Feladatmegoldás

kíváncsiság (mely megölheti a macskát)

Nagyon szeretem ezt a képet, ezt a kis sunkófejű macskát, aki szemmel láthatóan valami utcai macska, a kis koszos, szötymös fejével, meg a göthös kis testével. És a gesztus is abszolút nem a házi, jól tartott macska gesztusa, hanem ez az utca-kölyök macska, aki minden egyes rezdülésre oda kell, hogy figyeljen, mert a túlélésért küzd. Ráadásul ezt erősíti a kerítés és az autó, tehát az a harc, amit ezek a kisállatok folytatnak a túlélésért ezen a képen nagyon is jól látszik. Egy picit sajnálom a fülét, hogy levágódott, dehát istenem, itt egy aktív helyzetet látunk, valószínű, hogy ez a cica nem egy kitömött példány, ebből kifolyólag neki dolga volt, és nem Gimével akart foglalkozni naphosszat. Beleszagolt az ő kis kamerájába, aztán ment tovább a dolgára, vagy az is lehet, hogy esetleg meg is támadta Gimét, ezt nem tudom, de nagyon kedvelem ezt a képet. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez a Házi kedvenc leckére jó, hogy ezt a leckét valósítja meg, dehát elfogadom. (hegyi)
értékelés:

Tükörvarázs

a hajnal tükröződése a suliban lévő két egymás mögötti ablakban

Hogy ezt mivel hozta létre, hogy hozta létre Tímea, nem tudom. Itt leírja, hogy két egymás mögötti ablakban jön létre ez a tükröződés. Nem is a mechanikai megfejtés az, ami engem érdekel, hanem az, hogy ezt ő észrevette, és ezzel elkezdett játszani. Mert ezek a tükröződések bizonyos szögből jól mutatnak, bizonyos szögből pedig nem is biztos, hogy észrevehetőek. És az nem elég, hogy ő ezt elkezdte megfigyelni, hanem fényképezőgépet vett, és elkészítette ezt a fotót. Ráadásul még kompozícióban is azt mondom, hogy teljesen rendben van ez a két kis Eiffel-torony, ami itt képződik ezekkel a faágakkal. Szóval abszolút jó fotográfia, nagyon szeretem, és azt mondom Tímeának, hogy ezt az érzékenységet, amit itt ennél a képnél láthatunk, egy portrénál hasonlóan ugyanezt az érzékenységet és elmélyültséget kell tudni magadban előhívni, hogy aztán a modelledben ez rezonanciára leljen és visszahasson a modellre a te eltökéltséged és elmélyültséged. Ezt csak azért tettem ide zárójelben a végére megjegyzésnek, hogy mi az, ami a Portré leckénél is elvárás lehet: az, amit itt ennél a leckénél mint Rezonancia lecke teljesítettél. (hegyi)
értékelés:

Pókbalett

Azért szeretem ezt a képet, mert Rozi egy olyan világba lép be, amit én fontosnak tartok, hogy a saját megfigyelései szempontjából mozogjon ebben a világban. Ez a közeli, apró megfigyelések világa, még akkor is, hogy ha egy pókot találunk. Én annyira nem vagyok a pókokkal kibékülve, enyhén szólva, sőt, biztos van, aki ezt szépnek látja, tőlem ez messze áll, mint szépségfogalom, de mint megfigyelés, abszolút rendbenlévőnek tartom. Nagyon jók ezek a kis repedések az ablakkereten, valami festett felület lehet, nagyon jók ezek a lepattogzások. Ezt a részét nagyon kedvelem a képnek, és nagyon jó ez a hideg kékes-fehér szín, ami dinamizál ezzel a barnás színnel, amiben ez az állat mozog. A póz, a gesztus, minden nagyon rendben van, érdemes ezzel foglalkozni. Úgyhogy hajrá, csak tovább! Egyetlen egy dolgot teszek hozzá, amiért ez kettő csillag lesz: ez az élesség. Hogy ha éles tud lenni az a háttérben lévő fakeret, akkor élesnek kellene legyen a pók is. Ez csak annyi, hogy hátrébb mozdulsz egy öt centit a kamerával, vagy még annyit se, és máris a pók lesz éles, vagy a pókica is éles lesz. Csak emiatt kettő kiscsillag, de egyébként nagyon köszönöm, az irány abszolút rendben van, hajrá! (hegyi)
értékelés:

A film alapkérdése, amit meg is válaszol: "Vajon miből áll általában egy hétvége az emberiség nagy része számára?"

A témafelvetéssel abszolút egyetértek, a kivitelezéssel azonban nem. Azt is megmondom miért: egyrészt nekem úgy tűnik, hogy nem lett legyakorolva, hogy itt mi fog történni. Odatettük a kamerát a fűnyíró elé, azt mondtuk a havernak, hogy na akkor kezdheted tolni a fűnyírót, ő elkezdte tolni, aztán rájöttünk, hogy túl hamar végetér, rövid lesz ez a film így, aztán elkezdett hátrálni a kamerával, aztán még egyet tolt azzal a géppel, aztán megint közel került a gép, de még mindig nem ment át a fűnyíró a kamerán. Ezt most azért mondom így, mert hogy a film provokálja ki ezt. Tehát ha egy eszközzel elkezdtünk dolgozni, akkor elég bátortalan dolog az, hogy jön a kamera felé egy fűnyíró, aztán megáll, és ott vége a filmnek. Akkor miért jön a kamera felé a fűnyíró, miért ebből a szögből akartuk ezt megmutatni? Azt is mondom, hogy ha nagyon akarom, akkor az megoldható, hogy a kamera úgy legyen elhelyezve, hogy azon át tudjon menni a fűnyíró, nyilván ez több munkát igényel, preparálást akár tükörrel, akár bármivel mással is megoldható. Tehát ezen el lehet gondolkodni, hogy hogy tudom azt megoldani, hogy átmenjen a kamera fölött a fűnyíró, mint egy ilyen Forma 1-es autó. Annak is meglenne a maga súlya. Most ez így nagyon laza. A Gimének a régi irányát látom, azt, hogy megint a szöveggel játszunk, én most ezt vissza fogom adni ismétlésre, mégpedig úgy, hogy oké, Gime, akkor tessék ezt "a film alapkérdést amit meg is válaszol" című leiratodat magadnak is komolyan venni. Lehet az a film egy perces, vagy kettő, de akkor tessék kidolgozni, hogy mivel tölti az emberiség nagyrésze a hétvégét. A te válaszod az, hogy fűnyírással, oké, de akkor szeretnék látni erről egy filmet, aminek van bevezetése, tárgyalása és befejezése. Ez megint csak egy geg, a film ennél egy picit többet kéne mutasson. Ismétlés. (hegyi)

Rejtett mosoly

Olyan egy picit nekem ez a fotó, mint amikor a suliban szünetben egy picit unatkozik az ember és előkapja a kis fényképezőgépét, és galád módon elkezdi ezzel szekírozni a másikat, aki áldozatául esik egy ilyen fotós játéknak. Persze ezeket mind erősen idézőjelbe teszem, mert ezek viccesek, és nagyonis jó hangulatú történetek lehetnek. Mint hogy ha itt ennek egy darabját látnánk. Maga a helyzet a keresetlenségével válik erőssé, ugyanis itt nem sokat lacafacázott Tímea, hogy a fiúnak a tarkójából kinő egy kis növény, az orra belefúródik egy vaslemezbe, vagy hogy hogy van elvágva a karóra a kezén, hanem elkészítette ezt a fotográfiát, mert neki maga a gesztus volt a fontos. Mint gesztus, én ezt értékelem, abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy azt a mélységet tudja hordozni, amit a portré, mint műfaj, megkíván. Tehát hangulatképnek, eseménynek én ezt abszolút el tudom fogadni, a portré másról szól egy picit nekem. Nem akarom ezt itt én túlkomolykodni, de a portrénál törekedni kell arra, hogy az ismeretlenek számára is egy embernek a habitusát feltárjuk. Nem vagyok száz százalékig meggyőzve, hogy itt most erről van szó. Látszik a fiú szemén, hogy ő mosolyog ezen a helyzeten, de nem túl együttműködő a fotográfussal. Odafordul ő a kamerához, de nem biztos, hogy komolyan veszi ezt a helyzetet. Nem azt mondom, hogy mindig véresen komolyra kell feszíteni egy ilyen történetet. Viszont azt is gondolom, hogy ezek az ellesett pillanatok akkor igazán erősek, hogy ha vagy olyan tevékenység közben lesünk meg valakit, ami rá nagyon is jellemző, és jól lefordítható a néző számára, vagy olyan mimikát, olyan gesztust hordoz, ami arról a szereplőnek a lelkivilágáról, az érzelmi világágól tud üzenetet hordozni számunkra. Itt most emiatt a zártság miatt nem biztos, hogy olyan nagyon előjön, mert lehet, hogy a fiú közben a nyelvét nyújtogatja ott a tenyerénél, nem tudhatjuk. Szóval én azt mondom, hogy ez így oké, a Portré leckébe. Magát a képet nem ismétlésre adom vissza, hanem magát a leckét. Mert szeretném, ha Tímea egy picit jobban elmélyítené magában. És még egy dolog: vannak itt lényegesen kisebb sorszámú leckék, gondolok itt az első háromra. Én azt szeretném kérni Tímeától, hogy az első három leckével próbálkozzon, az önportréval, mert az önportrén keresztül tudunk olyan megfigyeléseket magunkévá tenni, amik aztán később a portrés munkánál visszaidézhetőek. Elfogadom magát ezt a leckét, de erre most csillagot sem tudok adni, az értelmezési problémák miatt, és azt kérném, hogy ha lehet, hogy először próbáljuk meg saját magunkat a kamera elé hívni, és saját magunkon kísérletezni, mert ezek a tapasztalatok fogják megmondani, hogy mit várhatunk el a modelltől, milyen szituációban mit fog reagálni, meddig bír egy pózt, melyik gesztus mit jelent. Ezeket saját magunkon tudjuk jól kigyakorolni. Ismétlés. (hegyi)

A Dunán

Nagyon szeretem ezt a fotót, mert minden olyat hordoz magában, ami akár az első elszökés otthonról, fölvettem apa kalapját, hogy nagyfiúbb legyek, és nekiindultam a világnak, és közben a Szentendrei szigetig jutottam, és ott elbizonytalanodtam. Utalnék itt a Csaba által felolvasott Adrian Mole naplójára, és abban a szökés jelenetre. Szóval ez az egyik vonal, ami ebben a képben nekem élmény, vagy impulzus a felszínre jön, a másik az, hogy ennek a képnek nekem a jelentős mozdulata az, ahogy hozzáér, megsimogatja a vízfelszínt. Ott van a kép dinamikai, érzelmi csúcspontja. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy egy kicsit a vágással, vagy a kompozícióval ennél a képnél is érdemes lenne megfontolni, hogy akár így, utómunkával, mondjuk egy ollóval végzünk egy vágást, mégpedig a képnek a jobb oldalán, a vaskorlát első, hozzánk közelebb lévő feketére sötétedő oszlopánál. Azt az oszlopot még rajtahagyni, de ami utána jön, az a rész, ami kifut a kép jobb szélére, azt már levágni. Ugyanis most az ember így pilinckázik az oszlop egyik és másik oldala mellett, miközben a másik oldalon nem nagyon történik izgalmas dolog, az csak tömegében jelentős. A kép története az oszlopnak a bal oldalán fogalmazódik meg. Ezért én, ezt erősítendő, ezt a vágást mindenféleképpen megcsinálnám. De a képpel én abszolút egyetértek, és a három csillag megvan. Nagyon érzelmes fotográfia. (hegyi)
értékelés:

remény és vágy

reménykedés, törekedés, vágyakozás az életre, a szépre

Maga a megfigyelés az nagyon jó, ez talán valami gyárépület, vagy pincesor lehet, aminek az ablakában befelé, vagyis az épületen belülre nő valamilyen kis futó növény, vagy gaz, de lehet, hogy ez egy kis fácska, innen ezt nem tudom megállapítani. És ez annak is köszönhető, hogy akkora fény jön kintről, hogy kiégeti a képet ez a nagy beömlő fénymennyiség. Ez a nagyon túlvilágított helyzet most a képnek nem tesz jót, tehát az lett volna a megoldás, hogy olyan időpontot keresni, amikor felhősebb az ég, vagy naplemente van, és akkor talán valószínű, hogy kevesebb fény érkezik kintről. Jóllehet akkor a belső tér is sötétebbé válik, de ezt talán belül akár vakuval, akár lámpával megoldható, hogy visszahozzunk ebből a fénymennyiségből. Viszont most ez a túlvilágítás pont azt a lényeget, ami a képnek tulajdonképpen a születését indokolja, ez a nagy fénymennyiség olyan mintha egy hipóval ott átdörgölted volna, tehát nagyon erősen túlvilágított. Még egy dolog, amit szeretnék mondani, hogy arra nem ártott volna még egy picit több hangsúlyt fektetni, hogy itt most látunk három ablakot, abban sem vagyok biztos, hogy nem pont a másik ablak, az összefirkált ablak felől kellett volna ezt a képet megcsinálni, esetleg jobban belekomponálni azt a firkálást, az ott izgalmasabb nekem, és az most egy kicsit kiszorul. Másrészt pedig, az rendben van, hogy egy döntött perspektívát választunk, de akkor sem árt valamihez képest a képhatárokat beállítani. Most ez nekem egy picit ott a kép bal oldalán billeg. Nem túl sokat kellett volna mozdítani ahhoz, hogy ott elérjük azt, hogy párhuzamosak legyen az ablakkeret a kép szélével. Hogy ha megoldható ennek az ismétlése, mert valami közeli helyen van, akkor talán érdemes még ezzel foglalkozni, ha nem, akkor ez a jövőre nézvést lehet tanács, és erre most a vágy leckére, mint ötlet, tudok adni egy csillagot, de a kivitelezésnél ezek a problémák megoldandóak lennének. Az ötlet és a megfigyelés nem rossz. (hegyi)
értékelés:

RGB

Ez nem az én stílusom, de ma láttam és nem tudtam ellent állni.

Azoknak dekódolom, akik nem tudnák, hogy az RGB főképp a vetített képes, vagy katódsugárcsöves, vagy TFT monitoros megjelenítésnél jelent meg, és ez a Red, Green és Blue szavaknak a rövidítése. A képernyők ebből a három színből hozzák létre az összes többi színt színkeveréssel, tehát azok a kis képalkotó pontok, amik a képet létrehozzák ezeken a berendezéseken, azok vagy vörösek, vagy zöldek, vagy kékek. Hogy ha közel megyünk egy ilyen berendezéshez, akkor ezt meg tudjuk nézni rajta, látjuk. És ez a képcím utalás arra, hogy látunk egy képet, amin a kép kétharmadást a kék szín uralja, és egyharmadán a zöld és a vörös osztozik. A meglátás és az ötlet is nagyon jó, és a kompozícióval is tulajdonképpen egyet tudok érteni. Egy kicsit a kép bal oldala lötyög. Tehát nekem ott a kép véget ér, és a határt ott húznám meg, ahova kifutnak ezek a villanydrótok, ami azon túl van bal oldalt, az már számomra annyira nem érdekes, és megint azt mondom, hogy a feszesebb kompozíció dinamikában többet tud hozni. Ott egy vágást érdemes lenne tenni, de maga a kép nagyon érdekes. Nem tudom, hogy mennyit módosított ezen Tamás, talán a vörösbe picit túl sok sikerült, tehát ezek a kis pipacsok, amiket itt látunk, ezek most nagyon erős kontraszttal bírnak a zöldhöz képest. Lehet ez is egy út, hogy ennyire felerősítjük a színeket, de akkor a többi színnel is ezt meg kell tenni, főképp itt a zöld az, ami még haragosabb zöld kellene legyen. Picit uralja ezt a részt a vörös. Ennyit tudok hozzáfűzni, a három csillag megvan a képre. (hegyi)
értékelés:

Messze még a vége

Egy olyan fekete-fehér fotográfiát látunk, ami egy hangulatkép. Nagyon érdekes, tekinthetnénk városfotónak is, ugyanakkor nagyon jó az a fekete sziluettes figura, aki ezeken a homokzsákokon ül, és akit, hogyha levennénk a képről, akkor maga az, amit látnánk a fotón nem lenne olyan nagyon fontos, bár a történetében egyedi jelleggel bír, hisz az árvíz, az áradás mindig átformálja egy picit a környezetünket, és ez az átformálás a valósághoz képesti helyzetben hordoz érdekességet, izgalmakat is. Ez a figura az, aki dinamizálja ezt a kompozíciót, és egy viszonyrendszert hoz létre a maga tömegével, mint fekete folthatás, és a kép egyéb részein, főként a kép közepén és bal oldalán lévő víz szürke tömege viszonylatában. Talán annyit mondanék hozzá, hogy azt érdemes lett volna megpróbálni, hogy vagy mi megyünk közelebb ehhez a figurához, vagy a képkivágást úgy választjuk meg, hogy ő méginkább kitolódjon a kép széle felé. Tehát ezek a hozzánk közel lévő talán homokzsákok nagyon nem fontosak, és ezt a fajta tömegelhelyezési dekomponált hatást csökkentik. És ez igaz a kép előterében az alsó részen meghúzódó útra is, ebből is lényegesen kevesebb is elég lenne, ahhoz, hogy érezzük, hogy itt milyen szituációról van szó. Tehát ha ott a helyszínen ez megoldható lett volna, akkor én azt választottam volna, vagy utólag ebből picit lehetett volna vágni, és még dimamikusabb, még feszesebb lenne ez a kompozíció. De mindettől függetlenül a három csillag megvan a képre. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Az első fényképezőgép

Ez egy kicsit régebbi

Na kérem, ez egy abszolút rendben lévő önportré. Van egy-két olyan kis apró nüansz, ami nem 100-as, például azt a partvisnyél, mert ott most az nagyon zavaró, mondhatni, hogy az csak egy kis vonal, de azért mégiscsak ott van. De az egész, ezzel a tükröződéssel, ezzel a körformával, a gömbökkel, nagyon jól rímel, viszi bele az embert a térbe, és ezeknek a körformáknak, amik a lámpabúrák, és a körformájú tükör, a szerző fejformája abszolút jó ritmus-válasz erre. És nagyon jól látom azt is, hogy ebben a majdnem monokróm helyzetben ez a piros pulcsi nagyon erősen él. Ez nagyon nagyot szól. Azért legközelebb lehet, hogy érdemes a háttérrel is egy picit foglalkozni, talán ha kevésbé dőlne a kép, akkor még izgalmasabb lenne, most a törülközőkkel egyelőre nem tudok mit kezdeni, hogy azok oda most kellenek vagy nem, tehát tulajdonképpen maradhatnak, mert ott a háttérben az a gázkonvektor jó kis ellenpontja. Azt a három fokot, max négyet, érdemes lenne kiegyenesíteni. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Egyszerűen

Hát így.

Szeretem ezt a képet, abszolút rendben van. Van vele egy nagyon pici problémám: mégpedig az, hogy Tamás fölteszi magára ezt a pilótaszemüveget, ami ráadásul belevág egy picit a szembe, és ez egy ilyen félprofilos állapot. Nem rossz, nem rossz, csak nem nagyon értem, hogy miért nem fordul ő most felénk. Nem mondom, hogy egy abszolút szemben álló portrét kéne csinálni, de most nem nagyon értem az indokát, hogy miért van ez az elforduló, magába zárkózó helyzet. Lehet, hogy ez jellemzi őt, és akkor el tudom fogadni. De hát itt vagyunk most az ismerkedés, barátkozás kapujában, most ez a zártság nehezíti ezt a kapcsolatfelvételt. Még egy dolog: egy picit kisebb mélységélességgel dolgoztam volna ahhoz, hogy a háttér jobban elmosódjon, mert azon most olyan gyűrősések vannak, amik nem nagyon tesznek ennek jót, elviszi a figyelmemet a modellről. Kisebb mélységélességgel létre lehetett volna hozni nagyobb térbeliséget. Kettő csillagot tudok adni, várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Gyökerek

Százhalombattai hőerőmű kéményei.

Kicsit most meg vagyok lőve, ugyanis értem én, és én ismerem Battát, tudom, hogy az ott micsoda, meg ő le is írja a leiratban, hogy ezek a "Százhalombattai hőerőmű kéményei". Ha nem tudom, hogy micsoda, akkor is viszonylag jól felismerhetőek. Azt nem teljesen értem, hogy ehhez egy ennyire konkrét, és ennyire erős hatású organikus formát választ ellenpontként, ami ezt most, mint egy ilyen kis zöld szörnyike, elkezdi bekapni. Nekem ez most nehezen visszakódolható, hogy hogyan kapcsolódik a 13-as leckéhez, és az is, hogy mit szeretett volna ezzel most Szilvia mondani. Ez a mondanivaló része. A tömegelhelyezésben pedig az a problémám, hogy jelen pillanatban az egész képnek a hangsúlya, tömege, folthatása, minden-minden, a kép jobb oldalára helyeződött el, és a bal oldala ezt nem húzza vissza. Hogy ha a bal oldalán még hagy körülbelül a mostani oldalhatárig tartó részt, amiben folytatódik ez a víztükröződés, akkor azt mondom, hogy az kezdi majd tömegében egyensúlyba hozni ezeket a nagy sötét flekkeket. Tehát én azt mondom, hogy ezt visszaadnám ismétlésre, nem azért mintha a helyzet rossz lenne, hanem ezeket konkretizálni kell, magunkban el kell dönteni azt, hogy mit szerenénk ábrázolni és hogyan, és most ez nekem nem értelmezhető. Nem támasztja alá a kompozíció azt a döntés amit most itt a képhatárok kiválasztásánál Szilvia megtett. Ismétlés. (hegyi)

Csendes nyári délután

Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt.

Azt mondja, hogy "Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt". Nézegetem, hogy ez milyen testrész lehet, az nyilvánvalóan látszik, hogy ez egy valamilyen emberi test, a bőrről, a bőrt borító szőrrétegről, és ez egy nagyon izgalmas dolog, de bármi más organikus formához is hasonlít, olyan is lehet, mint hogy ha ez valamilyen krumpli lenne. Ez egy érdekes torzó. Nem teljesen értem, hogy mi mivel és hogyan kapcsolódik, de ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor azért, ha ez, tételezzük fel, egy mellkas, akkor a mellbimbót, hogy ha ábrázoljuk, akkor jobban látszik. Hogy ha ez valamilyen más emberi testrész, akkor meg azt. Lehet, hogy ez esetleg egy térd, én ezt is el tudom képzelni, csak hát most a vágással sikerült egy olyan absztrakt formát létrehoznunk, amit nehezen tudok visszafejteni, és ahhoz nem elég részletgazdag, és a világítása nem biztos, hogy optimális, hogy azon kezdjek el szemlélődni, ami a bőr struktúrája. Ehhez valószínű valami kevesebb fényt kéne adni, kicsit talán közelebb menni, és akkor a bőr pólusait jobban érzékelni, és így maradhat az absztrakció. Most a kettő között vagyunk valahol, hogy akartam is mutatni valamit, meg nem is, föl is dobtam a labdát magamnak, hogy na akkor én most lefényképezem a... kérdés, hogy ez micsoda, melyik testrészem. Még egyszer mondom, nekem lehet ez akár a mellkas, egy térd, sokminden más. Az első lecke önmagában is egy absztrakció, az, hogy úgy mutatkozunk be, hogy valamilyen testrészünket szerepeltetjük a képen, de egyébként nem egy szokványosan beazonosítható igazolványképet küldünk, tehát az előző képhez képest ez egy lényegesen közelebbi megoldása az első leckének, de jó lenne, hogy ha még ezen egy kicsit filózna Tamás, hogy az első leckét hogyan is oldja meg. Én erre most kettő csillagot adok, nagyon tetszenek egyébként a formák, nagyon jó, szép maga a laborálás, nagyon szép a technikai megoldás, ahogy ez most elénk kerül, csak egy kicsit jó lenne, hogy ha a nézőnek segítene. (hegyi)
értékelés:

Forgolódó

Egy új tanuló. Kissé öregecske és vidéki. Üdv mindenkinek!

Tamás nagyon cseles, köszöntjük is itt az Estiskolán, ugyanis, egy olyan első lecke megoldást ad, ami láthatóan egy fejformából indul ki, és ebben a mozgásban még egy kicsit a profil is sikeredett, hogy megmutatható legyen. Tehát aki Tamást ismeri, az valószínűleg fel is ismeri erről a képről, de nekünk, akik most találkozunk vele először, belefér az első lecke megoldásába, hiszen a közeli ismerősökön kívül nem beazonosítható más számára Tamás portréja. A megoldás is tetszik, nagyon jó ez az elmozdulás. Amivel egy kicsit problémám van, az a környezet. Ha jól látom, akkor ez itt egy fejhallgató, és valamilyen zenét hallgató, vagy zenével együtt mozgó, pulzáló helyzet. Ezt most ez a fal, vagy ajtóforma nagyon lefékezi. Tehát olyan, mint hogy ha én tombolnék a magam kis szobájában a zenére, közben valaki jól rámcsapta volna az ajtót, és bezárt volna ebbe a dobozba. Most azt mondom, hogy az első leckét abszolút teljesíti, és tökéletesen rendben van, mint első lecke-feladat, de azért azt szeretném, hogy ha ezt a megfigyelést, amit saját magával kapcsolatban tesz az alkotó, valamilyen módon át tudná helyezni olyan környezetbe, ahol kevésbé mond ellent ennek a mozgásnak, ennek a dinamizmusnak az a háttér, ami előtt ez az egész eseménysor lezajlik. Ezek a berakásos ajtók nehezen jönnek nekem most össze, túl nagy a kontraszt a mozgás, a fejforma, a zene, a dinamika és ez a nagyon strukturális, szabályos ajtóforma között. Azt mondom, hogy köszönöm ezt a képet, kettő csillagot tudok rá adni, viszont azt is hozzáteszem, hogy szeretném, ha Tamás ismételné az első leckét. (hegyi)
értékelés:

Csoda

Olvastam itt a gyér számú hozzászólásnál azt, hogy esetleg ez nem is biztos, hogy Portré leckébe való. Nem értek egyet. Ez egy nagyon jó megfigyelés, nagyon jó helyzet, és abszolút elvonatkoztathatunk attól, hogy ez milyen helyen történt. Aki ült már repülőn, az tudja, hogy ez egy repülőgép belseje, felismerhetően jellegzetes az ablak, de mégis azt mondom, hogy itt nem ez a fontos. A fontos az, hogy egy olyan intim, megfigyelői pontból tudta a fotográfus ezt elkészíteni, aminél azt mondom, hogy azért ritkaság, mert ha részesei lennénk ennek a történetnek, és nem valami elbújt helyzetből készítenénk a képet, akkor valószínű, hogy rögtön létrejönne egy viszonylag gyors és dinamikus tempós kommunikáció: hogy "nézd anya, ott lent van a tehén, hú most milyen kicsi, most már alig látom, jaj nézd, most megyünk át a felhőkön" - tehát valószínűleg valamilyen folyamatos kommentár-helyzet lenne. Most csak maga a csodálkozás, az ámulat az, ami nagyon erősen jelen van ezen a képen, és az a fajta intenzív élmény elraktározási helyzet, ami jószerével a gyerekek sajátja, mert őket érik a legtöbb új impulzusok, dehát azért mi felnőttek is fel tudunk idézni ilyen helyzeteket bőven. Formában is stabil ez a háromszögforma, ami itt most a képen létrejön: ez egy talpára állított háromszög, tehát a kép mondanivalójával ellentétpárt tud alkotni, tehát stabilizálja, nyugalommal telíti azt az egyébként izgalmas és feszült helyzetet, ami a megfigyelői helyzet, akár a kisgyerek, akár a fotós szempontjából. Nagyon jól alkalmazza az eszközeit a fotográfus. Én még egyszer mondom, abszolút egyetértek azzal, hogy itt nem történt valami nagyon elvont leckekeresés, hanem a Portréba tette ezt Ágnes, még akkor is, ha ez a kis modell valószínű nem egy szokványos sztenderd portré-beállítási helyzetben található. Nekem ez megér három csillagot. (hegyi)
értékelés: