Totál

Oké, ki kell próbálni a kis mélységélességet, rendben, de a kérdés az, hogy mi legyen éles és mi nem. Namost itt alapvetően a struktúrák lennének a fontosak, az adja ki egyben a dolog izgalmas jellegét, de ez a mélységélesség játék ellene megy ennek, és így a dolog nem tud működni, mert miért épp az az éles, ami, nincs ott semmi, ha még az uborka lenne, vagy mi az ott, akkor még jó, de az se, miközben azzal meg nem törődtél, hogy ha már mint egy tengert ábrázolod az ételt, ne legyen már benne az edény széle, a kékesre elcsúszott terítő. Én azt mondom, hogy ennek a baromira nyitott rekesznek akkor van létjogosultsága, ha valamire nagyon fel kell a figyelmet hívni, ki kell emelni, de őszintén, nekem ez a világ már kezd unalmas lenni, annyi kajafotónál látom, hogy ferde is legyen, életlen is, mert ha így fotózzák, akkor nem kell döntéseket hozni, nem kell ízlésesen egy ételt elrendezni, nem kell a környezettel is törődni, olcsón megúszható a foodporn. Hát... Nem. (hegyi)

Séta

Jó ez a bemozgás, de nem állóban. Legalábbis ha ez a környezet a szereplő, én az égből kevesebbet adnék, és persze most ezt úgy mondom, hogy nem voltam ott a helyszínen, hogy inkább fekvőben lenne ez szerintem izgalmas. De a tónusok jók, az egésznek van egy jó kis rohanós hatása, tehát alkalmas ez agy a történetmesélésre is és a formai játékra is. (hegyi)
értékelés:

Készül a könyv

Indul a Csak képek című sorozat Balla könyvének nyomása a Keskeny Nyomdában.

Csak Ön után!

Másoknál már sokszor leírtam, de valószínű nálad ez nem jött eddig elő és így elkerülte a figyelmed, hogy ez a képarány idegen a fotográfiától, csak nagyon indokolt esetben jó eltérni ennyire a megszokottól, hogy ennyire szélesvásznú legyen a kép. Értem, hogy azt szeretted volna, hogy a fűszál íve érjen szélig. De most míg fent az égnél bekapcsolódnak idegen formák is, amik nem kellenének, lenn kevés a kép, a bázis nem elég erős, arányaiban nem tud egyensúlyt adni. (hegyi)
értékelés:

Az ablakból visszanéz rám

Egy autós találkozó során készült a kép.

Végre önportréval dolgozol. Ez fontos. A tükröződés is érdekes alaptéma. Azt kell tudni, hogy az autó üvege torzít, mert hajlított, ennek okán nagyobb üres terek vannak, viszont az ajtó formája miatt szinte kiküszöbölhetetlen, hogy ne legyen valami alkatrész az autóból is a képen. Márpedig, ha ez így van, akkor nyugodtan lejjebb mozdíthatod a kamerát, az égből ennyi nem kell, viszont az ajtóból jöhetne valamennyi, hogy a realitásból is legyen több a képben. (hegyi)
értékelés:

A salak királya

A Miskolci Salak Királya rally során készült a kép. ISO 200, gyutáv 75 mm, 1/125 zárseb lassú vakuszinkronnal és F 5,6 as blende.

A salak, a felvert anyag repülése, szóródása nem rossz, de a tér kevés. Ez nem négyzetes kép kéne legyen, mert a mozgás előtt és mögött is jó, ha több van, főleg, hogy ez a kavicsfelverődés ez erősebben érvényesülhessen. (hegyi)
értékelés:

Olcsó világítás

Úgy gondoltam egyszerű lesz 1db LEDes olvasólámpával önportrét készíteni, ezzel is szenvedtem egy keveset. Tudom, a koncepció kicsit lebutított, de első próbálkozásnak szerintem megfelelt.

Kedves Miklós, üdv a Téren, elnézést, hogy ennyire elkéstem, de pótlom, és várom a folytatást is tőled. Ez egy jó bemutatkozás, mert kiderül, hogy érdekelnek a fények, és az ezáltal elérhető formák, módosulások. Arcnál jó, ha ennél kiegyenlítettebb a szemnél a sötét oldal is, a világos oldalnál meg amiatt kell valamivel kevesebb fény, hogy a formák megmaradjanak, ne laposodjon el a fej, a mimika. Megvan a három csillag az ötlet miatt, és kérek még ilyesmit. (hegyi)
értékelés:

Röfik

Van humora, valóban, de esztétikai szempontból ez most annyira nem erős kompozíció, hogy felülírja a primer elutasításom. Lehet, hogy ha a színek túl lennének tolva és távolabbról készül, akkor működhetne, de így most ezt én nem tudom szeretni. (hegyi)

Edukáció

Valószínű, hogy számodra a figurák mellett a felirat és talán a helyszín együttese adta, hogy ez a kép fontos lett, én mint szoborábrázolást nézem, és így amiatt, hogy túl közeli a felvétel, a csonkolás miatt alul hiányzik a stabilitást adó bázis. Fenn levegősek vagyunk, lenn meg el van vágva, sutty, ennyi. Hát, a plasztikussága szép, de összességében ez nem működik így igazán. (hegyi)

SONY Center

Nos ennél a képnél nem tudom elmondani azt, amit az előzőnél, itt a helyzet tényszerűbb, és így kellene megtalálni azt a belső egyensúlyt, ami okán a kép nyújthat valamiféle esztétikai élményt, de bevallom, én ebben semmi ilyet nem látok. Nyilván a helyszínen ez fontos lehetett, de a képkivágás után a nézőnek maradt részlet nem működik. (hegyi)

Tükör által

Mária templom, Berlin

Kedvelem ezt a képed, jó ez a hármas osztás is, nyilván valami enteriőr tükröződése lehet, de valójában nem az a lényeg, hogy mit ábrázol tényszerűen, hanem hogy a formák játéka kiegyensúlyozott, a mérleg balanszban van. Jó lett, köszi. (hegyi)
értékelés:

Gombolyagok

A téma jó, de a kivitelezés nyers és darabos. Egyrészt itt is van élesítés, ami nem kéne, viszont kevés a mélységélesség, emiatt a bokeh hatás kezd érvényesülni, de nem szép, és itt ez nem is indokolt, hiszen az lenne a lényeg, hogy a formákkal játszhassunk, de ezt épp ez az eltaknyolt élesség lehetetleníti el. A kontraszt is túl van emelve, szóval összességében az a rész, ami éles túlságosan durvára van véve, ráadásul globálisan, agy az életlen részek is kapnak belőle, ami ott is fura dolgokat okoz, én azt mondom Feri, ezt majd alkalmasint ennél finomabban, kevéssé a bevett és divatos szokásoknak és elvárásoknak megfelelően tessék megcsinálni. Tudom, hogy a kis mélységélesség mekkora divat és imádják is, de kutyaszart se ér, ha megölni a témád. (hegyi)