Feladatmegoldás

Akkor jó a szamár is, és ebből követeztetek, hogy ez egy szamár, más néven csacsi. Csakhogy annyira sikerült közel menni, hogy a füle lemaradt. Márpedig a szamárnak a füle egy fontos alkatrész, én ezt egy kicsit hiányolom. Nem is nagyon értem az indokát, hogy miért kellett ennyire közel menni, miközben az állat jellegzetességét legalább a fejénél célszerű meghagyni. A házi kedvencséget se nagyon látom ebben a képben, ez a csacsi bárhol lehet: a nagymamánál, a hétvégi kertnek a hátuljában, vagy egy állatkertben is. Tehát innentől kezdve nem érzem a személyes kontaktust, mivel az állat egyelőre – nekem legalábbis úgy tűnik – nem velünk kommunikál, vagyis nem a kép készítőjével, hanem kicsit szomorkásan be van zárva, és menne onnan kifelé. Én ezt visszaadnám ismétlésre. Nem biztos, hogy a csacsi lesz a megoldás, de ha őt választod, akkor próbáld úgy megmutatni nekünk, hogy ő egy ugyanolyan személyiség és ugyanolyan az alanya, tehát ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mintha egy embert fotóznál le. (hegyi)

Kaptunk mi már egy ilyen megfejtést, és erre utal a cím is, és erről beszél Tímea, hogy ennek ez egy javított verziója, és én örülök neki, hogy Tímea ezzel foglalkozott. Lényegesen jobb ez a képi megoldás, mint az előző volt, sokkal rendezettebb a helyzet. Világításban van most egy kis problémám, és most mondok is egy javaslatot. Van ez a szemérmes mód, ahogy ez a kis majmocskát magához öleli a főszereplő, és még a lábát is felhúzza. Ez a láb felhúzva jelenti most a problémát világításban, mert lényegesen nagyobb fényértéket képvisel az ágynemű, a pizsama, a felhúzott láb, mint ami az arcra jut. Hogyha letakarod a kezeddel a lábadat, és csak az arcodat nézed, akkor az nagyjából stimmel a háttérrel. Ha az arcodat takarod le, akkor azt mondod, hogy nagyjából stimmel a lábad, a pizsamád az ágyneművel. De a kettő között van nagyon tónusérték különbség. Ez kellene kiküszöbölni. És erre az az ötletem, hogy ez a felhúzott láb nagyon jól takar. Oda egy elemlámpát el lehet rejteni, amit mi nem látunk, és ez az elemlámpa belevilágíthat az arcodba. Vagy valami más fényforrást oda lehet tenni, és azzal lehet fényt csalni az arcodra, és máris izgalmasabb lesz a kép. Természetesen ezt el kell próbálni előtte, mert lehet, hogy túl sok az a fény, amit egy elemlámpa ad, akkor egy ilyen félig áttetsző, zsírpapírszerű valami képződményekkel lehet ezt a fénymennyiséget csökkenteni. Tehát ezt, mint javaslat mondom. Egyébként a kép nagyon tetszik. Nagyon jók a ritmusok, és nagyon sok mindenről mesél. Ezt a javítást esetleg még érdemes megpróbálni. (hegyi)
értékelés:

Nem felejtettem ám el, hogy ismételnem kell ezt a leckét. Azt remélem, hogy ez egy kevésbé nehezen felismerhető gondolatsor.

Nagyon jól dolgozik Ákos ezzel a kompozícióval, nagyon izgalmas ez a fajta képi meglátás. Nagyon tetszik ez a ritmika, hogy azzal az izgalmas körökből, hatszögekből, természetes, organikus formákból álló képi egyharmadot képviselő baloldallal szembe tud állítani egy ilyen, nagyon is mértanian kiszámítható téglaburkolatú sétány résszel. Ehhez még hozzátesz az is, amit nagyon fontosnak tartok, hogy azzal az iránnyal, ami az árnyékok mutatnak a gyalogosokkal, ezzel az iránnyal ezt az árnyékot behozza a képbe, és ez megint egy ritmikailag jó megoldást mutat. Azt igazándiból nem értem, hogy miért van ez a kép tükörbe fordítva horizontálisan, tehát olyan, mintha fordítva tettük volna bele a szkennerbe a negatívot, mert így most a szövegek visszafelé olvasandóak. Én azt mondom, hogy ez a kompozíció akkor is működött volna, hogyha normál állásában van megmutatva. Erre várnék Ákostól egy magyarázatot. Ettől függetlenül én három csillagot adnék erre a képre azzal a megkötéssel, hogy Ákos, szeretném, ha a jelenlétedet az Estiskolán hangsúlyosabbá tennéd, mert így azért egy picit nehezen tudunk haladni, hogy mindig valami készterméket mutatsz, aztán egy fél évre eltűnsz. Úgyhogy ahhoz, hogy együtt tudjuk munkálkodni szükség volna arra, hogy rendszeresebben küldj képeket. (hegyi)
értékelés:

Fél pár

Nagyon kedvelem ezt a képet. Azt nem tudom technikailag, hogy ez egy nylon fólia, amit használ az alkotó ahhoz, hogy ennyire szórt fényű, lágy legyen a rajzolata ennek a képnek, vagy valami üvegablak mögött van a felvétel, de nem is igazán lényeges. Ami lényeges az az, hogy egy nagyon jó kompozícióban egy nagyon jól ritmizáló képet látunk. Bár annyi javaslatom azért volna, hogy ha a kezeddel kitakarod, Szilvia, a képnek a tetejét a szemöldök fölött, akkor láthatod, hogy feszesebb lesz a kompozíció, hogyha ott történne egy vágás, talán jobb lenne, a homlok rész ehhez már igazán nem ad hozzá, és jobban tudnánk akkor ritmusban belül maradni azon a háromszögön, ami mondjuk a száj, a szem és a fülbevaló között jön létre. De nagyon kedvelem ezt a képet, és nagyon jónak tartom, hogy mert Szilvia olyan irányokat is kipróbál, amik nem a hagyományos és szokványos portréfotózás területei. (hegyi)
értékelés:

Szilvafa virágzás

Én nagyon szeretem ezt a képet, mert valaki mert azzal az egyszerűséggel szembenézni, ami egy nyíló cseresznye vagy meggyfa vagy valamilyen gyümölcsfa adhat, és ezt elküldi nekünk bátorsággal. Tavasz van, és ennyi. Amitől ez nekem mégis több, az az a fajta színvilág, és az a fajta pillanat, amikor ez elkészült, ami, ha jól látom, ez valamilyen késő délután helyzet lehet, amikor már a lemenő nap egy kicsit sárgásabb fényt ad, de még azért van kellő mennyiségű fény az égen, hogy az kék maradjon. Ez a kettősség az, amitől nekem az egész izgalmassá válik, és ettől van meg nekem a képnek a dinamikája, ettől lesz más, mint amiből már sok-sok más szokványos verziót láttunk, hogy nyíló virágokat fotózunk. Én nagyon köszönöm ezt Szilviának, és én erre megadom a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Feri egy nagy ravasz, mert tudja azt, hogy ez a Mátyás királyos történet viszonylag hosszan játszható: hoztam is ajándékot, meg nem is, csinálok is csendéletet, de mégse abba az irányba indulok el, amibe a Hegyi kérte, fityiszt mutatok én a klasszikus csendéletnek - és én ezt el is tudom fogadni, csak az a baj Feri, hogy ezzel még inkább kihozod belőlem az állatot. Sajnos itt már, ezen a szinten azt kell mondjam neked, hogy ha te így, akkor én is így. Ha a klasszikus csendélet helyett ilyet küldesz, akkor én pedig ezt nem tudom másképp, mint saját értékrendjével hasonlítva elemezni. Tehát maradjunk itt képhatáron belül, felejtsük el, hogy a Hegyi mit kért, és nézzük azt, hogy mit látunk. Kérdéseket fogok feltenni, amikre választ szeretnék kapni.
   1. Azt ugye látjuk, hogy van egy sík terület, ami valamilyen abrosszal le van takarva. Miért pont ez a kockás terítő volt a választás? Mert ez a teret ugyan jól érzékelteti, ugyanakkor ettől a nagyon szilaj, vad tánctól, amit ez a páfrány mutat, ettől nekem ezt lehozza egy kicsit a konyhai helyzet a földre. Tehát nem nagyon látom, hogy ez most itt hogyan s mint próbál dinamikában szerepelni.
   2. De ha már ez a konyhai terítő a megoldás, akkor én bizony ezeket a párhuzamosokat vagy meghagyom, és akkor ténylegesen ügyelek arra, hogy ne legyen összegyűrve a csendélet által ez a terítő, az ott engem azért erősen zavar. Vagy pedig azt mondom, hogy hajrá, és akkor gyűrjem meg, kínozzam meg ezt az absztrakciót, játsszak vele.
   3. Én próbálnék figyelni és összpontosítani erre a virágra, és erre a tűzijáték-robbanás formának felfogható páfrányra próbálnék ráfigyelni, de hát ez a kübli, amibe ez bele van téve… ez biztos ott a háztartásban jól mutat, meg praktikus, ugyanakkor ez itt most elviszi az egészet a francba, mert úgy világít az a fehér ott, hogy a legvilágosabb pont ez. Tehát két dolgot nézek a képen, az egyik ez a nagyon világos folt, a másik pedig a képnek a jobb oldala, ami elmegy sötétbe, majdnem feketébe. Egyiket se teljesen értem. Nem a főmotívumon történik meg ez a tónuspont kijelölés, hogy volt van a legvilágosabb és legsötétebb pont. Ezért mivel a hangsúlyt ezzel elviszed erről a tárgyról, az értékét is csökkented, vagy a figyelmet megosztod, viszont egy olyan tárggyal osztod meg, ami önmagában értéktelen. Ezt ki lehet küszöbölni, szépen bele lehet bugyolálni valami sötétebb rongyba, szóval azért ez ott helyben is megoldható, hogy ez ne legyen ennyire kopogós.
   4. Aztán nézem magát ezt a kompozíciót, amit maga a virág tud, és ez tényleg nagyon izgalmas. Bár szerintem ez tudod minek lett volna nagyon jó? Fogod szépen, kiszeded ebből a fehér kübliból és keresel hozzá ez modellt, akinek ezt, mintegy paróka, odailleszted a fejére, és csinálsz egy ilyen vicces sapka utánzatot belőle. Ez pl. egy nagyon izgalmas vonal, mert akár Napóleon is lehetne, aki hordta ezt a fején. Vagy akár, ha elindulnál végre azon az úton, amit én mondtam neked, a klasszikus csendélettel, akkor javaslom tanulmányozni Archimboldo művészetét, aki arcokat, képeket, személyiségjegyeket hozott létre krumplikkal, almákkal, és ez erre a képre is igaz lehet. Tehát egy dinnyét odateszel elé, vagy egy káposztát, arra két paradicsomot, már megvan a két szeme, szóval hadd ne mondjam el, hogy kell arcot csinálni, és ez a páfrány ennek lehetne a haja. Önmagában a képen, mint főszereplő, az előbb elmondottak miatt, tehát az asztalterítő, a cserép, a tónuspontos kijelölése miatt nem igazán él meg, olyan, mintha behoztál volna egy gyönyörű szép színésznőt a lakótelepi szobába, és akkor úgy leültetnéd. Viszont nem szocio, mert ahhoz nem elég jellegzetes és karakteres vagy polgárpukkasztó a környezet, hogy kontrasztba helyezd ezt a burjánzó szépséget, nem elég erős maga a kontraszt, hogy ez a fajta játékosság elinduljon. Tehát én azt gondolom, hogy ezen azért komolyan kellene dolgozni, nem csak iderakni az asztalra, hanem továbbgondolni, hogy ez a forma mire emlékeztet, és mit is hív belőled elő. Most rácsodálkozunk, szép, találkozunk mi ilyennel. Csak a környezeti változók egy kicsit esetlegessé teszik ezt az egészet. Feri, én nem adok neked semmit, hanem mondom, hogy csendélet, klasszikus eszközökkel. (hegyi)

Egy polárszűrő segítségével sikerült ennyire kékre festeni az égboltot.

Egy 7 képből álló képsorozatit kaptunk a Feritől. Én közben elolvastam a hozzászólásokat. A Tamás hozzáfűzi a történetet, hogy miről is híres ez a hely, a Feri leírja, hogy miért volt ez neki fontos, milyen történeti helyzet van itt a betelepülőkkel és az őslakosokkal. Én azt mondom, hogy ha megerőltetem a szememet, akkor sem látom ezt a fajta ellentétet. Én itt tiszta, szép portákat látok, nagyon kis guszta, majdnem olyasmi, mintha egy alpesi faluban járnák ezzel a kékkel, amit az égre varázsolt Feri, és aztán azt mondom, hogy oké, és most mit tudok ezzel kezdeni? Tehát igazándiból, ha ez az ellentét volt a lényeg, amit el szerettél volna mesélni, akkor ez most nekem nem történt meg. Azért nem történt meg, mert nincs párhuzamba állítva az őslakos helyzet. Tehát itt nagyon szép portákat látok, és ez a gyönyörű, verőfényes idő még rá is tesz erre egy-két lapáttal. Nagyon szép, csak hát nem nagyon indul be az a történeti mesélés, hogy ez a fajta feszültség érzékelhető legyen. A másik: a képsornál van összefüggés az egyes képek között, hogy miért azt következik az egyik után, ami a másik után, és hogy miért ezeket a képeket rakom be. Nyitás, oké, Kán, itt vagyunk, még egy kis pántlika is van azon a boton. Jó a kezdés, bár nekem az egész kép egy picit dől, borul, de hát nem baj, ezt még azért ollóval körbe lehet vágni egyenesre. Aztán kapunk egy másik képet, egy tornácos, nagyon szép házról. Azt nem biztos, hogy értem és magyarázatot kapok rá, hogy miért pont ezt a házat fényképezte le Feri, de a következő kép esetleg magyaráz, hogy ez a Kádár porta 17. És, mint egy filmnél, felhangzik a filmzene és megyünk befelé a történetbe. Kádár porta 17. Na mit látunk? Hát semmit, merthogy megint találtunk egy portát, egy másikat, ahova megint bemennénk, a kis csengőt csengetjük, hogy engedjenek be minket ide, nagyon szép ez az archaizáló bronz festék, ami még ráfolyt a kerítésrészre is, és... megint nem történik meg a bejutás, megint kijöttünk. Most egy fogatot látunk, amivel majd meglátjuk, hogy hova fut, szalad a kicsi kocsi, ding-dong diridongó. A káni vendéglőtől indulunk, egy vidám társaság ül a lovaskocsin, és elmentünk a temetőbe. Biztos van ebben valami logika, hogy miért kell a temetőben befejezni, azon kívül persze, hogy a Feri pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, és mit zabálnak az emberek, a temetőt zabálják általában, mert az olyan drámai. Főképp, ha jól látom, itt egy kislánynak a portréját látjuk ezen a sírkövön. Én meg azt mondom, hogy oké, és? Mit akartunk ezzel a temetővel elmesélni? Mert ilyen temetőt bárhol lehet fényképezni az országban. Semmi extra nincs benne. Tehát ebben a képsorozatban nekem nincs benne az, hogy miért fényképezte le a Feri. Nem derül ki. Azon kívül, hogy egyébként, hogyha ez egy képeskönyv lenne, akkor mellé lehetne írni hosszú, szép szövegeket arról, hogy miről szól ez az egész, de jelen pillanatban ezek az illusztrációk kevesek, merthogy nem vitt be a történetbe a Feri. Ehhez az kell, hogy ha már ott vagyok, akkor valakivel szóba kell, hogy elegyedjek, és be kéne kéredzkedni valamelyik portára. Vagy valami olyan eseménynél kell odamenni, ami ennél mozgalmasabb, minthogy egy lovaskocsi fut. Most azon kívül, hogy vicces neve van a falunak, ezeket a képeket bármelyik másik faluban el lehetett volna készíteni. Nagyon visszafogott és tisztelettudó képek, miközben ismerem a Ferit annyira, hogy ő akkor ragad fényképezőgépet – általában – hogyha valamit el akar nekünk mondani. Most ez olyan, mintha egy öncenzúra lett volna, hogy hoztam egy történetet, de nem merem elmondani, mert annyira durva, hogy hátha ezért valaki fejbever. Nem tudom. Feri segíts! Én most ezzel nem tudok mit kezdeni, ne haragudj, hogy ezt mondom, de most a Mácsai Ferihez mérek. Mácsai Ferihez képest ebben nincs egy csillag sem. Feri, zavarba hoztál. (hegyi)