Bajban vagyok. Ugyanis nem azt nehéz felismerni, ha egy kép jó, hanem elmagyarázni nehéz, hogy ez a kép mitől jó, ha az előző szobor képedre azt mondtam, hogy számomra fotográfiailag nincs benne hozzáadott érték. Hiszen joggal mondhatod, hogy itt is csak egy épület részletét mutatod. Igen ám, de nem mindegy, hogy egy nagy egészből képes-e az ember úgy kimetszeni egy részletet, hogy az önállóan is működjön, sőt, érzelmeket is mutasson. Talán ebből érted, hogy mennyire fontos, amit a te saját döntéseddel képhatárként kijelölsz. (hegyi)

Mariann, az a helyzet, hogy ez a kép bár esztétikailag tökéletesen rendben van, a tónusai is nagyon szépek, de mégis azt kell mondjam, hogy nekem ahhoz kevés, hogy mondjuk kitegyem a falamra. Épületet, szobrot körübelül ugyan olyan dolog fotózni, mint mondjuk egy színházi előadást. Ugyanis ahogy a színházban a dramaturg, a díszlettervező, a rendező kitalál egy koncepciót, és azt "tálcán szállítja", pont úgy a szobrász, építész létrehoz valamit, ami a maga koordináta rendszerében eleve működik, és a fotós dolga az, hogy ehhez hozzá tegye a maga érzéseit, üzenetét, gondolatait. Ehhez viszont az kell, hogy megfogalmazzuk mindazt, amit az adott tárgy látványa számunkra jelent. És én úgy vélem, hogy ehhez kevés, ha találunk egy felhős hátteret. Joggal kérdezheted, hogy oké, rendben Zsolt, de akkor hogyan fényképezzek le egy ház oromzatán álló szobordíszt? És erre csak egy dolgot tudok mondani a helyszín ismerete nélkül, hogy nem biztos, hogy minden lefotózható. (hegyi)

Szép ez, izgalmas, küzdelmes. Lehet azonban, hogy furcsa lesz amit mondok, de ennél a képnél most azt érzem, pedig sokszor megnéztem a képet, hogy a Polaroid nem illik hozzá. Nem akarok szentségtörő lenni, de azt gondolom, legalábbis számomra, hogy a Polaroid erőssége nem a tájképben van. És ez akkor is igaz, még egyszer mondom és hangsúlyozom: szerintem, ha a cél a szubjektív közlés volt, és nem a primer tájképfestés. Mert akárhogy is nézem, de elviszi a figyelmem a sérülés, a hiba, az esetlegesség, amit a Polaroidnak tulajdonítok. De tegyük ezt most félre, mert a kép képhatáron belüli üzenete nagyon is pontos, szerethető. A legfontosabb célt, hogy ott szeretnék veled lenni, ott a dombtetőn, bármi is várjon kerítés mögött, ezt a célt a kép eléri, sőt. Tudom hogy most a bevezetőmmel, látszólagos ellentmondásba fogok keveredni, de van egy kohéziója egy esztétikája a képnek, sőt még azt is mondhatom, hogy felismerhető a szerzőisége is. Szóval lehet, hogy ez a Polaroid dolog csak az én fejlövésem. (hegyi)

Jó ez a lenyomat, kordokumentum is, jellemző is ránk, és azt kell mondjam, hogy engem abszolút nem zavar, hogy ez milyen technikával készült, mert illik, működik, helyén van. Neked ugyanazt mondom, mint Ágnesnek az előbb: legyen gép mindig a kezed közelében. Kell fotózz, olyan nincs, hogy ma rossz napom van, a fotózás egy álom, épp hogy kiemel, kiragad, örökít, és arra az időre, amíg készül, koncentrált és az ember a helyére kerül általa. Csináld! (hegyi)

Csaba hát hol voltál eddig? Hol volt ez a kép eddig? Miért rejtegeted a munkáid? Aki ilyet tud, aki ilyet meglát, megkomponál, annak kutya kötelessége fotózni. Ne legyél már lusta. Kapcsolj rá, itt a helyed, fotózz! Egészen fantasztikus az, ahogy ezekkel a kicsi elfordulásokkal pontosan dinamizálod a kompozíciót. És ez még nem elég, a kis biszbaszokkal és azzal, hogy mindezt kontrasztosan, sziluettben mutatod, egyedivé, Bobákká tetted azt. Gratulálok! (hegyi)

Bevallom nektek, a verbális értelmezéshez ennél a képnél buta vagyok. Maradnak nekem a formák, színek, tónusok, tömegelhelyezés. Valahogy nem komfortos számomra a kép bal oldala. Nyitott ott, huzatos. Van benne valami baljós, de ahhoz hogy ez az érzés határozott legyen, valami még nincs kidekázva. Van olyan, hogy a vihar egészen furcsa, vöröses, lilába hajló színeket hoz az égnek, itt is ezt érzékelem. Ugyanakkor az egészen van valami szürke fátyol, nekem túl sötét a végeredmény. (hegyi)