elején lévő nagy zsombékos, gazos, valószínűleg valami partrész kapja az egyik nagy hangsúlyt, a másikat ezek a nagy konténerek. Igazából a kép három részre van tagolva: van egy fölső része, ahol a háttérben lévő fák vannak. Mivel most ez a mélységélesség megválasztásával, tökéletesen két-dimenziósra van redukálva, ezért ezek a tömegek most egy ötöd, a fölső rész talán egy hatod lehet, és ehhez képest a képnek több mint a felét elfoglalja az alsó rész, és a maradék marad a fő kompozíciós elemhez. A súlyt valahogy úgy osztottam volna, ezeket a tömegeket, hogy vagy sokkal több jusson a lenti résznek (de akkor a mélységélességgel kellett volna játszani), vagy pedig, ha meghagyom ezt a kétdimenziós játékot, akkor a fölső egy ötödhöz, vagy egy hatodhoz még egy picit kellett volna adni. Ez a kompozíciós része a dolognak. Hogy ez a Csend leckébe került, én azt mondom, hogy még egyelőre nincs olyan leckénk, hogy kompozíció, ezért itt hagyom, hogy maradjon a Csend leckében, de azt nem igazán tudom, hogy Tamásnak milyen érzelmi kötődése van ehhez a képhez. Keresem Tamást, idézőjelben, a képen, nem nagyon találom. Szóval azon kívül, hogy megtetszett neked ez a formai játék, nem nagyon látom, hogy mi ez, ami ehhez téged hozzáköt, vagy mi az, ami neked ezt a kötődést adja. Úgyhogy én most erre egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Diligentem szaturáltam

Rögtön az elején a képaláírásról szólnék: ez a dilingelés, vagy micsinálás, nem tudom micsoda, úgyhogy erre majd kérnék egy kis segítséget Tamástól. Egy négy képből álló motázst vagy képösszeállítást látunk, ami tulajdonképpen mind-mind ugyanarra a témára akar egy kedves, humoros példát, illusztrációt adni. Azt hiszem túlságosan nem kell elmagyarázni, hát itt jól látható, hogy Tamás arra akar utalni, hogy ezek a tavasz-végi, nyár eleji, verőfényes napsütésben látható kerti részletek egy közös dologban hasonlítanak: abba, hogy nagyon erős, olykor-olykor giccsbe hajló színorgiával pompáznak. Tudnék én itt visszautalni arra a konkrét giccsre, amit a kerti törpék szoktak a legjobban ezekben a kertekben megjelenítenki, de akár utalhatok a muskátlis szekérre, szóval ez a háztáji "csináldmagad" kertmozgalom, aminek nagy hagyománya van szerintem, néha nagyon erős vadhajtásokat tud teremteni, és ezek a környezetünkben többé-kevésbé azért az elviselhetőség határán tudnak egyensúlyozni. Én magam egyébként bizonyos tekintetben giccs-párti vagyok, mert a giccsnek van egy olyan szerepe is, hogy bizonyos szempontból kontrasztot tud mutatni, és olyan tárgyak, amik körbe tudnak minket venni pont a humoruk miatt, vagy a harsányságuk miatt, olyan érzelmi töltetet hordozhatnak, amik a mindennapokban a szemlélőnek pozitív energiát tudnak adni. Ez a négy kép, azt gondolom, hogy jól mutatja ezt. Egy dolog, ami számomra egy picit kérdéses, az első e közül, ami életlenben van hagyva. Valahogy ez nekem olyan, hogy fókuszálok, fókuszálok, keresem a fókuszt, de nem sikerül. Ezek az életlen helyzetek azért nehezek, - főleg ennél a montázsnál jól elhatárolható a négy képnek a széle -, mert olykor-olykor zavarba hozzák a nézőt, de nem a mondanivalójukkal, hanem fizikai érzetet keltve, és ez az érzet hosszú távon inkább az elutasítást kelti a nézőben, mert keres egy nyugvó pontot, amit élesen tud szemlélni. Szóval ezzel nem biztos, hogy teljesen egyet tudok érteni, ha megnézzük a harmadik képet a piros kis virágokkal, ott is van életlen, a kerítés, és mégis azt mondom, hogy ez abszolút helyénvaló, vagy a negyedik képnél, ahol a virágok vannak életlenben tartva, de mégis a képen belül ott van az élesség valahol, és ezzel a mélységérzetét lehet növelni, és ez egy nagyon jó megoldás mind a két képnél. Egy picit nekem, hogy ha ebből a szempontból szemlélem a művet, akkor a második kép is kilóg a sorból, mert ott meg a mélységélesség van úgy megválasztva, hogy nagyjából minden egyformán éles. Tehát, hogy ha én csináltam volna ezt, akkor valószínű, hogy a harmadik és negyedik kép nyomvonalán haladtam volna. De ettől függetlenül mint ötlet, mint geg, és mint irány, tetszik. Tehát a három csillag megvan rá. A későbbiekben ezeket a döntéseket lehet, hogy mégegyszer át kell gondolni, hogy biztos azt fejezi-e ki, amit én szeretnék. (hegyi)
értékelés:

Azért ezt a címet adtam a képnek, mert nekem valahogy mindig azt juttatja eszembe, mintha ez egy emeletes ház lenne ami fölött repülök (igen, elég beteg egy ötlet...) persze akár lehetne egy elfektetett zongora is... ki, hogy nézi.

Nagyon kedvelem ezt a képet, nagyon jó megfigyelés. Itt megint azt mondom, hogy a függőlegesek és vízszintesek viszonylatában a kép bal fele egy picit dől. Ezeknél a strukturális, grafikai játékoknál erre oda kell figyelni, ezt ki kell egyenesíteni, nincsen indok, hogy ez miért dől most. De abszolút egyetértek azzal, amit a leiratban is megerősít Tímea: itt lehet asszociálni toronyházakra, zongorabillentyűkre, sokmindenre, és nagyon köszönöm ezt a megfigyelést. Pontosan attól jó ez a kép, hogy nem valami nagyon kiforgatott történetet mutat meg itt nekünk, hanem a hétköznapokban tetten érhető valóságot forgatja úgy, hogy egy egyszerű nézőpontmegválasztással egy teljesen más értelmet ad neki. Ez egy nagyon izgalmas játék. Én azt mondom, hogy ha ez Tímeát érdekli, akkor ebbe az irányba is érdemes keresgélni. Három csillagot adok, azért azt hozzáteszem, hogy ezt a függőleges-vízszintes dolgot tessék figyelni, mert nem az első képe Tímeának, ahol ezzel van probléma. (hegyi)
értékelés:

Kóté Zsolt Mikszang című fotókiállításának megnyitója Szekszárdon, a művészkocsmában 2010. június 11-én.

Egy öt képből álló sorozatot látunk, ami, ahogy elindul, nagyon jól hozza a ritmust, megmutatja a helyet. Itt egy picit kérdéses számomra, hogy miért és mitől borul fel ez a drink-bár. Megint azt mondom, hogy a perspektíva és a horizont játékával lehet hangsúlyokat áthelyezni, de most ennél a képnél nem hiszem indokoltnak azt, hogy ez az épület miért dől balra. A második kép valószínűsíthetően egy baráti társaságot mutat. Itt már tulajdonképpen belülre kerülünk ebbe a kávézóba, és mivel a cím egyértelműen utal arra, hogy itt egy akció fog történni, egy fotókiállításnak a megtekintése, netán megnyitója. Tehát ezek a barátok valószínűleg erre az eseményre jöttek, és nagyon jó, hogy mind a hárman, bár egymással beszélgetnek, dehát főképp a piros pólós figura ebből a szituációból kifordulva figyeli, azt, hogy mi is történik idebenn, és fölfedezték a fotóst, és rajta keresztül minket is, tehát velünk, nézőkkel is történik egy kommunikáció. A harmadik képben nem vagyok biztos, hogy jó helyen van a sorozatban. Nekem ezt a képet mindenféleképp megelőzné a most negyediknek tett fotográfia, hiszen ezeket a barátokat látjuk újból megjelenni, tehát fontos lenne, hogy ne engedjük el a látogató kezét, és ne kezdjünk el egy másik szálat felvenni. Mert ha itt egyszer találtunk magunknak három szereplőt, akkor lehet, hogy érdemes lenne velük végigkövetni ezt az eseményt, még ha akár nem is úgy, mintha ők lennének ennek a valós és vállalt főszereplői, hanem mint megfigyelők, őket keresve meg ebben a tömegben. Tehát én azt mondom, hogy az első és a második kép abszolút rendben van, a negyedik kép az tökéletesen helyén való, jól mutatja ezt a helyzetet, hogy bejöttek a fickók, itt vannak, már megérkeztek, és tulajdonképpen keresik a helyüket. Az utolsó kép is akkor lenne nekem rendben, ha igazából ezeket a szereplőket tudnám ebben mozgatni. Nekem most a harmadik kép kakukktojás. Azon kívül, hogy aranyos a kisfiú, nem tudok vele mit kezdeni, hogy ő kicsoda, vagy kinek a kicsodája, és miért került a képre. Én azt mondom, hogy erre most kettő csillag, jó lenne ha a későbbiekben egy ilyen riportnál megszületne az a döntés, hogy én most a kiállított művekről szeretnék beszélni, vagy egy történetet találok ki magam számára, ami akár valós, akár fikciós, és ezeket mesélem el az esemény kapcsán, és csak egy kísérő történet az, hogy maga ez egy kiállításmegnyitó. Én azt gondolom, hogy egy picit jobban kellene fókuszálni, hogy mit akarok mondani. (hegyi)
értékelés:

A hozzászólásoknál elkezdtünk vitázni Gimével, hogy ő ezeket egyesével küldte be. Én mondtam neki, hogy egy kép nem riport, a riport leckénél képsorról beszélünk. Ha ez 20-as lecke, akkor nincsenek külön címek a képeknél, meg nem különálló képekről beszélünk. Ha meg különálló képekként akarunk velük játszani, akkor tessék külön beküldeni, de akkor nem a 20-as leckét fogja teljesíteni. Ezt csak zárójelben, mint indoklást mondom el.
   Ez egy hat képből álló sorozat, nekem egyébként a páros számú képekkel van egy pici gondom, dinamikában nehezebb összehozni szerintem, mint a páratlan számú képeket, mert a viszonyrendszerek másképp alakulnak ki. Én szépen sorba megyek, és nézem a képeket, és elmondom, hogy mit gondolok róluk, aztán a végén elmondom, hogy mit gondolok róla, mint sorozat.
   Az első kép egy nagyon izgalmas formai játék, és nagyon örülök annak, hogy Gime a fényképezőgéppel kezd el komponálni, és nem utólagos bindzsizéssel vágja ki azt, ami számára izgalmas, hanem ott rögtön a helyszínen exponál a megfelelő formai játékot felerősítve. Itt a háromszögek, körök, tópart és a kerékpár-kerék viszonyrendszere az, ami izgalmas, és én ezt nagyon jó játéknak tartom. A második képen ugyanez folytatódik: az emberi figurák, a jelzőtábla, a körformák, a vörösek ismétlődése, ahogy ez az egész kép létrejön egy nagyon jó dinamikai játék a formarend, a forma nyelvével. A harmadik kép a Gimesi-féle verbál humor ketegóriája nekem. Fotográfiában nem tartom annyira erősnek, itt most konkurál egymással a tábla, és a veszély, amire fölhívja a figyelmét. Hogyha ezt képsorozatnak fogom fel, akkor lehet, hogy ezzel lehet kezdeni egy képsorozatot, hogy ha több képből áll, mert ez magyarázza, hogy miről akar szólni ez a mese, amennyiben az árvízről, akkor ezt el tudom fogadni, de kompozícióban nekem akkor is billeg, és ráadásul meg kellett volna várni azt az időt, amikor az a másik tábla nem takar be, nem árnyékolja ezt a feliratot. Sokkal grafikusabb megoldás lenne. A negyedik kép a Parlament körüli helyen készülhetett, ahol a villamos bemegy a hídlejáró alá. Tényrögzítés szinten izgalmas a kép. Számomra ez azt a dinamikai játékot, amit az első két kép hordoz, olyan erősen nem hordozza. Nem tudom mit lehetett volna kezdeni ezzel, hogy létrejöjjön az a fajta erő, ami az első két képen megjelenik. Nyilvánvaló, hogy ez a háromszög-tábla adná magát, hogy elsőbbségadás kötelező, ennek a színe és formája mindenképp jelentős, csak nem tudom, hogy mi az, ami ezt a kép előterében dinamizálná vagy ellenpontozhatná. Az ötödik kép szinte egy ilyen kis családi kirándulásos fotó, kijöttünk a családdal piknikezni a Balatonpartra, és leültünk lógatni a lábunkat, a gyerekek majd dobálják a vízbe a kavicsot, elhozták a kis barátnőjüket is, azok valószínűleg megfázhattak, ott beszélgetnek a kőfalon. Szóval mindenféleképpen jó és humoros a megközelítés, pontosan attól, hogy mindeközben, hogy ha a hátteret elkezdjük értelmezni, a jelzőtábla megint az, ami átértelmezi ezt a helyzetet, fölébred, és létrejön az emberben az, hogy hoppá hoppá az emberi túlélési ösztön mennyire erős, hogy bár tragédia van, ömlik a víz, de a fiatalok megtalálják ebben is azt a helyzetet magunknak, amiben mint városi partizánok, szabad időben nekiállnak és keresnek kvázi egy városi tengerpartot, ahova kiülhetnek lazítani. Az utolsó kép visszatér az első kettőnek a strukturális játékához, és egy nagyon erős és izgalmas képet látunk. Ezt a képet is nagyon szeretem.
   Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, hogy vannak a képsornak nagyon erős darabjai, főképp azok, amikben Gime mer elrugaszkodni a valóságtól. Ebből egy kicsit formájában kilóg az utolsó előtti kép, de témájában, tematikájában mindenféleképpen beletartozik. És vannak olyan értelmező képek, amik túlbeszélik ezt a történetet. Itt tulajdonképpen a harmadik és a negyedik képre gondolok, ami ehhez a képsorhoz szerintem szervesen nem tartozik hozzá. Amit még hozzá szeretnék fűzni, az, hogy itt most látunk egy olyan utólagos képmódosítást, amiben a tónusrendet, a tónusterjedelmet Gime módosította, redukálta, kvázi elvett azokból a középszürkékből, és nyilvánvaló, hogy a színes képeket is valamilyen szinten redukálta, ha nem is teljesen fekete-fehérré, de mindenféleképp színdinamikájában valami egészen szűkre szabott verzióvá. Én ezzel egyet tudok érteni, azt mondom, hogy ez egy izgalmas kísérlet lehet, csak akkor tessék eldönteni, hogy most akkor hagyunk meg színeket, mint a második képnél a vörös és a kék, és csak a többi színt vesszük ki, és akkor ezen érdemes végigmenni, és minden képen jelenjen meg egy vörös és kék. Ez a didaktika fontos lehet, mert ez adja meg az egésznek a játékosságát, vagy mondjuk mint az utolsó képnél csak egy tónusvesztést veszünk el, vagy az utolsó előtti képnél akár, hogy kivesszük azokat a középszürkéket, de minden mást meghagyunk, és szinte fekete-fehérré redukáljuk az egészet. Szóval most nekem ez olyan, hogy játszom utólag egy kicsit a fotosoppal, de nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, márpedig ezt nem árt eldönteni, mert nem baj az, ha egy ilyen képsor össze van rántva egy kupaccá. Tehát ha az utólagos labortechnikában bizonytalan vagyok, akkor akármennyire is feszes a képsor, ez a bizonytalanság lesz úrrá rajta. Én erre most Gimének azért adok kettő csillagot, mert van benne néhány olyan zseniális kép, amik önmagukban is megérnék a hármat, viszont a képsor és az ötletfelvetés nincs teljesen rendezve. (hegyi)
értékelés: