Humanoid

Humanoid

Az életemben nekem is voltak ilyen drámai pillanatok, amikor úgy érzi az ember, hogy nincs az a centi, ami elég hosszú lenne, hogy kiszámolja, mennyit kell még kibírni. Vannak persze olyanok is, akik a felújításban, átépítésben, festésben valami örömet találnak, hát, a fee tudja, nekem ez kevéssé sikerül, meg is fogadtam, hogy csak a testemen át jöhet ide szakember. A kép tetszik, bár a felidézett élmény nem pozitív, jó az, ahogy a meló utáni esti pihenést mutatja, gyerek tévézik, kutya élvezi a bujkálást, szóval szinte minden oké, talán csak a tévé és fal közti nejlon nélküli rész az, ami így most elviszi a figyelmem. De frappáns, jó megoldás. (hegyi)

Cím nélkül

Cím nélkül

Nyáron történt, egyik reggel... apa a mólón horgászott már hajnal óta.

Jönnek ezek az endékások a nyaralóba, hozzák a kölköket, finnyásak ám, nem eszik meg a pontyot, mert zsíros, de a lángosért meg vannak esve, szétdúlják a nyaralót, minden tiszta sár és homok, még a lepedő is, de ezek még az esőben is kimennek a partra, a mosatlan meg napok óta áll a mosogatóban, mondta is a Margit, hogy ő már csak hollandokat fogad, mert zimmer frei ide vagy oda, azért a Béla se húsz éves már, hogy aztán egy hétig szellőztesse a szagot, mert ezek olyanok, hogy még a végén leégetnek valamit, nem is tudom, hogy bírom ki nyár végéig velük. Ja, jó kis orwo hangulata van, nem zavar a szín, minden oké, anya, a két kölök, van fílingje. Hát kicsit szeleburdi, de így szeressük. (hegyi)

Már senki nem emlékszik rá. Eltűnt, mintha soha nem létezett volna. Nem is lehet megmondani ki volt, mi volt, csak annyi bizonyos, hogy lett, ami kimondhatatlanná vált a hiányában. Ez a hang, ez a betű szentül meg volt győződve, hogy önmagában is van értelme, sőt! Egymaga képes mindarra, amiben előfordult.

- Hiszen része voltam! – biztatta magát.

Akkor egyes betűk a teljes szabadságról és az önmegvalósításról beszéltek. Ők átélték, megértették, és elfogadták a kivált betű álláspontját. Hosszan fejtegették az egyéni betűk érdekeit, előtérbe helyezték a hangok jogait a szavak jogaival szemben. Meglátásuk szerint a hangok előbb voltak mint a szavak, és így a betűktől ered a világ, ezért minden betű rendelkezhet önmaga sorsa felett.

Persze mások az egységet hangsúlyozták, és meggyőződésük jeléül példákat próbáltak a betűtársadalom elé vetni.

- Van ami kifejezhetetlen így!
- Ugyan! Mi?
- Éppen ez az! Tudom, de képtelen vagyok megnevezni... még csak körül sem tudom írni, mert magamban sem tudom megfogalmazni!
- Ilyen nincs! - reagáltak a teljes betűönrendelkezés pártiak.

Az Idő mosolyogva szemlélte a vitázókat. Szótlanul lebegett. De mi tagadás, egyszer azért elgondolkodott:

"Mi lenne, ha én lennék az a betű...? Ha senkinek nem hiányoznék, elfogadnám? Ha hiányoznék, visszatartana? Eh, ostobaság! Én én vagyok, ők pedig ők. Nincs miért közbelépjek, tegyék a dolgukat, én is teszem a magamét!"

Később elcsendesedtek a viták. Újrarendeződtek a sorok, és újrafogalmazódott a világ is. A kimondhatatlan szavak egyszerűsödtek, belekeveredtek más gondolatokba, vagy egyszerűen karon fogta őket a jótékony Ismeretlen. (Megsúgom, ő mindig is nagy érdeklődéssel kísérte a megnevezhetetlenek és a kimondhatatlanok ügyét... az univerzum örvénylő sötétje felé.)

Teltek a napok, és már úgy tűnt, végleg helyre áll a rend, amikor a csont sovány i a köznapi ismeretek valamely elektronikus bugyrából merítve arra a megállapításra jutott, hogy ő stresszben él, és hajlamos a depresszióra. Sőt, ezért a többiek, leginkább a szavak csoportjai, a mondatok, végső soron az őt is éltető gondolatok a felelősek! Úgy érezte, neki is követnie kellene azt az eredendően kivált betű példáját. El kellene hagynia a szavak világát, és önállóan, korlátlanul kellene lebegnie a világmindenségben. Amikor hangot adott elképzelésének, újfent fellángolt a régi vita. Volt, aki sírva marasztalta, volt aki megfenyegette, de szép számmal akadtak olyanok is, akik biztatták:

- Ne törődj a többiekkel, most az a fontos, hogy megtaláld önmagad! Ha úgy érzed, hogy el kell menned, akkor tedd meg! Nem számít, hogy mit gondolnak, mit mondanak amazok! Te magánhangzó vagy!

Elszánta magát az i, és kivált a betűk közül. Jajgathattak, pörölhettek a mássalhangzók - nem hatott rá.

Az _smeretlen mája ped_g egyre duzzadt. Megérezte, hamarosan önmaga _s a k_fejezhetetlenségbe, és így a feledésbe merül. M_ tagadás, elképzelhetetlen ennél szebb beteljesedés: a teljes _smeretlen am_nek a fogalmát sem _smer_k!

Telt az _dő, és újra elhallgattak a rosszallók, megnyugodtak a pártolók. Talán belefáradtak a v_tákba, talán csak egyszerűbb volt elcsendesedn_. A betűk zöme megszokta, elfogadta _smét az új állapotot. Rájöttek, anny_ történt csak, hogy szűkebbek lettek a szavak, a szócsaládok. Nehezebben lehetett megkülönböztetn_ egymástól egy-két dolgot, például a _gazt és a gazt. De m_t szám_tott ez! h_szen a k_vált két betű példájára meseszerű történetek _s kerekedtek. V_ccek keltek életre, olyanok m_nt: "Mért ment el az az utolsó betű? No? Mert az ell fejetlenül szerette!". Szálló_gék kaptak szárnyra, m_nt például: "Egy sorban elég egy pont!" És m_ndenk_ megértő mosollyal bólogatott.
Élelmes vállalkozások játékok formájában dobták p_acra az esetüket: betűgyerekek táblákon próbáltak megszabaduln_ a szavaktól. Vetélkedőket rendeztek "A hang elszáll" c_mmel. A célja: saját k_s csoportjuk k_szor_tása az értelmes k_fejezésekből és gondolatokból. Végül _s egyhangúlag felértékelődött a két betű útja, majd ennek betűtársadalm_ csúcsaként d_vattá lett a k_válás. A betűkben megérlelődött a vágy, k_v_rágzott a kedv, és egyre nagyobb számban szerettek volna önállósodn_, k_váln_. Tal_n éppen az "_" tette divatt_, tal_n valak_ m_s. M_ndennap_s lett az ön_llós_d_s. Megsz_kt_k, elf_gadt_k. És végül elérkezett a telj_s f_lszabadul_s. Töm_g_s_n k_zdt_k k_v__n_ a __tűk. ______ c_____a_, __aba___ ______. ___ __ ________ __ _______ ____. _ _____ ___ ___________, _______________, ________________ _________.

(2001)

Vihar előtti fürdőzők a Balatonnál

Vihar előtti fürdőzők a Balatonnál

Nézegettem a fotóimat és (hát) ugye konkrétan a tájképeket... ugyan ki tudja, hogy miért választottam pont ezt? De pont ezt választottam. A nyarat idézi, s benne a meleg levegőt átitató esős víz ízét és illatát. Ahogy látjuk messze azt, ami még nem ért ide, nem jött meg, csak távolról tűnik úgy, mintha közelítene. És mit tehetünk mi? Semmit, a természet nagy, öntörvényű és mi az Ő öntörvényei szerint élünk. Olykor csodáljuk, máskor rettegünk mert fenyeget életet, ingót és ingóságot. A legnagyobb vihar is gyönyörű távolról. Fürdőzhetsz, tévét nézhetsz közben... addig, amíg el nem ér. Gyönyörködhetsz... lásd.

Nyilván pontosan tudod, hogy a főszereplő a fiú a kitekert karjával, ő viszi a vállain a sztorit, de minden apróság, ami a képen van, alá tud dolgozni az ő keze alá, mindenkinek megvannak a maga indítékai, és mint egy jó krimiben, mi, a nézők már tudjuk, hogy de hát jön a drámai kifejlet, ők meg mégis, mintha minderről nem vennének tudomást, csak sodródnak a sorsukkal a maguk viharában tudatlanul. Ez a kép nekem ettől jó. Ha lehet kritikám, az az utómunkával van, mégpedig a bal oldalon a két figurával és a köröttük lévő kékekkel, nekem az egy értéknyivel sötétebb a kelleténél, ott a víz is, a part is, az ég is, megnéztem, elbírná, szerintem kívánná azt, hogy egy fokkal visszább legyen hozva, de ez nem von le a kép értékéből és a nagyon jó formaérzékkel rendezett kompozícióból. Köszönet! (hegyi)

Negatív falrészlet elforgatva

Negatív falrészlet elforgatva

Körülbelül huszonharmadszor nézem a képet és még mindig nem állt össze, nem jött az 'aha' érzés, hogy megvan, mi merről meddig hány méter. Ez nem lenne baj, ha a kompozíció kiadná. De valahogy az se áll össze. Nem tudok mit mondani. (hegyi)

Vágyálom

Vágyálom

Na, ezzel sokkal jobban egyet tudok érteni, mert nem láp át egy határt a dolog. Tudod mi húzza vissza? A nő szeme. Az tart meg, mert amúgy ha az nem ilyen jó, akkor a pasi vágya sok lenne. Ha jól értem, akkor ez arról szól, hogy a férfi fantáziál, és a nő megjelenése nem a valóságot akarja mutatni, hanem ami a fejében épp lejátszódik, hogy a vágy tárgya képzeletben megjelenik és megérinti. Ez jó gondolat. A vágás az például, ami ezt egyértelművé tenné, azaz a nő keze most vágva van, és bizonytalan hogy simogat vagy húz magához, és az is lehet, hogy jobban el kellene a szájat takarni, hogy a szemek még hangsúlyosabbak legyenek. Ami bizonytalanná tesz, hogy ha nem a konkrét helyzet, hanem az álom a lényeg, akkor mi az, ami álomszerűvé tehetné, mi erősíthetne erre. És azt gondolom, hogy lehet ez drapéria, lehet a tónus, hogy a férfi legyen a konkrétabb, a nő meg álomszerűbb, nem tudom, ezt még ki kell gondolni. De ez az irány valóban inkább akt, mint az előző bugyis. Ha, akkor ahogy itt, úgy kell belül maradni a határon. (hegyi)

Szerelem

Szerelem

Zoli, ezzel a képpel van sok problémám. Az a dilemmám, hogy akt felől közelítsem, vagy felejtsem el, hogy akt akart lenni... hogy örüljek a bátorságnak, vagy hogy kérjem számon azt, amit az akt jelent... nem tudom, bajban vagyok az elemzéssel. Elvenni nem akarom a kedved, de azt gondolom, hogy korai az aktfotózás, és - bocsánat, de Demetert idézem: ő azt mondta az aktról, hogy ez neki fiatalon nem ment, mert amíg vágyott a modellre, addig nem tudott koncentrálni, aztán hogy megvolt, utána meg már nem érdekelte az akt. Tehát lehet, hogy aktus után kellene próbálkozni, amikor a primer vágy nem befolyásolja az esztétikát.

Az akt elvonatkoztatás. Nem fér bele a bugyi, mert az akt nem szexkép, nem lehet célja a vágykeltés. Ez így primer, nincs benne az az általános érték, vagy gondolat, ami formaiság és esztétika felől közelítene. Aztán a bugyin kívül probléma a durva gesztus is. Igen, szépek a karon a fények, nagyon attraktív ahogy az inak feszülnek, ezzel nincs baj. De a nő seggébe markolás az a dugás asszociációja, hogy ne mondjam, az erőszaké, ahol a nő tárgy, objektum. És azt mondom, ez is megfotózható, számtalan példa van rá, hogy az alávetettség, a kiszolgáltatott helyzet kerül a képre, de az meg szinte dokumentum, nem szépelgés.

Két út van az aktban körülbelül. Az egyik a klasszikus vonal, ami torzókkal, részletekkel operál, ami szépséget keres, formaiságot, a testet mint képes beszéd emelkedett érzelem és gondolat kifejezésére használja modellként. A másik a tárgyiasabb, konkrétabb, ösztöni út. De egyiknél sem szerepel az esetek nagy százalékában ruha, mert a ruha félrevisz, lehúz, tárgy, objektum. Lehet drapéria, függöny, lepedő, de nincs gatya, bugyi, ékszer és semmi csingilingi, mert az a szoftpornó, átbillen. Aztán van a szociografikus megközelítés, ami a nők helyzetével, prostitúcióval, vagy a kapcsolatok valós problémáival foglalkozik, ott viszont van környezet, van terep, ahol a dolgok történnek, viszonyrendszer. Szóval Zoli, beszéljünk erről, én nem mondom, hogy ne csinálj aktot, de a megközelítésen változtatnod kell, elsősorban fejben. (hegyi)

Enteriőr

Enteriőr

Ha a bal oldal nem lenne elrontva, ez valóban sokkal érdekesebb lehetne.

Igen, a bal oldala szűk neki, de én érzek még valamit. Egyrészt vannak a szép ívek és formák, szürreális szinte, hogy ilyen egy közösségi térben létezik ma. Aztán vannak a firkák és pusztulat. És vannak a színek, és a kockák, és ez a három egyszerre van jelen, de nem alakul ki ezekből egy közös rendszer valamiért. Fene tudja, nem voltam ott, nem tudom, mi lehetne a sikeres, de valamire voksolni kéne, hogy az érdekel, és annak rendelni a többit már alá. Nem tudom. (hegyi)

Rácsodálkozás

Rácsodálkozás

Bercel apuval. Ez már a fotózás vége felé volt. Kicsit nyűgősek voltunk :) Anyu adott enni, de igazából már elfáradtunk :) A soft-box viszont ennek ellenére még mindig nagyon érdekes és tetszetős :) Két hiszti között azért mindig rácsodákozott a nagy villanó valamire. Ami amúgy nagyon tetszett neki.

Megint a képkivágat. Balra és fenn sok, jobbra és alul kevés. Amíg ezek nem idegződnek be, addig ne add fel, gyakorold, gyakorold, mert úgy látom, ez témafüggetlenül előjön. A másik kérdés az utómunkáé. Kell retusálni. Olyan nincs, hogy nem. A csillanások az ajkakon túl sok, a nyelvnél is, szóval ezeket meg kell fontolni hogy kellenek-e vagy sem, ha kiveszed - ahogy Demeter mondaná - lenyugtatod a képet vele, tehát a folthatások zaklatottságát hozod helyre. A pillanat jó, a gesztusok jók, szóval rajtad a sor, ahogy pár képeddel ezelőtt írtam, el kéne dönteni az irányt és arra ráfeküdni. (hegyi)

Gyengédség

Gyengédség

Bercel lábacskái és anyuci óvó kezei.

Nem tudom, valahogy felfelé hord a kamerád. Itt is, mint az autónál fenn felesleges részek vannak, a fej vágása borzalom, lenn meg a kezekből lehagytál, miközben az lenne a fontos, hisz arra fókuszáltál. A másik, hogy a lágyítás itt is megjelenik, holott elég lenne ha a mélységélességgel játszol, nem kell erre még egy lapáttal rátenni, mert ízlésben kritikus lesz a dolog, szépelgő. A beállítás amúgy jó lenne, ha a vágás és komponálás jó lenne. (hegyi)

Bercel

Bercel

Az egyik legkedvesebb fotózásom egyik képe. Szívem szerint mindet feltenném, annyira édespofa volt a kiskrapek.

Zoli, a saját érdekedben mondom, hogy segítség lenne számodra, ha kiszemelnél egy témakört - autó, gyerek, ember, portré, akármi, de egyet - és abban kezdenél elmélyedni és nem belekapni ebbe-abba, mert így nagyon nehezen fogsz előre haladni. Ha egy ügyet kivesézel és elsajátítod a trükkjeit, az már majd a többinél segítség lehet. Itt ez a krapek, ahogy mondod, és biztos élőben aranyos volt, de itt most egy félig sellő, félig delfin, anatómiailag nincs a dolog rendben. Tudni kell, hogy a gyerek arányai eleve mások, mint a felnőtté, nagy a feje a testéhez képest, és a mimikai izmok sem olyan fejlettek még, emiatt az objektív megválasztása kritikus dolog, ahogy a póz is. A rövidülésekre most még a textil is ráerősít. Aztán ott van a csonkolások kérdése. Gondolom neki megvan mindkét lába, és az ujjai is rendben vannak, de most ez a beállítás ez nem olyan nagyon pozitív, elindít tudat alatt olyan érzeteket, amik nem a vidám életszemléletet erősítik. Aztán ott van a lágyítás. Gyereket ha lágyítasz, elmegy a csöpögésbe. Az ő bőre még hamvas, de ezt most elvetted azzal, hogy a lágyítás miatt szétkencsölődött a bőr. Aztán a színek, ha színes, akkor próbálni kell a színhelyességet meghagyni. Szóval az jó, ha van ehhez kedved, de a "röhögős" az nem olyan könnyű műfaj, mint azt gondolnánk elsőre. (hegyi)

Giulietta (02)

Giulietta (02)

Tudom tudom, a szelektív színezés. Én sem szeretem, de ez így néz ki jól :)

A szelektív színezés egy reklámfotónál megengedett dolog, de az gond, hogy miért szürkítetted le a köveket? A másik kérdés, hogy a felnik így most bedöglöttek, a harmadik pedig a vetett árnyék a hátuljánál. Ezekre megoldást kell találni, derítés, lámpák... Itt viszont kevéssé zavaróak a visszatükröződések a kocsin, bár ami az ajtóknál van, az oktalan, ki kell retusálni, ugyanis nem adja az ívét a formának, csak hiba. (hegyi)

Giulietta

Giulietta

Szerintem régebben már tettem fel képet erről az autóról. Most éjszakai képekkel kísérleteztünk.

Az az ötlet, ami a burkolat mintázatát hozta ehhez a gömbölyded formájú autóhoz, zseniális. Van azonban néhány dolog, aminek egy része utómunkával javítható lenne. Az egyik a szín. Az oké, hogy a burkolat ebben a fura sárgás színben van tartva, de az autónak ez már nem tesz jót, színhibának hat, ezért érdemes lenne a karosszéria fehérjéhez közelíteni a dolgot. A másik kérdés, hogy miért van a tárgy ennyire lenn hagyva és miért kell ekkora "ég" fenn? És van egy harmadik, a bevilágításnál megoldható, utómunkában elég macerás dolog, ami főképp a kocsi hátuljánál érződik erősen, ez pedig a visszatükröződések és csillanások, amiktől az egész olyan, mintha össze lenne törve a kasztni. Szóval érdekes ez a dolog, jó az irány, alapvetően a helyszín is szuperjó, de a dologra még kéne időt fordítani. Ugyanakkor azt el kell mondjam, hogy egy ekkora tárgyat sokkal nehezebb szerepbe helyezni, szóval ez mindenképpen elismerésre méltó dolog. Ideteszem a magam gyors korrekcióját, hogy érteni lehessen, miről beszélek, hevenyészett, csak mint illusztráció. (hegyi)
Giulietta

Arbust játszom

Arbust játszom

Azt kell mondjam, hogy talán ez a képed az, ami beállításában és hatásában az utóbbi idők legeltaláltabb önportréja, jól hozza azt, amit mutatni akarsz és a hasonulás is rendben van, mert nem erőltetett és nem pantomim, de egyben ez a kép az, ami tónusaiban a leginkább kívánná, hogy ezt a kopogós utómunkát újragondold. Ugyanis Arbusnak voltak középtónusai. Itt meg azokat meggyilkolásztad. Ahogy a kékes színtorzulás is távolságtartó, tehát ellene dolgozik annak, amit a megidézett szerző közölni akart a világgal. Szóval én azt mondom, hogy ha megvan az eredeti RAW, érdemes lenne ezt újragondolni, hagyni fekete-fehérben, és a túlhúzott kontrasztot is helyére tenni, mert megérné. (hegyi)