Szakkör | Page 711 | Látszótér

Modell

Itt megint azt kell, hogy mondjam, hogy igen, beleteszitek valamilyen leckébe, mert bemozdult, merthogy elmozdult az a fodrász – én nem tudom, hogy ezt tényleg a mozgás leckébe kellene-e beküldeni. Nem tudom, majd rámszóltok, ha nem, és akkor abbahagyom, de melyik lecke micsoda, de pl. ennek akár a gyermekkor leckében is több helye volna, mint a mozgásban. Mert ez egy erős és jó kép – picit szűkre van vágva, egy négyzetes formát elviselt volna ez a kép, de ha már vágtunk a gyerek fejéből akkor akár a fodrászéból is lehetne fönt, ha már ilyen feszes kétoldalt, akkor legyen feszes fönt is, de azt mondom, hogy ez egy nagyon szuggesztív és erős kép. És pont azt a megadó és tűrő helyzetet mutatja - én rühellek fodrászhoz járni, majdnem olyan, mint a fogorvos, ott is a gyereket beültetik egy ilyen székbe, ott ül szerencsétlen, és saját döntésétől függetlenül valaki a sorsa fölött, a haja, a kinézete fölött dönt, ráadásul egy idegen ember babrál rajta éles szerszámokkal. Legalábbis én így éltem meg, nem tudom, hányan vagytok így ezzel. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem, de két disznó, a kompozíció miatt. (hegyi)
értékelés:

Utca éjjel
Belgrád éjjel.

Itt megint ebbe a szerencsétlen épített környezetbe akarunk beleszuszakolni mindent, miközben ez a kép ez nagyon nem erről az épített környezetről szól; ez ha akarom, lehetne ágy vagy vágy, szóval én erről egy csomó mindenre tudnék asszociálni, az épített környezetre a legkevésbé, úgyhogy a Gábor segítségét várom, hogy hova tehetjük át ezt a képet, mert engem az épített környezetben ez nemigazán érdekel, ha épített környezetnek nézem, akkor ez egy igen kevéssé izgalmas kép, mert építészetileg ez semmi. Ha viszont mondjuk ágyra vagy vágyra veszem, akkor ez egy izgalmas történet, ugye látjuk ott azt a hölgyet, ugyan tele van grafittizve a hónalja meg az orra, keze, de ott fekszik ebben a nagy eladótérben – persze tudjuk a tudatunkkal, hogy ez egy plakát, és valamit reklámoz ez a néni, de mégis úgy tűnik, mintha egy ilyen góliát, egy Gulliver(ina) feküdne ott abban a boltban, és ott valamit szerelnek a testén a kis törpék, de ő itt nagy bőszen fekszik, és jön a törpe itt az utcán, még majdnem úgy is tűnik, mintha egy fegyver lenne a kezében, és kiszabadítja a Gulliverinát, aki az előző részben a Hófehérke szerepét kapta. Én ettől a játékosságtól, ettől a szürreális helyzettől is nagyon szeretem ezt a képet, úgyhogy ez három disznó – de keressünk már neki egy másik leckét, jó? (hegyi)
értékelés:

Egy túlórás éjszakából, hazafelé ez a látvány fogadott, egyébként vasárnap hajnalban aludni szoktam, és nem mutatna valami jól egy szürke négyzet a képernyőn. :)

Nem akarom magam túl sokszor ismételni, de ezt fontos elmondani; én örülök ennek a képnek, nagyon szeretem ezt a képet, de azt a Feri döntse ezt el, hogy mennyire oldja meg ezt a vasárnap hajnal feladatot; az, hogy vasárnap hajnalban lett fényképezve még nem biztos, hogy a vasárnap hajnal leckére való. Lehet megoldás a vasárnap hajnalra, ha nekem a vasárnap hajnal ezt jelenti. Ez nem következik a leiratból sem, hiszen azt írja a Feri, hogy vasárnap hajnalban aludni szokott. Tehát ezeknél a leckéknél én azt kérem, hogy menjünk magunkba befelé, és hozzunk elő emlékeket és érzéseket, és próbáljuk meg ezeket a napszakokat ezekből az érzésekből táplálkozva ábrázolni.
Egy nagyon érdekes és szép fényjátékot látunk itt, amit a Feri itt megfigyelt, nyilván ilyenkor hajnalban, reggel, főleg így ősszel a köd, a pára és a porszemcsék által is módosítják a színeket, vagy akár az is, hogy ezeken a fákon ahogyan átszűrődik a fény ez nyilván módosítja a színeket. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép látvány, picit eszembejut róla Bódy Gábor Nárcisz és Psziché c. filmje, abban is voltak ilyen hasonló helyzetek. A Ferinek volt már ez a kishidas képe, aminél mondtam, hogy oké, oké, de nem tudom a Ferin keresztül értelmezni, úgyhogy ezt átteszem a szorgalmiba, és a vasárnap hajnalra kérek egy megoldást. (hegyi)
értékelés:

Csipkebogyó

Hát igen... ahogy pár képpel ezelőtt is mondtam, vannak olyan képek, aminek a létrejöttét nem biztos, hogy mi 100 %-ig kell, hogy értsük, a Ferinek biztosan megvan az indoka, hogy miért fényképezte le ezt. Egyvalami biztos: szépek a színek, bár ha ez a megfejtés, akkor akár egy kis tükörrel lehetett volna deríteni, egy kis csillogást létrehozni ezeken a csipkebogyókon és akkor ezek a vörösök nem buknak be feketébe, és a többi színnel együtt szépen tudott volna működni ez a kompozíció. (hegyi)

Szkennerre tapadva 2

Ugyanebben a megoldásban ugyanúgy az első leckére egy megfejtés. Az előző képhez képest itt egy lényegesen részletgazdagabb megoldást látunk, ami a képnek a gyengéje – bár lehet, hogy az Andrásnak pont ezért tetszett – ezek az interferenciacsíkok vagy mik, a TV-nél van ilyen hasonló amikor interferencia lép fel, egy kicsit hasonló ehhez. Nekem ezek egy picit zavaróak, nem adnak hozzá az üzenethez, lágyítják azt, a kép formai megoldása nagyon tetszik, a részletgazdagságával, azzal, hogy lényegesen felismerhetőbb rajta a szereplő, és ezzel elveszíti azt a szexust, ami az előző képnél erősen jelen van, ugyanakkor egy nagyon fontos és jó meglátás, és egy jó exponálóeszközt talált magának András, és ezzel még érdemes lesz játszani; ez a kép viszont ezek miatt a csíkok miatt számomra nem teljesen átgondolt, csak két disznós. (hegyi)
értékelés:

Szkennerre tapadva 1
Habár az egész fejem rajta van, mégpedig szemből, mégsem látható az arcom, ezért 1. lecke.

Töprengtem sokat, hogy egyszerre elemezzem-e a két képet, de végülis inkább külön veszem. A színből is egyértelmű, hogy az András itt ismerkedett egy szkennerrel, és az ebből létrejövő struktúrákat és formákat próbálja itt a számunkra megmutatni. Ez egy nagyon jó kezdet, nagyon szuggesztív, Modiano cigarettareklám plakátjairól beszélhetnénk, azokban volt ilyen erő, mint itt ebben is, és itt beszélhetnénk a színek kapcsolódásáról is, hogy ezen a szürke-fekete háttéren ez a vöröses-barnás helyzet ez milyen szinten dinamizálja a képet, akár arról, hogy ezek a formák, mint piktogram jelennek meg, akár erotikus vagy szexuális jellegű üzenetet is tudnak közvetíteni, úgyhogy első leckére ezt nagyon jónak tartom, és ha András nekiáll megint a leckéknek, akkor ezt nagyon jó kezdésnek tudom tartani. Három disznó, jó az irány, jó, ha András komolyan veszi, amikor gép van a kezében, vagy más fényt leképező eszköz. (hegyi)
értékelés:

Máz
Máz
Máz
Máz
Máz
Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását.

Itt is egy ilyen vicces megoldást látunk, Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását. Öt képből álló sorozat, a bevezetőjében látjuk a főszereplőt, ezt a Lego-bábut – hogy ő így született-e, azt nem tudom, vagy a Dani adta rá ezeket a jelmezeket, lehet, hogy már ilyen Legó is van, az én koromban még nem voltak ennyire specializálva. Tehát magát Spielberget látjuk a Keletinél, vonattal érkezhetett, szegénynek nem volt pénze repülőre, és a kis mellénykéjében megérkezett hozzánk, majd valahol én meg nem mondom hol találkozik egy biztonsági őrrel, akivel valamilyen kontaktusba kerül, majd lóra pattan, és elmegy gondolom a kiállításra, erre a sötét helyszínre, ahol valamilyen vetített képet látunk, majd végül ez egy busz vagy villamos ülése, vélhetően hazamegy. A történetet értem, bár... ha öt képünk van egy történet elmesélésére, akkor annak az öt képnek nagyon a helyén kell lennie, ebben a sorozatban az első jó, a második számomra nem nagyon értelmezhető, bár ha utalás van a Jahoda Réka Máz kiállítására, akkor valamilyen szinten oda kellene érni, mondjuk ez a két figura olyan helyen lenne, amit én tudok értelmezni, akkor az jobb lenne; utána ez a lovas történet ez teljesen furcsa, nem értem, hogy ezen a borzalmas kaucsukpónin ülve hova is lovagolhat Spielberg, tehát ez számomra kakukktojás, ha Koons lenne, még hagyján, utána megnézi a kiállítást, ezt értem, bár, hogy ebből mi a kiállítás, és mi a máz... de legalább valamit néz, ez biztos, el tudom fogadni, majd hazamegy és integet. Mivel itt két kép is van, ami nemigazán koncentrált, főleg a lovasat nemigazán tudom hova tenni, ezért azt mondom, hogy ez a fajta feldolgozás és humor akkor működik jól, ha 100 %-ig kidekázva minden egyes része a helyén van – én ezt itt most nem érzem, így visszaadnám a Daninak ezt a leckét ismétlésre. Akár Spielberggel, akár máshogyan. Lehet így történetet mesélni csak nagyon fontos lenne az, hogy a humor akkor működik, ha komolyan vesszük. Én ebben hiszek, hogy akkor erős, ha kicentizve, hogy minden a legjobb helyen legyen. Az első kép még nagyon ígéretes, nagyon jó ez a perspektíva-játék, szeretem, de utána a dolog csak akkor tér megint magához, amikor hazafelé megy. Zárójelben jegyzem meg, hogy van egy lány, aki egy blogot ír, nyusz gombszemmel, és van ehhez egy varrott nyuszija, és már évek óta írja a blogot érdemes megnézni, ha már ilyen játék, akkor ezt hogyan is lehet. Nem utánozni, csak érdekességként. (hegyi)

Kijárat a Jurassic parkolóba
Avagy a dinoszauruszok utolsó vándorlása.

Amikor Ausztráliában jártam, akkor volt valahol egy olyan este, hogy valahol vacsorázni voltunk, és kicsit fáradt is voltam, és a beszélgetésből kicsit kiszorulva ültem hátul a kocsiban, és elővettem a kamerámat és elkezdtem az éjszakai Sydney-t fényképezni a mozgó autóból – hát hasonló megoldások születtek, a mozgó fénycsíkokkal, a hosszabb expozíció miatt ezek a tárgyak vagy a kamera is bemozdul. Van itt reális kapcsolódás is, ott látunk valami terelőoszlopot, az mutathatja a kijáratot is, és ezek valószínűleg a szembejövő autóknak a lámpái mutathatják ezeket a dinoszauruszokat nekünk – és hát egyértelmű persze az utazás a címmel, hogy ha az ott kijárat meg dinók, akkor valami Jurassic parkkal kapcsolatos dologra lehet következtetni, én ezt a címet most el is felejteném, és nézzük a képet mint egy kompozíciót. És ez a kép kompozícióilag rendben is van, úgy, hogy számomra a kép baloldalának kétujjnyi része nem értelmezhető, mivel absztraktot látunk, és annál pedig ott nagyon kilágyul a dolog, a képhatár kijjebb van annál, minthogy azt a kompozíció megkívánná. Én mégis azt mondom, hogy ez átkerül a szorgalmiba, és egydisznós kép, mivel a 17. lecke, az utazás és hazatérés ennél lényegesen áttételesebb, személyesebb történet, nem véletlen a leirata, a zene, amit adtunk hozzá, mert ez mégis egy viszonyrendszer, és ezzel a képpel ez nekem egy picit el van viccelve. Kicsit könnyű ez a megoldás, és kérem a Bélát, hogy ezt a leckét ismételje. ezen kívül mondom, hogy az ilyen fénycsíkos képeknek mindig jót tesz, ha valami reális is látszik, viszonyítási pontként, és most a tábla nem elég konkrét. (hegyi)
értékelés:

