A formaérzékenységed példás, a tónusokkal viszont nem első eset, hogy úgy érzem, nagyon liberálisan bánsz, hagysz bebukni itt például olyan részeket, amik kellenének, ahhoz, hogy az a finomság, ami fenn megvan, lenn is meglegyen. Nem kell simára vasalni, de azért ennél több részletet kell hagyni, ez nem egy dogmafilm sivár végkifejlete akar lenni, Viki, ideje van annak, hogy az ember egy sajtá viszonyrendszert alakítson ki akár a színek használatával, de én úgy vélem, hogy ennek nem szabad mindent mindig felülírni. Lehet ebből olyat kérni, amin megvannak azok az alsó-közép tónusok is rendben? (hegyi)

Dani, tudod, hogy minden tiszteletem az őrületedé, és az utcaművészet is a kedvencem, de ez most nekem kevés a boldogsághoz. Nem tudom, hogy állsz, van-e kamerád, de tőlem akár festékszóróval is megoldhatod a leckéket, csak érezzem, hogy van közünk hozzá, hogy nem mellébeszélés folyik, hanem valóban a feladatra koncentrálsz. Fekete bárány, beatrice, fehér bárány, szürke élet, szprézek, mert kifújt belőlem a lélek, félek. Élek. Ja. (hegyi)

Volt már előzménye a Látszótér életében ennek a fajta felfedezésnek, de azt kell mondjam, hogy ez a megközelítés esztétikájában is rendben megoldott, és az jutott eszembe, hogy ha már kimegyünk a városba fotózni azt, ezt a fajta koncentráltságot, és nyitottságot érdemes alkalmazni. Ugyanis nem a konkrét tárgyi valóság érdekes ezekben a helyzetekben, hogy milyen a vakolat, hogy van a kerítés megcsinálva, mennyire korrekt a perspektíva, hanem hogy milyen érzelmi töltést találunk, hogy miképp fedezzük fel a hétköznapok humorát, mert ez segít abban, hogy feltöltődhessünk és előre tudjunk lépni. Egyszerű ügy ez, de meg kell látni és képpé kell formálni és azt gondolom, ez itt most sikerült. (hegyi)
értékelés:

Standfotósnak mondták azt a fotóst, aki állóképeket, hangulatokat és a mozi kirakatába kihelyezhető képeket készített, ez volt anno a trailer elődje, és ennek nagy mesterei voltak, tulajdonképpen egy jó iskola volt a fotósnak, ha módja volt ilyenben részt venni. Ugyanakkor az a helyzet, hogy ezt mint szerep el kell választani a rendezőtől vagy az operatőrtől, mert más agyberendezkedést igényel, egy kis kívülállás sem árt, szóval attól, hogy mint úgymond színpadkép, a rendező vagy a kamerás kitalálja a szitut, még nem lesz könnyű kenyér azt állóképen is érvényesen megmutatni. Ez a filmes része. A fotós rész ha ezt mint portrét nézem, a hangulatnál nem jut tovább. Nem tudok meg a szereplőről semmit, nincs viszonyom vele más, mint az a szitu, amiben ő mint szereplő jelen van, de ez nem hiteles. Látványos, igen, de primer marad a közlés. Az van Viki, hogy az új rendszerben a besorolások többeteknél emelkedtek, te is ötödiket kaptál, ami azért egyfajta megelőlegezése is annak, hogy beleállj a melóba és valóban a képformálásod szigorúbban vedd és tudatosabban. Idő, türelem. Kemény fogalmak, tudom, én is bajban vagyok velük, de enélkül nem megy. Jó lenne kicsit lenyugodni és a kapkodós belekóstolós irányt abban mélyíteni, hogy egy-egy ügyet amíg nem vagy vele kész és elégedett, ne hagyj elmenni. (hegyi)

Jó ez a visszatérés ezzel a képpel, mert a struktúra éppoly fontos szerepet kap, mint az origamik könnyedsége, miközben az alkotó tükröződése is részt vesz a játékban, nem csak véletlenül van ott, mintha ő maga terelgetné ezeket a madarakat. Demeternek van Szabó Magdáról egy nagyon hasonló hangulatú képe, amit Magda lakásán készített, és egy madaras függő dísz az, amit a kezeivel kerget, egyből ez ugrott be nekem, szóval jó ez - egy dolgot leszámítva, mégpedig, hogy azzal még elvolnék, hogy dől hanyatt az épület, hiszen ha nem így lenne, nem lennél jó helyen a képen, de az elfordulás nem tesz jót, a nagyobb világos épülettömeget a jobb oldali kisebb nem húzza egyenesbe. Bara, várjuk a munkáid, figyelj arra, hogy 760 pixel szélesek vagyunk, a méretet érdemes kihasználni. (hegyi) értékelés: