Ez eléggé őrült kép. Azt gondolom, hogy míg az előző képnél voltak problémáim, itt tulajdonképpen a kezedre dolgozott a modelled is, meg a véletlen is, és ettől van az egésznek egy olyan hatása, mintha egy ilyen preraffaelita diszkó lenne. Jó ez, megvan ennek a hatása. Tényleg, itt a ravatalozóból előbújt a főszereplő, és azt mondja, hogy a francot nektek, elég volt a vízbe feküdni, menjünk bulizni. Szürreális egy picit, ugyanakkor azt akarom még ehhez hozzátenni, hogy ebben a képben látható az, amit az előző képnél elkezdtem mondani, hogy valószínűsítem azt, persze ebben egy csomó hiba, meg véletlen benne van, de ezek most arra adtak bizonyítékot, hogy ha ez még kap egy fél métert hátra, és több teret, akkor ez valami egész eszméletlen gesztusrendszerek előtt nyitja ki az ajtót. Ha fognád azt a szobát, mert én ott voltam, és láttam, nem azt mondom, hogy takaríts ki, meg csinálj rendet, mert a francot, de vannak ott falfelületeid, amiket ha elkezdenél használni drága Endre, oda egy csomó drapéria, meg egyéb dolog is felkerülhet, akkor komoly festészeti irányokat vehetne ez az egész. Én erre szeretnélek téged ösztönözni, csatlakozom az előző képhez is. Ez is egy 3 csillagos leckemegoldás. Nyilvánvaló, hogy aki ismeri a modellt, az lehet, hogy azt mondja elsőre, hogy ehhez semmi köze a modellnek, mert nem róla szól, hanem megtestesít valamit, úgymond szimbolizál, ugyanakkor én azt mondom, hogy de, benne van ebben a modellben ez is, csak nem könnyű belőle előhozni. Jó ez az egész ritmus, van egy ilyen ördögi felhangja. Tetszik, köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Nekünk is van kertünk, és az én megfigyelésem szerint ezek a méhecskék akkor, amikor ott van az idő, és megőrülnek, hogy akkor most össze kell gyűjteni a virágport, akkor eléggé hipnotikus állapotban vannak ahhoz, hogy akár még egy kicsit lehet rendezgetni is a környezetet, mert úgyis vissza fog oda mászni ez a méhecske. Mert most nekem sok ez a zöld vadság, ugyanakkor meg nem elég határozott. Tehát, ha a mélységélességgel ennyit játszunk, amivel nekem semmi bajom nincs, akkor az előtérbe ide behajoló két nagy levél baromira zavar, mert ez a cserje, ennek a virága nem tud abban a formában érvényesülni, ahogy az optimális lenne. El kell döntenünk, hogy mi a fő téma, annak kell a legnagyobb hangsúlyt kapnia, és ehhez képest előteret, hátteret ennek értelmében kell rangsorolni. Ez a rangsor most felborult. Kérek egy ismétlést! (hegyi)

Érdekes az, hogy az épített környezet leckére küldted ezt, miközben a választásokról volt egy pályázatunk, és ez akár arra is lehet válasz, ráadásul a leiratban erre utaló nyomokat is találok. A megfigyelés jó, csak megint az a kérdés, hogy mi az, amire a voksunkat letesszük. Ebben, ami nekem izgalmas, az a piros tűzoltólétra, a matrac a felirattal, mellette a gereblye, vagy nem tudom, hogy mi az, meg mondjuk a korlát. A többi már annyira nem, a többi az már csak a szükséges rossz. Mi adódik ebből? Az, hogy ha egy kicsit másik irányból, vagy máshonnan közelítünk e tárgy felé kevésbé oldalról, akkor ez a tárgy lehet, hogy létrehoz egy olyan ritmus, ami utána már működik. Tehát, itt a tömegekkel és a formákkal kellene barátságba kerülni. 1 csillag, mert a megfigyelés fontos, csak a kivitelezéssel van probléma. Ha megvan az a fényképezőgép, akkor hajrá. Egyébként pedig Szilárd, azt mondom, hogy nagyon el vagyunk mi hanyagolva általad, tessék visszajönni! Aki egyszer már volt hónap képe, az már nem teheti meg azt, hogy utána az egészet ennyire félvállról veszi, tessék küldeni képeket. (hegyi)
értékelés:

Az egésznek a ritmusa, ezek a fehérek fantasztikusan jók. Én, mint néző azért vagyok zavarban, mert van a képnek két jól elkülöníthető fele. Az egyik fele a fehéreknek és a barnáknak a ritmusával egy nagyon érdekes vibrálást ad, a másik fele, amiben a színek, a fény jobban jelen van, viszont ott a formák izgalmasabbak, és a színjáték a sárgákkal, a fehérekkel, barnákkal, zöldekkel, a dinamika nagyobb. Az egyiknél koncentráltabbnak érzem a kontrasztos megoldást, és a rajzosságát, a másiknál meg a történetet érzem erősebbnek, de hát, ez egy képen belül történik meg, ráadásul nagyjából középen válik ketté, de úgy, hogy van egy sáv középen, ami meg a két értelmezés határán olyan semmilyen lesz. Ahol már nincs meg ez a ritmus a fehérekkel, de még nem indul meg a mezőnek a ritmusa. Valahogy ezt kellett volna megoldani, hogy az a sáv ott ne így szerepeljen, ne így jelenjen meg. Lehet, hogy ha egy kicsit jobban bekucorodsz a fák közé, akkor ez kevésbé jelentős, szóval, hát nem voltam ott, ezt én nem tudom neked jól megmondani, hogy hogyan kellett volna másképp csinálni, csak azt, hogy mit. 2 csillag. És Csongor, csak mondom neked, hogy amikor nem itthon voltál, akkor lényegesebben aktívabb tagunk voltál, mint amikor most itthon vagy, és aktív lehetnél, de nem vagy az. Vegyük úgy, hogy akkor most én várnám ezt az aktivitást. (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy ez a kép két fotós irány határán van, de egyik mellett sem teszi le a voksát, és itt a problémám. Az egyik a szociografikus megközelítés, amikor történetet mesélünk, szituációban vagyunk, amikor az egésznek az atmoszférája a fontos, az, hogy benne voltam egy helyzetben, és ott ez a helyzet ott akkor épp miben csúcsosodott ki, és ezt nem csak megörökítjük, de megpróbáljuk univerzálissá tenni az által a közlési forma által, amit alkalmazunk ahhoz, hogy a néző átélhesse ezt az élményt. Az egyik irány ez az élményátadás iránya. A másik irány pedig mondhatóan inkább a portré felé elmozduló, annak is inkább a glamourosabb, a divathoz hajazó iránya, tehát, ahol nem a személyiség az elsődleges feltárandó terep, hanem egy gesztus, aminek tulajdonképpen a mozdulattal együtt van dinamikája. Láttunk ilyen fotókat, az utóbbira lehet példa valóban a reklám világában az a kép, amikor a nő áll a repülőtéren, és a haját fújja a szél, és a hajlakkot reklámozza, de akár a videoklipek műfajában is benne van ez a csajos, hajrázós kacérkodás. Ez eaz egyik irány, a másik irány pedig az, amikor azt mondjuk, hogy ez a személyes kontaktus a nézővel, ami most a kamera által létrejön, ez a személyes kontaktus egy nagyon erős érzelmi kötődést kellene, hogy adjon. Most a kettő határán vagyunk, van egy ilyen divatos, csajos ügy, meg van egy szociografikus vonal is. A divatos csajos a gesztusban benne, a szociografikus pedig a megformálásban. Divatos az ügy attól, hogy ebben a hajba túrásban van egy kis szexi, ilyen erotikus kacérkodás, a tekintet is erre utal, a száj is. Ugyanakkor a megfogalmazása viszont az utómunka hiányával, a környezet megválasztásnak és a világításnak a találtságával inkább a szociografikus vonal erősödik. A bizonytalanság abban van, hogy a végeredmény nem érzem, hogy igazolná a dolgot. Nem sokat tudok meg a lakótársról, mert egy pózban van, és nem derül ki, hogy ez a póz mennyire a sajátja, vagy mennyire szól egy egyedi szituációnak, ugyanakkor ahhoz, hogy ez, mint portré jól működjön, bizony elkelne az utómunka. A bőrhibákat ki kellene javítani, nem ártott volna előtte azt mondani ennek a modellnek, ha ez egy modellel történő munka, hogy igazítsuk meg a hajat, nem tudom, hogy tényleg azt a dússágot, azt a ritmust tudja adni. Valahogy ez nekem ettől kérdéssé válik. Portrénak nem igazán tartom jó portrénak, mert a portré a személyiségről kellene, hogy beszéljen, vagy legalábbis valamilyen vélt, vagy valós elvárásról. Ez most nekem nem csak a felszínt tartalmazza, a mélysége hiányzik, miközben a modellben ott van. Sokszor szoktam mondani azt a trükköt, hogy takarjuk le a szemét, és nézzük meg, hogy miről beszél a száj, és takarjuk le a szájat, és nézzük meg, hogy miről beszél a szem. Ha ezt a trükköt eljátszuk, akkor azt látjuk, hogy a szájban megnyilvánul egy gesztus, és van egy mélység, ami a szemben van, és nem is biztos, hogy ez vidám. Nagyon érdekes az az ellentét, ami a szem fáradtsága, kicsit keserű törődöttségével ábrázolódik, és ami a száj gesztusával, ezzel a puszi dobással. Ez egyébként valószínű, hogy egy gondolati kettősség is lehet akár, hogy mennyire gondolom komolyan ezt a gesztust, mennyire gondolok ebbe bele, mennyire játszom vele, ugyanakkor lehet, hogy játszom, de belül komolyan gondolom, nem tudom, ennek sokféle iránya lehet. Egy biztos, hogy ez most tetten érhető a képen, ami ad egy dinamikát neki, ugyanakkor, ha ehhez a dinamikához hozzáveszem a színeket, a környezetet, és az egésznek a megformáltságát, az viszont ezt a dinamikát lecsökkenti, visszarántja. Valami elindulna, de az a valami nem tud kiteljesedni. Ezt tudom elmondani. Én azt gondolom, hogy jó lenne, ha a lakótársadról készítenél egy olyan portrét is, amit valóban portrénak terveztek, és nem ökörködés van, mert megérdemelné ő is, te is, és mi is. Másrészt, ha meg ökörködünk, akkor az legyen végiggondolt, a spontaneitás majd jön utána, de legalább a környezettel adjuk meg annak a lehetőségét, hogy olyan formában kerüljön becsomagolásra, hogy az a néző számára időt álló maradjon. (hegyi)