Feladatmegoldás

Ugye mint tudjuk, most Pécs kulturális főváros lett, és ettől függetlenül is ott szokott zajlani az élet. Én nagyon kedvelem Pécset pont ezért mert nagyon bohém helynek tartom, sok fiatal, egyetemista. Ott az én tapasztalatom szerint mindig történik valami, akkor is, hogy ha nem egy szervezett helyzetről van szó. Ez most itt, ahogy látom, egy artista szám, és attól izgalmas, és azt tessék megfigyelni, hogy ezzel a Béla időt töltött, méghozzá nem is keveset, mert van egy mozdulatsor, hogy a két fiú itt tartja ezt a kombinés lányt, aki fel fog ugrani, csak hát azt tessék megnézni, hogy aztán a fotós is elmozdul, és más-más helyről készítette el a képeket. Tehát az első három kép ettől zseniális, hogy nem egy ugrást várt ő meg, hanem többet, és ebből rakta ő össze utána ezt a képsort. Ami nekem ebből a képsorból hiányzik, az az, hogy utána látjuk a társulatot, aki ezt gondolom létrehozta, egy lépcsősoron ülni, és várni a sorára, csak hát a történet nincs befejezve: tehát fölugrott a lány, ott van a levegőben, át fog pördülni, na most hogy utána szegényt sikerült-e elkapni, vagy nem, azt nem tudtuk meg. Ezekből az arckifejezésekből még azt is el tudom képzelni, hogy szegény ott nyekkent egyet a földön, aztán most szomorú a csapat, hogy szegény lány megkarcolódott. Szóval a befejezés hiányzik. Úgyhogy én erre most kettő csillagot adok, nagyon jó az indulás, és hát nincs vége. (hegyi)
értékelés:

Az 1 fontos szemüveg.

Kitűnő fotográfia, nagyon szeretem ezt a kép a képben technikát, ami ezen az eszelős hippi-szemüvegen tükröződéssel létrejön. Hogy én most hogy kerültem arra a képre, mert saját magamat vélem felfedezni ott a fényképező lány mögött, azt nem tudom, és az igazság az, hogy ez a kép portréként is teljesen jól megállja a helyét, és attól vicces, és attól nagyon jó ez a kép, hogy kérdés, hogy kinek a portréja. Még valamit mondok: amit sokszor hibának szoktunk jelezni, hogy hajszálak, szőrszálak megjelennek a képen, és nem biztos, hogy jó helyen, és el kellett volna rendezni a modell haját. Itt most a néhány szál haj, ami megcsillan a képen zseniális, olyan mintha ott össze lenne karcolva, vagy roncsolva lenne a negatív. Tehát ez egy teljesen jól értelmezhető és jól mutató dolog, egy picit ennek az értékéből levon nekem az a bal felső sarokban lévő emberke, aki ott áll, jó lenne, ha nem lenne ott. Még akár azt is el tudnám képzelni, hogy be lehetne égetni feketére azt a részt, aztán csókolom, nem tudom, de a lényeg az, hogy ez egy nagyon izgalmas kép, nagyon köszönöm Csillának. Bár látnék még tőle több munkát, mert nagyon ritkásan jönnek tőle az anyagok, nagyon szűkmarkúan méri nekünk a munkáit. (hegyi)
értékelés:

Egy pantomimes helyzetet látunk, régi filmeken vannak ilyen helyzetek, amikor a főszereplő gesztusokkal mutat valamilyen helyzetre például. Itt most a mi kis modellünket látjuk ennél a graffitinél, és a mozdulat, a testhelyzet azt mutatja, hogy itt valamilyen drámai szituáció van, véleménye van a szereplőnek erről a helyzetről. Olyan mint egy szembesítés, hogy "Na kislányom, meg tudod-e mondani, hogy melyik bácsi volt, aki elvitte a táskádat, vagy eltolta a biciklidet?" És akkor egy ilyen helyzetben, mint egy ilyen szembesítésnél, ez a gesztusrendszer abszolút létrejöhet. Azt nem teljesen értem, hogy miért éppen az Eltűnő világ leckébe van ez beadva. Nyilvánvaló, hogy a graffiti az már csak ilyen, hogy egy ideig megtalálható, aztán szép lassan fölülírják más rajzok, vagy elbontják azt az épületet. Nekem egy nagy szívfájdalmam az, hogy az Örs vezér térnél, a Sugár melletti egyik aluljáróban, ami az áruháznál van, ott nagyon hosszú ideig volt egy graffiti, ami a Piedone-t ábrázolja egy kis krapekkal a karján, és én azt nagyon szerettem azt a stencilt. Ez hosszú hosszú évekig, évtizedekig ott volt, aztán valamelyik barom elkezdte ilyen tagekkel, betűjelekkel felülfirkálni. Hogy ennek mi az értelme, nem tudom, hogy ha minőségben nem tudok olyat létrehozni, akkor miért kell a graffitinél is a rongálásnak, a marhaságnak létrejönnie. Ez most egy ilyen zárójeles megjegyzés volt, de azért tartom fontosnak, mert a graffiti önmagában is egy megosztó műfaj. Én azt gondolom, hogy igenis történik értékképzés, bizonyos szituációkban nagyon is odavalónak és helyénvalónak tartom ezt a fajta kifejezési formát, ugyanakkor borzalmasan értelmetlennek és buta dolognak tartom ezeket a betűrajzolásokat, úgyhogy azt gondolom, hogy a kettő nem egy kategória semmilyen szinten. De vissza a képhez: nem igazán tudom, hogy miért az eltűnő világ, dehát nem firtatom, lehet, hogy ez az épület lesz lebontva pillanatokon belül. Szeretem, ezért elfogadom Bara döntését, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Első ránézésre az az érzésem támad ettől a képtől, mint amikor a Discovery tévécsatornán délutánonként szoktam látni ilyen viharvadászokat, és akkor így mennek az úton, mindenféle ufó-szerkezetekkel fel van szerelve az autójuk, és aztán nagyon hirtelen ott találják magukat a vihar közepében, és kiugrálnak, felvételeket készítenek, méréseket végeznek, az egész nagyon dinamikus és nagyon macsó. Valamiért nekem ennél a képnél ez ugrik be, és mielőtt még bárki belekötne ebbe a horizontba, azt kell mondjam, hogy ennél a képnél tökéletesen jól működik az a három villanydrót, ami ezt az egészet visszabillenti. Ha ez egy teljesen szabályos horizonttal elkészült kép lenne, akkor engem nem is annyira izgatna. A dinamikája, és ez a történet amit én elmeséltem azért jön belőlem elő, mert pontosan az a minimális információ, hogy az egy autó-visszapillantótükör, és ez a dőlő horizont, elégséges ahhoz, hogy az utazás közbeni helyzetet és a rácsodálkozást szemléltesse. Nem is nagyon kívánok ennél többet mondani, én szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Picit gondolkodom a kép elemzése előtt, mert azt próbálom magamon átszűrni, hogy ez mennyire csend. Merthogy sem a vörös szín, amit ez kapott, sem a formák nem igazán nyugalmasak. Lehet azt mondani, hogy igen, vihar előtti csend, de valamiért nekem most ez nem illik annyira bele. Ugyanis sokkal dinamikusabb annál, hogy a csend jusson nekem róla eszembe. Szeretem ezt a képet, azt nem tudom, hogy ez a vörös, ez mennyire kellett ehhez plusszban. Valamiért nekem olyan érzésem van, hogy egy picit nekem a sárgákkal, a narancsokkal, tehát egy kicsit a narancs fele elvíve izgalmasabb lenne. Azt is megmondom miért: ugyanis nagyon hasonlatos ez az egész ahoz a világhoz, amit Turner festő festett, mint viharképeket, ugye ismerjük, vagy tessék utánanézni az interneten, hogy ki az a Turner. Ő volt az, aki egészen extrém szintig fejlesztette azt, hogy felhőket, vizeket, tengereket, tehát olyan formákat festett meg, olyan erővel, olyan dinamikával olyan színeket, olyan élményeket hozott a festészetbe, amit előtte nem, és azóta se igen láthattunk. Nagy erénye ennek a képnek is, hogy a távlatok, a díszítések, a színek játéka, a dinaminkák tudnak annyira izgalmasak lenni, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedez fel rajta az ember. Mondom nekem a színnel egy picit problémám van, én erre kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Igen, igen, itt most az van, hogy ez most egy fénytani játéknak illik bele inkább, azért mert maga a portré-beállítás jó, rendben lévő, mondjuk azért ennyire én nem torzítanám az arcomat azzal, hogy így ráteszem a kezemre, de ettől még ezt is el tudom fogadni. Viszont itt azt a kísérletet folytatta le Csongor, hogy mi van, ha ellenfényes kompozíciót készítek. A benti fény lényegesen kevesebb, mint ami kintről érkezik az ablakból, és én azt mondom, hogy ez most egy félkész kép, és ezt vissza is fogom adni ismétlésre, mert nagyon kevés hiányzik ahoz, hogy ez egy teljesen jól működő, kész ábrázolás legyen, mégpedig azért, mert csak annyi kellene, hogy abban a szobában fel kell gyújtani valami villanyt: egy íróasztal-lámpát odafordítok az arcomba, kicsit távolabbról, nem kell szétvilágítani a fejem, de azért hogy ott látszodjon valamennyi abból az arcélből, a szemből, a fülből, a hajból, tehát valamennyit ott azért ebből kapjunk. Mert most ebben a helyzetben maga a portré alanya, az ami itt elkészült mint felvétel, az nem igazán jól értelmezhető. A másik kérdés pedig az, hogy lehet, hogy ha ezt mondjuk egy esős időben ismétled meg, ahol kevésbé jellegzetes, kevésbé felismerhető az utcán lévő helyzet, és csorog az ablakon az eső, akkor az jobban enged minket koncentrálni rád. Próbáljátok ki, hogy kézzel letakarjátok azt a kinti világot, és máris jobban elkezd élni az arc. Ez mind bebizonyítja azt, hogy a világítással kellene módosítani valamit, és azt is, hogy a mélységélesség megválasztásával, ha kisebb mélységélességet használunk, akkor a kinti világot úgymond elmoshatjuk, és csak jelzésértékkel van jelen. Ezt mindenféleképp szeretném, ha Csongor ismételné. (hegyi)