Fényjáték 3
Játszottam a formákkal, üvegekkel és a fénnyel

Láttunk ezekkel a tárgyakkal már kompozíciókat, és ez is egy szép kompozíció, izgalmasak azok a formai kapcsolódások, amik létrejönnek, én lehet, hogy ebből a képből fönt vágtam volna még, mondjuk egy kétujjnyit és akkor ez a dinamika még erősebb lenne, nem futna annyira ki. De kérdezek valamit: Jóska, ez a kép nem dől picit, vagy legalábbis a pohár, jobbra? (hegyi)
értékelés:

Tévé
NEMTÓÓÓM nincs ilyen lecke vasárnap délután... pedig itt ez az egyetlen értékelhető félnapja a hétnek.

Verának is azt mondom, hogy Vera, én nagyon szeretném, ha ezeket a 21-22-23-as leckéket a helyiértékükön kezelnétek, hogy igenis ezekben merjünk elvonatkoztatni, és merjünk belemenni a saját személyes terünkbe, hiszen ezek a leckék legalább annyira rólunk szólnak, mint az első leckék, a portrék. A 21-22-es lecke sem más, mindegyik egy-egy, általunk elfogadhatónak tartott érzelmi helyzetet, érzelmi szituációt próbál keresni, úgyhogy itt nem kell a Verának azt mondania, hogy a vasárnap délután az, ami valami érdekeset hoz – de a lecke az a vasárnap hajnal, és nézzük meg azt, hogy mi a különbség eközött és a hétfő délután között. Ezt a három leckét jó lenne egymáshoz is viszonyítva végigrágni, átereszteni magunkon, hogy igenis itt van három jellegzetes helyzet, a péntek délelőtt, amikor már mennénk, de még nem tudunk, a vasárnap hajnalról, akár a hétvégéhez csatlakozó történetével, és a hétfő délutánról, amikor már túlvagyunk az első munkanapon vagy iskolai helyzeten, azaz ezek az általunk jellegzetesnek talált pontok.
A kép nagyon szép és érdekes, és én nagyon szeretem, akármelyik leckére is küldte az alkotó – én az épített környezetbe át is tenném, hogy ne kelljen itt beleszorongatni ide, de hagyhatjuk itt is. Nagyon jó ritmusban építkezik, jól talál rá erre a tyúkólra, ezekre a faszerkezetekre, azoknak a struktúráira, hogy azok hogyan osztják a képet, és ezeknek az osztásoknak az erejére és jelentőségére, még az aranymetszésre is – és amellett, hogy ez egy hangulatot hoz, és egy nagyon szép formai játékot, emellett azért főszereplők is vannak, hat darab szárnyas, tyúkok vagy kakasok, azaz nagyon jó, ahogy ezen a kis dombocskán állnak és kommunikálnak a nézővel – egészen furcsa mintha egy ilyen gyertyatartó vagy egy szoborcsoport, nagyon szürreális, ahogyan ezek ide összegyűltek, miközben látszik, hogy nagy terük lenne és mégis őket az érdekli, hogy itt kint mi van és ez a kommunikációs helyzet. Ezt egy nagyon szép és plasztikus ábrázolásnak tartom, és három disznót adok rá úgy, hogy a Vera legyen szíves küldjön nekem leckét a vasárnap hajnalra is, mert az így nincs kész. (hegyi)
értékelés:

Napfény
Zúzmarás álmából ébresztette az őszt.

Anita szokott nekünk küldeni ilyen irodalmi utalásokat is, és ehhez csatlakozna ez a megoldás is. Ugye a 22. lecke a hétfő délutánról szól, és nyilvánvalóan mi, akik városban élünk, teljesen más súlypontokat találunk, máshol vannak a jelentőségteljes pontok, mint annak, aki egy kisvárosi, falusi netán tanyasi környezetben éli meg ezeket a pontokat, helyzeteket. Ezért ezek a párhuzamok nyitottak, és én el tudom ezt fogadni a hétfő délutánra mint irányt – érzem, mire gondol az Anita, de nem érzem benne a személyességet. Nem tudom, hogy ez mennyire jellemző helyzet, nem a konkrét fák vagy bokorágacskák vagy mik, nem erre gondolok elsősorban, hanem hogy mennyire jellemző az Anita hétfő délutánjaira, mennyire jellemző ez a meglátás. Tehát értem én a líraiságot, csak a kérdés az, hogy az Anita mindig ilyen líraian éli meg a hétfő délutánokat? Vagy ha nem is mindet persze, mert mindegyik hétfő más, de jellemző-e ez a helyzet? Ami a kompozíciót illeti, van egy problémám vele, és ez a bal felső sarok, ami ki van lyukadva. Ez nem nagyon tesz jót ennek a kompozíciónak. Szerintem lehetett volna keresni egy olyan kompozíciót, ahol az a sarok nem ilyen szürkéből kékbe úszó átmente csak, miközben a képen egy dinamikus helyzet van, a mélységélességgel is dolgozik az alkotó – úgyhogy ha az Anita nem haragszik meg, én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Család (fényjáték 2)

Nagyjából már az előzőekben is látható helyzetet mutat itt az alkotó, nagyon hasonló megvilágítási és képi történetet mutatva, csak ezt egy másik leckére érzi megoldásnak. Én ezt el is tudom így fogadni, számomra ez a kép nagyn szép és finom, és nagyon játékos, pontosan azért, mert ezekkel a formákkal, és a formák különbözőségeivel érzékeltetve a formák kapcsolódásaival érzékeltetve a családra tud utalni, valamilyen elvont szinten, és ez létre is jön az utalás, és pontos is. Nekem két kérdésem lenne, az egyik a szemsík megválasztása, abban nem vagyok 100 %-ig biztos, hogy ezt a kompozíciót erősíti az a harántcsíkozás, ami a terítőn a fények miatt létrejön, másrészt pedig itt három formát amik ennek a történetnek a három szereplőjének a korát, nemét, kapcsolódását adhatná ebben a család leckében. De mi lenne akkor, ha elgondolkodnánk azon, hogy ezek a formák nem üresek? Tehát számomra – bár lehet, hogy ez túlságosan didaktikus megközelítés – de nekem ez egyértelmű, hogy ezekbe a formákba valami belekerülhetne, hiszen ezeknek ez a funkciója, ráadásul ugye ezek az edények pl. valamilyen áttetsző de színes folyadék kerülhetne, akkor az egymásra hatásnál érdekes dolgok történhetnének, vagy az egyikbe folyadék kerülhetne a másikba valamilyen tárgy – tehát a belekerülő tárgyak tudnák erősíteni vagy legalábbis még jobban illusztrálni azt ami a család leckében megvan. Én ezt azonban így is nagyon jónak tartom, két disznósnak – ha csendéletként szemlélném, akkor könnyebb lenne a helyzet, de nem erre lett beküldve, és ezért két disznó, és a Jóskát szeretném arra sarkallni, hogy dolgozzon még ezzel, mert nagyon fontosak ezek a meglátások, nagyon jól és klasszikusan alkalmaz dolgokat, de akkor kezdhetünk el ezekről beszélgetni, ha még több ilyen megoldás érkezne, és akkor egymáshoz viszonyítva el tudnánk indulni valamilyen értelmezésen a csendélet kategóriában. (hegyi)
értékelés:

Péter
Egy régi-új ismerős. Akivel ezer év szünet után úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha abba se hagytuk volna.

Egy portrét látunk valószínűleg valamilyen kávézóban vagy egy erkélyen, külső térben, talán az asztal, a hamutartó reklámfelirata inkább kávézóra utal, egy nagyvárosi környezetben, és ezen látunk egy dohányzó úriembert, aki egy sztorit mesél valakinek. Nagyjából ennyire tudnunk következtetni. A leirat arra utal, hogy ő egy régi barát, akivel ezer év után is ott folytatja a beszélgetést Gábor, mint amikor abbahagyta – vagyunk így néhányan talán a szerencsésebbek közül, akiknek megadatik, hogy legyenek ilyen barátai. De egy picit azt kell, hogy mondjam, hogy megint a verbálfotó felé indultunk el, hogy maga ez a kép ezt nem biztos, hogy tudja közvetíteni; sem az ezer évet, sem a félbehagyott beszélgetéseket, sőt, még azt sem igazán, hogy ő itt a Gáborral beszélget, mert ha a Gábor van a kamera másik oldalán, ezt feltételezhetjük, akkor ez az úriember a képről kifelé, oldalra néz, beszélget, valaki olyasvalakivel, aki nincs a képen és nem az alkotó. Ezért itt nekem van ebben egy pici bicsaklás. A másik pont az élesség, ami most valahol a könyök pontjában látható, tudom, hogy van egy ilyen vonal a fotográfiában, a 80-as 90-es évek táján volt divatban, ill. akkor nagyon relevatív volt ennek a hatása, de ezeknek a szubjektív pillanatfelvételeknek akkor van igazi erejük, ha ez a szubjektivitás és pillanatszerűség mögött mégiscsak van egy előkép, egy elképzelés, amit az alkotó csak megvalósít, megvárja, amíg az a valóságban is megtörténik, akkor a gesztusoknak kell elvinni a hátán a történetet. Merthogy én ebben itt túl sok esetlegességet fedezek fel; a kép vágását, részben mert a könyök melletti résznél nem igazán fontos teret találunk, a szereplő jobboldal felé beszél kifelé a képből, mégis kevesebb itt a tér, tehát se nem komponált, se nem dekomponált a kép, ez a most ez így történt, lefényképeztük, és szuggesztívnek és erősnek gondoljuk, mert gesztusok vannak rajta, és mozdulatok – ami fontos, mert a fotográfia egyik lényeges kérdésköre és problémaköre az idő múlásának az érzékeltetése, amit a hosszú expozícióval nyilván könnyebb elérni, vagyis el lehet érni – de ennél a képnél az élességet azért el kellene döntenem, hogy igazából hol legyen éles. A hamutartó környéke lenne fontos, akkor az is elfogadható lenne, a háttérben lévő történet lehetne fontos az is elfogadható vagy a főszereplő gesztusai, arca a fontos, mert most itt egyik sem tűnik annak, minden egyformán erősnek tűnik a képen, nincs egy hierarchia, egy döntés, hogy mi mi után következik a fontossági sorrendben. Ismétlés. (hegyi)

Tamás egy búcsúpillanatot örökít meg ebben a filmben, ahol egy szertartásszerűen, mintegy katonai tiszteletadással – erre utal ez a kürtjáték is, aminek nem jut eszembe a címe, Zsoldos Imre volt, aki előszeretettel játszotta ezt a számot – szóval ennek a dallamára komponálta a Tamás ezt a filmet, amiben látjuk magát azt a személyt, aki ezt a tárgyat, amitől a búcsú történik elhelyezi, ill. körbeviszi ezen a téren, majd látjuk, ahogyan behelyezi ezt a kis kamerát, aki a főszereplő a szemeteskosárba, szimbolikusan elföldeli, ami egy papírlappal történik, rákerül az emlékezés virága, és itt már sejthetünk valamit, mert a szemetes környékén elég nagy rendezetlenség van, és egy statívnak a lábait láthatjuk meg egy tükröt, és itt átfordul ez a kép, és látjuk a felvételt rögzítő kamerát, és hát a film azzal fejeződik be, hogy az új szerzemény, a jövő hírnöke, erre kerül a fény, a fókusz, a dicsőség, és az előző kamera, ami kimúlt, aminek a temetési szertartását rögzíti, utána ezen a kamerán nyugszik meg a felvétel, egy közelítéssel, és ezt látjuk, és ami a befejezése ennek a történetnek, hogy vélhetően a Tamásnak a hajkoronája a kamera mögött haladva jobbról balra érzékeltetve akár az idő vagy a folytonosság szimbolikáját is, tehát ezen a tengelyen elúszik a háttérben ez a hajkorona. Ennek a kis etűdnek tehát van egy bevezetése, ennek a temetési helyhez való eljutás, aztán maga a szertartás, ami a film központi cselekménye, és a befejezése, az új jövevény bemutatása, és az ezzel való azonosulás a szereplő által. Úgyhogy szerintem ez egy jó megoldás... tehát átgondolt munka, de amiért én azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden tekintetben acélos, nekem ez a szemeteskuka történet ez egy picit esetleges, nem biztos, hogy képileg annyira jól mutat, ráadásul a szemétbe dobás és a temetés között azért van egy olyan párhuzam, ami bennem egy picit ellenérzéseket vált ki – tehát itt most el kellene dönteni, hogy most a szemétbe dobtam, és akkor nem biztos, hogy kell az elföldelés, a virág, ha meg ezt a verziót választom, akkor az egész történetet nem egy szemetesben kellene lejátszani. Mégis, én azt gondolom, hogy értelmében és érzelmeiben ez egy jó megoldás. Cseles dolog az első leckére beküldeni ezt a filmet, mert akkor itt most kérdés, hogy miért első lecke, hogy a Tamás az ilyen kidobós csávó, vagy ilyen körülményesen szeret búcsúzni, vagy mert ilyen tisztelettel van a régi dolgok iránt, azaz itt sok dolgot tudunk ráhúzni, akár ráerőltetni is erre a filmre. Vegyük úgy, hogy ez humor, és akkor a Tamás humora és iróniája jellemzi őt első leckeként; én ezt el tudom fogadni, ismerjük már néhányan a Tamást, és ezt egy jó megoldásnak tartom, még ha ez egy olyan valakinek, aki idegenként vagy újként érkezik az estiskolára ez kérdés lehet, hogy mit és hogyan szeretne közölni első leckeként. Négy disznós és köszönöm. (hegyi) értékelés:

Reggeli pókháló

Ugye néhány képpel ezelőtt volt egy megoldás, a vasárnap hajnali leckére, amiben már szerepelt egy pókháló, és én ott mondtam, hogy a természetfotósok ezt lényegesen attraktívabban meg tudják oldani, de ott a főszereplő a pókháló. Hát itt most erre látunk egy példát. Itt a pókháló maga a főszereplő, a rajta elhelyezkedő, gyöngysorként csillogó harmatcseppek, és ez nagyon szép, főként az a szép benne, mint voltak régen ezek az üvegszálas lámpák, egy borzalmas találmány volt egyébként, de az volt ilyen, hogy így színjátszósan váltották a színüket, és az egyik bevásárlóközpont is ilyen mostanában, hogy ilyen színjátszós éjszaka, nagyon látványos megoldás. Ennél a képnél ez a fajta színjátszás nagyon jót tesz ennek a formának. Még akár a karácsonyi készülődésre is utal nekem a forma, az Andrássy úton szoktak lenni ilyenkor ilyen gyöngysorok. Ugyanakkor ugye ez a fő motívum, ami éles, és a képnek van egy másik síkja, ami életlenben van tartva, ami valami elszáradt virágfüzér lehet, ahonnan egyébként a fény is érkezik ebbe a kompozícióba. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy amikor ez a kompozíció megszületett, akkor a döntés, hogy ez szerepeljen benne az is megszületett – gondolom ebben az is közrejátszott, hogy ez a csillogás a pókhálóformán ez így tudott megjelenni – de számomra kérdéses, hogy ha születik egy olyan döntés, hogy rajta legyen a képen, ahogyan pár képpel ezelőtt is mondtam, válasszuk ketté az előteret és a hátteret, akkor a háttér életlen kompozíciója a baloldalon szerepeltet valamit, míg a jobboldalon üres. Úgyhogy ez a képen nekem egy picit furcsa. Ott valahogy nekem nem annyira rendezett. Szerintem ha a pókháló érdekel engem, akkor ez ott a háttérben zavar, vagy ha fontosnak tartom a kapcsolódásokat, akkor ezeknek a kapcsolódásoknak valamilyen szinten meg kell történnie a jobboldalon is. (hegyi)
értékelés: